Arra céloztam, hogy a fajmacskáknak (és kutyáknak is) az éppen aktuális trendeknek és divathóbortoknak kell megfelelniök, a standardokat a külsőre állapítják meg, ezért aztán az állatok olyan beltenyészeten esnek keresztül, hogy az teljesen természetellenes.
És ez persze visszatükröződik az állatok egészségi állapotán; hiába a rendkívül gondos tartás, az állandó orvosi ellenőrzés, a legjobb minőségú táp, de mégis mekkora az elpusztult picik száma, hány felnőtt macskának van súlyos, örökletes betegsége, és hal meg idő előtt, pedig a gazdája mindent megtesz a megmentéséért - nem kis anyagi áldozatok árán-
Rengeteg ilyen tragédiának voltam már tanuja, sajnos.
A main coon-ról 5 éve halottam először, és azok a macskák mennyire elütnek a maiaktól - legyen nagyobb hiúzbojtja, selymesebb a szőre, zászlósabb a farka, nyúltabb a pofija, meg tudom is én.
Alig 5 év alatt!
Hát nincs az a pénz, amiért én fajmacskát tartanék (már ha fizetnének érte se, természetesen), annyira selejtesek szegények.
:-(
Jó, akkor ez már egy kiinduló pont, amiről elkezdhetünk beszélgetni.
Az igaz, hogy a fajták küllemének trendje idővel változik, s ezt a változást a kiállítási bírók ízlése, s a tenyésztők bírói döntésekhez alkalmazkodó reagálása gerjeszti. A Maine Coon-ok például tényleg nagy, kerek, bundás mackókból egyre vékonyabb, hosszabb, magasabb testű, rövidülő szőrű, magasabb fülű, hosszabb profilú macskákká változtak. Hogy ez kinek tetszik, kinek nem, ízlés dolga. Ezek a változások azonban nincsenek semmilyen összefüggésben az egészséggel, legalábbis én nem ismerek ilyen összefüggést. Más fajtáknál lehet ez az irány egészségre káros, tipikus példa a perzsák rövidülő és magasabbra kerülő orra, állkapocs deformációja. Ez nyilván ártott a fajta egészségének és magam sem értem, hogy hogyan juthatott idáig ez a folyamat, miért nem tértek előbb észhez az ezt az irányt gerjesztő, s kiszolgáló szereplők. Egy ideje elkezdtek észhez térni és megállítani, visszafordítani ezt a rossz trendet.
Azt a módszert, amivel ezeket a változásokat elérik a tenyésztők szelektív tenyésztésnek nevezik, ami nem azonos a beltenyésztéssel. A szelektív tenyésztés azt jelenti, hogy a született almokból kiválasztják azokat a kölyköket, akik legerősebben hordoznak bizonyos kívánatos tulajdonságo(ka)t, s olyan párt keresnek hozzá, aki szintén extrém módon megfelel ennek a kívánalomnak. Konkrét példával megvilágítva. Divatos lett, hogy a MC-oknak egyre nagyobb és magasabban tűzött legyen a füle. A tenyésztők, akiknél különböző fülű kölykök születnek, vegyesen, kiválasztják a leghosszabb fülűeket, s ezeket tenyésztik tovább. A kisebb fülűekből kedvenc cicák lesznek, akiket nem szaporítanak tovább. Minél több tenyésztő követi ezt a trendet, annál hosszabb fülűvé válnak lassan, fokozatosan az egymást követő generációk, s íly módon a fajta külleme lassan átalakul. Fontos azonban két dolgot tisztán látni:
- Ezek a változások valahol benne vannak a fajtában. A tenyésztők nem kutyulnak lombikban sejteket, nem génsebészkednek, nem végeznek semmilyen mesterséges tevékenységet. A macskák természetes módon párosodnak és szaporodnak, a természetes körülményekhez képest mindössze annyi a különbség, hogy a párokat az ember választja ki, nem a macskák maguk. Nem lehet olyan tulajdonságot megerősíteni, ami nincs benne a macskák génjeiben, s éppen ezért nem lehet a saját hóbortjainknak megfelelő irányba erőszakolni a macskák küllemét sem. Csak azokat a változásokat lehet megerősíteni, esetleg meggyorsítani, amik valószínűleg spontán módon is végbemennének. Egy humán analógia ennek megvilágítására:
Dédapáink magassága 150-160 cm körül volt. A szüleim korosztályában a férfiak átlagosan 170-175 cm-esek voltak, a nők 155-160 körüliek. Az én korosztályomban ez már alacsonynak számított volna, s kb. 10cm-rel nőtt az átlag, s a mostani fiatalok ránk is ránkvernek jópár (tíz)centivel. Tény, hogy az emberiség testmagassága fokozatosan, generációról generációra nő, úgy is, hogy az emberek párválasztásában ez a tényező nem játszik igazán szerepet, a párok ebből a szempontból teljesen vegyesen alakulnak ki. Könnyen belátható, hogy ha a magasabb emberek csupa szintén magas párt választanának csak maguknak, akkor az ő gyerekeik átlagos magassága sokkal nagyobb lenne, mint a vegyes házasságból származó embercsoportoké. Ugyanígy, csupa alacsony emberpár utódai átlagosan alacsonyabbak lennének, mint a vegyes csoport gyerekei. Ilyet egyébként láthatunk a valóságban is, hiszen az északi emberek többnyire magasabbak, délebbre és keletebbre haladva pedig egyre alacsonyabbak. De azt is látjuk, hogy Kínában, Japánban stb. is nő az átlagos magasság, tehát az egész emberiségre jellemző trend ott is végbemegy, nem fordult vissza.
-A másik fontos leszögezni való, hogy a szelektív tenyésztés nem feltétlenül jelent beltenyésztést (bár lehet ez is egy módja), hiszen hasonló adottságú párt nem rokonok közül is választhatunk. Vagyis hosszabb fülű Maine Coon-ok több, egymással nem rokon vérvonalú tenyészetben is születnek, s a párokat ezekből a macskákból is össze lehet válogatni.
Nézzük ezek után a beltenyésztést!
A beltenyésztés egymással közeli rokonságban álló egyedek párosodását jelenti. Minél közelebbi rokonságban áll két élőlény, legyen az ember, állat vagy növény, annál hasonlóbb (homogénebb) a génkészletük. Tehát annál gyakrabban fordul elő, hogy a kromoszóma láncuk azonos pontján azonos/nagyon hasonló gének vannak, így az utódaiknak is mindkét szülő csak ilyen azonos/nagyon hasonló géneket tud továbbadni. Ily módon a szülők egy-egy jellemző tulajdonsága (jó is és rossz is) megerősödik. Nomármost az élőlények sok-sok millió génje között túlnyomó többségben egészséges, normális gének vannak, tehát ha ezek megerősödnek, az pozitív dolog. Minden élőlényben vannak azonban hibás gének is, s ezek különböző mértékben tudnak érvényre jutni és betegséget okozni. Domináns módon öröklődő rendellenességek akkor is megmutatkoznak, ha csak egyik szülőtől kapta az utód. Ha pechére mindkettőtől, akkor sokkal súlyosabb formában. Recesszíven öröklődő rendellenességek akár generációkon keresztül rejtve maradhatnak, egészen addig, míg meg nem találják a saját hibás génpárjukat egy utódban. Nyilvánvaló, hogy minél hasonlóbb a két szülő génkészlete, annál nagyobb az esély, hogy ezek a hibás génpárok "összetalálkozzanak" egy kölyökben, s minél különbözőbb a génkészletük, annál nagyobb az esélye, hogy egyik szülő hibás génjének hatását a másik szülő ugyanazon helyen lévő egészséges génje háttérbe szorítsa. A beltenyészet önmagában se nem jó, se nem rossz. Alapvetően egészséges egyedek esetében nem feltétlenül vezet beteg utódokhoz, ha csak egyszeri alkalommal fordul elő. Peches esetben lehet egy alkalom is tragikus, ha az a pár éppen egy súlyos betegséget hordoz. Ha azonban a beltenyésztés generációkon keresztül folytatódik, akkor egyre nagyobb az esély arra, hogy a hibás gének kritikus mértékben megerősödjenek. Ez egyrészt konkrét megbetegedésekben nyilvánul meg, másrészt általában megfigyelhető, hogy az utódok életképessége csökken, egyre kevesebb kölyök születik, egyre gyengébbek, egyre betegesebbek, s egyre több közöttük, aki már ivarképtelen. Éppen ezért a tenyésztők igyekszenek elkerülni a beltenyésztést, s a törzskönyvek alapján igyekeznek különböző vérvonalakból összeállítani a tenyészpárjaikat. Vannak esetek, amikor szándékosan, bizonyos kiemelkedő tulajdonságok megerősítése céljából alkalmaznak rokon-pároztatást, de nagyon csínján bánnak ezzel és nagyon alkalomszerűen. Valamint nagyon kevesen, a többség inkább nem kockáztat. Balesetek persze bárhol előfordulhatnak, az más tészta. A beltenyésztés tehát tenyésztők esetében inkább kivételes, mint tipikus
Akkor térjünk most rá a magyarországi Main Coon állományra, akiket kiállításon szerepeltetnek, hiszen róluk mondtál véleményt:
Tízegynéhány olyan tenyésztő van, akik rendszeresen járnak kiállításokra a macskáikkal, honlapjuk van, hirdetnek,stb., tehát lehet tudni, hogy honnan valók a macskáik és mit csinálnak. Rajtuk kívül vannak szaporítók és olyan gazdik, akik alkalom szerűen pároztatják az innen-onnan szerzett macskáikat. Az ő számukról és tevékenységükről nem sokat tudni, hiszen nem mutatkoznak meg nyilvánosan, kéz alatt adogatják el/ ajándékozzák el a kölykeiket, vagy felvásárlónak adják oda őket. Tehát inkább hírből, a velük kapcsolatba kerülők elbeszéléseiből, esetleg rémtörténeteiből tudunk róluk többet vagy kevesebbet. Velük tehát most nem foglalkozom, csak a valódi és ismert Main Coon tenyésztőkkel. (Végülis te is őket vádoltad meg, hiszen a kiállításokon bemutatott macskák beltenyésztettségéről beszéltél. Oda pedig csak ők járnak, nem a szaporítók, s ezek az emberek a macskáikat sem a szaporítóktól szerzik be, még véletlenül sem.)
Akkor hát honnan?
Ezeknek a tenyésztőknek a nagyobbik hányada az utóbbi 5-6 évben számos macskát importált jó nevű külföldi tenyészetekből, nagyrészt eltérő, kisebb részben rokon vérvonalakból. Néhányan többet is. Legalább 20-30 nagyon jó macska jött be általuk Németországból, Hollandiából, USA-ból, Lengyelországból, Finnországból, Olaszországból, Ausztriából, amire így kapásból, hirtelen emlékszem. Biztosan kifelejtettem még pár helyet. Ezek között a macskák között aztán akadt néhány beteg is, ezeket legjobb tudomásom szerint mindenki kasztráltatta. A tenyésztők kisebbik hányada ezeknek az import macskáknak az itthon született utódait vette meg és velük tenyészt tovább. Ilyen módon Magyaországon pillanatnyilag nagyon sok különböző vérvonal van, s valamennyire ismerve a nemzetközi helyzetet, bátran ki merem mondani, hogy a magyar Maine Coon állomány nagyon erős, sok a jó macska. Ezt a bírók is gyakran megerősítik. Azt is ki merem mondani, hogy a magyar Maine Coon állomány átlagos egészségi állapota se nem jobb, se nem rosszabb, mint a külföldi Maine Coon állományoké. Problémák minden tenyészetben vannak, kinél több, kinél kevesebb, ki szerencsésebb, ki pechesebb. Akkor is ha egy tenyésztő maximálisan gondos, elővigyázatos és mindent megtesz, amit ember megtehet. De ezt nem a beltenyésztettség okozza. Léteznek olyan vérvonalak, amelyekből több tenyésztőnek van macskája, különösen néhány régebbi magyar tenyészetből származóan. Nincs azonban tudomásom róla, hogy ezekkel az állatokkal bárki is szándékosan beltenyésztést folytatna. Természetesen nem tudom az összes tenyésztő összes macskájának összes pedigréjét fejből, de a kiállításokon szereplő macskákat és azoknak származását elég jól ismerem, hiszen a katalógusokból, honlapokról, személyes beszélgetésekből ezek megtudható információk. Tudomásom van továbbá néhány (elenyésző számú) "balesetből" származó rokon párosításról (inkább párzásról), de egyetlen ilyen módon született kölyökről sem tudok, akit tenyésztésre adtak volna el, tehát ezek a vérvonalak nagy valószínűséggel mind megszakadtak. Tehát pont ezeket a tenyésztőket azzal vádolni, hogy össze-vissza kutyulják, beltenyésztik az állományaikat, megerőszakolva ezzel a természet rendjét és elsatnyítva a fajtatiszta macskákat, szerény véleményem szerint csöppet sem korrekt állítás.
Mit gondolsz, melyek azok a macska állományok, amelyek a legerősebben beltenyésztettek?
Meg fogsz lepődni: A szabadban élő, természetes módon szaporodó házimacskák. Nem hiszed? Akkor gondold végig: Végy egy átlagos falut, ahol a macskák jellemzően szabadon élnek. Egy részüknek van gazdája, más részük valódi kóbor macska, aki vadászzsákmányával táplálkozik. Legyen ez a falu mondjuk 5 km hosszú és 2 km széles, körülötte több km mező, erdő, út, stb. a következő településig. Elég tipikus, ugye? Éljen ebben a faluban mondjuk 100 macska. Ne foglalkozzunk most az eredetükkel, induljon az óra ettől a pillanattól. Kivel fognak párosodni ezek a macskák? 99%-ban egymással, s csak igen ritka esetben távolabbról jövő egyedekkel. A falut vélhetőleg felosztotta egymás között néhány kandúr, s ezek fedezik be az összes ott élő nőstényt. Sok esetben átmászkálnak egymás területére, harcolnak, s az erősebb több nősténnyel is párosodhat. De a gyengébbeknek is jut esély, csak ki kell várni a megfelelő alkalmat, hiszen a nőstények egy tüzelés alkalmával több kandúrral is párosodnak. Tehát még az sem feltétlenül igaz, hogy csak a legerősebb kandúrok adhatják tovább a génjeiket. Arról nem is beszélve, hogy a legerősebb kandúrok is hordozhatnak halálos fertőzést, ami még nem döntötte le őket a lábukról, de azért fertőzőképesek.
Hamarosan megszületik tehát e 100 macska utódaként kb. 3-500 kiscica (attól függően, hogy a populáció mekkora hányada nőstény és mekkorák az almok). Ezek közül a kiscicák közül igen nagy számú, akik egymásnak minimum féltestvérei és nyilván sok a teljes testvér is közöttük. Ha ezek a cicák mind életben maradnának és felnőnének, akkor 4-500 macskára emelkedne a faluban a népességszám, a következő évben pedig ezernél is többre, majd két év múlva több ezerre emelkedne. A macskák teljesen ellepnék a falut. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy ez nem szokott megtörténni, érdekes módon az adott területen élő macskapopuláció létszáma többé-kevésbé állandó marad. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy a megszületett kiscicák egy része nagyon hamar meghal. Vagy azért, mert életképtelen, vagy azért, mert súlyosan beteg, vagy azért, mert elviszi egy fertőzés (többnyire macskanátha), éhenhal, stb. Egy másik részük néhány hónap után pusztul el, ugyanezen okokból, esetleg balesetben. Az életben maradottak egy részét esetleg a gazdája (ha van), elajándékozza, falun kívülre vagy belülre. Egy kisebb hányaduk magától elvándorol (vagy elűzik) és új, távolabbi vadászterületet keres magának. Közben a szülők generációjából is elpusztul jónéhány. (Tudtad, hogy a szabadban élő macskák többsége nem éri meg a 2 éves kort? Tudtad, hogy a szabadban élő macskapopuláció legalább fele FIV, FeLV vagy/és FIP hordozó? Ha nem hiszed, kérdezz meg állatvédőket!) Szóval, marad a faluban ismét 100 körüli macska, akik közül nagyon sokan rokoni kapcsolatban állnak egymással. A kölykök felcseperednek, s mikor eljön a következő párzási időszak, a kandúrok befedezik saját anyjukat, édes és féltestvéreiket, unokatestvéreiket, nagynénikéiket és unokahugaikat, nagymamáikat és unokáikat. Ugyanis ők nem tudják, hogy kivel rokonok és kivel nem. Aztán az élet megy tovább, sokan elhullanak, egy részük felnő, elvándorol, stb. stb., s ez így megy az idők végezetéig. Nem rokon macska kívülről elenyésző hányadban kerül be a közösségbe, hiszen "macskajárásnyi" távolságban is zömmel ugyanezek az ősök és utódok népesítik be a területet. A falu s környéke macskapopulációja tehát egyre növekvő mértékben beltenyésztetté válik, annak minden jó és rossz következményével együtt. (No most akkor vedd hozzá, hogy a példában szereplő első 100 macska sem az égből pottyant ejtőernyővel, 100 különböző vérvonalból, hanem már akkor is bizonyos szintű rokonsági kapcsolatban álltak egymással.
Nézzük ezzel szemben a tenyészett macskákat, akiket rendre az a vád ér, hogy beltenyésztettek. Most mondd meg nekem, mitől beltenyésztettebb az a macskám, akinek az egyik szülőjét Hollandiából, a másikat Németoszágból hoztam, s a törzskönyvük 7. sorában van legelőször egy közös ős, mint az utcánkban lakó cirmos, akinek az apja a nagyapja is egyben, az anyja meg mondjuk a féltestvére, s legutóbb a saját fia is befedezte? Legközelebb meg az unokatestvére fogja, ha megéri a jövő évet.
A tenyésztett fajtákra sztereotip módon mindig azt mondják: szűk génbázison alakultak ki. Ez igaz. És tessék mondani, mikor? Legtöbb fajta több évtizede, esetleg néhány évszázada, s azóta az egyedek száma sokszorosára nőtt, természetes mutációkon, átalakulásokon ment keresztül, s ha a tenyésztők jól végzik a dolgukat, egyre távolabbi rokonok párosodnak. Nyilván minél jobban megyünk vissza az időben, annál több közös őst találunk, míg évezredekre visszamenőleg egészen kevés közös őse volt az összes ma élő macskának, fajtától és pedigrétől függetlenül. Ugyanis egy macska se lett a semmiből, minden macskának macskák voltak az ősei, legalábbis az evolúció igen távoli pontjától kezdődően. A mai tenyésztett, fajtatiszta macskák hajdani házimacskák leszármazottai, a különbség annyi, hogy őseik egy részét a történelem egy pillanatában az ember lajstromba vette, elnevezte, s attól kezdve a lajstrom tagjait egymással pároztatta, majd szétszórta a világban, ennél fogva számuk jelentősen megnőtt, s a természetes átalakulás jó értelemben "felhigította" a génállományukat. A földrajzi/fizikai korlátok és az ember beavatkozása következtében megoldható, hogy közeli rokonok ne párosodjanak. Ezek a természetes módon kialakult fajták. Aztán az ember elkezdte összekeverni néhány lajstrom tagjait (azaz különböző fajtákat), akiknek génállománya már sokkal jobban különbözött, értelem szerűen. Ezek a mesterségesen létrehozott fajták. Tehát ezeknek első képviselői friss vért kaptak, javult az életképességük. De mivel csak kevés volt belőlük, s ezt a keveset pároztatták össze, hogy belőlük hozzanak létre egy új fajtát, újra nagyon szűk lett ez a génállomány, majd ők is elkezdtek szaporodni és szétszéledni a világban, tehát követni a természetes fajták útját. Mint mikor egy korsó a nyakánál beszűkül, majd újra elkezd szélesedni. Ilyenek a mesterséges, hibrid fajták. (A mutánsokról most ne beszéljünk!)
Mindeközben a lajstromba (=törzskönyvbe) nem vett macskák, akik eredendően a törzskönyvezettek testvérei, szülei, rokonai, éltek tovább ott, ahol kifejlődtek, s ott szaporodtak tovább, mindvégig fenntartva egy magas beltenyésztettségi arányt. Olyan mértékben vándoroltak el és keveredtek más macskapopulációkkal, amennyire ezt a saját lábukon, természetes módon meg tudták tenni, szemben azokkal a tenyésztett macskákkal, akiket az ember mesterségesen több száz, vagy több ezer km-es távolságra utaztatott.
A másik különbség, hogy a szabadban élő macskákat a természet könyörtelenül és folyamatosan szelektálta, ezért tudtak közülük az életerősebb egyedek a nagyfokú beltenyésztettség mellett is fennmaradni és tovább szaporodni évezredeken keresztül. A tenyésztett fajták védettebb környezetben élnek, s az emberi beavatkozásnak köszönhetően olyan egyedek is életben maradtak, akiket a természet kiszelektált volna. (Egy jó tenyésztő persze a tenyésztésből kiszelektálja őket is, de az "életből" nem.) Ezért igaz, hogy a tenyésztett macskák általában érzékenyebbek, immunrendszerük "lustább", hiszen sokkal kevesebb kihívás éri. Illetve inkább más fajta, mint a szabadban élő macskákét. Közöttük is van "selejt", halva született vagy idejekorán elpusztult. De nagy tévedés azt hinni, hogy ők betegebbek vagy halandóbbak, mint a házimacskák. Pont ellenkezőleg. Míg a szabadban élő macskák elenyésző hányada éri meg a 2 éves kort, s nagyobbik hányada pusztul el korábban, addig a tenyésztett macskák nagyobbik hányada él a védett környezetnek köszönhetően sokáig, s csak egy kisebbik hányaduk pusztul el fiatalon. Aztán ahogy idősödnek, az emberhez hasonló "civilizációs", a védett, kényelmes élet, mesterséges táplálékok, szennyezett környezet okozta betegségek elkezdenek náluk is megjelenni, cukrosak, szívbetegek, ízületi betegségben szendevők, vesebetegek stb. lesznek. Ugyanez lesz a sorsuk azoknak a házimacskáknak is, akiket a gazdájuk hasonlóan védett, mesterséges módon tart, főleg néhány generáció után. Ha nem hiszed, menj el egy állatorvosi rendelőbe és beszélgess egy kicsit a várakozó házimacska tulajdonosokkal, hogy miért is vannak ott ! Vagy kérdezz meg egy állatorvost, hogy hány házimacskát és hány fajtatiszta macskát hoznak be hozzá és jellemzően miért! Meg fogsz lepődni!
Való igaz, a szabadban élő macskák ritkán betegszenek meg hasonló kóroktól, azon egyszerű oknál fogva, mert legtöbbjüket sokkal korábban elviszik a fertőzések, éhezés, fagy, a verekedésben szerzett, kezeletlen, elfertőződött sebek vagy baleset, mérgezés, agresszió. Csakhát őket a kutya se tartja számon. Sajnos sokszor még azokat sem, akiknek egyébként van gazdájuk, de udvari macskák. Legtöbbjüket soha nem látja állatorvos, még akkor sem, ha betegek. Nincsenek oltva, s ha egyszer nem mennek haza, hát nem mennek haza. Majd lesz másik.... , s aztán majd őróla is ugyanilyen módon gondoskodnak. Sajnos rengeteg az ilyen ember, s nem csak a "sültbunkók", hanem nagyon sok olyan ember is, akiről nem feltételeznéd. Ezzel szemben a tenyésztett macskák gazdáinak 99%-a nagyon odafigyel a macskájára, s ha csak egyet prüszköl, már viszi is az orvoshoz. És van még egy csoport olyan gazdi (főleg városokban), akik a házicicájukat tartják ugyanilyen becsben, mint ahogyan általában a fajtatisztákat szokták. De ők vannak kisebbségben.
No, ennyit akartam hozzászólni a felvetésedhez. Bocs, ha hosszú voltam!:-)))))))
|
