térkép és az adatok alapján 20kilométeren kb 9 század (feltöltve kb 150fő/század= kb1500 fő, 20000m/1500=13m elég laza... kb Ercsi védelemi sűrűség :))
(bár p ezt írja, de ez több mint az Omaha Beach: Of the goal of a total of having 12,772 personnel by May 1st, there was in reality about 12,021 personnel. Of this, 6,800 were actually combat troops, to be responsible for defending a 53km long Divisional Front."
tüzérség szempontjából Ercsinél 70 cső állt rendelkezésre (ami több, mint az Omaha-n védő hadosztály tüzérezrede)
az Omahán partra szállók száma sokkal több, mint az Ercsinél átkelők száma...
Majd mások megmondják - már volt is próbálkozás - :-))) Azért valószínűleg nagyobb erő volt, mint a norvégok részéről. Na meg azok a böszme nagy ágyúk (pláne amik nem is ezen a partszakaszon voltak...)
Sajnos nincs időm és lehetőségem, hogy szombatra provokatív kérdésekkel készüljek... :-)))
3 hadosztaly reszei, azok is inkabb 2-3. vonalbeli alakulatok, a 21. pancelos reszei ertek meg ki arra a napra a hadmuveleti teruletre, asszem volt egy legvedelmi dandar, ( ez lehet kesobb telepult oda, nem tudom ) nehany tuzersegi egyseg. Ennyi.
Szovi: 3 legidesszant ho. es asszem kb. 5 hadosztalynyi partraszallo ero osszesen, a nyugati elit elitje nagyjabol. + nehany 1000 repulo, meg nehany 1000 hajo. Az elso nap lefutott meccs volt, aztan ahogy Rommel mondta, ha elso nap nem kergetik vizbe oket, akkor mar sose.
Oké, de pl. amíg Normandiában néhány százezer katonát és több száz tankot és járművet kellett majdnem látótávolságra átszállítani és egy nagyon erősen védett partszakaszon partratenni, addíg pl. a németek hadihajóikkal behajóztak a kikötőkbe és azokról szálltak ki a katonák, tehát az inkább megszállás volt, mint partraszállás. Az ellenállás sem volt igazán erős. Hatalmas nagy ellenállás a japcsikat sem várta a Fülöp-szigeteken... Szóval itt is mindegyik más volt, ezeket úgy lehet összehasonlítani, mint az almát a körtével, a folyami átkelés pedig a ribizli... :-)))
Azért sokkal inkább, mint egy folyón való átkelés, ahol pl. lehet manőverezni a parton, tapogatni a gyenge pontot, tűztámogatást adni a túlpartról, felderítőket átdodni.. légi fedezet bármikor megoldható pillanatokon belül... nem véletlen, hogy nagy tengeri deszantra csak a németek, angolok, japánok és USA volt képes - a SZU max. közepesekre, de majd Laci jön és számot ad pl. Brezsnyev elvtárs kedvencéről :) (gyengébbek kedvéért: Kercs, "kisföld" )
Ezen kívül is volt 3-4 deszantocskájuk még, első sorban a Fekete-tengeren, ahol nem volt német flotta, csak pár kishajó, meg tengó.
Tehát Normandiának nem analógja az Odera, Visztula, Duna átkelés - hanem pl. a németek norvégiai partraszállásaival, a jappok Fülök-szigeteki inváziójával, vagy Saleronoval, Anzioval stb. lehet párhuzamba állítani.
Ezek a partraszállások is annyira különböznek egymástól mind a körülmények, feltételek, a résztvevő erők stb. tekintetében, hogy szerintem ezeket legalább annyira nem lehet párhuzamba állítani...
Egy tengeri deszant egyébként véleményem szerint sokkal bonyolultabb, mint egy szárazföldi folyami átkelés. Tehát Normandiának nem analógja az Odera, Visztula, Duna átkelés - hanem pl. a németek norvégiai partraszállásaival, a jappok Fülök-szigeteki inváziójával, vagy Saleronoval, Anzioval stb. lehet párhuzamba állítani.
Nah, viszont van egy lényeges eltérés: nevezetesen Ike és vezérkara a szó eredeti értelmében nem volt katonai főparancsnok, inkább katonadiplomata, aki közvetített az US. egyesített vezérkarok főnöksége, a Pentagon és az angol vezérkar, minisztériumok, az elnök, valamint Churchill között. A csapatok vezetésébe néhány példát leszámítva nem szólt bele, akkor is előfordult, hogy Monty figyelmen kívül hagyta... ez a Sztavka és a frontparancsnokok viszonylatában elképzelhetetlen volt.
Ezen túlmenően a különböző haderőnemek sokkal nagyobb függetlenséget élveztek, mint bármelyik más haderőnél.
azért neveztem a partraszállást áttörésnek, hogy a szovjet analógia meglegyen (pl Ercsi átkelés hasonló hadművelet lehetne, vagy a Dnyeperen való átkelés.
egyébként semmit nem cáfoltál ezen kívül, amit írtam (ugyanis a Cobra-t én is úgy írtam le, ami lehetőséget adott az önálló döntéshozatalra, de a Bagratyion kezdete után a szovjet csapatok is üldözésben voltak, szabadon lettek eresztve.
(egyébként a szovjet áttörések, pl Margit-állás áttörésénél is a Sztavkától csak engedély jött (kisebb módosításokkal) a front által felterjesztett tervre, ami hozzávetőlegesen határozta meg a hadseregek feladatait, a hadseregek tervei lemennek ho szintre, de csak sávhatárokig (amit te mondasz, hogy ne legyen keveredés), a hadosztály pk már maga jelölte ki az áttörési szakaszokat a terep ismeretében. Persze ez nem olyan nagy sűrűségű áttörés volt, mint a Visztula-Odera hadműveletnél, ahol erre fizikailag nem volt hely, ott hadsereg szint tudta csak koordinálni a nagyon összetömörödött csapatokat.)
A partraszállást nem nevezném áttörésnek, speciális művelet, s olyan nagy számú csapat vett benne részt, hogy ezért nem volt lehetőség eltérni az OVERLORD-ban meghatározottól, mivel torlódást, fejetlenséget okozott volna.
Az áttörés a COBRA volt. Itt is csak az indulás volt megszabva, az áttörés ténye után Bradley szabadjára engedte Patton páncélosait - a német ellentámadást gyalogsággal, tüzérséggel és a stratégiai légierővel oldotta meg. A nagy rohanásban a légierő feladata volt a szárnyak biztosítása (persze ezt csak fejetlenül visszavonuló ellenség ellen lehetett büntetlenül csinálni).
tehát áttörő támadásnál méterre tartották a tervet nem lehetett eltérni. Amikor partraszálltak és a németeknek lényegében nem volt elég emberük (a nyugati erők nagyobb általános túlerővel rendelkeztek, mint a szovjetek lásd:Zetterling), akkor a szabadabban manőverezhettek (pl Cobra). Majd amikor a nmet front megmerevedett (pl Hurtgen forest, Market-Garden), akkor megint ész nélkül tartották az irányt hónapokig.
Hmmm miért érzem azt, hogy ezeket a szovjetekről is leírhattuk volna 1944-45-ben. :))
a páncélosoknál meg nézd meg Plijev dolgait, általában beküldték a hátországba, aztán ha nagy baj volt, csak akkor rendelkeztek felette
Éppen Ingersollt olvasom, aki maga is partraszállt Normandiában egy ejtőernyösöket támogató pc. kötelékkel, őrnagyi rangban (vezérkarból kérte magát csapatszolgálatra), nah, ő azt írta, hogy a D-napon semmi mozgástere nem volt az első nap a tábornokoknak, minden ment a tervek szerint, módosítani közben gyakorlatilag lehetetlen volt. Na, de te is tudtad, hogy ez speciális eset :)
Egyébként a kitörés után nagy vonalakban szabad kezük volt az ami hadosztályparancsnokoknak, csak az USA-GBR. sávhatárt kellett betartaniuk ( Falaise), ezt is Montgomery pattogása miatt. Bradley nagyfokú szabadságot biztosított a tábornokoknak, különösen a páncélosoknak ( némi elfogultság esetleg lehet, mert a partraszállás után Bradley vezérkarában szolgált). Kivétel az Ardennek, amíg el nem hárították a német betörést.
/Folyt./ .................... Afgán rizs a Malcevszkij piacról.
A leningrádi rendőrség számára a legszokatlanabb bűneset egy bizonyos Kazsdannak és bűntársainak ügye volt. A történet szálai a Néva partjától egészen Afganisztánba vezettek. Kazsdan a N"301 pályajavító szerelvény elátója volt, és a munkájából adódóan gyakran járt Taskentben, ahol a fő ellátó és elosztó bázisok voltak akkoriban. Oda egy személyes, saját - bár, az igazat megvallva teherszállítást szolgáló - vagonban utazott, és gyakran két-három napig is várnia kellett a berakodásra, mivel akkoriban elsősorban a katonai szerelvényeket töltötték fel. Az egyik ilyenkényszerszünet alatt Kazsdan megismerkedett egy bizonyos Burlakoval - aki egy külkereskedelmi cég munkatársa volt, ami élelmiszert vásárolt Afganisztánban. Afganisztánból a rizs több ezer zsáknyi tételekben érkezett, és Burlakának sikerült megbeszélnie, hogy minden egyes szállítmányhoz csapjanak hozzá néhány, személyesen neki szánt zsák rizst. Ezután arizst a középázsiai piacokon árulták - általában pohárral mérték, megfelelő áron. Burlaka és Kazsdan találkozott. Valószínűleg véletlenül tévedtek be ugyan abba a kereskedelmi csajhanába (középázsiai teázó - Z.I.), és fél szóból is megértették egymást. Mivel mindkettőjüknek volt egy-egy saját vagonjuk, számukra nem volt gond elrejteni ezekben néhány zsák rizst és aszalt gyümölcsöt. A tiszta jövedelm Kazsdan minden egyes, Taskentba végrehajtott kiruccanása után, a banda minden egyes tagjára leosztva, fejenként hatjegyű számban volt mérhető. A Malcevszkij piacon volt egy kicsiny fényképészet, amelyben egy ügyes fiatalember, Jása Finkel dolgozott. De ő nem csupán filmeket hívott elő és fotókat nyomtatott. Egy kicsiny rejtekhelyen Finkel rizst őrzött, illetve más élelmiszert, amik Taskentből érkeztek, elosztotta ezt az értékesítők között, átvette tőlük a bevételt, és személyesen Kazsdannak tartozott elszámolással. Önmagától érthető, hogy Jása fényképészetéből kezdett el kiépülni a hálózat. A fényképészetben túlságosan is gyakran megjelenő hölgyek és férfiak felkeltették a nyomozók érdeklődését. Egyre gyakrabban került a kezükbe tiszta, fehér rizs, amit az üzérektől koboztak el. Ilyen rizst élelmiszer-jegyre, Leningrádban, lehetetlen volt beszerezni. Megállapították, hogy a rizs Afganisztánból származik. A háború előtt ezt kizárólag az Inturiszt szállodák számára szállították, Taskenten át. gyorsan kiderítették, hogy milyen szervezeteknek van kapcsolata Taskenttel, ki szokta oda kiküldeni munkatársait. Így jutottak el Kazsdan személyéhez. A Rakov utca 10-ben található háromszobás lakásban tartott házkutatás két napot vett igénybe. Ez, tulajdonképpen, nem is lakás volt, hanem egy régiségkereskedés. Drága képek, popovi és kuznyecovi porcelán, drága márkájú kristály, ezüstnemű... A nyomzók figyelmét felkeltette egy gyerekágy. A gyerek két matracon aludt. Az alsóba, nem kevesebb, mint 700.000 rubel és 360.000 amerikai dollár volt bevarva, készpénzben. A virágos cserepekből, az ablakpárkányok alól előkerült több kiló arany- és platina-ékszer, arany pénzémék és rudak. A nyomozók nem hittek a szemüknek. Nem kevésbé érdekesek voltak a Kazsdan bűntársainál végrehajtott házkutatások eredményei - Faginnál, Grinsteinnél, Gutnyiknál. Több százezer rubel mindegyiknél, arany tárgyak, asztali ezüst. Kazsdantól és bűntársaitól összesen 1,5 millió rubel készpénzt, 35 kilogramm aranyat és aranyékszert, 30 aranyórát, és 4 millió rubelnek megfelelő egyéb értéket koboztak el az operatív tisztek. Összehasonlítás képpen: 1943-ban egy Jak-3 vadászgép vagy egy T-34 harckocsi ára 100.000 rubel volt (itt a cikk írója némileg téved, ugyanis egy T-34 harckocsi ára, 1943-ban, 86.000 rubel volt - Z.I.) A bokád 900 napja alatt egyedül az OBHSzSz munkatársai elkoboztak a spekulánsoktól: 23.317.736 rubelt, készpénzben, 4.081.600 rubelt értékpapírokban, 73.420 aranyrubelnek megfelelő értékben aranypénzt, közel 1 millió amerikai dollárnak megfelelő devizát, 1.255 kilogramm aranyat ékszerekben és rudakban, 3.284 aranyórát. Az OBHSzSz vonalán bűnvádi eljárást kezdeményeztek 14.545 személy ellen.
A rendőrségi szervek munkatársai külön figyelmet szenteltek a jegyelosztó kirendeltségek munkájának. És el lehet mondani, nyugodt szívvel, hogy a blokád legszörnyűbb hónapjaiban kifogástalanul működtek - a munkatársaik becsületes munkát végeztek. Hiszen ezekben a legalaposabban megválogatott, fedhetetlen előéletű emberek dolgozhattak csupán. Viszont az élelmiszerjegyekhez időközönként hozzájutottak bizonyos enyveskezű üzletemberek. Éppen ilyen volt a Szmolnyinszkij kerület jegyelosztó kirendeltség főnöke, bizonyos Sirokova. ,,Holt lelkeket" számlázott és fiktíven megsemmisítette az evakuált vagy elhalálozott leningrádiak élelmiszer jegyeit, ez a hölgyecske igen komoly tőkére tett szert. A házkutatás során 100.000 rubel készpénzt találtak nálla. Különleges figyelmet szenteltek a rendvédelmi szervek a hamis papírok gyártóinak felszámolására. El kell mondani, hogy hamis pénzt Leningrádban senki sem nyomtatott. A hétköznapokban, ugyanis, semmit sem ért a rubel. Viszont az élelmiszer jegyek szó szerint drágábbak voltak az Ermitázs bármely képzőművészeti alkotásánál. A leningrádi nyomdászok becsületére lesz mondva: a nyomdákból egyetlen egy élelmiszer jegyet tartalmazó ív nem került ki, nem lett ellopva! Egyetlen egy nyomdai munkás nem tet zsebre élemiszer jegyet, pedig sokuknak több rokona is meghalt az éhinségtől! Nem véletlen, hogy a leningrádiak ,,szent embereknek" nevezték őket és elsőnek a nyomdászoknak állítottak egy kis emlékművet, a háború után, amin teljesen jogosan szerepel a szerény felirat: ,,A hálás túlélőktől. Nem felejtünk el titeket". Viszont... Egyes üzleti vénával megáldott személyek ezeket az élelmiszer jegyeket házilag nyomtatták. Éppen így tettek Zenkevics és Zalomajev. Védett személyeknek számítottak, mivel olyan üzemben dolgoztak, ami a frontnak termelt. Megismerkedve a takrítónővel, amely abban a nyomdában takarított, ahol az élelmiszer-jegyeket nyomtatták, Zenkevics és Zalomajev rábeszélték arra, hogy hozza el nekik az elhasznált literákat (nyomdai betű és számkészletek - Z.I.) és a papírhulladékot. A házi nyomda elkezdett működni. Birtokukban voltak a jegyek, de ezeket még be is kellett váltani. Ehhez pedig biztos kapcsolatot kellett kiépíteni a kereskedelmi dolgozókkal. Zenkevicsnek és Zalomajevnek hamarosan sikerült megtalálni a szükséges embereket. Az illegális nyomda három hónapig létezett. A ,,nagyétvégyú" üzérek kezébe jutott négy tonna kenyér, több, mint 800 kiló hús, egy mázsa cukor, több tucatnyi kiló mag, száraz tésztafélék, 200 konzerv... Zenkevics és Zalomajev a vodkáról sem feledkeztek meg. A saját maguk által gyártott hamis jegyekre körülbelül 600 üveg vodkát váltottak ki és több száz ív cigarettát... És ismét előkerültek a házkutatások során a bűnözőktől az aranyérmék, ékszerek, a coboly és fókabundák. A blokád teljes ideje alatt, összesen, az OBHSzSz apparátus munkatársai, a legszerényebb, dokumentált számítások szerint, nem kevesebb, mint tíz illegális nyomdát semmisítettek meg. A hamis értékpapírokkal üzletelők általában olyan személyek voltak, akik ismerték a nyomdai munkát, esetleg képzőművészeti előképzettséggel rendelkeztek, és jó kapcsolataik voltak a kereskedelmi dolgozók körében. Az utóbiak nélkül az összes illegális nyomda elvesztette volna az értelmét. Igaz, itt is voltak kivételek. 1943 nyarán az OBHSzSz munkatársai letartóztattak egy bizonyos Holodkovot, aki a tolkucskákon aktívan cukrot, magokat és egyéb hiánycikket árult. Megfigyelés alá helyezve Holodkovot, az operatív tisztek gyorsan kiderítették, hogy őt még 1941 nyarán evakuálták Leningrádból, egészen Ufáig eljutott, ahol belevágott a jegy-üzletbe. A helyi rendőrség nyomozói lecsaptak az ufai ,,kereskedőkre", de Holodkovnak sikerült új papírokat szereznie és így tért vissza Leningrádba. nem avárosban verte fel tanyáját, hanem Pella állomáson, ahol egy fél házat bérelt valami távoli rokonaitól. Bár Holodkov soha sem volt képzőművész, mégis rendkívül jól hamisította a jegyeket. Meglátva ezeket, az egyik, Volodarszkij (Nyevszkij) kerületbenlévő pékség igazgatója azon nyomban vállalta az értékesítésüket. A szélhámosok zsebébe komoly összegek vándoroltak, arany, konyhai ezüst... Májd később következett a katonai törvényszék tárgyalása. Az adott ,,publikumnak" nem volt irgalom.
/Folyt./ .................... Az aranyban mért étel.
A városban nőtt a bűncselekmények száma. Egyre gyakrabban szerepelt a rendőrségi jelentésekben a ,,na rivok" (szó szerint - ,,tépésre, lecsapásra"-Z.I.) végrehajtott rablások, amikor az emberek kezéből kikapták a kenyéradagot, az élelmiszer jegyekért elkövetett gyilkosságok, a kiürült lakások kifosztása, melyek lakói elmentek a frontra, evakuálták őket, vagy egyszerűen éhenhaltak. A túlélők beszámolói szerint az éhségtől legyengült emberek lakásaiba néha éjszaka nyíltan bejöttek a rablók - a legyengült, elgyötört emberek egyszerűen képtelenek voltak felállni az ágyról! Teljes gőzzel működött a fekete piac. Ebből a szempontból tipikusnak mondható Dalevszkij spekuláns ügye, aki egy kisebb élelmiszerboltot vezetett. Összebeszélve a más élemiszerüzletekben dolgozó kollégáival, élelmiszer tranzitállomássá változtatta a boltját. Dalevszkij elment az egyik ,,tolkucskára" (tolkucska - sajátos bolhapiac - Z.I.), ahol kinézte magának a potenciális vevőket, akiknek élelmiszerre volt szükségük. Ezután következett a személyes látogatása a vevőhöz. Dalevszkij értett az alkudozáshoz. A tanácsi bérleményben lévő szobája lassan antikváriummá vált. A falakon képek lógtak, a szekrények tömve voltak drága kristályedényekkel és porcelánnal, a lakásban kialakított rejtekhelyekre pedig aranya érméket, drágaköveket, katonai kitüntetéseket rejtett (amiket valószínűleg az elesett katonákról szedtek le). Az OBHSzSz operatív dolgozói és a bűnügyi rendőrség nyomozói elég hamar megfigyelés alá helyezték Dalevszkijt és kiderítették, hogy őt különösen azok az emberek érdeklik, akiknél van dollár és font sterlingek. Ezután jött a hétköznapinak látszó revízió a boltban. Dalevszkinél minden, természetesen, rendben volt - kopejkára egyezett minden, nem volt semmi árufölösleg... Dalevszkij nem ijedt meg, mivel úgy gondolta, hogy ez egy szokásos, tervszerű ellenőrzés, ezért tovább folytatta tevékenységét, a már bevált séma szerint. A boltjában hamarosan eléggé komoly árufölösleg halmozódott föl - több, mint egy mázsa élelmiszer. Nos, ekkor tették tiszteletüket nála az OBHSzSz munkatársai. Dalevszkij nem tudott magyarázattal szolgálni a többletre. Kénytelen volt mindent bevallani... Csupán az elkobzott érmék és ékszerek, állami árak szerint, meghaladták a 300.000 aranyrubelt! Körülbelül ugyan annyiba értékelték a kristályt, porcelánt és képeket. Az élelmiszerről már ne is beszéljünk - 1942 telén, ablokád által súlytott Leningrádban az értéküket nem lehetett pénzben mérni.
A spekulánsok kifejezetten aranyat és egyéb értékeket igyekeztek felhalmozni - arra az esetre, ha a városba bevonulnak a németek és elhozzák magukkal az ,,Új Rendet". Ezek az emberek meglehetősen kevesen voltak, ezért nem tekinthetünk úgy rájuk, mint a nácik sajátos ,,ötödik hadoszlopára". Viszont rengeteg szenvedést okoztak. Ebből a szempontból tipikusnak mondható egy Roksin nevű személy és bűntársai ügye. Maga Ruksin még a háború előtt belekerült az OBHSzSz látómezejébe. Túlságosan is szemet szúrt a nyomozóknak, mivel gyakori látogatója volt ,,Torgszin" és ,,Juvelirtorg" felvásárló helyeinek és zálogházainak. Nem sokkal a háború előtt Ruksint bizonyítékokkal együtt kapták el, elítélték és munkatáborba zárták. Viszont a bűntársai szabadon maradtak. Külön felkeltette a figyelmet egy bizonyos Rubinstein - a ,,Juvelirtorg" egyik értékbecsüse. Ő szándékosan többszörösen is alulárazta az ékszereket, amit zálogba hoztak hozzá, ezután ott, helyben felvásárolta ezeket, majd később továbbadta - vagy a spekulánsoknak, vagy közvetítő személyek segítségével ugyan ebbe a zaciba, illetve a ,,Torgszin" fiókintézményeibe. Rubinstein aktív segítőtársai voltak: Maskovcev, Deutch, annak felesége, Faina, és Ruksin felesége. A banda legidősebb tagja 54 éves volt, a legfiatalabb - 34. Mindannyian gazdag ékszerész családokból származtak. Minden, az ország felett elhaladó vihar ellenére, ezeknek az embereknek nem csak sikerült megőrizniük értékeiket, hanem még gyarapították is kincseiket. 1940-ben Maskovcev szolgálati kiküldetés kapcsán Taskentbe került. És ott ,,aranybányára" lelt - egy komplett árnyéktőzsdét, ahol arany pénzérméket és egyébb értéktárgyakat adtak-vettek. A Taskentből hozott árútól származó jövedelem akkora volt, hogy Maskovcev otthagyta a munkahelyét és teljesen áttért az arany adás-vételére. Maskovcevhez hasonló volt a két Deutch testvér. A NEP alatt fenntartottak néhány boltot. Ugyan akkor ment férjhez Faina Deutch Ruksinhoz. Ügyes üzletemberek voltak, a nyereségből származó pénzt pedig arany érmékbe és más egyéb értékekbe fektették. Az üzleti vállalkozásukat a hitvesi pár a NEP felszámolása után is folytatták. Az összeforrt banda szigorúan betartotta a konspiráció legszigorúbb szabályait. Nem vezettek könyvelést, nem írtak alá semilyen dokumentációt, ráadásul az összes telefonbeszélgetést egy külön erre a célra kidolgozott kódnyelven folytattak. Az említett emberek cinizmusa nem ismert határt. Bár a kihallgatásokon egymásra vallottak, de mindegyikőjük ugyan azt a kérdést tette fel: visszaadják-e nekik az elkobzott értékeket? Nem kevés holmit koboztak el tőlük: három kiló aranyrúdban, 15 nyaklánc és kulon aranyból és platinából, 5415 rubel arany pénzérmékben, 60 kilogramm ezüst, majdnem 50.000 rubel készpénzben és 24 kg cukor, rengeteg konzerv... és mindez 1941 augusztusában! 1941. szeptember 8-án bezárult az ellenséges blokád gyűrűje. Kiürültek az üzletek polcai, nőttek a kenyérért álló emberek sorai, leállt a városi közlekedés, kikapcsolták a telefonokat, a házak áram nélkül maradtak. Leningrád sötétségbe borult. 1941. november 20-tól az eltartottak (öregek, rokkantak, gyerekek, betegek) csupán 125 gramm kenyeret kaptak naponta. Ezek voltak a szörnyű és hírhedtté vált ,,blokád-grammok". /Folyt.köv./
Titkos akták. Speciális kiadás, №3/2005, o.107-112 ...............................
A LENINGRÁDI BLOKÁD MILLIOMOSAI.
1941. június 22-én több tízezer ,,pityeri" (leningrádi lakos; még a kommunizmusban is ,,pityercinek" nevezték magukat - Z.I. megjegyzése) sorban állt a hadkiegészítő parancsnokságok előtt, hogy önkéntesként jelentkezzen a frontra. De másféle emberek is voltak - azok, akik az élelmiszer boltokba, elosztóraktárakba siettek. Ők felvásárolták a cukrot, konzerveket, lisztet, szalonnát és zsírt, növényi olajokat. De nem azért, hogy legyen mit enniük a jövőben, hanem azért, hogy később mindezeket a készleteket eladhassák feketén, vagy kicseréljék aranyra, illetve egyébb értékes tárgyakra. Egy vekni kenyérért vagy egy sűrített tejes konzervért a spekulánsok csillagászati összegeket kértek. A blokádot túlélők őket talán a háborús bűnösök legszörnyűbb fajtájának tartják - ezek az emberek a leningrádi blokád teljes ideje alatt ,,fejték" a várost.
1941 nyarának sémái.
A háború első napjaiban Leningrád városi vezetése biztos volt abban, hogy az ellenség soha sem fogja megközelíteni aváros falait. Sajnos az események egészen más forgatókönyv szerint alakultak. A blokád legelső napján, 1941. szeptember 8-án, lángra kaptak a Badajevi élelmiszerraktárak, a város cukor, és nagyon sok egyéb élelmiszer cikk nélkül maradt. Viszont a jegyrendszert csak július 18-án vezették be Leningrádban, amikor a német csapatok már Luga környékén jártak. Sokáig a közvélemény úgy tudta, hogy a raktárak német támadás következtében lobbantak lángra, viszont a Németországban fellelhető napiparancsok és egyéb dokumentumokból kiderül, hogy azon a napon a várost nem érte légi támadás és német beszivárgó csoportok sem végeztek szabotázs-akciót. A történelemtudomány jelenlegi állása szerint szándékos gyújtogatás történt. Ha nem a németek, akkor kik?.. Közben a városban egyes kereskedelmi dolgozók, spekulánsok és egyéb, jövőbe tekintetgető elemek, már javában tömték saját raktáraikat minden olyan termékkel, amiből a jövőben hasznot reméltek húzni, illetve ami értéket képviselhetett egy körbezárt városban. A dokumentumok szerint, június 24-én, azaz a háború harmadik napján, az OBHSzSz (A Szocialista Vagyon elherdálásának és lopásának megelőzéséért felelő hivatal - Z.I.) letartóztatta az Antypov nővéreket. Az egyikójük egy mázsánál több lisztet cipelt haza (a fürdőkádban és a lakás egyéb helyein tárolta), egy mázsa cukrot, több száz konzervet, vajat - egyszóval mindazt, amit képes volt hazavinni az állami gondozott gyerekek étkeztetőjéből, ahol ő műszakvezető főszakácsnő volt. A másik pedig majdnem az egész ruházati raktárt hazavitte, amelynek főfelügyelője volt. Ahogyan egyre romlott a város élelmiszerellátása, úgy egyre erőteljesebben beindult a feketepiav, az árak előbb naponta, majd később óráról órára nőttek. Az OBHSzSz apparátusának munkatársai, és a rendőrsék, illetve NKVD egyéb szervei, igyekeztek felderíteni mindazokat, akik az élelmiszerért cserébe ékszereket, gyémántokat, antikvariátust vagy devizát követeltek. A házkutatások eredményei még a sokatlátott NKVD operatív nyomozókból is gyakran sokkot váltottak ki. Nagyon gyakran - mint arról a nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok tanúskodnak, - a spekulánsoknál az értékeken és nagymennyiségű élelmiszeren kívül sok esetben a nyomozók listákat is találtak, melyek komszomolisták, kommunisták, katonatisztek és katonák családtagjainak, zsidók névjegyzékeit, címét tartalmazták. Úgyhogy azok, akik a spekulánsokban mindössze olyan embereket látnak, akik csupán igyekeznek pénzt keresni és egyáltalán nem érdekli őket a politika - nagyon tévednek. A háború és a blokád ez meggyőzően bizonyítja.
Egy kicsit más téma, de nagyon megdöbbentő. Anyósom anyja küldte el a cikket(magyarán - feleségem nagyanyja). Ő túlélte a leningrádi blokádot. Valamikor beszélgettem vele a blokádról. Az úgy történt, hogy mutattak valami milliomos figurát a TV-ben, aki még a Szovjetunióban milliomos volt. Az újságíró majdhogynem a seggét nem nyalta ki. Az ipse is nagy pátosszal, felsőbbrendűsége biztos tudatában beszélt a ,,pór" újságíróval. A lakása tele volt antik bútorokkal képekkel, stb. Az ürge arról beszélt, hogy neki már az apja is gazdag ember volt, és Leningrádi. Ekkor történt az, hogy az öreg hölgy, akinek amúgy a lekszikonában az ,,ostoba,, szó a legkomolyabb káromodás, olyan velőtrázó anyázásban tört ki, hogy mindenkinek leesett az álla. Utánna elmondott egyet-s-mást.
Lefordítom a cikket, hátha adalék-ként érdekes a II.VH témájához.
Azért ez így túl sarkas, ráadásul csak a háború közepétől igaz fő vonalakban. Érdemes lenne összehasonlítani például milyen mozgástere volt egy-egy német, szovjet, angol hadosztályparancsnoknak, hadtestparancsnoknak a háború különböző szakaszaiban ( legalább 3 korszakra bontva: 1939-41, 42-43, 44-45).
Speciel ezt nem tudtam Kunról, megjegyzem azért a családi kötődés egy dolog, meg másik a levéltári kutatás. Valószínűleg nagyon sok kutatót befolyásol(t) a családi kötődés. Ha utánaásnánk bizony kiderülne, mondjuk, hogy az egyik sváb származása miatt orientálódik a németekhez, a másik meg a Szu-ban született és különösen megértő az oroszok problémái iránt... sőt, előfordulhat a kettő keveredése, az az igazi skizofrénia:) Amíg a családi vonatkozást leszámítva nem megy a kutatás objektivitásának a kárára, szerintem addig nincs benne semmi különös, csak be kell kalkulálni.
