Gondoltam én is leírom a véleményem. Ez a fejetlenség ami ennél a cégnél van, az már mindennek a teteje. Ezek nem tudják hogy kell egy céget irányítani. Milyen idióták ülnek odafenn abban a bizonyos székben? Merhogy üzletet egyik se látott az biztos! Könnyű az íróasztal mögül pofázni, ha nekik kéne megcsinálni azt, amit tőlünk kérnek, hát foghatnák a fejüket. Szerintem a Kis-Prumikkal együtt az egész bagázst ki lehetett volna rúgni! Mindegyik egy nagy nulla! Na és ez az új rendszer! Nem tudom ennek mi értelme van, a rendelés is sokkal bonyolultabb lett. Persze a pennynél semmi sem egyszerű. Németországban biztos nem így mennek a dolgok és nem ilyen kevés emberrel dolgoznak. És csodálkoznak, hogy visszaesett a forgalom. És természetesen a mi hibánk,szerintük. Az persze egy idiótának sem jutott eszébe, hogy műszakonkénti két ember nem tud csodát tenni, százfele nem tud szakadni. És ez az üzlet feltöltöttségén és tisztaságán meg is látszik. Én meg azért nem fogok túlórázni, hogy az üzlet fel legyen töltve. Ha valamelyik nagyokosnak nem tetszik, akkor jöjjön és csinálja meg. Egyetértetek velem?
Hello! Mi úgy oldottuk meg ezt a leltárt hogy ami meg maradt a tejes kamrában a szombat reggeli pakolás után rögtön felvettük leltárba még szombaton.Szombat délután úgy sem viszünk már onnan ki semmit.Igy nem kell bemenni vasárnap hamarabb.Bár lehet hogy ez sem fog tetszeni valakinek és bele fog kötni!!!
Ho-Ho! In-out, non-food leltár? Ez csak a kezdet barátaim! Holnap a friss áru, zöldség készletet kell leleltározni...(?) Szakadna meg az összes tetvedék, aki ezt kitalálja! Hát a mult hétvégi friss akció sem volt pite... Kora délután álltak csak át az akciós árak, (délután éppen csak lézeng egy-két vevő a boltban) marha nagy akció volt! Ismét megmutatták, hogy mennyire nem tudnak jól megszervezni semmit.
Én nemrég óta vagyok pennys, nem tudom milyen volt a régi rendszer, de az biztos, hogy ez pocsék. Az, hogy a non food körül mi a helyzet, azt sem tudom, mert nem azon a téren vagyok. De azért érdekelne, hogy mi a különbség a régi és az új rendszer között....
Most jött a hir hogy nálunk sem jó a leltár!Érdekes tiz éve vagyok itt de tavaly júliusig jók voltunk. Amióta ez az új rendszer van azóta nem vagyunk jók .Szerintem a fejétől bűzlik a hal!
SZiasztok! Tisztelt Fagy-álló. Szerintem Te vezető beosztású vagy (voltál).Ez egyátalán nem baj ha normálisan ell lehet beszélgetni veled,az már kollégák között is fél siker.A hozzászolásodról itélve úgy tűnik.Egyet értek veled,hogy az ősidőkben kicsit más volt a helyzet .Nálunk is járt a Hensel-úr és amennyire cidriztek a főnökök tőle,ahoz képest tök normális volt. Akkoriba még a Helga volt a Ter-vez-ünk.Az érdekvédelmi szervezetekről meg annyit ,hogy amióta megalakult a szakszervezet csak egy listát láttam hogy valakire szavazzunk.Ha a mi érdekeinket védik legalább két évente egyszer elbeszélgethetnénk.Igaz a megfélelmitett kutya sem mer ugatni!Azért kitartás !!
a nem kifizettet tulórák,a nem kiadott szabadnapok és nem fizették ki ha nem tólták egyik hónapról a másikra.napi 1o-11 óra munka ebéd idő az nincs.a szabadságok nem kiadása,mondván kevés az ember ,ezért nem tudunk szabadságra menni.2 fős müszak ami vicces egy ekkora üzletben.a sok fejetlenség.
Üdvözletem Kollégák! Valamikor én is piros színekben játszottam. Egy szintén volt pennys kolléga ajánlotta nekem ezt a topikot Szomorú és egyben érdekes volt olvasni írásaitokat. Én még dolgoztam azokban a szép időkben amikor…………, és volt alkalmam dolgozni KPI alatt is. Emlékszem azokra az időkre, amikor Hensel úr belépve a boltokba, tört, de hangos magyarsággal jó napot kívánt, és segített szétbontani a banános kartonokat. Emlékszem, amikor ezt a VEZETŐT, a balatoni üzletvezetői értekezleten, szűnni nem akaró vastapssal üdvözölték, köszöntötték. KPI és Becker pedig csak egy laza tapsikát kapott, pedig még akkor a nagyon elején voltak áldásos tevékenységüknek. Ha nem tudnátok kollégák, - KPI valamikor a nyugat ura volt, de aztán egyszer csak gondolt egyet és elment a tecsóhoz. Ott olyan sikeres volt már a kezdetekor is, hogy az áruház-igazgatók egymás felülmúlva szívatták, így elég sokáig sütögette a grilltyúkot. No, vissza is akart ő jönni, de Hensel úr nem kért belőle. Sajnos Hensel úr illetve Lipták is távozott a cégtől, és jött Günter, aki ismerte és visszavette, és ezzel megpecsételődött a sorsunk, sorsotok. Nagyon sok régi, jó, szakképzet, gyakorlott, megbecsült kolléga távozott a cégtől így vagy úgy… és a penny így vette fel a versenyt a konkurenciával. Borítékolt volt, hogy rosszul jön ki belőle! Szomorú, hogy jöttek –mentek a német ügyvezetők és nem, hogy jobb, hanem rosszabb lett a cégnél minden, hagyták idáig fajulni a dolgokat. Amikor megtudtam a hírt, ritka boldog napom volt, KPI végre találkozott az ő emberével. Az összefogásról kollégák! Ilyen hálózatban nem lehet összefogni, az képtelenség. Itt nagyon jól működik az „Oszd meg és uralkodj!” elve. Az „egységben az erőt” nem ide találták ki. Az érdekvédelmi szervezetekben lehet bízni, másban nem igen. Illetve abban, hogy talán megjött a német megváltó, aki rájött, rájön, hogy ahhoz, hogy versenyképessé tegye a céget, szüksége van jól fizetett, képzett, ELISMERT profi csapatra az Aldival, Lidllel és a többiekkel szemben. Ebben reménykedjetek! Üdvözletem Pennysek!
Sziasztok!Én még emlékszek rá hogy a Kis-Brumi évekkel ezelőtt fogta magát és átment a tesco-hoz. Mi lett a vége kb egy év után visszajött.Ha a föntiek normálisak már akkor nem vették volna vissza. Félek hogy most is ez történik!
Sziasztok! Szerintem mióta elment a cégtől Bokor Gabi itt senki nem tud semmit a leltárról és a számlákról!!! Ő nagyon oda figyelt mindenre volt eredmény és ha gondunk volt mindig segített a számlák körül is!!! Ő igazi szakember volt talán az EGYETLEN!!! Nem tudom hogy ki ismerte de ő ember számba is vett minket! A leltár körül még csend van de majd lesz nagy nem sokára szele ennek a csendnek.Most a non-food és az ion-out leltárral vannak elfoglalva!!!!Kitartás!!!!!
a mi boltunkra,most azt mondták az okosok,hogy leltárhiány van nem kevés.kinél mi újságg?a központban nem tudnak számolni már megint,vagy a nyúlásuk meghaladta a tervezettet?:)
Hát igen, véletlenül találtam rá a fórumra, vagyis nem pont fórumot kerestem, hanem mást a pennyvel kapcsolatban. Szóval a lényeg, hogy én is penny-s vagyok, bár nem olyan régóta, de a véleményem nekem is megvan róla. :S Írnék szívesen, hogy mit is dolgozok, meg miegymást, de nem fedem fel magam. Viszont az tényleg érdekelne, hogy Kis-Prumik-ot miért küldték el egyik napról a másikra. Hát a Helgát egyszer láttam személyesen, bár nem ítélem elsőre az embereket, de azért véleményem van róla. :) üdv.
Reméljük olvassák a vezérek és rádöbennek nemjó ez senkinek Megalázzák a dolgozokat sárbatiporják az emberi jogokat A pihenö tulora szabi stb nem vagyunk fogyatékosok értünk a szobol Sok kis bu i terülezvezetö és vezetö istennek hiszimagát Nézd meg a magán életét szétva ku a ha kilép a boltbol csak kiss buzi egy maroknyi hatalommal felruházva aki átgázol mindenen és mindenkin hogy érvényesüljön