Bicikliszállításra mit javasoltok? 2 Mountenbike-ünk van, abból az egyiket akár még be is tudom tenni a csomagtartóba, mert le lehet sezrelni a kerekeit, de a másikat nem akarom szétszedni. (Ha lehet egyiket sem akarom.)
Van Swifthez olyan csomagtartóajtóra rakható eszköz?
Nekem is 6 éves lesz augusztusban az IGNIS DDiS és benne a 60Ah VARTA gyárilag.
Én már háromszor csontra lemerítettem az aksit (rajtahagytam a világítást, hiába sípolt aminek sípolni kell, nem érdekelt :o) ) és nekem konkrétan már nem is zöldszemü, de mindegy, semmi baja, azóta is vígan működik, ahogyan kell neki.
Értem. Nekem is magyarázta egy régi swiftes, hogy hagyjam, dobjam ki, mert biztos öreg. Na persze. Én inkább kipróbáltam a feltöltést és semmi gondom vele azóta.
Olvastam az akkumulátoros írásokat itt az oldalon.
Nos, hiába virít zölden a visszajelző, az csak annak az egy cellának az állapotát mutatja, attól még a másik öt cella közül is ha csak egy is zárlatos esetleg, vagy csak félig-meddig, az egész akkumulátor kuka. Ha minden cellán lenne visszajelző, na az már igen, az lenne az igazi.
Nekem télen csinálta ezt, de én feltöltöttem és azóta nincs vele gond. Szóval csak lemerült. (Sokat használtam rövid utakon.) Nem lehet, hogy a tieddel is ez a gond?
Nekem is ez volt.:-(( Vittem szerhez,és mondta,hogy ezek az indikátoros aksikon az indikátor nem mindíg az igaz állapotot mutatja. Ami hihető is,mert autóban azért 6 éves aksi mán beteges egy kissé. Vettem bele 45-ös Vartát. Igaz hogy nem savzselés.de jó árban vót. Műkszik minden.
De!!! Van egy gondom nekem is.:-((
Ha göröngyös úton megyek,"nyikorgó" hangot ad az első lengéscsillapítóim is.
Mi lehet az oka?
80000 van a vasban,és aszfalton volt használva leginkább.
Üresben zabál az autó. Nekem fogyimérős autó télen produkált elindulás után 80l/100km értéket is az alapjárati olvasztás, jégkaparás után, ami menet közben gyorsan lement 15 alá.
A lámpát ideális motorfékkel megközelíteni, motorfék üzemben úgyis forgatja a kerék a motort, nem kell neki üzemanyag a járáshoz, így olyankor elveszi a rendszer a befecskendezést teljesen. Üresben viszont muszáj minimálisan járatni, így akkor fogyaszt.
Akkumulátor levétel után, kb 100km megtétele után beállt végre az alapjárat, nagyon szépen. Viszont egy valamit észre vettem. Eddig ha lakott területen gurultam mondjuk a lámpához közeledve, vagy kereszteződéshez, ki szoktam dobni üresbe és gurulok. A pillanatnyi fogyasztás mérőm csak az az utolsó métereken kezdett el mutatni valimi kis fogyasztás a megállásig. Tudom hülyeség, de engem zavar.:) (Suzuki swift II ) Most pedig már 70km/h-tól folyamatosan növekszik a pill.fogy 1,3-2,3----8 L megállásig.
Tegnap reggel még elmentem vásárolni, majd haza...a család kiránduláshoz felkészülve autóba be, majd hurrá, indulunk... de az akksi úgy döntött behal... nézem, az állapotjelző gyönyörű zöld... na, akkor mi lehet a probléma? a kalasszikus ellenőrzés szerint, tehát fényszóró mennyire virít, az önindító relé kerreg, stb...azt mutatta a zöld jelzés ellenére az akksinak annyi... a kocsi viszont kellene... szóval irány a sokat szidott Teszkó(b.örs), és jé, van pont olyan méretű, mint a vasba való... a 7 éves Delphi ki, az 13900.-Ft os Varta be(akciós..höhö)... de...tanultam a tisztelt topiktársak beírásaiból, ezért a cserét úgy csináltam, hogy bikakábellel állandó kontaktust tarottam a kocsi hálózatával...(na jó, volt vagy két másodperces luk, de nem több)... rézpaszta a sarura, kellően meghúz, indít... pöcc/röff... csak a rádió állomáshangolása szállt el, de egyéb probléma nem volt...(1.5 GS aut)
köszönöm azoknak, akik problémáiból/és megoldásaiból tanulhattam...
a régi delphi 44Ah (210A) 2005/júniusi gyártmány, az új gondozásmentes Varta 45Ah 400A indítóáramra képes...ezt egy kicsit kétlem, de pörget, mint a szél...
Próbáld meg, hogy felnyitott motorháztetőnél, vannak a motorháztető gumibakok, ezekből oldalanként egy-egy ki-be tekerhető. Szerintem ezeket tekerd kifelé valamennyit, előszőr fél fordulatot aztán nézd meg csinálja-e, ha igen ugyan így tovább...
Gumik merete termeszetesen egyezik a gyarival (195/45R17) a lengescsillapito KONI FSD es a tipusszama alapjan direkt ehhez a modellhez valo.
Mar regebben in gondolkodtam, h elvinnem egy szerelohoz h nezzen ra (de nem olyanhoz aki tenyleg csak ranezz vagy pont ellenkezoleg mar azonnal mondja, h cserelni kell) mert 5 ev azert megiscsak sok es hiaba vigyaztam ra, kerulgettem a katyukat azert az otthoni utak elegge katasztrofalisak. Innen jott a kovetkeztetes, h lehet mar 1-2 alaktresz eloregedett es cserlni kellene (ha jol tudom van meg a szilenteken kivul mas futomualkatresz is ami idovel elkopik, kilagyul…)
"A gumi es a lengescsillapitok nemreg lettek cserelve igy azokat kizarnam, mint hibaforrasok"
Pont ezért lehetnek hibaforrások. Átterhelődéses kilengésnél a lengéscsillapítónak van a legnagyobb szerepe. Gyári (SGP matricás) lengéscsillapítót vettél? Gumik megegyező méretűek?
5 eves Swift Sportom mostansag kicsit erdekesen viselkedik futomu ugyileg. Temposabban vet kanyarokban hajlamos imbolyogni… mar nem olyan stabil, mint regen. (A gumi es a lengescsillapitok nemreg lettek cserelve igy azokat kizarnam, mint hibaforrasok)
Arra gondoltam, h esetleg a szilentek vagy v.mi mas okozhatja-e?
Van esetleg tippetek, h hova tudnam vinni ahol jo es erto kezekbe kerulne?
Igen tudom a GS felszereltségben benne van. Megpróbálok egy jó bontóból szerezni hozzá cuccot és utánna már csak egy ügyes kezű szerelőt kéne találnom aki összerakja...
Új hozzászóló vagyok a fórumon, viszont már egy jó ideje nyomonkövetem. Most viszont nem találtam a problémámhoz hasonlatos hozzászólást (lehet, hogy nem arra kerestem, amire kellett volna), így billentyűzetet ragadok én is, előrebocsátom, hogy nem vagyok egy autószerelő zseni, nem tudom, hogy mennyire számít pitiánernek a kérdésem :)
A problémám a következő, 2005-ös 1.3-as Swift, kb. 20-30 km megtétele után a motorháztetőben keletkező rezonancia. Szemmel is jól láthatóan vibrál a motorháztető, valamint ha jól gondolom, akkor a tető nyitó kallanytújához hozzáverődik, így érdekes kerregő hangot generál, mintha dízel autó lenne. Találkozott már valaki hasonló jelenséggel, mennyire általános ez? Ugyanakkor tudnátok tanácsot adni, hogy vajon mi okozhatja a problémát? A tető lenne eldeformálva, vagy túl nagy holtjátékot enged a zár a tetőnek, szorosabban kellene fognia? Esetleg a motot saját rezonanciáját adják át a köztes elemek, nem tudom, a motort tartó bakok lennének elhasználtak ennyire? Nagyon idegesítő jelenség, illetve szeretném elejét venni a komolyabb károknak is. Remélem, hogy tudtok számomra segíteni, előre is köszönöm!
Azt már gyárilag kitalálták, és mifelénk a GS-ekben benne van. Olyanból tudnál bontóban légcsatornákat beszerezni. A 12-13 egyszerű. A 11 már a fűtőegységhez csatlakozik a középkonzol mögött. Talán meg lehet dumálni velük, hogy ne a fűtőegység részének vegyék. Igaz, még a fűtőegységen kivezetést kell kreálni neki, mert a simán nincsen csatlakozás. Ha szerencséd van, csak egy nyílást kell rajta vágni, hogy ezt cuccot bele tudd dugni.
Ami még jó tanács, ez a kárpit alatt van ugye, és a belső, idővel melegedő tértől a szőnyeg jól elszigeteli, miközben a padlólemez hidegét élvezi. Érdemes alá valami hővisszaverő cuccot rakni, ami elszigeteli a padlólemeztől. Mondjuk, az egész szőnyeg alá lehet még rakni valami plusszt.
Megvolt a fóliázás. Végül is a 3M-es fólia lett felrakva a B oszloptól hátra. Jó lett.
Tűző napsütésben érezhető a különbség.
De engem még mindig foglalkoztat, hogy hagyan is lehetne a klímának vagyis az egész szellőző rendszernek hátra kivezetést csinálni.
Multkor megnéztem hogy a lábra honnan és milyen, mekkora szellőzőn jön a levegő. Nos viszonylag nagy a nyílás, így arra gondoltam, hogy esetleg azt kellene kettéosztani és és valamilyen megoldással onnan hátravezetni a levegőt az ülés és a váltóbox köztt vagy a box alatt elvezetve (ha befér oda). Így jutna egy kis friss levegő közvetlenül hátra is. és azért télen tudom fűteni a lábama is.
Egyszerűnek hangzik de még fogalmam sincs hogy hogyan is kezdjek hozzá...
Ha esetleg valakinek van rá ötlete az szivesen veszem, vagy ha valaki más megoldást tud azt is szivesen olvasnám...