Alapításkori gondolatok!
Úgy gondoltam, és ez egyre többekben is megfogalmazódott, hogy Budafok - Téténynek szüksége lenne egy valódi, gyűjtő, befogadó, pozitív szemléletű törzsasztalra, ahol mindennapjaink apró-cseprő ügyei mellett megbeszélhetjük a közélet eseményeit éppúgy, mint megismerkedhetünk kerületünk értékeivel, helytörténetével, hagyományaival, kultúrájával, de beszélhetünk a város alakulásáról, fejlődéséről és neuralgikus témáinkról, így környezetünk állapotáról, teendőinkről. Mindez egy hosszú mondatba foglalva, persze nem fért bele a topic címbe, de elsősorban ezeket gondolom, javaslom itt napirendre venni és ezzel kapcsolatban álló embereket meghívni, és persze sok mindenki mást, kerületieket, vagy akik csak érdeklődnek utánunk, korábban itt laktak, emlékeik vannak.
Szeretném tehát, ha beindulna itt egy igazi fórum, nem feltétlenül napi hozzászólások százaival, vagy csevegéssel, de néhány aktuális, fajsúlyos vagy kevésbé, de sokakat foglalkoztató ügy áttekintésével és folyamatosan helyi kulturális, történeti értékeink bemutatásával. Utóbbi szempontból is nagy kincsestár kerületünk és messze nincs kihasználva, bemutatva a már feltárt sok érték, anyag.
Persze várom a javaslatokat, az észrevételeket, merre menjünk, és azok csatlakozását, akik eddig is nézegették a kerületi vonatkozású topicokat, de belépni, hozzászólni nem akartak.
Moderációval kapcsolatos kérdéseknek a helye:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9186758 itt található!
Egy másik, érdekes jelenség, ami lehet hogy csak nekem új, ma reggel, de. kígyózó sor volt az otp előtt, igaz csak egy automata maradt, nyilván nincs rá igény, kérdem a hölgyeket, zömmel idős hölgyek voltak, megjött a nyugdíj, volt a válasz....
Szintén kerület, átalakítási munkálatok. A szomszéd megkérte a építtetőt, hogy szóljon az embereinek, lehetőség szerint ne csináljanak nagy port. Rendben, hogy kiverik a falakat és leszedik a födémet, de lehet ésszel is.
Egyik nap megérkeztek a munkások és a kanalas kotró. Szólt nekik a szomszéd párszor, hogy locsoljanak, nem porzik annyira, nekik is jobb. Értetlenül nézték, nem történt semmi. Később kiderült, hogy csak a gépen ülő ember beszél magyarul...
Ezek befektetői építkezések, kihozni a telekből a maximumot, ezzel együtt megkérdeztem az önkormányzatot, de fakivágás és védelem ügyben elég nagy a liberalizáció.
Bár írtam már, de nem lehet elégszer ismételni: az apró termetű Savoyai Jenő 1736-ban hunyt el. Azóta egy róla elnevezett utca maradt fenn Temesvárott, és egy teret neveztek el róla a tájékozatlan, vagy éppen a nagyon is tájékozott(!) emberek Budafokon (jellemző módon a Templom tér helyett!).
Ez is bizonyítja azt, hogy
- meglehetősen utálták őt a történelem folyamán,
- különösen pedig a magyar történelmet jól ismerő Nemeskürty tanár úr.
Egy újságcikk részlete:
"Beliczay József jelenlévõ felvetette az utca- nevek lehetõségénél a Savoyai utca és a Hilde- brandt utca elnevezést, hivatkozva a történelmi, helytörténeti vonatkozású háttérre. Volna-e erre lehetõség? Dr. Dávid László szerint van elképzelés az ut- canevek változtatására, de az utcalakók fogják eldönteni, hogy ez megvalósul-e vagy sem. Az ut- canevek egymáshoz igazodnak, de ez a döntés demokratikus."
A fagyi ott nyalt vissza, hogy épp az egyik kőműves-építésvezetőé lett a déli lakás a kerttel és azt a fát hiányolta amit ő maga vágatott ki. Egy 30 év körüli életerős diófa volt, túlélte volna a mukit.
Ja nem volt útjában sem a háznak sem az építkezésnek.
"...Mária Terézia az 1722-ben törvénybe iktatott Pragmatica Sanctio alapján a Habsburg-Lotharingiai ház alapítója. Az eredetileg spanyol trónra szánt Károly (Mária Terézia férje) késő barokk merev formaságaival, spanyol tanácsosaival és a török háborúkban győztes, erőszakos savoyai Prinz Eugennel nem nevezhető az újrakezdés vállalkozó szellemű uralkodójának." (Ugyancsak Nemeskürty írja.)
"...Mária Terézia hátsó gondolatok nélkül is sokat tett Magyarországért és minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy az országnak Hunyadi Mátyás óta ennyire jelentős, és ennyire hasznos uralkodója nem volt." (Nemeskürty, Mi magyarok.)
1717. május 13-án, vagyis majdnem pontosan két év múlva lesz a születésének évfordulója.
A királynő személyes kérése/utasítása alapján lett a promontori templom titulusa Szent Lipót, Felső-Ausztria védőszentje.
Hello mindenkinek..Új vagyok a fórumon,lehet nem is itt kellene feltennem kérdésemet..anno amikor a batthyányi utcában épültek a legeslegvégén a garázsok.kis gyerek voltam és a garázsok aknáinak falaiban teli voltak emberi csontokkal..valamilyen temető volt itt régen vagy valami csata helyszín?hátha valaki tudd valamit róla.
Hát ha ekkora négyszögletes csészaljak röpködnek, akkor talán már van is némi idegenforgalom. Bár szerintem aki nem akar nagy felhajtást, az továbbra is az óhegyi teleportot fogja használni okosban, diszkréten.
Ez UFO-jelenség, csak nem körök, hanem négyszög formájában! Erre akár idegenforgalmat is építhetünk! Mert ne feledjük, Budafok-Tétény a csudák kisvárosa a nagyvárosban... :-)