Az biztos, hogy nem akác, azt azért megismerem, ez nem sárgás, és nem is olyan nehéz meg kemény.
Inkább rózsaszínbe hajló volt nyersen, mint a gőzölt bükk, azért is arra gondoltam.
Az álgesztesség pedig egy elég érdekes téma, leginkább betegségként, de mindenképpen hibaként említik, egy tanulmányban kifejezetten árbevétel csökkentő tényezőként tartják számon.
Ehhez képest több faáruház weboldalán tapasztaltam, hogy mintha előnyként, különlegességként tálalnák, holott különlegesnek semmiképpen nem nevezhető, a 100 év körüli bükkök már szinte mind álgesztesek.
Hogy asztalos minőségű faanyagnál nemigen találkozunk vele, az azért van, mert nem terjed ki a teljes törzsre, így egy "beteg" fából is nyerhető hibátlan anyag.
A kereskedelmet ismerve persze nem lepődöm meg, ha egy hibát-hiányosságot előnyként próbálnak eladni.
Hirtelen egy konyhai kisgép, talán mikró leírása jut eszembe, amiben külön "fícsörként" tálalták, hogy hol jobbra, hol balra kezd forogni bekapcsoláskor.
Ebben pedig, ha jól tudom, semmi különleges nincs, egy bizonyos egyszerűbb motortípus jellemzője, ráadásul egy mikrónál tök mindegy, merre forog a tányér, semmi haszna nincs, ha mindig másfelé.
Egy adag vöröses keményfa olajat kapott, de mint írtam is, a képen láthatónál barnább a színe, nincs ennyire vöröses árnyalata.
Szilvával már volt dolgom, bár egy mintakészletből nem biztos, hogy ki tudnám választani, de arra emlékszem, hogy az nyersen határozottan más színű volt.
Persze fajtája is válogathatja.
Repítőnek meg írhatok újra egy eposzt, mert elbénáztam megint a Ctrl+c-t.
A gyanta illat elég hamar elillan. Ez az érdekes kéttónusú faanyagról nekem is először az álgesztesség jutott az eszembe, de az álgesztes rész jóval keményebb, kopásállóbb és erősebb a mellette lévő nem álgesztes résztől. Mivel írtad, hogy porózus, puha a fa, így kizárható az álgesztes anyag.
Még akár lehet akác is az a fadarab. Próbáld meg a körmödet belenyomni a fába, ha nyomot hagy a körmöd, akkor puhafa, vagy félkemény fa, az akácba, tölgybe, és a bükkbe nem tudod belenyomni úgy a körmöd, hogy nyomot hagyjon.
Azt korábban megfigyeltem, hogy a bükk nem minden metszetben mutatja ezt a szálkaszerű mintázatot, ezért is véltem a polcon színe alapján gőzölt bükknek.
Viszont ez az én anyagom egyik oldalán sem mutat "bükkszerű életjeleket", pedig ha az lenne, legalább itt-ott illene neki, gondolom.
Az általad linkelt kép elméletileg lamináltról készült, de azon is látszik, ami az alábbi képen talán még jobban, az eltérő erezet.
Mondjuk itt azért a jobb oldali részen is néhol fel lehet fedezni kinagyítva a jellegzetes kis vonalkákat.
Az én anyagom valóban lehetne akár vörösfenyő is, amennyire értek hozzá, de talán ennyi év porosodás után is kéne valami minimális gyantaillatának lennie, nem?
Egyébként egy beteg fából való anyag lehet, mert egyes részein eléggé porózus, puha volt a szerkezete, épp hogy sikerült kihozni belőle a szükséges darabokat, talán a kontrasztos színe is emiatt van.
Sok hozzaszolassal ezelott felvetettem egy tiplizosablon otletet kezi tiplizo szerkezet felvaltasara. Sokan ajanlottak a Wolfcraft kulonfele tiplizoit. Nekem egy hasonlo, bar egyszerubb kezi tiplizom van, amirol vegre talaltam kepet:
Jol mukodik, lement vele egy egesz konyhaszekreny-projekt, csak nem eleg termelekeny.
Érdekesség képen növelném a lidl-aldi gépvásárlásról szóló hozzászólásokat.
Abban reménykedtem hogy amiket itt olvastam,felénk majd nem érvényesülnek.
De az embernek tényleg izgulnia kell azért hogy övé legyen az áhított gép.
Ha 6óra 30percre nem mentünk volna már oda sokkal kevesebb esélyem lett volna hogy már 7 óra 2 perckor lesz-e gép.
Szerencsére első voltam ki gépet vett ki a sorból,utánam vagy 10-15 ember szépen mindenki a neki megfelelő gépet,eszközt vette is ki.
Mikor eljöttünk a kasszától összesen 3 ütvefúrót 3 kézi körfűrészt és jó pár ütvefúrószárat láttam,de ahogy láttam az utolsó tehát a 4. körfűrészt is kivette már valaki csak még vásárolt.
Maximum 7:30ra a boltban már el is fogynak a gépek,itt érvényesül hogy aki korán kell aranyat lel:)
A gépről:A lidlben kézi körfűrészt vásároltam mert majd most a műhely építkezésnél nagy segítség lesz,nem is beszélve arról hogy bútorlapot is szépen szabja(nyilván nem nagy mennyiségben akarok szabni,de most pl. 1 bútorlapot kell leszabnom itthon mert az asztali körfűrészen nem tudom leszabni).
Kellemesen érintett hogy a talpa jó vastagnak tűnik és alumíniumból van ha jól gondolom,én még a régi vékony vas lemezes megoldáshoz vagyok szokva ennyi pénzért ez nagyon jó:)
Jól elfáradtam ma, reggel 7-től este 7-ig kint voltam a műhelyben és próbáltam rendet rakni. A gondom az volt, hogy mindenhol stócokban állt a maradék faanyag, rengeteg forgács ráragadt a fára. Egyesével le kellett kefével takarítani azt a piszok sok apró darabot. Most egyenlőre a 6 m-es munkapadom felét foglalja el, plusz az asztal alatti részt, meg még egy külön stócba álltank a hosszúak. Majd akarok egy magas tároló részt kialakítani nekik. De ehhez át kell rendeznem a műhelyt is.
Elkezdtem átrendezni a műhely elülső részét ahol pár gép volt, a legnagyobb problémám az volt, hogy a nagy forgácselszívóval nem értem el minden géphez, a körfűrész gép is féloldalasan volt a műhelyben ezért nagyobb munkadarabot nem tudtam vele vágni. A kombinált gyalugép is rossz helyen volt, állandóan kerülgetnem kellett. A földön rengeteg hosszabbító vezeték mindenfelé, így meg söprögetni sem lehet rendesen. Szóval nem volt átgondolva, megtervezve a műhely elrendezése. Már nagyon régóta készültem erre az átvariálásra, de soha nem volt lelkierőm, meg időm rá. Most addig tologattam a gépeket amíg végre megtaláltam minden gépnek a helyét. Jó pár órám elment vele, közben még a mennyezetet, falakat, padlót is letakarítottam ahogy felszabadult egy kis hely. Mos úgy sikerült elrendeznem a műhelyt, hogy középen van a körfűrész gép, mögötte a maróasztal ami egy szintbe van vele, majd a hengercsiszoló gép van a maróasztal mellett. Így hosszú anyagot és széles anyagot is tudok fűrészelni. A kombinált gyalugép asztalát ráraktam a gáz parabet készülékre, amit nem használok, így nem probléma hogy az asztal lábai között van. (van egy jancsikályha amivel fűtök) Az asztalra került fel a kombinált gyalugép, tőle kb másfél méterre a forgácselszívó, utána meg a tárcsacsiszoló gép. Ezzel az elrendezéssel végre sikerült elérnem azt, hogy az elszívó csöve minden nagy szemetet termelő géphez elér anélkül, hogy a forgácselszívót mozgatnom kellene.
A középen lévő fűrészgép-maróasztal-hengercsiszoló gépek egy körbejárható szigetet képeznek. Na ezek után kezdődött a rengeteg földön lévő hosszabbító felszerelése a falra, mennyezetre, így már egyik sincs útban takarításkor. A mennyezet alatt közvetlenül a falba, illetve a mennyezetbe egy csomó tiplit kellett beépítenem (jó kis vasbeton födém), majd a tiplikbe behajtható kampókat raktam, erre vannak felakasztva a vezetékek, így bármikor tudok módosítani az elrendezésen. Annyira jól sikerült az átrendezés, hogy a műhely elülső részébe tudtam csoportosítani a sok forgácsot termelő gépeket, a műhely hátsó részébe pedig van a "tiszta" rész, a nagy munkapaddal, polcokkal, szalagfűrészekkel, gérvágóval. Mivel a műhely elülső részébe át tudtam rakni a hengercsiszoló gépet és a tárcsacsiszoló gépet, így hátul felszabadult egy kis hely, ami pont elég lesz arra, hogy oda készítsek egy gérvágó gépnek egy asztalt, két kihatható asztal toldóval ha szükség van rá. Az asztalt úgy tervezem, hogy a gérvágó mögött nagy tölcsér alakú forgácsterelő lapok lesznek és alatta egy beépített forgács tároló így nem fogok mindent összeszemetelni a gérvágóval.
A géprvágó asztal lapját egy rossz bontott bútorlapból levágtam, átcsiszoltam a hengercsiszolón mert gyalázatosan nézett ki, majd ráragasztottam egy laminált bútor hátlapot. Reggelre szépen meg is fog száradni, holnap meg elkezdem az asztal vázát elkészíteni.
Rengeteg munka van még a műhely átalakítással, ki akarok építeni 110-es PVC lefolyócsövekből egy elszívó rendszert a műhely hátsó részbe is, kell készítenem egy 5 m hosszú, lábakon álló emeletes polcot a munkapad fölé a maradék faanyagokat majd azon fogom tárolni magasan, így felszabadul a munkapad alatti terület, ahova meg fiókos görgős szekrényeket akarok készíteni. 6 m hosszan. Így végre el tudom bontani a műhely hátsó részében lévő nagy polcot amin a szerszámok vannak, majd bekerülnek a fiókokba, a polc helyén meg felszabadul egy nagy falfelület, ahova a tábla faanyagokat tudom majd felállítani amik most a műhely kis szobájában foglalják a helyet átlósan berakva mert csak úgy fér be.
Sziasztok, alumínium szellőzőrács magasságából kellene vágnom (60 helyett 50mm kellene). Első gondolatom a flex volt, de azzal valószínűleg nem lenne túl szép. Szerintetek hol tudnám ezt normálisan levágatni Kistarcsa vonzáskörzetében?
Az én agyam nem alkalmas hosszas koncentrációra, állandóan elkalandoznak a gondolataim, úgyhogy ilyen tévesztések majdnem minden komolyabb munkába becsúsznak.
Legutóbb a lányomnak készítettem-alakítottam át szekrényt és asztalt a műkörmös szobájába, lapszabászatban méretre vágott anyagból.
A már lamellóhoz kimart lapokba kellett falcot vágni a hátlapnak, naná, hogy az elejét toltam a vezetőhöz, már megfordítani sem tudtam, ügyeskedhettem a szerencsére meglévő tartalék tiszta vágásával.
a wolfcraft tiplizovel tudsz az élébe egyeneset fúrni. utánna a tüskével át tudod jelölni. utánna a lapba kell ferdén fúrni. oszlopos fúrón viszonylag egyszerű feltámasztani hogy jó legyen a szög, de ha kézből saccra fúrod úgy is ossze fogod tudni rakni.
A negatív élszögű szerszámokat elsősorban aluhoz használják, mivel nem tud a negatív élszögre ráragadni a felpuhult alu. Fánál is lehet használni, de égeti a fát ha nagy az előtolás vagy nagy a fordulatszám. Műanyagot is jobb negatív élszögű szerszámmal megmunkálni, mert nem tépi az anyagot, így nem reped el olyan könnyen.
Köszönöm a segítséget. Tehát a lábba normál derékszöggel tiplizek,utána levágom szögbe és az ülőlapot azzal a szöggel fúrom ki? Remélem jó lesz a kivitelezés mert elég kicsi a fúróm és nem tudom hogy a középső furatot be tudom-e fúrni.
Azért nemigen tudok vágásképről korrekt véleményt adni, mert ezzel olyasmit vágok, aminél az nem számít.
És kézi körfűrészbe teszem, azt eleve nemigen használom precíz munkákhoz, inkább használt zsaludeszkát darabolni, ilyesmi, de azzal vágtam pl. a csúszásmentes rtg. lemezt, amikor a ház lábazatát burkoltam, nem szaggatta egyáltalán.
Betonypot kell majd vágnom valamikor, ahhoz is inkább ezt fogom kínozni, mint a normál tárcsát.
De ha csak a vágási sebesség érdekel, abban semmi különbséget nem vettem észre a normálhoz képest, bár labor körülmények közt gondolom ki lehetne mutatni, hogy a negatív lassabban, vagy nagyobb erőigénnyel vág.