Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Jártál mostanában a HM-I-ben? Én szoktam. Piros barettes katonai rendészek állnak az ajtóban. Ugyanígy a HM-II-ben is. A SEL-t sem civil őrök őrzik, de nem is a légiirányítók. Hanem őr beosztású katonák.
Ma sikerült megszereznem a 9 ROTA című orosz filmet.
Egy orosz alegység felkészítéséről és Afganisztánba vezényléséről, valamint az ott folytatott harcukról szól.
Nagyon tanulságos film és szakmailag is igen igényesen elkészített, mondhatni "beérte" az amerikai filmipart, habár szerintem a vége ennek is propaganda ízűre sikeredett.
Nem utolsó sorban talán lehetséges egyik víziója lehet az Afganisztáni PRT missziónak...
Mivel a hadseregnek nincsen ilyen fgyvneme mint az "őr" igy azt elképzelni hogy a lövészeket,meg a felderítőket,stb külön őrök vigyázzák eléggé erőltetett.
Az "őrszolgálat"pedig ismereteim szerint nem a legbonyolultabb katonai feladat.
Egyébként tényleg . Az hogy a tankosokat meg lövészeket akik itthon nem adnak őrszolgálatot, fél évre elvezényeljük külföldre "őrségbe" az tényleg nem kimaradás a kiképzésből.Rájöttem hogy az itthoni lemaradásukat ott pótolják.És mivel itthon úgyis csak dekkolnának,mindegy miért legalább van mivel elfoglalni őket.
Ott a kulcsszó: emberveszteség. Ezután komolyabban veszi mindenki a dolgot. Nekünk ilyen még nem volt akkora mértékben, hogy tudatformáló hatása legyen. Namármost az lenne az én naiv kérdésem, hogy miért akarnánk megvárni ezt? Valahogy itt Magyarországon mindenki csökönyösen a saját hibájából akar tanulni, és nem elégszik meg mások hibáival.
A német tábornoki kar ismét figyelmeztette a politikusokat, hogy már régen túl vannak a Bw teljesítőképességén. A németek elmúlt években elszenvedett emberveszteségei alátámasztják a tábornokok (!!!) érveit.
Hasonló cipőben jártam én is a beóimmal:-(!Azért a szolgálatok,pihenőnapok,szabi stb. mellé,azért még tegyük oda a különböző "magasabb érdekeket" szolgáló plussz munkákat!Pl törzs állományának az irodáinak a költöztetése,értelmetlen pakolás az egyik helyről a másikba,aztán ugyan oda vissza másnap,vagy a laktanya civil elhelyezési kft-nak első szavára embert adni!Persze olyan munkák elvégzésére,amik az Ő feladatuk lenn!
Közben Téged cseszegetnek,hogy miért nem tartod a kiképzést az embereidnek,akik persze még véletlenül se érnek rá,a fent említett munkák miatt!
Aztán jön egy feladat,s csodálkoznak mikor a beó úgy néz az állpk-ra mikor mond neki vmit,mint a borjú az ...!
Szerintem találkoztatok már hasonló helyzettel:-(!
Viszont. Mi lenne, ha megfelelő szervezeti szinteken létrejönne egy FP- vagy őralegység, akik viszont vérprofik ebben? OK, tudjon mindenki valamit, de legyenek ennek is mesterei, akiknek alapfeladatuk ez.
És nagyon igazad van, hogy technika mindenhová, az ember kiegészítésére, kiváltására.
Lehet, hogy nem fog Nektek tetszeni, de úgy gondolom, hogy az őrfeladatok "készség szintű" ismererete hozzá kéne, hogy tartozzon minden katona kiképzéséhez. Ez ugyanis a legalapvetőbb "force protection" feladat. Éles helyzetben nem fog sem az élm ellátó pont, sem a hírközpont külön őrséget kapni, mert jól látjátok, hogy mindenkinek meg van a maga "fő" feladata. Minden katonának képesnek kell lennie önmagát megvédenie, amihez hozzátartozik ez a nem túl népszerű feladatrendszer is.
Látva a civil őrző-védők hatékonyságát és költségvonzatát, szerintem hamarosan felül fogják vizsgálni, hogy visszaállítsák-e a katonai őrzés - védelmet. Egyet értek azzal, hogy nem mindegy, hogy milyen arányban adjuk a szolgálatokat! A fegyvernemi kiképzést lényegesen nem akadályozhatja! Rohadtul utáltam, amikor elmaradt kiképzésünk, mert mások helyett is nekünk kellett őrséget adnunk, akármilyen ok miatt.
A nejem biztonságtechnikát tanul. Ott azt oktatják, hogy minden "komoly" cég saját őrző-védő rendszert tart fent, mert egyrészt ez a legmegbízhatóbb, másrészt a legköltséghatékonyabb. Továbbra is nagyon tudnám utálni, hogy ha hetekig mást se csinálnánk, mint őrséget adnánk.
Nagy mértékben kellene támaszkodnunk a korszerű és precíz őrzés-védelmi technológiákra, hogy minél kevesebb ember bevonásával lehessen ellátni a szolgálatot.
Nyilvánvaló ,hogy melyik. Mint ahogy az is ,hogy miért van illetve miért nincs a laktanyálban az ami. Ha kb.ezer ember logisztikai, járőrözési-csendőri-rendőri,őrségadási"kiképzése" meg "tapasztalatszerzése"elviszi a lövészetét,hk. vez.gyakét stb. akkor sajnos valóban nem lehet überelni az emlitett jelenségeket.
A kozepso mondatoddal teljesen egyetertek. Nyilvanvalo, hogy 200+ milliard forintbol azert nem jut a laktanyaba valami, mert az arra szant penz ellophato.
Oda mindenki, aki őrzött, őrnek ment. Nem akadályozta a kiképzést, hiszen ott ez a feladat.
Igen, kötött formájú harcfeladat - de aki nem harcol, annak más feladata van/lesz! A rádiósnak rádióznia, a sofőrnek vezetnie, a tüzérnek tüzelnie kell elsősorban. Én azt vallom, hogy mindenki azt csinálja, ami a dolga, de azt nagyon. Ne legyen konyhaügyeletes a rádiós, mert az az élelmezéses dolga. Ezért cserébe a kajásnak sem kell antennát telepítenie.
Rendőrségre szerinted magyarországnak szüksége van ?
Van e a rendőrségnek napi szintű elfoglaltsága(bűnüldözés,vizi-közlekedésrendészet,stb.)? Van e az MH-nak napi szintű elfoglalsága(árviz,Honvédelem)? Nincs,de lehet.OK.Tekintsük úgy mint egy biztositást.Létjogosultságát ez indokolja. De ha te biztositást kötsz akkor olyat mint a telepénzes haverod vagy csak amire lóvéd van? Vagy ha külföldre mész akkor otthon benyújtod az igényt mert domborittani akarsz a nagyonmenő külföldi havernak. Még annak a rovására is hogy nem javitják meg az elromlott hűtőt ,a gyerek gyalog menjen iskolába mert nekem kell a buszbérlet ára vagy a mutter ne menjen dokihoz mert játszanom kell a csekonicsot hogy a menőhaver vállonveregessen. nemááááá..
A rendőr ha már felszerelt akkor nem számít ha meghal ? És a rendőrt ki kötelezi hogy rendőr legyen??
néztem a CNN-t és megszólaltattak egy helyi tolmácsot, aki az amerikaiaknak segít tolmácsolni, meggyőzni a helyi közösséget. Hát a felét ha elkaptam (először azt hittem nem is angolul beszél :)))
Ha ez vár kint minket Afganisztánban, akkor nem az a feladat, hogy angolul érts, hanem kitaláld mit akar mondani angolul, ami azért jóval magasabb angol tudást igényel, és elképzelem ezt éles helyzetben... :((
Nekem volt alkalmam (igen rövid ideig, kb. fél évig) szakaszparancsnoki beosztásban szolgálni. Nos, tudnod kell, hogy az őrszolgálat (és minden más szolgálat) igenis holtidő a katonának. Leginkább akkor, ha az említett katona híradó. És az egész hónapban nincs egyetlenegy olyan nap sem, amikor a teljes szakaszod egyben lenne. Mert vagy a szolgálatot adják, vagy a pihenőt utána. Emellett ugye emberek megbetegszenek, valamint a szabadásukat is kötelező kiadni. És a kapuügyelettől, őrszolgálattól, alegységügyelettől nem lesz jobb rádiókezelő vagy sofőr senki. Éppen ellenkezőleg. A helyzet az, hogy a civil őrség és logisztika ezen csak minimálisan változtatott, mert most is adnak szolgálatokat, bár való igaz, kevesebbet. Ha már egyszer szolgálatokat kell adni (mert kell, ez tény - hogy milyet és mennyit, az már egy más kérdés), miért nem lehet erre beosztást kitalálni, és váltásos munkarendben csinálni? Lenne egy elit szolgálatadó csapat, akik oda-vissza tudnak mindent, amit az adott szolgálatnak tudnia kell. Emellett pedig lennének a végrehajtók.
Mint ahogy az is ,hogy miért van illetve miért nincs a laktanyálban az ami.
Ha kb.ezer ember logisztikai, járőrözési-csendőri-rendőri,őrségadási"kiképzése" meg "tapasztalatszerzése"elviszi a lövészetét,hk. vez.gyakét stb. akkor sajnos valóban nem lehet überelni az emlitett jelenségeket.
Teljesen világos pl. hogy az MH hivatásos és szerződéses állománya példásan őrzi a NATO HQ-t külföldön .
Míg idehaza a saját laktanyáikat civil céggel őriztetik mert az őrszolgálat "holtidő" a kiképzésben!!!!!??????vagy ismeretlen tettesek szétlopják a laktanyát,vagy drága szerződésesekkt őrségbe küldeni???
Az IED támadások nemtom mennyire mindennapiak de ha csak annyira mint tudunk róla akkor...nem ez a jellemző.
Vagy mi a különbség egy hazai hadgyakorlat(mint a régi szép VSZ időkben csak határozottan komolyabban) szervezése és a "hadműveleti"területen levő zlj. ellátása között .
Mondjuk,hogy nem egy vagy néhány ember "kapja az észt" hanem mindenki akinek kell.
És a "misszió-kiképzés" költség-hatékonysági tényezőjét (részleteibe menően mire,mennyit költöttünk és az mire jó-használható ?illetőleg van e kedvezőbb kiváltási lehetőség de nem feltétlenül olcsóbb csak hatékonyabb)firtatta e már valaki?
Továbbá mennyire lesz a SZI arca derűs ha ilyet lát csak magyarokkal
Egy bizonyos ideje pedig tudhatjuk hogy az efféle csendőri-rendőri "tapasztalatok"nem igazán egál a "valódi harci" tapasztalattal.Ezzel nem vagyunk igazán előbbre a HON megvédésénél.Nyilván nem csak járőrözni kell majd meg EÁP,meg HQ őrzés egy konfliktus során.
Nem igazan ertelek. Szerinted ki tudja jobban megvedeni az orszagot?
Az, aki ul a laktanyaban, soproget, es neha ir egy jelentest arrol, hogy volt loveszeten. Vagy az, aki jarorozes kozben tuzharcba kerul, es tuleli.
Az, aki krumplit pucol a laktanyaban, es neha ir egy jelentest arrol, hogy vezetett autot. Vagy az, aki tobbezer kilometert levezetett, es kozben tulelt egy IED tamadast.
Az, aki ul egy raktarban, es jutalomszabadsagot ad annak, aki kitalalja, hogy a geprongyokat ki kell adni a katonanak egyenruhakent az ellenorzes idejere, igy nem lesz hiany (megtortent eset). Vagy az, aki egy hadmueveleti teruleten levo zaszloalj ellatasat szervezi.
Az, aki 0%-ra teljesitett hadgyakorlat utan elkeri az adasnaplot, igy 100%-ra teljesit (megtortent). Vagy az, aki IED tamadas utan amerikai mentohelikoptert ker.
Az, aki evekig mindennap megnezi a harckocsijat messzirol, majd az egeszet otthagyva elmegy penztkeresni, es soha tobbet nem lat harckocsit. Vagy az, aki 6 honap orszolgalat utan ismet nezegeti a harckocsijat messzirol.
De egészen biztos vagyok benne ,ha pattogni kezdesz a főnöködnél hogy ez nem tetszik meg az akkor szépen azt mondja el lehet menni oda ahol minden optimális.Hacsak nincsen vmiért rádszorulva.Ez a mai körülmények között így van ha tetszik ha nem.
Nem gondolom,hogy ha valaki aláír egy "munkavállalói" szerződést nem elég okos ahoz hogy azt ne becsukott szemmel és befogott füllel tegye,és majd minden úgyis jó lesz.Aki meg olyan azt meg sajnálom.
Igen van kapcsolatom a mai katonákkal,és biztosan vannak elhivatottak is.De nekem a prózában gondolkodók jutottak.Mondjuk akivel beszélek az 10 ből 9 az ilyen ,1 nemtudom.
Olyan aki szetségel mert 6000 rugóval kevesebb lesz a pénze.Elhivatotsággal pl nem lehet autórészletet fizetni.Vagy az árvizvédelemért járó összeg korrektségét elemzi.
Nem vonom kétségbe a hazafiságukat mert senkit sem akarok dehonesztálni de annak firtatásába nem mennék bele hogy ki ezért ki azért.
Azt hogy a HON megvédését meg miért pont Afganisztánban kell elképzelnem csak nagyon közvetett módon lehetne indokolni. De régen is "fennt" meg tudták indokolni hogy a Don-kanyar is teljesen a HON-védelem fogalomkörbe tartozik.
Azt el kell ismernem , hogy az ilyen küldetések a"pol.súlyunkat"baktériumnál egyel előbbre sorolja.De elég költséges ez a helyezés,és nem annyira egyértelmű hogy megéri-e.És a jelek szerint nemcsak nekem.
Egy bizonyos ideje pedig tudhatjuk hogy az efféle csendőri-rendőri "tapasztalatok"nem igazán egál a "valódi harci" tapasztalattal.Ezzel nem vagyunk igazán előbbre a HON megvédésénél.Nyilván nem csak járőrözni kell majd meg EÁP,meg HQ őrzés egy konfliktus során.
Egy kis pozitívum is: Tegnap du Tatán megint "végigdübörögtek" az MH képviselői :-) Igaz, csak gumikerekeken (BTR), de akkor is jó látvány volt. Bár egy sokeszű sokodás rám dudált, amikor figyelembe véve az útszűkületet és a BTR tömegét inkább megálltam. Mint tapasztalt harcjármű vezető :-))) tudom, hogy biztosabb jócskán helyet hagyni, mint centizni. Már csak azért is, mert a BTR sofőr oldalra-lefelé nem igen lát. Meg mondjuk azért, mert a konvoj felvezető autója piros zászlóval le is intett, bár nemtudom, hogy a KRESz erre mit mond. Ha nem titok, lenne egy kérdésem! Miért láttam már többször konvojt bejönni Kecskéd felől? Esetleg a reptér melletti raktárból jönnek? Bár úgytudom, az már nem üzemel.