Igen, én csináltam, és nem csak ezt az egyet. Volt Leitold úrral egy kis biznisz, akkor mutatta meg az autót. Éppen dolgoztak rajta a szerelők, akikkel váltottam néhány szót. A közzé tételt még nemtom, átgondolom, nehogy gond legyen belőle (twk004 tudja miről beszélek)
Szia Wartburg312! Ezt a képet te lőtted? Van még esetleg erről a kocsiról? Ha van légyszi küld el nekem vagy Toroconak, meg ezt is ha van ennél nagyobb méretben. Előre is köszi!
A zk-t én is megcsináltattam múlt pénteken. A "mérés" úgy történt, hogy a mester meghallgatta kerek öt másodpercig a motor hangját, majd azt leállíttatta, és felragasztotta a rendszámra az igazoló matricát.
Több gond adódott az adminisztráció során. Nyár elején kellett forgalmit cseréltetnem, és az új (kötelező) törzskönyv mellé hiába kértem a régi forgalmit, nem adták vissza. Most éppen ez okozott galibát, mert nem tudtam igazolni az új forgalmival és a törzskönyvvel, hogy a kocsi tulajdonát 2004. júniusa előtt szereztem (no comment). A régi forgalmival persze ez nem lett volna gond. Szerencsére nálam volt az ideiglenes, A4-es lap-forgalmi is, és azon rajta volt a tulajdonszerzés időpontja.
Gyanakvóan megkérdezték még, hogy miért csináltatok zk-t, hiszen még négy hónapig érvényes a régi. Aztán a magyarázatomra a válasz már csak ez volt: "Ja, az más, így már világos". :-)
Eléggé nyamvadtan szól a két harsona a motortérben. Az elmúlt 28 évben nem nyúltak hozzá... Valaki már állított be ilyen ketyerét, hogy szépen szóljon?
Szívesen bütykölném én egész nap a gépet, de már így is ki akarnak dobni az egész kócerájjal együtt. (mér' nem tanulsz inkább, az megáll a garázsban stb.) Mertugye ez egy betegség és folyamatosan gyűjtögetem a kacatokat, amiket el is kéne rakni valahova. Az eredméyről beszámolok. Gumibakom van szerencsére, de azt a kart is egyszerűbb lenne kicserélnem, csak olyanom nincs. ( már van itthon minden szar, de ugye pont az nincs, ami kéne).
Köszönöm a tippeket. Hogy mikor állok neki azt csak az Isten tudja. Most vizsgaidőszak jön és el is raktam szépen a járgányt téli álmot aludni. Van még egy akadály: a távolság köztem és az autó közt=80 km. Tavaszra mindenképpen megcsinálom, mert akarom vinni műszakira, aztán meg találkozókra. Szeretnék személyesen is megismerni mindenkit innen.
Am nem kell majrézni! Ahogy elnézem, ahol a 3 cső full egymás mellett fut onnan lazán ki lehetne venni 10cm-t, s oda felhegesztetni velük azt a 3as csonkot, s akk játszva elférne a motortérben:) Szép darab azt aláírom, de 40k-t hááát szerintem nem sokan fognak találkozón ilyen kipuffcsonkkal villogni:))
Az egyik Historic-navigátorral folytattam egy mail-váltást, és abban írta le az illető, hogy LK autója megkapta a FIA-Historic plakettet (!!!), majd el lett téve a szalon raktárába. Amúgy Neki sokkal kisebb volt a 3-leömlős csonk, és a fűtőtest elé fordult be a hengeres része a dobnak. Ez a Janó-féle cucc egyébként szemre tényleg valahol a féklámpagomba környékén ér véget ... Ha nem valami vérengző ára van (ebben amúgy kételkedem, valahol 40-50 pénz közé saccolom az árát), egy próbát talán megérne.
Hát ezaz. Sajnos nem tudok kirohanni megnézni hogy jó lehet e, de nekem gyanus hogy egyáltalán elférne e oda vagy előbb utban lenne valami ott.
Tényleg mi van azzal a Leitold warnyúval? Mert az tiszta hogy Historicban nem indulhatott de mondjuk azért kéne. Vagy le lett zsírozva aztán elrakva száz évre? Vagy 5 milláért árulják e-bay -en, csak én nem tudom?
Ne borulj le, csak megjegyeztem hogy nem ártana állítgatni a rudazatot. Ha felmegy függőlegesbe a kar, akkor valószínű hogy a váltórúd végén a motortérbe lógó fokozatválasztó vas is elgörbült (ami a váltórúd végére van ékelve a csavaros ékkel).
Elég szívás kiegyengetni, meg kivenni is, tiszta zsír leszel ha nem kesztyűben szereled.
Tök jó, csak éppen max. nagykerekűhöz. Vagy a kormánygépbe kell bevezetni a füstöt ? Egyéb felhasználási terület : wartburg-motoros trabant, mert ott talán elfér elől keresztben.
Leitold kocsijában volt valami hasonló állítólag nem éppen olcsón.
Ne szarj be, nem nagy a baj. :) A tűzfal motortér felöli oldalán van egy kis gumibak, azt kell kicserélni és minden oké lesz. Most az a baj, hogy ide-oda hajlik a lemeznél és nem talál bele a sebességbe. Egy a lényeg, ha cseréled a gumibakot, biztosan kemény lesz, mert az utángyártott szarok mind ilyenek. Úgy fog remegni tőle a kocsi, hogy a rezonancia akár egy pészmékert is megállítana. 1-2 hónap alatt fokozatosan felpuhul, így lassan csökkenni is fog a rezgés amplitúdója, aztán meg is szűnik. Csak addig kell kibírni, borzalmas!
ATOMIIIIII!!!!!! Térdre borulok előtted. Tényleg szar a váltó. A 3. fokozatot nem is vette be, pedig már függőlegesen állt a kar. Úgyhogy a zöldkártyára másodikban pöfögtem végig Tamásin 30-cal. A többi autós nem kis örömére. (büdös is, lassú is, hmm). Valamit kéne vele csinálnom. Itt a fórumon írt már valaki erről, le is mentettem, de valahogy nem világos. Valami faudi-fejről beszélt. Remélem nem kell szétszednem a váltót.
Egy délután nem volt post, nem tragédia, biztos mindenki Wartburgozik. ;) Pl. én délután a kocsinál voltam, fabrikáltam bele egy álriasztót, egész pofás lett.
sziasztok. ha valakit érdekel vadi új komlett gyújtáskapcsoló wartburghoz és még egyéb alaktrészek (hengerfejtömités, gyertyák...) akkor irjon. smokepot@freemail.hu
Hát, nem akarták megcsinálni, mert idén áprilisban vettem és van egy olyan rendelet, melyszerint a 2004 után vásárolt kétüteműre már érvényes a 2000-es CH érték betartása. Na erre én tetettem a hülyét és azt mondtam, hogy én úgy tudtam, hogy 2008-tól lesz érvényes. Meg elkezdtem dícsérni a kocsit, hogy milyen szép és jó stb. Arra is hivatkoztam, hogy ezért keltem föl aznap reggel negyed 5-kor, máskor nem tudom elhozni (én Pécsen vagyok, az autó meg Tolna megyében 80-kmrre tőlem) és, hogy rögtön megy vissza a garázsba + még ártatlan szemekkel néztem stb. Így felajánlotta, hogy bedugja a műszert és majd lesz valami. Hát kb. 2 másodpercig maradt a mérő 2000 alatt és akkor kinyomtatta a papírt. Így sikerült 1708-as értéket produkálni. A CO-val nem volt probléma. Nagyon hálás vagyok neki. Oda viszem műszakira is a tavasszal, majd viszek neki valamit.
Szia peti!!! A szigoritott értékek január elsejétöl lépnek életbe, addig nyugi van vele vagy csináltass rá december végéig és akkor nem kell pö......ni a kat-tal.
Meddig kaptad meg a ZK-t? Sikerül még katalizátor nélkül vizsgázni?Tudom hogy a rendelet nem kér katalizátort , csak szigorú értékeket, de sikerült őket teljesíteni?
Biztosan nem a békéscsabai mert az egyik volt ügyfélé az autó, elvileg Debrecenből vették és Gyarmaton van már 2001-től. A csabait én is néztem hát sajnálom, hogy akkor nemmozdultam rá, de nem is igen lett volna miből megvenni.
Írtam privát mailt a srácnak. Sajnos, ami nálam volt, az Bagor1 autója volt, kölcsönbe. Az meg elment Hollandiába. Jelenleg nem tudok ilyen autót eladót.
Köszönöm a gratulációkat, igyekszem maximális precizitással felújítani a kocsit. Saját érdekemben is ... :o)
Szia Toroco! Oks majd megpróbálom valahogy be hajtogatni. Csak én azt néztem, hogy azt duplán át kéne hajtani a tetőablak első merevítőjén. Egyébként nagyon nem is értem, hogy tudták onnan kirántani. Látod neked mennyivel egyszerűbb, nem kell ilyenekkel bajlódni. Egyébként nem tervezed, megcsinálni a tetőablakot? Ma újra átéreztem, hogy milyen fílinges. Lehet, hogy újra nyithatóvá lehetne tenni, csak ki kell valami késsel piszkálni a sziloplasztot. Egyébként még adósom vagy egy autó történettel. :-D
Nem tom, ahogy így nézem a tieiteket szerintem én egy sima síkban fekvő kalaptartót fogok csinálni nem döntögetem sehová. Lehet úgy a legegyszerűbb. Valami jó fajta plüssel beborítom, meg a kábeleket elvezetem ahogy mondtad és kész. :-D Bár ez se holnap lesz aktuális..... Sajnos :-( Egyébként ismerősöm azt mondta, hogy szerinte a rádió mögött is volt a régi Varnyúkba hangszóró, ott ahol a 4T -nek középen lyuggatva van a műszerfala. Erről tud valaki valamit?
Evvel a tetővel bele tetted a bogarat a fülembe, majd megnézem AEJ milyen állapotban van, remélem nem rozsdál.
Örülök, hogy tetszik a modell, egyébként az enyémnek is ilyen a festése. Szerintem ez az ólommal van össszefüggésben, lehet, hogy reakcióba lép vele a festék, vagy tudom is én. Én mindenesetre így hagyom, szerintem nem éri meg átfesteni.
Ha Firestone F-580 a gumi típusa, akkor legalább kettő, de inkább 3 darab érdekelne. Ugyanis volt egy pár ilyen gumim ebben a méretben (az ADMV felnijeimen voltak), de az egyiken egy csúnya szálszakadás keletkezett, és most csak egy darab van belőle (kidobtam a rosszat, nehogy felnire kerüljön véletlenül ...). Akár privátban, akár itt, várom válaszod.
High everibodri! Na ma végre tudtam vezetni egy kicsit AEJ-t, hát marha jó volt! Kinyitottam a sonnenschiebedachot, téli kabát, aztán hajts! Illetve, annyi probléma volt, hogy nem fog a hátsó fék az autón (valszeg tropára ment a fékerőelosztó) , ezért kicsit óvatosabban kellett vele közlekedni, de ez engem nem érdekelt. Crújzoltam vele Tatabányán, és ez mindent megért! :-D Csináltam pár képet is , hogy ne mindig csak az utcánk legyen a háttér. :-D Egy kérdés: Akkor mi lehet, a probléma, hogy amikor be akarom zárni az ajtót, akkor csak úgy hajlandó elfordulni a kulcs, hogy ha egy kicsit beljebb nyomod a gombot, de akkor meg kiugrik az ajtó. Akkor megint ki kell nyitnom, becsukni és ha óvatosan elfordítom a kulcsot, akkor sikerül bezárni. Csak egy kis olajat hiányol vagy valami rugó elszakad benne? A másik kérdés szerintetek a tetőablak szigetelő gumiját mivel érdemes átkenni? Most kapott egy kis Prevent gumiápolót, de nem vagyok tőle elájulva. Mit javasoltok? üdv pmobil
A bcsabait láttam, eredeti (volt) a fény (ezt el tudtam dönteni, rétegmérő + nekem is van egy eredeti fényű kiskerekűm) nem volt törve, eredeti, 01-es alvázszámú volt a az alváz és a karosszéria is, a motorblokk már tényleg 353-as volt. De nézd meg a napellenzőt, a színt, teljesen ugyanaz, és kicsi az esély, hogy két ennyire egyforma autó legyen 41-42 év után. Szerintem.
Az OT rendszámos ebből lett, látszik, hogy más rendszám, mint a 375ezresé. Ezek szerint nem nepperrel van dolgunk. Szerintem reális az ára, felújítottból van sok, de ennyire eredetien megőrzött nagyon ritka.
Tudomásom szerint a két autó nem ugyanaz, a 1,2M Ft-os tényleg full eredeti, és mindig így nézett ki, nincs felújítva, nem volt soha átalakítva. A 375ezer Ft-os így ránézésre egy kockára épült, árulkodó az üllés, kormány.
Hát nem muszály megemelni, csak én nem akartam, hogy olyan mélyen legyen a kalaptartó.
Az én mélyládám 59 literes, de igazából 60 liter kellett volna a számítások szerint. Elég nagy, és kopogott, ezért kimerevítettük magasságra, és mélységben egy egy léccel. Urána jó lett. Ezek a hangszórók 120/80 wattosak párhozamosbekötéssel vannak, az erősítő 370W-os macaudio, 2 csatornás, és hídban hajtja a ládát. Mi mértük mit tud. 30Hz-75Hz ig van a csúcsteljesítméye, 111 dB. Nekem a többi hangszórót a 8 éves sony fejegység hajtja.
Én próbáltam pár hangszórót, de a legszebben a pioneer, meg az xplód szólt. A blau kifejezetten nem tetszett. Próbáltam pár gyári mélyládát is, de nem tetszettek. Ma is próbáltam egyet haver autójában. Ütős volt, mert masszáz az volt, de mélyet nem igazán éreztem. És mindegyikkel ez volt a bajom, amit eddig próbáltam.
Az én ládám olyan, hogy a masszáz az minimális, inkább a tükrök rezegnek, meg az egész kaszni, és olyan mélyet ad ami a dobhártyádat basztatja, és megfájdul a füled. Nekem szokott olyan lenni, hogy azt érzem, mintha valami meleg folyadék folyna a fülemből, de nem folyik. Mikor először éreztem azt hittem vérzik. Van pár szám amitől a sárvédők is beindulnak, a legdurvább az volt amikor a csomagtartófenéklemez is zörögni kezdett.
Woofer teszt CDnél nekem annyira nem akar szétmenni, de bent nagyon fájdalmas tudlenni, és akadozik a hangunk :D. Nekem most is fáj, és nyomást érzek a fülemben, pedig fél órája száltam ki a kocsiból.
Nekem még semmi rezgéscsillapító anyag nincs bent, de nem ártana majd bele.
Hát ezt az utcavégi dolgot már fater nekem is említette. Ő nem igazán díjazza a dolgot :D
Hifi témához! Nem muszély megdnteni a kalaptartót elég ha megemeled picit, s akk ilyen lyukakat sem kell rá vágnod, viszont méretezd picit túl, h ne lehessen belátnialá. Nekem is így van, egy pár nagy ovál (6x9") Blaupunkt 4 utas hangszóró van benne, jól szólt... De neke alap, volt, h megy a kocsiba mélyláda, s mivel anno az anaygi kereteim is megengedték, így gyárit vettem:)
Nekem egy 42 literes láda van, egy DLD 500W-os mélynyomóval, meg egy 4x100W-os Panasonic erősítővel. Két csatorna hídban hajtja a mélyet, a másik két csatorna pedig a 4 hangszórót, a már felül említett Blaupunktokat, meg elől a lábtérben elhelyezett Sal 16-os boxxereket. Sajnos hangynomásról nincsenek adataim... De viszonyításképp cak annyit, h az utca vgéről hallatszik, ha megy a hifi, s ált csak félhangern hallgatjuk, s így is masszírozza a hátunkat. Hátsó ülésen helyet foglalni csak saját felelsségre lehet...
Jahm, woofer test lemezzel olyat szól, h minden kaszni elem próbál elválni a kocsiszekrénytől:))
Am az ajtók bitumenes cuccal ki vannak bélelve, a csomagtérajtóba pedig anno behuztunk egy strndpolifoam-ot, de még így is rezonál nagyon sok karosszériaelem:S
Jahm, sajnos saját képet nem találtam, ezt vki sunyin lőtte a tavalyi KGST partyn, pedig nem mutogattam a csomagtartót, mert elég rendetlenség van benne, meg nem igazán show eleme a kocsinak...
Tavaly 375-ért vették Békéscsabán egy autókereskedésből. Ledobták a 353-as felniket meg egyebeket, és kész. Itt vannak a tavalyi képek (hülye voltam, nem vettem meg, de pénz sem volt rá akkor):
Ne aggódj ,én is éjjel nappal dolgozom. Most Wartburggal sajnos nem tudtam foglalkozni ,pont az Ő feje felet levő ház illetékét kellett kifizetnem ,de legalább ezen is túl leszek.
Üdv!
Ha a karburátor 28H1 típusú: akkor a fojtószelepkar (amibe becsatlakozik a gázbovden) mögött találsz egy kicsi menetes szárat tetején befűrészelve, ami egy hatlapfejű anyával van lekontrázva. Ezen tudod esetleg beállítani az alapjáratott. Saját magad is megoldhatod a problémát. A művelet egy kb.200g kalapács J és két csavarhúzó ( egy kicsi, egy közepes) szükségeltetik. Szivatót told vissza ütközésig, ne legyen ráhúzva! A motor és kipufogó között lévő fűtés csövet szed ki, fojtószelepkart kb.30fokot elforgatnod és úgy ahogy de hozzáférhetővé válik a hatlapfejű anya. Most jön a kalapács és a közepes csavarhúzó. J Az anyát óramutatóval ellentétes irányba kocogtatod óvatosan Ha fellazult fentebb tekered. A kis csavarhúzó segítségével tudod bentebb (óra mutató járásával megegyező irányba) tekerni a menetes szárat . Tekersz rajta valamennyit pl. egy fordulatot. Próbáld ki! Befele tekerésre növekednie kell az alapjáratnak kifele ért. szerűen csökkeni. Ha meg lett az alapjárat a hatlapfejű anyával rögzítsd a szárat. Ez csak abba az esetbe működik ha más nincs elállítgatva pl. alapjárati keverék szabályzó, úszó, szivató ütköző csavarja,esetleg csatlakozó karima vetemedése stb.
Ha nem boldogulsz, hívd fel Dodi-t Szigetszentmiklóson 06-20-983-8835
A fütyülés jó esetben csak a generátor ventilátor lapátja gerjeszti. A lapátot cseréljétek le.
Neked még kimaradt, hogy a kalaptartóhoz használhatod sablonnak az eredetit. simán körberajzolod. Én 1-2cm-el nagyobbra csináltam, hogy elérjen az ülésig, és nelátszodjon ki a fém, viszont ha így csinálod, akkor azt a végét 45 fokban le kell vágni, mert van ott egy kis bumszli, ami kiemelné ha nem lenne kivágva ferdére.
Ha olyan döntöttet akasz mint nekem, akkor még ehez 1,5cm-el növelni kell, hogy elérjen az ablak gumijáig, különben tátongó rés lesz ott. Mint az első képen. Én ezt utólag négy csik farostlemezzel pótoltam. Második kép. De még igy sem teljesen tökéletes. Én ezért fogok újat csnálni, és a hátuljának az ívét is megváltoztatom.
Pmobil jól válaszolt. Pont ezért nem furtam még meg. Úgy akartam, hogy csak akkor fúrom meg, ha már megvan a központizár, a hátsóajtóba be van építve a hangszóró, és teljes átfestésre kerül a sor. És akkor megfúrom olyen kapcsolóhoz, meg a vezetékeknek, és gumicsővel átvezetékelem.
A küszöbnél a kapcsoló tényleg nem a leg praktikusabb. Volt, hogy már meglett taposva, amikor a tetőre pakoltunk fel nyaraláskor. Meg csúnya is, bár nem szokták észre venni. De ideiglenes megoldásnak, vagy ha egyáltalán nem akarod megfurni a kasznit, akkor jó.
Én azt javasonám, hogy kicsit illeszd vissza a kárpitot a résbe, és egy bankkártyávan, vagy valami hasonlóval próbáld visszatuszkolni. A C oszlop takarója összefüggésben lehet a beázással, plusz a szellőzőn keresztül bejutott párával is. Nekem teljesen szét mált, szóval már az sincs meg, de csináltam másikat. Ez rétegelt lemezből, és aluminium lemezből készült. Ekkor derült ki, hogy a C oszlop jobboldalon 1 cm-el alacsonyabb, mert nem fért be, mert mindkettőt a baloldaliról méreteztem. Bent volt egy darabig, de ezen is jelentkeztek a beázás és a pára nyomai elkezdett penészesedni, úgyhogy kiszedtem.
Ezért mondtam, hogy a kábelt a kalaptartó alatt kell elvinni oldalra, ott befűzni a Coszlopba, végig a tetőn, A oszlopn le, és már ott is lesz a műszerfal alatt, és semmi sem akad bele. Ha csinálsz fa kalaptartór, ami megéri, mert stabilabban tartja a hangszórót, és szebben szól, akkor alá mindenképpen tegyél szőszeget, vagy valami hasonlót, ugyan úgy nagy lukkal a hangszóró alatt, mert agy jobban felül a fa, jobban szigetel, és nem fog zörögni sem a széle. A kábel a fa alatt meg bele tud préselőgni a szőnyagbe és igy teljesen védve lesz. Elvileg kell lennie két luknak a megjelölt helyeken, legalábis nekem volt és gyárinak tünt, itt feltudod csavarozni 6os csavarral. Én a két külső összekötőbe is furtam lukat, nekem négy tartja, de hát mélyláda mellé nem árt. A por az nem árt a hagszórónak, végülis ha használod valamennyire tisztítja magát, de néha lefujod róla a koszt és nincs semmi gond. Nekem ami az ajtóban van azt pára is éri, mert ugye a felragasztot fóliát ki kell jukasztani, hogy szépen szóljon, meg amúgy is sokkal jobban belóg a hangszóró mint amennyit a fólia enged. És a pára sem ártott neki eddig.
Hát kicsit visszhangzik, de csak éjszaka lehet hallani tök csendben. Nappali alapzajban nem. Nemtom szedted e már le a tetőkírpitot? Na hát felette a tető nincs lefestve, helyenként még alapozó sem volt rajta, és rozsdált. Amennyire tudtuk kicsiszoltuk drótkorongal, aztán kapott fél liter alapozót, addig amíg rendesen festve nem lesz az autó. Ezért piros. A padlólemez nagyrésze is piros. Ott volt festve, de szintén rozsdált, és sok helyen magától feljött a festék.
A rolóért nem szól a rendőr, még nem találkoztam ilyennel, és a kilátást szem zavarja mivel perforált, simán átlehet rajta látni még éjjel is, a visszapillantóból is.
Ha TACSKÓban járok megnézem. A szerszámos láda is tacskós, kb 1500 Ft volt annó.
Jó hogy irtad a modelt, mert elfelejtettem berakni a képeket róla. Laptopon fotóztam, így mindenki viszonyítani tudja a méreteket :D Kb 3-4 cm-ről van fotózva, és a makró miatt az autó hátulja már háttérnek számít és humályosul. Egy kicsit megvan kopva a motorháztető. Arra gondoltam, hogy talán kromofággal leszedem a festést, és airbrusheres emberrel szépen lefujatom. Így ecsettel festve kicsit fura furán fest. :D
Szia gabordelonn! Most Toroco helyett válaszolok. :-D Pont azért rakta ezt a fajta kapcsolót, mert nem akarta a kasztnit megfúrni. De gondolom, ha majd csinálja a központi zárat, akkor ezt is kicseréli.
Azt a kapcsolot a riasztonak tetted a küszöbhöz???
Nemértelek:))))
Én nekem a központizáram és riasztom, ugy lett megoldva,hogy köznti zár(idö hiányában)csak az elsö két ajtóra volt, riaszto pedig mind a 4 ajto és csomagtérajtora.
A belsö világitás kapcsolora lett rákötve a riaszto,ha nyitottad az ajtot, arra riasztott, a hátsó ajtóknál miel nemvolt, igy vettem szinugyanaz amilyen az elsökön van kapcsolot, éskifurtam neki a helyét,beépitettem mármint az oszlopba,az ajton pedig a gumi ütközövel.
Szerintem nemkellettvolna sokat gondolkodnod, milyen kapcsolo kellett volna hátulra, és igényes is,esztétikailag.
Láttad ezt Toroco? Telen van a hasznaltauto.hu 30 000-ért kínált 1.3-as Wareszokkal. Röhej, hogy mennyit kellett keresni, most Dunát lehetne velük rekeszteni. :-D
Ezt legszívesebben megvenném, de gyanítom nem lenne meg a családban a háttér bázisom. :-S Egyébként a kép a tatabányai sportcsarnok mellett készült egy köpésnyire a garázsunktól. :-D
Azt hiszem, akkor lehet veterán vizsgára vinni, ha elérte a 30-at. Lehetnek rajta kiegészítők, de akkor azoknak is stimmelniük kell az adott évjárathoz. Egyébként én úgy tudom, hogy a a biztosítás is egyből a legkedvezőbb kategóriába ugrik. :-D
Oké, kösz. A veterán autókra ugye nem kell fiztni súlyadót, de kötelező biztosítást igen? Hány éves kortól számít veteránnak a kocsi? Csak a kor számít, vagy mindenképpen mindennek eredetinek kell lennie benne?
Szia kt78! Bocs hogy így megkésve írok vissza, ez a komment kiment a fejemből. Sajnos mostanság nekem sem volt időm arra felé járni, mert a BME hullámai összecsaptak a fejem fölött, de amjd megpróbálok megint arra kódorogni. Remélem én is hogy garázsba került. Nálad van valami változás, barna illetve kék Waresz ügyben?
Jaj, ki látta szombaton a Totalcart? Láttátok milyen frankó 2T Trabihoz, meg Wareszhoz való benzines kanna volt benne?Külön tartály a benyának, külön az olajnak. :-D
Szia Toroco! Nekem két problémám van a kárpittal, az egyik, hogy amint a mellékelt képen is látod ki lett rántva a tető ablaknál. Nem tudsz esetleg erre valami tuti módszer, hogy lehetne könnyen, gyorsan, egyszerűen vissza hajtogatni? Ha esetleg más is segít ebben a témában nem haragszom meg. :-D A másik, hogy a C oszlopnál levállt a két kárpit, nem tudom, hogy ez összefüggésben van e a hátsó ablak beázásval vagy nem, de nekem eléggé szúrja a szemem. Szerinted lehet evvel csinálni valamit, vagy hagyjam a búsba? Mert nézegettem más Wareszoknál és ott is elállt ugyan így.
A hangszóró sérülése alatt,azt értettem, hogy például bele akad valami a kábelébe, vagy ha ledöntött üléssel szeretnék valamit szállítani, és berakok esetleg egy lécet, vagy létrát, vagy nagymamát, akkor az le tudja-e tépni. Plusz a por se tesz neki jót szerintem. De a te megoldásod jónak tűnik. Meg egy szövet kalaptartó is jobban mutatna mint a mostani műbőr(vagy tudja a fene mi az :-S). Majd annak függvényében döntök, hogy mennyi időm lesz. A sablont nehéz elkészíteni?
Egyébként így hogy ki lett szedve a tetőkárpit nem visszhangzik a kocsi? :-D Vagy nincs igazán fémesen döngő Waresz hangja? Egyébként hogy hogy a plafon piros? Azt már te mázoltad át vagy cserélve volt?
A hátsó reluxád viszont nagyon tetszik, olyat majd én is szeretnék telepíteni az autóba. Mondjuk régen amikor még Trabink volt, abban volt ilyen, és egyszer a rendőr megállított minket, mert hogy zavarja a kilátást. Mostanság szoktak ilyenért kötekedni?
Ja azt a takarító cuccot meg a Tecsóban lehet kapni kilóra, azt hiszem felnitisztító néven fut, spricnis flakonba adják és nem is olyan drága. Majd ha haza megyek le fotózom mert nekem van a garázsban vagy két flakonnal. Egyszerűbben és kultúráltabban lehet vele takarítani, és te sem leszel fülig ferodolos. :-D
A szerszám készletet csak tippeltem, de onna gondoltam hogy olyasmi mint a miénk, mert a ládája tök ugyan olyan. :-D
Na valahogy mi is úgy vagyunk a pótkerékkel mint te. Ezért szeretnék majd egy fix-et beszerezni.
A modellnek tényleg marha nagy súlya van, de legalább nehezebben is sérül. :-D Múltkor megkérdeztem az eladót azt mondta, hogy ezeket első sorban a TT-s vasúti terepasztalokhoz szokták vinni.
Lujza eddig ismereteim szerint a Budapesten a XX. kerületben található de pontosabb adatokkal (GPS koordináták, helyrajzi számok) sajnos még nem rendelkezem. :-D
Majd írok még a tulajnak, csak mostanság nem volt rá időm, mert ma volt matek ZH holnap meg számtech. :-S
Máma naon ráértem. Ezeket alkottam. A hátsó ablakfűtésé külön van egy hüvelyban, azért nincs köztük.
Átlátszó ragiszalag a páravagy víz ellen mindkét oldalon, utána 2 oldalon ragasztós szalaggal rögzítve. (sose tudtam ki-kivel van, de mosmá ...) :)))))
Hát a tetőkárpit ke lett szedve, kb 2 éve, hogy át lesz kárpitozva az autó. Akkor kiterítettem és lemértem, kb fél év mulva megszereztem a kívánt anyagból a kellő mennyiséget, aztán azóta sem lett megcsinálva. Az eredetit már nem rakom vissza, a másik meg nemtom mikor lesz bele szabva.
Hát ez minden autóban ilyen, hogy a hangszóró meg a kábelek belőgnak a csomagtartóba. Mondjuk nálam nem, mert a kalaptartó alatt mennek, és mivel ferde így nem is lóg be. De ha csinálsz egy kalaptartót MDF lapből akkor már keveset lóg be, ha a kalaptartóra készítesz pluszba egy olyan kiemelőt mint nekem az ajtón van, akkor nem fog belógni. Milyen sérülésekre gondolsz? A hangzóró alulról nem sérülékeny, a mágnes, meg a fémkeret elég masszív. alulról csak akkor sérül, ha pl egy csvarhúzó átszúrja, olyan dolog ami nem fér át a vaskeretén nem okoz benne kárt, hacsak nem szándékosan van kalapálva.
Nekem ezek a gombok, már 2 éve bent vannak, és nincs velük gond. az L alaku vasba alul egy hosszúkás lukat csináltam, hogy lehessen mozgatni előre hátra. A kapcsolók keveset, kb 3mmtert mozognak, 1mm-es mozgás esetén már aktiválja is a riasztót. A csomagtartóban lévő menetes része már eltört, mert túlhúztam, és a két anya széttépte a menetes csővet amibe mozog a gomb.
Hát az a két nyári első gumi, csak még nem pakoltam ki. Igazábol nincs is pótkerekem, mert nyáron az egyik téli, télen egy egyik nyári van bent. Én a ferodolt egy összegyűrt ujságpapírral szoktam ledörzsölni róla, elég szép lesz úgy is. Szövetem nincs rá sajnos, de már van kitalálva más módszer, csak nemtudom mikor lesz megvalósítva.
Hol láttál szerszámkészletet, mert ami szerszám nekem van az mind benne van a ládában. A piros doboz az elsősegélyes, van még egy kanna a kerék alatt, meg egy aksi ami szintén a kerék alattvan, de nem látszik.
Nézd meg a gyertyákat, hátha valamelyik nem gyújt rendesen. Ha nem szürke a vége akkor ot van valami. A kábeleket is ellenőrizd, meg a fedelet. Nekem azért csinált ilyet, mert szépen lassan elégett az egyik kábel belseje, és egyre szarabbul kapta a gyertya a kraftot. Lehet még a fedél, mint ahogy irták, egy koszos légszűrő is besegíthet, Meg az eltömődött fúvóka a karbiban. Nekem cserélték zöldkártyakor, de ilyen lett tőle, és akkor az eredeti visszarakása megoldotta a gondot. Más nem jut eszembe.
Szia Toroco! Hú hát ez jól szét van kapva! A tető kárpittal mi történt, hogy "kikerült" az autóból? Te ez egy egészen komoly hangrendszer. :-D Nem csoda, hogy körbe riasztóztad az egészet. Mert hát nem akarom ócsárolni a Wareszt, de az tény, hogy a csomagtartót, én két perc alatt kinyitom egyetlen műanyag lapka segítségével.... Egyébként nekem nincsenek ilyen magas színtű elvárásaim a hifi cucctól, az a lényeg, hogy az AC/DC , a Damn Yankees , meg a Roxette tűrhető mínőségben szóljon az autóban. Nálunk inkább fater megy rá az ilyen 5 pont akárhányas hangrendszerekre. Én meg vagyok a mono hangzással is :-D Egyébként úgy tervezem, hogy az első hangszóróknak meg hagyom azokat a régi "retro"-kat amik neked is vannak a donorban, hátra meg hát valami útón módon beszerkesztem majd a kettőt. Csak az a baj, hogy szerintem igénytelenül néz ki, haát van fúrva a kalaptartó, és amikor kinyitod a csomitartót ott van a hangszóró alja, meg a kábelek. Plusz növeli a sérülések esélyét nem? Hát nem tudom még mi lesz, majd alszok még rá egyet.
Nem is olyan rossz ez a riasztó te. Csak az a baj, hogy ahogy én ismerem magam, az első nap sikeresen eltörném valamelyiket. Nálatok még nem fordult elő ilyesmi? Mennyire strapabíró?
Hű te hány pótkereked van? :-D Mázlista vagy, nekünk úgy kell cserélgetni, mert amikor Lali haverom leadta a törött 2T-jét, akkor elfelejtette kivenni belőle a zsírúj pótkereket. Egyébként egy kis felnitisztítóval fújd le szerintem, hagyd hatni az anyagot, aztán egy kis viz, plusz kicsi mosás, és enni lehet a felniről. Tényleg nagyon szépre meg lehet csinálni. :-D Neked sincs, olyan pótkerék takaró szöveted? Most valaki ajánlotta hogy bontóban kell túrni terepjáróknak a pótkerékét takaró vásznat, az ugyanúgy megfelel a célnak.
Látom te is vettél olyan szerszám készletet, mi asszem az OBI-ban szerváltuk akciósan. Neked hogy szuperál? Én már három sima csavar húzónak eltörtem a hegyét, plusz nagybátyám leamortizálta a szöghúzó kalapácsot, is, pedig nem volt extra erőknek igénybe véve. Ja meg hegeszteni kell a gyári Waresz hátsó üléstámlájának a tizes kulcsát is, mert azt is a kezemben maradt, amikor szereltem a Niva vadrácsát. Na megyek programozok még egy kicsit, aztán később még írok. üdv pmobil
Az általad leírt problémát nekem a gyújtáselosztófedél elrepedése okozta. Az egyik henger felé -egy szemmel szinte nem is látható- repedés keletkezett a közepén (a szén mellett). Ha cserélsz, akkor Orlik márkájút tessék fenntartással kezelni, mert nekem fél év után ismét elrepedt :-((( És pont amikor hideg, nyálkás idő van, akkor csinálja.
Egyik pillanatról a másikra elkezdett rángatni, nagy gázra fulladi, szépen lassan kell nyomni hogy felgyorsuljon és akkor is rángatva megy.
Folyamatos haladásnál is be-be rángat, megtorpan, akkor egy picit oda kell neki nyomni, majd vissza.
Üresben ha pörgetem akkor durrog. Alapjáraton nagyon szépen jár, hidegen is pöc-röff.
A gyújtás állításra csak kis mértékben reagál.
Kedve szerint, hol a karbi fele, hol meg a kipufogó fele durrog.
Padló gázra még üresben is lefullad.
Túl vagyok a többszöri karbi pucoláson, másik karbival is ki lett próbálva és azzal is ezt csinálta. Az én karbim is ki lett próbálva másik wartburgon és azon egy nagyon pict fulladt, de közel se annyira mint az enyémen, végül is ott tök használható.
Egyik pillanatról a másikra elkezdett rángatni, nagy gázra fulladi, szépen lassan kell nyomni hogy felgyorsuljon és akkor is rángatva megy.
Folyamatos haladásnál is be-be rángat, megtorpan, akkor egy picit oda kell neki nyomni, majd vissza.
Üresben ha pörgetem akkor durrog. Alapjáraton nagyon szépen jár, hidegen is pöc-röff.
A gyújtás állításra csak kis mértékben reagál.
Kedve szerint, hol a karbi fele, hol meg a kipufogó fele durrog.
Padló gázra még üresben is lefullad.
Túl vagyok a többszöri karbi pucoláson, másik karbival is ki lett próbálva és azzal is ezt csinálta. Az én karbim is ki lett próbálva másik wartburgon és azon egy nagyon pict fulladt, de közel se annyira mint az enyémen, végül is ott tök használható.
Nekem ilyen most a kalaptartóm. Az előző nem volt kiemelve, és nem voltak rajta kivágások. Ez most kellett a mélyhangok átengedéséhez. Rajta van a roló is. Én kivülre raktam a fehér részt.
Ez a mélyládám. 2db Sal SBX2030 as mélynyomó van benne. Reflexláda.
Ezek a risztó érzékelő i. Égy 150 forintos nyomó kapcsoló, ami bontja az áramkört, ha be van nyomva. Kell el L alaku vas, amibe bele kell rakni, a másik meg a csomagtartóé, amit adtak a riasztóhoz.
Hasonló kalaptartóban utazunk. Nekem 16os kör Pionner van bent, és nekem is ki van emelve, és van rajta roló is, plusz már van pótféklámpa is 24 ledes :D Nekem is szépen volt mély hang, sokan azt hitték mélyláda is van, és meg kellett mutatnom a csomagteret, hogy nincs benne. De azért kell az a mélynyomó, sokkal tisztábbak a mélyhangok, és élvezhetőbb a zene. Én a mélyládát is magam csináltam, és az első ajtókban van két öreg 16cmes sony xplód kiemelővel. Kárpitozva még egyik sincs. A kalaptartóra már készülnek az új tervek. Úgynézki lesz 4. verziója is, lehet, hogy nem lesz benne hangszóró.
Keresek képeket az egészről, nem garantálom, hogy most be is teszem a fórumba, de reggel tuti.
Pmobil! A riasztó érzékelőt is berakom ide, de majd mailben is elküldöm.
Oké, csinálok képeket, bár ebben a fényben nem tudom milyen lesz. Nekem tetszik, bár azt hittem kicsit nagyobb. De amilyen kicsi olyan nagy súlya van. Szerintem ecsettel van festve. Maga az autó részletesen ki van dolgozva.
Hol lehet a Lújzát megtalálni, mert én is megnézném élőben.
Én hátra a kalaptartoba raktam kettö ovál Sony hangszórót, ha jol emlékszem 3 utas volt, és azt egy 16mm es MDF lapba vágtam bele, amit ugy helyeztem és vágtam ki, hogy kicsit meg is emeltem hátulról a szélvédőtől. még utána ara raktam egy 120cm-es fekete rolot is, ivel utálom, ha este mögöttem az uj autocsodák erős lámpafényét kell néznem. Még jó, hogy asztalos vagyok, magam csináltam.
A kalaptartot bevontam fekete filc anyaggal.
Hátul szépen szólt a mély hang, egyáltalán nemkellett mélynyomó, meg ilyen baromságok, amiket az emberre beszélnek,persze jovolt a Kenwood fejegységem,elég nehéz is volt olyan hütöbordák voltak rajta.
De uraim, minek egy kocsiba több1000watt hangerö, ha csak egy Szokol rádiot bekapcsolok,az is ép elég lenne, hissz max csak üvöltetni lehet és az ember hallása meg elrepül az örök hó mezejére:))))
Elöl mindkét ajtoban 13 cmes kör, magas hangoknak, és a müszefalon az oszlopknál a csipogok.
Hát versenyző, az nem leszek. :-) Szerencsére nem is volt soha ilyen affinitásom. Viszont vettem én is egy újabb warburgot, nosztalgiából.Itten van-e. Na kezeket fel, ki terelgetett ilyet a '80-as években? :-)
Na és akkor szemelvények a tulaj leveléből, remélem nem haragszik érte:
"Szóval némi Lujza történelem: 1984. megérkezik egy Wartburg tourist a családba. Szeretjük, kényelmes, megy, mint a golyó. Közben a férjem fejében mindenféle fura gondoltok keringenek. Megtaláljuk Dömösön a Csonka testvéreket, Ők annak a híres Csonkának a leszármazottai, aki az autótervezés- és szerelés révén lett ismert. Szóval Ők, álmodták és tervezték meg Lujzát olyannak, amilyen lett. A Wartburg ugye alvázas autó. Az első ajtótartó oszlop mögött levágták a hátsó részt. Az alvázat meghosszabbítva építették rá a nagy dobozt. A vezetőfülke feletti részben két fekvőhely van. A másik két fekvő hely pedig a vezető és anyósűlés mögött. A bútorok is egyediek, kialakították a szekrényeket, elhelyezték benne a hűtőt, a mosogatót, víz- és szennyvíztartályt. A hátsó rugózást is megoldották, keményebb rugó került hátra.Mivel a súlya több lett, mint eredetileg a Wartburg volt, a kuplungot is erősebbre cseréltük, egy VW bogár kuplungja van benne.Ez azért erősebb, mert, ha jól tudom nem olyan lamellás, mint az eredeti Wartburgban. Mivel az egyik Csonka fiú autótervező mérnök, nem okozott gondot, hogy kiszámolja hogyan lehet a legkisebb légellenállást produkálni ennél a nagy doboznál. Ő mesélte, hogy a próbák során maga is meglepődött, hogy mennyire jól megy az autó. Az biztos, hogy szélérzékeny, a kormányt nem lehet kapkodni, meg lehet szokni. Autópályán még 100-at is lehet Vele utazni."
"Tehát, amikor összeállt az elképzelés, Csonkáék elkészítették a terveket, és azt fogadta el, akkor még a Fővárosi Tanács Közlekedési, vagy milyen osztálya. Ők engedélyezték a tervek alapján az autó megépítését. Utána kellett a Mozaikban levizsgáztatni, s a forgalmiba is bekerült az átépítés.Tehát így lett a touristból, lakóautó. S tényleg csak ez az egy van a világon! Annak idején meg is jelent egy autós újságban."
Ja és a válasz arra a kérdésre, hogy miért árulják:
"Csak egy kósza ötlet volt, hogy eladjuk, ezért került fel a netre a hirdetés, de lehet, hogy nem érdekell senkit, mivel kétütemű a motorja. Igen ezt még nem is írtam. Az eredeti motor van benne, 65 ezer km-rel. Télre a fiam bakra teszi, vizet leengedi, téliesíti Lujzát. Tavasszal mikor lelket lehel belé, egy pöccintésre indul!"
üdv pmobil ui: Most azért nem fogalmaztám át a levelet, mert túl sok lett volna, és nem tudtam volna hitelesen át adni a sztorit. :-D
Szia Toroco! Megkaptam az emailt, örülök, hogy szerencsésen eljutott hozzád. Esetleg rakj föl róla egy képet, hogy veled együtt örüljünk. :-D Elégedett vagy vele, mert az egyik barátom azt mondta, hogy szerinte egy kicsit elnagyolt...... Borítékot szerintem a papír-írószerben kapsz, én mondjuk elvettem egyet fater asztaláról, mert neki van vagy 80 db... :-D Ja nagyon kedves, a tulaj, majd mindjárt beszúrok ide a leveléből. :-D Tavasszal el kéne menni tényleg jól körbe fotózni. :-D
Szia petrol pet! Hát már engem is néztek hülyének emiatt, de biz isten, ha kényelmesen elhelyezkedem, akkor bele ér a plafonba a fejem. :-D Mondjuk én úgy szeretem, ha meredek az ülés támla, és egyenes háttal tudok ülni, de így egy kicsit lejebb kell csúsznom, és úgy már jó. Egyébként a Warbi ülés sokkal kényelmesebb mint példul a Primeránk ülése, a Warbiban nem fárad el úgy a derekam mint abban. A hátsó hely meg összehasonlíthatatlan, természetesen a Warbi javára..... Hát amint látom magasságod alapján már te sem leszel Forma1-es pilóta.... :-D
Ha neked nem probléma, akkor nekem úgy is jó. Majd mindjárt megadom neked az címemet. A pénzt meg majd valahogy eljutattom hozzád. Egyébként nem hiszem, hogy olyan sok lesz a postaköltség, mert én Toroconak Pécsre 90 Ft-ért adtam fel a pukkancsos borítékot. :-D De majd tényleg küldöm valahogy, plusz az üres CD-t. :-D Már úgy értem egy másikat a tiéd helyett. :-D
Ne viccelj már, én 2 méter felett vagyok jópár centivel, de simán beférek, pedig tolótetős az autó. Bár nem szoktam kihúzni magam. Tudjátok, mi a kicsi autó? A BMW Isetta. Na, az kicsi. :-) Az elölnyílós ajtót alig tudtam magamrahúzni:-)
:-S Máskor nem szoktál ott lenni? Mert pénteken konkrétan 10-kor vége a tanításnak, és rohanok a vonathoz, ami 10:25-kor indul. Előre is köszönöm a képeket! :-D
nézegettem régebben az "új" orosz autókat... néha ilyet is csinálok unalmamban. egyébként a www.englishrussia.com oldalon látni, hogy sok van belőlük. de így, közelről szebb, mint gondoltam volna.
A tatabányai autóbuherátor.... Na hát itt kb látszik, hogy mekkorák a szintbeli különbségek:-D A ruhám egy kicsit alternatív, és szedettvedett, de Wareszt meg Verhovinát bütykölni kiváló....
Ez is onnan való, csak azért takartam ki, hogy ne legyen olyan egyszerű a feladat. :-D Fényképezni nem szoktál, amikor arra felé jársz? Pár Volgát, vagy valami szláv ínyecséget? :-D
A kapcsolóról csinálok még ma képet. Furni nem kellett, mert a küszöb egyik csavarja tartja, nem a legszebb megoldás, de működik, és nem kell bántani a kasznit hozzá.
Hát nemtom, én nem hallottam erről az elektromos korrozióról. Nem tudom, hogy az alvázvédő, meg az alapozó elektromosan szigetel e, mert ha igen, akkor nemhiszem, hogy ilyen bekövetkezne, mert akkor a sárvédő és a kaszni más elemei között nincs elektromos kapcsolat.
Hangszóró. A két kis faládát nem javaslom, mert nem lesz jó. Nekem most olyan a kalaptartóm, hogy elvannak dobozolva a hangszórók, a mélyláda miatt, és csak a magas hangok szolnak szépen, mélyhangokról ne is álmodg, csak csattogás, meg kopogás lesz. A kalaptartót nem fölé ácsoltam, hanem az eredeti helyett. Nekem az eredeti tönkre ment a beázás miatt, és igy már nem sajnáltam széttépni sablonnak a másikhoz. Majd erről is rakok be képeket. Te meg akkor szedd ki az eredetit, és rakd biztonságos helyre. A hangszóróknak szabad út kell a csomagtérbe, hogy elég mennyiségű levegőt tudjanak mozgatni.
A pillanatragasztó elég jól megfogja ezt a fajta müanyagot.
Szia Toroco! Balf@sz voltam, és azért mentek üresen, de a másik fiókomról elküldtem neked. :-D Na ha már így feljött a tető téma, akkor írok egy kicsit erről, meg másról is: - szerintem ha a piros Wareszon lett volna tetőablak, akkor kevésbbé hajlik be ennyire a teteje, mert ahhoz legalább két plusz, és eléggé erős tetőmerevítő tartozik. Mondjuk ez valamennyire csökkenti is a belmagasságot, ami az én helyzetemben nem a legjobb, de hát az ember kompromisszumokra és vállalkozik a cél érdekében. :-D - hát igen "nagy lábon" élek. Általános hátránya csak annyi, hogy a villamoson vagy metrón, mind untalan rád taposnak, plusz az alkalmi cípőben képtelenség autót vezetni, mert egyszerre nyomod a féket meg a gázt. :-D Úgy hogy húsvétkor nagy attrakció volt, hogy öltönyben beállok valahová a parkolóba, cípő a padlóról felvesz, láb kocsiból kinyújt, és valahogy felhúzod a "rohamcsónakot" a lábadra. Még szerencse, hogy csak 4 helyre mentem...... - ezt a hátsó ablakon kéz kinyúlós dolgot, már én is elő vezettem, csak mutterom Corollájával, ott hál istennek le megy totál a hátsó ablak. Mondjuk engem zavart, hogy jobb kézzel kell indexelni, így aztán nem rendszeresítettem ezt a pózt. - arról a hátsó kapcsolóról majd tudnál képet szerkeszteni, hogy milyen? Kasztnit kellett hozzá fúrni? - Ja igen meg amit már régóta akartam írni, hogy valamelyik kommentben írtad, hogy csavarokkal rögzítetted a karosszéria elemeket. Én éppen mostanság olvastam erről egy cikket, hoy a csavarozás nem jó, mert hogy a csavar (szegecs) fémjének szinte garantáltan alacsonyabb az elektród potenciálja, mint az acéllemezé, ezért a lemez azonnal elektrolitikus korrózióba kezd, és fogy, épp az őt rögzítő kis elemek körül. A végén meg már szó szerint csaka festék tartja össze a kocsit. - hangszóró: Én úgy terveztem, hogy csinálnék a hangszóróknak két kis faládikát, és abban helyezném el őket. A kalaptartót nem szívesen furkálnám szanaszét, azért próbálom az "extra igényeim" mellett az autó eredetiségét is meghagyni, ezért nem akarom az ülés sínt se átalakítani. Bár ha jól emlékszem, mint ha te meg ácsoltál vona felé plusz egy kalaptartót nem? Legalább is nekem valami ilyesmi rémlik. - másik kérdés: szerintetek, ha a kardánboxnak a jobb hátsó rögzítő pöcke eltört (mert a haverom feszegette, hogy beférjen alá a lájnóleum), azt még meg lehet ragasztani? Vagy csak rakjak a csavarra simán egy anyát, aztán jól van? Na most egyenlőre ennyi, megyek matek agyképzésre...... üdv pmobil
Na újra egy rejtvény következik, ezt a kocsit tegnap találtam a Budafoki úton Wartburg fényképezés közben. Igaz nem Waresz, de Mo-n különlegesség. Kijön rá, hogy micsoda? Kíváncsi vagyok. Zárójelben megjegyzem, én is most láttam először ilyet. :-D A nyertes ingyenes, keréknyomás ellenőrzést kap. :-D
Egy kis ötletre lenne szükségem hogy mihez kéne hozzá nyulni!
Szóval mióta itt a hideg idő és kénytelen lennék kocsival menni melóba, észrevettem (nehéz lett volna nem) hogy nagyon kínkeserves az indulás! Ez azt jelenti hogy beülök indítok, egyet pöffen a motor és leáll, újra indítok ekkor már kb 3-4 et fordul a motor és leáll, kb a 4- indításra beindul a motor, de kezd lefulladni megint, ekkor gázt adok,már úgytünik jó, gázt elveszem és megáll. Ezt még kb 3x szor eljátszom (van hogy a gázadás ellenére is megáll) mire megmarad alapjáraton!De ha nem hagyom így kicsit melegedni akkor ahogy indulnék megint lefullad. Miután meleg a moci már nincsenek gondok.Most dugtam vissza a karbi elő melegítő sünijét is hogy hátha jobb lesz,de nem tapasztaltam változást.
A kocsi nem rég volt a szerelőnél aki megcsinálta a zöldkarit (ilyenkor álltalában mindig elállítja a jól belött dolgokat), most viszont nem voltam jelen a vizsgálat alatt így nem tudom mihez nyulhatott hozzá!
Egy másik kérdésem meg az hogy ha a szerelő azt mondja hogy cserélni kéne a hidrotőkét az mit takar?
Fura volt így vezetni, mert mindent kallantyút jobb kézzel kellett irányítani, meg az üveg igencsak nyomta a karom, nem is bírtam 3-4 kilóméternél tovább.
Pont ezt akartam javasolni, hogy össze kéne heggeszteni két sint, és akkor hátrébb tudnád tolni az ülést. Tudod milyen filinges kikönyökölni a hátsó ablakon, már csak az a baj, hogy nem lehet teljesen lenegedni. Én már csináltam. Néztek is rendesen :D
Igazából nem nagyon kell belenyúlni az elektronikába. Annyi, hogy egy kábelt megszakítasz egy relével, búzol kólön vezetéket egy kapcsolóhoz, kapcsold a relét és kész. A risztóhoz hozol két vezetéket az aksiról, az érzékelőknek meg külön kábelrendszere van. Nem lehet elkókányolni az elektromos rendszert.
Nekem, két pioneer hangyszóróvan a kalaptartóban, szép feltünő narancssárga membránnal, meg két piros sony az első ajtókba, de sztem hangszóróért nem törnek fel autót, mert sokáig tart kiszedni. Kifeszegetni meg nem lehet, mert akkor tönkre megy, persze, ha nem a papír kalaptartóban van. Ha a kalaptartóba rakod, ajánlom, hogy 18mm-es MDF lapból csinálj kalaptartót, és abba bele, a kalaptartó alá meg szőnyeget, és csavarozd a lemezhez. A csomagtér nagyonjó mélyláda két 16-os mély-közép hangszórónak.
A riasztó elöl a lámpákapcsolóra van rákötve, hátul meg én készítettem kapcsolót. Központizár még nincs, de már meg van rendelve.
Lehet hogy ez waresz fejtámla, de valami nagyon durva huzat van rajta, háttámasszal egybe építve. Nagyon jól néz ki.
Szagény waresz, de megvédte a gazdit. Annyira nem is tört össze. Ha a motor nem sérült volna ennyire, akkor még érdemes megcsináltatni szerintem. Talán még saját lábán elis menne, ha a motor nem kapott volna ekkorát.
Azt irják sértetlenül másztak ki az autóból.
Szerintetek, ha be raknánk valami merevítést az oszlopok közé a tető vonalában, akkor is igy behajlottak volna az A oszlopok, meg a tető? Gondolok egy zártszelvényre, vagy acél csőre.
Szia Toroco! Képet még nem kaptam, de azóta már írtam egy másik emailt is, ami kifejezetten erről a kép kérdésről szól, meg még pár apróságról, csak még nem küldtem el, mert a citromail-en átléptem a napi 100 leveles limitet, és meg kell várnom az éjfélt hogy elküldjem. Te nem írtál levelet?
Ja az ár le maradt, az alkalmi cípő viszonylag drága, kb olyan 30000, de a kínai csukával és az egyedi originál bőr erdészeti bakancs általában egy 15 000 kijön darabonként. :-D Egyébként magasságom miatt a Wareszba is egy kicsit gondba vagyok, mert a 197 centimmel kifejelem a tetőablakos plafont, plusz a lábamat se tudom a legjobban kinyújtani. De hát én azt mondom az ember idomuljon a keleti technikához. :-D Egy barátom mondta, hogy új ülés síneket kéne belerakni, de engem nem visz rá a lélek.....
Hát a válasz az ide nem vágó témára:-D Én úgy kb. a 49-50-51-es méretekbe esek, attól függ, hogy európai, ázsiai vagy amerikai méret szerint , mert mindegyiknél egy kicsit más a méretezés. Sport csukából hál istennek a kínaiba mindig szokott lenni, jobb alkalmi cípőt a Mr. XL-ben szoktam venni Pesten, téli bakancsot meg csináltatok a tatai cípő gyárban viszonylag olcsón. :-D
Tudod milyen világot élünk! Minőség, tartósság, praktikum a francba! Az új szoleg: Vedd meg, használd oszt dobd el és vegyél újat! Közben ne gondolkodj! Ha nincs egy vasad se, vegyél föl minél több kölcsönt, hitelt, amit majd egy életen át besz@rva nyöghetsz! Aki pedig megeléxik a régi cuccokkal az maradi! (Szerintük) Ilyen szép világban élünk! A katalizátor téma is beilleszthető ide! Tényleg ki a f@szt zavar ez a néhány 2T, ami maradt? Nincs ennél komolyabb baj?
Az szép dolog ,hogy van divatos ,új autó ami sokaknak annak árán is megfelel ,hogy évekre eladósítják magukat ,de én pl személy szerint örülnék ,ha békén hagynának a 30-40 éves konstrukciós autóimmal együtt .Pont ezt a fogyasztói dolgot kényszerítették rá nagyon sok pajtában álló ,csak orvoshoz szállító Wartburgosra és egyébb régi autótulajdonosra és szabályzásokkal ,megtévesztéssel ,stb elérték ,hogy tulajdonosaik lecseréljék feleslegesen őket. :-(((
Bocsi, de tényleg 51-es? Csak azért, mert a mi szemünk fénye 9 éves és 39-es cipőt koptat. 1-1,5 fejjel magasabb az osztálytársainál! Masszív, erős! Többszőr szóba került, hogy mekkora lesz "kifejlett korában". Szóval manapság könnyű ekkora lábbelit beszerezni, nagyon drága stb. Csak hogy mire számítsunk?
A többiektől elnézést kérek a nem témába vágó témáért!
Hát a pénz már csak ilyen! Röviden! Vót több Barkács is. A legutóbbi szépségemmel 5 évet húztunk le együtt, de hát az alváz... Most más drágaságom van, ami tip-top (és Off 3,5 éves munkával, rengeteg kiadással, utánajárással stb.) Vadi új-gyári alkatrészbázisom van Barkas-hoz, tényleg minden. Kivéve alváz és komplett fülke. De Barkács most nincs, sajna! Ez a bánatom, vagy betegségem? Mert hiányzik! Tonképpen nagy dilemában vagyok e miatt! Üdv.
Hát sajnos ja. Bár az enyém a valóságban 51-es.... :-D Össze is akadnak néha vezetés közben..... Egyébként nálam nem is a mennyiségi felhalmozással lenne a baj, hanem az hogy egyetemistaként, nincs önálló jövedelmem, és így AEJ fenttartás is elég nagy gubancot fog okozni, fillérre kiszámoltam már mindent, és így nehéz lenne még egy autót bevállani. Mondjuk elrakni eltudnám, hely lenne, de az a büdös pénz...... :-( Mindenesetre drukkolunk Matiznak. És te eddig hány Barkácsot halmoztál fel?
Megmenteni! Különben meg röhögnöm kell! Lehet, hogy hasonló a surranónk? Nekem azt mondta az asszony:-Ha még egy Barkas-t hozol a házhoz, én költözöm!!! Erre én: Tudod drágám milyen precíz vagyok, én szeretek biztosra menni! Most ezt tudván egy platóst és egy buszt is szeretnék beszerválni! Üdv.
egy rokonnál feleslegessé vállt egy Wartburg. Kockalámpás kockaelejű, botváltós. Első gazdás, igazi öregbácsiautója, szép, meg minden, csak ugye értéke nincs. Anno évekig vártak rá, most meg már nem tud vele menni, nem tudja használni, csak áll az udvaron.
A helyi MÉHtelepen azt mondták, hogy pénzt nem adnak érte, semmit. Csak a bontóspapírt, hogy kivonathassa. Ettől, ez az autó jóval többet ér... Valamit ki kéne találni, hogy megmaradhasson, hiszen kiválló állapotnak örvend, hibátlan és hiánytalan...
Magyarul: kéne egy bontó, ahol adnak nekem egy papírt, némi baksisért, és jut is, marad is, autó megmarad, papírok leadhatóak.
Mailben is jöhet.
Más: ma nosztalgiáztam kicsit...vezettem egy 4T-t szintén öregbácsié, 43 ezer km-el, tiptop...micsoda feeling! A váltó teljesen pontosan járt, ajtó szépen csukódik, motor pöccröff, kupplung könnyebb mint a Vitarámban...! És pont olyan színű volt,mint a CETem anno...
Maximálisan egyetértek! A mai szekerek=tucat, dizájn, fostalicskák... Mostanság a kedvenc divatelemem a visszapillantó tükörbe épített irányjelző! Frankó!!! Motoros tükörállítás+elektromos fűtés na és az új divat a villogó!!! Külön röhej, hogy már a kishaszonjárműveken is megfigyelhető! Aki vezetett már nagyobb vasat v. netán tgk.-t kaminyont, az tudja, hogy ez fogyócikk! Hát jó és praktikus egy darab. Ennél már csak az ára lehet vonzó!
Szia Toroco! Na meg kaptad már a csomagot? Hát a beszerelés úg fog menni, hogy valószínűleg elviszem egy haveromhoz, aki bagó pénzért bele rakja a riasztót, a harmadik féklámpát, meg a "zaj" rendszeret. Az elektromos részekkel egyébként is passzív vagyok, mindig attól félek, hogy egyszer belebuzerálok valamit, aztán a büdös életben nem tudom helyre hozni, és akkor mehet a villanyász guruhoz, és az eléggé pénztárca terhelő. :-S Egyébként távirányítós MP3-mas CD-és és kazettás lejátszót tervezek bele szerkeszteni, ugyan is ezt megkaptam ingyen unokatesóm férjének a régi VW Santanajából. Plusz jön hozzá két Panasonic hangszóró, ami miatt mondjuk aggódok egy kicsit, mivel hogy márkás cucc, nehogy valaki megkívánja, aztán nem "szabály" szerű" ajtónyitással (értem itt, hogy bedobja egy fél téglával az ablakot) eltávolítsa azt az autóból. Ja igen én csak azért mondtam, hogy szerintem nincs érintkező a jobb oldali első ajtónál, mert ha átnyomom a világítás pöcköt a kis lámpán, akkor csak a vezető oldali ajtóra gyullad fel, egyébként tök süket. Mondjuk akkor lehet, hogy rossz az az érintkező. És akkor a tiéd úgy van megcsinálva, hogy csak az első két ajtóra van rá kötve? Tényleg a tiédben központi zár is van?
Ja képek, ezeket ma fotóztam, az egyiket a Siroki utcában a 6 villamos régi Móricz Zsigmond körtéri, a 4-es metró építkezése miatt megszüntetett hurkában. A háttérben még egy Combino is feltűnik. :-D
A másikat meg Jócivárosban. Azt egy kicsit jobban is körül fotóztam, mert volt benne hátsó fejtámla. Szerinted ez is Waresz fejtámla lehet csak be van kárpitozva?
karl benz a Mercedes topicon ezt így fogalmazta meg:
"
fejlesztőmérnök vagyok autóiparban...hjajj de sokat tudnék mesélni! :-((
(ha szabadna) :-(
Az autóipart ma a divat határozza meg. A kocsik úgy váltakoznak és újulnak meg, mint a ruhák divatja tavasszal vagy ősszel. A vásárlóknak mindig valami új kell, mert ez dől a reklámokból és rááll.
Mi meg alíg bírjuk követni. Mindennek olcsónak, könnyen gyárthatónak és ma már újrahasznosíthatónak kell lennie. A minőség leegyszerűsítve azt jelenti, hogy valami éppen csak az egyértelműen meghatározott követelményeket kell kibírnia, amibe egy odaütődés, párás helyen való tárolás adott esetben már nem tartozik bele.
Autókat már nem gyárt senki, csak összeszerel. Az egész ipar egy nagy piramis számtalan beszállítóval és albeszállítóval.
Mi pedig csinálunk egy jó, és ésszerű konstrukciót, aztán jön a projektes vagy a sales-es és parancsba adja, hogy ennyivel olcsóbnak kell lennie, mert pl.a PSA kocsija ennyivel olcsóbb lehet. Az eredmény pedig gányolás és szívás, na meg szerelhetetlen szar kocsik meghatározott élettartammal. Ez ma írd és mond, 300 eKm..azaz ennyi lesz egy kocsi várható futásteljesítménye a bontóig a mai napi statisztikák alapján. Régen biztonsági tényezők és tapasztalati számok voltak, de ennek az eredmény túl jó és túl megbízható 1M km élettartamú kocsik (adott esetben Mercik) lettek.
De az nem éri meg és nem is tartható épp a divat követése miatt.
Abba azért gondoljatok bele, hogy pl.20-30 évvel ezelőtt egy mai extrákkal felszerelt kocsiért mennyit kellett volna fizetni fajlagosan, azaz mennyit kellett volna dolgoznod, hogy vehess egyet.
Egy mai autóban, a legtöbb csoda extra már alapfelszereltség és fajlagosan "olcsók" az autók, ezért lehet már mindenkinek klímás-ablakemelős-légzsákos-ABS-kipörgésgátlós buzukija!
Na szerintem ez volt az a baleset amit kt78 látot. Nem kt78? A tűzoltóság által kibocsátott hivatalos jelentés: A 6-os főúton a személygépkocsi megcsúszott és az árokban a feje tetején landolt. A Wartburgot vezető fiatal nő könnyebben sérült.
Szerintetek lehet még ebből autó? Bár ahogy nézem a motor is súlyosan sérült, mert folyik belőle az olaj. Mindenesetre én meg adom neki az 5 csillagot, hiszen megvédte az utasat, és jól működetek a gyűrődési zónák. :-D http://www.langlovagok.hu/html/galeria/1288.shtml
Ki látta tegnap a tripla X-et? Szegény Vin Diesel alig bírta megelőzni azzal a szakadt Pontiac-al a jó kis Wartit, majdnem felkenődött a kamionra. :)))))))
Naon állat volt, a fiammal egyszerre kiáltottuk: WAAAARTBUUUURG VAZZZZZZE!!
Szegény ha tudta volna mit előz, biztos megvárja a kamiont! :)))))))
High everybodri! Nem emlékszem már ki volt, az a "vészmadár", aki írta, hogy úgy sem fog a Wartburg lakóautó tulaja visszaírni, de örömmel jelentem nem lett igaza. :-D Ma kaptam a tulajtól egy levelet, amit kicsit átfogalmazva itt is leközlök. Ja, igen a kocsi ára csökkent, most már 840 000 Ft-ért elvihető. :-D
Az autó Lujza névre hallgat. Elsődleges cél az volt, hogy a szállást a lehető legolcsóbban oldják meg. Lujzával sikerült! Annó a Mozaik utcában lett levizsgáztatva, ahol nem nyerte el a vizsgabiztosok tetszését, mindenbe bele kötöttek, de végül átengedték. Az első nagy út 1998-ban volt, ahol a boldog tulajdososok 6000 km tapostak bele 1 hónap alatt. Íme az útvonal: Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország- lent délen, végig a tengerparton, Olaszország. Aztán Jugoszláviáig, Lovranig, majd Ausztria és úgy haza. De járt még az autó Görögországban és a törököknél is, aztán Spanyolországban, Andorrában. A kétkedők kedvéért, a tulaj azt írja, hogy a fék remekül vizsgázott, (Andorrából lefelé 3000 méterről nem is kellett mást csinálni, mint fékezni) jól fognak és az autó simán bírja a 90-100-as utazót. És most idézek a tulajtól:
"Sokat számított, hogy olyan klassz a belső elosztása, hogy rengeteget lehet bele pakolni, az út során mindenünk megvolt a kajától kezdve a szükséges holmiig, gyógyszerek, a kedvenc könyv, társasjáték, minden kacat, amire útközben szükség lehet,hogy komfortosan érezze magát az ember! Nincs is annál istenibb dolog, mint 40 fokos melegben a hűtőből elövenni a hideg üdítőt és sört!"
A '75 előttiekben is volt hardytárcsa, csak rájöttek, hogy ha nem átlósan csavarozzák a hardytárcsára a kormányművet meg az oszlopot, hanem 2-2 egymás melletti csavarral, akkor a hardy elszakad ütközésnél, és nem jön így be az utastérbe a kormányoszlop.
frundsberg: sok TWK-tag ismeri az egykori fehér kockalámpás Wartburgomat. Az egy '76-os bódéra szerelt '86-os Special kasztni volt. A Specialt totálkárosan vettem egy halásztelki bontóban. Alvázsérült volt, a bal első kerék a tűzfalig hátrajött. A kormányhardy el volt szakadva, ezért a műszerfal és a kormányoszlop a helyén volt, az ajtók csukódtak. Tűzfal egyengetés után átszereltük a '76-os alvázra a bódét, és még 10 évig azzal a kasztnival jártam.
Én sem találtam meg a módját, hogy hogyan lehetne szakszerűen szétszedni... ezért nem is szedtem szét: a tükörlap és az index leragasztásával történt a színrefújás.
Amikor a visszapillantós színre let fujva, szét lett szedve? Azért kérdezem, mert érdekelne hogyan lehetne szétszedni károsodás nélkül. Én az indexhez szeretnék hozzá férni, de nem találtam meg a módját, hogy hogyan szdjem le a tükörlapot.
Igen, így csinálom. Ami rosz az enyémbe, de még használható, úgy cserélem, hogy donor is működő képes maradjon. Az volt vele a baj, és már akkor is ilyen volt mikor megvettük. Nem vezérelte az alapjárati mágnes szelepet, és az alapjárat is összevissza változott. Az alapjárati mágnes szelep rá volt kötve fixen 12Vra, és ezért egy saru mindig lógott a levegőben. Én nem tudtam, hogy miért volt, de elmagyarázta a szerelő. Tehát ezekszerint, 3,5 éve így használom az autót, érdekes hogy annó átment a zöldkártyán.
Nekem van imobilájzer, és távirányítós riasztó is a warciba, de nem árt ha beraksz kormány és kuplunk zárat. Elég meglepődve szoktak nézni az emberek amikor pittyeg, meg villog az autó.
Annyit mondok, hogy nehogy beszereltesd ezeket, mert nem éri meg. Én 11K ért vettem a riasztót, és azt mondták szereléssel együtt 20, én meg mondtam, hogy egy óra alatt magam is beszerelem. Ebbe az autóba egy délután alatt simán beépítheted mindkettőt, és akkor még sokat mondtam. Nem bonyolult, de ezt megbeszéljük emailben, és részletesen majd leirom, meg képeket is küdök. De a beszerelés a riasztótól is függ, bár sokat nem változtat a lényegen.
Az a világításkapcsoló jó is, de kéne lennije jobb oldalon is.
High Toroco! És ezt a donor dolgot most hogy csinálod? Most csak át tetted a kocsidba a donor gyújtás elektronikáját, vagy kis cserélted a kettőt, és a donor ugyan úgy üzemképes mint az előtt? Egyébként mi volt vele a baj?
Ja igen egy kérdés, most azon gondolkozom, hogy immobilizer-t rakatnék a kocsiba. Szerintetek érdemes, vagy elég a kormány+kuplung zár? Plusz gondolkodom hogy riasztót is szereltetek bele, csak ötletem sincs, hogy mire kössük a jeladót. Ugyan is csak egyetlen érintkező van,ami jelzi, ha nyitva van az ajtó, az is csak a belső világításnak kapcsolja a testet a vezető ajtaján. Van aki már heckelt riasztót 4T-be?
Nem érdekel esetleg valakit 94 000 km-ert futott jól felszerelt, garázsban tartott 1.8-as 2002-es Nissan Primera? Ugyan is a jövő héten lesz leadva a tb-i Chevrolet kereskedésben, és szólok ha eselteg valakit érdekel, akkor időben rá tudjon. Fater ugyan is Epicára cseréli. Bár múltkor egy kicsit rosszat szóltam, amikor éppen ajnározta, hogy az Epicának 480 literes a csomagtartója, én meg csak úgy lazán oda szóltam, hogy hű de nagy szám a Varnyúé meg 525.... :-D Hát nem volt természetes a mosolya.
Ez első szériás törésteszt lehetett ,késöbb ,úgy 1975-től talám már biztonsági kormányoszloppal szerelték a Wartburgokat ,csattanásnál kitolja a kormányt felfele a szélvédőn ,nem tolja bele a vezető hasába.
"Biztonságtechnikailag semmiben nem lesz más, mint az eredeti 4T kasztni. Gondolom törésteszt nem készült, de az ívelt és gömbölyded formák csak jobban ellenállnak az esetleges erőhatásoknak, mint a szögletes elemek."
Arrol nem is beszélve ,hogy az évek folyamán nem vastagították a karosszéria lemezeit ,éppen elenkezőleg. Akkor most merre fejlődünk visszafele? :-)))
nálunk le se szarták nem nagyon foglalkoznak itt az okmánybe meg a rendőrségen mindenféle elopott wartburggal én nem fizettem semmit ez meg már valamikor tavaly volt
Látjátok, rendszám van rajta? Tehát nálunk kultúráltabb országokban biztonságos ez a megoldásis. Szerintem egy kis ésszel és leleményességgel a műszaki problémák orvosolhatók. (biztonsági öv és hasonlók)
Az a fő problémájuk,hogy a púposba nincs meg a hátsó biztonsági öv felfogató csavarjának a helye,(mondjuk az első se túl bizalomgerjesztő,de modjuk az is csak 1964-től),nem lehet technikailag visszafejlődni. A 4T kabriohoz: Üdv: DE LUXE 64
Azért fáj, mert ha veszel egy új OFF autót, akkor minimálisan 400.000 FT ÁFa, illetve min. kb. 120.000 Ft reagdó beesik a költségvetésbe, illetve a kereskedő is fizet mindenféle járulékokat, minél több autót ad el, annál többet. De ha TE (illetve a többi topicos, erősen gondolok itt Twk004-re, W312-re, stb.) elkezd ilyen gépeket barkácsolni, akkor legfeljebb 100.000 Ft-os mindenféle illetékeket lehet leakasztani, ami úgy ötöde annak ha új OFF gépet veszel, tehát célszerűbb adminisztratíve megtiltani az ilyen barkácsolást, arra való hivatkozással, hogy nem biztonságos.
Nevetséges: iü. szakértői jogosultságom van járműtervezésre (ez kb. 6 embernek van meg a mérnöki és szakértői kamarából Mo-n), felülbírálhatom! jogszerűen pl. a Suzuki műszaki megoldását egy bírósági perben, és "hivatalból" nekem van igazam, DE! nem épyíthetek itthon autót, mert egy másik jogszabály ezt tiltja, és engem sem mentesítenek ez alól!
Ember legyen aki kiigazodik azeken a tetves jogszabályokon. ppeet kollegáék megcsinálták amit említett, szerintem jó ötlet. Tehát működik a dolog, mással ne törődj.
Viszont ami tényleg érzékenyen érint engem, hogy szeretnék én is egy 312-est 4T motorral. Pl. egy ilyet. Ez egy álom. Régebben még lehetséges volt 4T alvázra-motorra feldobni a 312-es kasztnit, mondván: -bódécsere volt.
Polgár Tibi barátunk azt mondta, hogy tudomása szerint övé volt az utolsó amit így engedélyeztek. De én utánajárok még ennek, háta lesz egy utolsó utáni engedély. :)
De most komolyan: Miért fáj ez nekik ennyire? Biztonságtechnikailag semmiben nem lesz más, mint az eredeti 4T kasztni. Gondolom törésteszt nem készült, de az ívelt és gömbölyded formák csak jobban ellenállnak az esetleges erőhatásoknak, mint a szögletes elemek. Ezt minden kisgyerek tudja. :)
szerintem akkor is át kell írnod, hogyha közben "ellopták"! ugyanis a vagyonszerzési illetéket ugyanúgy be kell fizetned, hiszen megtörtént a vagyonszerzés, az már a te bajod, hogy nem vigyáztál az autóra...
ja, nyilván eredetvizsga meg forgalmi, törzskönyv nincs, tehát "csak" a lökettérfogat után kell fizetni. bár nem tudom, hogy az eredetvizsga hiányához mit szólnak... (honnan tudják, hogy nem lopott autót vettél-e?!)
Szia Toroco! Megirigyeltem tőled a téli képeket. :-D Tegnap voltunk kint a barátom telkén Várgesztesen szarvasokat etetni, aztán ott próbálkoztam művész fotózkodni. Sajnos nálunk most már olvad, pedig én is hogy örülnék ha annyi hó lenne itt is mint nálatok. :-D
Hál istennek ilyenkor AEJ el van spájzolva, egy agro fólia alatt. Várja hogy el múljon a locs-pocs. Nálatok a garázsban az Audi áll? Az a rajz szerű kép tényleg nagyon jó.
A donorból kidobtad a szőnyegeket, vagy már azok is beléjük fagytak? Észlelhető számottevő állapotromlás?
Nincsen, én is csak nézegettem. Egy 50-es házaspár hozta ki. Akkor még nem volt eladó ... Amúgy nem értek egyet azokkal, akik a gyengeségét kritizálják. A kasztni fele hiányzik. Helyette van a felépítmény. Becslésem szerint ez az autó kb. 1100-1200 kiló lehet a 920 helyett. A megengedett össztömege 1320 kg, és én mentem már full tele autóval + Camptourist utánfutóval Horvátországig. Nem olyan kevés az az 50 paci, higgyétek el. Simán futott a pályán 100-at (90 helyett ... ), és ment volna többet is, csak ugye a fék... az úgy módjával volt ... A 353-asnak is egy kifejezetten rövid I-II. fokozata van, azzal megindul a lakóautó, utána meg már lendületben nagyon nem érezni a több súlyt. Megérezni, persze, de nem hinném, hogy olyan nagyon lomha lenne.
Na mire ezt megirtam a képek már ez egy órás kategóriába kerültek. Na most megyek hunyni, délelött még vár rám egy hűtőtakaró beépítés. még jó hogy délután felcsaptam a téli kerekeket.
Pécsett leesett az első hó. Ezeket a képeket most löttem, kb fél órája.
Ezek itt a téren készültek
Itt tök olyan mintha az autó rajzolva lenne
El vagyunk havazva
Érdekes látvány ilyen havasan.
Elmentem autózni, hát csuszik rendesen az út. A 4sávoson kicsit faralgattam, meg csináltam pár kézifékes kanyat, az egyikben elég jót drifteltem.
Itt kicsit megálltam szélvédőt takarítani, mert az ablaktörlő már nem tudta letolni a havat oldalt meg alul, és a hátsó üveg is tele lett. A buszmegállóban áldogált egy busz egy ideig, visszafele nem volt ott, és így itt megmertem álni az emelkedőn. Lehet nem indult volna el fölfele, ha nincs a tiszta rész.
Ma voltam a másik autómnál. Kibányásztam a fólia alól. Mivel fóliázáskor már esett az eső, ezért kicsit jeges volt az a utó itt ott a fólia alatt. A gyújtáselektronikát kicseréltem a kettőben. Lőttem pár képet is.
A fóliából kihámpzós kép :D Ezen most mind két warci rajta van. Majd egyszer lesz olyan is, hogy együtt lesznek.
(a számozás csak azért, hogy tudjam, hogyan kell számolni ezzel a hüle fórummal)
Ha 12 éve van kivonva akkor azzal semmi gond, akokr még nem kellet leadnod az az autót. KPM nél bármikor vissza lehet helyezni egy szigorított műszaki vizsga után.
Olvasgatom itt a kommenteket, és egyre jobban elszomorodok. :-S Most akkor ha esetleg a szomszédban lévő legalább 12 éve forgalomból kivont 2T kombit megvenném, és valahogy sikerül kivinnem egy barátom erdő széli telkére, ahol a kutya se jár, meg tolvajok sincsenek és legfeljebb az őzeket meg a vaddisznókat zavarja, akkor illegálisan van nálam az autó? Plusz nagy valószínűséggel forgalomba sem helyezhető? Vagy ha esetleg AEJ-t rendszám nélkül akarom konzerválni az örökkévalóságnak a garázsban mert nem bírom fent tartani, vagy összetört de bontóban se akarom leadni, akkor bűnt követek el? Na menjenek a ............ Mindenesetre, én AEJ-től sosem fogok megválni, inkább elrohasztom a kert végében, vagy élete végig garázsban fog állni, de bontóba sose... Hiszen ez volt az első autó amit életemben vezettem. Most úgy őszintén nem mindenkinek szíve joga, hogy olyan autót rohasszon a kertjében amilyet akar?
Ja a kemping Warbihoz csak annyi, hogy ha van az ágyon fólia, akkor szerintem teljesen normális hogy ott tárolja az ember a gumit. Helytakarékos.. :-D Valószínűleg elég harmatos lehet a kétütemű motor, de istenem nem Ausztriába meg Svájcba kell vele menni. Ahhoz tényleg a 4T Trans kéne, szerintem az 1.3-as 4 váltóval igen csak pörgős lenne. Egyébként nem hiszem, hogy annyira szél érzékeny lenne, ha megnézitek azért mint ha egy kicsit jobban is ülne a fara, meg szerintem a súlypont is alacsonyabban van, mert ha jól látom egyedül az alkovós ágyak vannak magasan. Nekem mindenesetre azonnal kellene, ha bejött volna pár órája az ötös lottó, már csengetném is a lét. Én mindenesetre simán bevállalnám vele Görögországot oda vissza. :-D Fílingre kárpótolhatatlan. Plusz, hogy csak 80-nal lehet menni, ha megnézed a Ducatókkal azokkal sem száguldoznak nagyon többel. És azokkal már Dunát lehet rekeszteni. :-D
Kedves lacibácsi! Ha ennyire tetszik a "Barkács" lakóautó , és ha esetleg nem láttad múltkor, amit ide beszúrtam, akkor felrakom még egyszer a Haller utcai Barkast. :-D üdv pmobil
Ez így jó, ahogy van. Amúgy a tavaszi Autópiacos TWK találkozón kint volt vele a házaspár. Én, ha lakóautóra vetemednék (pont az hiányzik még a sok nyűgöm mellé), akkor egy platós Barkasra tennék (illetve vennék, mert építeni nincs lehetőségem jelen pillanatban) egy felépítményt. Ja, és szigorúan kétütemű motorral ...
A tulajdonog változását mindenképp be kell jelenteni 15 napon belül, érvényes műszaki vizsga nélkül is! Emellett meg kell fizetni a vagyonszerzési illetéket, csak épp nem állít ki új forgalmit az okmányiroda amíg meg nem lesz a műszaki vizsga.
Már 2éve ki van vonva a forgalomból de egyébként sem használhatnám közúton jogsi hiányában!Csináltunk neki faterral egy ideiglenes garázst hogy ne érje eső stb.
Teljesen igazad van!!! Sajnos ez az egyetlen ktg. takarékos megoldás! Egy hónap és meg van a rendőrségi határozat, ügy lezárva! Tényleges forgalomból kiírás 10 év, ha jól tudom! Ez a módszer alkalmazható roncs gép olcsó, gyors eltűntetésére bontási engedély és egyéb hercehurca kihagyásával ! Ahogy írtad, az óvatosság a jószomszédok és egyebek tekintetében azért ajánlatos. No meg a kis-flex használata (motor-alvázszám). Kevésbé vagányaknak, vagy akik esetleg később (felújítás után), forgalomban is használni akarják a gépcsodát, marad az átírási procedúre és ktg.-k, valamint a 1/2 évenként az ideiglenes forgalomból kivonás.
ha valaki spájzolni akar akkor arra olyan ötleme van hogy megveszi az autót van 15 napja átíratni abban a 15 napban bejelenti hogy ellopták és akkor már nem kell átírni mert nincs mist a lopást bejelented a rendőrségen jegyzőkönyvet beviszed okmányba ott néznek bután hogy hogy hogy lopnak még wareszt -te szomorúan válaszolsz hogy minden pénzed erre ment el-de különösebben nem foglalkozol vele
rendszámot eltünteted és kész érdemes 1 hónapra átvinni vmi ismerős telkére és ott tárolni aztán hazavinni hátha a rendörök vmiért megjelennek a háznál + infórt mert valamit elfelejtettek vagy valami mi így csináltuk ez persze csak arra megoldás ha vki alkatrésznek akar spájzloni később ebből már nem lesz autó mert nem fog szerepelni nyílvántartásban 1 idő után, vagy max úgy hogy ellopták
csak műszakival és biztosítással írják át. ha lejár a műszaki, akkor is kell biztosítást fizetni. csak akkor nem kell, ha veterán-előminősíted és meghatározatlan időre kivonod, ahogy korábban már mondta valaki...
Egyszerű a válasz: Mo-n az életben végig nem vered 353-ra és 4T-re. De a 311/312-ből volt gyári kabrió, és veterán autót különben is lehet összeépíteni.
És ha átíratod és csak a súlyadót fizeted? Aztán mjad ha lesz rá időd, akkor leműszakiztatod, meg biztit is akkor kötsz...nem tudom lehetséges-e ez így. A szürke forgalmit meg oda ne add! :) Remélem februárban elvégzem végre a sulit, és akkor már jobban tudok "koncentrálni$$$" a kis hobbymra! :)
Na pont én is hasonlo kérdést tettem fel az elmúlt hetekben, de nemkaptam választ:((((
Most az átíratás meglessz novemberben, de a tény hogy nincsen rajta se müszaki, sem zöldkártya. Mondjuk ha csak 1-5 év mulva tudok vele foglalkozni akkor addig mit csináljak vele, ami leggjobban megéri??
Vagy marad az, hogy jövö márciusban(mivel tudjátok külföldön dolgozom)fogom,elviszem a szerelöhöz és átviszi a vizsgán, csak az bal elsö javitoivet kell cserélnem midenképpen.Kötelezöt pedig kötök hobbyauto megnevezéssel a TWK ban, vagy hogy is hivják azt a megnevezést. Az kb 20000ft per év,plussz sullyado12000, igy hogy van 1 kocsim papiron évi32000, meg a zöldkártya.Lehet joban járok mi?
De az tuti,hogy átiratásnál(ugyis a párom intézi)a Szürke forgalmit nemadom oda, elveszett édesapámnál mondván.
Köszönöm az infót az ideiglenes kivonásról. Ez nagy baj. Így akkor sehogysem lehet "elspájzolni" jó kis "leleteket"???...sajna most arra nincs pénzem, h fizessem utána z adót...még ha bizti nem is kell :((((
Érdekel engem is ez a "hogyan vegyük birtokba úgy hogy ne kelljen rá fizetni" dolog, mert ráleltem a családunk első autójára, egy citromsárga 353W deluxe-ra. '94-ben adtuk el, 2000-ben újra gazdát cserélt, most egy 62 éves bácsi a tulajdonosa. Csak kerítésen át láttam, elég ramaty állapotban van ('77-es asszem), egyes elemek cserélve lettek és teljesen elüt a színük. Asszem beszélek vele, hogy semmiképp ne vigye majd bontóba, ha megunta. Apunak elmeséltem, meg is kért nehogy meglepjem vele. :))
Ideiglenesen most már csak határozott időre, de legfeljebb fél évre lehet kivonni a forgalomból, ez idő alatt mentesülsz a gépjárműadó és a kötelező felelősségbiztosítás fizetése alól is. Az eljárás díja 1800 Ft és a forgalmi engedélybe vésik be a forgalomból kivonás tényét, a határidő letelte után automatikusan "visszahelyeződik". A végleges forgalomból kivonáshoz pedig autóbontó igazolása szükséges.
Jó ez a lakóautó. Tetszik. Alá egy 4T alváz, bele egy 1,6 VW motor rövid (Caddy/Inca) váltóval, átalakított féltengelyekkel, Zsóri féle rásegítős fékkel, Trans vagy Tourist hátsó rugókkal, Irmscherrel, KMGY műszerrel, és hajrá. Csak se idő, se pénz nincs rá, hely se, meg már van 6 Wartburgom... Meg egy 4x4 AX, meg egy Daf Coupe...
jaja ezen én is gondolkodtam elég durva lehet vezetni igencsak kell fék úttal számolni meg a max sebessége is szerintem 80 körül mozoghat ekkora bodéval meg a kanarba is elég óvatosan kell bemenni szerintem mert eléggé dőlhet főleg ha szeles az idő azért ha ebbe belekap a szél azért tudja cibálni,én tavaly sokat jártam 1 vivaro-val hát azt is dobálta a szél mondjuk az alapból is hulladék autó 2 hetente kellett szervízbe vinnem emrt mindig szét húllot benne valami 3 hónapig volt,azalatt kb 500e lett ráköltve és ekkor 4 éves autó volt,már akkor el kellett volna adni aztán venni 1 transt!:-) de nekem amúgy nagyon tetszik ez a waresz 1 misit szerintem megér csak átfújatnám mert ratyi a színe és nem tetszik:-)
már 1 éve fent van, ennyiért kizárt hogy eladja. Persze lehet hogy családi nyomásra kell hirdetni és akkor direkt azért ennyi az ára hogy nehogy elvigyék :))
szerintem meg baromi sok 1 guriga egy ilyenért. Becsülni kell persze a belefektetett munkát, de csodálom hogy egyáltalán ez műszakin átment. Képzelhetitek milyen szánalmasan mozgathat az az 50 lóerő egy ekkora bódét. Az úttartásról meg a fékekről már nem is beszélve....
Ja még vmi... Volt már róla sokszor szó, de nem akarom visszakeresni. Szóval ha ideiglenesen kivonatom a kocsit a forgalomból, akkor kell utána fizetni vmit? Vagy hogy kell azt csinálni, ha "el akarok rakni" egy kocsit későbbre...igaz most trabiról van szó. Az egyik ismerősöm mondta, h lejár a trabija műszakija, és már nem akar vele semmit kezdeni...mondta, hogy viszi bontóba, mert csak így lehet kivonatni, és ő már nem akar utána fizetni semmit. Azt is mondta, hogy ha ideiglenesen van kivonva, akkor kell vmit fizetni utána. Ha nem kéne, akkor "megmenteném".Szóval akkor most hogy is van?
Egyébként ezt a "Majd meglátjuk, még gondolkodunk rajta!" szöveget, már csak azért se vezetném elő, mert amióta a kertet áruljuk, hogy végre teljese jogú Wartburg tulajdonos legyek, annyi ilyen ember jött, és én mindig örültem, hogy na végre ez tán megveszi, aztán még is itt hagynak minket mint eb a Szaharát. Nem baj, jövőre megy az ingatlan közvetítőhöz, és mindenképpen elpasszoljuk, AEJ pedig megy a garázsomba. :-D Plusz a sok gyökér bejelentkezik, hogy jönnének meg nézni, te kimész, ott vársz két órát, aztán tosznak el jönni. Remélem az ilyeneknek sürgős dolga akadt az anyjuk sírjánál.....
Szia lacibácsi! Hát nem tudom, ha nem lenne érvényes a hírdetés, akkor valszeg le vette volna az expresszről nem? Meg lehet, hogy képe attól még maradt róla. Plusz gondolj bele, hogy ha mi feltesszük ide neki, meg a honlapra is, akkor az plusz hírdetés! :-D Én mindenesetre optimista vagyok. üdv pmobil
Ui.: Plusz saját tapasztalatból tudom, hogy az expressz hírdetéseket havonta frissíteni kell, mert különben törlik. De mindjárt megnézem a levelezőmet, hogy írtak e vissza valamit.
"Tisztelt Tulajdonos! Nem rég nézegettem az Expressz honlapját, és felfigyeltem az Ön hirdetésére. Én egy Wartburg fanatikus fiatal ember vagyok, akinek minden ez a típus. Sajnos annyi pénzem nincs hogy megvegyem ezt a különlegességet, viszont az egyik barátommal most készítünk egy Wartburg-os honlapot, a www.wartburg.eu internet címen, és szeretnénk megkérni Önt, hogy ezeket a képeket, (sajnos bennük van az pimasz expressz felirat), illetve ha vannak még további képek, el jutassa erre az email címre, és mi felraknánk a honlapra különlegesség címszó alatt. Segítségét előre is köszönöm!" Üdvözlettel P. J."
De szerintem írj neki te is egy emailt, sok lúd disznót győz, akkor lehet, hogy még több képet kapunk. Bár a legjobb lenne személyesen elmenni, és megapixeljeire fotózni ezt a csodát. :-D
Itt az email: juhaszne.kati51@t-online.hu
Mindenesetre az expresszes képeket lementettem a gépre. Egyébként én arra lennék kíváncsi, hogy a hátsó futóművel mit csináltak, mivel azért ez nem egy szokványos terhelés. Tuti meg van erősítve az is meg az alváz is nem? Szerintetek is ezt Trans-ból készítették?
Nem biztos hogy sok érte az egy milla, nézz utána mennyiért árulnak még lakóautókat. Szerintem nem olcsó mulatság egy ilyen, és ez meg tuti tök egyedi cucc.
Irtad a tulajnak, hogy archiválnánk a masinát, és hogy fényképezze körbe amennyire csak lehet, Nem számít ha 200 képet küld, akár csinálnék neki egy külön galériát is az oldalon. Esetleg ird még meg neki ezt, és, hogy nagyon csodáljuk az autóját. Warci 4 ever!
Ez kurvajó. Szerintem nem sok az 1 milla érte. Gondold csak meg, hogy ilyen egyedi kocsija nem lesz másnak és egyben egy garzonlakás és Wartburg is. Minden álom egybeöntve. Nem kell órákig utazni a városban a munkahelyedre, egyszerűen leparkolsz a cég elé és kész. Ott lakhatsz, elég 5 perccel a kezdés előtt felkelni és elindulni. Mégegy előnye, hogy a nap folyamán bármikor hazaugorhatsz aludni egy kicsit és mindezt munkidőben. Szerintem jó dolog ez, biztos sokat dolgoztak vele, mert kizárt, hogy gyári legyen. és én mondom, hogy kívül-belül még sokkal szebbé lehetne tenni a kicsikét.
"Garázsban tartott, 4 fekvőhelyes teljesen egyedi Wartburg lakóautó jó állapotban eladó. 12 V-os és 220-as rendszer kiépítve. A hűtő 3 üzemmódú: 12V, 220V és gázüzem. Eredeti motorral 65000 km-el. Beépített konyharész: mosogató, hűtő, kétlapos gázfőző.Víz- és szennyvíztartállyal. Horgászá sra, túrázásra, campingezésre kiválóan alkalmas."
Szia Toroco! Sajnos ma már nem rakom fel ide a képeket, mert rosszak a fényviszonyok, és az újság fényes papírra van nyomtatva, ami marhára tükröződik. Majd holnap napfénynél... :-D Ui.: Azért zárójelben elmondom, hogy ez azért főleg a pótkocsikról szól, kevésbbé a Wareszokról, csak egy bekezdés szól róluk.
Szia wartburgospeti! Feltudnád rakni még egyszer a linkeket, mert így nem akarja beolvasni. Egyébként én láttam régebben valamelyik hasznalautos újságban, hogy előlhűtős Transba építettek Renault motort, a plató helyére, pedig lakókocsi felépítményt. Ez volt kb olyan 5 éve, és akkor került 300 ropiba. Lehet, hogy még meg van valahol, majd megnézem az archívban....
Szia! Hát igen, Általános Járműgéptan előadás előtt készült roham munkában. De a barátom elhozza a jövő héten is, úgy hogy majd akkor korrigálok. Egyébként a kis betűket nem mindenhol lehet elolvasni a könyvben sem. De majd törekszem a jobb minőségre. :-D Mindjárt elő keresem az archívból az alvázas cikket.
Már várpm, remélem megjön. A könyv egész jó lett, sajnos a kis méretü betüket szinte sehol nem lehet elolvasni, és van pár oldal ami elg homályos. Idővel jó lenne valami szkennelt verzió.
Legálisan is meg lehet csinálni, talán, de eszméletlen összegekbe krülne csupán az engedélyeztetés, terveztetés, stb. is. 5-600.000 Ft-ra gondolj.
Inkább megéri a kenőpénz, vagy ha van ismerősöd, akkor minden tuti. Egyedül csak a közúti ellenőrzés okozhat gondot, de okosan azt is meg lehet úszni.
Akárki akármit mond, én egyszerűen nem hiszem el, hogy felfüggesztett szabadságvesztés járna ilyen esetben. Legvégső eset lenne a rendőrök megvesztegetése ha olyan a szitu.
Nagyon hülye vagyok, de elnézéseteket kérem, a munka után az ember kissé fáradt,helyesbítek, padlováltos.
Valoszínüleg nekem is egy kürtöm volt, talán mi tettük rá anno20 éve mikor vettük 7 évesen.
Még valami, bár abszolut nemérdekell , hogy eredetiség e vagy sem, de én tavaly szereztem egy elektronikus gyujtást, és beletetettem a Wartburg szerelömmel(anno kinn tanult a gyárban, most vállalkozóként szerelö, Pesti úton 17ker),aki a Típust, az utolsó csavarig ismeri.De azóta tényleg nemkell szórakoznom a megszakitocserékkel,viszont hamisitott:))) és ezért nem eredeti, toljatok csak le:)))
A piros kocsinak amit TL 54-01 rakott fel, színtén cserélték az égszíjtárcsáját fémre, valszeg barkas-é, nekünk is cserélve lett, egyszer vizpumpás lett fenn lengyelországban a hegyekben(alig van ott warti) és ezt szerezték nekünk, azóta jo, az elöttelévö,szarrá olvadt:))
Szia limdom! Hát nem tudom a Közlekedés Felügyeletnél vannak jó fej vizsgáztatok? :-D Én még nem nagyon találkoztam velük. Múltkor, amikor egy kompresszort akartunk vizsgáztatni, abba kötöttek bele, hogy van rajta 220V-os kimenet, de nincs róla érintésvédelmi tanubizonylat, vagy is, amikor a gép a teherautó után van kötve, és teljesen ki van kapocsolva, akkor nem ráz meg senkit. Röhej.... De emiatt elment egy egész napunk, meg 17 000 Ft-unk, hogy találjunk egy villanyszerelőt, aki 1 perces munkával rá dug egy fesz mérő, és megállapítja, a szinte gyári új kompresszorról, hogy jééé ez nem ráz! És ami Tatabányán ott folyik.... Mindenkinek csúsztatni kell a zsebbe, gyök 2-vel dolgoznak, a számtíógépes rendszernek meg 2 és fél órára volt szüksége, hogy a tőle 3 méterre lévő kasszába el jusson az adat, és ki tudjad csengetni a lét. Én azt mondom, hogy lehet, hogy külsőre EU-ban vagyunk, de oda bent tombol a szocializmus...... Előre félek, amikor márciusban megyek AEJ-jel.
Egyébként legális módszer nincs is rá, hogy nagyobb motort építs bele? Példáúl egyedi beépítési engedély vagy ilyesmi? Esetleg ilyenkor a gatyádat is lehúzzák rólad? Vagy korábban hogy csinálták, azt hogy a Volgákba meg az Uazokba Mercedes, meg Peugeot dízel motorokat raktak?
Szia ppeet! Sikerült fel venni a kapcsolatot Szabóékkal? Esetleg őket megkérdezhetnéd, hogy nincs e ködlámpájuk.
2003-ban az volt a vizsgáztatási irányelv (foglalkozásból eredően), hogy a motor ugyanolyan alkatrész mint bármi más. Az új autókban pl akkor már csak motor típus volt felvezetve és nem motor szám. Azóta nem foglalkoztam a témával. Megérné utánanézni.
Szia Toroco! Találtam egy újság cikket a gotha-i Schmitz Cargobull gyárról a Camion Truck and Bus magazinban. Itt készültek a Wartburg alvázak is. Erről írnak a cikkben is, meg fénykép is van róla. Bemásoljam? Érdekel?
Lehet valahol kapni hátulhűtős 2T első fényszórója alá gumiszigetelést? (Azért így tettem fel a kérdést, mert sok kéne nekem. Kb. 12...:-D)
Kérdés No. 2.:
Nincs véletlenül valakinek eladó króm lámpakarikája hátulhűtős 2T-hez: olyan, aminek nincs kivágva az alján az állító kallantyú helye?! (Ebből csak kettő kéne.:-))
A tuti joker-szöveg az előző kommentemben olvasható, "hát nemigaz, már megint szorul a bowden: próbálja csak meg Ön is!":-)))
Amúgy az említett 2.0-ás Trabi tulaja Tibke, néha ide is ír hasznos dolgokat!:-) És nagyon helyes módon ő sem stresszeli túl a dolgot!;-)
(Amúgy az ilyen 'gyárinál nagyobb' motorral rendelkező autók vagy önmaguk vizsgáznak, ""jófej"" vizsgabiztosokkal, vagy ha ez esetleg éppen nem működne, akkor egy gyári autó vizsgázik helyettük. Persze a saját rendszámával, ami később átvándorol. Tehát mindig minden megoldható, csak a részletek változatosak...)
Hát, azért itt városban nem nagyon tudom elképzelni, hogy pl. a Váci út szélén - igazoltatás közben kinyitogassa a motorháztetőmet...
Bár való igaz, hogy érdekli őket, mert az igazoltató rendőrök többször kérdezték már, hogy milyen motor van benne?!
De mindenesetre az biztos, hogy ha bekerül a nagy motor (talán még előtte is), szigorúan mágnessel fog nyílni a gépháztető (úgy, mint most a csomagtér) - természetesen a kamubowdent meghagyva, hogy ha valaki nagyon ki akarná nyitni, hadd huzogassa a bowden kallantyúját!:-)
nincs valakinek 4 ütemű wartburgra gyári ködlámpája? vagy nem tudja honnan lehetne szerezni? jó állapotú bontott is jó!! nézzetek körbe légyszi hátha vki talál nekem az anyagi részét utánna elrendezzük,nem ingyen kérem természetesen köszi
Meg lett a zöldkártya. A szerelő cserélt fúvókát, aztán észrevette, hogy a gyujtáselektronika meg van hackelve. Én ezt észre vettem miután megvettem az autót, de nem tudtam hova tenni, hogy ott lóg egy csatlakozó, mert mindenhul volt. Kiderült, hogy agyujtáselektronika meghalt. Valami alapjárati mágnesszelepre fixen rá van kötve a 12V, és az miatt sokkal nagyobb a CO. Úgy lett meg a kártya, hogy ezt a vezetéket lehúzta róla mérés közben, és akkor tök jó volt, csak nem volt alapjárat. Mondtam, hogy van egy ilyenem a másik wareszben, és holnap kicserélem őket. A mérés után faszán beállította a karbit. 900as az alapjárat, és szép egyenletesen jár.
5730FT-ból meg volt az egész.
Miután elmentem, fordulhattam is vissza, mert nem akart gyorsulni az autó, rángatott meg lassult. Visszamentem, visszatette az eredeti fúvókát, és már jó is volt az autó.
Ja és nem mér pontosan a kombiműszer, kb 70-100al nagyobb fordulatot mutat 2500ig, utána már 150-200at. És szerintem a vízhőfokot is rosszul mutatja, mert nem hiszem, hogy 110C-nál még nem kapcsol be a venti.
Érdekes, hogy a magam részéről nem ismerek senkit akinek egy közúti ellenőrzés alkalmával kinyittatták volna a motorháztetőt. Viszont jogukban áll és ha kívülről nagyon állat a kocsi, sok az optikai tuningelem, akkor ez felkeltheti a hatósági közeg érdeklődését. Nem tudom, de ha én rendőr lennék, minden vágyam az lenne, hogy Doma testvérünk autójának motorterébe belepillathassak. :) Viszont egy teljesen átlagos kinézetű autó nem biztos, hogy érdekelne.
A bovden ötleted jó dolog, ez nálam meg is valósult a véletlen miatt. Az történt, hogy a kallantyú mögötti lemezke amin át van fűzve szépen eldörzsölte az acélsodronyt és le is szakadt. Így a kallanytú ott fityegett, a bovdent visszavágtam, mert kisé kiszőrösödött, csináltam egy fogantyút a végére 1 db csavar és néhány anya segítségével. Na ez jó méllyen, jó hátul volt, látni nem is lehetett, csak a tapasztalt kezek érzésre találták meg. Nem hiszem, hogy a rendőröknek kedvük és idejük lenne nekiállni gépészkedni, hogy összekössék a leszakadt bovdent, tehát ez is egy Joker ötlet, némileg csökkenthető a lebukás veszélye.
Itt egy gumiméret kalkulátor: http://www.pasztoy.hu/nyarigumi/valtomeret.php Itt ki tudod számolni a váltóméreteket.
A 4 évszakos gumikról én rosszakat hallottam, mégpedig olyat, hogy nyáron túl puha, télen meg túl kemény. Szóval se hidegben, se melegben nem az igazi. De nézz teszteket, mert az az igazi, és talán hitelesebbek, mint amit az ember itt-ott olvasgat.
Én pl. ilyen télivel szemezgetek, ez több teszt alapján elég jónak tűnik: GoodYear UltraGrip 7 http://eu.goodyear.com/hu_hu/tires/repository/UltraGrip7/index.jsp És az ára is kedvező.
Ha más motorszámú motor van benne, akár típusazonos is, és nincs bevezetve a forgalmiba, az jármű egyedi azonosítójának engedély nélküli megváltoztatása, és 3 évig terjedő börtönnel bűntethető.
Emberölésre tényleg felfüggesztett jár, de Wartburg motor átcserélésére is könnyen kaphatsz fél év felfüggesztettet, aztán priuszod lesz, annak minden előnyével. Ugyanez a rendszámcsere is.
Sajnos ha cseréled a mocit, az a gépjármű azonosítójelének önkényes megváltoztatásának minősül. A megfogalmazás lehet hogy nem a legtutibb, de a lényege ez.Ez olyan mintha átütnéd egy lopott autó alvázmotorszámát stb.-stb tehát olyan mintha egy okiratot hamisítanál.Nekem ezt mondták.A srácot így szivatták akit elkaptak.Persze a felfüggesztett a legszigorúbb, de ez esetenként változik mint sok minden más is.Például ha rendőr elkap mondjuk ha teljesen le van fóliázva a kocsi akkor azt is megteheti hogy leszedi a rendszámot + pénzbüntetés.De a legtöbbször kap az ember max egy 5-10 ezer forintos csekket.Mint minden ez is a rendőrség stb. jóindulatán múlik.
Szerintem is pénzbünti, meg forgalmi bevonás. Nem lehet ennek utána nézni valahol?
Én azt csinálnám, hogy beszerelnék valahova, egy rejtett motortérnyitó kallantyút, az eredetin meg elvágnám a bovdent, mondván, hogy az elszakadt, és nem lehet kinyitni, a helyszinen, meg szerintem ezt képtelenség kinyitni, bár még nem próbáltam alulról.
Amúgy Wartburgospeti, én kizárt dolognak tartom a felfüggesztett börtönbüntetést, mert az gondatlanságból elkövetett emberölésért szokott járni, típusidegen motor miatt nem. Viszont a kemény pénzbünti és a forgalmi azonnali bevonása igencsak reális lehet. Talán le is foglalják a kocsit, de én ezt sem hiszem.
Nekem 175/70 es matador MP12es gumik vannak fent, nyári. Jobb ez a gumi mint az előző volt. Az 165és volt, és 4évszakos. Kemény, és csúszott is rendesen, főleg a nedves úton, hidegebb időben száraz uton 60al megcsúsztam vele a kanyarban, ezért is szált el mind a 4. Ezekkel a nyári gumikkal 70el beveszes minden gond nélkül azt a kanyart, ahol a 4évszakossal már erősen sodródot a másik sávba.
Van egy kocsid, vagy ismered a vizsgáztatót, átmegy a vizsgán. Ha kell, adsz neki sok-sok pééénzet. Alapjában véve illegális, de ha nem vagy bátor vagy nincs ismerősöd a vizsgánál, akkor a vizsga előtt vissza kell tenni az eredeti motort. A Trabisok ötlete azért jó, mert a kocsi nem fog megbukni a rendőri ellenőrzésen, ott nem igazán néznek motorszámot. A többit már leírtam.
De kiderül sajnos.Ha esetleg törzskönyvnélutcai rendőrségi igazoltatásnálvizsgánál (ekkor ha vissza van cserélve akkor nem). Egyébként 1.6-os motoron én is filóztam, de egy ismerős szerelő mondta,hogy neki egy ismerőse lebukott amikor a rendőr megnézte a motorszámot (nem Wartburg volt). Sajnos a mai törvények szerint ilyen esetben felfüggesztett börtönbüntetést is lehet kapni. :(
Mindennap olvasom a forumot, de a héten nemsok szolás volt, de ma nagyon sok.
Valamilyen dolgot, témát bocs mindig kitaláltok, pl ez, hogy hány luk van a motorgépháztetön, az életben nemszámoltam még meg, de ezektől az aproságoktol, és a részletekben van a lényeg, minden elkészült mü után, legyen az egy cipötől kezdve a ajnos a vezetöoldalon a fej felett megrepedezett, de cserélje ki aki.........
Így korhü, esetleg ha 60 éves leszek és idömilliomos akkor.
Ott ha jól tudom a Balázs Viktor által szerkesztett Szocialista autók című könyvet lehet, kapni, aminek az elején egy fehér-barna púpos látható. Állítólag az sem rossz mese könyv. :-D
Szia gabordelonnn! Mostanság ritkán látlak a fórumon... A kosz miatt nem kell szégyenkezned, szerintem a honi Wareszok állapotához képest, ez teljesen jó állapotban van. :-D Én egyébként a Waresz szigetelő anyagától vagyok kiborulva, régen biztosan jobban nézhetett ki, de most hogy már megöregedett és megsárgult, úgy néz ki mint ha rozsdásodan, plusz néhány helyen mint ha t@kony lenne szét kenve a lemezen. Különösen a csomagtartó fedélnek a belső felén. De mások is mondták, hogy ez ilyen, így kell elfogadni. Majd ha rakok bele zajcsillapító polifómót, akkor úgy sem fog látszani. :-D
Csak nem azt akarod mondani, hogy egy 2000-es Passat szívét építed be a Wartburgba? Az nagyon állat lesz. De mégis hogy gondoltad? Vizsgára mindig visszateszed az eredetit? Végül is 2 évente 2 nap munkába kerül.
Trabisoknak ennél kifinomultabb módszereik vannak, a következőket tőlük tudom.
Wartburg 1.3 motorja és a Trabant 1.1 motorja a megszólalásig hasonlít egymásra. Totál ugyanúgy néz ki, csak a lökettérfogatában különbözik egymástól a két motor. És hát ugye ezt csak a motor szétfűzése után lehet megmondani. Ezért ránézésre senki nem tudja megmondani, hogy 1.1 vagy 1.3 van az autóban. Egyébként a Trabisoknál egytől egyig így van bent mindenkinek az 1.3. Azt, hogy milyen karburátort , vezérműtengelyt stb. tesznek rá, azt meg semmi nem tiltja.
A Wartburgban is lehetőség hasonlóra, be lehet építeni egy III-as Golf 1.6-os motorját is, amit egyébként a Trabiba is előszeretettel építgetnek be. Az is nagyon hasonlít a Wartburg motorra, ránézésre arról sem mondja meg egy rendőr sem, hogy az nem a saját motorja. Főleg ha az IFA-s szelepfedél, meg az IFA-s vezérműburkolat át van téve....:)
Sziasztok!!! Megszámoltam, legalábbis képeken,a 2T men 2X8 luk van, a 4Tmen 2X10 luk volt. Nekem egy idöben volt a kissebb fajta fekete müanyag szellözörács, de ahogy ment bele a korba a kocsi, leszedtem mert nem tetszett.
Megnéztem Matíz sárga kocsiján is 2X8 van.
Még egy másik észrevételre mondom, hogy nekem ha jol emlékszem kettö kürt volt a kocsin, de nekem nem Delux a kocsi, csak símán 81es sibedás,botkormányos,diszléc nélküli az ajtok.
Most akkor ez milyen kiadás????
És haTL-54-01 az alváz alapján megállapitotta, hogy a két kocsink gyártása színte egy idöben volt, neki meg kormányváltos.
Nekem van egy könyvem, egy kicsi zsebkönyvnek is lehet nevezni, amiben az IFA cég összes személyautója benne van, az összes típussal.
Még a Pólusban vettem egy szakkönyváruházban ahol csak autos könyveket lehet kapni. Német nyelven van, de tele képekkel, majd ha megyek haza, utána bemsolom a borítoját.
Egy kép a kürtről.
esküszöm, az ünnepek alatt rászánok fél napot és kitakaritom a motorteret a portol,néhány helyen a zugok felé azért sötét kicsit a karosszéria, mert mi még kb 10 évesen ki üregvédtük a kocsit mindenhol azzal a benyomhato hajlékony csövel, kompresszorosan. Ég a pofám ettöl a kosztól. Majd csinálok új képeket.
nyugodtan rakjál fel 175/70es kereket szélesebb lesz kicsit így stabilabb is a komfortból nem veszítesz ugyanakkor ha pirellit szeretnél akkor a p400-at tudom ajánlani ez egy idei modell évben megjelent gumi abroncs elég jónak számít
Akkor ő egy kicsit jobban járt :-o. Asszem idén jelent meg és hamár ilyen mániám van, hogy Wartburg gondoltam nem hagyom ki. Különben elküldik Magyarországra is csak ki tudja mennyiért. Itt lehet megrendelni:
Szia TL-54-01! Hát akkor már két ember van a Földön akit nagyon irígylek. :-D Szerintem nagyon jó kis könyv. Most csak gyorsan fényképezőgéppel "bescanneltem" de később majd tervezem a minőségi beolvasást is. A honlapra majd fel kerül az egész. :-D Ja a haverom meg Berlinben, a DDR múzeumban vette 10 (ojuróért).
Szia Toroco! Látod, én azt el is felejtettem, a car styling-os is nagyon jó! Na ma sikerült lefotóznom a barátom 170 oldalas Wartburg enciklopédiáját, most másolom be, a képeket majd küldöm neked. Bár így is lesz vagy 170 mega. Megőszülök mire felmegy óriás melléklet.... :-D
Sziasztok! Felkerültek a téli gumik a Wareszra, de úgy néz ki hogy mindkét garnitúra kerekem cserés lesz. Tavasszal valószínűleg egy garnitúra 4 évszakos gumit fogok választani, tekintettel arra, hogy nagyon keveset autózok és a 2 garnitúra kb. 15 év alatt kopna el :) az öregedés miatt lehet hogy kevésbé lenne biztonságos, mint ha egy 4 évszakost cserélnék gyakrabban. Mindenképp valami neves márkát akarok venni, leginkább a Pirellivel szemezek. A gyári abroncsmérettől (165/80R13) mennyire lehet eltérni? Pl. most azt hiszem egy 165/70R13 méretűt láttam akciósan, egy ilyesmi eltérés nagyban befolyásolná a menettulajdonságokat, nem véletlenül találták ki a gyári méretet? Üdv: Miki
Olyankor lehet meghosszabbítani ha nics éppen vizsgaidőpont ami pesten sajna tény. Maximum 60nappal hosszabbítják meg, de itt általában 40 napra szokták mert addigra már akad időpont. Nem kell érte fizetni, csak be kell vinni a papírjait, és fognak adni egy pecsétes papírt hogy vizsgaidőpont hiányában ekkor és ekkor fog vizsgázni a szekér, addig a papírt a rendőr elfogadja. Pesten ill. környékén 4 KPM ről tudok én, Gödöllőn, Szigetsztmiklóson, a Mozaik utcában meg a Vas Gereben utcában van vizsgaállomás.
November 21.én lejár a wartburgom műszakija. Most még nem szeretném elvinni vizsgára, de használnám az autót. Hallottam olyan lehetőségről mely szerint a műszaki érvényességét meglehet hosszabítani műszakiztatás nélkül. Ez így igaz-e, és ha igaz akkor, hogyan lehet kivitelezni, mennyibe kerül?
A de luxe-okba két kürtből álló harsonát építettek be, a képen viszont csak egy kürt van. Ez is igazolja, hogy limuzinról lehet szó. A ventilátor előtti hengerpalást alakú légvezetést is kiszerelhették. Ez abból állapítható meg, hogy a ventilátor még régi típusú. Nem vagyok biztos abban, hogy az ablaktörlő motorja is autentikus.
Nemcsak anyagi haszon van a világon ,hanem jó dolog megismerni az embernek szeretett autóját. Szerintem az életbe nem számoltam meg volna a rácsokat a motorháztetőben ,és a 77-esem helyreállításánál is jól fog jönni ,hogy rávaló motorháztető lessz rajta.Amúgy érdekes ,hogy a 30 évig -elvileg ugyanúgy- gyártott autónak időközben minden porcikája változott ,csak nem mind feltünő.
Hát ha csak a kompot kéne fizetni, akkor is sokszorosa mint itthon a bontóban egy legalább ilyen, ha nem jobb állapotú. Ebben mi a poén, hiszen mégcsak nem is jobbkormányos ? És 27 km alatt szétdíbolta valaki a légszűrőházat. Ugyanmár.
Az csak pár hónapig volt, majdpedig az esős évszak beköszöntével (na vajon miért ?) lett rá gyorsan egy visszahívás helyetti présforma-módosítás.
(10 likas rács, utána asszem 81-től(de ez még vitatott) szerintem a kisebb motortérzárral egyidőben 9 likas, négyütemű 11) Holnapra mindenki megszámolja ám az autóin ! :-D
"Ja és a szélessége olyan, hogy lefedi mind a 9, mind a 10, mind a 11 rácsos géptetőbelépőket is (ki tudta hogy 3-féle volt csak kockawartburgon ? tegye fel a kezét !)"
Jó pap is holtig tanul. Előszőr nem telibe csíkos volt? Évjárat szeint hogy alakulnak a rácsszámok?
Szerintem az óra átfordult. Amúgy ez a hátsólámpa-összeállítás elég nagy igénytelenségre vall . Az első időkben csak a de-lux változat rendelkezett napi km-számlálóval és pl: dönthető első üléssel is.Szerintem a fesz-szabályzonak már a kockaalakúnak kéne lenni ,de ez nem biztos.Az angol export autókról megspóroltak olyan extrákat ,mint ablaktörlő ,vagy visszapillantó:-))))))))) Ezektől és az árától eltekintve ,akár még egy jó kis gép is lehet.
Ja Toroco! A honlappal kapcsolatban: szerintem ez így tökéletes, jó a felépítése, egyenlőre érdemben nem tudnék hozzá szólni. A fórumosok autóihoz csak annyit, hogy, szerintem nézd meg, hogy a www.v8cars.hu -n, hogy csinálták meg.( nézd meg a garázs menüt!) Ez a "garázsos" módszer jónak tűnik. Legalább is ötletnek szerintem jó. :-D De végül úgy is te döntesz, you are the boss..... :-D üdv pmobil
A homlokfal alul meg van nyomva, egy 27Km es autónál azért ez furcsa. De tényleg csak egy számsor van. hiányzik a napi számláló. A 2Tben 150ig, van a kilóméteróra? Mondj belülről csak kettőt láttam, bele meg nem nagyon autókba kivülről, de azokban csak 120ig volt úgy emlékszem.
Homlokfal, gépháztető tutira cserélt, már törték az autót. Az óra egyértelműen visza van pörgetve vagy annyit mentek vele, hogy lenullázódott. A motor ránézésre is erősen használt, a csomagtartó jelenleg lomtár. A hátsó bal oldali lámpatest ugyancsak máshonnan lett leszedve és ide felrakva.
A képeket amúgy egy szemüveges szőke lány készítette. De a km óra nem csak ezért érdekes, nézzétek csak meg jobban, 1 számsor van a 2 helyett.
Ehez mit szóltok? Angliában árulják 400 fontért. 78-as és állítólag csak 27 kilométer van benne. Én ezt nem nagyon akarom elhinni, mert gyanúsan rozsdás a motorháztető, meg mint ha az egyik hátsó lámpát is kicserélték volna....
Köszönöm a válaszokat! Akkor ezt elnéztem, biztos egy másik Wareszon láttam. Ez a Tájfun viszont valami univerzális modell lehet, mert az egyik ismerősöm 1500-ös Ladáján is ilyen van, és pont ugyan így is néz ki. De most már végre tudom a funkcióját. Viszont ha nem olyan fontos alkatrész, akkor nem koslatok utánna.
Mutatnám a gyári kivitelt. Alján a következő felirattal :
Luftleitenrichtung
für PKW "Wartburg" 353
ELN-Nr. 134 29910
HSL-Nr. 7851 000 0297
EVP 6,50 M
Ja és a szélessége olyan, hogy lefedi mind a 9, mind a 10, mind a 11 rácsos géptetőbelépőket is (ki tudta hogy 3-féle volt csak kockawartburgon ? tegye fel a kezét !)
A müanyag légterelő az utólagos kiegészítő dolog, azért nincs olyan sok autón, és beszerezni sem egyszerü őket manapság. és két félélét láttam eddig wartburgon. Szerintem ezek arra jók, hogy ne kelljen járatni a klíma ventilátort, nagyobb sebességnél több levegő áramlik az autastérbe ezekkel, télen meg úgye jobban jön a meleg, és a venti nem fogyaszt feleslegesen áramot. Én ecélját látom valószínűnek, meg hát némi kis optikai tuning :D
Van egy ami Mreni autóján van. Ez a szar változat, mert kissebb mint a motorháztető szellőzőrácsa, és egy, vagy fél rés kilóg alóla.
És van egy olyan mint a donoromon. De rosszol láttad, mert ezen wartburg Tajfun felirat van. Ez a jó mert ez nagyobb mint a szellőzőrács
Ha jól emlékszem készen vette az egyik fórumbeli, valami nyugati autó felnikupakja stimmelt. Elvileg én is kapok karácsony körül egy ismerőstől néhány garnitúra olyat, ami méretben stimmel és kb az az ezüst, ami a felni.
Na ezeket ma lőttem haza felé menet..... Monduk az elsőnél várakoztam vagy 10 percet, hogy legyen egy Combino is a Petőfi hídon, de az Istennek nem akart jönni, én meg fáztam is, meg húzta a hátamat az a 4 kiló repi anyag amit az Állásbörzén tarháltam össze, úgy hogy inkább Kombiné nélküli híd lett a háttér.
Szia Limdom! Egész magánhadseregem van Wartburg fanatikusokból.... :-D Azért nem, haverom már régóta csodálta a kocsidat, múltkor oda volt, hogy nem látta a kocsidat, pedig egymás mellett parkoltatok a K épület előtt, csak te később jöttél, és hamarabb mentél mint ő. Aztán tegnap MSN-en mesélte hogy a kocsiból látta, ahogy ott buheráljátok a gépsast. :-D Remélem, hamar megtalálod a "folyás" okát... Az üdvözletet átadom.
High Toroco!!! Képek mentek. Egy kérdés, gyárilag volt a Wareszon valami műanyag védő vacak a motorháztető szellőzőin? Vagy az már utólagos tuning? Mert láttam a donoron Lancia feliratúak vannak. AEJ-en meg konkrétan semmi. És mi haszna van annak a szélterelőnek, vagy tudja isten mi az. A válaszokat előre is köszönöm. üdv pmobil
Látom tanulékony vagy és jó a műszaki érzéked is !:-)
" Álló motornál: tekerd be levegő csavart teljesen (közbe számold, hogy hány fordulatot tekertél rajta, hogy vissza tudd állítani), aztán tekerj ki rajta kb 2,5 egész fordulatot. ( a normál 1,5 és 2,5 között van) "
Persze az sem baj ha egy kicsivel többet kell kitekerni !
Karbifüggő is a dolog.
" Szakik! Ez így jó próbálkozás, nem? " Igen ! Hibátlan ! >>> Meg a mestered is jó !:-)
Itt a fórumon valaki írta régebben, hogy csináltat Irmscher alufelnihez középkupakot... Esetleg másnak is. Ez a project megvalósult? (Sajnos hiába keresem, nem találom, ki volt ez.:-))
Üdvözlöm a kémeidet!:-D Csak üres fél órámban kerestem a hűtővízelfolyásom helyét... merthogy bár a tartály lyukas, de csak nagy nyomáson spriccel ki a víz. Viszont ha nem ott jön ki a víz, akkor is fogy a rendszerből... szóval csak nézelődtem a motorteremben!:-)))))))
Szia Toroco! Képek már összekészítve, csak startolnom kell a suliba, és nincs már időm el küldeni, de délben jövök haza, és nyomom át őket. Meg addg megpróálok még lőni párat...... :-D
sok a 10 liter, 8nál nem volt több régen, ha hajtottam akkor sem. Ezt a karbi beállítást már próbáltam. 5.5 fordulat volt alapból kitekerve. Én kettőre tekertem. jó is volt 2 hétig, nem is füstölt, aztán jött az alapjáratgon, meg ez a CO.
Lehet, hogy a karbi szórakozása miatt lett ilyen. Próbáld meg azt, hogy drótkefével szépem megpucolod, és visszarakod, ha megint ilyen lesz egy idő után, és az új gyertyák nem feketék amikor kiveszed őket, akkor már biztos nem érdemes az öreggel foglalkozni.
Páran itt tudjuk. Majd Bagor1 kisegít, de tudomásom szerint a Duna Plazában kiállított Sport az Övé volt, illetve mivel az kettőből lett építve, így az egyik donorja a Bárdi -féle Sport ...
Jó minőségű benzint tankolsz? Mert ha kicsit higítják, akkor is előfordulnak ilyen hibák (alapjárati gondok). Egyik ismerősöm járt így, dízellel higították a benzint és neki is ilyen jelenségei voltak, akadozó alapjárat stb. volt, hogy nem is ment 1200 alá... A 10 lityi fogyasztás nem sok egy kicsit? Mondjuk használattól és terepviszonytól, no meg az időjárástól is függ. Esetleg mielőtt szétkapnád a fél kocsit, próbáld ki a következőket, ha a profi szakik jóváhagyják itt a fórumon. Nekem bevált. (Jegyezd meg, hogy mennyire voltak kitekerve a csavarok, hogy vissza tudd állítani, ha esetleg nem jönne be a dolog.) Álló motornál: tekerd be levegő csavart teljesen (közbe számold, hogy hány fordulatot tekertél rajta, hogy vissza tudd állítani), aztán tekerj ki rajta kb 2,5 egész fordulatot. ( a normál 1,5 és 2,5 között van) Tekerd ki az alapjárati csavart, hogy már ne érjen hozzá ahoz a fémhez, amit nyom, aztán tekerj vissza egy kicsit, amíg megint hozzáér és onnan számolva 0,5-1 egész fordulat a csavaron. Indítsd be a motort. Elméletileg egészenjó kell legyen, finom hangolás a levegő csavarral történik. Szakik! Ez így jó próbálkozás, nem? sok sikert. üdv
Sziasztok! Végre van egy kis időm fórumozni, mert ez idáig behavazott az egyetem...... Na jó hír! Kis védencem elő került, hétfőn már ott állt újra a Lágymányosi utcában!!!! Ahogy néztem végre le is mosták. Most már hál istennek nem fa alatt áll, így nem kell minden nap a faleveleket söprögetni róla. :-D
Szia Limdom! Kémeim jelentették, hogy ma délelőtt ott buheráltátok a Warburgot nagy parkolóban. Megint az önindító sz@rakodott, vagy csak Lajosuur nézte meg a kiegyenítő tartályt? :-D Úgy sajnálom, hogy nem voltam ott, jó lett volna össze ismerkedni. :-D
Szia Toroco! Légyszi szúrd már be ide, hogy melyik volt a legutolsó Waresz amit elküldtem neked, mert már annyi kép van, hogy nem tudom eldönteni melyik volt az utolsó adag. Még sajnos a postára sem jutottam el, de most már bele rakom egy új borítékba, mert annyi utaztattam szegényt, hogy teljesen összegyűrödött. Ja a katalógust is neki állok majd befotózni, csak egyenlőre elő kéne ásnom a halott ukrán katonák, a műszaki rajzok, és egyéb kupit képző tárgyak gyűrűjéből. Ja igen esetleg 1976-os Autoklub-os kézi könyvecske is érdekel? Waresz csak egy képen van rajta, viszont nagyon retro. :-D Mert akkor majd azt is bemásolom. üdv pmobil
Ma ki lett cserélve a 4T-men a 4db lengéscsillapító keményítettre.Ha már ott volt a kocsi megkétem őket ,hogy nézzék meg a kocsit , mert (mint már írtam) amikor egy adott gázálláson van a lábam és nem mozdítom , akkor rángat.Megnézték, és azt mondták ,hogy egy picit állítottak a gyújtáson, cseréltek gyertyát mert öregnek tűnt és a fő okozója a jelenségnek az volt,hogy kosz volt a karbiban és hol felrántotta hol nem.
Így nézett ki a gyertya, szerintetek nahgyon gáz?Normális ilyen "koromréteg" rajta?
... én az újszülött kisfiadhoz gratuláltam ... Legyen olyan újszülött, mint az én kislányom volt, és legyen benne annyi örömed, mint nekem van mostanság!
Folytonos szívó hang? Alapjáraton hallod gondolom... Szokott lenni egy kicsi, a szívató pillangószelepének rudazatánál lévő műanyag kupak általában elég lötyögősen áll a helyén -> emiatt ott tud szívni egy kis fals levegőt. Ha a hang innen jön, az nem nagy baj, a Wartburgok 99%-ánál ilyen. DE! Vedd le a szívászajtompítót, és nézd meg, hogy ez a műanyag kupak egyáltalán rajta van e? Ha nincs pótolni kell! A másik, hogyha netán lerázódik a helyéről (elég vacak kis pöckei vannak) akkor előszeretettel bekapja, beszívja a felső pillangószelep nyílásán. Meg nem eszi ugyan a motor, mert megakad még fent szerencsére, de elzárja a levegő útját. Meg ahogy az ott mozog, hol van alapjárat, hol nincs.
Én jártam már így... kupak kivesz, öngyújtó felett a pöckét megmelegíteni, és egy picit hajlítani rajta, és fújni, hogy előfeszített állapotban hűljön ki. így stabilan fog állni a helyén, nem fog többet kirázódni.
Na majd látod, lehet még ezer más oka is... :-) De ez okozhat üzemanyag túldúsulást, és rossz alapjáratot. Meg a porlasztó egyéb dugulásai is... :-(
Köszi, meg fogom nézni holnap amit tudok, ma már valszeg sötét lesz amikor haza érek. Még délelött kicsit tanulmányoztam a motort. Szerintem a légszűrő, még jó, kicsit el van szineződve, de kiporoltam valamennyire. a kis vákumcsövek nem repedtek. Hallok egy folytonos szívó hangot, és nem találtam meg honnan jön. Az alapjárat az tökszar, egyszer van, egyszer megáll, aztán meg 1500ra felpörög és ott marad. Járó motornál érezhető némi benzin szag, és a kipuffogó is benzin szagú. A fogyasztás is olyan 10L köré esik.
Még a zöldkártyán mondták, lehet, hogy eszi az olajat, de a fustje nem kékes, hanem szürkés-fehér.
eddig ennyi a fejlemény. Fater volt időpontot kérni egy ismerős szerelőnél, és az is mondta lehet, hogy valami membrán szakadt. Lehet hogy ez, a benzinszagból gondolom.
Néhány ötlet ami hirtelen eszembe jutott: - Érdemes megnézni a porlasztó talp tömítést, nem e repedt, tömít e rendesen? - Levegőszűrő tiszta e? - A pillangószelep ütközőcsavarja nincs e rácsavarva, és esetleg ezzel állítottak alapjáratot? - Szívató kikapcsol e? És a szivató pillangószelepe kinyit teljesen? Nem szorul? - Az átmeneti dúsítórendszer membránja nem e szakadt? Tömít? Könnyen jár? A membránt vezérlő csatorna nincs e eldugulva? - Gyertyák jók? - Gyújtás időpont jó? - Vákuumos előgyújtás szabályozó működik? Membránja nem lukas? Csöve nem repedt? Mert falsot szívhat. - A hideg/meleg beszívott levegő szabályozó csöve és membránja jó? - A pillangószelep tengelye nem kotyog? - A CO-t a CO csavar (kicsi) és az alapjárati levegőcsavar (nagy) is befolyásolja.
Ezeket érdemes megnézegetni.... Sok szerencsét, várjuk a fejleményeket.
SŰRGŐS SEGÍTSÉGRE van szükségem!!! Tényleg nagyon sűrgős, mert kell az autó, és nem kap zöldkártyát. Nem'tom, hogy de a CO szintje 8-as. Need help!!!
Kéne nekem javítási tanácsadás, hogy mit próbáljak csinálni vele, hogy jó legyen. Mi lehet a baj, mit kell cserélni átnézni. Arra most nem futja, hogy szervizbe vigyem, és fater már kezd bekattanni, hogy "mindig ezzel a rommak kell szenvedni", és h most nem lesz zöldkárty, gondolom akkor a februári műszakin sem megy át, és akkor a fene tudja, hogy mikor lesz megint használható autóm.
R&W Spyder felnik, 160-as osztással, főleg a belga exportokra került valahogy ilyen. 13"-os, és csak 5" széles, tehát kisebb minden szempontból mint az Irmscher. És általában olcsóbb is, bár itthon ritkább.
Korábban többször szóba került a metálzöld Wartburg Tourist, amelyet többen a Várnegyedben láttak. Tegnap késő délután a Mészöly utcában volt a XI. kerületben, egész közel háttal a Bartók Béla úthoz, félúton a Gellért tér és a Moricz Zsigmond körtér között.
Az időjárás minket is igencsak megcifrált az éven, legutóbb a hétvégén. Az új garázsnak éppen a tetejét kellene feltenni, de nem haladunk vele. Amikor ráérnénk esik és esik. Pedig az új púpost is kezdeni kellene meg a 20000 km-t futott 88-as kint áll így most. Na de nem panaszkodok.
Tetőablakos kárpitot még tudtok szerezni? Én csak simát és touristot tudtam venni. Apropó hátsó lábtérre van új szőnyeged? Kalaptartó kárpit is volt csak az a baj, hogy 4t van új, és az világosabb. Kösz a gratulációt, de hát ez nem sok minden. mondhatni bárki számára elérhető kis szerencsével és utána járással.
A tolótetős kárpit annyiban más, mint a sima tetős,hogy a tolótető nélküli 5 darab keresztirányban összevarrt műbőr csíkból áll. A tolótetősben meg az első műbőrcsík után a tető belső szélén 1-1 széles csík jön, majd megint keresztben kettő. Ezért mondom, hogy nem mindegy, hogy milyen, mert egész máshol vannak a hajlított rudak az egyikben mint a másikban, amik tartják.
Szélvédő: már csak SalgGlas szélvédőt fogsz kapni (én pl. a Szentendrei úton vettem legutóbb, Óbudán), olyan 10-15 ezer HUF körüli áron. Nem gyári, ellenben ragasztott ... Mondjuk Neked az 1.3-ba az is kell. Csak nekünk, 353-as gazdiknak nem típustiszta alkatrész ... ;-)
Köszönöm a válaszokat az önindítóval kapcsolatban... ha valakinek még eszébe jut valami, szóljon.:-))
Szóval azért gondolom, hogy az önindítón kívüli elektronika semmiképpen sem lehet hibás (akku, kábelek, stb-stb.), mert ha nem indul az autó, csak az jelenti a pillanatnyi megoldást, hogy odébbfordul a fogaskoszorú. Semmi nem változik, csak odébbtolom (nem is gyújtáson, csak sebességben) a kocsit.
Tehát a "legszimpatikusabb válasz":-D :
"A kuplung kopása során a lehulló porszemek az önindítótengely és a perselye közé be szoktak ragadni. Annyira, hogy szorul a tengely. Kvázi olyan mint amikor beáll egy csapágy !(-:"
Illetve kedves Lajosuur, szívesen megmutatnám, de sajnos (vagyis szerencsére??!!:-)) csak kb. minden tizedik elindulásra nem megy. (És nem olyan értelemben, hogy tízszer egymás után indítózom...) Szóval még mindig nem egészen tudom mit tegyek, mert nekem még szétszedni sincs helyem. A szervízbe meg nem a legjobb úgy elvinni, hogy éppen indul. Márpedig erre van nagy esély.:-// Jajj. :-) Vaaaaaagy: kedves Lajosuur... hogy gondoltad a megszakértését? Esetleg ki is véve az önindítót (mert elsőre nem így gondoltam...:-))?
Egy kis kiegészítés... ha szabad...Szóval ez az önindító kérdés elég érdekesen zajlott nálunk. Nálunk a 'B' :) jelű warcin most lett vége az önindító mizériának. Jelenség: van az a "kattanás", és onnantól meg a csend.
Lépésenként:
- reggelente nem indul, akkutöltő 15 perc -> indul és aznap jó
- egy időután a 15 perc sokkal több lett, akkor jött az akksi csere -> egy darabig jó
- egy idő után nem jó:) -> "szakember" -> önindító feléújítás -> 10e :( ->egy darabig jó
egy idő után a jelenség visszatért -> apának agy eldurran -> önindító szétszed -> perselyek kb 1mm -t "lötyögtek"... ->irány a bolt -> kértem szépen 4 darabot, hazviszem, rárakjuk -> sz@rabb, mint volt ->esztergályos felhív -> persely csináltat-> nem lötyög -> összerak -> azóta a régi akksival is tökéletesen működik... Hogy milyen anyagból van a persely azt nem tudom, de azt tudom, hogy amelyiket fogja a mágnes, azt nem érdmes belerakni.
Remélem érdemben tudtam segíteni, és nem írtam butaságot. A fogalmazásért bocsi, "hosszú" volt a hétvége!!!
Még nem tudom, milyen. édesapám fog érte menni csütörtökön, ő meg elfelejtette megkérdezni, remélem tetőablakos, ha nem megpróbálom elpasszolni és rendelni náluk egy tetőablakosat. A szélvédőket mindenképp meg fogom nézetni és csináltatni esetleg cserélni az elsőt, ha nem horror összegben van. Nem tudja valaki mennyi mostanság egy új szélvédő a warbiba? És egyáltalán lehet e még kapni? üdv
Akkor most tisztázzuk: tolótetős kárpitot kaptál? Mert a sima tetősnek egész máshol vannak a kereszt-rúdjai, és nem elég csak kivágni rajta a lyukat! Nézd meg, mielőtt feleslegesen szereled ki a szélvédőket ...
KoCsi BT: Csepel, Szent István út (ex-Kalamár József út), valahol középtájon. Én meg a házszámot nem tudom. A víztoronytól megy lefelé a Szt István út, a Csepel SC pálya mellett, onnan 3-4 km a bolt.
Kocsi Bt. tel.: 061/277-6553 A címét nem tudom, csak odatalálok. Egyik hsz-ben valaki összeszedte a boltokat és címeket, ha visszaolvasod biztos megtalálod. üdv
Jól emlékszel, tetőablakos a warbim. Pont emiatt cserélem a kárpitot. Egyik hétvégén szereltem a tetőablakot és a szétszedésnél elég sok helyen elszakad (már nem sok anyag volt benne), meg volt ahol véletlenül kiszakítottam, aztán már mindegy alapon lekaptam az egészet. Csak az a bajom, hogy mostanság annyira eszik az életem, hogy december 15-ig teljesen fullon be vagyok táblázva, aztán meg ott a vizsga időszak, pfújjj... és aztán tudok nekiállni, hogy megnézzem ezt a dolgot... DE még nem oldódott meg a tetőablakos beázás, illetve valószínűleg még a szélvédő guminál is ereszt egy kicsit, mert leragasztottam a jólbevált üvegfóliával a tetőablakot, de még mindig gyűlik a polcon a víz, és most nagyon kihúzta a gyufát. Decemberben lesz rá anyagi és akkor NO LIMIT!!! Arra gondoltam, hogy elmegyek egy szélvédőshöz és kicseréltetem a szélvédő gumit, valszeg már az sincs a toppon. Pár éve én is kinyomtam FBS-sel, de nem ez a végleges megoldás. Na meg arra is gondoltam, hogy hamár kiszedetem a szélvédőt, akkor lehet, hogy kicseréltetem az elsőt, kicsit karcos (főleg rossz látási körülmények között zavaró) Nem tudja valaki, hogy kb mibe fog fájni egy új első szélvédő (ha egyáltalán van még új)? Üdv mindenkinek
u.i: nekem teljesen megfelel, akármilyen színű, de 2 db-ot vettem, ha esetleg nem kell az egyik boltolhatunk.
Köszi az ötletet, és a linket is! Bontóban szoktam nézelődni itt Békéscsabán, de sajnos általában nincs, amikor meg van, az is mindig nagyon rosszul néz ki. Szakadt, stb...
A Cinkotai úton bontó van, vagy bolt?
wartburg312: ha netalántán összefutnál twk005-el, akkor megkérdezed nekem? Én sajnos nem ismerem őt. (a plexit rápróbáltam a kasznira, jól mutat vele! :-)
Zsigeri reflexből a bendixre tippelnék. Valszeg az önindító nem húz be (álltalában ezt szokták 20 centis tologatással megoldani). --> önindító javítása, a hogyanról a profikat kell megkérdezni. De lehet, hogy elhagyta a csí az akksidat. Ez a szerencsésebb... talán.
Nem sürgetős a dolog, és az az igazság, hogy amennyit kapnánk érte, annyival nem lennénk előrébb sajna....de felmerült a kérdés.
Nézegetem a hirdetéseket, és sok sok sok pénzzel dobálóznak néhány - szerintem(!) - lepukkant darabnál is. Aztán ezek a hirdetések eltűnnek, lesznek más ilyen hirdetések, kérdés, hogy valós kereslet van-e mögöttük.
A kisfiunk szeret Wartburgolni, de úgy vélem minden ilyen műszaki dolog után érdeklődő fajta :)
Majd az okosak mindjárt megmondják neked, hogy egyáltalán kompatibilis-e. Azt hiszem az AC-vel gondjaid lesznek. Én most pár héten belül készülök egy komplett hengerfej cserére, 1.3 Polo GT (75ló) megy rá veztengelyestől, de elektromos AC-t kell betennem.
Nem lehet, hogy csak az aksi van lemerülve? Nekem is ilyen volt a jelenség, belökni még lehetett minden reggel2 hétig, az nap jó is volt, 2 hét után már semmi sem csinált. Egy egész éjszakás aksitöltés kellett. Ez is egy lehetőség.
"Ha akarod majd rakhatok be róla képet, csak azért nem tettem, mert múltkor pont volt erről téma, hogy ezt nem tekintjük "igazi" Wartburgnak."
Szerintem nyugodtan rakjál be képet, megköszönjük. :-) Ha mi nem "sajátítjuk ki" az IFA F9-et magunknak, akkor vajon kinek kellene? Mégiscsak az első púposok állnak hozzá a legközelebb. Amúgy meg keveset tudunk róla (legalábbis én...).
Érdekességképpen említem, hogy a lengyel Syrena márkájú autó későbbi sorozatai is kaptak régi púpos Wartburg motort. Az első sorozatok kétütemű kéthengeresek voltak, és tűzoltófecskendő vízpumpáját hajtó motorból fejlesztették ki a háború után. :-)
De van mégegy fontos kérdésem:-))... Mi a baj akkor, ha nem indul az autó... DE... ha sebességben (negyedikben) odébbtolom a kocsit 20 centit, akkor már (többnyire) indul!?
(A kép kívételesen PhotoShop, és nem az én munkám.)
Kőbányán van egy bontó, neve: BONCI. Szerintem ha felhívod, lehet, hogy lesz ilyen is, mivel minden szart árul Wartburghoz, még emelőt is találsz ha kell. :)
Gyári Wartburg 4T motorba ha berakok egy Golf 1.6-os veztengelyt akkor mi történik?Nyerhető valami kis erő?Esetleg semmmi nem történik,vagy csak rosszabb lesz?
Esetleg cseréld le a gumicsövet, mert ha régi és nagyon kemény, akkor a motor mozgása eltörheti a tartályt. Ezért szokott a hűtő csöve is letörni... :-(((
Szerintem nem egyforma a 2T és a 4T kiegyenlítő tartálya, mert a 4T-n két csatlakozás van: 1 a befolyó víznek, 1 a távozó víznek. A 2T tartálynál sokkal modernebb a dolog, ott csak 1 alsó csatlakozás van, ott minden megvalósul. :)
Mindegy, ha 2T tartály kell, akár kipróbálásra, akár véglegesen, 1-et ajándékba fel tudok ajánlani. Használt-bontott és kimondottan gyári, tehát a minőség precíz és német. :) Talán ha megpatkolod, átminősíthető 4T tartálynak.
Lemaradtam egy kicsit. Milyn motorbeépítést tervezel tavaszra?
Itt a fórumon olvastam korábban, hogy utángyártottból 1 féle van, ugyanazt a tartályt adják 2T-hez és 4T-hez, pedig a 4T-ének nagyobb nyomást kellene elviselnie.
Érdekes kérdés.Első sorban én is a kiegyenlító kupakjára gondolnék, de ha többször cserélted csak nem az. Szerintem két variáció van:
1. Ténylegesen túlnyomás van valamitől
2. Az utángyártott tartályok ilyen sza*ok
Ahogy átgondoltam , nem tudom elképzelni mitől lehet ilyen túlnyomás jól működő szelepnél nem jut semmi eszembe.MErt ha például valami dugulás van az egyik kivezető csövön és megnő a nyomás arra lenne a szelep.
Illetve a tartály esetleg javítható? (Kicsit megolvasztanám, vagy ragasszam?:-)) És gyanúsnak kellene lennie, hogy a tartály mindig az alsó csőrnyílás fölött a beugráson, a gyártási illesztés közepén lyukad ki? (Ezen az apró lyukon spriccel kifelé a drága jó fagyálló!:-D)
Mitől lehet az, hogy a 4T Wartburgomban idén (legalább) a negyedik kiegyenlítő tartályom lyukad ki...? A tartállyal általában szelepet is cseréltem, mert azt hittem, az nem engedi ki a túlnyomást. Köszi a választ...!
A 'kötelező' képem címe pedig az is lehetne: Wartburg-barátok!:-D
A felújítás úgy áll, hogy szinte már csak kábelezni kéne. Pontosabban a tetőkárpitot kell még beragasztani (de most kicsit örülök, hogy nincs betéve, utoljára Csapi-éknál láttam új tetőkárpitot, így val'szeg új lesz ebben is, pontosabban még egy új, mert a mostani is már cserélt kárpit), meg ajtóhatárolók-kárpitok-belső műbőrök-szőnyegek, de a nagy része kész van. Csak megszívatott ez a mai havazás ... 2 órán át néztem ki az ablakon, és szentségeltem ... Várhatott volna estig, na! Sokkal előrébb lennék. Na mindegy, idén készen kell lennie, nem szeretnék katalizátort venni rá. Talán jövő év végéig valami történni fog ez ügyben (illetve remélem ...), ezért igyekszem befejezni még 2007-ben.
Ha már BAZ megyében nincs, akkor hoztunk még Nyíregyből, Győrből...
alkatrészt meg szinte csak pestről. A Peti féle wartburgot néztem én is, de a 4 év csillaggarázs erőteljesen meglátszott rajta. Az biztos, hogy most gyári, de szét kell szedni festeni, rendbe tenni. Ezért is nem mentem utánna anno. Ami biztos még lenne egy pár amit megvennék, ha lenne pénz és nem most született volna meg Máté fiam mert így már időm sem lesz annyi.
A felújítás, hogy áll? Képeket igazán tehetnél fel!
Én is azt mondom, hogy tartsd meg. A gyermeked (bocs, nem tudom, hogy kisfiú v. kislány) egyszer hálás lesz érte. Sokkal többet, mint amennyiért vetted ( ... ööö ... merthogy van szerencsém tudni, hogy mibe kerül Neked a Sárga ... nekem egy picivel olcsóbban kínálta fel Balázs ... ;-) ), nem kérhetsz érte. Ja, és ha mégis eladod, szerintem van olyan ember, aki VISSZAvásárolná. :o) Sztem a becsület úgy kívánja meg, hogy ezt Neki ajánld fel, ha mégis eladnád.
Ez a videó 10 pont!!! Most értékelem nagyra a gyártástechnológia-tanáraimat ... valahogy nem az emberi minősítéseken volt a hangsúly az előadásokon, hanem a tananyagon ...
Legyártás ... dél óta szakad a hó ... még az autóm se készül, nemhogy a váltó ... :o(
Valószínüleg neked is a szélvédő gumija engedi a vizet, mint mindenkinek. Én nem ismerem azt a sikaflex anyagot, én sziloplasztal tömítettem, két évig bírta, most kezd beázni megint. Ha az ajtónáljönne be a víz, akkor az nem a kesztyűtartóba megy, hanem az ajtókárpitra meg a padlóra. Nekem most az ajtónál kezdett beázni. Kicsit elázott a kárpit is, de a víz jelentős részét a hangszórókábel elvezeti és a gumiszőnyegre csöpög. A pénteki nagy eső után annyi viz jött be, hogy lefolyt a felhajtott gumiszónyegről is, a lemezen is állt a víz. Most majd megpróbálkozom azzal a profil gumival.
Igen, ez Wartburgé. A korábbi műszerfalakban fűtőmotor-kapcsoló volt a funkciója, a későbbi LED-es műszeresben meg egy kissé idióta funkciót látott el: bal szélső állásban minden működött, középső állásban lekapcsolta a LED-es műszert (gondolom, hogy az éjszakai vezetéskor ne zavarják a vezetőt a LED-ek), csak a piros LED-ek léptek működésbe, ha gond volt (jelezném, ha bevillant a piros LED a hűtőhőmérőn akkor már rég késő volt ...), és a jobb szélső állásban meg a fékkörkiesést jelző lámpát (a piros visszajelzőt, ha fogy a fékfolyadék a tartályban) lehetett ellenőrizni, hogy működik -e. Tehát gratulálok az első Wartburg-alkatrészedhez, gyűjtsed bátran, a végén még egy autó is összeállhat belőle, és beállhatsz a Skoda-Wartburg júzerek eddig csak egyetlen tagú csapatába ! :o)))))
Jól kipucoltátok BAZ-megyét a jó állapotú Wartburgokból ... ;-) Bár legutóbb, mikor Hajti Petivel beszéltem, említette, hogy Ő is "lőtt" valami párszáz km-t futott 353-ast. Először 500-ról indult az eladó, majd mikor Péter kiröhögte, megalkudtak valami 180-ban talán. Hát, ez a "vidék" ... ott nem végkimerülésig nyüstölik az autókat, mint itt nálunk, Nagyfaluba' ...
1. Ez nagyon jó hír, a 353-asomnak kicsit beteg a kárpitja, tehát be is ugrok valamelyik nap. Minden délután előttük gurulok haza 'Miklósra... ;-)
2. ÁÁÁLLLJ!!! Mielőtt nekilátsz, a régi kárpitot ne dobd ki. Ugyanis a pótalkatrész-kárpit minden irányba kb. 10-10 centivel nagyobb, tehát vágni kell belőle. A legjobban akkor jársz, ha a régi alapján leszabott szélű új kárpit (azért 4-5 mm tűrés hasznos hagyni belőle) középső részét a ruhafogasok alá lecsavarozod a B-oszlopra, majd ketten megfeszítitek elöl-hátul középen (a legjobb bejelölni a közepét, arra felcsavarozni elől a belső tükör talpát, majd a hátulja-közepét felragasztani), és onnan kifelé haladva ragasztjátok fel a tető felső peremére. Két Pattex-pisztoly (ragasztóstiftes hőpisztoly) igen jól fog jönni. Sokkal hamarabb és egyszerűbben ragad meg, mint a pillanatragasztóval, vagy bármi mással. Én már cseréltem (még a megboldogult Csapi BT-ből vett) tetőkárpitot: két ember és egy fél nap minimum. Ja, még valami: kaptál tolótetős kárpitot? Mert emlékeim szerint Neked az van, és tök más a szabása, mint a sima, tolótető nélküli tetőkárpitnak ...
twk004
UI: a 4T-nek drapp kárpitja van, ha esetleg fehéret kaptál volna, akkor bolti áron átveszem ... én jól megszívtam annó: ezt nem tudtam, a Csapi-s eladó meg drappot adott a 353-asba ... cserélhettem a többi műbőrt is, mert erősen elütött a tetőkárpittól ... :o(
Ikább vedd meg a sikaflexet, azt kimondottan ilyenre fejlesztették ki. Mondjuk szerintem akkor igazán korrekt a mutatvány h a szélvédőt kiszereled, megtisztítod a kédert meg a szélvédőt és úgy rakod vissza hogy a perembe nyomod a ragasztót.
Teljesen "átlagos" Wartburg betegség.A víz az első szélvédő gumiján keresztül jut az utastérbe (a csomagtartó is szokott ázni Wareszoknál ugyan ezen okból).A megoldás a gumi leszigetelése.vid el üvegeshez aki megcsinálja (bár ne migazán szeretik mert macerás), vagy esetleg te is meg tudod csinálni otthon, mégpedig úgy , hogy veszel sikaflex nevű tömítő anyagot és kinyomod a gumi alatt.Vigyázat fekete színű és mindenhez ragad!Esetleg utána nézhetsz más tömítőanyagnak is ami szintelen.
Segítséget szeretnék kérni tőlletek ugyanis eléggé beázik a Wartburgom. Már mindent kipróbáltunk, az ajtókba műanyag ablakokba való profilgumit raktunk, már alig lehet becsukni az ajtókat, annyira letömítettük őket, és mégis egy nagyobb eső után áll a víz a kesztyűtartőba és a padlón, amit tegnap már csiszolni és festeni is kellett sajnos a sok beázás miatt. Hozzá kell tennem, hogy a kocsi úgy is beázik, ha nem használjuk csak áll és kicsit szelesebb az időjárás esőzés közben. Már nemtudom elképzelni, hogy hol jöhet be a víz, ha már volt valakinek hasonló problémája és megtudta oldani kérem segítsen
Ez fantasztiálatos. Én is akarok ilyen gyüjteményt, de sajnos panelban ez nem megoldható. Ha végzek a sulival, és lesz jó állásom, meg kis házikóm, akkor igérem én is annyi wareszt mentek meg amennyit csak tudok.
Már sokszor akartunk csoport képet csinálni a "gyűjteményből", de ez még nem jött össze. Egy kis tavaszi részlet a gyakran használt autókból, ezeket volt egyszerű előszedni.
A fóliákat próbálgatjuk, de sajnos nem tartósak, egy telet talán kibírnak. Ma jó idő volt így újabb két autó helyét sikerült előkészíteni. A csőváz összelett hegesztve, már csak a tető és az oldalak borítását kell megcsinálnunk.
Ó az nagyon jó lesz, engem is nagyon foglalkoztat ez a fejtámla kérdés...... Szerintem sokat dob a komforton. Te milyen autójét akarod bele buherálni?
Nem tudom szerintem elég kényelmes a Waresz hátsó ülés, bár nem sokat ülök rajta, hiszen a bal egyen a helyem. De a tuning sose árt. :-D
Oks, sajnos lassan megint kezdődik a Zh-s időszak, de azért majd neki állok. Úgy gondoltam, hogy külön-külön az autókról írni, értem itt, hogy 353 hátul hűtős, elől hűtős, 1.3-as, a műszaki adatokkal együtt. De ha van még más fajta ötleted akkor azt is szívesen látom. :-D
Hát most már látom. Hát nem bizto hogy jobb lett volna. Ennek vannak papírjai és akkor kellett volna bontási engedély, meg átirás is talán, az enyémmel nincs ilyen gond, és nem is sérült, csak itt ott rohad.
Ez az ülés megy a kés alá és feldarabolom. a rugók be lesznek fűzve a mostani ülésbe, így két rugósorral talán kényelmesebb lesz és ha beülsz nem horpad annyira be, ya és dupla szivacsréteg is lesz. Tök konfortosnak képzelem el, de majd meglátjuk milyen lesz. És ha már építem, megnézem a fejtámla beszerelésének lehetőségeit is.
Igen, ez jó ötlet. Szívesen fogadom ha irsz ilyet. Én is néztem Bagor1 honlapját, és most jut eszembe, hogy nem válaszoltam az ameiljére. Még ma fogok válaszolni, csak ez az email is elkallódott, mint K.Wartburg0s emailje is, aki meg hiába várta, hogy küldöm neki a 353 feliratot.
Toroco! Egy kérdés a honlappal kapcsolatban: Akarsz esetleg történelmi leírásokat is felrakni rá, teszem azt típus történet, vagy a gyár története? Mert ha akarod én szívesen írok ilyesmit, ha lesz rá egy kis időm. :-D Ja igen honlap:
Ja igen, a sztorit ha jól tudom egy orvosi és egészségügyi portálnak írták, Asszem a webdokinak de nem vagyok benne biztos. Ha esetleg akarjátok ki rakom ide is, bár nem Wareszokról szól, de tanulságos......
A plakát az általam küldött gyüjteményből van? :-D
Ez se lett volna rossz donornak. :-D De késő bánat eb gondolat.
Az ülésnek mi lesz a sorsa, újra kárpitoztatod, vagy megy a sufniba, és majd előveszed ha kell? Én avval a problémával küzdők, hogy az előző tulaj által felrakott üléshuzat rögzítő pántjai túlságosan szorosra voltak húzva, és belevágtak az ülésbe a támla tetején. Szerintetek, hogy ha hagyom állni a támlát hogy ki simítsa magát - mondjuk egy hétig - - plusz kitömöm, akkor szerintetek jó lesz?
Kedves Thomas 353! Szerintem ha veszel teljesen egyszerű hétköznapi agrofóliát és avval letakargatod őket, akkor az sokat javít, az állapot romláson. Mindenesetre, remélem, hogy a nagy szelektálás elmarad. :-D Jó lenne belőlük egy jó kis Waresz múzeumot összedobni. A képeket nagyon várjuk......
hali emberek! keresek 4t wareszhoz gyári ködlámpát! bárki bármit tud szóljon már legyen szíves 1 pár kéne írjon ide vagy emilt:peetsempres@freemail.hu vagy hívhat is:0670-539-4543
Nem tudjátok mennyibe kerül most egy zöldkártya? Kéne csináltatnom lassan. Egy haveromnak is megnéztük, amikor az enyémet, és kiderült, hogy neki már 1,5 éve lejárt, és csak most vettük észre. Ilyenkor mi van? Nem régóta van autója, és eszébe sem jutott, hogy az nézze. Még csak egyszer csináltatott.
Hát a tárolásuk és mozgatásuk sem egyszerű. Ezért kell fájószívvel szelektálni most már belőlük. Jelenleg 15 db a működő képes, 6 db van garázsban 4 db letakarva,a többi sajnos csak az udvaron áll és várja a sorsát. Jövőre remélem újabb kettőt fel tudunk belőlük újítani.
Azt még nem, de tisztametanollal jól megy ha az olajnak legalább 60 %-a ricinus. Ja és 1:25-öset keverj belőle. Továbbá acetonnal iselmegy, ebbe sima 2T olaj, de abból hamar kiülepszik, úgyhogy közvetlenül indulás előtt kell összelötykölni és lehetőleg egyszuszra kijárni.
20 darab??? Engem is érdekelne hol tároljátok őket. Tele van az udvar, vagy van egy hatalas műhely ahol úgymond polcokon vannak az autók, vagy ilyen nagy a padlás? :D
Ez hihetetlen, gondolom kb kettő van forgalomban. 20 waresz, te jó ég, hát ezt el sem tudom képzelni. Egy állandó mini waresz találkozó XD
Ezt látni kell, kérünk képet!!!! Légyszi, légyszi, légyszi!! XDDD
Jézus!!!! Nem semmi! És hogy tudtok ennyi autót tárolni? Mind működőképes? Bocs lehet, hogy ezt már korábban elmesélted, csak én akkor még nem fórumoztam. Esetleg egy csoport képet vagy legalább részleteket kaphatunk a flottiláról?
Üdv! Ha ennyire elcsúfítanák a wareszt, mint szegény (amúgysem szép) Trabit, akkor inkább nem szeretnék látni az utakon. A PÚPOS-nál szebb formát úgysem csinálnának :)
A Bioethanolra én is rákattantam. Az átalakítók csak az injektorosokhoz vannak dokumentálva, valószínűleg fúvóka-variával tökéletesen működhet a 4t-is. Kb hasonló mint a mosós járatás. Egyébként 40% ET85 60%-benya esetén még az injektorosnak sem kell semmi trükk. Kicsit elszomorító tény, hogy a legújabb hírek szerint nem éri meg itthon a Bioethanol előállítása, tehát még csúszik a terjesztés. Az injektorosnál is elég a befecskendező vezérlését variálni elektromosan, ami azt jelenti, hogy csati lehúz, rádug az átalakítóra, és az átalakító másik csatija rádug az injektorra. oszt ennyi. Bár sehol nem találtam központishoz sem átalakítót. Állítólag komoly gépeken működik, spec egy 225LEs OFF volvonál ON szinte nem lehet észrevenni a különbséget. Az biztos, hogy a 2T kis olajjal gond nélkül műxik vele. (alkoholban is oldódik az olaj) Várjuk a ET85 kutak elszaporodását :)
Nem tudom szerintem a 353-ast könnyebb lenne új formába hozni, mint a púpost. Annak túlságosan is klasszikus a formája...... De azért ne tagadd, hogy szívesebben vennél meg egy Wartburg Astra Classicot, mint egy Opelt? Meg ha nem is igazi Waresz lenne, de legalább működne a gyár. Ennyivel jobb a mázlista Volga fanatikusoknak. Bár ott is vita téma, hogy a Chyrsler Sebring alapján gyártott Volga már nem AZ a Volga.
Ha a teljesen mechanikus lada csípi az ethanolt mindenféle átalakítás nélkül, akkor a 4T is bírhatja. Nincs valaki akinek van ilyen jellegű tapasztalata? Vagy már mindenki ethanollal jár csak én nem? :))
Most találtam pár képet a 17. wartburgunkról (azóta 20 db van). Ez egy 88 szeptemberi kiadás, a kép szerinti gyönyörű állapotban. Hát ezt sincs szívem használni, pedig azért vettem volna. Na ez is csak garázslakó lesz.
A honlappal majd igyekszünk. Most azon gondolkodom, hogy kézzel írjam, vagy weblapszerkesztő progival, vagy vegyítsem a kettőt. Bár sztem vegyítve lesz.
Nekem nagyon fura az a Baur kabrió, jobban tetszik, ha nincsenek meg az ablakok. Majd meglátom milyen lesz ha nyáron neki fogok. Azóta nem voltam a donornál, majd telefonálnak amikor mehetek, és akkor lesz fedett házikó télire.
Most már nem elég gyártani valamit és ráírni: Wartburg. Az nem jelent semmit, ráírhatod egy SUZUKI-ra is, mégsem lesz az. Vissza kell térni a régi hagyományokhoz és a 312-es mintájára egy új autót, de régi vonásokkal megvalósítani. Nem tudom mennyire lehetne a 353-ast új formába hozni, de az sem lenne rossz.
Még sok teendő van elötte ,ki kel alakítani műhelyt ,szerelőaknát ,stb ,a lehető legprofibb módon szeretném helyreállítani .Amúgy volna egy kérdésem mindenkihez:Szerintetek nagy érvágás egy sima Wartburgo delux-ra alakítani?
Én is nagyon remélem... :-D A jövő héten ha bokros teendőim engedik majd el fáradok arra. Már neki kezdtél a barna felújításának, vagy egyenlőer még erőidet egyesíted, a nagy feladat előtt?
áááááááááááááá Ennyiért még a fél hülye be HB-zott Hans Jürgen sem veszi meg. Kizárt....... Én még mindig azt mondom, hogy gyártsák inkább az előző szériás Vectrát Wartburg Classic, vagy 454 néven, ha már az Opel vette meg a gyárat. :-D Én tuti vennék egyet....................
Oks, majd neki állok, aztán befényképezem őket. Ja igen, a bontós képeket CM5105 rakta fel, de majd el kérjük tőle. ('Ha esetleg olvasod, ezt a kommentet, kérlek küld el valamelyikünknek. Előre is köszi!') A képekkel meg az van, hogy várnod kell vasárnapig, ugyan is a pesti gépemen maradtak, a fényképező gép memória kártyájáról viszont már sajnos kitöröltem őket. De vasárnap mindenképpen küldöm. Ja igen lesz képes német nyelvű Wartburg történelem könyv is másolva, az egyik barátom vette a berlini NDK múzeumban. Ja igen és ugyan ez a barátom azt üzeni, hogy végre ideje lenne hogy legyen egy normális igényes Wartburg-os honlap. :-D Mondtam mi megteszünk mindent. :-D Ja, igen hogy tetszett a Baur kabrió? Voltál azóta a donornál?
Majd küld el a tegnapi képeket is ha még nem küldted el, meg talán a bontósokat is te raktad fel akkor azt is, Meg az AWEs képet. Mingyárt átnézem az emaileket is, láttam már van 25, amit nem olvastam el :D
Szia Toroco! Örülök, hogy végre fórumon vagy. Ennek örmére, nézd mit sikerült találnom: Az 1990-es Merkur katalógusomat! Már régóta elő szerettem volna keríteni, de most volt végre idöm is arra, hogy fel túrjam érte a szobát. :-D Mindjárt belinkelem őket olvasható méretben is. Toroco, bemásoljam az egész könyvet? Annyi szépség hibája van, hogy még 4 éves hülye gyerek koromban, pár képbe bele firkáltam golyós tolla, de azért nagyából élvezhető a füzet.