Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
A hadgyakorlat arról szólt, hogy gépek próbáltak adatokat szerezni egy területről, majd azokat imitálva támadni, közepes vagy kis magasságon, tehát pont ez az, amire a Kubot kitalálták - nem nagy magasságban és távolságban száguldozó elfogó vadászokra. A Tornado manőverezőképességben már lemarad a mai korszerű gépek között, de a gyakorlat résztvevőinek egyöntetű véleménye, hogy az alacsonyan történő felderítésben és bombázásban a Tornado még mindig maga mögé utasítja a fiatalokat.
Nem sokat tudok a modernizációról, csak annyit írtak, hogy a modernizált Kub képes passzív infrakamerával is a célt felderíteni, hogy minimálisra csökkentsék a lokátor működési idejét. A mostani Kub üteghez tartozik egy ICC-K2PC intengrált vezetési rendszer és K1P automatizált tűzirányító rendszer.
Hamár szóvá tettétek kénytelen leszek vmit válaszolni - szóval tudtam én hogy a Fennek felderítő, csak nem gondoltam hogy gond lehet a fegyverzetével, miután láttam "képeket" Stinger-rakétákkal felszerelve és pld. :
Hadtechnikai kiállításokon vásárokon már nyomják, de úgy tudom nincs még sorozatgyártásban (13,5 t):
Hasonló kategóriának tűnik mint a beolvasztásra ítélt BMP-1 -seink -tehát nem a legdrágább , viszont modernebb konstrukció - SEP - tetszene ?
Arról hogy úszóképesek lennének arról nem tudok (?) /Igazából engem az olyan IFV lehetőségek érdekelnek amik nincsenek 1 millió euró/darabár környékén de azért használhatók volnának - pld. KRPAN 8x8 Szlovén APC-t ismeri valaki? 5-600 ezer USD-re tippelem, csodálkoznék ha többe fájna ... /
Bár az UAV-k most engem is jobban izgatnak - hogy melyik aza kettő ??
Lehet nagyon idétlen és buta és még nem tudom milyen ez a kérdésem,de miért pilóta nélküli?Olyan kicsi a gép,hogy nem fér bele az ember?Köszönöm,ha valaki válaszol...:)
Köszi a felvilágosítást!:)Ez a visszaolvasás..:)Na ez is visszatérő téma de eltaláltad most nincs időm viszaolvasni,de ha te valalmi konkrétumot tudsz mondani segítség képpen akkor szivesen megnézem.
ha visszaolvasol (amire lehet nincs időd, energiád), látható, hogy Hamburger nemcsak egyenruhás, hanem a vállapjaiból kijön egy kisebb csillagkép is...:-)
Ami nekem lejött, mint buta civilnek: a győriek leiskolázták a nagyarcú nyugatiakat a csillivilli vackaikkal együtt, élen az übermenshekkel, pedig öregebb technikát alkalmaztak, mint az átlagéletkor... Azt pedig te se gondoltad komolyan, hogy majd egy igen drága zsírúj eurofightert csak úgy bedobnak célpontnak egy gyakorlaton... Vagy kinek lett volna az gyakorlat? Meg mi van, ha mégis leszedik? Fizeti a casco?:-D
Gondolom nem véletlenül használtad ezt megszólítási formát.Azonosít.viszont a válaszaidat is köszönöm.Éppen kérdezni akartam-de már válaszoltál is-a feleséged vallási hovatartozását illetőleg,hogy neked mint egyenruhásnak ez a fajta hozzáállásod csak abból adódik,hogy szereted a feleségedet?Persze lennének még kérdéseim hozzád.Nagyon felkeltetted az érdeklődésem a témával kapcsolatban.És remélem nem értettelek félre semmiben.
Remélem, hogy a 1805-tel folytatott eszemecserénkből Neked is lejött már, hogy én nem a könnyű lövész-koncepciót akarom magasztalni, hanem a Dingo jelenlegi (Afg., Koszovó) használhatóságára szerettem volna felhívni a figyelmet.
Amikor a típusról írt cikket elküldtem az egyik HM-ben dolgozó kollégának, akkor barátilag azt javasolta, hogy az utolsó részt kicsit fogalmazzam át, különben "odafentről" nagyon csúnyán fognak rám nézni. Csak egy kicsit dolgoztam át. Az eredményt szerintem Magad is ismered. Még így sem voltam közkedvelt a véleményemmel, mert - ahogy Te is írtad - szinte eldöntött tény volt, hogy a lövészeket ezekkel a járgányokkal fogják felszerelni az orosz technika helyett. A további tények ismeretesek. :( Ha alaposabban olvasod a cikk befejező részét, akkor a sorok között ott bújkál, hogy a járgány arra a célra nem alkalmas, mint amire eredetileg szánták. (Nem harcjármű!) Viszont az is ott van benne, hogy mire is lenne alkalmas!
A cikkemben leírtakért vállalom a felelősséget és továbbra sem tartom idejét múlt témának!
Modernizált? Meddig akarják még a fingot polírozni? Korábban itt is többször szóba került, hogy a KUB ütegek "szavatossága" hamarosan lejár, és ez a kivonásuk után lépéskényszerbe hozza a politikai vezetést, mert nyilván nem lehet az egész ország légvédelmét néhány kismagassági rendszerre alapozni, mint a Mistral. Szó volt itt Patriot PAC-3. beszerzésről, de ha ragaszkodnak a csapatlégvédelmi eszközhöz, akkor néhány Tunguska rendszerrel is jócskán beljebb lettünk volna. Ehhez képest, úgy tűnik marad a hatvanas években kifejlesztett KUB, bár azt Biga nem részletezte, hogy miből állt a "modernizáció"... :-((
"...csak ők értek el találatot, egy Tornado vezérgép személyében..."
Azért ugye azzal tisztában vagy, hogy a Tornadók sem mai csirkék, finoman szólva, ráadásul a Luftwaffe által rendszeresített változat egy viszonylag lassú, és kevésbé fordulékony vadászbombázó modifikáció, mivel elfogóvadász feladatokra a Luftwaffe korábban az F-4 Phantom-II. gépeket alkalmazta. Sokkal szélesebb kalaplengetés járna, ha a KUB a Luftwaffe egyik új Eurofighter gépét kapta volna el! Na mindegy, ne legyünk negatívak, ki a kicsit nem becsüli, stb... :-)) Üdv:
A Fannek (Python is írta!) kimondottan felderítő jármű. Tűzereje semmivel sem nagyobb a Dingo-énál. Lényíegében ugyanazokat a fegyverzet-paneleket lehet rá felszerelni. Amiben többet tud: Sokkal alacsonyabb és persze a felderítő elektronikája. Ez utóbbiak közül viszont menet közben nem mindegyiket lehet használni. Talán ezért is van, hogy a németek sem használják konvoj-biztosításra. Legalábbis nem a konvojban! Szó se róla, azt is szívesen látnám magyar színekben, mert egyébként nagyon okos kis masina! :)
"A DINGO ötlet lett volna a legtökéletesebb zsákutca, amit valaha elgondoltak a "reformerek". Céltalan, értelmetlen pénzkidobás."
Ne haragudj 1805, de ez a két mondat legalább annyira félreérthető megfogalmazás a Dingo-ról szóló hsz-m kritikájaként, mint maga az én hsz-m („Ugyebár hajdanán a könnyű lövész koncepció kezdetén nálunk is tervben volt a beszerzésük. Az egész koncepció legéletképesebb része lett volna az a beszerzés.”)
A hajdani kl-koncepció zsákutca mivoltát én legalább annyira ostorozom, mint Te, de a Dingo-t próbáld meg ettől függetlenül kezelni.
Remélem, hogy ezek után kisebb a nézeteltérésünk!?
Üdv: Hamburger
(Bocsánat a zagyva formáért, de beillesztés után így néz ki!)
Meggyőződésem, hogy sem Te, sem én nem értékeljük túl a Dingo-t. Ha ezt feltételeznéd rólam, akkor kérlek, olvasd el a hajdani HT-cikkemet. Szerintem mind az elején, mind a végén elég normálisan kifejtettem, hogy mire alkalmas és mire nem (!!!) a Dingo.
Hajdanán még itthon is hangsúlyozták, hogy missziókhoz, járőrautónak képzelik ezeket a jószágokat. Az már teljesen más kérdés, hogy ennek örömére "MÉH-be" küldték a BMP-ket és úgy gondolták, hogy ezentúl csak misszióról fog szólni a MH története és "lekönnyítették" a teljes szf-i haderőnemet! Én úgy látom, hogy nem a Dingo beszerzésével lett volna a gond, mint inkább a téves koncepcióval! Erről nem a Dingo-k tehettek, mint inkább a "hozzáértő" vezetés. Próbáld meg szétválasztani a Dingo-beszerzést az elhibázott "könnyű lövész-koncepciótól! Erre szerettem volna utalni a témában született első hsz-mban is. Én továbbra is úgy látom, hogy most nagyon jól jönne az a zászlóaljnyi Dingo, amelynek a beszerzését akkor tervezték és közel sem lett volna annyira kidobott pénz, mint azt Éhesló próbálja beállítani.
Vagy a most Afg-ban szolgáló BTR-80A-inkat korszerűbbnek tartjátok és a feladatra alkalmasabbnak? Ha akkor lett volna Dingo beszerzés, akkor most nem szorolunk rá a kölcsön Humveekra és kevesebb kockázattal járnának az afg-.i műveleteink is.
Most olvastam, hogy a győri Arabona modernizált Kubja sikeres találatot ért el a német ELITE légibemutatón és hadijátékon. Az eset szépsége, hogy aznap a sok nyugati légvédelmi eszköz mellett csak ők értek el találatot, egy Tornado vezérgép személyében. A győriek vendégül látták az érdeklődőket a Kubnál, majd később az asztalnál egy gulyás erejéig. Gratulálok nekik!
Ez nem ízlések és pofonok problematikája, hanem arról van szó, hogy bizonyos jó tulajdonságai alapján ne értékeljünk túl egy adott technikát.
A DINGO nem több mint egy jól sikerült páncélozott teherautó. Kiváló védelmi és korlátozott harcképességekkel. Arra használják amire való, járőrkocsinak és egyébb mellékfeladatokra. És erre jó! De nem többre!
E képességeit tekintve semmi kifogásom az ellen, ha misszióban a vázolt feladatokra, korlátozott darabszámban használják.(inkább, mint a HUMVEE-t)
Azonban, nem alkalmas arra, hogy lövészalakulatok alapharcjárműveként rendszeresítsék. Volt ilyen gondolat és ezt merészeltem kritizálni. Ez a jármű nem erre való, tehát ilyen célra való tömeges rendszerbeállítása céltalan, értelmetlen pénzkidobás.
Persze ha gondolkodásunk abban is eltér, hogy a MH. alaprendeltetése nem a missziókban való ténykedés, akkor nyilvánvalóan nem túl sok értelme van a vitának.
Ezzel nem sikerült meggyőznöd. Nekem inkább a KM agresszív üzletpolitikájával szembeni unszimpátiád köszön vissza a véleményedből. A Dingo-t kimondottan béketámogató műveletek járőr-feladataira fejlesztették ki és nem harcjárműnek. Abból a szempontból valóban hiba lett volna beszerezni, hogy valamennyi kl.z.-t ezzel szereljenek fel, de az expedíciós feladatokra nagyon kellett volna egy ilyen jármű. Arra a feladatra ugyanis - szerintem - tökéletesen sikerült közép-nehéz kategóriában. Az tény, hogy mint csaknem minden német járgány, "kissé" nagyra sikerült, de ennek fejében egészen jól garantálja a túlélőképességet. Beszélgettem - sör mellett, tehát kb. őszintén - német kollégákkal az üzemeltetési tapasztalatokról. Elégedettek voltak vele. Jól állja az IED-kat és az aknákat, amelyek pl. Afg-ban és Szomáliában is a legnagyobb veszélyt jelentették a németek számára. (Most nekünk is Afg-ban.
Hali, a Gepárdban elfogult vagyok, és azok az évek, amikor megszületett igen kemény évek voltak, mikor is a dolog kevésbé műszaki-alkalmazástechnikai megfontolások mentén dőltek el. Azért tartom és tartottam fontosnak a rendszeresítését mert olyan időszakban került rá sor, mikor bármi jobb volt ami külföldről jött mint a magyar. Ezt mostanában is gyakran érzem. Azért nyert vele dr. Tikász pár mesterlövész világbajnokságot. Talán nem véletlenül.
"Eszközt-anyagot valamilyen feladatra kell beszerezni, nem pedig beszerezni valamit valakinek aki majd kezd vele valamit."
Ez nem csak a járművekkel van így.Nézzük pl a Gepárd puskákat.Megcsinálták az 1 lövetű verziót,majd a félautomata 12,7mm-es és 14,5 mm-es verziókat.A félautomaták nagyságrendekkel jobbak voltak rombolópuskának..!!
Erre rendszeresítették a 12,7mm-es egylövetűt,és következetesen mesterlövész puskának titulálták minden fórumon. Pedig az nem az.Aki lőtt vele,tudja,hogy 1 lövés,és a lövészt azonnal felfedik,főleg éjszaka..
Mivel rájöttek,,hogy az egylövetű verzió alkalmatlan komolyabb használatra,elekezdték kifejleszteni az ismétlő rendszerű fegyvereket,5-10 lőszert befogadó tárral..
Nem hiszem,hogy ennyire jól menne nekünk anyagilag,hogy futja ennyi ál-fejlesztésre.Amit erre költöttek,abból már be lehetett volna szerezni Barrettt,vagy Mcmillan fegyvereket is akár,harcban kipróbálva,NATO kaliberben..
Dingo - Hát az biztos hogy a vételárba illene belekalkulálni még egy Fennek harcjárművet is "konvojonként", hogy fedezze. Mondjuk még így se volna drága - viszont megvan az az előnyük hogy kölcsönösen tudják támogatni egymást, és a kettő közül valamelyik csak célt ér, még ha vmelyik aknára is fut stb.
Eszközt-anyagot valamilyen feladatra kell beszerezni, nem pedig beszerezni valamit valakinek aki majd kezd vele valamit. A KrausMaffei agresszív nyomulása úgy csapott le a HM-re, hogy senkinek semmi fogalma sem volt hová, kinek kell ez a gép és hogyan kerül illesztésre az akkor még javában dúló gépjármű beszerzési program még meg nem talált 13 ezer járművének jövőbeni beszállítójához. Kész tényként kezelték a beszerzését úgy, hogy azt sem tudták: mit akarnak venni. Ettől nem csak a HTI (és néhány elfajzott mérnök) padlózott le, hanem a HM is. Ezzel vége is lett és szép lassan eltűnt a süllyesztőben az egész "vegyünk gyorsan dingót mert az jobb mint a BMP és a BTR együtt" projekt.. Ennyi.
Egyébként egy sajátos (nem katonai) feladatokra kialakított szállítójármű, ami meglehetősen túlsúlyos. Sem nem harcjármű, sem nem katonai szállítójármű: emennek nehéz, amannak fegyvertelen és könnyű. Amolyan se hal se hús. Egy félmilliós hadsereg speciális eszköze, amelyik valahogyan megvan a LEO2A6 és Marder, Puma dandárok között az önjáró tarackok árnyékában a több mint 2 tucatnyi járműtípus között. A mi 22 ezres "seregünk" ennél semmibb harcértékhez ennél több típust tart ma rendszerben. Csak az összehasonlítás végett, és nem a témához (dingó) szorosan kapcsolódva.
Most már tényleg ellmondhatnátok, hogy mi bajotok van a Dingóval. Én "használtam" békeviszonyok között és párszor Afg-ban is. Igaz, egyszer sem robbantottak rám, de a paramétereit nézve nem gondolom rosszabbnak, mint a vele azonos kategóriájú eszközöket.
Ezen nincs mit kijavítani. Igazat adok Neked. A feleségem révén az én környezetemben nagyon sokan vannak olyanok, akik hasonlóan gondolkoznak, mint Te. Minden gond nélkül szót tudok velük érteni. Nekem sokkal kevésbé "vadak" az ő alapelveik, mint sok sok civilnek. A velük szembeni sok téves felfogásnak és előítéletnek alapvetően az az oka, hogy nem is akarják őket megismerni igazán és csak első benyomás, szóbeszéd, illetve külsőségek alapján ítélnek róluk.
Igaz, nekem meg kellett tanulnom tolerálni az elveiket, mert olyan embert választottam életem párjául, aki ezek szerint próbál élni. Az iránta érzett szerelmem segített ebben, pedig korábban nekem is csak felszínes ismereteim voltak róluk, amelyek miatt nem kerestem a kapcsolatot velük. Tudom, hogy melyek azok a témák, amelyeket ma érdemes szóba hoznunk, mert ott soha sem értenénk egyet, de ezek a témák még civil életben is csak ritkán merülnek fel. Én a feleségemet tisztelem és szeretem annyira, hogy akkor is elfogadjam döntéseit, ha azok az én elveimmel nem egyeznek. Szerencsére nincs túl sok ilyen téma! :)