Keresés

Részletes keresés

Princ of Carpatia Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19331
Hi!
No, rádióból jobban otthon vagyok, mint lőfegyverekből. :-):
Tesla-bátyó mágneses kisérleteinek (főleg ami látványos volt, hogy boruljon imára a földi halandó, ha "isteni" kisértéseket lát) egyik részeredménye volt az elektromágneses sugárzás. Igaz ezt már ismerték a mágneses indukció felfedezésekor is. Ő találmányai révén, (amik elsősorban TELJESÍTMÉNYÜK-ben tüntek ki), elérte, hogy St.Luisban 30 lépésre (és nem több!) a nagyerejű mágnestekercsének indukcióját észlelte egy kisseb tekercs felhasználásával. A mese Tesla tekercsel végzett kisérleteiről hasonlít, arra mint amikor ma egy tudósításban a "Mágus" előad, és az nem hordoz magával semmi tudományosnak mondható magyarázatot. Ajánlom figyelmedbe Tesla életrajzát:

http://fenykapu.free-energy.hu/pajert/index.htm?FoAblak=../pajert15/Tesla.html

Az, hogy Ő részdolgokat látványosan előadott, egy bíróságot könnyen arra tendál, hogy ő lehet adott dolog feltalálója. Holott csupán a mágneses indukció régóta ismert jelenségét adta elő látványosan. Mert ugyi az alapjelenség az elektromágneses kölcsönhatás felfedezése M. Faraday nevéhez kötődik (1831)!
A bírósági döntés megfontolása alapján, akár neki is adhatják a rádió felfedezését! :-))
No, ne má!!!
Az, hogy Marconi olvasott Tesla St.Luisi "mágusmutatványáról" egy dolog. Mint az is, hogy minden újdonságot, ami pénzt hozhat a konyhára, a kor szokásának megfelelően levédtek, -mert hátha- ....... (Ha lehetet volna Farady bácsi is levédi a felfedezését, ma ővé a rádió feltalálása?)
Tesla-t a továbbiakban, -mint olvashatod életrajzát- nem érdekelte a mágnestekercseknek rádió-célu sorsa, azt TUDATOSAN Marconi vitte tovább, megalkotva az "ŐSRÁDIÓ"-t.
No, röviden ennyi!
Öreg Csóka
(Remélem nem voltam OFF!)
Előzmény: harcipincsi (19311)
Konvergencia Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19330

"Én se vagyok egy ogre-forma (180 cm/62-3-4 kg), de még nekem is kell vagy 20-30 lövés sörétessel ahhoz, hogy mindenféle színekben kezdjen tündökölni a vállam...magyarán megállapíthatjuk, hogy kend még nálam is gyíkabb!:PP"

 

Akkor lehet, hogy csak rosszul tartottam? Mert nálam 90 kg. jön a 183 centihez, úgyhogy ritkán alkalmaznak statisztának etióp éhezőket bemutató filmekhez! :-)) Állítólag a vállgödörbe szorítás helyétől függ minden, csakhogy amikor én kipróbáltam, még nem tudtam, hogy ez többesélyes dolog...

 

 

Előzmény: gencsydani (19324)
swordmanus Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19329
Ennek utána kell olvassak... de, a kalasnyikov nem csak a gáz elvételtől kalasnyikov, hanem a gázdugattyútól, illetve az a mögött lévő zárszerkezet megoldásaitól (forgó zárfej). Az meg ugye tán csak nem finn...
Előzmény: Princ of Carpatia (19309)
swordmanus Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19328
Igen.:-DDDDD
Előzmény: harcipincsi (19306)
thehassan Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19327
Én igazából Gatling papa kézzeltekerős géppuskájára gondoltam... :)

(na meg a modern utódokra)
Előzmény: gencsydani (19317)
gencsydani Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19326
Én házi készítésű szerkentyűt láttam (próbáltam), az se volt rossz!:D
Előzmény: Konvergencia (19320)
belic Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19325
Hello!

szegények M-4, G-36, és társaik helyett ugyanúgy AK klónokkal nyomják a szolgálatot mint apáik és nagyapáik?

Szerintem a fenti mondat erosen ellentmondasos. Gyk. a G-36 nagyjabol AK klon (megha nem is annyira, mint a Galil).

Bel
Előzmény: Konvergencia (19243)
gencsydani Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19324

"Ezek szerint van különbség kulccsont és kulccsont között! Pl. én, amikor kipróbáltam egy 7 lövetű (6+1) Remington pumpgun-t, már kb. az 5. lövés után biztosra vettem, hogy innen egyenesen a csontkovácshoz vitetem magam! :-)) Pedig az csak egy alig szigorú sörétes fegyver, nem egy közepes géppuska..."

 

Akkor ott nem a kulcscsonttal van a gond, hanem azzal ami körülveszi!:D

Én se vagyok egy ogre-forma (180 cm/62-3-4 kg), de még nekem is kell vagy 20-30 lövés sörétessel ahhoz, hogy mindenféle színekben kezdjen tündökölni a vállam...magyarán megállapíthatjuk, hogy kend még nálam is gyíkabb!:PP

Előzmény: Konvergencia (19318)
Big-B Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19323
Nem beszélve a lövés közbeni erőkről, amit egy lövész sem tud állva kibírni
Előzmény: krivics (19319)
Big-B Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19322
Arra ott vannak az Airsoft-ok. Az enyém (AKSU) is lyukasztja a lufit, és simán nyomja a 750 lövedék/perc -et
Előzmény: Konvergencia (19320)
Big-B Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19321
A minigun-nak készült valóban kézifegyver változata, de csak mint érdekességként lett bemutatva. Ugyanis a lövésznek nemcsak az akksit és a fegyvert, de - hál a fegyver nagy lőgyorsaságának - több 10 kiló lőszert is magával kellett volna hordania. Ezt már a tervezők is tudták, ezért lett ez csak amolyan bemutatódarab.

A Predatorban egy normál méretű minigun volt, de se a lőszer, se az akksi nem volt a szereplő hátára kötve.
Előzmény: krivics (19319)
Konvergencia Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19320

Savanyú Bácsi állítólag gyártott egy ideig léggéppisztolyt! ( Nem géppuskát! ) Lufik levadászására szánták, de olyan rikácsolást csapott a liberális média az "óbudai halálsugárvetők" szabad árusítása miatt, hogy azóta már ki is vették a gyártásból...

 

Előzmény: gencsydani (19317)
krivics Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19319
OFF

A Gattling rendszerű Minigun géppuskának van (!) kézifegyver változata. Működéséhez 28V -on 100A kell, és már megy is. Igazán csak az elv volt érdekes. (Nem a lőporégés energiáját hasznosítja a lövési folyamat automatizálásához)
De akkor a vizipisztoly ;)

ON
Előzmény: harcipincsi (19315)
Konvergencia Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19318

"Teljes puskalőszerrel sorozat válltörés? A PKM a legkönnyebb géppuska ezen a sártekén, és igaz, hogy így is nehezebb, mint az egyéni lövészfegyverek, de még a szuperergonómikus vas agytalppal sem bántja az ember kulcscsontját nagyon."

 

Ezek szerint van különbség kulccsont és kulccsont között! Pl. én, amikor kipróbáltam egy 7 lövetű (6+1) Remington pumpgun-t, már kb. az 5. lövés után biztosra vettem, hogy innen egyenesen a csontkovácshoz vitetem magam! :-)) Pedig az csak egy alig szigorú sörétes fegyver, nem egy közepes géppuska...

 

Előzmény: thehassan (19310)
gencsydani Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19317

"Van olyan sorozatlövő szerkezet, ami működik lőporégés nélkül is (vajon melyik? :) )"

 

Lég-géppuska?:D

Előzmény: thehassan (19310)
Konvergencia Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19316

"Ezúton kérem fel Konvergencia kollégát, hogy nézzen meg néhány tudósítást, ahol katonáink megfordultak, és vesse tekintetét az ott mindkét fél kezében megforduló eszközökre!"

 

Nem értetted meg a lényeget! Nem azt mondtam, hogy teljesen kizárt, hogy ezen a 73 ezer négyzetkilométeren, Hegyeshalomtól Biharkeresztesig akár csak egyetlen működőképes, AK-ra szerelhető gránátvető is létezzen a maga fizikai valójában! :-)) Én azt mondtam, hogy láttam egy fotót, amin egy négytagú, éppen sorompó őrséget adó lengyel lövészraj volt látható, és _mindegyikük_ AK-ján ott figyelt a gránátvető! Kérdezzük meg esetleg Hamburger Urat, hogy amennyiben ez nem hadititok, akkor árulja már el, hogy pl. a 300 fős afganisztáni magyar kontingens hány tagjának van gránátvető a fegyverén?

 

Előzmény: swordmanus (19300)
harcipincsi Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19315
Valami nagyobbat is rakhattál volna be. Ez majdhogynem még kézifegyvernek is kicsi. Jó hogy nem vizipisztolyt linkelsz nekünk ide! ;))))))))
Előzmény: krivics (19314)
krivics Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19314
ez :)
krivics Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19313
Van olyan sorozatlövő szerkezet, ami működik lőporégés nélkül is (vajon melyik? :) )

Hát, ha maradunk a kézifegyver űrméreteknél, akkor mondjuuuuk
Előzmény: thehassan (19310)
harcipincsi Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19312

csapatnál inkább a célontartással van a baj sorozatnál, tudtommal

Én is így emléxem.

 

Ha nincs gáz, gáz van.

:oDDDDDDDDDD

 

Természetesen, ha nincs lőporégés, akkor egyik sem működik. Van olyan sorozatlövő szerkezet, ami működik lőporégés nélkül is (vajon melyik? :) ), de ezek nem.

Igen, erre gondoltam anno, még a vita elején. Csak helytelenül fogalmaztam, és össze is kevertem a dolgokat picinyt.

 

A napalm nem olvaszt vasat, a termit igen.

Így van.

 

a villamosmérnöki tudás erre már nem terjed ki...

:oDDDDDDDDDDDDD

Előzmény: thehassan (19310)
harcipincsi Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19311

Sokáig nekem is az élt a tudatomban, hogy a rádió az Popov nevéhez kötődik, míg eleget nem tanúltam meg Marconiról

 

"Tesla beperelte, azzal a váddal, hogy Marconi ellopta a találmányát. A tárgyalások többször megszakadtak és elhúzódtak, végül 1943-ban, Tesla halála után az Amerikai Legfelső Bíróság hivatalosan is Teslának tulajdonította a rádió feltalálását.

A jelentés alapján Tesla szabadalmát már 1896-ben (tehát 4 évvel Marconi előtt) bemutatta. Továbbá a rádió más feltalálok felfedezéseit is tartalmazza. Ezért Marconitól megvonják a radió feltalálását"

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Nikola_Tesla

Előzmény: Princ of Carpatia (19309)
thehassan Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19310
Na, összegzek.
G3-mal egyeseket lőttünk, bipod-ról. Mivel a fegyver nehéz, ezért az érzett visszalökése nem nagyobb, mint az AK-nál. Akadályt én nem láttam senkinél, de az igaz, hogy a szét-össze szerelés nem egy álom. Nem is szerették a görögök.
Teljes puskalőszerrel sorozat válltörés? A PKM a legkönnyebb géppuska ezen a sártekén, és igaz, hogy így is nehezebb, mint az egyéni lövészfegyverek, de még a szuperergonómikus vas agytalppal sem bántja az ember kulcscsontját nagyon. Az M-14 és tsai. csapatnál inkább a célontartással van a baj sorozatnál, tudtommal.
A működési elvekhez. A gázelvételeseknél a gáz kell a működéshez. Ha nincs gáz, gáz van. Lásd pl.: vaklőszer csőszűkítő nélkül = nincs visszaáramló gáz, nincs ismétlés; PKM szabályozható gázátömlője (tiszta fegyvernél kinyitva megnő a tűzgyorsaság, mert nagyobb géznyomás = nagyobb zárhátramozgási energia = gyorsabb ismétlés). Attól az egyszerű dologtól, hogy a töltényűrben nyomás van, a zár nem tud hátramenni. A G3 és tsai. késleltetett tömegzáránál a zár menne hátra simán a töltényűri nyomástól, csak a görgő megtartja. Amikor a görgő kiold, a zár elindul, akár van horony, akár nincs. A horonyban áramló gáz tényleg csak a kivonást könnyíti meg, enélkül is működne. Csakhogy a zár nagy gyorsulással mozog, ezért a hüvely szakadt, gázöblögetéssel meg nem szakad. Magát a zárhatáramozgást a gázöblögetés nem befolyásolja.
Természetesen, ha nincs lőporégés, akkor egyik sem működik. Van olyan sorozatlövő szerkezet, ami működik lőporégés nélkül is (vajon melyik? :) ), de ezek nem.
Napalm. A mai napalmnak az eredetihez vajmi kevés köze van. A modern napalmot inkább sűrítettbenzinnek kellene hívni, de ez marketingszempontból elég gázos elnevezés... Alumíniumpor meg a termitben van, nem a napalmban. A napalm nem olvaszt vasat, a termit igen.



Zárójeles megjegyzés, hogy a Maxim-gpu. sose volt tömegzáras - csőhátrasiklásos volt, de hogy rövid-e vagy hosszú, azt mondja meg olyasvalaki, aki ért is a fegyverekhez, mert a villamosmérnöki tudás erre már nem terjed ki...
Princ of Carpatia Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19309
HI!
És "Istókzuccse nem akarok kötözködni", hogy a gázelvételt ki talákta ki, DE!
Ezen az 1928-as pusin, az L.S. (Lahti-Saloranta) M26-on, az oldalán már ott a gázelvételes megoldás. (Remélem látszik a képen.)

Ja, de nem nagyon érdekes, hogy az elv honnét is van. (Sokáig nekem is az élt a tudatomban, hogy a rádió az Popov nevéhez kötődik, míg eleget nem tanúltam meg Marconiról. :-)) )
Öreg Csóka
Előzmény: swordmanus (19293)
Big-B Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19308
Hehe. Anno sorkatonaként bekenték napalmmal egy PSZH mockup-op, mi bemásztunk a többiek meg ránkgyújtották a kócerájt. Főttünk benn pár percet, aztán sipirc kifele.
Princ of Carpatia Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19307
Hi!
Bocs, hogy a "súroló kefét másztam meg"! :-)) (Öreg "Sün"-nél már előfordúl. Kevertem Gizikét a gőzekével, ill. az AK, és a PPS történetét.)
Olvasgatom néha a "GUN-topik"-okat. Onnan ez a kép is:

Felül a PPS, alul a Suomi M1931 (Ez is tömegzáras, és nem gázelvételes.)
Öreg Csóka
Előzmény: swordmanus (19293)
harcipincsi Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19306
Ez valahol a te 1500-2000-ed és az én 800-900-am között van. :)))
Előzmény: swordmanus (19305)
swordmanus Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19305
Nohátkérem, jól emlékeztem, 1200 fokot ír a wikipédia... Ilyenkor megnyugszok, hogy nem is vagyok mindig olyan hülye...
Előzmény: Big-B (19303)
harcipincsi Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19304
Úgy néz ki, tévedtem. :)
Előzmény: Big-B (19303)
Big-B Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19303
harcipincsi Creative Commons License 2007.07.09 0 0 19302

Megmondom az őszintét, nekem sem ugrik be, de mintha a kőolajszármazékok égési hőmérséklete nem érné el az 1000-et, csak talán a 6-800-at. Persze lehet, hogy tévedek. És persze a guglin sem találni értékelhető adatot ezügyben (vagy csak én vagyok béna megint). Mindegy, nem veszünk össze rajta.

:)))

Előzmény: swordmanus (19301)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!