Keresés

Részletes keresés

neduddgi(én) Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75965

A kétoldalast még az agyalás elején elvetettem, a súlya miatt. Viszont az is igaz, hogy a dupla széles stabilabban állna, mint a szimpla, így a rferi által emlegetett billegés nem fenyegetne. Én is ettől tartok a legjobban, hogy a keskeny, magas, nehéz polc kihúzva nagyon labilis lesz.

A 16-os mélység viszont nem feltétlenül jó. Nagyon sok 18-as könyvem van (lexikonok, szakkönyvek, ismeretterjesztő könyvek, stb.). Ezért lenne 20-as a polc. Mondjuk jobban belegondolva érdemesebb lenne kétféle mélységben gondolkodni, akár a kétoldalas rendszernél is. Ez eddig eszembe sem jutott. :o) Pedig készítettem olyan fali könyvespolcot, amin a három szint kétféle mélységű, ha jól emlékszem 16-os és 12-es, célzottan bizonyos sorozatok számára. (Nomeg azért, mert formájában ez igazodik az Ikea Leksvik szekrényeinkhez.)

 

A Paco155 által említett felső felfüggesztést igazándiból nem értem. Ehhez a faltól kb. 120centi hosszan a térbe kinyúló sínek kellenének. (Illetve a külső váztól 60 centire. Vagy valamit nem jól értek.) Mennyezetig érő bútort meg nem akarok, nagyon elütne a többitől.

 

Az egymás előtt oldalirányban eltolható könyvesszekrények sora nagyon jó ötlet lenne, de ahhoz  több hely kell, mint ami nekem erre a célra a rendelkezésemre áll. Max. 130 cm szélességű szekrény elhelyezésére van lehetőségem, mindkét szóbajöhető helyiségben.

 

Paco, ha lenne egy 360x200-as falam, amit kedvemre bepolcozhatnék, akkor nem gondolkodnék ilyen nyakatekert és költséges megoldásban. :o) Az a meglévő könyvespolcokkal, -szekrényekkel együtt már elnyelné a könyveinket. De mivel nincs, ezért ezt a 360-at fel kell darabolnom hat felé, és ki kell fordítanom a síkból. :-(

 

Nagyon sok dolog helyrebillent az agyamban. Először is mégiscsak a kétoldalas a jobb megoldás, már csak a stabilitása miatt is. No meg kevesebb kereket/görgőt/sínt/akármit kell vennem. Igaz, hogy nagyobb teherbírásút, de ahogy nézegettem, a teherbírás és az ár nem egyenes arányosságban nő.

 

Már "csak" a mozgatás/megvezetés kérdésére kellene egy költséghatékony megoldást találnom. Olyat, ami a lehető legkevesebből kihozható, ennek ellenére nem dől a fejemre az egész. :o)

 

(Csak Paco hsz-e alapján jutott el az agyamig az a nyilvánvaló dolog, hogy ha pl. 200 kg teherbírásra van szükségem, akkor nem 4 db 200 k-ra kalibrált kereket kell vennem, hanem elegendő 4 db 50 kg-os... Ez fióksínnél is így van, vagy ott egy párra értendő a névleges terhelhetőség?) 

rferi Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75964

Hasonlón én is agyaltam, de a múlt héten ennél sokkal egyszerűbbet és jobbat találtam, láttam, azt fogom megcsinálni.

Adott a fal. Arra teliberakva ott a sok sima, közönséges könyvespolc, földtől plafonig,faltól falig.

Eléje le van fektetve két T sín, görgősínnek. Ezeken gurul még egy könyvespolcsor, de ez a sor, már egy szekrénnyel kevesebb, hogy legyen mindig egy "rés", ahol a hátsó könyvespolcsorhoz oda tudsz férni.

A megvalósítottnál konkrétan kb 80-100cm széles szekrények voltak, a külső, gördülő szekrények kis mélységűek voltak (a nagy könyveket a belső, mélyebb szekrénysorba rakták), kb 25cm. A kb 220-240cm magas, 80-100cm széles, dugig rakott könyvespolcot egy kézzel, minden fáradtság és erőlködés nélkül tudtam tologatni a két sinen, a rejtett görgőkön.Hátul volt négy szekrény, elől meg három.

 

Régen próbálkoztam a tömör raktárakhoz hasonló mozgós könyvesszekrénnyel, de nem vált be, és szerintem a rossz oldalarányok miatt.A szekrények a tolás közben oldalra billegtek, nagyon veszélyesnek éreztem. Ez a fenti megoldás ennél jobb arányokat ad, tök stabil érzete volt a tologatásnak. Annyi plusz támasztás volt még, hogy a külsö szekrények felső két sarkán volt egy-egy kis görgő, ami nekitámaszkodott egy L vasnak, ami nem engedte a szekrényt pofára bedőlni a szoba közepébe. Az L vasat a plafonról lelógva, vagy a két oldalfalba rögzítve lehet felrakni.

Előzmény: neduddgi(én) (75941)
mlipee Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75963

"Oké, de akkor a bútorgyár vajon miért használ 2 mm körüli értéket?"

 

Szerintem csak 16 mm-es oldal esetén kell 2mm hús, 18-as, vagy régen 19-es lap esetén 3-4 mm.

Nem tudom, kinek hogyan könnyebb, de én sosem a maradékot veszem egész értékre, hanem a furatközepet.

Előzmény: GPS (75903)
halaloszto Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75962

Akkor értem. Azt hittem "kétoldalas", tehát hogy kihúzva balról és jobbról is vannak polcok. Így viszont nem kell alul.felül legyen a megvezetés, simán lehet 4db komolyabb teljes kihúzású fióksín a hátán és kész. Maga a szekrény doboz egy nagy fiók, aminek csak a bal oldalán vannak sínek, a jobb hátsó sarkán meg van egy kerék.

 

Vajk

Előzmény: neduddgi(én) (75958)
Paco155 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75961

60x200x20......  egyik méret nem jó. :)

A 20 az ami vagy sok, vagy kevés. A legtöbb könyv 15cm, vagy kicsivel alatta. Egysorosnak tehát sok, kétsorosnak kevés.

Én abban gondolkodnék, hogy egy 200x60x15-ös lap a merevítő, arra megy fel egy 33,5-es keret (kétoldalt 16-16) és a polcok.  Felül egy tolóajtó vasalattal tartanám meg 4 vagy 5 görgővel (a görgő 70-80 kg-t bír/db), alul meg csak megvezetném kétoldalt, hogy ne lengjen. Kihúzás után meg kétoldalról érhetők el a könyvek. Az a kevés meg ami 15 cm nél hosszabb azt lapjával be lehet tenni, a polcmagassággal úgyis variálnod kell majd a jobb helykihasználás miatt.

 

Nekem a könyveim egy 360x200-as falon épp hogy elférnek, most valahol 1300-1400 között lehet a számuk. Ha a tiéd tényleg ezres nagyságrend akkor két ilyen polccal számolhatsz. Vagy ha nem akarod kétoldalasra akkor egy hátlap plusz rajta a polckeret, az legyen mondjuk 18 széles és négy darabra van szükséged, de csak 3-4 görgőre polconként.

Előzmény: neduddgi(én) (75956)
Busmann02 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75960

A vízszintes mérésre nekem is lett egy kérdésem...felvetésem... ha inga jellegű a működése akkor csak álló helyzetben mér...ha gyorsulásmérős akkor lehetne pl h a hátára fektetve kap egy nullpontot...és onnan elforgatva mér szöget??? A talpmágnesre csattintva egy fém vonalzó és mehetne a vízszintes szög mérés :D tudom baromság...de nemlenne rossz egy ilyen cucc se...mondjuk arra vannak megfelelő állítható szögmérők :D

Előzmény: pajaci (75959)
pajaci Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75959

Így már értem. Azt hittem vízszintesen is mér szöget, azért jöttem zavarba.

Előzmény: kukucs33 (75955)
neduddgi(én) Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75958

Hátulról előre:

- A polcok mélysége 20, szélessége 60. Mivel "élükkel" állnak a falnak, ezért az egész könyvesszekrény mélysége 60cm. :o)

- Ez a "kigurítom a bársonyszőnyeget" vicces, de ennyire azért nem bonyolítanám túl a projektet. :o))

- Még nem jutottam el a kimérésig, de durván saccolva úgy 200 kilót nem ártana tudnia.

- Gondoltam motorosra, aztán kiröhögtem magam. :o) Természetesen kézi kihúzós.

- A kicsúszó cucc nem tudja megakasztani, mert a mellette lévő polcos elem tömör hátfala határolja.

-Nagyon ritkán használtam eddig bútorlapot, tulajdonképpen nem tudom, mennyire terhelhető.

Előzmény: halaloszto (75957)
halaloszto Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75957

 - Ha vannak fix polcok is, ez egy tök merev doboz. En bútorlapból csinálnám.

 - Nem lécet tennék elöl elválasztásnak, hanem telibe falakat tennék közéjük, különben egy leeső cucc be tudja akasztani az egészet.

 - foganyún gondolkoztál vagy motoros lesz?

 - sok anyag lesz benne eléggé. plusz a könyvek. ki kellene saccolni egy modul tömegét

 - elszállt: ahogy húzod ki, letesz maga alá egy szőnyeget, azon gurul ki, amikor betolod meg feltekeri elöl a lábazat mögött egy rolófeltekerő

 - ha a tömeg ok-ra jön ki, lehet hogy lehet hozzá venni teljes kihúzású fióksínt. ha jól értem nem lenne a cucc nagyon mély. mondjuk így az értelmét is elveszti szerintem, max annyi hogy nem látszanak a könyvek. miért csak 20cm mély? nincs több hely? ha lenne 40, akkor pont poén lenne hogy több fér rá mint egy azonos felületű polcra.

 

Vajk

Előzmény: neduddgi(én) (75956)
neduddgi(én) Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75956

No, akkor kicsit részletesebben az én elképzelésem:

- Hat darab polcos elemet fogna keretbe egy közös külső korpusz. Ennek anyaga attól függ, hogy melyik helyiségünkbe kerülne... Az elemek közt elöl osztólécek lennének, amelyekre rátakarnának a frontot képező polcoldalak.

- Az egyes elemek mérete nagyjából 60x200x20 cm. Anyaguk 18 millis ragasztott "bóti" fenyő. (A bútorlap szerintem nem viselne el ekkora terhelést.)

- A merevségét (elvileg) a polcok közé csapolt/ragasztott hátfal elemek adnák. Ezeket talán elegendő lenne bútorlapból készíteni, esetleg némi vinklis erősítéssel.

- Elöl egy pár fix kerék (bár ez a görgős-hengeres megoldás így elsőre szimpatikusabb, mert nagyobb felületre oszlik el a terhelés). Ezek közvetlenül a parkettán futnának.

- A hátsó kerekeket egy-egy szögvas sínben, "L" profilban vezetném meg. (Kérdés, hogy ez megoldható-e a megszorulás veszélye nélkül.)

 

Nos, valami efféle. Nem kellene mindennapi ki-betaszigálást elviselnie, de azért nem is egy "könyv-elfekvő" lenne.

 

kukucs33 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75955

Ha döntöd bármelyik oldalra, akkor méri és mutatja a dőlés szögét.

Praktikusan pl. egy asztali körfűrész esetében először az asztalon megadod a 0-át, mint referencia értéket, majd a fűrészlapra tapasztva kijelzi az ahhoz képest való dőlés mértékét. Jól beállított gépnél a fűrészlapon 90° -ot kell mutasson, és ahhoz képest tudsz utána beállítani bármit.

 

Előzmény: pajaci (75954)
pajaci Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75954

Ezzel hogyan lehet mérni?

Előzmény: kukucs33 (75950)
halaloszto Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75953

úszókapu?

Előzmény: Tie (75945)
GPS Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75952

 

Utánanéztem egy kicsit a neten a megoldásnak - és biza a mobil polcrendszernek hatalmas kultúrája van ám a világban.

 

(Ez nem meglepő, hisz a "négyzetméter" (legyen az lakás-iroda-raktár) az mindenhol drága kincs. Sőt van ország, ahol még nagyobb kincs, mint nálunk. Pl. Japán)

 

Rossz hír viszont, hogy afféle DIY, vagy Home-Made, vagy Bricollage stb. megoldásokat nem találtam - vagyis olyanokat nem, amelyek egy fiók kézi-szerszámmal és főleg kevés pénzből kivitelezhetők lennének.

 

Mindazonáltal nem tartom elképzelhetetlennek a megvalósítást - de a megbízható, biztonságos működéshez igencsak szakmunkát kell igénybe vegyél (akár csak esztergálás szinten is) - de komolyabb lakatos-ismeretek is jól jöhetnek a kivitelezés során.

 

Jaa és az anyag, ugye.

Hát bizony az sem 2 lenne fillér (még olcsó csapágyakkal sem).

Persze, nem százezrekre kell gondolni - de úgymond "pár ezresből" tuti nem lehet összehozni a projektet.

 

Ha ezek után is érdekel még a dolog - éppenséggel nekem is lenne javaslatom a tervhez.

.

Előzmény: neduddgi(én) (75941)
halaloszto Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75951

én értem. olyan mint a tömörraktár tulképp. csak nem oldalra lehet sinen tologatni a szekrényeket, hanem ki lehet őket húzni mint a kamrapolc nevű csodákat.

 

 - alul lehet valami sinje amin a belső sarka megy, csak elöl kell kerék

 - a sín lehetne az oldalán is, a szomszéd szekrényhez. viccel lenne, midnen szekrény a szomszédjához egy teljes kihúzású fióksínnel, ki lehetne ilyen lépcsősnek húzni az egészet.

 

Vajk

Előzmény: neduddgi(én) (75941)
kukucs33 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75950

A szögmérő tőlük van (a zuglói boltjuk szerencsére itt van a melóhelyem közelében):

http://bolthely.hu/photoline/id/4780200_Digitalis_szogmero_+_-_180_fok_tartomannyal

 

A felső asztal hosszabbítás azért egy kicsit más liga lesz, de hajrá! (görgős bak?)

Előzmény: Törölt nick (75948)
halaloszto Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75949

vannak a tajima húzófűrész lapokból különböző fogsűrűségűek

Előzmény: Busmann02 (75937)
Törölt nick Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75948

Jó ez az asztal toldás, én a felső asztal meghosszabításán gondolkozom. 

 

A szögmérőt hol vetted és mennyiért ?

Előzmény: kukucs33 (75935)
Törölt nick Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75947

Én is így használom a ragasztót. :)

Előzmény: Törölt nick (75934)
Tie Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75946

A görgőhengerhez meg veszel mondjuk 6mm vastag falú varratmentes acélcsövet, húzol rá nagy zsugorcsövet, rámelegíted, és belül megcsapágyazod a két végén. És ezt vésed bele a padlóba. Vagy a szekrény aljába beépíted a lábazatába.

Előzmény: Tie (75945)
Tie Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75945

Nagy könyvtárakban szoktak alkalmazni ilyen megoldást.

Én valami olyasmit próbálnék meg, hogy leraknék a földre egy sima szép rozsdamentes acéllemezt, kis peremmel kétoldalt, és abban vezetném meg a bazinagy szekrényeket méghozzá úgy, hogy mondjuk a 40 centi mély szekrény teljes szélességén feküdve fel 40 centi széles gumival borított acélhengereken, mittomén három-négy darabon, és azokon gurulna ki-be, a padlóra fektetett acéllemezen. Vagy fordítva. A síma acéllemezt a szekrény aljára tenni, és a padlóba süllyesztve beépíteni a gumiburkolt acélhengereket, oszt azon lehet gurigatni.

Ahhoz meg, hogy ne mászkáljon el oldalra, felül kell neki csinálni valami profilvasból sínt, ami megvezeti a szekrény tetejét.

 

Előzmény: neduddgi(én) (75941)
409 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75944

Szerintem, ha kellően merev az oldalfala, és a falhoz van rögzítve a keret, akkor fióksínekkel egyszerűbb lenne kihúzhatóra csinálni. Vannak nagy teherbírású sínek is.

(legalábbis, ha jól értem a leírást) Persze így minden "polc" közé kell megfelelően erős elválasztó. Ezzel a polcok pontos megvezetése megoldódna.

Előzmény: neduddgi(én) (75941)
409 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75943

Nekem az egyenes nyelű van, vettem hozzá finom vágáshoz való lapot is, azzal sokkal jobb a pontos vágásokat elkészíteni, ez kimondottan apró munkákhoz való. Viszont (szerintem) gyakorolni kell vele, mivel a toláshoz szokott "kezet" húzásra kell szoktatni. Elsőre úgy néz ki, hogy ez semmire sem jó, de ha ráérez az ember, nagyon haladós.  :-) 

Előzmény: Busmann02 (75937)
v60 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75942
Előzmény: foveon (75932)
neduddgi(én) Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75941

Van nekem egy könyves szekrény tervem, ami évek óta az agytekervényeimben bolyong. Egy kis megerősítésre vár, hogy elő merjen bújni. (Vagy egyértelmű "delete" gombra...)

Nagyon sok könyvünk van (ezres nagyságrend). Amin gondolkodom:

60centi széles, deszka hátfalas könyvespolcok, amelyek egyik oldalukkal a fal felé nézve, szorosan egymás mellett állnak. A frontot a másik oldaluk alkotná (valahogy megdizájnolva, de ez most mellékes).

A könyvekhez úgy lehetne hozzáférni, hogy a kerekeken guruló polcokat egyenként ki lehetne húzni egymás mellől.

Nem tudom, mennyire érthető amit leírtam. (Ha túl kusza, akkor megpróbálok valami Móricka-rajzot firkálni.)

 

A problémáim: a polcoknak könyvvel megrakva iszonyú súlyuk lenne.

Miféle kerekekkel lehetne ellátni őket, amelyek elbírják, ennek ellenére nem ormótlanok, és nem kerül darabjuk ötezer forintba... (Pl. kínai csapágyakhoz olcsón hozzá tudok jutni, csak még nem világos, hogy hogyan lényegülnének át bútorgörgővé.)

Hogyan lehetne egy ilyen keskeny és magas bútort megvezetni, hogy kihúzáskor, betoláskor ne menjen félre, ne szoruljon meg?

Kellő merevséget biztosítana-e, hogy a pl. 18 millis bútorépítő lapokból (fenyő) álló hátfalat nem rácsavaroznám az ugyanilyen anyagú korpuszra, hanem beszabnám a polcok közé, így gyakorlatilag belső merevítést biztosítana?

 

Egyszerűen nem merek belevágni, mert ezeket a problémákat nem tudom elméletben feloldani. Ehhez kevés a tudásom és a tapasztalatom. Ha meg csak akkor derülne ki, hogy használhatatlan a szerkezet, amikor megrakom könyvekkel, hát tutira megütne a guta...

 

 

Előzmény: halaloszto (75889)
Barnamedvébb Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75940

én még annyit tanácsolnék - kéretlenül ;) - hogy a dobogó lakásban elhelyezkedésénél adobogására is gondolj, pl. legyen távol a hálószobátoktól.

ha ez a gyerekek játszótere lesz (nem tudom, az lesz-e), akkor előfordulhat, hogy zavar titeket, h hétvégén a gyerekek már fent vannak és azon nyargalásznak

 

ex 3 gyermekesként ;)

Előzmény: foveon (75932)
kukucs33 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75939

Apró munkához is jó, csak akkor keveset (nem túl sokat) kell húzni ;-)

Én Bp-n, a Kisvakondban vettem. A boltban volt olyan is, ami a webshopjukban nem volt fent.

Előzmény: Busmann02 (75937)
kukucs33 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75938

Köszi! :-)

A vastagolója nem volt rossz eddig sem, de most kicsit még jobb lett. Az egyengető asztal viszont enyhén lejt a kés felé még mindig, azon dolgoznom kell, hogy kitaláljam rá a megoldást, mert így azért nem az igazi. Mondjuk, ha fűrésszel megcsinálom egyenesre az oldalt és hozzá a derékszöget, akkor elég csak vastagolni, úgy az egyengetés kihagyható, vagy legalábbis kevésbé kritikus mértékben van rá szükség.

Összességében, az árát is figyelembe véve, számomra vállalhatók a kompromisszumok, de szigorúan csak hobbi szinten érdemes rá gondolni.

Előzmény: Barnamedvébb (75936)
Busmann02 Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75937

Kukucs33...

Akkor ez a Tajima húzófűrész nagyon Pöpec kis ketyere?

Láttam egyenes rattan nyelűt egy magyar webshopban...érdemes beruházni rá? Apró munkákhoz kevésbé ideális a nagy harapása miatt?

Előzmény: kukucs33 (75935)
Barnamedvébb Creative Commons License 2014.08.27 0 0 75936

tök jó lett a gyaluasztal, bravó

 

szóval ez a kis gyalu is használhatónak bizonyul így? még a végén vennem kell egyet :)

 

Előzmény: kukucs33 (75935)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!