"Több, mint 30 éve volt, de még jól emlékszem és megvan a papírom is."
Nekem is. Az ilyesmit elteszi az emberfia. :)
"Hangsúlyozom, hogy mi nem kaptunk olyan szintű gyakorlati képzést, mint a szakmunkásképzőkben,"
Nincs vita, ez mindig is így volt.
"Nálunk inkább középvezetői képzés folyt, illetve a szakirányú egyetemre terelgetés."
A fentekből adódóan az összes szakmunkásképzőben :)
"Az érettségi bizonyítványomban az áll, hogy általános faipari képesítéssel rendelkezem és szakmunkásként is alkalmazható vagyok."
Erről van itt nagyba szó. És ott áll a szakmaszámod is. Erről beszélünk.
"De nincs szakmunkás bizonyítványom."
De van, az érettségi bizonyítványoddal együtt. :P
"Abban az időben volt ilyen."
Később is. Azoknak akiknek csak az volt az volt ráírva hogy szakmunkás bizonyítvány. (szakmunkásképző) A szakközépben végzetteknek pedig az az egyesített amiről beszélünk. Attól, hogy egy papírra van írva az érettségivel attól az még szakmunkás bizonyítvány a törvény szerint is.
"Aztán jött az, amiről Te beszélsz, hogy kapnak szakmunkás bizonyítványt is."
Erről még nem hallottam de akár lehetséges is lehet.
Így van pontosan ahogy mondod. Ahány iskola annyí fajta képzés volt és ez bizony pár évenként változott. Pont a múlt héten volt a 30 éves érettségi találkozónk! :-DDD Én is kaptam érettségit is és szakmunkás bizonyítványt, de én is úgy tudom, hogy előtte nem volt ilyen. :-))
És akik nem tudtak megfelelni az elvárásoknak, azok átmentek két sarokkal odébb a szakmunkásképzőbe asztalosnak. Az csak három éves volt az én időmben.
Több, mint 30 éve volt, de még jól emlékszem és megvan a papírom is. A mi sulinkban - mivel csak heti egy nap műhelygyakorlatunk volt - nem voltunk méltók a szakmunkás bizonyítványra. A szakmunkások heti három napon át gyakorolták a szakmát. Nálunk inkább középvezetői képzés folyt, illetve a szakirányú egyetemre terelgetés. A tárgyak is inkább erre irányultak. Üzemszervezés, üzemgazdaságtan, komoly anyagismeret, faipari géptan stb. Az érettségi bizonyítványomban az áll, hogy általános faipari képesítéssel rendelkezem és szakmunkásként is alkalmazható vagyok. De nincs szakmunkás bizonyítványom. Abban az időben volt ilyen. Az utánunk következők egy ideig már automatikusan technikusi végzettséget kaptak, nekünk az még egy plusz kiegészítő képzés lett volna. Aztán jött az, amiről Te beszélsz, hogy kapnak szakmunkás bizonyítványt is. Ez folyamatosan változott az évek során, most nem tudom, hogy éppen hol tart. Az osztálytársaim akikkel együtt végeztem és a szakmában maradtak, vagy üzemekben, gyárakban helyezkedtek el valami középvezetői, vagy műszaki, gyártás előkészítői státuszban, vagy mentek tovább a faipari egyetemre. De olyan is van, aki asztalos vállalkozóként dolgozik. Hangsúlyozom, hogy mi nem kaptunk olyan szintű gyakorlati képzést, mint a szakmunkásképzőkben, de akinek volt hozzá érzéke, az megélhetett belőle. Nálunk lányok is végeztek :-)
Pedig kaptatok szakmacsoportos végzettséget és felsőoktatási intézménybe jelentkezésre jogosító végzettséget egyszerre, ezután lehetsz technikusin tanuló.
A szakmunkásnak ehhez előtte szereznie kell egy érettségit.
Nekem sem járt szakmunkásbizonyítvány. Mechwart-ba jártam Debrecenben, gépgyártástechnológia szakra. Negyedik után csak érettségink volt, mehettünk technikusira, ötödévre.
Nem tudom, hogy mit értesz "alu cuccok" alatt, de ezekben semmi speciális anyag, vagy profil nincs. 20x20-as tömör szögalu, 50x5-ös lapos anyag, csavarok stb. Én mókoltam össze ezekből.
A vezető magasító az valami kőműves szintező, vagy simító, a többi is bárhol beszerezhető.
Skiccem nincs, de szerintem minden látszik a fotókon. A rúdja 20x20-as tömör alu, erre került a csúszó, ami nem más mint kétoldalt is a 20x20-as, ezeket fogja össze fent egy 5 mm-es alu lap, csavarokkal rögzítve. Egyszerűen leszabtam, kifúrtam, csavarokat besüllyesztettem, menetet fúrtam stb. Ahol az excenter van, ott két darabból van, az excenter tengelye is ezekbe megy bele.
Nincs ebben semmi titok, kiagyalni nehezebb volt, mint megcsinálni. Nincs semmi speciális gépem, szerszámom, egy kis állványra rögzített flex, egy nyüzüge teszkós asztali fúrógéppel készült, a végén annyi profi segítségem volt, hogy egy ügyfelem akinek komoly CNC fémmegmunkáló üzeme van, körbemarta az összecsavarozott csúszkákat. De anélkül is meg lehetett volna csinálni, csak így nem kellett utólag szalagcsiszolóval szórakoznom. Tényleg nem volt nagy kaland, a fotók alapján bárki lekoppinthatja. Nem kérek jogdíjat :-)
"faipari szakközépben érettségiztem anno, de nincs szakmunkás bizonyítványom,"
Ezt hogy hoztad össze? Biztos vagy benne? Merthogy csak érettségit csakis gimnáziumban lehetett szerezni, a szakközépben kaptál egy érettségit (a gimnazisták szerint másodrendű érettségit :P ) plusz egy szakmunkás-bizonyítványt, szakmunkásképzőben pedig szakmunkás-bizonyítványt.
És nehéz lett volna szakmunkás bizonyítvány nélkül leérettségizned, mert a fő szakmai tárgyad volt az egyik érettségi tárgyad. Szóval vagy mindkettődnek kellene lennie, vagy egyiknek sem.
Szia Lee! Ez nagyon klassz! Az alu dolgokat mind vetted? Hol lehet ilyen alu 'cuccokat' venni? Van róla valami skicced, legalább az excenteres dologról?
azt csak azért linkeltem, hogy másik is nézegessék azt a site-ot, talán Németországból érdemes és be is lehet hozni gépet, nem olyan macera, mint az USA-ból bármit is
reálisan jövő nyárra nézegethetem majd az ilyen gépeket, hisz előbb a faház-műhelynek kell állnia de vágni fogom a centit, amikor már látom, hogy egyáltalán hány (kiló)méteressel kell indulni ;)
Emlékszem, amit belinkeltél, az a fasza öntvény asztalos békebeli. Az baromi komoly gép. Ha teheted, akkor olyant vegyél, annak az enyém is csak jelenthet.
Most már valóban jó a gép, de amikor hozzám került, voltak kétségeim, hogy valaha lesz belőle valami. Ütött-kopott, a leégett motorra pudingként ráolvadt a műanyag burkolattal, minden hiányzott róla, ami leeshetett, letörhetett. Nagyon szomorú látvány volt.
Aztán megtekercseltettem a motort, egy alumínium fazékból csináltam rá burkolatot, gyártottam rá védőburkolatot, vezetőt, lefestettem, a tolóasztal még folyamatban...
Bár nem Rahed Lee vagyok de Elekta Beckum a fűrésze,még nem kérdeztem tőle hogy ........... de szerintem jóval komolyabb masszivabb mint a mai 40 50 ezes güde,parkside stb egy kaptafára készült "körfűrészek".
Nem rosz képek ezek,és frankó a rögzitő,majd nekem is meg kell csinálni ilyen excenteresre mert nekem simán csak egy menet van és abba egy csavar,és mikor meghúzom a csavart az igen csak belemar egy kicsit az aluasztal élébe és ez igy nem tettszik,annyi helyem meg nincs hogy a 6 os csavar végére aplikáljak egy kis méretű csapágyat pl merevlemezből vagy valamiből kis mértűt,úgyhogy marad az excenteres mint neked.
No, én így oldottam meg a vezetőt, excenteres szorítóval. Az asztal mindkét végén van egy, így nagyon masszívan áll. A magasító levehető. Nincs hegesztve (akkor még nem volt hegesztőgépem) szerelt az egész.
Ja, asztalosok között megállnám a helyem, mint hegesztő, hegesztők között, mint asztalos :-)
Egyébként tényleg faipari szakközépben érettségiztem anno, de nincs szakmunkás bizonyítványom, mert mi az ipari vonalat tanultuk. De azért volt műhelygyakorlatunk is, ott azért ragadt rám valami. De egy percet sem dolgoztam a faiparban, azonnali pályaelhagyó lettem:-)