A napokban láttam "A háború,amelyben Amerika megszületett" 5.részét. Nos már nem először találkoztam azzal a ténnyel,miszerint Amherts tábornok himlővel fertőztette meg az ndiánoknak ajándékozott takarókat. Keneth Roberts "Csőcselék fegyverben" című,az amerikai függetlenségi háborúról írt regényében viszont nagyon pozitív képet fest Amhertsről.
Az említett író Robert Rogers és rangerei történetét is megírta egy viszonylag érdekes és izgalmas regényben, "Az északnyugati átjáró "- ban.
Szerintetek mennyire torz képet ( vagy nem ) festett ezekről a történelmi személyekről és történésekről az író,különösen az indiánok szerepét illetően az említett két regényében ?
Nem tudok semmit róla, csak a kabátjáról. Tonto apacsokat fotózott ilyenben Randall. De az is lehet, hogy ugyanazt adta fel többekre is. A NAA INV 02050400 pl. elég gyanús
(Dorothy Naiche-ról is van olyan ruha az egyik képen, amit más lány is felvett fényképezéshez, szóval Randall csinálta ezt, az tuti.)
Szia Annie ! Fehér Kalap ( ha jól tudom a nevét ) a lakota nyelv egyik nagy "ápolója" is nemrég hunyt el. Ő fordította eredeti lakotára a Farkasokkal Táncolót.
Én még mindig nyakig a lekvárban. :( Viszont lefordítottam a "From Cochise to Geronimo" c. Sweeney könyv bevezetőjét. A könyv korlátozott előnézete ott van a Google Books-on, majd még fordítgatok belőle.
Én is ezt kérdezem. Ide szoktam kattintani,aztán látom,hogy Punks kolléga után "lefagyott"a topik. Biztos mindenki azt várja,hogy majd más feldob egy témát...:-)) Hogy vagytok ?
Volt nekünk itt a szocialista táborban énekes cowboyunk is, Dean Reed, a "Vörös Elvis". Az ő élete ugyan nem olyan rejtélyes mint Suplatowiczé, de a halála körülményeit azért burkolja némi misztikus köd.
Mindenkinek feltűnt, aki csak kicsit is komolyabban foglalkozott a témával. Lengyelországban is. Történelemhamisítás... Igen, ezzel én sem vagyok kibékülve. Erkölcstelen dolognak tartom, amikor valaki egy költött históriát megtörtént eseményként próbál el(ő)adni. Mindazonáltal Sat Okh egy jelenség volt, kivételes egyéniség, afféle szent őrült, aki annyira indián akart lenni, hogy végül azzá is vált. Ha vér szerint nem is, de a szívében igazi indián volt. Ebben nem kételkedem.
"És ez csak két baki a sok közül. A könyv tehát biztosan mese. Viszont Sat-Okh igazi történetére eddig még senki sem tudott fényt deríteni."
Ebben az a furcsa,hogy Lengyelországban senki sem vette a fáradtságot,hogy lebuktassa ? Nem létezik,hogy csak nekünk tűnt fel ez a sok,tulajdonképpen történelem hamisítás ?
A másik baki pedig egy teljes képtelenség. A barlanggal kapcsolatban azt írja, hogy a sevanézok évtizedek vagy akár évszázadok óta temetkeznek oda, a barlang falára olyan jelek vannak festve, melyeknek jelentését már az idősebbek sem tudják értelmezni, mert a fehérekkel folytatott harcok során meghaltak a varázslók, stb. Viszont a sónik az 1810-es években még biztosan a Nagy Tavaknál éltek, és ha igaz lenne is az északra vándorlásos teória, a hatalmas távolság miatt évtizedek alatt juthatttak volna csak oda. Akkor pedig, hogy kerülhetnek ősi sevanéz jelek a barlang falára? Az ősök a Nagy Tavaktól a sarkkörhöz jártak temetkezni? Az szép baleset lett volna...
És ez csak két baki a sok közül. A könyv tehát biztosan mese. Viszont Sat-Okh igazi történetére eddig még senki sem tudott fényt deríteni.
− Owasesnél tanácskozni fognak a harcosok. Ha nem lármáztok, mint a vadmalacok, magammal viszlek benneteket a sátorhoz, hogy kihallgassuk, mit beszélnek az öregek a tanácskozáson."
"A folyosó végén meggyújtottuk a fáklyákat. Lángjuk meg se rezdült − annyira csendes és
mozdulatlan volt itt a levegő. Óriási barlang küszöbén álltunk, úgyhogy a fáklyafény a falakat el sem érte. A felhőtlen éjszakáknál is feketébb sötétség alkotta a falakat és boltíveket. Mozdulatlanul álltunk − csak a hordágyakat cipelőharcosok helyezték az elhunytakat a földre, és melléjük tették minden földi vagyonukat, fegyverüket, öltözéküket, élelmet. A Néma Harcosok nagy csapatához két új testvér érkezett.
A fáklyafény nem terjedt a falakig és a boltívekig, de megvilágította a sevanéz nép sok fiát, akiknek lelke már régen eltávozott a Nap Útján. Egykor mindannyian járták a haditáncot, vágtattak a tágas síkságon, nyíllal lopakodtak az őserdőben. Most mozdulatlanul ülnek itt évek, évtizedek, sőt talán évszázadok óta.− úgy, ahogy leültették ıket; és bizonyára mellettük alszanak már azok is, akik idehozták őket.
A totemoszlopnál két harcos ül, egy fınök és egy varázsló. Kezüket felhúzott térdükre támasztják, arcuk a barlang bejárata felé fordul, vagyis az északnyugati szél irányába. Testükön a gazdag öltözéket még mindig élénk színű, jól kivehetı díszek ékesítik, a főnök hosszú, fehér tolldísze a földig csüng, mint egy lelőtt sas szárnya. Mindegyikük előtt ott a fegyver, a kalumet és tálakban élelem. Mögöttük − mások. Többségük térdére támasztott kézzel, lehorgasztott fejjel kuporog. De egyiket-másikat, a kiválóságokat úgy helyezték el, ahogy a halál érte ıket. Vannak, akik lóháton ülnek, másokat csónakjukban, nyírfa kenukban fektettek le … Mindezek az emberi és állati testek a hosszú évek során kiszáradtak, szinte kővé változtak, sziklatömbök lettek a sziklafalak között. A láng finom villódzással verődik vissza hajukról, ruhájukról és fegyverükről. Mindent elborítanak az apró, áttetszı sókristályok. Itt minden kiszárad, mindent átjár a só − ilyen ez a föld és ezek a sziklák, ilyen a Néma Harcosok Barlangja. A barlang falára feljegyezték a nép történelmét, a nagy és nevezetes tettek, a harcok, vadászatok, vándorlások történetét.
Apám körbejárta a barlangot, és fáklyájával megvilágítja a titokzatos jelekkel borított falakat. Minden egyes rajz és festmény a sevanézok történelmének egy napja. De ezek a jelek ugyanúgy, mint az elhunyt harcosok, nekünk már semmit sem mondanak. Nyelvük elnémult az évszázadok során − elfelejtették a fehérekkel vívott irgalmatlan harcok idejét, amikor a főnökök és varázslók olyan gyorsan pusztultak, hogy a jelek nyelvét nem adhatták át utódaiknak, fiaiknak. És népünkből szinte már senki sem tudja őket megfejtem. Még Keserő Áfonya és apám is csak néhány jelet ismernek. Vajon mi is elnémulunk úgy, hogy egykor fiam fia vagy unokám unokája már nem tudja megfejtenia jeleket, amelyekkel én majd itt elbúcsúztatom apámat?"
Akkoriban is léteztek már indiánokkal foglalkozó könyvek. Suplatowicz a háború után a haditengerészetnél szolgált, azután kereskedelmi tengerész lett, így gondolom nem túl merész feltevés, hogy az angol nyelvet biztosan ismerte valamilyen szinten. Sokfelé megfordult a világban, így a szocializmus átlag lengyeljénél összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetősége volt rá, hogy efféle könyveket vásárolgasson. Kanadában indián rezervátumokat is meglátogatott.
