Hurghada, az egyiptomi üdülőhely topicja. Kéretik a weboldal-ajánl ás és az egyéb direkt vagy indirekt marketingtevékenység kerülése. Útitársak (ki-mikor-hová-kivel) a társtopicban lelhetők fel. http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9179855
A legtöbb szállodáról a fórum látogatói már írtak részletes beszámolót, feltétlenül javasoljuk egy évvel korábbi vagy akár régebbi bejegyzésekig a visszaolvasást és a bal oldali kereső használatát a szálloda nevének beírásával.
Gyomorrontás, "fáraó átka", Antinal, biztosítás, fakultatív program, Kairó, Luxor, Vörös-tenger, sznorkelezés, búvárkodás és pénzváltás, árfolyam stb. kulcsszavakra történő keresés szintén hasznos lehet az előzetes tájékozódásban.
Jó utat és szép nyaralást Hurghadán!
A hotelértékelésekért, fényképet tartalmazó beszámolókért előre is köszönet, ezekben a keresés megkönnyítésére a szálloda nevét minden esetben kérjük feltüntetni.
Nem véletlen, hogy minden jelentősebb keresztény templomnál már jó pár éve katonák, rendőrök posztolnak, sajnos szükség van rájuk.
A közelmúltban a Sínain történt muszlim hívők megtámadásával kapcsolatban tudni kell, hogy az áldozatokat szufisták voltak, egy vallási kisebbség az iszlámon belül, amelyet a konzervatív hívők hitgyalázónak tartanak. Erre játszottak rá a dzsihádisták.
Csak jelezni akartam, hogy sokkal bonyolultabb, s az átlag utazó számára szinte kiszámíthatatlan és nehezen érthető a helyzet, amelyet eltakar a turistának járó kötelező mosoly és udvariasság - de ez csak az idegenforgalmi csomópontokban, szolgáltatóknál van, akiknek ez az érdeke. Már Kairó belvárosában is egészen más a viszonyulás, a sikátoros, lepukkadt külvárosokba, vagy a nekropoliszokban (temetőkben!) élő százezrek közé bemenni se ajánlott a turistának. Még férfiaknak sem.
Nekem a december közepén vett kártyánál 2018.11.06.-át mondott a boltos, a kártyára ragasztott vonalkódos címkén is ez szerepel, de nem próbáltam ki eddig sosem hogy valójában meddig jó.
A 2.5-ösre egy évet mondott a boltos, de ez nem a vételtől számítódik, hanem amikor ő kihozta a Vodafontól, (esetemben ez november eleje volt, tehát még 10 hónapig volt jó a vételkor).
Gondolom ha közvetlenül a Vodafone üzletben veszed, akkor a vételtől indul az időtartam.
Igen, igazad van ez így kicsit megtévesztő lehet, természetesen én is a turisták által látogatott helyekre gondolva írtam a közbiztonságról. Gondolom a kérdező is turistáskodni szeretne Egyiptomban, mint a legtöbbünk.
A keresztényüldözés kérdésében viszont szerintem van egy kis pánikkeltés is. Ez persze csak a magánvéleményem, nem végeztem kutatásokat ez irányban, de nekem furcsa, hogy a tévében a tegnapi, 10 áldozattal járó merénylet kapcsán rögtön keresztényüldözést emlegettek. Az egy hónappal ezelőtti 300 halottat követelő terrorcselekmény ezek szerint muszlimüldözés volt, a kb. két hónappal ezelőtti pedig rendőrüldözés?
Az egyik mostani elkövetőt már keresték, mert részt vett a rendőrök elleni merényletekben. A terroristák nem csak a keresztényeket tekintik célpontnak, állami szintű üldöztetés pedig állítólag nincs, legalábbis nincs bizonyíték ilyesmire.
Tudom hogy egész más a két dolog, de nem lehet hogy olyasmi ez is, mint néhány éve sok magyar szinte félt Szlovákiába utazni, merthogy ott üldözik a magyarokat, miközben a kint élő felvidéki magyarok teljes békében éltek a szlovák szomszédaikkal, kollégáikkal, barátaikkal, csak pár elvakult nacionalista csinálta a balhét a médiában meg a politikában itt is és ott is?
A felvázolt idilli képtől elérően mások a valós viszonyok az egyiptomi nagyvárosokban. Hrg. egy mesterséges üdülőtelep, köszönőviszonyban nincs Kairó, Alex, Port Szaid vagy Szuez viszonyaival, amelyeket persze fakultatív úton sosem fogsz megismerni, csak egyéni utasként, ha bemégy a sűrűjébe (a turistapontokon túl), helyi tömegközlekedéssel utazol... Sokkal érdekesebb, árnyaltabb a kép pl. a közbiztonságról, ha meg olvasod az egyiptomi újságokat, akkor láthatod, hogy a keresztényellenesség sajnos nem duma, hanem véres valóság, akárcsak a terrorizmus is. Persze a kockázat helyenként eltérő, de létező, nagyon komoly problémák vannak.
Köszönöm szépen a gyors és nagyon kimerítő informácciókat!Jövőhéten ha letépték az ünnepek elmegyek a Vodafone kártyáért!Telefonszámot vagy e-mail címet kaphatok?Vagy inkább én írják?pazo2005@gmail.comKöszönöm szépen!Boldog Újévet!!
Rendben, Budafok, Tétény, vagy Törökbálint környékén vagyok legtöbbet, írj vagy hívj fel, és össze tudunk futni.
A kártya eredetileg 2.5 Gigás volt, de van sokféle, mindegyik szolgáltatótól, a helyiek szerint a vodás a legjobb. Másfajtát én nem is próbáltam még, ez jól szokott működni. Az árát nem tudom, mert a Sheratoni "nagy" Vodafonban ezren voltak két ügyintézőre, ezért átmentem a Metro bolttal szemben levő kis gsm boltba, ott vettem ezt 150 fontért, de itt nem kell várni, aláírni, meg útlevél meg ilyesmi, beteszik a telefonodba, fizetsz, és kész.
A közbiztonság Hurghadán teljesen jó, legalábbis sokkal jobb, mint például Siófokon, elképzelhetetlen lenne például, hogy a helyi nehézfiúk fenyegető felvonulást tartsanak a főutcán, a rendőrség meg csak nézze, mint itthon. A rendőri jelenlét állandó, és a tekintélyük is egészen más, mint az itthon megszokott. Az összes mellékutcán is nyugodtan sétálhatsz, Daharban is, de a Youssef Affifi például szinte európai kinézetű lett, az utóbbi években, a foghíjakat, félkész épületeket leszámítva.
Egyiptom más részén sem borzasztó a helyzet, ott is nagyrészt átlagemberek élnek, nem terroristák meg bűnözők, de némi óvatosság meg életösztön nem árt, mivel az európai ember ott nagyon gazdagnak számít, és inkább ez vonzza a bajt. Itthon sem megy az épeszű ember mindenhová egy köteg pénzt lobogtatva.
A terrorhelyzetet nem tudom megítélni, de a számok alapján egy európai városban sem vagy nagyobb biztonságban, viszont Egyiptomban talán jobban rá vannak készülve a dolgokra mint a mi Nemzeti Terrorkommandónk vagy micsodánk.
A keresztényellenességről a helyiek (keresztények is) azt mondják hogy csak süket politikai duma a szaudiak miatt, legalábbis ezt gyanítják mert a hétköznapi életben semmi ilyen probléma nincs közöttük.
Szépjóestét!Engem érdekelne a vodafonkártya,ha még megvan!Különben mennyibe került és eredetileg mekkora volt?A biztonság milyen mostanság kint?Gyerekkel megyünk és asszony aggódik!Köszönöm a válaszokat!Budapesti vagyok!
Ma jöttünk haza a Grand Resortból, a szálloda kicsit kopott, a személyzet rendes, segítőkész, a recepciósok nagyon hajtanak a jattra, de a többiekkel semmi gond.
A kaja talán itt a legjobb azok közül ahol ahol eddig voltam, ( Sea Gull, Movie Gate, Mercure) mondjuk ezek egyike sem csúcskategóriájú hely.
Ha valakit érdekel valami, szívesen megírom a tapasztalatainkat.
Vodafone-os SIM kártya ha kell valakinek, ingyen átadom. Van rajta 1GB vagy kicsit több, nem nagy érték, de ha valaki nem akar kimozdulni a szállodából, bemenni a faluba kártyáért, annak hasznos lehet, mert a recepciónál lévő wifi legfeljebb hajnalonta használható.
Nekem tetszett, írtam róla egy hosszút, a kereső biztos kiadja, de Titanic Palace-ra keress rá, ott voltam, de a kettő szinte ugyanaz, egybe van épülve, átjárható...
A kaják jók voltak, semmi extra, a part apályos, de engem nem zavart, mert a móló végén mentem be, ott a bóján túl nagyon szép az élővilág. Az aquaparkot nem tudom sajnos, engem az nem érdekel, de a gyerkőcöt biztosan fogja. :)
"Váltani kellett volna fontot... s akkor nem 1-1 az árfolyam, meg vásárlás is könnyebb, mert mindenütt nem tudnak (akarnak) visszaadni dollárból, euróból."
Na ebben mi a kioktatás és a poénkodás?
Ez tényközlés volt, okulásként azon kezdőknek, akik még nem elég dörzsöltek és hasznára lehet.
Senki se tiltotta meg senkinek az utibeszámolók írását, csak elmúlt az az időszak, a netes szokások folyamatosan változnak.
Szia! Igaz én tavaly voltam, de ingyenes wifi nincs a hotelben, a reptéren tudsz sim kártyát venni, kb 5$ a 3,5 giga, ami bőven elég egy hétre, ami fontos, hogy független telefon kell hozzá!
Ez is egy vélemény, ami teljesen igaz. Ennek ellenére van benne egy aprócska kioktató felhang. Nem vagyunk egyformák. Én például a nyaralás alkalmával nem vásárolni szeretek, hanem pihenni. Néha kifejezetten fáraszt a kötelező alkudozás, ezért megkeresem a fix áras boltokat az egyes országokban, ajándékvásárlás céljából. Úgy szeretném, ha visszatérne ennek a fórumnak a jó hangulata, az utazási tapasztalatok megosztása, amiből lehet okulni. Nem szerencsés dolog új tagokon poénkodni, még akkor sem, ha valaki már akár tucatszor járt Egyiptomban. Csodálatos hely, kívánom hogy sokan megismerjék!
Kedves fórumtársakTisztelettel érdeklődnék hogy van valakinek személyes nem túl régi infója a Titanic Palace szállodáról?Sok véleményt visszaolvastam de majd 2 évesek.Wifi érdekelne vagy ha valaki tudná mennyibe kerül a mobilnet (vodafone) a reptéren!Vagy esetleg akinek volt olyan tapasztalata olyan földszinti szobával ami medencekapcsolatos volt!És még az árára is emlékszik!Nagyon köszönöm a válaszokat mindenkinek!!
Mindig meglepődve tapasztalom, hogy milyen kevesen váltanak, pedig sokkal könnyebb alkudni, akár üzletekben, akár a buszozás, taxizás, minden egyszerűbb.
Váltani kellett volna fontot... s akkor nem 1-1 az árfolyam, meg vásárlás is könnyebb, mert mindenütt nem tudnak (akarnak) visszaadni dollárból, euróból.
Egy hete jöttem haza. A fakultatív programok nagyon korrektek Lidóval. Mi csak dollárral fizettünk, egy az egyben számolják az Euróval. Az időjárás nagyon kellemes, este azért egy pulóver nem árt. A tengervíz kb. 25 fok volt, de valóban sznorkelezéskor beljebb még melegebb.
Bocs, két napja nem néztem be a topicra. A mi szobánk a nagy medencére nézett, harmadik emeleten voltunk. Nagyon kellemes, nem zajos, az erkélyajtó hangszigetelt. Talán a földszinten nem lettem volna szívesen, de este 9 óra után egyáltalán nem volt nyüzsgés. Beszéltem olyanokkal, akiknek az utcára nézett a szobájuk, ők sem panaszkodtak zajra. Végül is ez egy üdülőövezet, nincs olyan hatalmas forgalom. Ha még van egyéb információra szükséged, szívesen válaszolok ha tudok.
Felesleges ez a cinikusság. Teljesen igaza van az előtted szólóknak. Ugyanis mielőtt felteszel egy kérdést illik beleolvasni a fórumba és használni a baloldalon lévő keresőt! Pont a legutolsó hozzászólást kellett volna csak elolvasnod.