Korunk számtalan ideológiája egy logikátlan és zavaros eszmerendszert szült, mely ellene mond a boldogságnak, a közösségi érdekeknek, és az individuumot meg a szubjektumot állítja középpontba, sokszor a tudomány eredményeire is rácáfolva.
Hol a kiút? Hogyan vezet el a filozófia és a logika az ember valódi céljaihoz, melyek boldoggá teszik, s nem csak ideiglenes örömöket szereznek neki?
Tudod a választ?
Az istenhit egy főképp érzelmi gyakorlat, ezért érzed tartalmasnak az ilyen blőd közhelyeket, pedig tartalmilag valójában nem mondtál semmi értelmeset. A tudomány viszont nagyrészt értelmi gyakorlat, ami ezzel antitetikus.
Az ábrándozás és üres közhelyek puffogtatása hagyná az embert a barlangban, a fényre meg azok vezetik ki az emberiséget, akik az eszüket is hajlandóak és tudják használni. Ezért lenne üdvös, ha a többiek nem hordanának össze hetet-havat arról, amit nem értenek.
Általában nem szeretek egyetérteni, mert - teljes egyetértés esetén keresni "kell" valami újabb témát, ám most és ezzel a hozzászólásoddal nem tudok vitatkozni. Eszemben sincs. :)
Lényegre törő kérdés. Az Istenről szóló tudományos leírás a létbe, valamint az ember szívébe van írva. Tehát azt nem valami e világi tudós elme írja le holmi tudományos cikkekben... hanem: Isten.
Sokan kiitták. Egyébként arra a kérdésre, hogy megbukott e az ateizmus, azt kellene felelni, hogy ahhoz, hogy megbukjon, mindenekelőtt fel kellene támadnia.
Kb ezt a logikát vélem felfedezni a linkelt írásban, bár számomra kétségtelen, hogy csupa jó szándék vezérelte a megfogalmazóját, még akkor is, ha az a bizonyos szándék inkább számára jelképezi a jót, mint bármely más hitben vagy hit nélkül élő számára.
Ha hihetünk a bibliának, akkor pl a következő csodatétel valóban felülmúl mindent, amire ember képes jelenleg:
"Például az az ember, aki már születése óta vak volt. Mindenki úgy ismerte, hogy ő a „a templom melletti koldus”. Jézus mégis meggyógyította. Amikor a hatóságok kikérdezték a koldust, hogy mi történt, ő azt mondt „egyet tudok: bár vak voltam, most látok!” Elképedt azon, hogy a vallási vezetők nem ismerik el ezt a „gyógyítót” Isten Fiának. „Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét.”16Számára nyilvánvaló volt a bizonyíték."
Mivel a vakon születettek agyában nem alakulnak ki a szemből érkező ingerek feldolgozásához, értelmezéséhez szükséges szinapszisok, így a gyógyítonak nem csak a szemet, az agyhoz vezető idegeket, de még az agy bizonyos részeinek teljes strukturáját is át kellett alakítania (létre kellett hozni, és ez által mintegy bele kellett helyezni azt az implicit tudást, amit a látók csecsemő koruktól kezdve szereznek meg a látás és a látottak értelmezésének gyakorlása során) a páciensben, s ez valóban egy mindenek felett álló hihetetlen csoda számomra.
Mr. Little abból indul ki, hogy a szöveg hitelesen számol be a történtekről, de arról már nem tesz említést, hogy mire alapozza ezen feltételezését. Mert, ha csupán a hitére, úgy semmilyen más igazolás nem szükséges a szöveg tárgyát illetően, hiszen az nyugodhat ugyenezen alapon. Ha viszont ennél kézzalfoghatóbb igazolása van a szöveg kétségtelen hitelességére, akkor meg minek az okfejtés, hiszen maga a szöveg explicit módon tartalmazza minden állítását, csak az igazolást kellett volna elénk tárnia...na ezért írtam a hsz-om elejére azt buta kis viccet.
Nem filozófiai tartalma miatt, hanem mert keresztény kételkedés egyetlen vizsgálható pontjára tapint rá, ugyanis minden másról (az objektív Igazság vagy Isten léte, vagy a Szentháromság) értelmetlen vitatkozni, nincs erkölcsi vonzatuk sem, de amit hagyományosan logikának nevezünk, abba sem férnek bele.
Világos ugyanis, hogy a Jézus tanításában (így a római kat. Bibliában sem) nem szerepel bűnként a a homoszexualitás, a maszturbálás, de még a pornó sem, noha a szépérzéket és a természetes értékek iránt vonzódó emberek világát valóban bántják. Ugyanakkor írva van, hogy ne ítélj, nehogy téged is megítéljenek. A homokos emberek elfogadásáról:
Mostanában eléggé körbe vagyok véve intelligens, jóindulatú ateistákkal. Elejtett félmondatokból egyre inkább azt érzem náluk, hogy a vallást ill. az egyházi törvényeket nemcsak idejétmúlt dolognak tartják, hanem egyenesen tökéletlennek vagy akár erkölcstelennek is: azt gondolják (még ha ezt így nem is pont így fogalmazzák meg), hogy ez, amit csinálunk, nem igazi szeretet, és hogy a liberális gondolkodás pl. a homoszexualitással kapcsolatban erkölcsileg felsőbbrendűbb (!), mint a keresztények tanítása. És nemcsak mesékben hívő idiótáknak tartanak minket, hanem képmutató, önelégült bagázsnak.
Sajnos ha őszintén megnézem a dolgot, igazat tudok adni nekik. Nem az Egyház elméleti tanításával van a baj, hanem velünk: ha tényleg igaz volna, hogy az embert nem ítéljük meg, csak a bűnt, akkor már régen érdemben foglalkoznánk a kérdéskörrel (hogyan tegyük élhetőbbé egy homoszexuális ember életét). Ma viszont épp az ellenkezője történik: nagy mellénnyel kiállunk valami ellen, meghirdetjük, hogy mit NEM szabad, és magát a problémát a szőnyeg alá söpörjük, és úgy teszünk, mintha ez soha senkivel nem fordulhatna elő. Ismerős ez a kép valahonnan az Evangéliumból?..."
A szexualitás megélésének módjait is érdemes kicsit körül rágni.
Ismert, hogy az Úsz-ban használt "tisztaság" kifejezés a görögben ugyanúgy jelentette a "mértékletességet", de az Alexandriai Philon-féle eretnekség, majd a viktoriánus kori prüdéria csak az egyik értelmezést hangsúlyozta, ezek utóíze mai napig megmaradt a katolikus vallási intézmény prominens személyiségeinek eszköztárában, és időnként meglobogtatják, hogy a nép szemében önigazolást nyerjenek életszentségükről, miközben nem hajlnadók levenni az úri glaszékesztyűt. Az állítás helyesen: a mértéktelenség a bűn (ami nagy korrelációban van a normálistól való eltéréssel). Tehát, nem az a bűn, hogy egyes lányok közönségességük miatt így találják meg a kitöréshez vezető utat, hanem azzal van gond, ha ezt tömegesen választják olyan lányok is, akiknek azért telne másra is képességeikből kifolyólag.Ilyenkor ugyanis két eset valószínűsíthető:
őket használják ki, nem árulják el, hogy ennek köze sincs a színészi karrierhez és hogy priuszt szereznek, hogy megalázzák a testüket és azt a férfit is, aki majd elveszi őket, vagy az összes többi trükk, amivel rá lehet venni egy kamaszt (aki csakúgy azért még sem választaná ezt az utat) hogy pornózzon.
Ők használják ki a munkamániás, kielégítetlen férfiak tömegét, akik valójában soha sem tudnak kielégülni, mégis lecsengetnek (a férfi vizualitás egy gyenge pont) rohadt sok pénzt, azaz túlfizetik a csajokat. Ez ráadásul tovább élezi a nemek közötti feszültséget és a nőt szextárggyá alacsonyítja, de a férfiakat is becsapja.
Mindez összecseng a talentumos példázattal, más tanácsok vonatkoznak arra, aki 1-et kap és más arra, aki 10-et. Szilárd ui.: a paráznaság a héberben a felelőtlen szex szinonímiája volt, semmi köze ahhoz, hogy a pap áldását adta-e vagy sem a frigyre. A házasságon belüli szex is lehet bűn, ha az egyik fél önös érdekből a másikat ámítva mondja ki az igent (pl. nem a pasi tetszik, hanem az autója, majd a gyerekekhez úgy is fog járni nevelő nő...). Ugyanakkor soha sem lesz bűn a házasság előtti szex, ha a mindketten fölvállalják egymást és a gyermekáldással járó nehézségeket, csak éppen a vallási vezetők nem tudnak róla...
Nos igazad van részben, merthogy a statisztikai adatokba való kapaszkodás nemcsak a vallásos közösségek önkielégítési segédeszköze, a nem vallásosak között is szép számban akadnak ilyen egyedek. De megnézhetjük ezt a politikában és sok más közösségben, amelynek léte valamilyen szinte az állandóan jelenlévő dominanciaharchoz köthető.
Egy azonban biztos, ENTP vagyok és valamilyen szinten hívő. E két emberi tulajdonság ha valamelyest korrelálhat is egymással, abban egyetérthetünk, hogy az utóbbiról nem lehet statisztikát készíteni, noh én minden embert hívőnek tartok, akit érdekel az Igazság. Sokszor tévesen a hívőt keverik a vallásossal...
A keleti filozófia a létezés k ö r f o r g á s á r ó l beszél,hogy földi hasonlattal élve van tavasz nyár ősz és tél,van nappal és éjszaka,aktivitás ideje és passzivitás ideje.
Ezt tapasztaljuk igy élünk.
Mi ebben kérdés ? :)))
Vannak spirituálisan emelkedő és süllyedő korszakok éppenugy
Ez a "magasröptű" filózófiai fejtegetés sok mindent suggall. Pl. hogy
- az ember tehetetlen a "sötét erők" támadásai ellen. De miért lenne tehetetlen? Erre vagyunk predestinálva?:-)
- a tradicionalitás értelmében régen jobb volt, és a jövőbe majd egyre rosszabb lesz. Ugyan mire alapozza ezt a próféciát?
- a "külvilág" és maga a "természet" is elősegíti a sötét korszak eljövetelét? Ezt már abszolut nem értem.
Beléjük bújt a Sátán?
- a Hamvas féle régi "őstudás" is egy necces dolog. Se a tudomány, se a vallások nem igazolják vissza. De sokan megeszik.
Az a baj, hogy bizonyos okos emberek előszeretettel vetik bele magukat abba, hogy saját örökölt vallásukat összeboronálják
más, keleti vallások és filozófiák elméleteivel. Még ezzel a szinkretista irányultsággal sem lenne semmi bajom, ha nem a misztikumra a próféciákra és a jövőbelátásra akarna mindenáron koncentrálni, mint pl. László.
Jézus azt tanította, hogy egyrészt ezzel az egy földi életünkkel és aktívitásunkkal, tetteinkkel szolgálunk rá (vagy nem) az üdvösségre, és azt, hogy lélekben mindig meg kell újulnunk, keresve a tökéletest.
Kétségtelen persze, hogy a "több,mint élet" nézet is megjelent tanításában, amikor azt modta, hogy el mindent és kövess engem.
Vannak bajok a világban. De voltak is mindig.
Nem vagyok filozófus, de úgy látom, az emberiség történetében nincsenek se szabályszerűségek, se arany-, se vészkorszakok,
A Theosnak három jelentése volt, az egyik az Isten, második az istenek egyike, harmadik, az isteni létrendhez tartozó ember. Tehát, voltaképpen egy embert is jelentett, egy isteni létrendhez tartozó embert. Ennek a latin megfelelője, a Deus volt. A latinban itt tulajdonképpen változatosabb megnevezések vannak, mert a Deus jelentette az istenek egyikét, és jelentette az Istent. Az isteni létrendhez való tartozást különböző más, a Divus szó, vagy alacsonyabb szinten a Divinus helyettesítette. Úgyhogy beszéltek Homo Divinusról, akiben az isteni mintegy megnyilvánult, a Homo Divusról, aki már voltaképpen Isten volt, és Homo Deusról, a teljes Istenemberről. (Ez állt fenn Krisztus esetében, és néhány más, hasonló nagyságrendű esetben.) És beszéltek Divinificātiōról, Divificātiōról és Deificātiōról, ezek az Istenné levés Istenné alakulás fokozatai voltak. A görögben is volt két szó, az egyik a Theiōsis, az istenivé válást jelentette, és a voltaképpeni istenné válást pedig a Theōsis.
---------------------------------
Fenti idézet is jelzi az isteni szint/korszak esélyét és realizációját életeink sorozatában végülis :
próbatanitvány,tanitvány,Mester....az utóbbi az istemember talán a szent szó is paszentos.
Kiváló a teozofus Leadbeater tanulmánya : Mesterek és az ösvény
Dr. László andrás: Megszűnő állam, megszűnő társadalom, megszűnő ember
A szellemi és metafizikai tradíciók szerint a világban — az ember világában és a természet világában egyaránt — egy sötét korszak bontakozik ki, és ez a sötét korszak egy még hatalmasabb éra lezáródása felé halad. Az az elsötétedés, amely a jelenkort jellemzi és áthatja — nem pusztán süllyedés. Egyfelől süllyedés, elhomályosodás, csökkenés, a szellemi éberség intenzitásának a lezuhanása, de ennél valójában jóval több. A sötétség nem pusztán a fény hiánya. A sötétség egy aktív erő, amely áthatja és mérgezi ezt a korszakot, és oly módon mérgezi, hogy bármerre is tekintsen az ember — akár önnön lelkisége felé, akár a világ felé —‚ mindig és mindenütt ezzel az aktív sötétséggel találkozzék. Ez az aktív sötétség elsősorban az ember lelki–szellemi struktúráját érinti, elsősorban az embert mintegy „belülről” támadja meg. Ehhez a támadáshoz és megtámadottsághoz ugyanakkor a külvilág támasztékot nyújt, biztosítva a sötét erők számára szükséges feltételeket. Egy valóságos offenzíva indul meg az ember lelki–szellemi élete ellen, amely offenzívát mind a „test” világa, mind a külvilág alátámasztó módon támogatják.
A sötétség korszaka egyaránt érinti az emberi individuumot és az emberi kollektívumot. A tradicionalitás feltételei voltaképpen már a sötét korszak — a Kali-Yuga — végső fázisának a kezdetén felbomlásnak indultak. A Kali-Yuga lezáró–lezáródó fázisának a kezdetét egyfelől Kr. e. 4182 (= -4181), másfelől Kr. e. 3102 (= -3101), ismét másfelől Kr. e. 2022 (= -2021) évekre tehetjük, és ezeket az időpontokat — különböző asszpektusok szerint — a legszorosabb értelemben vett „történetiség” kezdeteiként kell felfognunk. Abban a folyamatban, amely ettől a kezdettől a jelenig tart, a Krisztus előtti VIII., VII., VI., V. században egy különösen nagyfokú és egyre rohamosabbá váló elsötétedés indult meg. Ez utóbbi időszak előtt a világ még tradicionálisan uralt világ volt, ettől kezdve azonban — egy hosszú fokozatiságon keresztül — még ez a tradicionális uraltság is eltűnt.
A világ tradicionális regulációja a történeti középkorban még mindig fennállt, noha már erősen lecsökkent a korábbi időszakokhoz képest. Valójában csak a legújabb korban tudták a tradicionális világgal szemben álló sötét–antitradicionális erők átvenni a hatalmat.
Látnunk kell, hogy amikor a sötétség erői átveszik a hatalmat a világban, akkor az emberi lélekben már ezt megelőzően uralkodó helyzetbe jutottak. Ha ennek a hatalomátvételnek a lelki–szellemi feltételei nem lennének meg az emberben, akkor a külvilág — hatásain keresztül — nem tudná végrehajtani a világ és az ember teljes elsötétítését.
Tehát a sötétség és a megmérgezettség lelki–szellemi feltételei már a legújabb kort megelőzően is jelen voltak.
A legújabb kor nyilvánvalóan a szélsőséges antitradicionalitás jegyében áll. Ezt az antitradicionalitást az jellemzi, hogy a legfőbb tradicionális irányító principiumokat megtagadják, vagy figyelmen kívül hagyják, vagy valamivel helyettesítik. Ez a helyettesítés olyasvalamivel történik, ami vagy nyilvánvalóan ellentétes a tradicionális principiumokkal, vagy látszólag ugyan nem teljesen ellentétes, de hatásaiban mégis úgy működik, mint a tradicionalitás ellentéte. A tradícióval szemben álló erők azokat a tradicionális principiumokat kezdték ki leginkább, amelyeknek egészen általánosan — „kívül-belül” és minden szinten — meghatározó szerepük volt a földi–emberi világban. Az egyik ilyen princípium a hierarchicitás. A hierarchicitás megtagadásának, felbomlasztásának, felborításának, összezavarásának és mindannak, ami — az elvi megtagadáson túlmenően — a gyakorlatban végbement, azért kellett végbemennie, mert az antitradicionalitást a világban terjesztő erőknek ez volt a szándéka.
Minden benső és külső rendnek organikus és organikusan hierarchikus természete van. A „hierarkhiā” szó szerint a hieros-nak és az ’arkhiā-nak az összetétele, és ez szent uralmat jelent, egy szent uralmi rendet. Ez a szent uralmi rend lépcsőzetes, vagyis graduális: a hierarchia egy gradualitásban fejeződik ki. Ennek a fokozatiságnak a vonatkozásában a leghatározottabban ki kell mondanunk, hogy két létező sem horizontálisan jelképezve nem eshet egybe, sem pedig egy vertikummal szimbolizált mérték szerint nem lehet teljesen egyenrangú.
Elsősorban a tudatállapotok és tudatfokozatok hierarchikus — graduális — természete az, amit egy vertikum mentén lehet jelképesen kifejezni. Ebből a tudati fokozatiságból következik a világ minden más hierarchikus struktúrája. A tudatállapotok hierarchikus gradualitása egyébként még a jelenkor emberének benső életében is megnyilatkozik: ahogyan nem beszélhetünk egyetlen tudatállapotról, ugyanúgy nem beszélhetünk egyetlen tudatfokozatról sem, hiszen az ember a leghétköznapibb értelemben is éberebb és tompább, ébren van és alszik; ezekben is a hierarchikus gradualitás nyilatkozik meg. A hierarchikus gradualitás azonban minden más területen is megnyilvánul. Akár szembetűnően, akár nem szembetűnően, de mindenképpen mindenütt jelen van, — és lényege szerint máig is mindenütt jelen kell lennie és jelen is van. A jelenkorban azonban a hierarchikus fokozatiság konkretizálódásaiba egy nagyfokú zavart sikerült bevinni, és ezáltal a hierarchikus struktúra manifesztációi khaotizálódtak és felfordultak. Ez a felfordulás az ember világának az összeomlását készíti elő, és ugyanakkor annak a külső feltételeit is biztosítja, hogy már ne jöhessen létre az egyes embernél sem tényleges tudatállapot–meghaladás.
A világban lévő zavar mindig az egyes embert is megcélozza, és olyan ellen–kondicionalitást teremt, amely szemben áll és szemben működik a felemelkedéssel, a megtisztulással, a fényteliséggel. Erre a támadásra a bensőleg már megtámadott ember adekvátan reagál; — bár ez az adekvátság már egy „ellenadekvátság” valójában, mert az emberben már megvan az elsötétedésnek az appetitusa, és ezért tud megfelelően reagálni azokra a külső hatásokra amelyek a benső úttal szemben ellen–kondícióként megjelennek.
*
A tradicionalitás az ember benső életének a sajátja volt, ugyanakkor sajátja volt a külső életnek is — a külső élet is maradéktalanul a tradicionalitás szerint szerveződött. A tradicionalitás jelenléte a világban egyfelől — ugyanakkor kiemelt jelentőséggel — azt jelentette, hogy — az inkább élni elvét meghaladva — a több, mint élet elve domináns módon nyilatkozott meg.
Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy két alapvető benső irányultsága van az embernek. Az egyik az inkább élni elve, amely azt jelenti, hogy „jobban élni”, „tökéletesebben élni”, „teljesebben élni”, „boldogabban élni”, „nyitottabban élni”. A másik alapvető benső irányultság a több, mint élet elve, amely a trānsscendentiára és a trānsscendentālére irányul; — annak megragadásán keresztül, hogy az ember nem csupán „élő”, hogy az ember élete valójában az életfelettiből ered, és hogy ezért az ember élete az életfeletti felé konkludálhat.
A két elv nem áll feltétlenül ellentétben egymással; viszonyuk kapcsán azt kell tisztáznunk, hogy melyik uralkodik a másik fölött. Ha az inkább élni elve uralkodik, akkor valójában az inkább élni elve sem tud beteljesedni, Vagyis nem fog lényegileg »inkább élni« ettől valaki, a több, mint életet ugyanakkor ezzel az irányulással bizonyosan elszalasztja. Akiben azonban a több, mint élet elve dominál, az az inkább élni elvének is eleget tehet; — vagy eleget tesz az inkább élni elvének, vagy nem, ez egy ezirányú „választáson” múlik, ez azonban ebben az irányulásban már nem lesz többé lényeges...
Én pont ennél a népszavazásnál tudatosan jelöltem az ateizmust, hogy valóban hiteles adatot szolgáltassak. Előzőnél még intellektuálisan lusta voltam és így felekezethez nem tartozó lettem.
