Somogy, Tolna és Baranya megye közlekedése, beleértve Pécs, Kaposvár, Szekszárd és a többi város helyi közlekedését és a helyközi járatokat is, legyen szó buszról, vagy vasútról.
Majd ha a város vesz saját zsebéből saját buszt és saját társaságot alakít, akkor annak azt ír elő amit nem sajnál.
Kopogj be hozzájuk, hogy a bukszád tartalmát rájuk öntenéd a nemes cél érdekében.
Ha meg előírt volna ilyet, lehet, hogy vastagabban fogott volna az a bizonyos a szerződés aláírásakor a VOLÁN részéről teljes joggal, akkor gondolom azért vernéd a tam-tamot. Így üres időben meg tud oldani néhány helyközi kanyart is az állományból. Sérül bármit is a helyi ellátás?
Kicsit hülyének nézi a volán a várost. Nagy ünnepség közepette átadják a helyi forgalomba szánt buszokat, ezt a sajtó le is kommunikálja. Erre még aznap elküldik őket helyközibe. A szerződésbe beépítettem volna egy ilyen pontot is, hogy nem viheti máshová őket, maximum üzemzavarból adódó okok miatt. Ennek az a vége, hogy a város tejel a volán meg csendben megoldja a helyközi kocsiproblémáit is.
Az ÁRKÁD-tól egyetlen egy esetben nem jobb gyalogolni, ha a busz az Irgalmasokon jár. Ezt nem engedték. Sajnálom, mert volt már vitám áruszállítóval is és igazából a Teréz utca miatt valójában megint az autós réteg lett kiváltságos.
A belvárosi úthálózat miatt az esetleges buszhálózat borzasztó kompromisszumokra van ítélve, egyetlen esélye, ha nem a belváros környékét akarod összekötni a belvárossal, hanem - ahogy egy példát fel is vázoltál - távolabbi területekkel képeznénk közvetlen kapcsolatot. Itt az a fontos, hogy ez az új kapcsolat gyorsabb legyen, mint az alaphálózat + a gyaloglás és ebben is igen nagy kihívás van.
Tök jó, hogy a Széchenyi teret meg lehet közelíteni, de ki az aki az Árkádtól elbuszozik a Zsolnay-szoborig és onnan a Szent István tér felé körbebuszozza a belvárost?
Sztem vmi ilyesmi lehetne:
Főpálya-Vásárcsarnok-Árkád-Fürdő u-(ha az n+1-szerre javított díszkő nem bírná, akkor Goldmark K. u.)-Munkácsy-Perczel-Lyceum-Flórián tér-Tettye u.-Havihegyi út-Szentkút.
(vagy kicsit elborulva: Havihegyi út-Pósa[Wass A. u.-Bányász u.] és kivinni a Mohácsi út-Gyárváros-Dózsa GY. u-Hársfa u.-Vádász u.- Pósa hurokkal.)
Visszafelé a belvárosban: Papnövelde u.-Szent Mór u.- Flórián tér-Lycum(elvileg kétirányú)-Munkácsy-Berzsenyi-Árkád.
Megállók: Munkácsyn a korház elé; Széchenyi tér, dél; Színház tér, a Lyceum és a Király u keresztbe, Tettye utcán a Csertő köz és a játszótérhez, A Havihegyin a Zerge u. és a Zsigmond u közé.
Sztem biztos jutott helyközibe is Ambassador,mert ma Pécs-Sásd között is az ment.Pécs-Pécsvárad-Szederkényen meg Conectót láttam a napokban(ez pedig már nem is Pécs környéki járat)
Úgy hallottam,hogy a Tüke új szuperjárgányai nem valami fényesen teljesítettek az 1. munkanapjukon. :(
Bár 1x már írtam,de az még nem talált hallgató fülekre:szóval az a menetrendi illetékes leszedethetné már a Főpályáról és Uránból a nyári menetrendet,mert már október is elkezdődött.A héten pl. én mondtam valakinek,hogy ne azt nézze,mert az már nem jó.
De ha már a sejtésnél vagyunk, akkor azt is lehet sejteni, hogy egy sima igen válasz után nem ballagnék el az összesen kettő látható matrica tartalmával. És valószínűleg nem én vagyok az egyetlen ezzel.
Sejtettem, hogy erre utal a kérdés, de elég szerencsétlenül lett feltéve, valamint ott az átadóról készült cikk linkje. A fotón látszik, hogy az URH azonosítókat megkapták a járgányok. Ha nem erre az azonosítóra gondoltál, akkor a kérdés kétszeresen ködös :p. Részemre. Lehet, mindenki másnak kristálytiszta.
De ha már itt tartunk, ismerkedjetek meg új járműveitek típusjelével, immáron másodszor: VDL Berkhof Ambassador ALE120, melyből a 120 a 12,0 m hosszra utal. Használatos még az Ambassador 200 is, mely az SB200 alvázra utal (amit még a DAF hozott a VDL-be).
(Megjegyzés: az utód Citea már nem viseli a Berkhof márkanevet.)
Kiballagok a főpályára,( vagy kifele bármelyik megállóba) nekem teljesen mindegy, hogy 13 X Y Z, 14 ...... megy legközelebb, de ehhez át kell böngészni mindegyik menetrendjét, mert közös ott nincs.
Neten közös szintén nincs, a pdf egy kicsit nehézkesen kezelhető.
Ezért szimpatikusabb a 71-72-73 megoldás, de ha nem, hát nem :-)