Valójában a Szu kreált egy konfliktust, tüzérséggel belőttek a csapataik közé. Az egyetlen probléma az volt, hogy a finnek minden provokációt elkerülendő hátravonták a tüzérségüket. Lőtávolon kívül volt a határ, nem, hogy a szovjetek... Ez is mutatja, hogy tanultak a németektől propagandát (lásd: Gleiwitz), de nem eleget.
Nos,nálunk az iskolában nem azt tanították hogy Finnország támadta volna meg az oroszokat. Az volt a mese,hogy Leningrád védelméhez kellettek apróbb határkiigazítások,de az imperialsta,fasiszta,statiszta,stb. finn kormány ehez nem járult hozzá.
Folyt. .................. A hadművelet fő csapásmérő irányát nem Koj-Akszajnál jelölte ki, hanem a frontvonal déli részén, ahol a legkevésbé számítottak rá. Méghozzá itt három német gyalogos hadosztálynak, egy páncélosnak és a ,,Groddek" dandárnak kellett támadnia, azaz a német-román csapatok felének. Az északi és központi frontszakaszon a csapatoknak csak elteelés végett kellett imitálniuk a támadást, és csak akkor volt szabad elkezdeniük a mozgást, miután sikerült áttörni a déli frontszakaszt. Ezenkívül, a támadás első óráiban masszív légitámadást hajtottak végre a két szovjet hadsereg parancsnokságai ellen. Manstein terve bevált - a hatalmas szovjet tartalékok, miután elkezdődött a német támadás, továbbra is északon maradtak. Május 8-án a németek 5 km széles és 8 km mély szakaszon beékelődtek a szovjet védelem déli szárnyán. Május 9-én a szakadó eső meggátolta a németeket abban, hogy bevessék a páncélos és gépesített egységeket, viszont még az égszakadás előtt a ,,Groddek" dandárt sikerült beékelni a 44. és 51. szovjet hadseregek közé, és ezzel a 44. hadsereget elvágták az ellátási bázisoktól. Ezenkívül a 44. hadsereg hátába csónakos deszantot dobtak ki. Ez mindössze egy zászlóalj volt, de a támogatása döntő jelentőségű volt ebben a hadműveletben. 1942. május 11-én a 22. páncélos hadosztály elérte a Kercsi-félsziget északi partját. Őt követte a német 170. gyalogsági hadosztály és a román 8. lovassági dandár. A kialakult katlanban 8 szovjet hadosztály rekedt, ráadásul az első órákban életét vesztette az 51. hadsereg parancsnoka, V.N.Lvov tábornok. Még aznap Sztálin és Vaszilevszkij az Észak-Kaukázusi csapásmérő irány parancsnokának nevére küldtek egy dühödt hangvételű direktívát, ami a következő szavakkal kezdődött: ,,A Krímfront Katonai tanácsa, beleértve Kozlovot, Mehliszt, elvesztették a fejüket, és a jelen pillanatig nem képesek összeköttetésbe lépni a hadseregekkel..." majd ezzel a paranccsal záródott: ,,ne engedjék át az ellenséget." Viszont a németek és románok sebesen előretörtek. Május 14-én, este, a németek kiértek Kercs külvárosaihoz. 1942. május 15-én a Sztavka megparancsolta: ,,Kercset nem adhatják fel, szervezzék meg Szevasztopol mintájára a védelmet." Viszont már 1942. május 16-ra a német 170. gyalogsági hadosztály bevette Kercset. 1942. május 19-én a Kercsi-félszigeten a harcok befejeződtek, kivéve egy szűk szakszt, amelyen a szovjet csapatok maradványai elkeseredett és elszánt ellenállást folytatak (Adzsimuskajszki kőfejtők). A Krími-front 250 ezer katonájából és tusztjéből a harcok 12 napja alatt a pótolhatatlan vesztesség (meghaltak, eltűntnek nyilvánítva, fogságba estek) - 162.282 fő, a front csapatainak 65%-ka. A német vesztességek 7,5 ezer halottat jelentettek. Ahogyan a ,,Nagy Honvédő háború" ,,hőseposzpan" olvashatjuk: ,,...a szervezett evakuálást nem sikerült végrehajtani. Az ellenség zsákmányolta szinte az egész haditechnikánkat és nehéz fegyverzetet, és később felhasználta a Szevasztopol védői elleni harcban." 1942. június 4-én a Sztavka megnevezte ,,a Kercsi-hadművelet sikertelen végrehajtásának fő vétkesei"-t, azaz a Krími-front parancsnokságát. Az 1. rangú hadsereg-komisszárt, Mehliszt, leváltották a honvédelmi népbiztos helyettesi és a Vörös Hadsereg Fő politikai igazgatóság főnöki posztjáró, és lefokozták hadtest-komisszári rangig. Kozlov tábornokot leváltották a frontparancsnoki posztról és lefokozták. Samanyin hadosztály-komisszárt leváltották a front Katonai tanács tagja posztról és lefokozták dandár-komisszári rangig. Vecsnij tábornokot leváltották a front vezérkari vőnöki állásából (rangját megtarthatta),. Csernyák tábornokot és Kolganov tábornokokat leváltották a hadseregek éléről és lefokozták ezredesi rangig. Nyikolajenko tábornokot leváltották a front légierejének parancsnoki posztjáról és lefokozták ezredesi rangig. A nagy ,,csillaghullás" közepette, 1942. július 1-én (még Szevasztopol eleste előtt) Mansteint előléptették ,,feldmarshall"-á.
folyt. ........................ A Sztavka №170357 direktívája (kelt 1942. május 6-án) így szólt: ,,A Krími-front erőinek növelését a közeljövőben nem tervezzük és nem lesz végrehajtva. Ezért a Krími-front csapatai szilárdan vessék meg magukat a birtokolt állásokban, tökéletesítve a védelmi vonalat mint műszaki értelemben mint javítva egyes szakaszokon a csapatok harcászati elrendezését, többek között a Koj-Aszanszkij csomópont birtokbavétele által." Ekkor a Krími-front állományában volt 16 lövész hadosztály és 3 lövészdandár, egy lovashadosztály, 4 harckocsizó dandár, 9 támogató tüzérezred. A front rendelkezett 225 bombázógéppel, 176 vadászgéppel és 46 egyéb repülőgéppel (a számok a hadrafogható, repült repülőgépek számát takarják). Az ellenség ezen a szakaszon rendelkeztek: 1 páncélos hadosztállyal, 5 gyalogsági hadosztállyal, 2 román gyalogos hadosztállyal, 1 román lovassági dandárral és a román ,,Groddek" gépesített dandárral, amely a németek által kiválasztott és általuk felszerelt román csapatokból állt, német tisztek vezetése/parancsnoksága alatt (ráadásul közvetlenül a krími német főparancsnokság közvetlen alárendeltségében). Ilyen erőviszonyok között (Manstein a szovjet erőfölényt kétszeresnek értékelte) a németek és románok 1942. május 8-án mégis offenzívába kezdtek. Manstein úgy döntött, hogy kihasználja a szovjetek kétszeresnek ítélt létszámelőnyét. A frontvonal két szakaszból állt. A déli szakasz Koj-Aszantól a Fekete-tenger partjáig húzódott (8 km) és műszaki értelemben nagyon is jól kiépített szovjet védelmi állásokkal bírt (ezeket 1942 januárjától húzták fel folyamatosan). Ezeket a 44. szovjet hadsereg birtokolta. Az északi szakasz Koj-Aszantól Kietig húzódott (16 km) és kiszögelt nyugati iráányba. A szovjet frontparancsnokság teljesen jogosan úgy vélte, hogy az ellenség Koj-Aszannál fog támadni, hogy elszigetelje egymástól a 44. és 51. hadseregeket. Valóban, ha figyelembe vesszük a Manstein rendelkezésére álló erők csekély voltát, feltételezhető volt, hogy majd igyekszik minél több szovjet alakulatot bekeríteni minél kisebb területen, hogy utánna meg lehessen őket semmisíteni a tüzérség és légierő segítségével. Erőiből tellett arra, hogy offenzív tevékenységet fejtsen ki egy szűkebb frontszakszon, de a Kercsi-félsziget a földnyelv után kiszélesedik, és ott a szovjet csapatok számbeli fölénye nagyon sokba kerülhetett volna a németeknek és szövetségeseiknek. Ezzel mint a németek, úgy a szovjetek is tisztában voltak. De Manstein másképpen döntött...
Hm. Én itt a nagy keresésben megtaláltam még egy jegyzetemet. El is felejtettem, hogy valamikor össze lett állítva. Berakom ezt is ide, hátha megint elfelejtem. Meg aztán lehet, hogy valakinek érdekes. .................................. A KRÍMI-FRONT TRAGÉDIÁJA
A Krím-félsziget fölötti ellenőrzés kérdése stratégiai jelentőségű volt. Hitler teljesen jogosan nevezte a félszigetet ,,a bolsevikok elsüllyeszthetetlen csatahajójának, amely állandóan fenyegeti a román olajat." 1941. október 18-án a Wehrmacht 11. hadserege von Manstein vezetésével elkezdte a Krím-félsziget elfoglalását célzó hadműveletet. Tíz nap véres küzdelem után a német csapatoknak sikerült betörni a hadműveleti távlati területre. November 16-ra az egész félsziget, Szevasztopol kivételével, német-román megszállás alá került. 1941. december 26-án vette kezdetét a Kercsi-Feodósziai partraszálló hadművelet. A Kaukázusontúli-front 51. és 44. hadseregei visszafoglalták a Kercsi-félszigetet, 8 nap alatt előretörve 100-110 lkilométerre. A szovjet csapatok 1942. január 2-án álltak meg (Moszkvából érkező központi utasításra) a Kiet - Novaja Pokrovka - Koktebel (Planyerszkoje) vonalon. A nyolc lövészhadosztállyal, két lövészdandárral és két harckocsizó zászlóaljjal szemben ekkor mindössze egy erősen megtépázott német gyalogsági hadosztály, egy megerősített összevont német vegyes ezred, egy román hegyidandár és egy szintén román lovassági dandár állt. mansteint a következőket írja visszaemlékezéseiben: ,,Amennyiben az ellenség kihasználta volna a kialakult helyzetből származó minden előnyét, és intenzíven üldözte volna a 46. gyaloghadosztályt, illetve határozott csapást mért volna a Feodosziától visszavonuló románokra, akkor a helyzet nem csak a 11. hadsereg adott frontszakaszára nézve vált volna reménytelenné. Az egész 11. hadsereg további sorsa lett volna a tét. Egy jóval határozottabb ellenfél gyorsan előretört volna Dzsankoj irányába, és ezzel megbénította volna a hadsereg ellátását. A Szevasztopoltól elvezényelt csapatok - a 170. és 132. gyalogos hadosztályok - a Feodosziától nyugatra és északnyugatra található területre csupán 14 nap múlva tudtak volna eljutni, semmiképpen sem korábban." A Kaukázusontúli-front parancsnoksága mégis tervbe vette a Krím felszabadítását. A hadművelet tervét jelentették a katonai népbiztosnak, 1942. január 1-én. Egy gépesítettcsoport támadásával (két harckocsizó dandár és egy lovashadosztály) és az 51. hadsereg egységeivel (négy lövész hadosztály és két lövészdandár). A terv szerint ezeknek ki kellett érniük Perekophoz, ahová egy nagyszabású ejtőernyős bevetést terveztek; a 44. hadseregnek (három lövészhadosztály) támadnia kellett Szimferopol irányában; két hegyivadász hadosztálynak a feketetengeri partvidék mentén kellett működnie a sziklás terepszakaszon; a Tengermelléki-hadseregnek közben le kellett kötnie az ellenséget Szevasztopolnál és tengeri deszantot kellett kiraknia Szimferopolnál, amelynek támadást kellett volna intéznie Szimferopol városa ellen. Az általános kitűzött harcfeladat - bezárni és megsemmisíteni az összes ellenséges csapatot a Krím-félszigeten. A hadművelet kezdésének időpontja - 1942. január 8-12. Viszont a megszabott időpontban a hadművelet nem kezdődött el, majd 1942. január 15-én a magukhoz tért németek és románok ellencsapást mértek, visszavívva január 18-án Feodosziát. A szovjet csapatokat visszaszorították 10-20 km-re, a Karpacsszkij-földnyelvre. 1942. február 27-én szovjet offenzíva vette kezdetét, amely mint Szevasztopolból, úgy a Karpacsszkij-földnyelvről indult egyszerre. Ott a háro német és egy román hadosztály ellen felsorakozott nyolsz szovjet lövészhadosztály, két lövészdandár és néhány harckocsizó zászlóalj. A második hullámban parancsra várt hat lövészhadosztály, egy lovashadosztály és két harckocsizó dandár. Az északi szakaszon ráadásul pánik tört ki a román hadosztály egységeinél és azok ismét visszavonultak 10 kilométer, Kietáig. 1942. március 3-án, nehéz harcok árán a németeknek mégis sikerült stabilizálniuk a frontot - most már a frontvonal nyugati irányban kitüremkedő kiszögelást mutatott. 1942. március 13-án a szovjet csapatok (8 lövészhadosztály és 2 harckocsizó dandár) ismét támadásba lendültek. A németek kitartottak, majd 1942. március 20-án megpróbáltak ellentámadást kezdeni két gyalogsági hadosztály és a 22. páncélos hadosztály egységeivel (az utóbbit éppen nem sokkal előtte hozták létre). A német támadást a szovjetek könnyedén visszaverték. Patt-helyzet alakult ki. 1942. március 26-án négy szovjet hadosztály megpróbált támadást kezdeni, de most a németeken volt a sor, hogy meghiusítsák kísérletület. A Krym-félszigeten a szovjet offenzíva utolsó kísérlete 1942. április 9-11 között zajlott. .................. Folyt.
Azért Molotov eredeti bejelentett adatait nehéz ,,kedvezőbbé tenni":) Ráadásul voltak még kedvezőbb adatok is. Krivosejev talán a középutat képviseli, ráadásul ő minden adatát dokumentumokkal, irattári hivatkozásokkal, stb. támasztja alá.
Folyt. ................... Megjegyzések: * - akkor a szovjet csapatok 9 nap alatt eljutottak a Lengyelországot felosztó szovjet-német egyezségben (lásd:Molotov-Ribentrop paktum zárójegyzéke) megszabott vonalig, a veszteségei pedig halottban és eltűntnek nyilvánítottban 996 fő volt, illetve 2002 megsebesült, megsérült vagy lebetegedett a hadműveletben résztvevő 446.516 főből (Krivosejev szerint). A csapatok 150-250 km távolságot küzdöttek le. (A szovjet-finn határtól Helsinki k.b. 300 kilométerre van, ezért a hasonlat megállja a helyét.) **- ez a tél volt a leghidegebb Finnország történelmében, 1828 óta. A Karéliai földszoroson 1940. január 17-én a hőmérséklet új rekordot döntött: nappal a hőmérséklet - 43 celzius fok volt, éjszaka -51-et mértek. A háború ideje alatt az átleg hőmérséklet -20 fok volt; februárban -26) ***-Így, például, a finneket meglehetősen csodálkozásra késztette a Ladogától északra bekerített szovjet csapatok passzivitása. Ezek az egységet meg sem próbáltak kitörni a katlanból, bár komolyan szenvedtek az éhségtől. Az adott passzivitásnak a magyarázata roppant egyszerű - az a bizonyos parancs, miszerint ,,Az utolsó katonáig megtartani a megszerzett területet - egy lépést sem hátra!" Eredmény - a 4. finn hadtest vesztességei (2 hadosztály) - 4.297 halott és eltűntnek nyilvánított és 9.651 sebesült, beteg, sérült; a szovjet 8. és 15. hadsereg (12 hadosztály) vesztességei - 31.136 halott és eltűnt, illetve 63.538 sebesült, sérült, beteg. Azaz a védekező szovjet csapatok vesztességei hétszer nagyobbak voltak a támadó finnekkel szemben, ráadású a szovjet csapatok számbeli fölénye hasonló volt. A legfontosabb oka ennek elsősorban a két, 1936-1937 és 1938-39-ben végrehajtott sztálini tisztogatások, melyek során megsemmisítették a katonai parancsnokok és szakértők színe-javát. ****- Tajpale ostromának értelmetlenségéről a Vörös Hadsereg vesztességeinek statisztikája is számot ad. Ha a szovjet hadseregek közül a legnagyobb, a 7. hadsereg, a háború 105 napja alatt 16.422 halottat és 2.037 eltűntnek nyilvánítottat vesztett, akkor a 13. szovjet hadsereg, amely létszámban kétszer kisebb volt, 79 nap alatt (december 26-tól) Tajpale alatt 16.878 halottat és 3.826 eltűntet vesztett. A 13. hadsereg teljes vesztességei a létszáma 61%-át jelentették! *****-Súlyos vesztességeket szenvedett a 15. szovjet hadsereg, amely a Ladogától északra. Egy hónap harcai alatt (február 12-március 13) veszített: 14.689 főt halottban és 3.376 főt eltűntnek nyilvánítottban. A sebesültekkel és betegekkel együtt a vesztességei a létszám 42%-át jelentették. Mindezt úgy kell számolni, hogy a 100 ezres hadsereggel szemben mindössze egy finn hadosztály védekezett (13. hadosztály). ******- A külföldi önkéntesekbe vetett remény jogosultsága mellett szól a Spanyol-polgárháború ténye is. Három év alatt ott közel 100 ezer külföldi önkéntes fordult meg, mindkét oldalon. A finnekhez érkezett önkéntesek között a döntő többséget a svédek adták - 8000 fő (kerekített adatok). Érkezett 800-800 norvég és dán, 450 magyar (megközelítőleg). Ezenkívül 230 brit, 150 olasz és jóval kisebb létszámú önkéntes csoportok más országokból. Voltak kuriózumok is, például a hat japán és a jamaikai néger. A háború végére hírtelen megugrott az önkéntesek száma. P.l. mindössze 2 nappal a tűzszünet aláírása előtt megérkezett az USA-ból egy finn zászlóalj 350 fővel (finn emigránsok és leszármazottaik), illetve 120 fő a ,,Lincoln brigádból" (a sors fintora - ez az amerikaiakból álló csoport előtte Spanyolországban a köztársaságiak oldalán harcoltak, vállvetve a szovjet önkéntesekkel a nacionalisták ellen.)
Krivosejevet elég megbízhatónak tartják. A már említett Bellamy is rá hivatkozva adja meg az irrecoverable veszteség nagyságát, a sebesültekét, betegekét (beleértve a fagysérülteket) ennek négyszeresére teszi, szintén Kr. alapján. Azért a fagysérültek nem haltak meg mind...
The ceded territory was over 10 % of Finland's territory, some 40 000 km² (roughly the size of the Netherlands).
The ceded territory had housed some 450 000 Finns, roughly 12 % of the total population. Nearly 100 % of the Finnish population moved to Finland (quite rare in the world history), rather than becoming Soviet citizens. This was a good thing for Finland as a nation, but a major burden for the economy. (As the ceded territories were empty, this made it easier to the Soviet Union to merge them into "Soviet" territory by simply transporting thousands of people into the new areas).
The peace treaty inflicted a severe blow to the Finnish economy. One of the most severe problems was grain. The ceded territory, and the fact that the war had ended any fertilizer imports to Finland combined with bad weather had decreased the Finnish grain production to 60 - 65% of the required. Famine was a threat.
Over 10 % of Finnish agricultural areas were lost (mostly in the Karelian Isthmus). Over 60 % of the local population had earned their livings from agriculture, and 84 % of the farms were small (below 10 hectare) owned by independent peasants.
11 % of the total deposit of forests was lost by the ceded territories (note that the forests in the south grow faster than in middle - north Finland, a seemingly insignificant thing, but on a national scale, quite important). Alongside the forests, 15 % of the wood industry (sawmills, paper mills etc.) was lost, not to mention other industry.
Over 17 % of Finland's electricity output was lost, as was 17 % of the railroad network. Many ancient waterways (important e.g. in transporting logs to sawmills) were severed, as was the Saimaa-canal, a really important route from the big lakes in SE-Finland to Viipuri. Viipuri was Finland's third biggest city, a prosperous trading center and the biggest port for timber exports.
Hanko, which was leased for 30 years, was an important port and an industrial center.
Nickel was the only strategic natural resource that Finland had. It's importance to Germany and to the Soviet Union was only growing, the longer the world war was lasting. The increased Soviet presence and interest in the Petsamo region would prove to be a real headache for the Finnish leadership in the following months.
The losses of civilian property was enormous. In addition to industrial (and the like) buildings, e.g. over 600 schools, 15 different institutes, 33 orphanages, hospitals, a valuable historical archive were lost to the former enemy. The task of rebuilding the destroyed and damaged homes and installations at the Home Front, and providing new homes to the Karelian refugees was an enormous for a small nation like Finland, especially since the threat of a future conflict was clear and the country was still arming itself
Ez a Krivosejev adat (126 ezer) a legkedvezőbb a szovjetekre nézve. A különböző tanulmányokban eltérő adatok vannak, egészen 200 ezerig. A finneké meg közben nagyságrendileg - most nem keresem ki, mert török kort olvasok :) - 26 ezer körül volt. Valahol láttam összehasonlító tanulmányt is. A legvitatottabb rész a megfagyott szovjet katonák száma.
Folyt. ..................... Logikus, hogy felmerül a kérdés - akkor miért kértek mégis a finnek a béketárgyalások megindítását? Az adott háborúban a finn politikusok természetesen nem számítottak arra, hogy döntő vereséget mérnek a Vörös Hadseregre, mindössze igyekeztek kitartani nyárig, amikor is maga a természet és klíma is megkönnyíti a védekezést - a folyók, tavak, mocsarak, amik jobban hátráltatták volna a szovjet csapatokat, mint a szerencsétlen ,,Mannerheim-vonal". Kitartani pedig úgy akartak, hogy méltán számítottak a finn katonák harci szellemére, a külföldi önkéntesekre****** és segítségre (mint anyagi, úgy politikai szinten), illetve remélték, hogy addigra megérkeznek a beígért angol-francia expedíciós erők. Ezek után Paasikivi miniszter arra is számított,hogy talán sikerül ezek után az országhoz csatolni Kelet-Karéliát. Az utolsó napig küzdött a béketárgyalások ellen a honvédelmi miniszter, Nukkanen. Az 1940. február 28-án tartott tanácskozáson Mannerheimnél részt vett néhány meghívott tábornok. A marsall arra számított, hogy azok majd támogatják tervét, miszerint el kell fogadni a szovjetek feltételeit. De Mannerheim őszinte csodálkozására a tábornokok döntő többsége a háború folytatására szavazott. Viszont mint az ország főparancsnoka, Mannerheimmégis a háború befejezése mellett döntött. Ő ezt azzal indokolta, hogy a hadtudomány minden kánonja szerint a finnek képtelenek lesznek hosszútávú háborút folytatni ilyen nagy létszámú ellenséggel szemben ennyire szegényes kapacitás mellett. Végeredményben Finnország elveszített jelentős területeket az ország Dél-Keleti és keleti részén, az egyik legnagyobb várost - Viipurit (Viborgot), és az elszakadt területekről közel félmillió embert kellett evakuálniuk. ................. Folyt.
Folyt: ................... Véleményem szerint, a szovjet csapatok rendkívül nagy vesztességeinek okai, illetve az, hogy ez a kampány ennyire elhúzódot, a következők: 1. Az első hét időjárása. A hőesés és a sártenger. Ez időt adott a finneknek arra, hogy végrehajtsák a mozgósítást, szinte vesztességek nélkül végrehajtsák a csapatösszevonásokat/átcsoportosításokat, feltöltsék a védelmi állásokat és felkészüljenek a védelemre. 2. A finn városok értelmetlen és céltalan bombázása. Ezek a háború első napjától elkezdődtek. Csupán Helsinkiben 91 ember vesztette életét. A lakónegyedek bomázása egy addig soha sem tapasztalható konszolidációt és egységet hozott létre a finn társadalomban. Az össze ideológiai és társadalmi ellentét el lett felejtve. A baloldali pártok és a kommunisták (!!!) közös bejelentést tettek a sajtóban, hogy ,,a finn munkások, a proletariátus fegyvert fog fogni hazája védelmében, és megvédi azt a külső agresszióval szemben". (Kevésbé ismert tény, hogy a finn hadsereg több tisztje, jeles mesterlövésze, műszaki specialistája és hőse a szocialisták és kommunisták táborából került ki!) Erre válaszul a finn kormány bejelentette, hogy mivel a nemzet immáron egységes, ezért május 16-át törlik az állami ünnepek listájáról, és többé nem fogják megünnepelni, mint az 1918-ban, a finn polgárháború során a vörös finnek (kommunisták) felett aratott győzelem napját. Felfüggesztették a korábban hozott tiltást a Finn Kommunista Párt működésére (no nem arra, ami a Komintern égisze alatt Moszkvában székelt, Kuusinen el-s vezetésével). A finnek harcias kedvét a szovjet propaganda is fokozta. A bombázásokkal együtt a repülőgépekből röplapokat is szórtak a finn városok felett, amelyekben biztosították a finneket, hogy azok ,,soha sem fognak éhezni, mint más kapitalista országban a munkások, mivel a Szovjetunióban sok a búza". A finnek addig sem nagyon ismerték az éhség fogalmát, ezért ezek számukra egyszerűen nevetségesek voltak. Más röplapok viszont - ezeket a pszichológiai hadviselés szakirodalma a mai napig ,,pornográf-propagandának" nevezi - felháborították és dühítették a finneket, mivel meglehetősen obszcén formában ábrázolták a ,,finn polgárságot", a papságot, Mannerheimet és a kormány tagjait (utóbbiak népszerűsége a lakosság körében osztatlan volt). A finn katonák szinte azonnal elkeresztelték a szovjet bombákat és a nagykaliberű tüzérség lövedékeit ,,szovjet kenyérnek". 3. A finn katonák, tisztek és a vezérkar kezdeményezőkészsége, a hadsereg ,,hajlékonysága", alkalmazkodókészsége, a terep kiváló kihasználása, a partizánharcászat széleskörű alkalmazása, az álcázás biztosítása és kiváló alkalmazása. Miközben mindez teljes mértékben hiányzott a szovjet katonákból és tisztekből.*** 4. A szovjet katonai parancsnokok unkompetenciája. Például a fenntebb már felhozott, a legjobban megerődített állások, ellenállási csomópontok ostroma, a megkerülésük helyett.**** Szintén ide sorolható a majdnem egy hónapos mozdulatlanság és semmittevés a finnek február 23-ai támadását követően, amit azok egy nappal később abbahagytak. A szovjet parancsnokság akkor túlértékelte a finn erők képességeit és létszámát a Karéliai földszoroson, és elrendelte egy offenzíva végrehajtását Karéliából, az emberek és főleg haditechnika számára teljesen járhatatlan terepen, méghozzá a legnagyobb fagyok idején.***** ................ Folyt. köv.
Folyt. ................ A Mannerheim-vonalon meglévő betonbunkerek és erődített állások pontos számát illetően számtalan adat létezik. Mereckov, például, 350-ről írt. A legkisebb szám - 66 - Mannerheim adataira épül. De ő, viszont, nem 66 bunkerről, hanem 66 erődítési és ellenállási pontról beszél, amelyek mindegyike minimum 2-3 bunkerből állt (és azt is figyelembe kell venni, hogy a vonalat kiegészítették földből és gerendákból felhúzott géppuska és tüzérségi állásokkal, amik az eredeti vonalban nem voltak benne). Kaufman és Jurga, a ,,Fortress Europe" könyvükben állítják, hogy a Mannerheim vonalon 150 betondól készült betonbunker volt (ebből 13 - kétgéppuskás és 7 - háromgéppuskás), 8 tüzérségi ágyúbunker, 9 parancsnoki és irányítási/vezetési harcálláspont és 41 betonból épült óvóhely. Méghozzá ezek többsége a befejezett, keleti szakaszon volt, és ezeket kiválóan biztosította a Vuoksa. A megmaradt bunkerek oroszlán része pedig - Summánál. Nos, ennek a két, legjobban kiépített védelmi szakasznak az ostromára dobta támadásba - furcsa módon - a szovjet parancsnokság a katonáit. Méghozzá ha Summa legalább útba esett Viborg felé vezető úton (bár így is logikusabb lett volna megkerülni), akkor a csökönyös, kitartó áttörési kísérletek Tajpalénál egyszerű emberi logika számára érthetetlenek. Főleg a hatalmas (de sikertelen) roham február 19-én, amikor a finnek már kiürítették a Mannerheim-vonal nyugati részét, és amikor a fagyok túllépték a -30 fokot (ennél hidegebb napok a Karéliai földszoroson cak január 7, 15-20-án és február 9-én voltak)** Akkor meg miért kellett ennyi szovjet katonának meghalnia? A Szovjet Honvédelmi minisztérium archívumában fellelhető adatok szerint (Krivosejev) - 126.875 halott. Nyilvánvaló, hogy az okot nem a fagyokban és nem a Mannerheim-vonal ,,bevehetetlenségében" kell keresnünk. A fagyok egyformán kellemetlenek voltak mint a szovjet, úgy a finn katonák részére. A Mannerheim-vonal bevehetetlnségével kapcsolatban szinte az összes katonai szakértő - finoman fogalmazva is - meglehetősen szkeptikus volt. .................. Folyt. köv.
Folyt. .................. Akkor jogosan felmerül a kérdés, miért nem olyan simán ment Finnország ,,felszabadítása", mint ahogyan azt elképzelték és eltervezték? Először a természet játszott egy gonosz játékot a bolsevikokkal. Ahelyett, hogy az adott időszakban szinte minden évben rendszeresen bekövetkező könnyű fagyok és gyér havazás jöttek volna, december első hetében a Karéliai földszoroson a hőmérséklet stabilan nulla felett volt, de közben szakadatlanul erős hó és havasesső esett, amit erős ködképződés követett. A szovjet tüzérséget elnyelte a sár, a harckocsikat elnyelték a mocsarak, vagy beszakadt alattuk a papírvákony jégréteg a tavakon, a légierő pedig képtelen volt bombázni a köd és alacsony felhőzet miatt a finn állásokat, ellátó vonalakat. Emiatt, bár az adott szakaszon a finn csapatok létszáma 21.600 fő volt, 71 tábori löveggel és 29 páncéltörő ágyúval, aszovjet 7. hadsereg (9 lövész hadosztály, 5 harckocsizó dandár - 200.000 fő, 1.500 harckocsi és 900 löveg) a kibontakozási terepszakasz felét (ami 20 km volt a földszoros keleti részén és 50 km a nyugatin) csak december 3-ra tudta leküzdeni (ekkor értek ki a Uusikirkko-Valjarvi-Rautu szakaszhoz). Ugyancsak akkor sikerült elérni a Mannerheim vonal legkeletibb csücskét - Tajpale környékén). December 6-ra a finn csapatok befejezték a visszavonulást a fő védelmi vonalhoz (és annak állásainak feltöltését), kivételt képeztek a vonal egyes nyugati és központi szektorjai. A finnek veszteségei ekkor körülbelül 100 halottat és 300 sebesültet jelentettek. December 6-án a Vörös Hadsereg elkezdte a támadásokat a Tajpale védelmi szektor ellen. December 12-én a VH harcfelderítéseket hajtott végre Summa környékén. Ez a 20 kilométeres védelmi sáv volt legközelebb Viborghoz. Mellesleg ez volt az egész Mannerheim-vonal legkiépítettebb és egyetlen teljesen befejezett, korszerű része. És ekkor kezdődtek a furcsa és csodálatos dolgok... ............... Folyt. köv.
Folyt. ................... Ami a kézi lőfegyvereket illeti - a frontalakulatok (de nem a hátországi csapatokat!) leginkább az 1891 mintájú Moszin-Nagant és a még korábbi Berdan rendszerű puskákkal szerelték fel, melyek többsége més a cári időkben készült, amikor Finnország még az Orosz Birodalom részét alkotta. De mivel szinte az összes, raktáron fellelhető lőszer a Karéliai-földszorosra volt küldve, a többi frontszakaszon a finn katonák gyakran egy töltőlécnyi lőszerrel indultak harcba, de az sem volt ritka, hogy lőszer nélkül. Ezzel magyarázható, hogy előírták a kilőtt töltényhüvelyek összegyűjtését, amit utánna tábori körülmények között a katonák újra töltöttek, kicserélve a csappantyúkat és ólomból öntött golyót téve a lőszerbe. Úgymond, ,,sufniipar" magas fokon. A szovjet időben általánosan elterjedt és központilag súlykolt ,,tény" volt az, hogy - úgymond - a finnekneknél nagyon sok géppisztoly volt. A valóságban egy finn szakszra, az előírás szerint, EGY géppsiztoly jutott ( és szintén EGY géppuska). Hasonlítsuk össze egy finn és egy szovjet hadosztály fegyverzetét: finn szovjet puska: 11.000 13.500 géppisztoly: 250 0 rajgéppuska: 250 575 állványos géppuska:116 162 négycsövű légvédelmi géppuska:0 9 12,7 mm nehéz géppuska:0 24 81-81 mm-es aknavetők:18 36 120 mm-es aknavető:0 12 35-45 mm-es páncéltörő ágyú:18 54 75-90 mm ágyú:24 30 105-152 mm-es ágyú:12 48
A háború kitörésének pillanatában a finnek nagyon kevés tüzérséggel rendelkeztek. De még rosszabb volt a helyzet a hozzávaló lőszerrel. Mindössze 200.000 db állt rendelkezésre az ágyúk számára és 70.000 a tarackokhoz. Összehasonlítás képpen: a februári offenzíva alatt a szovjet tüzérség csupán a 2. finn hadosztály állásaira több, mint 200.000 tüzérségi lövedéket lőtt ki, 6 óra leforgása alatt. Már a háború alatt a finnek természetesen sürgősen fegyvervásárlásokba kezdtek. De ami itt is jellemző, a vásárolt 670 ágyúból 426 db légvédelmi volt. Páncéltörő ágyúból vásároltak 70 darabot, tábori ágyúból és tarackból - 174 darabot (ezek egy része már a harcok után érkezett!). A légvédelmi ágyúk számára 690.000 db lőszert vásároltak, a többihez - 246.000 darabot.
Egyszóval, ahogyan Mannerheim marsall a háború alatt megjegyezte: ,,A finneknek van vajuk, de nincsenek ágyúik." ............. Folyt. köv.
Folyt. ................ Nos, az optimizmusra a bolsevikoknak minden okuk megvolt. Legalábbis a tények összessége e-mellett szólt. A finn hadsereg, fegyverzet és anyagellátás tekintetében, félkészületlen volt egy komoly háborúhoz. Téli háborúra pedig végkép nem. A finnek arra számítottak, hogy kisebb erőkkel fogják védeni a saját, szovjetekkel szomszédos 1300 km hosszú határszakaszukat, reménykedve és támaszkodva az átjárhatatlan mocsarakra és a vízi akadályok sokaságára. Finnorzág akkori miniszterelnöke, Kajander, jobbnak látta, ha az állami költségvetést a közoktatásra és egészségügyre pazarolja, sem mint a honvédelemre. Ezért a finn hadseregben nem hogy harckocsik nem voltak (a néhány darab könnyű FT-17 és ,,Vickers" tankot ne vegyük számításba, mivel többségük, üzemanyag és alkatrészhiány miatt mozgásképtelen volt, ráadásul teljes mértékben elavultnak számítottak), meg jelentősebb lőszertartalékok, de komoly probléma mutatkozott kézifegyverekben. Mindennek tetejében a finn hadsereg... nem rendelkezett katonai ruházati tartalékokkal! 1939 augusztusában Finnországban hadgyakorlatot hajtottak végre, amelyekben közel 100 ezer tartalékos is részt vett. Többségük a ,,hadgyakorlat" alatt polgári ruházatot viselt - akorabeli fényképek és filmfelvételek tanúlsága szerint. A finn hadsereg, hadgyakorlat végén végrehajtott ,,dísszemléjén" amelyre meg voltak hívva a svéd hadügyminiszter és más külföldi megfigyelők, Kajander beszédet mondott, amelyben, többek között, a következőket mondta: ,,Mi büszkék vagyunk arra a tényre, hogy nincsenek nekünk raktárakban rozsdásodó fegyvertömegeink, és hogy a lerakataink nincsenek megtömve rothadó és penészes egyenruha-bálákkal. Viszont nálunk a legmagasabb a világon az életszínvonal és jelenleg a legjobb a közoktatás..." Eredményképpen, amikor végrehajtották a mozgósítást, kiderült, hogy a finn hadsereg csak januárra tudja ellátni a hadsereget egyenruhával, téli egyenkabátokkal pedig csak februárra. Ezért decemberben a finn kormány rekvizíciót (lefoglalást) rendelt el, melynek során az összes kereskedelmi boltból bevonták a pulóvereket, szvettereket és téli ruházatot. Ennek, és természuetesen a külföldi segítségnek köszönhetően sikerült meleg téli ruházattal ellátni az összes finn katonát a Karéliai-földszoroson... ,,már karácsonyra". A többi fronton a finn tartalékosok javarészt helyi lakosokból álltak - favágók, vadászok, halászok, erdőjárók. Ők szinte mind civil ruházatban harcoltak. Ezt a finnek ,,Kajander mintájú egyenruhának" nevezték. Viszont ahhoz, hogy némile betarthassák a hadviselés alapvető szabályait, a finn hadsereg gondoskodott arról, hogy minden harcokban résztvevő finn katona kapjon egyenövet, felvarrót és kokárdát a fejfedőre (a csatok többségét kis műhelyekben, helyben öntötték, a kokárdákat és felvarrókat pedig a finn nők varrták, hímezték, házilag.) ................ Folyt.
A viccet félretéve, ugyebár a napi középhőmérséklet a reggeli, déli és esti hőmérséklet átlaga. Ahhoz, hogy összejöjjön a napi -23 mondjuk reggel és este -35-nek kellene lennie... a havi átlag meg a napi átlagból jön össze. A téli középhőmérsékleg pedig az évszak átlaga. Ha köztársaságban a téli átlag középhőmérséklete valóban -23 lenne, az nagy baj lenne nekik... csak mondok pár viszonyítási adatot, amit a Szovjetunió c. képes földrajz könyv 229. oldalán találhatsz: januári középhőmérsékleti adatok ( hagyományosan a leghidegebb téli hónap)
Arhengelszk: -13 fok Perm -15 Moszkva: -10
Ahol extrém időjárás van: Anadir - 23 , Ohotszk: -24, Csita: - 26 ( ügye ismert, hogy Oroszország mely régiójában vannak ezek? )
Középázsia: Taskent: - 1 Dusambe: 1 Ashabad: -4
A leghidegebb: -78 fok Ojmjakon ( úgy emlékszem Kelet-Szibéria, 640 km-re Jakucktól),
ahol utána néztem, most éppen -53 fok van, s holnapra is ennyit jósolnak:)
Szóval szerintem ebből is látszik, hogy a szibériai katonáknak mi volt az éghajlati előnyük Moszkva térségében akár a szamarkandiakkal szemben is :)
Na, megvan a cikk. Elkezdem lefordítani, de közben el kell mennem még a nejemért és a gyerekért, ezért most elkezdem, de a folytatás később jön, amint hazajöttem. ................................. Szovjet-finn háború (,,Téli-háború"). Mítoszok és legendák. Előadás jegyzete.
,,A magy és hatalmas Szovjetunió győzelmet aratott ebben a háborúban, a kicsiny, gyenge de bátor Finnországnak jutott a megtisztelő második hely ebben a diadalban." Finn szólásmondás.
Az adott háború legelső mítosza talán már végleg halottnak mondható. Mégis megemlítem, mindössze emlékeztetés-képpen. 50 éven át a szovjet hatalom azt állította, hogy 1939-ben Finnország intézett támadást a Szovjetunió ellen. Bármennyire is furcsa, de ezt a polgárok többsége még csak nem is próbálta kétségbe vonni. Mit számít, hogy egy 3,5 millió lakosú ország megtámadott egy másik, 180 millió lakosú államot, mi ebben, ami szokatlan? Amikor a szovjet állam életképtelenné vált, a hatalom meg elenyészett, kiderült, hogy nem Finnország intézett támadást a SzU ellen, hanem az események pont fordítva történtek. Ugyan ekkor született egy másik mítosz, immáron az újságírók és polgárjogi harcosok tollából, hogy a háború 105 napja alatt 25 ezer finn halt meg és közel 100 ezer szovjet katona. Eleinte. Utánna a számok rohamosan nőttek, melőbb 200 ezer lett belőlük, majd 250 ezer. Egyesek odáig merészkedtek, hogy kerek-perec állították - természetesen hivatkozás és archívumi adatokra való hivatkozás nélkül -, hogy aszovjet hadsereg félmillió katonája pusztiult el. Továbbá, a ,,revizionista" szerzők és újsáégírók szerint, újabb mítosz született: úgymond mindez azért történt, mert ostoba döntést hoztak a vezérkarban arról, hogy a háborút télen kell végrehajtani, 40 fkos fagyokban, amikhez a finnek jobban hozzá voltak szólva, majd megtetézték máég egy mítosszal, hogy a vöröskatonákat frontális rohamokba dobták a ,,Mannerheim-vonal szinte bevehetetlen állásai ellen". Viszont ahogyan azt a szovjet sportolók és úttörők legnagyobb barátja, Koba elvtárs mondogatta: ,,Minden másképpen volt. Egészen másképpen." Kezdjük az elején. A Finnország elleni szárazföldi támadás időpontját ideálisan választották meg a szovjet vezérkarban. Elég ránézni Finnország térképére. A szovjet katonai vezetés abszolute jogosan úgy tervezte, hogy az adott időpontban a talajt már megfogják az első fagyok, a rengeteg finn tavat, mocsarat, folyócskát jégtakaró fogja borítani. Mindeközben a hóréteg vastagsága még minimális lesz. Ebből következik, ez lehetőséget adott volna arra, hogy széles körben alkalmazzák a szovjet oldalon a harckocsik, gépesített gyalogság és lovasság tömegeit, illetve biztosan megoldják a csapatok hátországi szállítását, a tüzérség és katonák lőszerrel, élelemmel, felszereléssel történő időnbelüli ellátását. Mindebben a 80 éve a Karáliai földszoroson végzett meteorológiai mérések (Viborgi és a Pulkovszkij magaslaton lévő obszervatóriumok) adataira támaszkodtak és a több évtizedes egyéb szinoptikus megfigyelésekre. A Finnországban leghidegebbnek számító téli hónap, a február, átlaghőmérséklete - minusz öt fok Karéliában és minusz tizennégy Lapföldön. Viszont a szovjet parancsnokság nem kívánt harcolni februárig. A háborúra 12 napot ütemeztek be/irányoztak elő. Azaz, úgy gondolták, hogy Finnország ,,felszabadítása" semmivel sem lesz nehezebb vállalkozás, mint Nyugat-Belorusszia és Nyugat-Ukrajna visszafoglalása. ..............................
