Somogy, Tolna és Baranya megye közlekedése, beleértve Pécs, Kaposvár, Szekszárd és a többi város helyi közlekedését és a helyközi járatokat is, legyen szó buszról, vagy vasútról.
Ez kb olyan lehet mint amit két éve beszéltek Pesten hogy helyi közlekedésben nem lehet manuál váltós buszt használni. De 2012 dec 31.-e után is mennek az VT-Transman-os MAN nem automata buszok.
Nem tudom igaz-e, a következő, amit egy buszsofőrtől hallottam: 2014. dec. 31-ig Magyarországon az összes 1990 előtti ikarust le kell selejtezni. Szerinte a Pannonnál is kivonják még az ősszel az összeset.
Ebben teljesen igazad van, azaz gyenge még a nosztalgia értéke a 200-as Ikarusoknak. Azért nem nulla! A budapesti 260-as például csaknem 40 évvel visz vissza az időben, pedig 260-as a mindennapi forgalomban továbbra is vesz részt.
Ami Pécsett is növeli a nosztalgia értékét egy szépen félretett 280-asnak, ha gyártáskori állapotban van, illetve a festése is az akkori időket tükrözi. Ez nálunk azért lenne kivételesen különleges, mert a 200-asok megbecsülése elképzelhetetlenül mély volt a közelmúltban, így a még futó példányok is alulmúlják a balkáni állapotokat és olyan példányaink vannak szétrohadva a dögsor mélyén, amelyekről soha el sem tudtuk volna képzelni, hogy végük lesz valaha (464...).
A másik pedig az, hogy Pécs nosztalgia járműflottája gyakorlatilag nulla példányból áll, mind helyköziben, mind távolságiban, mind helyiben. Továbbá villamosügyileg is... Ezt feltölteni szinte lehetetlen, mert helyhű példányok aligha bukkannak már fel. Az emeletessel is vissza nem térő alkalom ment füstbe és amire egyáltalán van esély: Pécsett is futó típusokból (de Pécsett soha nem járt példányokból) talán még akad, amit átmázolva, kicsit átalakítva ha nem is autentikus, de hűnek mondható flotta lenne építhető. A renomé pedig nem épül, a 200-as széria is a korábbiak sorát követi: széthullásuk után az ég világon senkinek nem jut eszébe saját példányt megőrizni. Ha lehet, akkor ezért teszünk.
Gondolunk például a székesfehérvári 284-esünkre és a budapesti ős-415-ösünkre is, előbbiről kevés az infó, utóbbi pedig üzemképes állapotban működik, így veszve még nincs semmi.
Szumma: a 093-at nem a jövő évi nosztalgia programra kell félretenni... Később viszont sokak örömét képezheti és ha bejön a következő bevásárlás, az a 200-asok végét jelenti, ha jól gondolom.
Egy kis hétvégi érdekesség. A 4:49-kor induló 2-es járatot a Budai Állomásnál utoléri a 4Y és a Mohácsi útnál már a 4(A) is. Ez utobbi kettő menetrend szerint is együtt halad 2 perccel a 2-es után. De a 4-es csak a Főpályáig megy és mivel ő volt az utolsó nem volt biztositott az átszállás sem főleg mivel az Árkádnál is hátul áll meg...
Azt azért megjegyezném hogy amíg a mindennapokban menetrendszerűen lehet utazni üzemképes IK280-sal addig nem túl nagy szám szerintem. Még akkor sem ha kicsit más mint a többi, hisz ez az emberek többségének fel sem tűnik a különbség, pár fanatikust leszámítva...
Köszönöm a megnyugtató híreket! Ezek nagyszerű hírek!
Nagyon lassú folyamat lesz, de sok kitartást kívánok és merem remélni, hogy a legkedvezőbb lehetőség valósul meg és a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesületnél marad!
A pécsi nosztalgia üzemnek jelenleg egyetlen egy, de hatalmas szálkája van: az eredeti buszaink a PK Zrt. tulajdonában vannak és nagyon kevés esély körvonalazódik, hogy ne a NAV-hoz kerüljenek. A Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület meg fogja próbálni rendezni a tulajdoni viszonyokat úgy, hogy később üzemképesen még Pécsett, de akár bárhol máshol a nosztalgikus érzelmeket felkavarhassa. Ha a jogi akadályok leküzdése megvolt, akkor jöhetnek olyan problémák, hogy a buszért korábban már rengeteg fan - a PTKE-nél jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező személyek! - már bejelentkeztek. Ha esetleg valamelyikük megkaparintja a járművet, akkor a PTKE dolga az együttműködés lesz, ez is egy járható út. Első és kiemelt cél: kaparintsuk meg a NAV markából. Amint konkrét teendő van, szólunk.
Annyi furcsa nevű megállónk van, a kinti Budai Állomás megálló lehetne pl Budai Állomás, Zsolnay Vilmos út vagy fordítva Zsolnay Vilmos út, Budai Állomás csak hogy valahogy meg legyen különböztetve...
Egyelőre arról van megállapodás, hogy augusztus 31-ig nyolc darab kerül Komlóra. Ez már jelentős fiatalítást jelent a jelenlegi állományhoz képest. Ők nyolcan, meg a 4 db Merci már nagyjából elég is. Talán a 4 db helyis Credo is visszakerülhet idővel.