Mondj már légyszíves példát, hogy mikor foglalkozott a GRU vallatással meg ,,saját népe elleni terrorral"?! Tudod, hogy mivel foglalkozott a szervezet?
Na igen, jogos a két pont... "Az angol katonafeleségeket nagyon is érték zaklatások. Mindet addig verték míg el nem vált. 1et sem engedtek a férjük után" - ezt olvasva azért feltételeztem kedves olvtársról, hogy lesz majd valami forrás... legalább a The Sun 1992-es évfolyam:)
ha lehet ne írjunk történelmet, jelezd, hogy mit olvastál, halottál tényszerűnek beállítva ( :) ), és mit "inventáltál" te. Mert egyébként itt fogunk sztorizgatni, mint Brezsnyev régi történetírói :))
Elég bőbeszédű az öreg, nem csak szigorúan vett katonai dolgokról ír. Ír a szovjetekkel való kapcsolatukrol is, meg sokminden másról is. Rögtön az első lapon, hogy milyen filmet néztek :) Persze van benne tengerészeti tevékenység is, főleg.
A háború elején ( mármint az orosz háború elején) Murmanszkban,nem voltak elszigetelve az angolok. Később az amik már nagyon nem szivesen látott vendégek voltak.
Azt hittem valaki jobban tudja mint én,és majd pontosan elmondja. (Mint tudjátok én vagyok a híres rosszul emlékező.) Konkrétan 14 olyan nőről volt szó,akik a Szovjetunióban mentek férjhez ideiglenesen ott szolgáló angol katonákhoz. Sosem engedték őket kiutazni,hiába kérte jóskát még az angol kormány is. Konkrétan verésről nem tudok,de hogy-hogy nem,mind elvált. Egész film volt róluk a Natgeón.
Egyébként nem egyszerű az eset, lévén matematika és gerontológia:) Számoljunk :)
Ha 1941-ben jöttek össze (mert akkori a történet) akkor átlagolva mondjuk 1921-ben születtek, tehát 1991-ben már legalább 70 évesek voltak, ráadásul a számuk igen kicsi. Persze élve is maradhatott addig pár, s talán meg is szólalt egyik-másik. De ne feledjük a soha, sehol, senkinek nálunk is nagyon jól működött, gondolom a "feltalálóknál" még jobban. Ismertem olyan öregurat, akit az 50-es években nyomorékká vertek az ÁVH-sok ( szó szerint, mert sánta volt, leverték a veséjét..), még a 80-as évek elején is csak óvatosan, pár mondatban mert róla beszélni azoknak akikben megbízott. Nah, de ez erősen off, szerintem várjuk meg a forrásmegjelölést.
Na éppen ez az, eleve hogy találkoztak? Én normálisan úgy gondolnám, hogy a brit pilóták eléggé el voltak szigetelve a szovjet polgári lakosságtól. Persze talán lehettek női kísérőik, esetleg egyéb kiszolgáló személyzet (takarítók pl.) vagy sebesülés esetén kórházi személyzet. Nem mondom, hogy kizárt a sztori, nem hihetetlen, de forrás azért kell.
Azon kívül van egy olyan érzésem, hogy a fiatal pilóták általában nem házasodni akartak a háború alatt, hanem egyszerűen kurvázni.
Ha 20-ból 15 elválik, az nálam még nem a verésnek a bizonyítéka. Adminisztratív úton közölhették velük, hogy nem mehetnek a férjük után, a férjük esetleg itt maradhat és felveheti a szovjet állampolgárságot (lehet hogy még ezt se engedélyezték), de mindenképpen a válást ajánlják. Puszta félelemből vagy kilátástalanságból is ilyenkor elválhattak.
A verést számomra meggyőzően bizonyítaná, ha a 15 katonafeleségből 1991 után mondjuk 2-3 előkerült volna, és történészeknek (lehetőleg kamera előtt) elmondja. A kérdést az én szememben nyitva hagyná, de mindenképpen hihetővé tenné, ha legalább 1 (azaz egy) ilyen katonafeleség előkerült 1991 után, aki azt mondja, hogy őt megverték. (Elvileg egy ember hazudhat is valamilyen előny reményében. Nyilván több ember is hazudhat, de 2-3 ember vallomása már egyértelműen megfordítja a bizonyítási kényszert, hiszen nem kell túl erős bizonyíték ahhoz, hogy elhiggyük, valakit megvert az NKVD.)
Olga a zárt városból ki se tehette a lábát, külföldi meg oda be nem
Na éppen ez az, eleve hogy találkoztak? Én normálisan úgy gondolnám, hogy a brit pilóták eléggé el voltak szigetelve a szovjet polgári lakosságtól. Persze talán lehettek női kísérőik, esetleg egyéb kiszolgáló személyzet (takarítók pl.) vagy sebesülés esetén kórházi személyzet. Nem mondom, hogy kizárt a sztori, nem hihetetlen, de forrás azért kell.
Nem az én állításom volt, gacsat majd nyilván hoz :)
Nyilván az angolok sok mindent dokumentáltak ( azt persze nehéz bizonyítani, hogy mondjuk Olga Nyikolajevna Moszkalenko murmanszki lakost az NKVD addig verte, még el nem vált, ugyanis, az Olga a zárt városból ki se tehette a lábát, külföldi meg oda be nem, de ha találkozhattak volna, akkor is egy ilyen nyilvános kijelentés az életébe került volna. Viszont, ha mondjuk 20 katonafeleségből 15 hirtelen elválik, az több, mint gyanús.
Egyébként én csak annyit mondtam, az NKVD-ről és GRU-ról minden további nélkül el bírom képzelni, mert dokumentáltan mérhetetlenül sok disznóságot, kegyetlenséget műveltek. S leginkább saját népük ellen. Akinek külföldi kapcsolata volt az bizonyítottan gyanús volt. Igaz volt ez a rendszer bukásáig, de különösen Sztálin idején.
Azért kéne forrás, mert nekem furcsa, hogy egyáltalán engedték őket megházasodni, és aztán amikor mentek haza az angolok, akkor lett belőle gond, hogy a feleségeik is mennek velük. És még akkor is szimplán megtagadhatják a kiutazást a feleségektől, ha annyira nem akarják, hogy velük menjenek. Persze az NKVD se mindig a logika alapján működött, tehát nem állítom, hogy kizárt lenne.
Ilyet feltételezni sem szabad az NKVD-ről vagy a GRU-ról. A szovjetúnió népi demokrácia volt:) Egyébként is név, cím, személyigazolvány szám? ( na nem a tiéd, az áldozatoké).
ha jobban érdekel a téma akkor Zlinek cislo1 /svazek III száma ékes cseh nyelven részletesen is írnak a 151. wingről (gépszám lajstromjel) erről illetve a szovjet és más idegen használatban lévő Hurricaneokról. 9 oldal szöveg + ugyanennyi részletfotó, szines oldalnézeti kép, háromnézeti rajzok. Illetve valahol de nem találom írtak egy cikket az Aviatorban a szovjeteknek szállított Hurricane-okról.
Tudod, ,,Minden év január 2-án kezdődik":) A tegnapi összejövetelen Ivanov bolgár hansa-szakértővel benyakalt jópár üveg rajnai, olasz és francia még érezteti hatását (igen-igen erőteljesen:)). Holnapra már talán figyelmesebb leszek.:)
a 134 . szd-ot nézd a vége felé még a bázisrepteret is megadja, a "G" lajstromjel pedig kifejezetten ennek aszd az azonosítója ebben az időben.
It was equipped with Hurricanes and formed part of No 151 Wing, which was destined for service in Russia. The squadron arrived at Vaenga, near Murmansk on 7 September and began operations soon afterwards. However, its main purpose was not to fight but to train Russian pilots, which it began in early October and on the 28th, it handed its aircraft over to the Russians and returned to the UK.
Ha már a térségben "járunk" érdemes megemlíteni, hogy Petsamoban (más néven Pecsenga) található az északi vidék legnagyobb német katonai temetője, ahol mintegy 12000 hősi halott, többségükben osztrák, aludja örök álmát a "Gebirgsjaegerdenkmal" nevű helyen. A Szu összeomlása után osztrák veteránok egy nagy német keresztet és egy havasi gyopárt (jelvény) állítottak.
Na, utánnanéztem angol vadászok témájában. Van egy rakás érdekes dolog! (Számomra egy óriási felfedezés ez az infó.) 1941-ben valóban volt angol vadász-század Murmanszk alatt.
Mellesleg Szafonov, kétszeres SzU hőse volt az angol-szovjet vegyes vadászezred kapcsolattartó parancsnoka. Amit találtam.
A 151. vadász wing festése és betűkódja, Murmanszk környéke, Vaenga-1 repülőtér, 1941.
Miller Raf pilóta gépe mellett, Murmanszk környéke, 1941 októbere.
B. Szafonov százados E.Miller és G.How(?) pilótákkal, amikor érdemeik elismerése-képpen mindhárman megkapták a Lenin-érdemrendet.