Somogy, Tolna és Baranya megye közlekedése, beleértve Pécs, Kaposvár, Szekszárd és a többi város helyi közlekedését és a helyközi járatokat is, legyen szó buszról, vagy vasútról.
Rólunk (PTKE). Anno volt szó erről többször is, de a fonódó okozta súrlódás feledtette a tervet mindkét félnél. Mi is hanyagoltuk, de nyitva áll a kapu, bárki csatlakozhat, ha ilyen irányú törekvései vannak.
Attól még ugyanúgy nem szellőznek pár helyet kivéve.Ezeknek is egy előnyük van,hogy keveset fogyasztanak(de ugye nem is helyis kocsik),viszont legalább a karbantartásuk időigényes és aranyáron megy...
"Egyébként nehéz észérvekkel alátámasztani, hogy miért jobb egy kiskerekű Econell, aminek az árából majdnem 4 db. teljesértékű, full ap. megkímélt Volvó jön Pécsre."
Egyet tudnék mondani,ami miatt a Tükének inkább ezek tetszenének(mondjuk ekkor az utasok,mint nézőpont nem számítanának,de ezt már megszokhattuk):az pedig a fogyasztásuk.
Az a 25 időzített bomba igen jól teljesít most Budapesten. Meglepően jól.
Az Aabenraa-k is voltak valók valahova, csak éppenséggel a közelükbe nem mentek azoknak a vonalaknak. Mostanában rátévedtek a 101-esre, a 138-asra, oda pont jók. Azt pedig senki se várja, hogy sikeresnek minősítsenek egy háromtengelyes tesztet, amikor az erre nyilvánvalóan alkalmatlan 240E-n tesztelik a buszt mondjuk a 169E helyett (akkoriban a Volánbusz még képben sem volt).
Egyébként nehéz észérvekkel alátámasztani, hogy miért jobb egy kiskerekű Econell, aminek az árából majdnem 4 db. teljesértékű, full ap. megkímélt Volvó jön Pécsre.
Ilyenkor jön az érvelés a magyar munkahelyekkel meg a hazai alkatrészhányaddal. Igen ám, csak ha a termék nem exportképes, és nagyjából minden más alternatíva jobb, akkor sokra megyünk ezekkel az érvekkel...
Láttad az itteni képeket, meg a Dakkos fórumban a képeket? Azokat Szeged sem merte bevállalni helyiben, pedig nekik van három ajtós kocsijuk.
Az ekenyelek, meg úgy általában a LE kocsik, amikben 2-3 lépcső van a hátsó tengely előtt nem éppen a legideálisabbak mondjuk egy pécsi-es vonal kiszolgálására.
Jah, lenne helye, nincs, meg nem is lesz elég szóló, főleg nem a low entry fajtából, szükség lenne ezekre az igényesen összeszerelt, kiforrott, megbízható, strapabíró járgányokra.
Egyébként nehéz észérvekkel alátámasztani, hogy miért jobb egy kiskerekű Econell, aminek az árából majdnem 4 db. teljesértékű, full ap. megkímélt Volvó jön Pécsre.
Amúgy csak szólok, hogy E6-os Econell hivatalosan még mindig nem létezik...
Te úgy gondolod, hogy érdemes egy Pécs-féle városban (méretre gondolok) helyközi buszokkal közlekedni?
Bp-en sem igen szerették meg az Aabenraa buszokat, talán pont emiatt. Orra is bukott az a cég, ami be akarta hozni a háromtengelyes Aabenraakat.
A használt buszosdinak meg nagy hátránya, hogy időzített bombaként ülnek a cégre, ld. a genfi Volvokat (a kemény 3 darabbal, csak eltévedtek a Mecsek mögé, ha már a 25 társa nem talált ide), vagy az Ambassadorokat. És azért jó lenne nem oda eljutni, mint Debrecenben, ahol kevesebb lett a busz => kevesebb lett az utas => még kevesebb lett a busz. Miskolcon is hasonló sztorik vannak.
Szóval szerintem akárhány E6-os libafoszöld Credo idetévedne, lenne helyük bőven.
Várható volt,mert sztem idén nem is volt kiadva. De könnyen lehet,hogy a DUD-nak is ma volt a búcsúja(talán még a régi gazdájának megengedik,hogy a héten kihozza egy körre).
Tizenkilenc év egy ilyen jármű életében eszméletlenül sok. Persze ettől még remélem, hogy a Tüke továbbra is számít rá fesztiválbuszként, vagy valami nosztalgiabuszként. :)
Azért nem ugyanolyanok,mert ezek már kijelzővel(Buse) jöttek a gyárból,míg a többi utólag,az EU-s program keretében lett kijelzősítve(Passinfo).Viszont még mindig van Fok-Gyemes busz is.Meg jól mutat az Ekenyélben a 200-asra szerkesztett kijelzőprogram(ugye arról volt szó,hogy ezek át lesznek programozva:hát eddig ez nem történt meg). :)