Newton szerint 2060-ban lesz a világvége------ha így van akkor csak 10 évet tévedtél:-)). A Biblia nem mond pontos időt,viszont "biztosra megy". Én nem siettetném,ezért nekem az utóbbi szinpatikusabb. Bár az utóbbi 10 évem.és a kilátásaim a jövőre nézve....
Sziasztok! Szeretném megkérdezni tőletek, hogy mit érdemes olvasni a témában. Korniss Péter Vörös felhő földjén c. könyvét vettem ki a könyvtárból most.
Az Erie-tó déli partján elő szenekák olvasztották magukba őket. A 17-18. században nevezték őket mingónak, a 19. században már Sandusky-szenekák néven ismerték őket.
Fogalmam sincs, hogy tágabb és szűkebb értelemben kiket értettek mingók alatt. Azonban mintha valahol láttam volna egy térképet, amin a mingók részletesebben is rajta voltak. Majd megpróbálom megkeresni. A sónik történetében a mingókról azt írják, hogy huronok, semlegesek és írik leszármazottai, akiket az irokézek magukba olvasztottak az 1650-es években. Tehát eredetileg nem irokézek voltak, de azzá váltak.
Ehhez még hozzátartozik, hogy több általam olvasott könyv is megemlíti, hogy az USA mai indián népessége, ill. akik a népszámlálásokon indián származásúnak vallják magukat (kb. 2 millió egyén a legutóbbi US Census szerint), azoknak a túlnyomó többsége ma már biológiailag és genetikailag amerind-europid keveréknek, tehát félvérnek tekinthető.
Wiki azt írja a mahikánokról, hogy maradékaik a Munsee-delavárokkal olvadtak össze. Stockbridge-Munsee indián közösség néven élnek a leszármazottaik, de eredeti vadászmezőiktől nagyon-nagyon távol, a felső-középnyugati Wisconsinban.
Egyik könyvemben van egy térkép Észak-Amerika őshonos törzseinek valamikori (talán 1600 körüli?) elhelyezkedéséről.
Ebben az Adirondackokat ugyan egyáltalán nem találtam meg, viszont az északi iroki népek között külön van jelölve egy ún. "Szent Lőrinc-vidéki irokik" csoport.
Jól láthatóan meg vannak különböztetve mind a juronoktól, mind a szűkebb értelemben vett Öt Nemzet irokiktól, mind a semlegesektől (Neutrals).
Az északi iroki hordák általában mélyen lenézték a környező algankin törzseket, azokat gyönge szívűeknek és gyávának tartották. Nyilván azért, mert amazok nem kínozták halálra a foglyaikat, meg nem voltak olyan harciasak, mint ők.
Mivel az irokik jobban felfegyverzettek, harciasabbak és szervezettebbek is voltak, mint az algankinok, rendszeresen terrorizálták a környező algankin törzseket.
Volt azonban egy félig-meddig mitikus algankin törzs, akiktől még az irokik is tartottak.
Ezek voltak a félelmetes Adirondackok.
Állítólag a XVII. sz. elejére már kivesztek, talán valami hatalmas járvány végezhetett velük.
Ma az Adirondack-hegység őrzi a nevüket az US északkeleti részén.
Egyes keleti és középső algankin törzsek is eltanulták a kínzás "művészetét" a vad irokiktól, úgy tudom, hogy mindenek előtt a Tibb által magasztalt saunik (Shawnee).
A röhejes meg az, hogy az angolok a delavárokat tényleg becsületes úriembereknek és megbízható barátoknak tartották, ahogy azt Cooper is leírta. Mindez persze nem tartotta vissza az ánglusokat attól, hogy ezeket a törzseket is teljesen megfosszák földjeiktől és kisemmizzék őket.
A szintén algankin mohikánok meg a XVIII. sz. elejére-közepére lényegében megtizedelődtek és maradványaik a delavárok közt húzták meg magukat, bár Cooper regényével ellentétben teljesen nem haltak ki.
A mohikánokról azt tartotta valami korabeli új-angliai vagy új-yorki legenda, hogy ők a legjobb céllövők a keleti erdővidék indiánusai közt, meg hogy négyszáz lépésről lelövik egy nyúl bal fülét - hatszáz lépésről meg Duncan Heywar őrnagy juron kínzócölöphöz kötözött testét...
A témával foglalkozó szakértők azonban ezeket a legendákat nem támasztották alá, sőt inkább azt hangsúlyozták, hogy a keleti indiánok - mohikánokat is beleértve - bizony-bizony nagyon mérsékelt képességű céllövők voltak, lévén, hogy a rézbőrűeknél nem volt lőoktatás, meg bizony a puskáik, lőszereik is elég silány minőségűek voltak, szívesebben használták a tomahawkot és a pogamogant, főleg hasonszőrű rézbőrű ellenség ellen.
Szóval sok indián legendáról ma már be van bizonyítva, hogy történelmileg hamisak, nem fedik a valóságot.
Az igaz, hogy azok a tisztek, akik valamely nyugati erődben szolgáltak, sokszor nem is vitték magukkal a fehér feleségüket a határvidéki állomáshelyükre, hanem az asszonyka szalmaként éldegélt valamelyik civilizáltabb középnyugati városkában?
A XIX. sz. végéig, sőt talán a XX. sz. közepéig minden valamire való WASP-férfi (WASP - White Anglo-Saxon Protestant) lényegében rasszista volt, kimondva vagy kimondatlanul, de a színes bőrűeket, afro-amerikaiakat, indiánokat, mexikóiakat alacsonyabb rendű fajnak tartották.
Mindez azonban nem akadályoza meg őket, hogy bizonyos körülmények között szexuális kapcsolatra lépjenek ezen fajok nőegyedeivel.
Az ilyen kapcsolatok zömében azonban a színes bőrű nő mélyen alárendelt és kiszolgáltatott szerepet játszott, nem feleség, hanem ágyas, ringyó és rabszolga volt egy személyben.
A mély Délen (a két Carolina, Georgia, Alabama és valamennyi közül a legrosszabb, Mississippi) pl. közismert volt, hogy a WASP-ültetvényesek, fiaik és felügyelőik rendszeresen szexuális kapcsolatra kényszerítették az afro-am. nőket, többek között azért van az, hogy a mai USA-beli afro népesség már jóval világosabb színű, mint az afrikai és attól már genetikailag is eltér.
Nyugaton, ahol nem voltak négerek, az indián nők töltötték be ezt a szerepet, bár itt a fehéreknek óvatosabbnak kellett lenniük, mert a "fagyi néha visszanyalt", ahogy azt Tibb asszonyverős történetéből is megtudhattuk...
Nyugaton ehhez még az is hozzájárult, hogy az 1870-es, 1880-as évekig a nemek aránya a nyugati territóriumokban borzasztó eltorzult volt, az 1860-as és 1870-es US népszámlálás szerint voltak olyan körzetek, ahol 6 fehér férfira jutott egy fehér nő.
Ez az arány csak a nagycsaládos telepesek bevándorlásával kezdett javulni, főleg az 1880-as évektől.
Szóval a nemek aránya és a biológia is közrejátszott sok dologban...
Háború idején pedig előfordult, hogy a fehérek egyszerűen hadizsákmányként tekintettek az elfogott indián nőkre. Miután William Harney tábornok 1855-ben megverte a sziúkat a Blue Water Creek-nél, nagy csapat elfogott brulé sziút tereltek be a Laramie-erődbe. A foglyok között hetven nő is volt, akiket kiosztottak a katonák között. A legcsinosabbak a tiszteknek jutottak. Álló Medve nagynénjét, aki az elfogott asszonyok között volt, maga Harney vette magához és a nő később egy fiút szült neki. A csata egyik résztvevőjének, Vas Kagylónak, egy brulé főnöknek az unokája mondta később: „Az indián asszonyok közül sokakat elfogtak… Aztán egy idő múlva a fehér emberek elengedték őket, és mindnyájan terhesen jöttek haza. Néhányan közülük pedig eltűntek.”
Nők tekintetében a fehérek külcsíny és hozzáférhetőség szerint osztályozták a törzseket. A csejenn nőket általában megközelíthetetlennek tartották. A sziú hölgyeket már kissé könnyebben lehetett becserkészni, ámbár John F. Finerty, a Chicago Times tudósítója szerint „annak a fajnak a leányai ritkán engednek a csábítónak.” Azonban ami a varjakat és az arapahókat illeti, mindenki egyetértett abban, hogy náluk szabad a vásár. „Az arapahók nem sokat hezitálnak azon, hogy áruba bocsássák asszonyaikat” – írta a Chicago Tribune tudósítója 1875-ben – „és szinte mindenért elcserélik őket, kölyökkutyáért vagy akár egy takaróért.” Henry Lemly hadnagy írta, hogy Péntek, egy közismert nyomkereső, és az arapahók egyik vezető embere „kerítő volt, méghozzá a szó legmocskosabb jelentésében”, akit angoltudása segített abban, hogy felvirágoztassa ezt a fajta tevékenységet Camp Robinsonban és a Vörös Felhő Ügynökségen, ahol az arapahók együtt éltek az oglalákkal 1877 őszéig. Az efféle üzleti tranzakciók nem számítottak ritkaságnak. Még Sheridan tábornok is, még hadnagy korában, a Rogue-folyó vidékén Oregonban, együtt élt egy ideig egy Frances nevű indián lánnyal, aki megtanította őt a csinúk nyelvre.
Én még soha. Viszont itt a történet a túlzásba vitt asszonyverés veszélyeiről:
1867 júniusában a fuvaros John Bratt egy éjszaka arra ébredt, hogy a ranchon dolgozó egyik béres részegen ütlegel egy indián lányt, akit a minap vett meg két póniért. „Amikor másnap reggel a lovamért mentem épp szembetalálkoztam a szegény lánnyal.” – írta Bratt – „Az arca fel volt dagadva és vér borította, az egyik szeme eltűnt egy hatalmas duzzanat mögött, melyet a kemény ökölcsapások okoztak.” Aznap, valamivel később visszajöttek a lány rokonai, felgyújtották a ranch egyik épületét, és magukkal hurcolták az asszonyverőt, aki soha többé nem került elő.
A mingó szó jelentését lényegében a XVIII. sz. közepén az Ohio felső folyása mentén letelepedett északi iroki csoportokra (főleg szenekák és kajugák) szűkíti le.
