Radónak szerintem kevés fogalma lehetett a szovjet csapatmozgásokról, és azok motivációiról, úgyhogy e tekintetben nem forrás. Azt írta, ami annak idején a közvélekedés volt, ahogy a szovjet történészek se hiszem hogy egy nagy terjedelmű összefoglaló munkában túl sokat foglalkoztak volna olyan nüansznyi részletekkel (ezek gyakran titkoknak számítottak mellesleg), mint hogy most pontosan honnan is csoportosítottak milyen csapatokat, vagy hogy szállítottak-e magukkal fegyvert.
Nyugati imprilista munkákban (pl. David M. Glantz, aki ugye John Erickson halála óta a szovjet forrásokban legtájékozottabb hadtörténésznek számít) olvastam, hogy az átcsoportosítás 1941-ben már legalábbis szeptemberben megindult, és nagyrészt nem a Távol-Keletről, hanem inkább Közép-Ázsiából, az Urálból, a volgai területekről, stb. stb., azaz Sorge két szeptemberi jelentésének kevés szerepe lehetett, hiszen addigra már megindult a moszkvai ellentámadást végző erők összegyűjtése. (Csak még egy jó darabig nem értek a frontra - a rendkívül nehéz logisztikai körülmények, ritka vasútvonalak stb. mellett ez nem is csoda.) Ugyancsak Glantz említi, hogy a szovjetek a távol-keleti hadműveletek előtt csak a csapatokat szállították keletre Európából, fegyverek nélkül, és útközben, az Urálban, illetve a helyszínen lettek újrafegyverezve, így logisztikailag is egyszerűbb volt megoldani a kérdést.
Csak gondoltam, ha már cáfolok valamit, akkor még le is fordítom a forrásokat és idézeteket. Ezért először a ,,Sorge mítosszal" kezdtem, hogy onnan átmenjünk a Moszkvai ellentámadáshoz, melynél szintén ott van a mítosz a ,,távolkeleti és szibériai hadosztályok döntő szerepéről" és ,,nagy csapatmozgásokról". És utánna kívántam áttérni a harmadik mítoszra, hogy Kelet- és Közép-Európából szállították a katonai felszerelés a Távol-Keletre, 1945-ben.
Mlecsin attól hiteles, hogy a KGB nyugalmazott ezredese, történész és újságíró professzor, több nemzetközi történelmi tanszék tiszteletbeli tagja, több komoly, hírszerzés történelmét érintő munka szerzője, bejáratos a FSzB archívumába és olyan anyagokkal dolgozik, amikről Radó még csak nem is álmodott. Ráadásul megadja a forrásait, amikkel lehet vitatkozni.
Radó hiába volt rezidens, ha nem álltak rendelkezésére azok az anyagok, amikhez Mlecsin viszont hozzájutott. Ezért ajánlottam, hogy utánna még berakom Szudoplatov visszaemlékezéseit is, amik teljes mértékben összecsengenek azzal, amit Mlecsin írt (ő azért emeletnyivel hitelesebb forrás - mármint Szudoplatov, - mint tíz Radó, méghozzá hiányos háttérinformációkkal, valaha lesz, mivel még Radó is neki dolgozott).
Nem csak krimiket írt.
Hogyan kapcsolódik a mi témánkhoz? Úgy, hogy beraktál egy szovjet éra utócsengéséből megmaradt egy mítoszt (Sorge jelentette és ezért elkezdték átdobni a csapatokat), ami igazolni kíván egy másik mítoszt (a rengeteg szibériai és távolkeleti alakulat Moszkva latt). Mlecsinnél megvan a hivatkozás mindazokra a szerzőkre, akik ezeket a mítoszokat cáfolták (eddig is már meg lett említve pár név). Megértem, hogy szomorú dolog búcsuzni egy legendától, de ha kívánod - abbahagyom a fordítást és felvezetést. Megvárhatjuk, hátha valakinek majd eszébe jut egyszer az eddig megjelent munkákat magyarra fordítani, hogy világossá váljon - lassan 15 éve teljesen más tényanyaggal és adatokkal dolgoznak a nagyvilágban, de Magyarországon még mindig ragaszkodnak a ,,szibériai hadosztályok döntő szerepéhez" meg ,,a nagyszabású csapatátirányításokhoz a távolkeletről és szibériából Moszkva alá". Mellesleg itt van még Mahmut Garejev akadémikus hadtörténész munkájából is egy idézet, miszerint a Moszkva alatt harcoló 110 hadosztályból és dandárból mindössze nyolc (8; NYOLC) DANDÁR származott a távolkeletről és Szibériából. Természetesen miért muszály hinni egy olyan embernek (Garejev), akinek a könyveit az USA-ban adják ki és az amerikai történészek használják lassan 8 éve forrásanyagnak. Ott van a magyar Wiki, az aztán a hiteles forrás...
1925 telén Sorge feleségével, Kristinaval 8aki a kedvéért elhagyta első férjét) Moszkvába érkezett. A ,,Lux" szállodában szállásolták el őket, ahol az összes kominternista lakott. Kristina a Marx-Engels-Lenin Kutatóintézet könyvtárában kezdett el dolgozni. Viszont a családi élet nem alakult felhőtlenül és egy év múlva anő, csalódva férjében és a szocializmusban, visszatért Németországba. Sorge megkapta, mint minden Komintern tag, a szovjet állampolgárságot, belépett a VKP8b)-be, és dolgozni kezdett a Komintern apparátusában. A Kominternben nem maradt sokáig. Jurij Georgijev, a Sorgeről szóló tanulmány szerzője, a robbanékony természetéről ír, a túlzott ambíciókról és a hivatali intrikákkal szembeni gyűlöletéről. Pedig a Komintern, amit a világforradalom főparancsnokságának terveztek, elég hamar egyszerű, bürokratikus hivatallá vált. Sorge unatkozott a Kominternben, jóval aktívabb és önállóbb munkáról álmodott. 1926 őszén Sorge fontos szerepet töltött be a VII. plénum előkészítésében, melyen Sztálin utasítására az ellenzék új vezetőjét, Grigorij Jevszejevics Zinovjevet eltávolították a Komintern elnöki székéből. Még a végrehajtó bizottság elnöki beosztását is megszüntették. Ezt a nemzetközi titkársággal kívánták helyettesíteni. A Kominter új vezetője gyakorlatilag Nyikolaj Ivanovics Buharin lett. Sorge, valószínűleg, szimpatizált Buharinnal, osztotta nézeteit, segítette annak munkáját. Ezt később majd még Sorgenak eszébe fogják juttatni, de egyenlőre a Komintern nemzetközi hivatalába vezényelték. Ez volt az a hivatal, amely előkészítve a világforradalmat, a külföldi kommunista pártok konspirációs és harci munkáját koordinálta. Ez a munka rendkívül megtetszett Sorgenak. Viszont nem tartott soká. Amikor Buharin politikai vitába keveredett Sztálinnal, 1929. június 25-én a Komintern végrehajtó bizottságának elnöksége (IKKA), a VKP(b) delegáció javaslata alapján, menesztette Buharint a politikai titkárság éléről. Majd az IKKA X. plénumán Buharint az elnöki tanácsból is kirúgták. amikor Buharin elhagyta a Kominternt, elkezdődött a hivatali tisztogatás, mely során kisöpörték a híveit. Sorget is elbocsátották. Ez, persze, nem volt akadály arra, hogy átmenjen a katonai felderítéshez. Viszont rajta maradt a bélyeg, hogy a jobboldali elhajlókhoz tartozott, Buharin híveihez, ebből következően - politikailag megbízhatatlan. A gondolat, hogy Sorge menjen át a katonai felderítéshez, az angliai szovjet rezidens, Konsztantyin Mihajlovics Baszovtól származott. Ő elsőként figyelt fel a szépreményű fiatalemberre, akit annyira nem vettek komolyan a Kominternbe, hogy Sorgenak egyszer, amikor Nagy-Britanniában végzett titkos munkát, elfelejtettek pénzt folyósítani!
Egy apró kérdés, ez a Leonyid mitől lenne hitelesebb, mint Dóra? Részese volt a gépezetnek a háború alatt, mint a magyar térképész?
Viszont felettébb gyanús, hogy még javában a szovjet érában "tényfeltáró újságíró, törvénésznek" nevezték. Az alábbi meghatározást találtam róla egyik 1986-ban megjelent könyvének reklámjában: "Mlecsin, Leonyid : A Walhalla-terv Mlecsin kedvenc műfaja a valóságos tényeken alapuló politikai krimi. Ez a könyve is egy bűnügyi regény kereteibe ágyazott tényfeltárás és oknyomozás a világ újfasiszta erőinek akcióiról."
Mennyivel hitelesebb a kapitalista "újfasiszták" leleplezése, mint éppen amit Sorgeról írt? :) Biztos, hogy azok amiket a 80-as évek szovjetjei valós tényeknek neveztek az is volt?
Személy szerint hitelesebbnek tartom Radó Sándor Svájcba telepített kémfőnököt, mint a szovjet idők tényfeltáró újságíró történészét, meg a KGB által úgy manipulált doksikat, ahogy éppen politikai érdekük kívánja.
Egyébként se Sorgeról folyt a vita, hanem volt-e csapatmozgás Szibériából és a Távol-Keletről a moszkvai csata idején nyugatra, vagy sem? alpontként: 45 nyarán szállítottak-e csapatokat fegyverzettel együtt nyugatról keletre, vagy sem? Az állításaim alátámasztására, anno hivatalos szovjet hadtörténészi munkából vettem a már berakott idézeteket, adatokat. Várom a tényszerű cáfolatot.
1918 januárjában Rihardot leszerelték. Visszatért a polgári életbe, teli gyűlölettel az államrend iránt, amely kirobbantotta ezt a háborút és Németország pusztulását idézte ezzel elő. Előbb a radikális szociál-demokratákhoz csatlakozott, majd belépett a kommunista pártba. Lehet, hogy a gének szólaltak meg benne? Az ő nagyapjának testvére, Fridrih Adolf Sorge közeli barátja volt Marxnak és Engelsnek. Az öreg Sorge részt vett az 1848-as forradalomban. Ezért halálra ítélték. Amerikába szökött, ahol az Első internacionálé végrehajtó bizottságának titkára lett. Rihard Sorge megvédte a disszertációját és hamarosan az államigazgatási tudományok doktorjává avatták. Valószínűleg ő volt az egyetlen szovjet hírszerző, a háború előtt, aki doktori címmel is rendelkezett. Sorgeből komoly tudós válhatott volna. Részt vett a Frankfurti Társadalomtudományi kutatóintézet felállításában, amely idővel világhírűvé tette a német szociológiát. De Sorge unatkozott az íróasztal mögött. Részt vett abban a fegyveres felkelésben, amit a német kommunisták próbáltak kirobbantani, 1923 októberében, majd ennek bukása után illegalitásba vonult. 1924-ben ő felelt a Németországba titokban ellátogató Komintern veztőségi tagok személyes biztonságáért: ezek voltak Dmitrij Manuilszkij, Otto Kuusinen, Oszip Pjatnyickij és Szolomon Lozovszkij. Ők hívták meg Sorget Moszkvába.
Sorge az emberek azon típusához tartozott, akik követték a XIX. század végi német filozófia alaptételét: élj veszélyesen. Valamiben nagyon hasonlított egy másik híres felderítőre - az angol Kim Philbire. Mindketten egy halálosan veszélyes foglalkozást űztek, méghozzá nem pénzért, nem a karrier kedvéért, hanem azért, mert örömüket lelték ebben a kalandos, eseménydús életben. Élvezték, hogy orruknál fogva vezethetik a legkomolyabb titkosszolgálatokat, emberekkel manipulálhatnak és arra vegyék rá őket, amire éppen szükségük volt. Rihard Sorge 1895. október 4-én született Bakuban. A svéd mágnások, a Nobel testvérek, éppen akkor kezdték el Bakuban az olajkitermelést és rengeteg külföldi szakértőt hívtak a helyszínre. Az elsők között érkezett a porosz technológus-mérnök, Gustav Wilhelm Rihard Sorge. Bakuban elrendezte a magánéletét is - feleségül vett egy orosz nőt, Nina Szemjonovna Kobelevát. Rihard volt a családban az ötödik gyermek. Amikor a kisfiú mindössze három éves volt, a család visszatért Németországba. Tisztán német nevelésben részesült és mindig is németnek tartotta magát. 1914-ben, amikor kitört az első világháború, Rihard Sorge, mint sok fiatal kortársa, önkéntesként jelentkezett a frontra. A háború valami exotikus kalandnak tetszett a kor generációja számára. Már 1914 novemberében átesett a tűzkeresztségen. Részt vett a német csapatok flandriai áttörésében. Ezeket a harcokat (főleg Langemarkot) heroizálta anémet propaganda. 1915 nyarán, a Belgiumban folyó harcok során Sorge megsebesült a jobb vállán. Szabadságolták és így le tudta tenni a gimnáziumi záróvizsgákat. Az éretségi bizonyítványban a következő jegyek láthatóak: történelem, földrajz, matematika, fizika, kémia - jó. Német, francia, angol, hittan - megfelelő. Majdnem felvételt nyert a Berlini egyetem orvosi szakára, de hamar rájött, hogy az egészségügy - nem az ő hivatása. Még le sem járt a szabadságolási ideje, ismét önként visszatért a frontra, ahol hamarosan megkapta a tizedesi karpaszományt. Ezután Galíciába küldték, az orosz frontra. Ismét katonai kórházba került, miután egy tüzérségi lövedék repeszétől megsebesült. Előléptették tiszthelyettessé és a bátorságáért megkapta a Vaskereszt érdemrend második fokozatát. 1916-ban a 43. tüzérségi ezred, amelyben Sorge szolgált, be lett vetve Verdun-nél. Ez volt a francia védelem kulcspontja. A harcok három hónapon keresztül dúltak, mindkét fél súlyos vesztességeket szenvedett. Sorge mindkét lábán megsebesült és három napig lógott a szögesdrót akadályon, a senkiföldjének kellős közepén. Csak ezután, egyik éjszaka, szedték le onnan a szanitécek, majd kórházba vitték. Amputálni akarták a lábait. Néhány műtét után a lábai mégis megmaradtak, de az egyik két és fél centivel rövidebb lett. Sorge kissé sántított, de ez csak növelte tekintélyét mások szemében...
Mindig sokat ivott. Andrej Feszjun úgy véli, hogy eleinte az alkohol, asztaltársaság egyszerűen a lazítást, élvezethajhászást, ismerkedést szolgálta. Az első években Sorge biztos volt ügye igazságosságában és sikerében. Utánna a hangulat megváltozott. Szenvedett a magánytól, mogorva lett, elveszítette a hajdan volt társalgási könnyedséget, elvesztette legendás humorérzékét. Ivott, érezve helyzete kilátástalanságát. Duhajrészegre itta magát, komolyan lebetegedett a másnaposságoktól. A letartóztatás előtti pár hónapban olyan részegre itta magát, hogy gyakran teljesen elvesztette az önuralmát. 1941. június 22-én, azon a napon, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, Sorge erősen berúgott a tokiói ,,Imperial" szálló bárjában, betelefonált a náémet nagykövetségre és követelte az ügyeletest, hogy kapcsolja neki a nagykövetet. Amikor a kagylót átvette a német nagykövet, Eugen Ott tábornok, Sorge dühösen odaordította neki: - Ezt a háborút elvesztettük! Bárki másnak ez a mondat nagyon sokba került volna, de a német nagykövet elégedetlenül csak annyit mondott a feleségének, hogy Sorge, úgy néz ki, megint berúgott. Sorge volt a nagykövet legfontosabb segítőtársa és tanácsadója. Ami pedig a német nagykövet feleségét illeti, az már régóta Rihard Sorge szeretője volt. Az amerikai hírszerző tisztek, akik 1945 után tanulmányozták a Sorge-ügy aktáit és jegyzőkönyveit, arra a következtetésre jutottak, hogy neki japánban három tucat szeretője volt. Szép férfinak lehetett nevezni? Lehet, de csak is fiatal éveiben. Viszont erős volt a férfiúi kisugárzása és ezt a nők ösztönösen érezték, majd beleszerettek. Nem volt nőcsábász, mivel senkit sem csábított el és senkinek sem ígért semmit. Nem csak a nők, de a férfiak is megszerették Sorget, természetesen nem a szó közvetlen értelmében véve. A visszaemlékezések szerint rendkívül sármos egyéniség volt. Gyakorlatilag mindennek köszönhetően válhatott a XX. század egyik leghíresebb kémévé.
Moszkvában úgy tartották, hogy Sorge rezidentúrája ,,valószínűleg le lett leplezve az ellenség által és annak ellenőrzése alatt működik." Az NKVD külön aktát nyitott Sorgera, mint kettősügynökre. A hivatalos történelemírás sokáig azt írta, hogy ő már rég haza akart menni, de neki nem engedték, mivel értékelték az igen fontos munkáját. A valóságban ellenkezőleg, több kísérlet történt arra, hogy Moszkvába csalogassák. Ott a biztos halál várt rá. Sorge ezt kiválóan tudta és nem volt hajlandó hazamenni, ezzel meghosszabította életét. A baj csak abban volt, hogy nem volt többé választási lehetősége... Németországba nem térhetett vissza, ott a Gestapo kezei közé került volna - az állami titkosrendőrség archívumaiban ott őrizték az aktáját, amelyben benne állt, hogy a kommunista párt aktivistája. A Szovjetunióba szintén nem mehetett - ott azonnal agyonlőtték volna. Gyakorlatilag beszorult a kalapács és üllő közé és húzta az időt. A központban pedig - mivel a felderítő nem volt hajlandó visszatérni - úgy döntöttek, hogy a japánokra vagy németekre dolgozik, vagy mindkét államra egyszerre. 1941 februárjában a katonai hírszerzés új vezetője, Filipp Ivanovics Golikov megparancsolta, hogy szüntessék be a Sorgenak kirendelt összegek folyósítását. Sorge a következő kódolt üzenetet kapta: ,,Szükségesnek tartom csökkenteni a maguk fiókjának a költségeit, mivel az önök által küldött anyagok többsége nem titkos és nem időszerű." - A csoport rádiósának, Max Klausennek vallomásában, és másokéban is, pontosan meg van adva, hogy milyen összegeket kaptak, - meséli Andrej Feszjun történész és újságíró, aki komoly tanulmányt írt Sorgerol, amit kiadtak Japánban és az USA-ban. - Ezek nagyon nagy összegek voltak. Ráadásul Sorge se nagyon takarékoskodott - nagyvilági életet élt, két kézzel szórta a pénzt. És hírtelen pénz nélkül maradt. Ha nem lett volna az a cék, amit Klausen szervezett és amely jövedelmező vállalkozássá nőtte ki magát, valószínűleg a csoport magától széthullott volna. Hát hihettek-e Moszkvában, a kialakult helyzetben, Rihard Sorge jelentéseinek arról, hogy Németország támadást fog intézni a Szovjetunió ellen, majd arról, hogy Japán, ellenkezőleg, nem fogja megtámadni a Szovjetuniót, és ezért ,,a szibériai hadosztályokat át lehet vezényelni" a német frontra? Minden egyes kódolt üzenetét dezinformációnak tekintették és abból a szempontból tanulmányozták őket, hogy megértsék: mit akarnak a japánok és németek nekünk bemesélni? Egészen a háború kitörésének pillanatáig az általa küldött figyelmeztetésekre úgy tekintettek, mint a német hírszerzés megtévesztő műveletére... Maga Sorge, természetesen, nem tudta, hogy mit gondoltak róla Moszkvában. Viszont a vele szembeni magatartást biztosan érzékelte.
Jurij Georgijev szovjet felderítő tiszt és az ország egyik legnagyobb japán-szakértője írja, hogy 1937-ben Sorge eljuttatott Moszkvába egy fényképet, amelyen ő látható, amint ott áll, abban a pillanatban, amikor ,,a japán császár, Hirohito éppen kezet fog a leköszönő Dirksen német nagykövettel." Sorge, ami valószínű, ezzel akarta bemutatni, hogy mennyire bejáratos a japán felső vezetésbe. Ezzel szemben a Razveduprban teljesen más következtetéseket vontak le a fotóból: ,,Az a tény, hogy Ramsey Dirksen japán császárnál tett látogatása alkalmából bemehetett a császár személyes sátrába, azt bizonyítja, hogy őt teljes mértékben a saját emberüknek tekintik. Ha őt leleplezték volna és ,,vakon" alkalmaznák ellenünk, akkor úgy viszonyúlnának hozzá, mint egy szovjet ügynökhöz (még ha tőle titokban is történt volna a leleplezés), és emiatt őt semmi szín alatt nem engedték volna be a császár sátrába. Ebből következik, ha feltételezzük, hogy Ramsey lebukott, hogy többet is feltételezhetünk: ő nem csak lebukott, hanem a németekre és japánokra dolgozik, mint a szovjet felderítés dezinformátora." Ahogyan Georgijev írja, napjainkban már senki számára sem titok, hogy Sorge hazudott és dicsekedett. Tomiya Watabe japán kutató áttanulmányozta a fényképet és megjelenésének történetét és biztosan állította, hogy a fényképen nem a császár látható, hanem annak öccse - Titibu herceg, aki rendkívüli módon hasonlított testvérére. A kép 1935. április 6-án készült, Yokohama kikötőjében. A herceg a császár nevében jött el, hogy fogadja a Manchu-Go bábállam császárát, Henry Pu-I-t. Akkor fogott vele kezet Dirksen német nagykövet. Ráadásul mint Georgijev, úgy Watabe is rámutattak arra a tényre, hogy a háború előtti Japánban kizárt volt, hogy a császár kezet fogjon egy külföldi diplomatával. Erről a protokoláris szokásról Moszkvában is nagyon is jól tudtak...
1938. február 7-én, a katonai felderítés volt főnöke, Jan Karlovics Berzin aláírta a kihallgatási jegyzőkönyvet, amelyben - többek között, - ez is olvasható: ,,A Razveduprban rendelkezésre álló adatok szerint ismert, hogy ,,Ramsey"-Sorge - a német hírszerzés ügynöke, és, ezenkívül, a japáné is. Ramsey dezinformálta a Razveduprot, és a neki munkára folyósított meglehetősen komoly összegek gyakorlatilag egy német ügynök zsebébe kerültek... Az a gyanú, hogy Ramsey-Sorge-t a német hírszerzés építette be hozzánk, megérlelődött bennem, és ennek lehetőségéről beszéltem is Artuzovval, úgyszintén Urickijnak, amikor átadtam a jelentéseket. Arról, hogy Sorge a német hírszerzés ügynöke, nem voltak pontos adataim. Saját, német felderítéssel fenntartott csatornáimon, én nem értesültem erről, a németek nem világosítottak fel ezügyben." A KB ülésén, 1940 áprilisában, amin megvitatásra kerültek a szovjet-finn háborúbqn elért eredmények, Sztálin megrovásban részesítette a katonai felderítés új főnökét, Iván Joszifovics Proszkurovot azért, mert véleménye szerint az ügynökök nem éppen hiteles híreket küldenek Moszkvába. Proszkurov ezzel egyetértett, elismerte, hogy az informátorai között nagyon sok az átszervezett ellenséges ügynök és a dezinformáció valószínűleg tőlük származik: - Ez néha megtörténik Bocskov elvtárs (a GUGB NKVD Különleges részlegének főnöke - L.M.) gyakran jelenti, hogy ez vagy az a személy, előzetesben ülve, gondolkodási idő után, még bejelenti, hogy feldobta főnökeinél vagy a ,,Jack" vagy a ,,Romen" nevű ügynökünket. Azok pedig továbbra is a helyükön vannak, és szállítják a hamis híreket. - Hol ülnek? - nem értette Sztálin. - Ott ülnek, külföldön, különböző cégek fedezete alatt, - Proszkurov elmagyarázta, hogy az ő ügynökeiről van szó, akik még folytatják a külföldi munkát. Másszóval, a felderítés vezetői gyakorlatilag senkinek sem hittek. És a legkevésbé - Rihard Sorge-nak.
Nem vitatkozom, hanem azért fordítom, hogy kiderüljön, mennyire volt fontos a Sorge-információ. Semennyire. Mert egyszerűen nem hittek neki. Ezért ő sem lehetett tényező a csapatátdobásoknál (meg a támadás pontos dátumát illetően).
Had jussak el a végére (gondolom amúgy is érdekes adalék, ami nem jelent meg magyarul).
Igaza volt minden egyes prognózisában és előrejelzésében. De akkor, 1941 őszén, a szovjet katonai és politikai felderítés vezetői úgy tartották, hogy hogyha Sorge nem is kettős ügynök, akkor viszont minimum dezinformációval látja el Moszkvát. Rihard Sorge a szovjet katonai és politikai felderítés illegális rezidense volt, egy csoport vezetője, ami javarészt németekből és japánokból állt. Viszont minden felderítő szerv a világon ilyen esetekben mindig feltételezi, hogy az ilyen aktíva kész az árulásra. Ráadásul 1941-re a Vörös Hadsereg Legfelsőbb parancsnokság Legfelsőbb Felderítési igazgatóság vezetőinek minden okuk megvolt a gyanúra és feltételezésre. A véres tisztogatási hullám következtében a szovjet katonai és politikai felderítés gyakorlatilag megsemmisült. Vitalij Nyikolszkij tábornok, aki a háború előestéjén a Vörös Hadsereg Felderítő igazgatóságán szolgált a következőt mesélte nekem: - A repressziók, amik kibontakoztak a ,,Tuhacsevszkij-ügy" után, olyan maradandó vesztességeket okoztak a hadseregnek, amitől a háború kitöréséig képtelen volt lábra állni. 1940-re, a katonai felderítés központi apparátusában egyetlen egy tapasztalt munkatárs sem maradt. Mindenkit megsemmisítettek. Magamfajta újoncokkal, fiatalokkal és polgári szakértőkkel próbálták foltozni a tátongó ,,réseket". A főnökeink is a legtöbbször az azonnali hatállyal mobilizált ,,vidvizsencekből" (előléptetett párttagok - Z.I. megjegyzése) kerültek ki, akik szintén szédületes gyorsasággal váltották egymást, mint egy kaleidoszkópban. Amikor Moszkvában folytak a központi apparátuis tisztjeinek letartóztatásai, a felderítők (mint itthon, mint külföldön, a legálisak és illegálisak egyaránt), akik kapcsolatban voltak ezekkel - automatikusan gyanúba keveredtek. Első lépésben többé nem bíztak a tőlük kapott információkba. Második lépésben visszahívták Moszkvába, majd megsemmisítették őket. Gyakran megtörtént, hogy a felderítőnket olyan gyorsasággal hívták vissza, hogy arra sem volt ideje, hogy a váltótársának átadja az ügynökhálózat listáit... Közben a Razvedupr (Hírszerző Igazgatóság - Z.I.) vezetői az NKVD vallatótisztjeinek éppen vallomásokat tettek arról, hogy ők már rég kiadták a japánoknak az egész szovjet ügynökhálózatot, beleértve Sorge-t."
A nyugat táblázatban gondolom feltűnt, hogy 403 ezer fő szerepel, az összesben meg közel 1 millió katona és tiszt - tehát a különbözet a hátország, ugyanígy a haditechnika is.
Kétségtelen a Távol-Kelettől Moszkva is nyugatra van, de szovjet terminológiában nem olvastam még Moszkvára, vagy bármelyik szovjet nagyvárosra, hogy nyugati lenne...
Gyárakból jött. Gyárakból. A forrásodban le van írva, hogy pontosan honnan érkeztek a harckocsik és lövegek? Vagy csak általánosságban ,,átcsoportosítást hajtottak végre". Kolomijecnél és Popenkernél viszont megvannak a vezénylési dokumentumok és a parancsok, mi kerül átcsoportosításra és mi jön közvetlenül az üzemekből. Arra is áttérek, de haladjunk sorjában. Először Sorge, utánna a Moszkvai csata hadosztályainak története, és utánna a Távol-Keleti átcsoportosítás.
Leonyid Mlecsin. ,,Különleges mappa. A külső politikai felderítés." Moszkva ,,Jauza"- ,,Ekszmo", 2004. (ISBN: 5-699-08094-5). Nyelv: orosz. 640 oldal. (Bocs az esetleges hibákért - gyorsfordítás) ......................... Miért nem akarta Sztálin megmenteni Rihard Sorge-t?
A mai világban ezt az embert biztosan nem alkalmazta volna a felderítés. Randalírozó és alkaholfüggő alak, a gyengébb nem kedvelője és társaságiember, szélhámos és kalandor... Nem nehéz elképzelni a feldrítés személyi osztályának főnökhelyettesét és annak arcát - legyen az akár katonai, akár politikai felderítés, - akinek felajánlják, hogy egy ilyen embert küldjenek külhoni szolgálatra, ráadásul egy nagyszámú rezidentúra vezetőjeként! Pedig éppen egy ilyen ember alkotta a szovjet politikai felderítés egyik dicsőséges történetét. Én Rihard Sorget értem ezalatt, akinek a történetében a mai napig sok az értelmetlen, érthetetlen és ismeretlen tényező. Sorge személye körül több legenda született. Írták, hogy Ramsey jelentette Moszkvába a német támadás pontos dátumát - június 22. És ki mentette meg Moszkvát 1941 telén? A németek úgy vélik, hogy ezt a ,,Tél tábornok" biztosította - a hihetetlenül hideg tél miatt még a kenőanyagok is megfagytak és a támadás leállt. a felderítők biztosak voltak benne, hogy ez Rihard Sorge műve volt. Hatalmas, kiterjedt ismeretségekkelé rendelkezve Tokióban, Sorge jelentette Moszkvába, hogy Japán nem szándékozik megtámadni a Szovjetuniót - a császári haderő Délkelet-Ázsiára mér csapást. Ez lehetőséget adott a Sztavkának arra, hogy több hadosztályt összegyűjtsön délen és keleten, majd ezeket bevessék a Moszkva alatti ellentámadásnál. Íly módon a főváros megmenekült. A Wehrmacht elszenvedte első vereségét, miközben a japán hadsereg valóban délnek indult. 1941. december 7-én, amikor Moszkva alatt Rokoszovszkij, Govorov és Vlaszov tábornokok csapatai már visszavetették a németeket, a japán torpedóvető gépek éppen kioldották halálos terhüket a Pearl-Harbor öblében pihenő amerikai hadihajókra. De a pontos analízisén Rihard Sorge már nem tudott örülni. Letartóztatták és vallomást tett a japán kémelhárítás nyomozóinak...
244. oldal: " közel egymillió szovjet katona és tiszt, több tízezer tüzérségi löveg, harckocsi, gépkocsi... áramlott Szibériába, a Bajkálon túlra és a Távol-Keletre..."
István, akkor el kellene dönteni mikor hazudtak a szovjetek?
Mikor azt állították mennyi mindent szállítottak 45-ben Szibériába vagy amire hivatkozol, hogy a cucc a helyszínen volt, csak kiegészítették, s a legénységet dobták át?
A szovjet WWII. 11. kötet 248. oldal: A távol-keleti hadászati felvonulás időszakában nyugatról átcsoportosított szárazföldi csapatok erőinek és eszközeinek mennyiségi mutatói, havi bontásban táblázatban, a teljesség igénye nélkül ( lusta vagyok annyit beírni) személyi állomány: 403355 fő... löveg, aknavető: 7137 db., harckocsi, rohamlöveg: 2119 ( itt kivételesen adom a havi bontást: május 156, június 564, július: 1229, augusztus 1-8: 170 db.)
Az átcsoportosított csapatok zöme a 3. Belorusz Front csapataiból került ki, egyébként itt dicséretes módon 246 és 247. oldalon hadosztály és dandár pontossággal felsorolnak minden egységet.
Showtime, Radónak az érdemeit nem is vitatom, de ő Európában volt és nem a Távol-Keleten. Ráadásul azt is hozzá kell tenni, hogy mikor írta nagyszerű könyvét.
Jól van. Lefordítom Mlecsinnek a könyvéből a fejezetet, majd Szudoplatovtól.
Tudom, 3 szállítási útvonal volt: '1, Északon hajó, majd vasúton a frontra - ez volt a legjelentősebb szállítási irány 2, Irán (Perzsa öbölig hajóval, onnan vasút, kis részben közút) 3, Szibérián át, hajóval Vlagyivosztokba, onnan vasúton
+1 légifolyosó az USA-ból Szibérián át a repcsiknek
Éppen egy évvel ezelőtt volt a vita a Moszkvai-csatáról, a másik topikban. Akkor is előjött a ,,szibériai hadosztályok sorsdöntő tényezőjének" mítosza. Akkor kerültek elő a táblázatok, és - ha jól emlékszem, - szétboncoltunk három vagy négy hadsereget. Mindössze egy hadosztályt találtunk akkor (három hadseregben!) ami Szibériából származott. Sikerült akkor szemléltetni, hogy elenyésző volt a számuk, és egyáltalán nem lehetett beszélni arról, hogy ,,sorsdöntő" lett volna a számuk (jóval nagyobb számban voltak csapatok a többi körzetekből, illetve a Moszkva alatt lévő csapatok legalább fele június óta harcolt. Most viszont megcsinálom újra a lebontást, sőt - kikeresem az adatokat, hogy mennyi harckocsit, ágyút és repülőgépet ,,szállítottak" Szibériából vagy a Távol-Keletről.
Ha készen vagyok az összeállítással, utánna beteszek egy ,,könyvjelzőt", hogy legközelebb ha ismét felmerül a legendárium, akkor elő lehessen venni.:(((
Dóra jelenti 157. oldal: ... Richard Sorge. Megbízható értesülései lehetővé tették a Vörös Hadsereg parancsnokságának, hogy aggodalom nélkül átvethessen a Távol-Keletrőlnyugatra több hadosztályt, amelyek a legkritikusabb napokban nagy szerepet játszottak a Moszkva elleni német támadás visszaverésében."
