antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Valamikor szívünkbe volt szerelmes a tavasz, csillagok közé emelt minket a fény. Tenger és tűz ragyogott kedvesem szemén. Néztük, néztük a megváltó jövőt egyre. Reményünk volt egy katicabogár, elszállt a törékeny hegyre. Hétpettyes szárnyait hiába keressük már. A lomboktól kifosztott emlék csak üres egeket talál.
Aznap este egy antológiát olvastam. Ablakom bíborszín felhők súrolták. Az eltelt nap egy múzeumba röppent. Hát te - ki is vagy te? Nem tudom. Akkor sem tudnám, ha vidámságra születnék? Bánatra? Kitartó várakozásra? A szürkület friss levegőjénél egy antológiát olvastam. Régvolt költők éledtek bennem, daloltak.
Hűs néha forró kezednek csúcsos ujjai zenés tornyai karcsú életemnek, – mely oly gazdag párás szinekben mint dús csókjaink a csendben – ha csipkésen kíséri sóhajos lihegésed és nedves nagy fogaim szerelmes vacogása.
Én nem bánom a pőröly zuhanását, Ha reá, mint a gránit, felelek, Úgy felelek, hogy szikrákat vetek, Szikrákat, mik lelkemből az égig Szökkennek - és aztán ottmaradnak, Elmúlhatatlan fényű csillagoknak. Én nem rettegek kegyetlen kezétől A megtermékenyítő fájdalomnak.
Én nem félek a széthulló világtól, Amíg a lelkem erős sziklafészek, Én csak széthulló önmagamtól félek. Attól, hogy sorsom kérdéseire Nem csendül bennem méltó felelet. A terméketlen fájdalomnak kelyhe Múljék el tőlem Uram, ha lehet.
Hol hitvány a minta, ott üres a cél. A bűnösök ellen még megküzdenél, de tiszta és nemes csak belül maradsz. A törtetők torkán ma úgy fennakadsz, mint ragadós mócsing az ujjak hegyén. Ne keress oltalmat, csak igyál, s egyél!
Hirdetnéd hited, de már nincsen kinek. A népek, mint fertőzött hústetemek. Se jobbra, se balra már nem visz az út, kifordult kabátodon átfut a cúg. E mérgezett honban a lét kesereg, de csöndre intenek a süket fülek.
Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül! Ha másért nem is, önmagadért rendületlenül menj az úton! Dacban viharral, szembe széllel, ha arcodba késéllel vág a tudat: sosem ér el a végső célig utad. Csak azért is, és mindvégig hinned kell mégis! Tartson ugyan ezer évig, amíg hinni tudsz magadban, ember, és Isten nem tántorít, hidd el! Csak a szíved vigyen! Ne másokért! Magadért! Mert mindent veszít, ki mindent feltett! Ha vesztesz majd, senki nem lesz, ki állná a számlád az elszámolásnál. Csak önmagadra számíthatsz. Hiszen a vásár jó előre alkuszik kiterített bőrödre a kofákkal. Legalább most, mielőtt jól gyomron vágnak, oltsd ki saját szemed világát, mielőtt a szálkát, mit életed akasztott beléd, gerendának látják! Most az egyszer tedd meg végre! Csupán csak magadért kiáltsd abba a végtelen pusztába! Bármit is tettél, mindig egy cél vezette lépted: a legkevésbé fájjon mindenki másnak a léted. Ne várd, hogy most megértsenek. Kiben fájtál, nem hoz megenyhülést a szó, sohasem látják, nem értik, egykor akár magad is ellen tettél, mikor gyűlöltté lettél bennük. Észre se vették, hogyan próbáltál megfelelni, embernek lenni, hogy kívüled másnak ne fájjon nagyon. Pedig igazán, hányszor halt beléd megfogant álmod! Hányszor kellett szerelmed elvérezve látnod! Ki hinné el, hogy mindig csak segíteni akartál! Mindig magadtól, és mindig magadból adtál Sosem kértél. Ha adtak, jó szívvel elfogadtad. Szeretetre vágytál, s ha másként nem kaptad, hát koldultál. Koldusbotra végül így jutottál. A világból mégis üres tarisznyával futottál! Mondd el végre, hogy embernek még ennyire (mint neked ott benn), nem fájt semmi sem. Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül! Mondd el, csak önmagadért! Rendületlenül.
"Az irodalom bonyolult. Tandori szavával: bonyi. Nem gonosz posztmodernek vagy ásatag naturalisták bonyolítják, hanem eleve az. Nem túl bonyolult, hanem bonyolult. Ez a természete. A bonyolult ma szitokszó. Hessegetnénk el magunktól. Olyan bonyi az élet, és akkor még ez is! (Jelzem, mintha maga az irodalom is errefelé változnék, nem szereti a bonyolultat, vagyis önmagát, ami nem szokott jóhoz vezetni.) Az a bizonyos fürkészés teszi az irodalmat bonyolulttá, vagyis ő maga. Akkor is bonyolult, ha egyszerűnek hat, ezt olykor a nagy írók tudják, ez (is) a nagyságuk.
A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni."
"Centire tudom, mikor láttalak meg először. Úgy igazán. Állítólag az ember, a Homo sapiens öt másodperc alatt eldönti, akarja-e a másikat, öt másodperc alatt eldől, a sejtek eldöntik, aztán még lehet persze ellenkezni, másik történetbe kezdeni, húzni az időt akár a végtelenségig – csak zárójelben jegyzem meg, fiacskám, és mint kiugrott matematikus ezt érteni fogod, hogy az ember, igen, a Homo sapiens, többnyire a nagyon nagyot nevezi végtelennek, ami korántsem ugyanaz –, vagyis lehetséges a saját történetbe bele sem kezdeni, de a történet ideje az öt másodperc múltán, ha akarod, ha nem, peregni kezd."
Esterházy Péter: Semmi művészet - Tizedik fejezet
Szerelem, Szerelem, Szerelem - Öt másodperc (részlet)
Botladozom mint a részeg alig látok pedig nézek buta lábam meg-megtorpan mint hajszolt állat a porban szaladnom kell futni menni s velem együtt fut a semmi s velem együtt fut a minden világ verdes a szivemben kín-gondjaim omló füstje szemem csípi forrón sütve s arra késztet hogy köhögjek és a könnyem sose jön meg s röhögöm a magam kínját s röhögöm a mások kínját pedig úgy fáj majd szétcsattan józan eszem vas-agyamban Nem akarok menekülni s nem akarok lemerülni de ha fázom a hidegben hadd bújjak meg szivetekben Ne nyúljatok a haraghoz szorítsatok magatokhoz
"Minden írás ellenállhatatlan belső igénye közös: meghaladni a beszédet.
A művészet gyakorlója (szolgája) az emberiségnek az a megbízottja, kiküldöttje, akinek az a dolga, hogy mintegy az első vonalban harcolva, kifürkéssze, hogy mi is ez az egész, hírt adjon a létezés titkáról. Médium legyen, és szeizmográf.
Azzal, hogy az ún. modern író az én-be kapaszkodik, úgy érezvén, nem tud másba, veszélyes, meglehet, nem elkerülhető útra lép. Észrevétlen elterpeszkedik az én, úgy lesz fontos, hogy fontoskodó, nem komoly lesz, hanem komolyan kezdi venni magát, hinni kezd ebben a fontosságban, önmagában, mint utolsó menedékben, így sebezhetetlenné válik, és pompáz esztétikai vagy morális prédikációkba kezd."
