figyu. ha a vazhoz képest 2század a tengely, de a csapágyház kalimpál, akkor látszik hogy a vázhoz nincs értelme mérni. mérd a csapágyházhoz. az már nem lesz 2század. én tartom hogy a tengely a csapágy belső gyűrűjével nem derék.
A probléma éppen akkor jelentkezik (a munkadarab elején és végén), amikor nem dolgozik mind a két továbbító henger. Kifut az anyag az első továbbító henger alól, megszűnik a leszorítás azon az oldalon, az asztal lapja (ha tényleg lötyögős) átbillen kicsit, a munkadarab vége megemelkedik (a késhez képest) és a kés belemar mélyebben az anyagba.Nem erről van szó? Én korábban azt hittem, csak az a baj, hogy rövid a megvezető asztal és a munkadarab a súlyánál fogva billen lefelé és attól emelkedik meg a vége (a második leszorító henger nem tudja eléggé leszorítani). Nem tudom, érthető-e mit magyarázok körülményesen?
Kétkéses, de ugyanúgy ráz késsel, ékléccel, mint anélkül. Tökre leszorított, kihézagolt csapágyházakkal is végigmértem az egész tengelyt mágnestalpas mérőórával. Szélétől a széléig, 20 milliméterenként. Két századon belül volt az ütés. Mértem a csapágyból kilógó tengelyvégeken és a szíjtárcsán is, itt is hasonlóan minimális mozgás volt csak mérhető. Ez biztosan nem okozhat olyan rezonanciát. Ha leszedem a tengelyt, lerakom egy sík felületre és kézzel lassan forgatom, akkor láthatóan billegnek a csapágyházak. A külső felén mérve másfél, két tizedet. A tengely közepén ilyenkor is csak a "szokásos" két század. Na erre varrjatok gombot.
Én is attól tartok, hogy a tömegközépponttal van valami gond. De ha valóban ott van a kaki, akkor ez a tengely kuka. Nagy eltérés lehet, mert ahogy írtam leállításkor, mielőtt megállna a tengely, egész alacsony fordulaton is vibrál még. Próbáltam a súlyponteltolódást kideríteni, de olyan nehéz a tengely, hogy az új csapágyak ellenére, hiába pörgetem, nem áll be alulra a nehezebb rész. Nem biciklikerék.
Asszem rákukiztam ezzel a tengellyel. Használtan vettem, leszabályoztattam. Ilyen vibrációnak nem kellett volna feltűnni az esztergagépen? Még ha jó nagy darab gép is és meg is van támasztva a menesztőcsúccsal. A tengelyt használták az biztos, mert gyantás volt az ékléc. Tény, hogy így rezegve is lehet vele gyalulni, csak ez nem az én maximalista lelkemnek való. Nagyon nem hiányzik egy új késtengely legyártatása.
Két továbbító henger van egy a kés előtt egy utána. Az asztal ha billen akkor már túljutott az anyag az elszedő görgőn, a kés meg ugye öt centivel hátrébb van, tehát nem kaphat bele.
Most előveszem a gumikalapácsot, hogy lekopogjam, az einhell gépemen nem billeg az asztal a vastagságinál (talán csak szerencsém van vele), de a behúzó tengely (helyesebben a kitoló tengely) tényleg túl közel van a késtengelyhez. Ezen is lehet viszont módosítani. Már ki is találtam hogyan fogom megoldani pofon egyszerűen. Majd ha kész leszek vele akkor megmutatom. :)
Ezeken a barkács kombi gépeken a maximum fogásmélység 1 mm, többet nem enged a gép mert nem lehet betolni az anyagot mert megakad a visszalökés gátló fogakban.
"Azt nem küszöböli ki, azt a lötyögős alsó asztal megvezetés okozza. "
Jó tudni. Majd szemügyre veszem ilyen szemmel. Tehát megbillen az alsó asztal (a kijövő oldalon lefelé), amikor elfogy az anyag a továbbító henger alól?
Üdv. Köszi a bemutatkozást, jó a dumád :) Úgy látszik nagyon sokan vagyunk itt akiknek közük van vagy volt az informatikához.
A CMI márkát nem ismerem láttam már én is üzletben, tapasztalatom nincs vele, de az a szalagcsiszoló ami mellette van az nagyon jó. Én is egy ilyet vettem 1-2 éve amikor végleg mepurcant a fekete bosh gépem, és nem bántam meg, mert erős, fordulatszám szabályzós is ami nekem fontos és szép nagy a talpa is. Csak piszok hangos, mint minden kefés motor.
Bizony, az az alsó asztal úgy lötyög, mintha kötelező volna neki. :-(
Nálam a toldásnak köszönhetően annyiban javult a helyzet, hogy a kezdő részen még belekap (bár talán kevésbé), de a végébe már nem. Viszont a hosszabb asztalt már könnyebben meg lehet támasztani alulról, ami akár tökéletes eredményt is okozhat - csak azt még nem volt érkezésem tesztelni.
(egy hétig külföldön voltam, másik hét volt itthon míg a melóval úgy-ahogy egyenesbe jöttem, de az itteni hozzászólásokkal alig bírok lépést tartani :-) )
Vajk véleményéhez csatlakoznék. Ha nem két csúcs között lett készítve a tengely, akkor nem lesz egytengelyű "ütni fog". Én két csúcs között nézném meg az összes felületet kések nélkül, majd késekkel, sőt a szíjtárcsával felszerelve. A kés tengely marását leellenőrizted?
Akkor csatlakozom a bemutatkozós reggelhez, mert azzal én is adós vagyok.
Pár napja volt egy elég rosszul sikerült belépőm (erre mondják a fociban, hogy elkésett egy ütemmel), utólag is elnézést kérek a tanult kollégáktól, Pajacitól és Pacótól!
Én olyan orvosféle vagyok, és a gyógyszeriparban dolgozom minőségbiztosítóként. Magasságom miatt (198) neveztek Toronynak. '78 a születési évem, budai vagyok. A kevés szabadidőmet, a család és a sport mellett, próbálom valamilyen kreatív és hasznos dologgal tölteni. Mivel rengeteg lehetőség rejlik a fában, és marhára élvezem, ahogy formálódik a kezem alatt, meg könnyű is hozzájutni az anyaghoz legálisan, így eléggé adott a dolog. Pár hete találtam rá erre a fórumra, és nem bírtam ki, hogy ne szóljak bele az eszmecserébe.
A gépeim típusait fejből nem vágom, csak a Dremel 8200-ast, de ha majd lesz mit bemutatni, vagy elakadtam egy munkában, és érdekes, kitérek rá.
Engem most leginkább egy felsőmaró és egy kézi körfűrész beszerzése foglalkoztat, és a soron következő két projekt egy íróasztal és egy számítógépasztal készítése a téli szünet alatt, meg lesz közben egy kulcsszekrényke is valamikor.
Ez a szalagcsiszolós ötlet jó. Milyen minőségű, finomságú szalag alkalmas élezésre?
Még valami eszközt kéne kitalálni, amivel meg tudom tartani/vezetni a késeket.
(Ha nincs jobb ötlet, akkor egyszerű kézi sikattyúval megfogom, oszt amúgy szemre megélezem... De jobb lenne valami precízebb dolog.)
Amit belinkeltél, azt igazándiból nem tudom, mennyire lehet használható. Hacsak nincs valami függőleges vezető is eszkábálva, ami pontosan síkban tartja élezés közben. De a legfőbb gondom vele, hogy nem tudnék ilyen hajszálpontos mélységű és dőlésszögű nútokat vágni/marni.
Üdv.Jó látni ,hogy lehet hogy nem én vagyok itt a legnagyobb őrült :-) A projekt végén a Nirvánára villogó cucc állati.Ez a dal is illene hozzá.A csiszoláshoz sapka is kell,mert csupa fűrészpor az ember haja tőle ,olyan mintha már őszülne.Tuti a zöld cserépkályha,sütni is lehet benne?Most akarunk egy hasonlót rakatni mi is .
A csapágyház helyzete a vázon egyáltalán nem befolyásolja a rezgéseket.
Azt csak a forgó mozgást végző teheti.
Tehát a késtengelyeddel van valami baj.
Tök mindegy, hogy a gépen hogyan áll, akár keresztbe, akkor sem rázhatja. Már ha tökéletesen egyenes, és a kések nem okoznak benne tömegponteltolódást.
Hány késes, kettő, vagy három?
Ha háromkéses, akkor könnyen rosszul oszthatták maráskor a 120 fokot, és máris tömegponteltolódásod lesz a tengelyvonalból.
Ha kétkéses, akkor sem nagy feladat elrontani a 180 fokot.
Mérni kéne, mérőórával, ahogy Vajk mondja, a tengely közepén is, hogy nem görbe-e a tengely, vagy csak rosszul, nem központosra esztergált.
Aztán mérni kéne grammpontos mérleggel a késeket, és a késszorítókat, sőt a csavarokat is, hogy nem nehezebb-e valamelyik készlet a többinél.
Azt, hogy belekap a deszka végébe, szerintem 3 dolog okozhatja:
a behúzó tengely közel van a késtengelyhez (nem tudsz rajta változtatni)
a behúzó tengely rugója gyenge (ezen lehet elvileg változtatni)
az asztal billeg, gyenge a rögzítése, ahogy 409 írta (ezen is lehet segíteni, meg kell nézni a felépítését. és valahogy pótlólag megerősíteni az asztal mindkét végét a billegés ellen)
Amúgy a túl nagy fogás vétel is okoz ilyeneket, még jó konstrukcióknál is.