Onnan kezdve a hsz-ben, hogy: "A II. világháború előtt egy német tudós, Hans Winkler a Vörös–tenger és a Nílus közt elterülő sivatagban (Wadi Hammamat) számos szikla freskót talált..."
1995-ben újraindult ezek lajstromozása és kiderült sokkal több sziklarajz van, mint gondolták.
Írod: "Ezekben a kopár vádikban azokban az időkben is legfeljebb időszakos vízfolyások lehettek. Az ott élő vagy arra vándorló neolitikus embercsoportok inkább a vágyaikat, semmint a valóságot karcolhatták a csupasz kövekre. Amelyeket ezzel a rituáléval próbáltak valósággá varázsolni."
Egy nagy tekintélyű egyiptológus, Toby Wilkinson szinte/majdnem ugyanezt mondja, hogy a dinasztiák kori isteni hajókhoz hasonlóan: "Úgy érzem, hogy a Kr. e. 4000 körüli hajóábrázolások is spirituális jelentést hordoznak."
Te összekapcsolod az állatok elejtésért felrajzolt bölényeket (vadászmágiát) és nem is tudom, talán esőmágiával, hogy a nagy szárazság miatt rajzoltak hajókat, vagyis elképzelt hajókat. Szóval mágikus okból.
Ebben lehet valami, de szerintem nem a szárazság miatt rajzolhattak hajókat. Ha az "isteni hajó" formája innen jön (a Keleti-sivatagból), úgy minek ismételgették volna az életet adó Nílus mellett is a fáraók évezredei alatt, amikor már a "tartalom" ott megszűnt vele? Ráfogható-e arra a sziklarajzra is ez a szárazság elleni mágia, amolyan elképzelt vágyálom, amelyen pld. kettős kormánylapátú, vitorlás hajó látható, s amit a Nagada II. korszakba helyeznek? Ráadásul Dr. Wilkinson szerint a sziklarajzolók (i.e. 4500 és 3100 közt) elhagyták abban az időben időszakonként a Nílus-völgyét, hogy állataikat itt legeltessék. Ugyanis ez nem sivatag, hanem szavannás terület volt, azaz nem halált, hanem az életet jelképezhette még. Idézek egy 2003-as cikkből:
"Dr. Wilkinson kutatásai során több száz olyan helyszínt tárt fel, ahol - mintegy ezer évvel megelőzve az ókori Egyiptom alapítását - vízilovakat, krokodilokat, szarvasmarhákat és mindenekelőtt istenszerű lényeket hordozó hajókat véstek a falakba ismeretlen művészek. Írásos emlékeket ugyanakkor nem találtak: ezeken az ábrázolásokon kívül gyakorlatilag semmilyen más jel nem utal erre a népre. A képek vándorló nomádokról árulkodnak, akik az éves áradással elhagyták a Nílus völgyét, és nyájaikat az akkor még füves szavannákra terelték."
Az egyiptomiak az i.e. 1. évezredre teljesen elfordultak a tengeri utazásoktól, ezeket átadták a föníciaiaknak. Annak a neolitikus történelem előtti civilizációnak, amit említesz, nyilván nagyon jó hajói voltak, a tenger ugyanis nem veszi figyelembe ez irányban a tákolmányokat. Azzal nem lehet szállítani, kereskedni, sem telepeseket és állatokat vinni szigetekre.
Maguk a hajók többször, több nép által meg lettek konstruálva, hiszen ez esetben maga a környezet (tenger, áramlatok, szélirányok, stb.) mind ösztönöznek egy forma felé, ellentétben a szárazföldi szállítóeszközöktől, és mindez sokezer év alatt.
A Gebel el-Arak-i kőkés éppen ezért érdekes. A korát i.e. 3500 és 3200 közé teszik, ami a Nagada II korszaka, azaz a dinasztiák elé. Én régóta úgy gondolom, volt egy nagyon tengeri hajós korszaka a dinasztiák előtti Egyiptomnak, talán nem sokkal i.e. 4000 után. Ami az Óbirodalom idején kései reneszánszát élte. Nem csak az egyiptomiak feledték hajózó tudományukat, hanem pld. a sumerek hagyománya szerint ők hajókon érkeztek Mezopotámiába, majd áttértek a földművelésre és abbahagyták a hajózást. Nézd meg a Gebel-el Arak-i kés elefántnyelét (alul lesznek a fotók):
A történészek elemzése szerint, de még az sem kell, hiszen látható az embertípusokról és hajókról, hogy itt mezopotámiai sumer hajók és egyiptomi bárkák ütköznek meg, feltehetőleg tengeri csatában!
Ilyet a kés 5500 évvel ezelőtti készítője nem tudott volna "kitalálni"! A nagy kérdés, hogy hol történt mindez? Egyiptom földközi-tengeri partjainál vagy a Níluson? Hogy jutottak a sumerok oda? A Vörös-tengeren volt az ütközet? Hiszen a sumerek a Perzsa-öbölnél éltek, azaz meg kellett volna kerülniük csak ezért a hatalmas Arab-félszigetet, hogy ott hajós ütközetbe bonyolódjanak egy tőlük messze élő néppel, akikkel a történeti időkben gyakorlatilag semmilyen kapcsolatba nem kerültek!?!... De miért is??? Mi volt a konfliktus oka???
Van-e erről véleményed?
Nem csak ez a két nép vesztette el hajózó kedvét, de olyanok is (melyik milyen körülmény hatására), akiknek szüksége lett volna rá, mert ott rekedtek szigeteken, mint a guancsok, akik arra sem emlékeztek, hogy kerültek a Kanári-szigetekre, a Kubát vagy mondjuk Tajvant lakó bennszülöttek, vagy a paszkuánók, akik nem csak a fákat irtották ki, hanem egymást is ették.
Valóban jó példa a cardialis kultúra, de nemcsak ez a kerámia stílus mutatja a tengeri kereskedelmet. Tehát, ott ahol Sznofrunak és Kheopsznak hatalmas kikötője lehetett a mai Alexandria helyén, ott az i.e. 3800 és 3500 közt a kőrézkorszakban is volt tengeri kikötő, ahol felbukkantak olyan rézleletek, melyek feltehetőleg Anatóliából, Ciprusról, Krétáról és az Ománi-öbölből származhattak. Mintha itt lett volna egy prehisztorikus "fémkereskedelmi központ". A mérések is azt igazolják, hogy ebben az időszakban már egy nagy kikötő lehetett itt, csak éppen mindegyik rátelepült a másikra, ahogy ezekre végül az ötmilliós arab Alexandria, s ezért lehetetlen ezek utáni kutatás. És ebben az időszakban érkeztek Mezopotámiába a sumerek is.
"Menj el Egyiptom nyugati sivatagába, ahola fáraók előtti évezredekből vannak hajók a sivatagi kopár sziklafalakra karcolva."
De találhatunk sziklafalba karcolt hajókat a keleti sivatagban is, a Nílus meg a Vörös-tenger között. Itt például 1936-37-ben a német Hans Wikler fedezett fel sok predinasztikus rajzolatot az Abu Wasil wadi szikláin (amit manapság Abu Marakat el-Nes wadi-nak neveznek):
Ezekben a kopár vádikban azokban az időkben is legfeljebb időszakos vízfolyások lehettek. Az ott élő vagy arra vándorló neolitikus embercsoportok inkább a vágyaikat, semmint a valóságot karcolhatták a csupasz kövekre. Amelyeket ezzel a rituáléval próbáltak valósággá varázsolni. Nem csupán nagy hajókat, hanem népes állatcsordákat terelő pásztorokat, struccvadászokat, munkában lévő mészárost, meg térképeket.
"a prehisztorikus időkben már lehettek tengeri királyságok, vagy valami hasonlók ahhoz, mint a történeti időkben a krétaiak, károk vagy föníciaiak . . ."
Igen volt ilyen, a Földközi tenger partjain illetve szigetein az i.e. 6000 körül meglepő gyorsasággal elterjedő neolitikus expanzió, a lenyomatos díszítésű égetett cserepeiről ismert cardialis kultúra:
Akik egy jellegzetes sűrű mintázattal díszítették az edényeiket, amit a szívkagyló lenyomataival hoztak létre. Ez a kerámia alig 2-300 év alatt elterjedt az anatóliai partokról, a levantei vidéken, a Balkánon, az Adrián, Itálián, Szardínián és Korzikán keresztül az Ibériai félszigetig. De megtalálható még Marokkóban, sőt Portugália Atlanti partvidékén is. Márpedig ilyen körzetben és ilyen gyorsan alighanem csak a tengeri hajózás vihette szét.
Sőt úgy néz ki, nem csak egy dekoratív edénystílus terjedt, vagyis ez a népség nem csupán kereskedett, hanem meg is telepedett mindezeken a helyeken. Ezt mutatja a temetkezések genetikai vizsgálata. A minták mitokondriális DNS elemzése ugyanis feltűnően sok haplocsoport egyezést mutat. Vagyis létezhetett a Mediterráneumban egy nagy kiterjedésű neolitikus tengeri kolonizáció.
Tehát már az első egyiptomi dinasztiák hajóépítőinek is volt kiktől tanulniuk. Bár a fáraók népe később is inkább szárazföldi illetve folyami birodalom maradt. Talán nem is szorultak rá annyira a veszélyes tengeri utakra, mint egy kis létszámú tengerparti kolónia, amit nem kényeztet el egy akkora folyó, mint a Nílus, akkora megművelésre alkalmas kiöntési területtel, meg a hatalmas sivatagok mindenféle kőzetekkel, s aranybányákkal. Még cédrusfáért is csak a szidoni erdőkig kellett menniük.
Az egyiptomiakat megigézte a Nílus kiszámíthatósága, egész birodalmuk és hitviláguk erre épült, életük és haláluk a minden részletre kiterjedő szabályozottság bűvöletében telt. A tenger pedig az örök kiszámíthatatlanság helye. Vannak az élők, vannak a holtak és vannak a tengeren lévők. Egy ókori tengeri kereskedő család tagjainak együtt kellett élniük ezzel a bizonytalansággal. Ha valamelyikük elindult, s pár évig nem tért vissza, sohase volt biztos, él-e, hal-e? A polinéz közösségekben nagyon gyakori büntetésforma volt, hogy egy csónakba ültetve a tenger kegyelmére bízták a bűnöst. Elvitte a szél, és attól kezdve többet senki nem tudta, meghal-e, vagy valahol partot talál.
"Nagyon is értelmes kérdés, hogy a kenutól mennyi idő eljutni egy civilizációnak egy 43 méteres bárkáig!"
Ráadásul én igazából azt gondolom, hogy ha ez egy szertartási hajó volt: ilyen méretben, ilyen módszerekkel már nem csak a 4. dinasztiabeli Kheopsz, hanem mondjuk az első dinasztiabeli Hor-Aha számára is megépíthették volna. Azt gondolom, hogy a prehisztorikus időkben már lehettek tengeri királyságok, vagy valami hasonlók ahhoz, mint a történeti időkben a krétaiak, károk vagy föníciaiak eljutottak. De ez még az írásbeliség kora előtt volt, s ahogy felemelkedtek, úgy el is buktak, magukkal rántva a hajók általuk kidolgozott technikáját, akárcsak a történelmüket is. Hiszen ez nem annyira az irásbeliség függvénye: a polinézek írás nélkül is gyönyörű hajókat építettek, és meghódították vele a Csendes-óceánt (de történelmük, mint mondjuk a görögöknek vagy egyiptomiaknak alig van, inkább szájhagyományból, s persze amiatt, hogy nem pusztultak ki korunk előtt, mint a károk vagy föníciaiak).
Mikor a legkorábbi civilizációk (Egyiptom vagy Mezopotámia) felbukkantak, már az elején (!) tele vannak a kőrajzok, pecséthengerek és sírfreskók hajókkal, óriási hajókkal, isteneket szállító napvitorlásokkal. Menj el Egyiptom nyugati sivatagába, ahol a fáraók előtti évezredekből vannak hajók a sivatagi kopár sziklafalakra karcolva. Egyik legjobb példa erre az i. e. 3450 körül készült a Gebel el-Araki kovakő késnyele, amiről már volt itt szó: rajta prehisztorikus (feltételezhetően) egyiptomi és sumer tengeri hajókkal:
Ha így áll a dolog az evezőkkel: szinte használhatatlanok vagy csak körülményesen ennél a hajónál. Mindenesetre a hajó gondolom folyásirányban, azaz északnak haladt, mikor a temetési kellékeket vagy magát Kheopszot vitte a piramis közelébe. Ránézésre is érthetetlen, hogy a fenébe eveztek ezekkel, hogy ne gabalyodtak volna egymásba, s groteszk jelenetté alacsonyítva a temetési szertartást?
Szóval ilyet gondolok: a bárka mindössze 1,48 méteres merülési szintje arra utal, hogy csak folyami hajózásra volt alkalmas. Semmi jele, hogy árbóca is lett volna, az öt pár evezője arra tette alkalmassá, hogy a Níluson észak felé hajózzanak vele (ha csak nem a siratók menete vontatta a partról?), ugyanis déli irányban már vitorlát is kellett használni. A temetés után Dzsedefré 1224 darabra szedette szét az 1968-ra újjáépített Kheopsz-bárkát.
A még fel nem tárt másik eltemetett hajó is evezős bárka a piramis mellett! Nem értem, miért nem állítják helyre ezt a másik hajót is?!?
A régészek egy része úgy hiszi, hogy ez (vagyis a kettőből az egyik) volt Kheopsz halotti bárkája, melyen a király testét a völgytemplomba szállították. Zahi Hawass, akit én személy szerint az egyik legnagyobb élő egyiptológusnak tartok, felveti, hogy talán napbárkák is voltak. Azaz Réhez kapcsolódtak. Viszont úgy véli a helyszínen készültek, majd szétszedték és eltemették őket! (de a Nagy Piramis mellett van még ezeken kívül három, üres ugyancsak hajóároknak nevezett építmény, ezek megfejtése újabb problémákat vet fel).
Ezek a 6,5 méteres evezők nem látszanak "emberléptékűnek", valóban mintha "óriások", vagyis a miénktől sokkal nagyobb emberek számára készültek. Jó a hasonlat a Pápua Új-Guinea-i szimbolikus/rituális baltákkal. Hasonló tárgyakat valóban az őskor óta "gyárt" az ember. Itt pld. a húszkilós mamutagyarból faragott, gyakorlatilag alig mozgatható lándzsákról beszéltem már:
Az ókori görög írók beszéltek egyes templomokban elhelyezett óriási, felemelhetetlen pajzsokról, óriási kardokról, hogy azokat egykor valami óriási őskirály vagy maga Héraklész használta... Egyébként ilyen nagyméretű, nem is emberkézbe való balták megtalálásából (pld. Marokkóban) azt szűrték le, hogy 4-5 méteres emberek éltek akkor errefelé, akik ezeket forgatták, pedig hát ez tévedés: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=158387148&t=9000303
Ha magát a temetési hajót használták is a vízen, elképzelhető ez esetben, hogy az evezőket kicserélték, ezeket sosem használták, szimbolikus okok miatt (a napistenné váló királyt temették) lettek ilyen hatalmasok, s csak eltemették a hajóval (ill. csak rövid időre, már a piramis előtti kikötőben lettek rászerelve).
"Azok viszont valóban komoly tengeri hajók lehettek, amelyeken ilyen hatalmas cédrusrönköket Libanonból Egyiptomba lehetett szállítani."
Ez nem lehet kétséges: hiszen mára bizonyos, hogy két nagy tengeri kikötője volt az óbirodalmi Egyiptomnak: az egyik Rakhotisz-Parosz helyén, míg a másik a Vörös-tenger partján, ahol Merer jegyzéke is előkerült (bizonyítva, hogy az idejében a Nagy Piramis építése a végéhez közeledett).
Itt voltak nagy hajóépítő műhelyek is, ahol tengeri hajók készültek (a nílusi hajókat több nagyvárosban is gyártották a folyó mentén). Kheopsz hajójából, kiemelve a hajóépítő mesterségbeli tudást, Heyerdahl viszont elég félelmetes tudást érzékelt azok számára az akkori Egyiptomban, akik valódi tengeri hajókat építettek.
Kheopsz bárkája nyilván szertartási okokból, egy sémának megfelelve készült ilyennek, gyakorlatilag esetlennek a vízben, hiszen végtére is ez egy "napbárka", ami nem is a vízen közlekedik... Csoda, hogy nem kőből és téglából van megépítve, hiszen tudunk olyanokról is.
A rekonstrukciós munka képanyagát már ismertem ugyan, mert a kiállítási csarnokban is láthatók nagy méretű nagyításban, de így bármikor elő tudom venni. A 92. ábrán megfigyelhető, hogy az evezők hegye teljesen sértetlen, ez is arra mutat, hogy nem sokat használták őket. Egyébként valószínűleg azért hegyesek, hogy csáklyaként is használhatók legyenek (ahogy még mi is ősi módon élő természeti népek evezői is). Ezek a sekély csatornákban, meg a Níluson bizony nagyon sokszor akaratlanul is a fenéknek ütődhettek.
Egy ekkora (45 tonnás és 43 m hosszú) hajó mozgatásához egyébként is nagyon kevés a 10 evező, ebben Jenkins is kételkedik, szerinte inkább a partról vontathatták, s az evezőket csak korrekcióra alkalmazták. Az én hajómat (5.3 tonna, 10m) egyszer sima és szélmentes tengeren megpróbáltuk két evezővel hajtani, 1 óra kemény munkával sikerült 2-300m-t megtenni. Azt se értem, miért ilyen irdatlan hosszú (6,5 m) a száruk, hogy lehetett ezekkel bánni? A 8 méteres kormányevezők se látszanak működőképesnek, pláne, hogy nincs semmiféle komolyan vehető oldal irányú kitámasztásuk, és szarvuk se.
Azt gondolom, ez a temetési hajó hasonló viszonyban áll az óbirodalom valódi, használható hajóival, mint amilyenben egyes Pápua Új-Guineai felföldi törzsek 20-30 cm hosszú óriás kőbaltái állnak a valódi, használható kőbaltáikkal. Státuszszimbólumként lóbálták őket a törzsi rituálékon, de fegyvernek is szerszámnak túl nehezek voltak.
Azok viszont valóban komoly tengeri hajók lehettek, amelyeken ilyen hatalmas cédrusrönköket Libanonból Egyiptomba lehetett szállítani. Olvastam ugyan olyan feltételezést is, hogy talán nem is vették őket fedélzetre, hanem maguk után vontatták, de szerintem ez naiv spekuláció. Nem sok hajózási tapasztalata lehet annak, aki ezt lehetségesnek képzeli a hullámzó tengeren. Legfeljebb úgy, ha több rönköt tutajnak összekötöznek, és vitorlával szerelnek fel.
" (de ő sem válaszol rá, ahogy Heyerdahl is nyitva hagyta a kérdést). "
Pedig nincs is ennél fontosabb kérdés!
⛵
- Fejvesztés terhe mellett- vízözön előtti technológiát ajánlanék megfontolásra, erre bizonyítékot lehet és lehetne találni bőven, csak minek?! Amíg nem lesz szemlélet-, és garnitúraváltás, addig csak passzolgathatunk a bemelegítő pályán.
A kollektív tudatalatti a delfinek segítségével járható út lenne, kérdés, hogy ők érdemesnek tartanak e bennünket bármire Fa és Bi után, feltételezhető, hogy az elől nem zárkóznának el, hogy megmutassanak lelőhelyeket. ( Kincsek, hajók, hanemjók, stb. )
Nagyon is értelmes kérdés, hogy a kenutól mennyi idő eljutni egy civilizációnak egy 43 méteres bárkáig! Vannak, akik soha nem fognak eljutni, mások pedig soha nem jutottak el. Vannak akik soha nem válaszolják meg. Én bátran beszélhetek erről, mert nincs mit vesztenem. Azt hiszem - maradjunk a hajóknál -, hogy a fejlődés gyors lehetősége akkor adott, ha látunk egy fejlett hajót ( ezt, hogy mi és mások is elhiggyék lehetőleg gyorsan véssük fel egy part menti sziklára ), a kreatív barkácsolók ekkor már kezdhetik is az utánzást. Fejlett hajó megszerzésének egyéb módjai: lopás, hadizsákmány, váltságdíj, hozomány, vízözön, szerencsés esetben partra sodródhat egy hajó legénység nélkül, vagy elenyésző számú legénységgel éhezés, vagy járvány után, de kalandorok is voltak mindig akik különösebb ok és cél nélkül nekivágtak az ismeretlennek.
Ők néha Istenek lettek távoli szárazföldeken, szerencsétlenebb helyzetben pedig vacsora.
Bencsik méltatja Marjait.
Marjai ír a kezdetektől, de nem tiszta az átváltás a nádból készült csónakok után ama bárkáig, szerinte a cédrusfa importjával következik be egy ugrás és Fönícia esetleges segítségével. De lehet, hogy jött hajó! ( ajándék, zsákmány, sarc, etc., lásd fentebb).
Másik helyen arról ír, hogy az egyiptomiak sikeres fejlesztését, újításait a krétaiak, görögök és a föníciaiak is alkalmazták.
Azt hiszem a delfinek tudnak mindent. Titkon abban reménykednek, hogy túlélnek bennünket. Mitoszaikat továbbadják, és nevetnek borzalmas kísérleteinken, ami a megismerésre irányul, de szemükben mi csak egy júdás faj vagyunk, élősködők. Mi ezt nem így gondoljuk.
És ez szép.
Nincs más mentségem arra, hogy ehhez hozzászóltam, csak zsenge életkorban láttam az Onedin család című sorozatot, ekkor menthetetlenül a tenger és a hajók szerelmese lettem. Remélem, ezt enyhìtő körülményként értékelik hű mínuszolóim...
Lincoln Paine írja: "A Hufu-hajó minden szempontból megdöbbentő felfedezés volt. Az ókor legnagyobb és legjobban megőrzött hajója, amely az ókorból vagy bármely más korszakból származik a következő négyezer év során. Az ókori egyiptomiak technológiai kifinomultságát sokkal bensőségesebb és hozzáférhetőbb szinten mutatja be, mint a piramisok vagy a balzsamozás és mumifikálás ettől titkosabb művészete. Ezekhez a gyakorlatokhoz hasonlóan a Kheopsz-hajó eltemetése is egyértelműen valamilyen módon kapcsolódott a halotti szertartásokhoz és nincs egyértelműbb jele annak, hogy a hajók és a csónakok központi helyet foglaltak el az i. e. harmadik évezred Egyiptomában, mint a túlvilági szentségekben elfoglalt kitüntetett helyük." (The Sea and Civilization: A Maritime History of the World, 2013).
A hajó temetése:
Kiszúrtam, hogy Nancy Jenkins: The Boat Beneath the Pyramid (1980) könyvét teljes egészében le lehet tölteni (alul a „References” résznél). Tele van képekkel.
A kötélről azt olvastam, az kenderkötél, amit ott találtak. Jenkins írja: „Több tucat méternyi kötél hevert összetekeredve a gödör alján. Ekkor már világos volt, hogy ez a sok kötél nem kötélzet, mint eredetileg feltételezték, hanem valójában az a kötél, amelyet a hajó faanyagának összetartására használtak.”
Lionel Cassonnál olvastam, hogy a Kheopsz hajóját több részletében olyan módszerekkel építették, melyek egészen a 19. sőt a 20. századig fennmaradtak bizonyos régi hajóépítő céheknél. Így elgondolkoztam, mikor dolgozhatták ki ezeket a módszereket? Hiszen attól, hogy Kheosz hajója fennmaradt, még nem azt jelenti, hogy az ő idejében találták ki ezeket. Kheopsz hajója 4600 éves! De ez a hajóépítés mélyen a prehisztorikus időkbe nyúlhat. Hiszen a Földközi-tengeren az összes lakható és arra érdemes szigetnek nem csak felfedezése, hanem betelepülése is, mind megtörtént a történelem előtti időkben! Márpedig azokhoz tengeren vezet az út.
Kheopsz hajója szerintem is inkább szertartási hajó volt, bár a szakértők szerint volt vízen, de valószínűleg mégiscsak arra építhették, hogy a király temetésekor eltemessék.
Heyerdahl nagyjából azt mondja, amit te. Mikor meglátogatta Kheopsz hajóját, amit akkoriban építettek újjá. A norvég hajós elmondja benyomásait, amelyekre a hajó tanulmányozása után jutott:
„Az eredmény egy több mint 140 láb hosszú, olyan tökéletesen áramvonalas és elegáns hajó lett, hogy még a vikingek se építettek ennél kecsesebbet és nagyobbat, amikor néhány évezreddel később vitorláshajóikkal nekivágtak a tengernek.
A két hajótípus közt csak egyetlen lényeges különbség van: a vikinghajókat úgy szerkesztették meg, hogy megbirkózhassanak az óceán hullámaival, ezzel szemben Kheopsz hajója a csendes Níluson tartott ünnepségek és szertartások céljait szolgálta. A kötelek barázdákat vájtak a fában, ami arra mutatott, hogy Kheopsz hajóját közlekedésre is használták, nemcsak amolyan „naphajó” volt, amelyet kizárólag a fáraó utolsó útjának céljára építettek. Ámde az áramvonalas hajótest az óceán hullámainak csapásai alatt azonnal összeroppant volna. És ez valóban meglepő volt, hisz e hajó remek vonalai tökéletesen megfeleltek az óceáni utazások követelményeinek. A kecsesen ívelő hajótest, a rendkívül magas, felfelé görbülő orr és far magán viselte mindazokat a jellegzetességeket, amelyeket csakis tengerjáró hajókon, tehát épp a viharos tenger, a bukóhullámok leküzdésére szerkesztett vízijárműveken lehet látni. Ezen a talányon aztán törhette az ember a fejét. Egy fáraó, aki csaknem ötezer esztendővel ezelőtt a Nílus csendes partjain élt, olyan hajót építtetett magának, amely valójában csakis e folyó békés habjain állta meg a helyét, s mégis oly szerkezeti vonalakkal dicsekedhetett, amelyeknél tökéletesebbet a világ legkiválóbb tengerjáró nemzetei se tudtak soha kialakítani. Törékeny folyami hajóját a fáraó olyan népek hajóépítőinek rendszere szerint építtette, amelyeknek a nyílt tengeri vitorlázásban évszázados, szilárd hagyományai voltak.” (A Ra expedíciók).
Amivel zárja Heyerdahl az eszmefuttatást, arról kérdez G. Hancock: "De hát kik voltak ezek a rejtélyes hajóépítők, Egyiptom 3000 éves történetének hajnalán? Nem szerezhették be „a nyílt tengeri hajózás nagy múltú hagyományait”, miközben a Nílus-völgy szárazfölddel körülvett szántóföldjeit művelték! Akkor viszont hol és mikor tettek szert tengerészeti tapasztalatokra?" (de ő sem válaszol rá, ahogy Heyerdahl is nyitva hagyta a kérdést).
Bencsik a Kheopsz hajóját ábrázoló kép magyarázatául írta: „Jól láthatók a hosszú oldalpalánkok és a Hufu hajó lapos alját adó erős fenékpalánk, ami biztosította a hajó hosszanti merevítését. A Hufu hajó gyors evezős hajó volt, alakja emlékeztet a nádtutajokéra és a későbbi velencei gondolák alakjára. Varrott hajó, kötelekkel erősítették össze a palánkokat belül és kereszttartókkal is, ez lesz a tipikus minószi-ugariti-föníciai építési módszer is. A tengeri varrott hajók erősek, sok nagy cédrusfát kellett kivágni az építésükhöz. A Hufu hajó karvel palánkos hajó, ezek használatosak lesznek az 1900-s évekig. Ne gondoljuk azt, hogy a fáraók temetési kellékei egyszerűsített vagy nem működő sír-mellékletek voltak: a vallási hitük megkövetelte, hogy az istennek tekintett fáraó a legjobb minőségű használati tárgyakkal rendelkezzen a halála után is. Fel lehet tenni, hogy egyben ez volt az egyik utazó hajója és a fáraóval együtt eltemették. Megfigyelhető egy kettősség: az utazó és temetkezési hajók, egy eddig nem ismert rituális szokás szerint, gálya típusú varrott hajók, és a kép mellékletek kereskedelmi vitorlásokat, hosszanti kötél-merevítéses és rövid palánkos, csapos hajókat is ábrázolnak.”
A Cheopsz piramisnál a temetési bárka csarnokában valóban hatalmas kupac ősi kötél is látható, meg többféle speciális csomózás. Ám szerintem ez a hajó inkább egy látványos szertartási kellék volt, mint jól használható hajó. Az alakja, gerinc nélküli építése, és nyitott evezősállásai miatt alkalmatlannak tűnik bármiféle tengeri útra. A hatalmas és vastag szabálytalan cédruspalánkok közötti réseket egy rémálom lehetett tömíteni. Gerinc és megfelelően erős bordázat hiányában ezek összevissza vetemedhettek a víz meg a nap hatására. Talán még a temetési menet alatt is több ember merte belőle a fenékvizet, mint ahányan eveztek.
A partközeli tengerre inkább az olyanfajta hajókkal járhattak, mint amilyeneket Thonisz-Héraklion kikötői körzetében fedeztek fel a fenékiszapban:
Ha egyszer Mersa-Gawasis környékén is találnak majd nagyobb összefüggő hajómaradványokat, akkor talán megtudjuk, mifélékkel utazhattak a Vörös tengeren Puntba.
Ez lehet értelmetlen kérdés, de pld. egy olyan hajó kifejlesztése a fatörzsekből kivágott kenuktól mennyi idejébe telhetett egy civilizációnak, mire elérte a Kheopsz 43 méter hosszú temetési bárkája szintjét?
Azt mondják ezt használták a Níluson, de egy nyugodtabb tengerre kimernél vele (vagyis egy modern rekonstrukciójával) merészkedni?
Az ókorban ezek a cédrusból készültek tudtommal, úgy ezek már anyaguknál fogva is jobb hajók lehettek a későbbieknél?
Most vettem észre, hogy eltemetve a 4600 éves hajó mellett megtaláltak egy csomó akkori kötelet is:
Magához a hajóépítés menetéhez nem értek különösebben, de még így amatőr szemmel nézve se vágnék ezzel neki az óceánnak... (nem vagyok egy Bombard vagy Lindeman).
Valószínűleg ilyen lehetett a kanadai Dietrich Dombreau 9 m hosszú föníciai csónakja is, amit szintén itt (Libanoban) építettek , de miután az libanoni idegenforgalmi miniszter megszemlélte, motort szereltetett rá, azzal, hogy nem lehet az embereket veszélyeztetni egy ilyen lélekvesztővel...
Mindenesetre akkor gondolhatod, ha ez most (!) ilyen, akkor milyen lehetett az a "tengeri hajó", ami II. Abubakari mali néger király rendelkezésére állt, aki ezekkel a lélekvesztő csónakokkal vágott neki állítólag i.sz. 1311-ben az Atlanti-óceánnak, azután nem hallott róluk senki. Egy Ivan Van Sertma nevű színes bőrű professzor szerint azért nem, mert elérte a néger király "flottája" Mexikót és az indiánok őt tisztelték Quetzalcoatl néven.
Olvastam több hajózástörténeti könyvet, de nem nagyon emlékszem, hogy hosszú oldalakon tárgyalva lett volna ezekben ókori vagy középkori néger törzsi királyságok hajózó tudománya.
A végén már olyan sokan és sokszor felfedezték Amerikát Kolumbusz előtt, hogy az Atlanti-óceánt Marokkó és az Antillák közt egyfajta "tengeri sztrádaként" kell elképzelnünk....?
Érdekes egyébként, hogy a "MI", tehát európai középkori tengerészetünk előbb jutott át Amerikába (1492), mint ahogy (igaz csak pár év eltéréssel) megkerülte Afrikát (1497). A föníciaiak/karthágóiak bizonyosan többször megtették ez utóbbit Jézus születése előtt, de nem tudtak volna Amerikába eljutni...? Az ember csak kesereg az elveszett bizonyítékok után....
Hát bizony ez is bődületesen csámpás: A képen az orrtőkéje majdnem pontosan élből látszik, s így nagyon feltűnő, mennyire elcsavarodott, és elferdült. Távolról se esik egy síkba az orr és a fartőke. Egy rendesen megépített hajón az ilyen hibák nem lehetnének szabad szemmel kiszúrhatók, legfeljebb függőón meg kifeszített zsinórok segítségével.
Nem irigylem ennek a teknőnek a navigátorait és kormányosait.
Persze azt se tudjuk, hogy az ókori hajók mennyire voltak szimmetrikusak . . .
Sudhoff olmékokkal vagy majákkal kapcsolatos érveit csak részben osztom. Hiszen a legjobb bizonyíték egy föníciai elsüllyedt hajó lenne a mexikói partoknál, de még az sem bizonyítaná, hogy az indiánokat ők, mint civilizátorok segítették! Meg miért is?
Hiszen a Földközi-térségben a partokon szinte mindenhol megjelentek, de igazából sehol sem akarták magukhoz felhozni a környékbeli bennszülötteket. Az ábécét emlegetik, hisz a görög ábécé a föníciaiból alakulhatott ki (s ezáltal az etruszk és még több más is), de egyáltalán nem biztos, hogy ezt önként "átadták" a görögöknek, s nem inkább azok lekoppintották, ahogy sok minden mást az újkorban az országok egymástól.
Mikor a spanyolok megjelentek az Újvilágban, szinte az első dolguk volt, hogy alávetették az indiánokat ill. keresztény templomokat emeltek. Igaz a föníciaiak, akár a zsidók, görögök, etruszkok, károk vagy kelták olyan vallást űztek, ami nem térített, mint a keresztények vagy mohamedánok. De azért mindenfelé oltárokat és más hasonlókat azért emeltek. De ilyeneket sem találtak. Azonban olyan helyeken is egyszerűen a későbbi népek szinte teljesen eltakarították a föníciaiak ottlétének nyomát, ahol tudjuk, hogy ott voltak. Sztrabón említi Marokkóban 300 városukat, de még Hanno kapitány alapításait sem tudjuk hol voltak ugyanezen a partszakaszon. Egyszerűen mindent belaktak és újrafelhasználtak az utódnépek.
Több ókori szerző említi, hogy föníciaiak, majd punok körbehajózták Afrikát, most ha ez a pár könyv sem maradt volna fenn (ahogy a többi sokezer ókori forrás is elpusztult), úgy ezt is a mesék ködébe utalnánk, mert hiszen igazából az afrikai partokon az ilyen nagy föníciai jövés-menésnek sem találtuk nyomait...
Nyilván cseppnyi kétségem sincs afelől, hogy ezeket a kolosszális kvádereket ott helyben termelték ki.
Talán igaz még az is, hogy általuk alakították ki az ókori kikötőmedencéket. A jelenkori kikötő a keleti oldalon van, de én a nyugati és északi oldalon láttam ókori kikötőre utaló nyomokat. Itt vannak a part mentén néhol magasra halmozva a kőtömbök, s azok belső oldalán helyenként vízzel telt szakadozott mélyedések, amelyekben strandolnak, mosnak és pecáznak a helybeliek. Kisebb csónakok is találhatók bennük, de nekem nem volt gusztusom megmártózni ott, hogy kiderítsem, mennyire mélyek. Ha egykor valóban ezekből vájták ki a tömböket, akkor először alighanem csak száraz medencéket faragtak, s a legvégén törtet bejáratot a tenger felé. Valamikor talán sokkal kiterjedtebbek lehettek, sőt mióta én ott jártam, további részeket töltöttek fel betonnal, amelyek már egy egész parti "sétányt" képeznek. Persze ezen egy olyan primitív göröngyös csupasz betonsávot kell érteni, mint például a tartüszi sétány is, ritkásan ócska műanyag asztalokkal és koszlott lacikonyha sátrakkal, annál több Bashar al-Assad képpel.
Khalid Hammoud munkáját v.leg akkor európai hajóépítők is segítették, csak hát az arab volt a "helyi" potentát, akire az expedíció hivatkozhatott, ill. biztosította azt a szellemi láncot, ami mégis összekapcsolta (volna) a már vagy másfél évezrede kihalt föníciai hajóépítőkkel... (pedighát..)
"Állítólag a sziget sziklatalpazatából hasították ki őket, majd illesztették egymáshoz szorosan." Szinte biztosan onnan vágták a kövek nagy részét, ami a legegyszerűbb volt. Egyébként a föníciai mólók a Közel-Kelettől Afrika túlpartjáig, sokban hasonlók, kezdve az ilyen nagy kőkockák alkalmazásával (ami nyilván jobb, mint mondjuk a szárított agyagtégla, hisz a beton még nem volt akkoriban nekik).
Találtam közben még egy "bolondot". 1973-ban néhány magyar újság hírt adott (az osztrák Buntes Österreich lap nyomán) egy bizonyos Dietrich Dombreau kanadai kutatóról, aki az év nyarán tervezte, hogy Libanonból átkel Amerikába egy föníciai csónakon! Itt is megvolt persze a "külsőség": "A 9 méter hosszú járművet régi minták alapján Libanonban építették."
Vannak a cikkben mulatságos részletek is, mikor a csónakot az egyik libanoni miniszter, Michel Szaszin megszemlélte: "A miniszter megszemlélte a csónakot, majd úgy rendelkezett, hogy motort szereljenek rá." (valószínűleg komolytalannak ítélte az egész vállalkozást...?):
(erről az expedícióról nem is találtam máshol további infókat)
"Khalid Hammoud szíriai hajóépítő építette hagyományos módszerekkel Arwad szigetén, a szíriai partoknál fekvő ősi föníciai városállam helyén"
Napokon keresztül barangoltam Arwadon. Alapvetően a híres föníciai kikötő maradványai vonzottak oda. Már a Marczali: "Nagy képes világtörténet" első kötetében is volt egy rézmetszet azokról a kolosszális kőhasábokról, amelyek megmaradtak az egykori mólókból és hullámtörő gátakból. Állítólag a sziget sziklatalpazatából hasították ki őket, majd illesztették egymáshoz szorosan. És valóban még ma is sok ilyen látható ott, némelyik 2x2x8 méteres, olykor több sorban fekszenek egymáson. A tetejükről ugrálnak a tengerbe a helybeli gyerkőcök. De az évezredes köveknél is jobban megigézett az a bábeli zsúfoltság és zűrzavar, ahogy ma élnek ezen az apró szigeten, messze felülmúlva még az ismert keleti hanyagságot és szemetes rendetlenséget is. A sziget lassanként süllyed, s hiába betonozzák egyre magasabbra a kikötő mólóit, a természetes felszín, meg azok a rakpartok, amelyeket az ősök síkra faragtak a kőtömbök kivájásával már sok helyen térdig, bokáig érő víz alatt vannak. A tocsogókban pedig a modern kommunális szemét hekatombái áznak, coca-colás dobozoktól, a kecske s tyúkszaron át a vasszögig. A városka száraz utcáin dettó. Itt építik a hajóikat a környezethez illő igénytelen módon, elképesztő silány fadarabokból. Rengeteg ilyen "vízi-taxi" ingázik a 2 mérföldre a parton fekvő Tartüsz, meg a tartüszi kikötő előtt horgonyzó rengeteg nemzetközi kereskedelmi hajó között. Viszik a sziget lakosait a városba munkába vagy bevásárolni, de a várakozó nagy hajókról legalább ugyanennyi unatkozó és kanos matrózt hoznak a szigetre. Úgy néz ki, ez az ősi mesterség lehet a sziget legnagyobb bevételi forrása. Itt még néhány szemlátomást nyomorék vagy értelmi fogyatékos szerencsétlent is láttam, akik utcai ribancnak öltözve űzték az ipart. Miközben a többi nő itt is általánosan viseli hidzsábot, s a burkát. Az iparág legaranyosabb folyománya az utcákat s szemetes tocsogókat elárasztó rengeteg szebbnél szebb gyerek, a világ minden embertípusának jellegzetes vonásaival. Kíváncsi, boldog, csicsergő csapatokban követtek, s produkálták magukat a fényképezőgépem előtt. De egyáltalán nem koldultak, ellentétben a legtöbb szegény ország levakarhatatlan gyerekhadával. Csak jól érezték magukat, s igyekeztek a kedvünkre tenni. Például, amikor feltűnt nekik, hogy nem tudunk mit kezdeni a kiürült coca-colás dobozainkkal, kivették a kezünkből és megmutatták, itt azt egyszerűen el kell hajítani.
Az ilyen körülmények között épülő hajócskák persze elég rozogák, s gyakran igen kajszák is, volt amelyiknek kamasz kormányosa egész úton teljes erejéből feszítette a kormánykereket egyik irányba, hogy egyenesen tudjon haladni. Voltunk vagy harmincan azon a lélekvesztőn. Megfigyeltem a hajóácsok munkáját, ahogy mindenféle szedett-vedett fadarabokat csapdosnak rossz szerszámaikkal a házak melletti apró közökben, kószáló kecskék, tyúkok, meg gyerekek között. Persze ahhoz, hogy valódi munkán érjek valakit, elég sokat kellett kajtatni, hisz a bárkák vázai körül inkább csak ücsörgő, beszélgető, teázgató, pipázgató fickókat látni, meg pár girbegurba faágat, amit alighanem apránként hordanak oda valahonnan a szárazföldről, mert a szigeten nem nő egyetlen szál fa se.
No ez a föníciai hajórekonstrukció egy egészen kivételes mesterdarabnak látszik az arwadi hajók többségéhez képest.
"André Gil-Artagnan "Pount-expedíciója" egy valóban érdekes vállalkozás volt."
Tavaly amúgy volt egy nagyon hasonló esemény (nem emlékszem hirtelenjében, hogy itt lett volna tárgyalva).
Átszelte az Atlanti-óceánt egy fából épült föníciai vitorláshajó mása, a Phoenicia: a hajó 2019 szeptember 19-én indult a tunéziai Karthágó kikötőjéből mintegy 9600 kilométeres útjára, és 2020 február 4-én érkezett meg a floridai Fort Lauderdale-be.
Az expedíciót Philip Beale vezette. Ő egy brit tengerész és kalandor, aki már korábban megkerülte Afrikát egy föníciai hajó másolatával, hogy bizonyítsa, a föníciaiak már 2600 éve képesek voltak erre. 2008 augusztusában Beirutból indultak, át a Szuezi-csatornán, majd Dél-Afrikát megkerülve, a Gibraltáron át jutottak vissza Beirutba 2010 októberében. A húsz méter hosszú hajót Khalid Hammoud szíriai hajóépítő építette hagyományos módszerekkel Arwad szigetén, a szíriai partoknál fekvő ősi föníciai városállam helyén (lásd a hajót lentebb).
Az Afrikát megkerülő expedícióval ellentétben az Amerikát elérő vállalkozása Bealénak abban különbözött, hogy az első bizonyosan megtörtént, és erre nem csak Hérodotosz beszámolója az egyedüli bizonyíték. Viszont a második csak feltételezés. Tökéletesen elképzelhető, hogy egy föníciai hajó átkelt (talán nem is szándékosan) az óceánon, s elérte Amerikát, de eddig ott nem találtak olyan egyértelmű leleteket (mint pld. az a viking település, amit a 60-as években fedeztek fel), melyek hozzájuk köthetők lennének. Az se dönthető el, hogy ha már átkelt egy hajó Amerikába, onnan vissza is tért-e?
Az ilyen vállalkozások legalább arról biztosítanak, hogy a hajóik képesek lehettek erre...
Érdekes, találtam egy újságcikket 1938-ból, amiben szólnak Szodoma pusztulásáról is:
"Szodoma és Gomorrha pusztulását, amelyről az testamentum olyan megrendítő módon emlékezik meg, meteorhullás okozta. Szodoma és Gomorrha egykori helyén újabbkori kutatások meg is találták a meteorok által okozott krátereket a földben."
Caviglia kapitány 1817-ben elhordatta a homokot a gízai Nagy Szfinx elől. Henry Salt pénzelte a vállalkozást, aki 1817 áprilisában le is rajzolta az eseményt. Erről a rajzról közölt másolatot Vyse ezredes az 1837-es könyvében, majd Francis L. Hawks is az 1850-ben megjelent könyvében, de ő Sarony & Major litográfusok másolatait közölte. A 3. kép a francia nemzeti könyvtárban van, míg a 4. Henry Salt eredeti rajza, ami csak 2002-ben került elő a British Museumban (ez volt mindegyik későbbi rajz forrása).
Salt rajza amúgy azért is értékes nagyon, mert mutatja azokat az azóta eltűnt részeket, melyeket Caviglia ekkor a két mancs közt talált: mint a tűzoltár, kis kapubejárat, a mellkas előtti 1,5x3 méteres nyitott tetejű kis kápolna.
Azt hiszem ez is egy David Roberts-kép, az 1840-es évekből, a Szfinx fejével és a háttérben a piramissal. Ha nem lennének rajta az arabok, hihetnénk azt, hogy távoli jövőben az űrhajósaink hozták a képet egy kietlen, kihalt bolygóról...
Ha most ezzel is arra akarsz utalni, amit írtál előtte, hogy "A papirusznád szálai annyira szivacsos szerkezetűek, hogy szerintem nem alkalmasak kötélfonásra.". Úgy ebben nem vagyok illetékes, mert én is csak forrásokra tudok hivatkozni.
Bencsik írta a hajós-oldalán hogy kötelet is fontak belőle.
A papirusz sás szára háromszögletes keresztmetszetű, aminek oldalai kifejlett állapotában 2 - 3 cm szélesek. Annyira puha, hogy két újjal laposra nyomható. Így készül belőle a "papirusz" is: fakalapáccsal, vagy sodrófával kilapítva, egymás mellé teszik a csíkokat (a vastagabbra nőtt szárakat hosszában többfelé hasítják), majd rá merőlegesen egy mások réteget fektetnek, s nedvesen egymásba préselik őket. https://slideplayer.hu/slide/2104260/
"Még olyan felfedezést is tett, a hajónak volt egy világosan felismerhető tőkegerendája, copfszerűen font papiruszból."
viszont alighanem félreértésből származhat.
Szándékosan említettem meg ezt a részt, mert kevés ismeret található az ősi egyiptomi hajóépítésről (főleg magyarul). Én meg magához a hajóépítéshez nem értek. Hátha valakinek szemet szúr. Mert hát minek lenne egy fahajónak "copfszerűen font papiruszból" valamilyen gerendája (hacsak nem a tőkegerenda alatti álgerenda készült ebből, de az is minek készülne ebből?). A Hatsepszut ábrázolásokon világosan látható, hogy a tőkegerenda fából van (szerintem).
Tudomásom szerint Gil-Artagnan rekonstrukcióját Rene de Tauriac francia hajóépítő-mérnök segítette. Buzetzky még 1977 decemberében ezt nyilatkozta a hajómodellről, amikor még az 1978 nyarán történő indulás volt tervben: "A Pound méretarányos modelljét szélcsatornában vizsgáltuk, épp oly jó, mint a mai vitorlások. Természetesen ennek ellenére két óceánon végigporoszkálni vele nem veszélytelen dolog. Kísérő hajónk nem lesz, ez már a mi kockázatunk. Baj esetében ott a rádió."
Az infó egy 1976-as cikkből van, ami a leendő Punt-expedícióról szól, szó szerint ezt írja: "Hogy teljesen biztosra menjen, Gil-Artagnan egyiptomi hajóépítőkhöz fordult. Ezen túlmenően további felfedezést is tett; a hajónak volt egy világosan felismerhető tőkegerendája, copfszerűen font papiruszból." (Turista Magazin, 1976/8. sz.) Az info innen van, s kicsit meginogtam, mert a cikkíró szerint ez Gil-Artagnan saját(os) felismerése a Punt-hajóval kapcsolatban, azaz más hajózási szakember ezt nemigen osztja! Gil-Artagnan könyveit sem találtam a neten, megvenni meg azért nem akarom, hiszen csak abból derülhetne ki ez a "sajátosság", hacsak nem a magyar újság cikkírója értelmezett totál félre valamit!?!
Az említett cikk ez:
"A papirusznád szálai annyira szivacsos szerkezetűek, hogy szerintem nem alkalmasak kötélfonásra..."
Ezt nem tudom, papiruszt sem fogtam még a kezembe. De Bencsik oldalán ez van erről:
„A palánkok közötti réseket papirusznád nádtörmelékkel tömítették, köteleket is fontak papirusznádból.”
De utánanéztem, mert az ókori Egyiptomban lent is termeltek, szóval abból is fonhattak kötelet a hajókra (Bencsik ezt nem említi, de furamód beszél lenolajkencéről).
André Gil-Artagnan "Pount-expedíciója" egy valóban érdekes vállalkozás volt.
Ez a mondatod:
"Még olyan felfedezést is tett, a hajónak volt egy világosan felismerhető tőkegerendája, copfszerűen font papiruszból."
viszont alighanem félreértésből származhat. A tőgerenda, azaz egy hajó gerince nyilvánvalóan nem lehet font papiruszból. Egy ilyen fonat legfeljebb valami kötelet képezhet. A Hatsepszut halotti templom domborművein látható punti expedíciós hajókon feltűnik egy nagyon jellegzetes elem, a hajók orrától a faráig a fedélzet felett húzódó vastag kötél. Dúcokkal íjazottan kifeszítve ez merevíthette az egész hajótestet. Ilyen nem volt az ókori egyiptomiak nílusi hajóin, s nyoma sincs a Hufu máig fennmaradt temetési bárkáin sem. A Hatsepszut expedíció hajóit alighanem hasonló tőgerenda nélküli szerkezettel készítették, mint a belvízi hajóikat, s a tenger hullámos vizein éppen ezért vált szükségessé az íjazóköteles merevítésük.
A papirusznád szálai annyira szivacsos szerkezetűek, hogy szerintem nem alkalmasak kötélfonásra. különösen nem olyan kötélhez, aminek kicsi nyúlása kell legyen. Mert csak ez biztosítja hogy egy megfelelően vastag és merev gerinc nélkül, pusztán palánkdeszkák egymásmellé varrásával épített hajó ne roppanjon össze a hullámokon hajladozva.
1976-78-ban több magyar újság is beszámolt róla, hogy a francia André Gil-Artagnan ún. Pount-expedíciójának lesz magyar tagja is (Buzetzky Győző). Végül az egész annyira elhúzódott (1975-91), hogy ebből semmi nem lett.
Gil-Artagnan megpróbálta megismételni Nékó fáraó föníciai hajósainak tettét, sőt szerinte már erre az egyiptomi hajósok is képesek lehettek: hogy körbehajózzák Afrikát. Hatsepszut királynő templomának 3500 éves domborművén felfedezett egy hajót elfordítható vitorlával, és amelynek farevezője is volt. A rajz olyan pontos volt, hogy az alapján építettek egy hajót (lásd fentebb a makettjét). Még olyan felfedezést is tett, a hajónak volt egy világosan felismerhető tőkegerendája, copfszerűen font papiruszból.
Végül 1988 nyarán indultak el hatan az 5 évig épített 24 m hosszú egyiptomi hajóval a Vörös-tengerről, majd megkerülve Afrikát 1991 nyarán tértek vissza Egyiptomba (26 ezer km-es út). Egyébként több szakértő előtte úgy vélte, hogy a hajó nem lesz képes széllel szemben hajózni, viszont ez a hajó a négyszögletes vitorlája ellenére is: képes volt.
Gil-Artagnan két könyvet is írt az expedícióról, több megfigyelése is hasznos a hajózástörténészeknek, akik az Afrika körüli ókori expedíció eredményeit vizsgálják.
