antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Állnak a csillagok, hinni, hogy szeretnénk, pedig a világ sokívű, kék tengelyén minden mozog és az időknek szélénél, a termékeny anyaméh forrongó mélyén, reményben két sejt boldogan egymásba ér, a vad vágy, kimért agy és az osonó vér, köti csavart spiráljuk kis masnijait; élet indul és végtelen fohászköre, egymásba öleli a mindenségeit...
és kisírja a világ emlőin bűneit a szeretet felekezete, karja, öle...
A meg nem adatott szerelem elkeseredésével A halál elkeseredésével amely már ki- szemelt magának A ránkmért nemiség elkeseredésével A csupa-nyomorúság ember elkeseredésével A csupa-por idő elkeseredésével Az el nem ért művészet elkeseredésével A meg nem lelt lélek elkeseredésével Önmagunk elkeseredésével aki csak szégyent ismerhetett A jövendő hívságának elkeseredésével A csak alibinek-jó öngyilkosság elkese- redésével Az egész látszat-világ elkeseredésével Az elkeseredéssel hogy hova menekülhetsz? Feledésből a tanulásba balszerencséből a bujál- kodásba ám megtisztulni csak a tengerbe.
Kimentem én az erdőre... És akkor? Ráléptem egy rőzsetőre... És akkor? A rőzsető felsikoltott... És akkor? Ősz fedte be az égboltot... És akkor? Fázik majd a hátad tája... És akkor? Bújj a medve bundájába... És akkor? Nem fázol majd nagy fagykor!
Január 1-jén múlt 36 éve, hogy elhunyt Tamkó Sirató Károly, kötő, író, műfordító.
Tamkó Sirató Károly
Gáz
Három évvel csupán a villanyfény után a mocsaras Mucsán megjelent a propán- bután, drót nélküli fénye, hőt sugárzó gáza messze kinn a pusztákon is éghet minden házba.
Elvánszorog tropán, összeomlik bután a sötétség és a hideg, hogyha itt a propán, és villog a bután Pécen, Pácon, Nánán, minden bokor hátán, kákán, szittyón, mohán, sok kis hepehupán Piszkén és Perkupán!
szép vers. Járok én is egy másik odalra is, általában csak ketten kuszkodunk ott, de egy rendkivulien jó- vers- partnerra találtam ott, nem hagyom ott amig O nem hagy el ngem :)
Van ez a verslavina...Szabó T. Anna például ezt írta:
Felnőtt csak akkor lesz a férfi, ha nem ringató anyja vagy, de akkor tűrd is, ha bajodban, ha menni kell, magadra hagy. Oltalom? Erő? Hősiesség? Ha követelik: csak szerep. Ne várd el, s akkor megkapod majd. A férfi nem örök gyerek.
Felnőtt csak akkor lesz a nő, ha nem fél harcolni egyedül, de ha a férfi segít néha, nem haragszik, hanem örül. Mit vársz el tőle? Hogy egyszerre apád legyen és Istened? Te is ember vagy - nézz magadba: benned is ott van a gyerek.
Ha nem nézel fel rá – lenézed? A szemébe nézz: ott a hit. Ha bízol benne, ő is felnő, csak támogasd a céljait. Mint Áron vesszeje, virágzik, és nem ernyedten szendereg. Ne gügyögj, ne csalj, és ne csábíts: a férfi ettől lesz gyerek.
Herceg...? Nem herceg. Nincs fehér ló. Ő király lesz – ha engeded. De ha szidod, hát ne csodálkozz, ha előtted csak kisgyerek.
Megyek utánad, jössz utánam, csupasz a vállad, csupasz a vállam, s akár a bőrre tapadó inget, cipeljük pőre kétségeinket, meg azt a terhes, meg azt az áldott, azt a keserves bizonyosságot.
Szándékot szándék félve kerülget, karjatárt árnyék lopva feszül meg, szólsz botladozva, szólok dadogva, s legyűrnek félszeg, didergő félszek.
Szempillád néha nyugtalan rebben, mint lüktetés a kötözött sebben, s szavunk a semmi rácsához koccan kétemeletnyi hűvös magosban.
Valami lomha időtlenség süketen kongja ideges csendjét, s ebből a csendből, ösztönünk börtönodvából feltör.
Feltör dübörgőn az a parázsló, magát veszejtő, meg nem bocsátó, el nem eresztő, eszelős fojtott kényszerűség, vérünkbe oltott védtelen hűség.
Az a sikoltó, láncokat oldó, borzongó óhaj, sunyi, kegyetlen, emberi szóval nevezhetetlen, amitől félsz és amitől félek, amiért élsz és amiért élek.
Az vagy nekem, mi magadnak sosem, és én benned magamnak idegen alakként tükröződöm. Szüntelen felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen
ahol te kezdődsz, ott nekem már végem, mit érzel, az te és nem én vagyok. Utánad nyúlnék, s csak magamat érem, és nem veled, magammal harcolok. Minek tagadjam? Közös útra vártam, vagy legalább egy kereszteződésre, ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam? Hiába tágulunk bele a térbe,
mindez csak látszat, lázálom, mese, mert síkjainknak nincsen metszete.
Nem akkor megy el, amikor hiszed. Nem akkor hagy el, aki a tied. Egy reggel éppen úgy, mint annyi éve, Felkel, nyújtózik és papucsba lépve mosdani megy és fogat mos a csapnál, aztán a törött kapcsolóval babrál, újságot böngész a reggeli mellett, latolgatja a vasárnapi meccset, aztán egyszer csak megdöbbenve felnéz: egy idegen nő kérdi tőle: Nem kérsz? és aztán... minden megy tovább, mint régen,
nem támad tűzvész az asztalközépen, és a fürdőszobában változatlan vékonyul tovább a családi szappan. És aztán... lassan gördül év az évre, a házban kövült nyugalom és béke,
hanem az asszony fázik, egyre fázik - nem érti. Pedig minden rendben látszik: takarékos, józan, derék a férje. Az ég hideg, s mintha esőt ígérne. . . Ő ment el, rég, a napjai közül, ajtót se csapva, észrevétlenül.
Orbán János Dénes: A szárnyas idő árbocomra szállt
A szárnyas idő árbocomra szállt, fehér dalát vijjogva szüntelen, s én térdre hullva nézem, hallgatom, vitorlámat levonni nem merem.
A szelek mérge marja arcomat, romlásnak indul két erős karom, a reményt sötét moha lepi be, és nem köthetek ki a nyugalom partján, ahol a csöndet gyerekek hangja űzi, s a viruló liget virágszirom-arcú asszonyának koszorújából bimbó integet.
Vitorlámat levonni nem tudom. A partot nem, az eget nézhetem. A szárnyas idő árbocomra szállt, és fészket rakott hervadt mellemen.
A férfi, ha negyven, még győzi erővel, a férfi, ha negyven, a csúcsra kiáll, a férfi, ha negyven, még jól bír a nővel, még fess, ha nem alszik, és friss, ha piál.
A férfi, ha negyven, még állja a harcot, és tiszta az inge, a homloka fény, és ránca a sármja, ha nézik az arcot, és lámpa van hű szive legközepén.
A férfi, ha negyven, az élete rendben, még nem tökörészik, és nem kapuzár, nem bízik a földi s az isteni kegyben, mert veszt, aki áll és veszt, aki vár.
A férfi, ha negyven, már tudja a pályát, és futja az útját, és hajtja magát, s csak módjával szidja a más anyukáját, ha úgy kezelik, mint az automatát.
A férfi, ha negyven, már önmaga szobra, de érzi, ha vicces a szónoki póz, és tudja, amit tud, s nem veri dobra, a semmiben, csendben ringva hajóz.
A férfi, ha negyven, az élete játék, és tétje a hit meg a hír meg a név, de tiszta a sor, míg tiszta a szándék, a férfi, ha negyven, még fűti a hév.
/Szabó T. Anna/
2.
A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje, a nőci, ha negyven, aligha riszál, a nőci, ha negyven, már taxikat int le, és áll körülötte az éjjeli bál.
A nőci, ha negyven, a ráncai szépek, és lányos a lába, hisz fitneszezik, ügyel vonalak, szinek egyvelegére, és ötletes öltözetek övezik.
A nőci, ha negyven, még beste a teste, a lánya kamasz, vele harcol erőst, még könnyeden ébred, elalszik az este, s útjára bocsátja a reggeli hőst.
A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa, és rendezi vígan a környezetét, már bomlik előtte jövő kusza rajza, s múltjáról is egyre kitisztul a kép.
A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben, vevő a humorra, de el nem alél, bár vágyai vannak, nem vágyik el innen, nem húzza a csőbe a szoknyapecér.
A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát, hümmögve idézed a gondolatát, és összedob este egy isteni tortát, és rendezi újra zilált csapatát.
A nőci, ha negyven, már támasz a bajban, körötte pörögnek a lét körei, és úgy megy az utcán, mint penge a vajban, s nem bánja, ha medve, ki átöleli.
