21 év...- ez igen.:-) Érthető, miért nehéz érzelmileg leválnotok. És szerintem is nagyon jó, hogy ilyen rugalmasan kezelitek a srácok nevelését. Kívánom, hogy maradjon ez így, ne zavarjon ebbe be senkinél a felbukkanó új társ.
Azért írtam ezt, mert esetünkben ez bizony kardinális probléma volt. Azaz a válóokom (mostani férjem, akitől válok..., húúú de zűrös vagyok...), egyáltalán nem tudta tolerálni ezt a fajta gyereknevelgetést. Nem tudta elviselni, hogy valamennyire jelen van a gyerekeim apja az életünkben. Folyamatos konfrontációt okozott, nekem állandó gyomorgörcsös magyarázkodást, neki gyötrő féltékenykedést...:-(((.
Szóval ezzel a harmadik áldozatommal..., közel 3 évet húztunk le, úgy, hogy már tavaly ilyenkor biztos voltam abban, hogy rövid életű 3. házasságom lesz.:-((
Dolgoztunk rajta, hogy tovább tartson, én kötöttem több - számomra nagyon megalázó kompromisszumot, bár ő is próbálta legyőzni a démonait..., sajnos kevés sikerrel.
A házasságaim: 1: 2 év, 2: 12 év, 3: 2 év. Jéééé! Van valamiféle periodikusság...:-))
Igen, a kémia itt is fergeteges volt mindig. Egyedül az volt tökéletes:)
A nagyfiam (19,5) vele ment, de nagyon sokat találkozunk, amúgy is 200 méterrel költöztek arrébb. Ők nagyon hasonlóak az apjával, együtt cigiznek, mind a kettő tetováltatott egy hatalmas förmedvényt magára a költözés után, és az apja jóval kevésbé kontrollálja a gyereket mint én tettem. A két kicsi ( 16 és 13,5) maradtak de átjárkálnak az apjukhoz, ha úgy alakul. A két nagy szerint ez egy jó döntés volt és jobb így mindenkinek, a kicsi életében először apásnak tűnik néha.
21 év alatt én is csak azt hallottam h nagyon szeret és gyönyörű vagyok, csak annyira különbözőek az értékeink, az ahogy kikapcsolódni szeretünk, ahogy kezeljük a napi gondokat, hogy már nehezen lehetett tolerálni a köztünk lévő szakadékot. Több évnyi próbálkozás után adtuk fel.
Próbálok a mindennapokban arra gondolni, amit nehezen viseltem és most nincs.. pl hogy amikor szakmai utakra mentem, azt mennyire utálta, most meg csak megírtam hogy mikorra van repjegyem (még azt sem mondtam h hova) és hogy ha akkor tud a kicsikre nézni, azt köszönöm, ha nem, akkor megoldom máshogy. Azért nagyon klassz ez a szabadság:)
A szeretetről is hasonlóan gondolkodunk. Engem pl. napjában százszor (nem túlzok) biztosítottak arról, hogy SZERETNEK. Így. Közben halálra szekáltak:-((
Nem vagyunk már egy fedél alatt, hál'isten. Kb. 1 hónapja sikerült elköltöznie. Viszont időnként találkoznom kell vele, mert vannak, illetve voltak lerendezendő ügyeink, régi közös rezsi, miegymás. Na akkor működik az a semmihez sem hasonlítható, vegytiszta vonzás, ami feléhúz (basszus!). Soha, senkivel nem volt ilyen teljesség az ágyban (pedig színes életem volt:-).
Ugyanakkor milyen tragikus, hogy semmi más nem működött közöttünk...:-(((
//Remélem legközelebb az októberi első tárgyalásunkon (válóper) fogunk találkozni.//
Úgy gondolom, hogy köztetek az érzelmi kapocs megmarad, idővel megszelidül..., és barátivá válik/válhat. A közös gyerekeitek mindenképpen kapcsolódási pontok (ahogy nekem a gyerekeim apjával), és megmaradhat a jó, konstruktív kommunikáció kettőtök között. Ez a gyerekeknek óriási érzelmi pluszt ad az egyébként komoly válási trauma elviseléséhez.
Azon gondolkoztam jó ideje, hogy az utolsó bekezdést én írtam és te csak bekopiztad, vagy te írtad és én is érzem:))))))))))))))))))))))))
Tudod, én akárhányszor belegondolok, ott lyukadok ki, hogy amit lehetett én megtettem és jó, hogy végre itt tartunk. Csak hiába igazol az agyam, ha közben a kémia pillanatok alatt dominál. Most sokkal jobban vagyok, így h alig van kontakt, annak ellenére, hogy még múlt pénteken is közölte h szeret. Amit amúgy tudok, csak szeretni nem elég, és távolról sem jelenti h amit adni akarunk/tudunk, annak köze van ahhoz amire a másiknak szüksége van.
"Attól alapvetően nem félek, hogy ne lenne rám kereslet, amikor már igényem lesz rá."
Teccik az egészséges önbizalmad.:-)
Valahogy én is így vagyok ezzel a pasitémával, egy kicsit roggyantabb önbizalommal, és deresebb halántékkal:-)).
Totálisan ambivalens, amit most érzek. Egyrészt tudom, hogy a mégférjemmel semmilyen közös pontunk nem lehet a jövőben, és rettenetes, kibékíthetetlen különbözőségeink vannak..., másrészt majd' megveszek a bőréért, az illatáért..., az öleléséért...:-(((
Huh, pont azt fogalmaztad meg, amit érzek:) Szerintem sem kellene most görcsösem keresni valakit feszültségoldára - nem is olyan vagyok, meg azt hiszem, az illetővel szemben sem lenne fair. Attól alapvetően nem félek, hogy ne lenne rám kereslet, amikor már igényem lesz rá.
A helyzet(em) az, hogy gazdag társkapcsolati tapasztalataimmal alig van olyan szegmense a témának, amibe ne tudnék - érintettség okán - belekarattyolni...:-))
Bíztató jel, hogy már észre veszel vonzó pasikat:-))), egyelőre nem is kell több.
Nagyon könnyen belefuthat az emberlánya méltatlan ölelkezésekbe, ha rosszúl ítéli meg a vonzódást, illetve, ha a "kutyaharapást szőrével" metódust követi.
Nem mondom, hogy egy egészséges test/szexus nem követeli meg a magáét, az érzelmi kielégületlenségről nem is beszélve..., de nem árt kicsit magunkra találni, mielőtt pasival gyógyulgatunk:-))
Köszönöm szépen, megpróbálom. Bár nehéz nem elolvasni sms-t, ami a telefonomra jön, és már 10x biztosan kértem szépen, hogy feleslegesen ne kontaktoljunk. Azt hiszem egyébként, hogy most először talán menni fog.
"aza boldog kisugárzás, ami engem jellemez, most egyszerűen nincs."
Akkor tessék visszaszerezni a békét - írtam: van olyan aki pasizás nélkül is helyre tud állni. Iktasd ki azt, ami elzárja a boldogságkisugárzó kábeledet:)
Ne olvass akkor olyan smst, amitől depis leszel. Ennyi:)
Az egy dolog, hogy....de az élet az azt mutatja, hogy ha nem tud megegyezni közös megegyezéssel a válópár, akkor kezdődik a méricskélés, a harc, stb...
Ha te vagy a feleség, és a férjed el akar tüntetni mindent - akkor eltudja tüntetni. Gondolom az a mondat - hogy tessenek még a nagy lavsztori idéjén rendben kialakítani és megtartani az anyagiakat - ilyenkor már: mint halottnak a forró csók.
Konkrét válaszom: 1.)ha a fickónak saját bankszámlája van: sehogy. (mert fogadhatsz te szaglászókat hivatalosan is, hogy be/felmérjék a férjed vagyonát(cégek, vagyontárgyak, stb) - de gyakorlatilag meg tudja azt tenni, hogy semmi ne látszódjék annak, ami valójában. 2.)Hogy mit tehet? Készüljön fel arra, hogy ne kapja el a hisztéria, hanem nyugodt-megfontolt maradjon a válás végéig. 3.)Elvileg a vagyon közös, de a többit megírtam az első pontban.
1. Adva van egy házaspár, akik közül a feleség tulajdonosa egy üzletnek, aminek a férj a haszonélvezője. Az üzlet 10 éve folyamatosan bérbe van adva, a számla a feleség nevén futi egyéni vállalkozóként, de a pénzt a férj teszi el a saját bankszámlájára. Kérdés - hogyan férhetne a pénzhez a feleség?
2. Mit tehet a feleség, ha a férj aláírja már több éve a számlát az asszony nevében és így szedi be a pénzt. A feleség sajna ebben az esetben tisztában van a történésekkel.
3. Válás esetén a férj bankszámláján lévő pénz is feleződik?
Hát, ezt már mondták többen, anyukám is. Csak ez a 22-es csapdája: Akkor lesz jobb, ha lesz valakim, de sztem meg akkor lesz valakim ha már jobb lesz és tudok nyitni mások felé. Mert hiába hallom mostanában sokszor, hogy milyen jól nézek ki, az öcsém is megállapította tegnap, hogy aza boldog kisugárzás, ami engem jellemez, most egyszerűen nincs.
Köszönöm minden esetre.
Kedves MH, ezer köszönet a múltkori lelki-kakiból-kihúzásért!! Változó most is a hangulatom, de nem hittem volna egy hete, h ennyire lehet regenerálódni, thank God, van meló, pörgök ezerrel és nemrég észrevettem egy parkolóban egy jó pasit, pedig ezer éve nem vettem észre senkit:)
Érdekesnek találom, hogy mindig mindenkitől megkérdezitek, hogyha szeretted a társad, miért csaltad meg.
Fölös ez a kérdés - szerintem:) Nincs rá ugyanis válasz.
Hányszor, de hányszor csinál az ember élete során olyan dolgot, aminek semmi értelme, haszna, gyümölcse nincs - csak akkor ott, abban az adott szituációban az ember enged a pillanatnyi érzületeinek vagy tudom és én minek...nem is az a lényeg, hanem inkább az, hogy sokszor csinál az ember olyat, amit át sem gondol.
...és ez olyankor nem is lenne baj, ha jót okozunk - de, ha szart->no akkor érdemes átgondolni azt, hogy ne csak automatizmusból éljünk, hanem néha tényleg érdemes mérlegelni a dolgok előtt, mert többet veszíthetünk, mint.
Hagyni köll az asszonyt...úgyis végig viszi amit kigondolt. Szerintem.
Aztán lesz egy papírotok, aztán meg lesz a gyakorlati valóság....amiben még az is elképzelhető, hogy együtt lesztek:)
A feleséged el akar most szakadni tőled - az indokok most nem is lényegesek - de az ember szívéből nem olyan gyorsan megy 38 év kitörlése. Másrészt ha szabadnak érzi magát tőled, még mindig közeledhetsz hozzá, nem? Egy kertásással, vagy bármi más segítségnyújtással - meg a mellé mondott kedves szavakkal - jelét adhatod, hogy szereted, nem így van? Vagy elfogadja, vagy nem. Ha őt ez nem érdekli - hát ez is benne van a pakliban, elvégre azt sem könnyű elfeledni, ha az embert megcsalják hosszú éveken át.
Ha lesz valakid, vagy te leszel valakinek a valakije:)
Megérzésem szerint csak nagyon kevesen vannak azok, akik egyedül is képesek "maguktól" jobban lenni. A holtponton sokszor az lendít át, ha akad egy új partner, és ennek nem kell feltétlen a nagy Őnek lenni, sokszor elég, ha akkor, abban az adott időben csak úgy vagy valakivel...lazán.
Meg tudom érteni a feleségedet.Oda a bizalom. Esetem hasonló: házasság 37 év, 43 év ismeretség.Ha szereted, szeretted miért csaltad meg?
Próbáljátok meg helyrehozni azt, ami tönkrement.Nagyon nehéz lesz. És ezért neked kell pedálozni nagyon sokat. Én azt mondtam hogy vége, és tényleg vége lett örökre, mert meghalt. A barátokról annyit, hogy szép lassan, de elmaradnak, vagy telefonos barátok lesznek.
:-) Örülök, ha kicsit jobb már a kedved. Na látod! Mennyi minden van még, ami jókedvre deríthet, milyen sok feladatod van a világon!:-)
Állati öreg vagy...??? Én éppenséggel 46 évesen váltam szinglivé, 2 lánygyermekkel, és egyáltalán nem érzem magam öregnek. Vénecskének talán:-)))))
Te tényleg nagyon jó korban vagy, tapasztaltan de még fiatalon kezdhetsz új életet, nyithatsz az újdonságokra. És persze lehet sajnálni az értékes, jópasi férjed "elvesztését", ezt is átérzem..., de vannak (lehetnek még) hasonló adottságú versenyzők:-), akikkel összeakaszthatod a bajszodat:-))))
Igen, remek barátaim vannak, az elmúlt hónapokban többet kirándultam, sétáltam, teáztam velük mint előtte 10 év alatt. A jövőben lesz munkám Rómában, Nápolyban és Bukarestben, járok a legkisebb fiammal edzeni, és a hétvégét telezsúfolom programmal meg tennivalóval. Van, hogy beválnak ezek a módszerek, van hogy semmi sem segít. Állati öreg vagyok ahhoz, hogy életemben először legyek szingli.
Jó kedvem lett a hozzászólásodtól:) Köszi:)
(Én egyébként azt hittem, hogy annak nehezebb talpra állni, ahol zűrösen, egymást bántva válnak; nekem tényleg semmi panaszom az exre, őszinte, értékes és gyönyörű testű pasi, csak mi ketten már képtelenek vagyunk közös nevezőket találni, annyira mások vagyunk.)
El fog múlni, és nem tart évekig. :-) Borzasztóan friss ez még...
Ha 3 gyerekre, munkára, barátokra (ugye vannak?) kell koncentrálnod, nagyon gyorsan annyi inger/benyomás/élmény ér majd, hogy lassacskán kikeveredsz ebből a hol depis-hol nem állapotból.
Szerintem teljesen normális, "egészséges gyász" folyamat, amit most megélsz. Te úgy váltál, ahogy kevesen (kicsit én is így az elsőtől és a másodiktól:-))), hogy nem gyűlölködsz és haragszol és nem vagy tele sértettségekkel, negatív érzeményekkel, hanem mondhatni simán, józanul elköszöntetek egymástól. Ezért is nehezebb érzelmileg kikeveredned ebből a közös 18 évből.
Sokan leírták már itt, és baromira igaz, hogy el kell(ene) foglalnod magad az esetleges üresjáratokban. Akár mozgással (az egyik legjobb lélek-lazító:-), akár programokkal számodra kedves emberek társaságában.
Azért még olyan nagyon nagyok nem lehetnek a gyerekeitek, hogy ne kelljen rendszeresen kommunikálnotok az őket érintő kérdésekben. Próbáld ezeket a beszélgetéseket kicsit hidegen, érzelmektől mentesen "levezényelni". Nem durván vagy elutasítóan, de távolságtartóan.
Idő. Nekem is hasonlókat tanácsol(t)ak, és igazuk volt...:-)
39 vagyok, 18 évesen ismertem meg. 3,5 hónapja költözött el, 2 hónapja jogerős. Hozzáteszem, nagyon intelligensen folyt. Én mindig szeretni fogom és azt gondolom, hogy ez kölcsönös, de gyakorlatilag évek óta egymás mellett éltünk. Nem bántam meg a válást.
És rájöttem sajnos én is magamtól arra, amit írtál. Pár napja kértem, hogy ne tartsunk kapcsolatot, amennyire csak ez megoldható. 3 gyerek van, de nagyok.
Amikor próbáltam előre nézni, akkor küldött pár sms-t, hogy mennyire sokat jelentek neki,míg csak él.. és akkor mindig visszaesek a gödör mélyére.
Elnézést nem nyafogni akarok és nagyon régen fórumozok ahhoz, hogy kiteregessek itt dolgokat (úgy értem más topikokról is sok embert ismerek).
Tényleg az érdekel, hogy felgyorsul majd ez a gyógyulási folyamat vagy évek múltán is ilyen szerencsétlenül fogom magam érezni? (Mások szerint hála Isten ez nem látszik, de vannak egészen mélyrepüléses hangulataim. Szerencsére múlnak maguktól.)
Nekem alapvetően nagyon érdekes életem van, imádom a munkám, a gyerekeim, az otthonom, nem szoktam magam elhagyni, eleve mindig is én intéztem mindent, de most sokszor érzem, hogy legszivesebben elfogadnám valamelyik külföldi munkaajánlatot. Elmenekülni viszont nem szeretnék, a fiaim ragaszkodnak a helyhez és itt van az idősödő édesanyám is egyedül.
Ha van valamiféle kapcsolattartás az exeddel, akkor nehezebben fogsz érzelmileg kijönni ebből. Nekem úgy tűnik, hogy veszteségként, igazi kudarcként éled meg az elváltságodat.
Lehet, hogy nem így van, de ez érződik a soraidból.
//Én elég ontopic vagyok, miután a 3. férjemtől vagyok válófélben, azaz előtte/utána/közben is vagyok::-((//.
Nem szeretnék sem nyafogni, sem kisregényt írni ide. Buta a kérdés, de igenis érdekel, van-e valakinek válasza...
Ha elváltál, de nem érzel haragot az exed iránt, mert szereted, mindig is szeretted, csak nem tudtál vele együtt élni... mikor lesz ez jobb? Mennyi időnek kell eltelnie, hogy legyen valami jövőkép, hogy néha ne taposson földbe a depi és végre-végre bárki másban ls észrevedd a férfit? (Nem bántam meg a válást, mert nem lehet úgy élni, de nem is volt nagy tragédia, tudom, hogy a maga módján mindig is szeretni fog. 21 éves kapcsolat volt.)
60 éves vagyok, vállás előtt. Én vagyok a hibás, többször, hosszabb időn keresztül megcsaltam a feleségem, amire most jött rá. 38 év házasság és 52 év ismeretség( együtt jártunk általánosba) után úgy látja, nem olyannak ismert, mint amilyen tényleg vagyok.
Gyerekeink felnőttek, unokákkal. Problémát a barátok " megosztása" jelent számomra. Most tájékoztatni kell őket a szándékról és okokról.
Az igazság az, hogy én most is szeretem a feleségem és nem akarok tőle válni, de megértem, hogy nem akar velem maradni.
Gondolkodj, hogy te milyen korrekt megoldást tudsz elképzelni. Próbáld errefelé terelni a dolgokat. Próbálj leülni vele és a nyitott kérdéseket beszéld meg vele. A sakkozásnál elég annyi, ha neked van terved. Nem támadni kell, hanem előre gondolkodni.
"egyet tehetsz,megtanulsz sakkozni!és mindig TE léped a jobb lépést"
Tudom hogy igazad van !!
De ez olyan aljas nem !! persze persze ezt kell tenni megelőzni a bajt és nekem lépni !!
De miért nem lehet ezt ésszerűen !! miért kell sakkozni !! miért kell aljasnak lenni a másikhoz !!
Jó jó tudom csak költői kérdés volt !!
Megpróbálok előtte járni 1- 2 lépéssel !! hogy ki ne csesszek vele de én se járjak porul (((az a baj hogy én szeretem )) !!
Na ez lesz 1 nehéz menet megtalálni az egyensúlyt jó és rossz döntések között :(
Mindenesetre te már sokat segítettél !! a tanácsokkal és a biztatásokkal !!
Nagyon köszönöm !!! :)
