Korábban a fához csak a tűzifa felfűrészeléséhez, fenyőfa befaragása a tartóba és kisebb polcok szereléséhez volt közöm. Mindig csodáltam a faipari szakikat.
Nem voltam, vagyok gépekkel felszerelve, Kézi kőrfűrész, fúrógép, dekopír fűrész és akkus csavarbehajtó a készletem. A dekopír fűrészt raklapkeretre erősített pozdorja lapba szereltem be. A fűrészt felül külön megvezettem. Így is nehéz volt, hogy csak 2-30 eltérés mellett dolgozzak.
Többek biztatására tavasszal kijavítottam a kerti padot. Az ülőrész és az egyik karfa kivételével új lábakat, háttámlát készítettem. Az egyik széknél hasonló volt a művelet.
A második széknek csak a lábakat kellett javítanom.
Évekkel ezelőtt vásároltuk ezt a házat, a korlátott 30X30-as zárszelvényből készítették.
Külön korlát a zárszelvény között nem volt. A három és az öt éves unokáim testi épségének megőrzése érdekében készítettem ezt a hevenyészet korlát kiegészítőket fából. Eredetileg, belső kazettával szerettem volna megoldani, de a család anyagi megfontolásból lebeszélt róla, mondván, hogy csak három évig kell. A zártszelvényeket egymáshoz viszonyítva
4-80 os eltéréssel hegesztették össze. Volt vele gondom bőven.
A párom panaszolta, hogy a kerti asztalt amit évekkel ezelőtt ütöttem össze, annak
konyhaasztal formája van. Készítettem egy X lábú asztalt. A 4 személyes asztalnál, toldalékkal szűken 8 fő is elfér.
Vastagabb asztallapot szerettem volna, de minden összejátszott ellenem. Idővel majd kicserélem.
Ne csak írjak, küldöm a képeket. Feltételezve, ha feltudom rakni.
Alkalmi használatra (Évente 3-4 alkalom ház körüli barkácsolgatáshoz) keresek szerszámokat. Szükségem lenne egy dekopír fűrészre, és egy vezetékes fúrógépre amit csavarbehajtásra is használnék, így kéne a fordulatszám szabályozás is.
Naiv terv hogy 20 ezer forintból megúszom a kettőt? Hulladékot nem szeretnék venni, tudtok ajánlani olyan gépeket esetleg amik ár - érték arányban rendben vannak, és megfelelnének nekem?
Vagy pont hogy vegyek legolcsóbb tescos cuccokat kétévente? Bár az tuti akkor f.ssa el magát amikor kéne...
Én, mivel nekem is EB HC260-as gyalugépem van :). Az 1mm-es kések is Elektra Beckumok, jobban mondva most már Metabo és bármelyik Metabot forgalmazó cég beszerzi neked a kért dolgokat. Ezek a vékony kések előnye hogy két élűek és ebből következőleg forgatható, viszont csak egyszer használatosak, mivel a használat+élezés során annyira csökken a szélességük hogy az ékléc felső érintője alá fognak menni. A különbség a két késben még hogy két különböző ékléc való hozzá. Az 1 mm-es kések gondolom láttad két furattal fekszenek fel az éklécen és az egész éklécet emeled, a 3 mm-es kések pedig egy bevágással emelhetők itt viszont ha jól tudom nem az éklécet emeled telibe a késsel együtt, hanem csak a késeket. A vékony kések állítása is 3 imbuszfejű hernyócsavarral történik, melyek az éklécbe vannak, legalábbis a gyári gépen. Nem nagy ördöngösség, beállítani a késeket. Egy léc kell, meg rá két jelölés és nagyon pontosan betudod állítani a késeket.
hmm. erről a PUR-lazúrról tud valaki valami közelebbit? Használt esetleg valaki ilyet? Azt el tudom képzelni, hogy ráragad a fára, mert a pur mindent megragaszt, de ez a kombináció most meglepett...
Nincs is itt szüksége senkinek új villanymotorokra. A régiekben van anyag, azok jól terhelhetőek. Mára a vas-réz arány úgy elment a (réz)spórolás irányába, hogy korántsem bírnak annyit mint a békebeli darabok.
A 300-as körfűrészem 50 évas Dinamó Budapest motorját elvittem az elektrolakatos haveromhoz, azt mondta, hogy kicsit meg vannak barnulva a tekercsek, ha újfajta motor lenne nem adna neki csak heteket, de ez még engem valószínűleg kiszolgál.
Nem. Ugyan az a "befogó"/rögzítő mint a videon, csak a vékony késen nincs meg az a nút amit ott is látni, az amibe az állító csavar "feje" kapaszkodna, és mivel így útban volt ezért kiszedték a csavarokat...
Vastagoló gyalugépre 230-ról hajtva szerintem ,a késtengelynek egy 400-vos 4kw-os kondis motor ,vagy egy 2,2es 400-vos frekiváltós.Előtolásnak meg egy 2kw-os szénkefés motor jó lehet.Elektromosan szabályozható előtolás és késtengelyfordulat...
"Valami olyasmi volt, hogy ha túl kicsi az ékszíj,"
Valójában arról, hogy van egy kicsi és egy (hozzá képest) bazi nagy ékszíjtárcsa, akkor kicsi lesz a kis tárcsán a szíj átfogási szöge, ergo csúszhat. Ez így is van, ha közel vannak a tárcsák egymáshoz. !! Minél nagyobb a két tengely között a távolság, annál kisebb a csúszás veszélye. (növekvő átfogási szög)
"csak azt akartam mondani, hogy megint jól el voltunk itt, egy"
:-DD Uborkaszezon van, ezzel is elvagyunk egy darabig. :-P
De menjünk vissza a kályhához. Valami olyasmi volt, hogy ha túl kicsi az ékszíj, félő hogy nem hajt, megcsúszik. A kombinált gyalumon a 3kW-os motor végén viszonylag kicsi az ékszíjtárcsa, kétsoros. Mivel lusta állat vagyok, egy éve egy ékszíjjal hajtom, mert odébb kellene tenni a motort 3 centivel, és még nem bírtam egy év alatt egy kibaszott lyukat fúrni a csavarnak.
És egy ékszíjjal, kis tárcsával se csúszik meg, igaz, hogy amikor bekapcsolom, egy érdekes nyikkanó hangot ad, ami nekem meg kimondottan tetszik. A 30 centi széles csontszáraz tölgyet is tolhatom neki, olyankor se csúszik meg ha már forog.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy megint jól el voltunk itt, egy "lehet meg fog csúszni" feltételezés miatt :-)
nem abba futottál bele, hogy van hozzá olyan befogó, amibe olyan megfordítható kést lehet tenni, mint ami a kézi gyalugépekben is szokás? kb 1x6mm, trapéz.
Felülre kell rakni a motrot, a fölső kerék fölé, és a fölső kereket köll hajtani vele, oszt akkor nem hullik a forgács rá, mert az fölfelé nagyon nehezen esik.