Én egy szakemberrel akartam legyártatni egy joint genie-utánzatot. Végül majdnem annyi lett volna az ára, mint az eredetinek, mert annyiszor kellett volna pontosan beállniuk, és nem aluból lett volna. Pedig ez egy nem drága szakember, szoktam vele dolgoztatni.
Egyébként meg évekkel ezelőtt csináltam egy keményfa lécből egy ilyen tiplizőt. 5 centinként vannak lyukak, és kész. Olcsó volt. Természetesen megkopott, meg már nem pontos, de kis figyeléssel még ma is használható. Aztán mikor franciaágyat gyártottam, 7 tiplinek kellett pontosan a helyére kerülnie sarkonként. Ahhoz meg egy egyszer használatos sablont csináltam egy 5mm-es rétegelt lemez darabból.
Vagyis vannak egyszeri, olcsó, de működő megoldások is. Persze én is el tudnék képzelni egy örökös és hajszálpontos segédeszközt, de mindig sajnáltam rá vagy 20.000 Ft-ot. Inkább én is azokat a kis jelölő tüskéket használom, tökéletesek erre a célra.
Még valami az általam régen használt sablonnal kapcsolatban - a kiosztásra nem emlékszem, de a széleitől kb 40 mm-re majd utána arányosan elosztva voltak kb 2-3 mm-es furatok, amikbe szeget állítottunk és azokkal rögzítettük a bútorlap éléhez. Gyors volt és cserélhető.
Ha meg csinálna 30 klónt, akkor elérné hogy az egyszeri vevő azt elemzi hogy melyik klónból vásároljon, jelentősen lecsökken az esélye hogy mástól vásárol.
Igen, valoban az a tiplizo adta az otletet. Csak ott a perselyt folyamatosan allitgatni kell es atjelolni. Egy tobbperselyes megoldas - mint az alurud, amit irtal -, ezt egybol megoldja es atjelolgetni sem kell. Innen mar csak egy lepes, hogy ne egy sorban, hanem tobb sorban legyenek a perselyek.
Mar csak talalnom kell valakit, aki alvanyos furoval megcsinalja a tokeletesen meroleges vezetofuratokat a sablonba...
igaz amit a kollégák leírtak - én emellett használom a 600 mm-es Wolfcraft tipliző sablon (szerintem te is valami ilyesmiben gondolkozol), ami sokkal termelékenyebb, mint a kézi tipliző. Több éve sokkal olcsóbban vettem, mint amennyibe most kerül, de előtte gondolkodtam egy acélperselyes 18x18 mm-es alurúd megoldáson - ilyet használtam régen bútorlapoknál - de nem volt marós ismerős, aki megcsinálja.
Koszi a tanacsokat tiplizes es lamellozas temaban mindnekinek.
Arra jutottam, hogy megcsinalom a nehany hozzaszolassal ezelott leirt sablonnak egy valtozatat, es meglatjuk, hogy kibir-e egy konyhaszekreny-projektet. Ha igen, akkor idot es pontossagot nyertem vele, mert nem kell mindent be- es atjelolni, a furoszar meg biztosan merolegeseben lesz vezetve, mint a kezi szerkezetemmel.
Ha nem mukodik, akkor meg visszaallok a kezi tiplizore, amit mar sikerrel (csak lassan es merolegesseg szempontbol kicsit pontatlanul) hasznaltam egy elozo konyhaszekreny-projektnel.
Hi. Valaki nem tudja hogy honnan tudnék szerezni UNC szabványos 1/4 collos sülyesztett fejü csavart? Eddig egy helyen találtam, de csak 6 lap fejüt 100-as csomagban, meg amazonon szintén 100-as csomagban
Valami nem stimmel a mondatodban. Nem a hátlap tartja össze, hanem a ragasztó. A hátlap az csak merevséget biztosít. Szerintem! De majd a nagyobb tudásúak kijavítanak ha rosszul gondolom.
Én elég sokat használom a lamellót, kicsit más véleményen vagyok mint ami itt elhangzott a lamellóval kapcsolatban. A lamellónak ugyanis nem az elsődleges feladata, hogy összetartsa a faanyagot, hanem hogy a gyártás során megkönnyítse a fadarabok pontos illesztését. Ebben felülmúlja szerintem a fatiplit. Azt is elárulom miért. A tipli merev, szoros illeszkedésű csapolás, így kevésbé engedi elmozdulni a pontatlanul gyalult anyagot, nem fog ugyanolyan szépen összefeküdni az élek ha nem tökéletesre vannak gyalulva a lécek. A lamelló kicsit lazább, nem kell kalapács a beveréséhez, így jobban tud mozogni, a ragasztásnál-préselésnél az anyag és jobban össze tudnak feküdni az élek, nem lesz annyira látható hibás gyalulás miatti rés.
Természetesen a lamellóval összetoldott fadarabok erősebbek mintha nem lenne benne lamelló, de szerintem nem sokkal gyengébb a tartása mint a tiplinek. Attól függ ugyanis, hogy hány tiplit hány darab lamellóval hasonlítunk össze egy egy ragasztásnál. Ha 2 db fél m-es lécet össze akarok kötni egymással, és erre 4 db tiplit használok és ugyanazt az anyagot mondjuk 4 db lamellóval kötöm össze akkor szerintem a lamellós megoldás lesz az erősebb már csak azért is mert jobban összefekszenek a felületek, és a 4 db lamellónak sokkal nagyobb a tapadási felülete mint a 4 db tiplinek.
Én hobbiasztalosként ha 2 db 2*2 cm lécet akarok összetoldani akkor oda tiplit fogok használni, de ha már 5*2 cm -esek a lécek akkor már megfontolom, hogy talán jobb lene a lamelló. A lamellóval sokkal pontosabban lehet dolgozni mint a tiplivel. Egy pár alkalommal próbáltam egy fél méteres bútorlapot 5 cm-enként egy vonalban tiplizni, kínlódás volt a két anyag összeillesztése és préselése, mert házi körülmények között nem tudtam annyira pontosan előfúrni a sok tiplinek. Ugyanazt a fél méteres bútorlapot ma már inkább 5 db lamellóval rakom inkább össze mint 10 db tiplivel. A lamellónál megvan a lehetőségem, hogy oldalirányba elmozduljon az anyag, így ha nem pontosan a kijelölt vonalra martam be egy lamellót az sem probléma, mert a bútorlap sarkait így is passzítani tudom. Ugyanezt tiplivel nem tudom megtenni.
Ez az én szubjektív véleményem, lehet, hogy nem jól látom, de a tapasztalataim ezt mutatják.
Kis segítségre lenne szükségem. Tud-e valaki egy aránylag egyszerű, de mégis könnyen, darabjaira szedhető polcot ajánlani, ami bárhol könnyen felállítható. Eddig a képen látható : kialakításút használtuk, most azonban kissé újítani kell, ezért lenne szükség valamilyen, könnyen elkészíthető, de bárhol felállítható kialakításra. Speciel ez is egy kiállítás előtt 1 nappal készült, ezért is tűnik annak, ami. Ha valakinek van valami ötlete, nagyon megköszönném.
Nem a szülő vagy lakhelyedet akartam bírálni vagy minősíteni.
Az hogy könnyű vagy nehéz elkészíteni valamit az a háttértől függ. Mennyi sógor koma jó barát tud segíteni fillérekért. ha mindenért fizetsz rendesen akkor a legkönnyebb csak elég drága. A pontosság sokat számít. A tengely emelhetősége sem hátrány. Nem hiszem hogy kell mondanom de ez a gép nem abból áll hogy egy függőleges tengely forog. Persze kinek mi az igénye?
Ha Téged baromira nem izgat mi a cím, akkor jó neked.
lidl-ben van baufix alatszo spray lakk viszonylag olcson. nem tudjátok milyen lakk lehet? gondolnám akril, de az van ráírva hogy alkidgyanta alapú. az az akrillakk új neve, vagy valami más?
Ezt a joint genie-t használják nálunk is,de csak vasdarab a neve :-) Komoly helyen érdemes csináltatni,ahol edzett acél perselyeket tudnak belerakni.Hasonlót csináltam, zártszelvénybe hegesztett kisgép dugattyú csapszegből ,de egész sorozatot is készítek többféle fúrómérethez.A derékszöges furatokhoz egyszerű és gyors segédeszköz .
1. fenyo esélytelen. ha teszel bele 608 csapagyat, ami a gorkoriban is van, akkor jo lesz.
2. pontossagrol beszelsz, es 9mm lukkal akarod a 8-as fúrót pozícionálni?? Azzal a wolfcraft sablonnal simán lehet 0.5mm-nél pontosabban! dolgozni. annál pontosabbat nem fogsz tudni csinálni, legalábbis nem így.
3. 10 egymásra tett bútorlap? és akkor a sablonodon 18.0 mm-re lennének a lyukak egymástól? és ha a bútorlapod 17.88mm vastag? akkor a tizedik már egy mm-el lenne mellé fúrva.
youtubeon vannak jó videók arról hogy hogyan kell a sablont használni, és gyakorolj egy kicsit valami hulladékon. én is azt csináltam.