én pár hónapja cseréltem ki a hátsókat. természetesen a (szerintem) eredetiket. semmi bajuk nem volt, leszámítva azt, hogy a narancs festék már rég lejött róluk... azért eltettem mindkettőt, hátha a ködlámpába kellene tartalék izzó :)
ja, azt nem is meséltem még, hogy a kórházban a gyerkőcöknél igazi autós kórterem jött össze. Mártonka helyére került egy kislány, skodaklubos apukával :)
(és ha minden igaz, akkor a kislány ma hazamehet és újra az ikreké lesz az egész kórterem)
Én elég furcsának tartom ezt a rengeteg hajtókarcsapágy cserét.
Nem mondom, hogy nem lehet egy-egy szériával gond, de azért azt furcsának találom, hogy ennyi hibás alkatrészt szereltek volna be.
Véleményem szerint inkább az van a háttérben, hogy autóvásárláskor elhiszi a kedves vevő, hogy egy külföldről behozott 4-5 éves autóban 70-90ezer km van. Ez többnyire több mint 200ezer km is lehet. Ki tudja ráadásul, hogy mikor volt olajcsere, ha egyáltalán volt.
A másik gond a nem megfelelő olaj használata. Az Elf Evolution SXR 5W-40 való kifejezetten ezkbe a dCi-kbe. Ennek ellenére sokan 10W-40 olajat töltenek, ami nem kifejezetten baj, de nem igazán megfelelő. Sokan megveszik a mindenféle egyéb ismeretlen márkákat is.
A gyengébb olajjal viszont nem lenne szabad 20ezer km-nél többet menni.
És rengeteg hibát okozhat a nem megfelelő használat is. Gondolok itt többek között a túl alacsony fordulatszámon való használatra.
Sokan nincsenek vele tisztában, hogy a mai modern dCi-ket nem 1500-as fordulaton kell használni, mint valamikor a régi konstrukciókat.
én nem ezt írtam, csak a csapágyakról volt szó, azoknál pedig - ha jól emlékszem - gyártási hiba volt, de ezt adízelesek jobban tudják
amúgy nekem is 1.4e van :)
Csak gondoltam hogy úgy kell, de úgy néz ki, mint amilyennek csaveri leírta, a kocsi aljából áll ki egy csavar ami átmegy a hővédőlemezen és egy lemez izével van rögzítve. Ezekszerint azt a lemez bigyót kell letekernem.
Fotót nem ígérek én sem, de hétvégén akna fölött megnézem. Ma csak megemeltük az autót és aláfeküdtünk (természetesen fel volt bakolva az autó rendesen).
Konkrétan úgy volt, hogy Bécs előtt mentem rá az elkerülőre. Ott van egy lejtő éles bal kanyarral, utána emelkedik egy kicsit. Asszem 6-odikban gurulgattam le a lejtőn, talán váltottam 5-be, nyomom a gázt, nem megy, vissza 4, nem megy, 3 nem megy....félrehúzódtam. Lassan vette a fordulatot, a pillanatnyi fogyasztás meg az egekben, relatíve. Én sem szoktam terhelni nagyon 1800 alatt.