antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Január 18-án múlt 149 éve, hogy megszületett Rubén Darío, nicaraguai író, költő, politikus, a dél-amerikai modernizmus kiemelkedő alakja.
Rubén Dárío
A hattyúk
Mily jelet olvas, hattyú, nyakad hajlékony ívén a borús álmú vándor, ki tavad partján baktat? Virág előtt közömbös, zsarnok a vizek színén, mivégre jó, ha szép és fehér és hallgatag vagy?
Éppúgy köszöntlek én is, miként latin szavával Ovidius, a költő köszöntött hajdanán. A régi trillát zengi a régi csalogánydal, s a régi ének tör föl az újabb nyelv szaván.
De tán előttetek már e nyelv nem ismeretlen. Láttátok Garcilasót, ki hősök hőse volt… Mint spanyol ivadékot szült Amerika engem… Quevedo Aranjuezben tán néktek is dalolt.
Legyezős szárnyatoknak simítsa végig hűse halovány homlokunkat cirógatón és lágyan, s ecsetre méltó hószín rajzotok messze űzze a gondot, mely megül még bús lelkünk pitvarában.
Mert hideg köddel telt meg borongó szívünk mélye; rózsáink szirma elhull; eltikkad ifjú pálmánk; vagyunk ön-lelkünk árva, kifosztott koldusnépe, akiket lelkesülni nem gyújt már semmi ábránd.
Új háborúba hívnak ragadozó sasokkal, sok volt-urunk ma újra kemény ököllel szólít; győzelmes régi sarlónk ragyogó fénye hol van? Hol Nuño, hősi Alfonz? Hol vannak Rodrigóink?
Nagy tettek lelkesítő, buzdító szava nélkül ha nem tavatok kékjét, mi költők mit kutassunk? Ha késik a borostyán, a szív rózsákkal békül, s diadal híján lessünk tömjénre… úgye, hattyúk?
Amerikában, s másutt, minden spanyol tekintet keletre lesve kérdi, mi az, mit sorsa érlel; én is kivallatom ma a jövőt látó szfinkszet fölséges nyakad karcsú, fehér kérdőjelével:
Marcona hadnép fal föl? Rabszíjra fűz a barbár? Csak angolul beszél majd e milliós tömeg? Hát nincs nemes hidalgó? Nincs nálunk hős lovag már? Tűrjünk csak egyre némán, s nyeljük a könnyeket?
Dalomat ím hajítom gyűrűtök közepébe, balsorsban is barátok, hattyúk a kék tavon, s míg csikóink a pampán tovadübögnek félve, egy agg oroszlán végső hörgését hallgatom.
S egy sötét hattyú így szól: „Napot ígér az éjjel." S egy fehér: „Sosem győzi, nem győzheti le senki a hajnalt!" Ó, ígéret szép földje, teli fénnyel, Pandora szelencéje még reményünket rejti!
Láttad, kedves Mirza, hogyan pusztította el a trogloditákat a tulajdon gonoszságuk, hogyan lettek a saját igazságtalanságuk áldozatává. Mindössze két család maradt a sokból, ennyi menekült meg a nemzet romlásából. Volt ebben az országban két különös ember: emberséget tudtak, igazságosságot ismertek, erényesen éltek; egymáshoz kapcsolta őket becsületes szívük, de a többiek züllöttsége is; látták az általános pusztulást, de nem éreztek belőle mást, csak szánalmat miatta a szívükben, s ez csak még közelebb hozta őket egymáshoz. Vállvetett buzgalommal dolgoztak a közös érdekért; azon kívül, amit a meghitt és gyöngéd barátság szül, nézeteltérés sosem támadt köztük; az ország legeldugottabb zugában, távol honfitársaiktól, akik nem érdemelték meg a társaságukat, boldogan és nyugodtan éltek; az a föld, melyet az ő becsületes kezük munkált meg, mintha magától termett volna.
Szerették feleségüket és feleségük gyöngéden szerette őket. Minden gondjuk arra irányult, hogy erényes emberekké neveljék gyermekeiket. Minduntalan eléjük állították honfitársaik szerencsétlenségét, minduntalan rámutattak erre a szomorú példára; különösen azt kötötték a lelkükre, hogy az egyes ember mindig a közérdekben találja meg legjobban a maga érdekét is; hogy aki kiválik a közösségből, vesztére teszi; hogy az erénynek sosem szabad terhünkre lennie, sosem szabad holmi kínos kötelességnek tekintenünk, s hogy aki mások iránt igazságos, magával szemben gyakorol szeretetet.
Csakhamar élvezhették az erényes szülők vigaszát: azt, hogy gyermekeik hasonlók hozzájuk. A szemük láttára fölserdülő ifjúság hamarosan szerencsés házasságokkal gyarapodott; számuk szaporodott, közösségük változatlanul szilárd volt, s az erény nemhogy gyöngült volna köztük hanem inkább izmosodott; a sokasodó példákon.
Ki írhatná le ezeknek a trogloditáknak a boldogságát? Ilyen derék népet az istenek is csak szerethettek. Mert mihelyt megismerte őket, nyomban azt is megtanulta, hogy féljen tőlük, s a vallás aztán megszelidítette erkölcseikben mindazt a vadságot, amit a természet talán még bennük hagyott.
Ünnepeket rendeltek az istenek tiszteletére. Virágdíszes ifjú lányok és legények táncolva és falusi muzsikával hódoltak előttük; utána lakoma következett, nem kevésbé szerény, mint örömmel teljes. Ilyen összejövetelek alkalmával nyilatkozott meg az egyszerű természet, ilyenkor cseréltek szívet, ilyenkor tett pirulva meglepő vallomást a szűzi szemérem, hogy azután hamarosan kövesse az atyai beleegyezés; s ilyenkor gyönyörködtek a meghatott anyák egy-egy kedves és hűséges nász sejtelmében.
Templomba vonultak, hogy az istenek kegyét kérjék; de nem gazdagságért, nem terhes bőségért esedeztek: az ilyesfajta kívánságok méltatlanok voltak a boldog trogloditákhoz; mindezért csak honfitársaik számára fohászkodtak. Ők csak azért járultak oltáraik elé, hogy atyáik egészségéért, testvéreik békés egyetértéséért, anyjuk szeretetéért, gyermekeik ragaszkodásáért és engedelmességéért könyörögjenek. A lányok elhozták szívük gyöngéd áldozatát és nem kértek maguknak más kegyelmet, mint azt, hogy egy troglodita ifjút boldoggá tudjanak tenni.
Esténként, mikor a nyájak hazaballagtak a mezőkről s a megfáradt ökrök is hazavonták az ekét, ők összegyűltek, elköltötték szerény vacsorájukat s énekeket énekeltek közben a hajdani trogloditák bűneiről és balsorsáról, az új néppel újraszülető erényről és boldogságról; ünnepelték az istenek hatalmát, kegyelmüket, mely sosem pártol el a hozzájuk esdeklőktől, és haragjukat, mely kérlelhetetlenül lesújt az ellenük lázadókra; végül a falusi élet örömeiről és az ártatlan életmód boldogságáról daloltak. Aztán rájuk borult az álom, melyet sosem háborgatott gond vagy bánat.
Vágyaikat a természet éppen úgy kielégítette, mint szükségleteiket. A kapzsiság ismeretlen volt, ebben a boldog országban; szívesen megajándékozták egymást, s mindig az érezte boldogabbnak magát, aki adott. A troglodita nép úgy élt, mint egy nagy család; nyájaik majdnem mindig összekeveredve legeltek, s az egyetlen fáradság, melytől megkímélték magukat, az volt, hogy szétválasszák őket.
Erzeronban, Desumada második holdjának 6. napján, 1711-ben.
A következő év szerfölött esős volt; a hegyvidékekre páratlan bőség köszöntött, míg az alföldet elöntötte a víz. Most aztán ismét éhen kínlódott a fele nép; de a szerencsétlenek éppolyan kegyetleneknek találták a többieket, amilyenek ők maguk voltak annak idején.
Az egyik főembernek igen szép felesége volt; szomszédja beleszeretett és elrabolta; ebből nagy csatározás kerekedett, és sok káromlás meg verekedés után az ellenfelek megállapodtak, hogy a dolgot egy olyan trogloditának az ítélete alá bocsátják, akinek, míg a köztársaság fönnállt, némi tekintélye volt. Fölkeresték és elő akarták adni az érveiket. Mit bánom én - felelte ez az ember - a tiéd-e az az asszony vagy a másiké. Ott a földem, azt kell megművelnem; csak nem képzelitek, hogy időmet a ti viszályaitok elrendezésére és a ti ügyeitek gondozására fogom fordítani s közben a magam dolgait elhanyagolom! Kérlek, hagyjatok békében és ne zaklassatok többé a perpatvaraitokkal. Ezzel otthagyta őket s ment dolgozni a földjére. A rabló erősebb volt, esküdözött, hogy inkább meghal, de nem adja vissza az asszonyt; a másik akit nagyon bántott szomszédjának igazságtalansága és a bíró ridegsége, elszomorodva ment haza. Útjában egy szép fiatal asszonnyal találkozott: a forrástól jött. Neki nem volt immár felesége, ez a nő megtetszett neki, s még jobban megtetszett akkor, mikor megtudta, hogy éppen annak a felesége, akit bírónak akart fölkérni s aki oly kevés részvétet mutatott balsorsa iránt. Elragadta hát és a házába vitte.
Egyikőjüknek meglehetősen termékeny földje volt s igen gondosan gazdálkodott rajta. Két szomszédja összefogott, elűzték házából, elfoglalták birtokát, véd- és dacszövetséget kötöttek mindazok ellen, akik zsákmányukat bitorolni akarnák, s valóban, így sikerült is néhány hónapig fönntartaniuk magukat. Csakhogy az egyik ráunt arra, hogy osztozkodjék olyasmin, amit egyedül birtokolhat, megölte a másikat s egyedüli ura lett a földnek. De nem sokáig; két másik troglodita megtámadta; gyöngébb volt, semhogy megvédhette volna magát, és leölték.
Egy majdnem teljesen meztelen troglodita eladó vásznat látott. Megkérdezte, mibe kerül. A kereskedő így gondolkodott: rendes körülmények közt árumért éppen csak két köböl búza ára pénzt remélhetnék; négyszereséért adom, hogy nyolc köböllel vehessek. Mit volt mit tenni, meg kellett adni, amit kért. Jól van - mondta a kereskedő - most aztán lesz búzám. Hogyan - kérdezte a vevő - búzára van szüksége? Nekem van eladó, éppen csak az árán fog egy kicsit elképedni; de hiszen tudja, hogy a gabona nagyon drága és mindenütt éhínség dúl. Hanem adja vissza a pénzemet s adok érte egy köböl búzát; mert másképp ugyan meg nem válok tőle, még ha fölfordul is az éhségtől.
Kegyetlen betegség is pusztított a vidéken akkoriban. Ügyes orvos érkezett a szomszéd országból s játszva mind meggyógyította, aki rábízta magát. Mikor a ragály elmúlt, sorra járta mindazokat, akiket kezelt és a bérét kérte, de csak visszautasításban volt része. Visszatért hazájába és fáradtságtól összetörten érkezett meg a nagy útról. Csakhamar értesült róla, hogy újra föllángolt ugyanaz a betegség és jobban pusztít, mint valaha. Ezúttal a hálátlan ország lakói nem várták meg, míg hozzájuk megy, ők maguk keresték föl. Menjetek, gonosz emberek - mondta ő - halálosabb méreg lakik a lelketekben, mint az, amelytől szabadulni akartok; nem érdemlitek meg, hogy helyet foglaljatok a földön, mert nincs bennetek emberség és nem ismeritek a méltányosságot; megsérteném az isteneket, akik büntetnek benneteket, ha igazságos haragjukkal szembeszegülnék.
Erzeronban, Desumada második holdjának 3. napján, 1711-ben.
90 éve, ezen a napon született Rab Zsuzsa, költő, műfordító.
Rab Zsuzsa
Vaspántok
Ha így szólnék a kedves, fiatal kalauzhoz: - Kalauz úr, hogyha ma este hazamegy, ölelje meg nagyon a feleségét, dicsérje meg, ami épp rajta van, akár az ócska pongyoláját - Ha így szólnék - ugye... bolondnak tartanának?
Ha így szólnék a bottal kopogó nyugdíjas bácsihoz a boltban, mikor épp forintjait guberálja, végül levágat tíz dekát a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből: - Bácsi! Itt van ötszáz forint. Tegye el, kérem. Épp ma kaptam. nem számítottam rá. Fölösleges. - Ugye, bolondnak tartanának?
Ha így szólnék az útkövezőkhöz: - Útkövezők! Én ezt a kis kavicsot elviszem, mert az erezetében lehorgadt Krisztus-fejet látok. Engedjék meg, hogy elvigyem! - Ugye, bolondnak tartanának?
Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz: - Gyere, fiam, üljünk le valahol, s te elmeséled, mitől nőtt vállig a hajad, mi ellen mered ez a tüske tejes arcod körül, s egyáltalán, mitől vagy te ilyen kérlelhetetlen? - Ugye, bolondnak tartanának?
Ha így szólnék padon sütkérező,
újságpapírból eddegélő nénikéhez: - Néni, jöjjön velem, amit szeret, azt főzök vacsorára, puha ágyat vetek, előtte pedig mindent elbeszélhet,
a menyasszonykorát, azt a szülést, a császármetszést is, és szegény jó ura szívszélhűdését, és hogy mivel ültette be a sírját, azt is, milyen a szomszédasszony, azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában, meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.
Mindent apróra elbeszélhet. Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban. De éjjel egyszer - maga úgyis sokszor fölébred - keljen fel, takarjon be engem, mert éjjel mindig lerúgom a takarómat ... Ha így szólnék - ugye, bolondnak tartanának?
Szép vasárnapot kívánok Mindenkinek Kornél, Soma napján!:-)
Tegnap Ottó, Marcián és Sarolt, tegnapelőtt Tihamér és Annamária, csütörtökön Pál és Bese, szerdán Péter és Pál (tudjuk nyárban:)), kedden Levente és Irén, hétfőn László és Sámson, múlt vasárnap János és Pál, múlt héten szombaton Vilmos és Viola, pénteken Iván, Héra és Bajnok, csütörtökön Zoltán és Szultána, szerdán Paulina és Albin, kedden Alajos és Leila, hétfőn Rafael és Özséb, két hete vasárnap pedig Gyárfás, Zóra és Zorka napja volt!:-)
Mint a fenti ábra mutatja, az elmúlt két hétben csak a számomra legjelesebb napon kukkantottam be, a többin Ti éltettétek a Verseldét!:-) Köszönet érte!:-) Nem volt semmi problémám, csak rengeteg dolgom volt, de azért majd mindennap bekukkantottam ám!:-)
Drága okos és figyelmes barát! Az úgy történt, hogy elfelejtettem a jelszavamat, s egy régi, ritkán használt névvel engedett vissza a rendszer. Elképesztő, hogy felismertél!
A beléd álmodott világot szerettem, de te nem az voltál akit én kerestem. Ma már tudom egy álomképet kergettem, de valójában nem téged, az "ÁLMOT" szerettem.
Egy kis szeretetért világvégre hajadonfővel, mezítláb elmennék; lelkemben május - mennék a jégre, mennék viharban - s rigófüttyre lesnék, mennék pusztában - szívem harmatoznék. Egy kis szeretetért világvégre mennék - zárt ajtón dallal kéregetnék.
Mire megszüljük egymásnak magunkat, kihordunk annyi kínt, kívül-belül, hogy elszakadni egyikünk se tudhat többé a másiktól: feltétlenül valljuk egymást, mint gyermekét az anyja.- S akkor, ha majd fájdalmak súlya nyom, fele bánatom én veszem magamra, és bűneid felét is vállalom.
boldog trogloditák:)
Trogloditák
