antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Köszönöm, kedves Halkabban!:-) Szép vasárnapot Neked!:-)
Tudod, ebben azért van egy kis önzés is a részemről! :)) Hisz majd mindennap egy kis időre ezekkel a szépségekkel lehetek.:-) De mindig tudtam, hogy aki szereti a verseket, az előbb-utóbb visszatér.:-) Én nagyon örülök Nektek, régi és új topik tagoknak, bármikor is jöttök!:-)
Lassan kijárjuk az alsó tagozatot, s felsősök leszünk!:-)
Ti barna székelyifjak, És hű barátaim! Ti karcsu székelylányok, Én ideáljaim,- Kiknek hazátokul juta Az Oltvidék s a Hargita: Ismeritek a Réka erdejét?... A Réka erdejéről - A nagy Attilánk nejéről - Mondandok én regét. Jertek hát körömbe, jertek, Figyelvén csendesen: Dijam baráti kézfogás, És honleányi csók leszen. -
* * *
Olvastam régi krónikában: A hajdannak viharában Haragván Isten a világra - Küldött egy vészes csillagot: Halált szórt minden sziporkája, Rémfénye messzevillogott... Trónok reszkettek indulásán, Trónok dültek futásiban, - A népek elsápadva nézték Mint pusztit, öldököl, rohan... E csillag Damasek istenünknek Volt sujtó ostora: E csillag a mi csillagunk - Kinek lángjából láng vagyunk - E csillag: Attila!
Nem leltem sírra, így hát visszajöttem, Van föld alattam, ám nincs ég fölöttem, S volna is, mit kezdenék vele, - Annak az égnek úgysincs istene.
Találkoztam, míg éltem, angyalokkal, Nem eggyel, s azt se mondhatnám, hogy sokkal, De szárnyuk mára zúzmarás, hideg, - Nem űznek el, de meg se védenek.
Voltam, ki voltam, s vagyok, ki vagyok, De nem leszek - csak ennyit tudhatok Előre, biztosan, de semmi mást, Így ítélj meg s a bűnöm így bocsásd!
Mikor nagyokat ütnek rajtunk, Milyen jó lenne nem ütni vissza Se kézzel, se szóval, Világitni a napvilággal, Elaltatni az éjszakával, Szólni a gyávaság szavával, De sose ütni vissza.
Lelkeimmel pörölnöm kéne S élvén is vagyok most a béke. Kristály patakvíz folydogál Gyémántos medrü ereimben. Szelid fényesség az ingem És béke, béke mindenütt, Pedig csak én élek vele!... Fölemelnek a napsugarak, Isten megcsókolja minden arcom És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem A pusztaság fele.
A Csillag nem ismerte a Hegedű húrját, Négy van belőle, kifeszítve négy Ég-tájt. A G húr zenél "nagy gondban vagyok, A felhőtől nem láthatom hol vannak a Csillagok!" A D húr zenéje már a Délt játsza, Hamar eljött a Dél, lágy zenéje ha szól játszva. Utána jön az Á húr álmodja ő is Csillagát, Befejezésül az É húr hozza zenélve az Éjszakát.
Valami csattanás: de szörnyű hangzavar, Elpattintotta az É húrt Paganini, meg az Élet vihar. Elpattant az Á húr is, mondta Á - Á - Á, A földön rángatózik - nincs zeném rá! Utána dörrent a G húr nagy zajjal, Már csak egy maradt, játszotta Paganini "nincs élet csak egy húrral Ez az egy húr az Élet zenéje, Erre táncolnak a Csillagok Éjfélre."
Jött az Éjfél jött Paganini feketébe öltözve úgy zenélve, Megkérdőjelezték Emberek a Sátán, vagy az Élet zenéje? A három húr a földön már nem rezeg, Csak nézi a Csillagokat az idő pereg. Kezemben tartom a Hegedűm ijedten, Elejtettem a Vonót a zenét már befejeztem. Pattant a Vonó, mintha mondta volna végeztem, A Csillagoknak már többé nem zenélhettem.
Jött egy fekete felhő, fehéret vonszolva maga után, Paganini járt a Csillagok között zenélve egy szólam után. A D húrját magához ölelve, Ruhája fehéren izzott csak szeme volt fekete. A megnémult Paganini a Csillagokat ölelte, Kezembe adta Hegedűm - nem tört el, a húrokat összekeverte. Játszani kényszerített "megvan nálad mind a négy húr A négy Ég-táj felé kifeszítve szólhat az Égi-húr." Ég és Föld összeölelkezve a Csillagokkal, A zene az Úré, szerette volna mondani a néma Paganini az egy HÚRRAL...
Paganini (1782.X.27. Genova - 1840.X.27. Nizza) emlékére Bejárta a fél világot Nem SÁTÁN,
templomi Angyal hegedus...
Meghalt gégesorvadásban. Ma gyászollak! Ma nekem hegedülj..
Hiába akarlak kitépni magamból, Örök rendelés háncsa kötöz; A lelkek kertésze lelkembe oltott, Nemes ágat vadon fa tövihöz.
Hiába akarlak letörni szivemről, Belémhegedtél mélységesen, Nem vethet ki fölsebzett rostjaimból Ezer kétségnek vihara sem.
Csak az, hogy te is élsz e szikes világban, S hogy tudlak, s hogy szabad gondolni rád, Leverte álmaim vackor gyümölcsét, S elűzte a képzelet hamis madarát.
Csak az, hogy az emlékezés viaszában Őrizhetem arcod vonalait, Kifakasztotta szerelmem alvó lombját, Hogy zúgva tört föl az eleven napig.
Örök életben és örök halálban Élsz bennem és élek benned én, - Nem válhatunk el... ó, le ne hervadj, Drága virágom: remegő remény!
Megyünk majd, csak megyünk, mint egy vadnyugati film zárójelenetében a férfi és a nő, akik véres pusztulást hagynak maguk mögött, és épp csak megmenekültek, kiűzetve nagyfarú lovak, lengő kocsmaajtók, szájsarokban füstölgő szivarcsutkák, csapdosva klimpírozott melódiák és felkapdosott fodros szoknyák csiricsáré világából. Megyünk majd, csak megyünk, mint Chaplin és párja a Modern idők végén, megindító-komikus kettős sziluettként, otthagyva a gyári futószalagnál sorsokat nyomorító várost, a tömeges neurózis tébolydáját. Megyünk majd, csak megyünk, varázsütésre télből nyárba, nyárból őszbe váltanak körülöttünk a zsámbéki mezők, a zsámbéki dombok, körülöttünk búza takarásából, bokrok takarásából felröppenő madarak, felrebbenő gyerekek, az aljnövényzet közt szívfacsaróan nyervogó kiscicák, úgysem vihetjük haza őket, de lelkifurdalásunk van miattuk, és haragosak vagyunk az aljasokra, akik csak úgy megunták, a zöldellő semmibe kidobták ezeket a giccsesen kétségbeesett kis lényeket, minden apró lényért nem lehetünk felelősek, jól is néznénk ki, még a saját magunk teremtette lényekért is elemészt olykor a tehetetlen aggodalom. Megyünk majd, csak megyünk, saját gyerekeink nyivognak a bokorból, kitettük őket, kitettük az életnek mindahányat, és most már nem vihetjük haza tutujgatni, ujjbegyről tejcseppel táplálgatni, cumisüvegből tejjel itatgatni, jónak érezni kicsit magunkat, olyannak, aki befogadja az útfélre taszítottat, aki elviszi azt a balhét, amit nem visznek el mások, mert ugyan, ki áll le mások csipás macskakölykei után koslatni a bozótban. Megyünk majd, megyünk, elfogynak mellőlünk a társak, elfogyunk mi is lassanként, egyre több minden válik láthatatlanná, pedig ott van, csak avatatlan szemek elől rejtve, kettős fogyó holdként megyünk, csak megyünk.
Gyászolni mentem a Kalváriára. Ah, annyiszor megvigasztalt e hely, Ha fölmerengtem hosszasan a fára, Hol emberek Istent gyötörtek el. Könnyekre lágyít kinzatása képe, Rögzött keservem itt oly olvatag!... A szenvedés e roppant tengerébe Búm beleomlik mint vékony patak.
Amint állottam, szótlanul, sötéten, Felhőtlenül sugárzott rám az ég. Gyermek-kacaj csengett a szomszéd réten S ujjongva jött a kedves csőcselék... Apró fiúk. Imént jöttek világra. Még új nekik. A föld merő gyönyör. Igy száll a méh először a virágra, Hogy szűzi ajkkal mézét szívja föl.
Mind kacagott. Ugráltak szana-széjjel. Egy perc alatt övék lett a halom. Kergették egymást féktelen szeszéllyel S fogalmuk sem volt, hogy a siralom Helyén táncolnak. Víg zajuktól zsongott Alant a sír, hol szent homály borong. A pillangó, mely mellettük csapongott, Épp ugy nem tudta, mily téren bolyong.
Bujósdit játsztak. Kanyarogtak szerte A faragott szentek közt. Röpködött Mind valamennyi. Egymást majd leverte. S míg meg-meg bújtak a kereszt mögött, Sapkájukat a vérző szegre tették. Igy játszottak soká. Ekkor, talán Mert bús-mogorva arcom észrevették, Tovább szaladtak, vissza nézve rám...
Tovább szaladtak... s én magam maradtam. Ó játszatok csak, kedves gyermekek! Csak játszatok, jó kedvvel, szakadatlan, Nem látva mást: virágot, fényt, eget! Eljő a perc, hogy e halommal szemben Vergődve áll meg minden gondolat, És sírni fogtok, mint az én szememben Most könyre köny gyűl, gond s önvád alatt!
Ha láttok hitványt, polcról-polcra kelve, S égszülte lángészt, túrni lenn a port; Ha láttok Júdást, büszkén pénzt zsebelve, S nagyot hogy' köpdös a bitang csoport; Lemond a szív, nehogy kétségbe essék S a tört léleknek nincs mit várnia: Belátjátok majd, hogy bús kötelesség Az összes lét s a föld - Kalvária!
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Kölcsey Ferenc
Himnusz
Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villamidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág, és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!
Szánd meg, isten, a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!
Szép estét kívánok Mindenkinek Vince, Artúr napján!:-)
Tegnap Ágnes és Agnéta napja volt!:-)
Örülök, hogy a születésnapi "ünnepségen" gondolkodtok!:-) 10 év nagy idő egy topik életében, örülök, hogy ezalatt kevés nap múlt el anélkül, hogy valaki be-benézett volna.:-)
Jajjjjjjjjj :) kedves Okeanus,hosszú lenne a részletezés, de Te mestere vagy a szavaknak, minden bizonnyal meg fogod érteni -mesterhegedu is csak mester kezében szól mesterien :)
( csak megjegyzem, hogy nem személyeskedés,tehát nem Rólad vagy rólam, hanem általánosságban van irva)
Réka királynő
