antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Száz rubáí 14 magyar műfordító 268 magyar változat
25
Hold-arc, vele bor s rózsa, patakpart - gyönyörű, sorsom, ha ilyennel áld, a lét nem keserű. Míg csak leszek, és üdvömet élem derekul: bort nékem! a bor vélem az üdv és a derű.
75 éve, ezen a napon hunyt el Sefan Zweig, osztrák költő, író.
Aki csak egyetlen emberen is segít, ezzel betölti életének értelmét, akkor igazán megéri, hogy az ember másoknak adja át magát, végső erejéig, sőt erején túl is. Akkor jogos lenne minden áldozat, és még a hazugság is - amely másokat boldoggá tesz - fontosabb, mint minden igazság.
Lea maga is be akarta csapni Jákobot? Vagy egyszerűen csak kénytelen volt engedelmeskedni az apjának? És hol volt Ráhel? Tudta, hogy mi történik? Ha igen, mit érzett? Szembeszállhatott volna ellentmondást nem tűrő apjával? A Biblia nem ad választ ezekre a kérdésekre. De függetlenül attól, hogy Ráhel és Lea mit gondolt a történtekről, Jákob nagyon dühös lett. És Lábánhoz, nem pedig a lányaihoz ment tiltakozni: „Hát nem Ráhelért szolgáltalak? Miért csaptál be?” Mit mondott erre Lábán? „Nem szokás nálunk, hogy a kisebbik lányt odaadjuk az elsőszülött előtt. Ünnepeld végig ennek a lánynak a hetét. Utána hozzád adjuk a másik lányt is a szolgálatért, mellyel majd nálam szolgálsz még hét évet” (1Mózes29:25-27). Így Jákobot ravasz módon poligám házasságba kényszerítették, amely idővel keserű féltékenységet szült.
Egy boldogtalan család
Jákob Ráhelt szerette. Amikor Isten látta, hogy Ráhelhez képest Leát „gyűlölik”, megnyitotta Lea méhét, Ráhel azonban meddő maradt. De Lea többet akart, nem csak egy gyereket. Azt akarta, hogy Jákob őt szeresse. Látva, hogy Jákob Ráhelhez vonzódik, nyomorultnak érezte magát. Ennek ellenére bízott benne, hogy a férje szeretni fogja, mivel ő szülte neki első fiát, Rúbent, melynek jelentése: ’Íme, egy fiú!’ Leának volt rá oka, hogy így nevezze el a gyermekét: „Ez azért van, mert Jehova meglátta nyomorúságomat, és most már szeretni fog a férjem.” De nem ez történt, még a második fiú születése után sem. Ezt a fiút Lea Simeonnak nevezte el, mely azt jelenti, hogy ’meghallgatás’. Így érvelt: „Ez azért van, mert Jehova meghallotta, hogy gyűlölt voltam, azért adta nekem ezt is” (1Mózes 29:30-33).
Isten meghallgatta Leát, ami azt mutatja, hogy Lea imában feltárta neki a helyzetét. Úgy tűnt, hogy hűséges asszony, fájdalma mégsem szűnt meg, még akkor sem, amikor szült egy harmadik fiút, Lévit. Nevének jelentését – ’ragaszkodás’ vagy ’csatlakozott’ – Lea így magyarázta meg: „Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert már három fiút szültem neki.” De úgy tűnik, Jákob ezután sem vonzódott jobban hozzá. Lea beletörődhetett a helyzetébe, ugyanis a negyedik fiának a neve nem utal arra, hogy továbbra is reménykedett volna abban, hogy jobb lesz a kapcsolata Jákobbal. Júda nevével inkább Istennek adott hálát. A „Júda” név jelentése: ’dicsőített, magasztalt’ vagy ’magasztalás tárgya’. Lea egyszerűen ezt mondta: „Most már dicsőítem Jehovát” (1Mózes29:34,35).
– Várj fiam. Előbb rendbe tesszük a Dőry úr hajóját. Mindjárt itt lesz. El akarja adni. Délre jön a vevő. Bemész a papuccsal, kimered Dőry úr hajóját, aztán kívül-belül lemosod.
– Kihozzam, vagy bóján marad?
– Bóján jobban mutat. Dőry úr majd megmondja, hogyan akarja. Kezdd el fiam, két eső is volt, amióta utoljára kimertük a hajót.
Ambrus a halakra pillantott, aztán a szerszámos szekrényre, s tanácstalanul vizsgálgatta a domború gyalut. Nehezen szólalt meg.
– Mester úr, Cankó az éjjel beüzent, hogy vigyek ki egy doboz Hercegovinát. Vittem neki.
Nyuszt arcán nem látszott meglepetés. A szekrényre nézett, aztán Ambrushoz fordult:
– Honnan tudod a helyét?
– Masa mondta, hogy a domború gyalu mögött kijár a deszka és ott vannak.
– Mást nem akart Cankó?
– Nem akart. Csak azt üzente, hogy Szász úr, a Meinl cég üzletvezetője bement a rendőrségre és feljelentést tett.
– A lánya ellen?
– Nem a lánya ellen, csak úgy. Szász úr azt gondolja, hogy Maya már nem él. Neviczky Pál felvette a Stephániára, aztán messze kint, belefojtotta a vízbe. Cankó azt mondja, hogy a mestert is megkeresik a detektívek, mivel itt szokott kikötni a Stephánia.
– Odább szokott kikötni, de jártak itt, az igaz. Na menj fiam, és merd ki a Dőry úr hajóját, mert mindjárt itt lesz.
Ambrus óvatosan belépett a papucs csónakba, a farába ült és a csutakkal lassan evezett befelé. Dőry úr hajója a Kék Angyal, közvetlenül a nádkaréj szélén állt egy fehér, kacsa alakú bóján. Szép 15-ös jolle volt, a háború első éveiben ez is Nyuszt műhelyében készült. Dőry úr, aki valamikor teniszbajnok volt és sok híres embert, például Petschauer Attilát és Urbach Lászlót az osztrák–magyar motorcsónakbajnokot is személyesen ismerte, a háború után fényképész szalont nyitott. A hajó árából akart új nagyítógépet venni, de a Kék Angyalt nehéz volt eladni, mert egyszer, versenyen felborult, s egyébként sem volt az embereknek pénze. Ambrus a papucs kötelét a Kék Angyalhoz kötötte, aztán átmászott.
A hajóban bokáig ért a víz, a fenékdeszkák úsztak. Ambrus a deckre ült és jobbra-balra himbálózva meregette a vizet. Időnként felpillantott, s ekkor kibontakozott előtte az egész öböl. Balra a nádkaréjon túl látszott az apácastrand vége, főleg a nagy kanadai nyárfák a földnyelv végén, aztán a halásztelep kikötője, s azon túl a nádüzem. Jobbra, Nyuszt műhelyén és az öblön túl, hosszú partsáv, a szigetfürdő, majd a kikötő. A kikötő mögött a parton jól látszott az Amazon szálloda és vendéglő, a parti sétány végén a gimnázium vízisporttelepe és Zámor. A nádasokon végigszaladó szem gyorsan elérte a gyenesi partot, s csak egy egészen keveset kellett a fejen mozdítani, hogy a pillantás felreppenjen a hegyoldalba, ahol Ambrus nagyszüleinek a háza állt. Ambrus egész gyermekkorában fentről, a hegy szőlővel borított és mandulafákkal teletűzdelt oldalából nézte a vizet, s most augusztus óta megváltozott az élete. A víz közelében, szinte a vízen élt, s alulról nézte az elérhetetlennek tűnő hegyet, a présházak, pincék fehér tűzfalait. Szerette a vizet, a nádasokat, a műhelyt, a fa illatát, a csónakokat, mégis vágyakozott a hegyoldal után. Orrában, szemében, bőrében hordozta a tavaszi mandula-, majd kései szőlővirágzások illatát, a mélyzöld, máskor aszalóan száraz nyarakat, a szőlőt érlelő, mustot csordító édes őszöket, a telek hókristály álomképét, a dermesztő és megnyugtató fagyok ölelését. Csaknem kicsordultak a könnyei, ahogy a gyenesi hegyoldalra bámult. Megrázta a fejét, s a meregetővel tovább hajlongott a Kék Angyal fenékdeszkái felett.
amelyben bemutatnak bennünket Micimackónak és a méheknek, mellékesen a könyv is elkezdődik
Te csak mosolyogtál magadban, és azt gondoltad: "Csacsi öreg medvém." De ezt csak úgy gondoltad, mert alapjában szeretted Micimackót. Így hát hazaugrottál az esernyőért.
- No, itt vagy végre! - kiáltott Micimackó némi fojtott nyugtalansággal a hangjában, ahogy a fa alá értél. - Már kezdtem aggódni. Tudniillik felfedeztem közben, hogy a méhek most már határozottan gyanítanak valamit.
- Nyissam ki az ernyőt? - kérdezted.
- Várjunk. Ravasznak kell lennünk. A legfontosabb, hogy a méhkirálynőt tévesszük meg. Látod onnan alulról a méhkirálynőt?
- Nem.
- Kár. Mármost amíg te lent sétálgatsz az ernyővel, és mondogatod, hogy: "Ejnye, ejnye esőt kapunk.", addig én itt fönt megpróbálok valami felhődalt költeni, már amilyet egy kis Fekete Felhő énekelne az én helyemben... Vigyázz, kész, mehet!
Így hát, amíg te fel és alá sétáltál, erősen kételkedve az egész hadicsel sikerében, Micimackó a következő dalt énekelte:
Megmondták a költők régen, legjobb kis felhőnek lenni az égen, szemem ezért ragyog, mert én egy kis felhő vagyok.
Ragyog az ég rám fényesen, sétálok rajta kényesen, hej, kényesen és rangosan, és énekelem hangosan: Megmondták a költők régen... (stb.)
De a méhek éppolyan gyanakodóan zümmögtek tovább. Néhányuk otthagyta a fészkét, láthatóan a felhő körül kezdtek rajzani, s a dal második szakasza közepe felé az egyik méh egyenesen ráült a felhő orrára, aztán gyorsan elröppent.
Fordította: Révay József A verseket Jékely Zoltán fordította
ELSŐ NOVELLA
Ser Cepparrello hamis gyónással becsap egy szent barátot és meghal; halála után pedig szentnek tisztelik, holott életében igen gonosz ember volt, és Szent Ciappellettónak nevezik
De mikor hallották, hogy a templomban nyer eltemettetést, semmi egyébbel nem törődtek. Ciappelletto kevéssel utóbb megáldozott, és mivel állapota fölöttébb rosszra fordult, felvette az utolsó kenetet; és ama napnak késő estéjén, melyen jámbor gyónását tette, meghalálozott. Ennek utána a két testvér az ő pénzén tisztes temetést rendelt neki; meg is üzenték a barátok kolostorába, hogy estére kelvén, jöjjenek el szokás szerint virrasztani; reggel pedig a holttest dolgában minden szükséges intézkedést megtettek. Mikor a szent barát, ki őt gyóntatta, halálának hírét vette, nyomban a kolostor perjeléhez ment, és kapitulumba csengette a barátokat; mikor pedig egybegyülekeztek, elmondta nekik, hogy Ciappelletto szent ember volt, amiről gyónása alapján meggyőződött. És abban a reményben, hogy az Úristen bizonyára sok csodát művel általa, rávette őket, hogy igen nagy tisztességgel és áhítattal befogadják holttestét. A perjel s mind a többi hiszékeny barátok beleegyeztek ebbe, és estére kelvén valamennyien elmentek oda, hol Ciappelletto uram holtteste feküdt, fölötte nagy és ünnepélyes vigíliát tartottak, reggel pedig karingben és palástban, könyvekkel kezökben és keresztekkel előttök, énekszóval elvonultak a holttestért, és nagy tisztességgel és ünnepséggel elvitték templomukba, és nyomukban ment szinte a városnak egész népe, férfiak és asszonyok: és minekutána a templomban letették, a szent barát, ki őt meggyóntatta, a szószékre lépett, és csodálatos dolgokat prédikált, szólani kezdvén róla, élete módjáról, böjtöléséről és szüzességéről, jámborságáról és ártatlanságáról és szentségéről, és egyebek során elmondotta azt is, mit vallott be neki Ciappelletto sűrű könnyhullajtás közben legnagyobb bűne gyanánt, és ő alig tudta meggyőzni, hogy Isten bizonyára megbocsátja neki azt; annak utána pedig feddeni kezdte a népet, mely őt hallgatta, ekképpen szólván: - Ti pedig Istennek átkozottjai, minden szalmaszálért, mi lábatok elé kerül, káromoljátok Istent, és az ő anyját és a paradicsom minden szentjeit!
És ezeken felül sok egyéb dolgot elmondott Ser Ciappelletto becsületességéről és tisztaságáról; egy szó mint száz, beszédével meggyőzte és ájtatosságra hangolta mindazokat, kik ott jelen voltak, mivelhogy a környék lakossága minden szavát elhitte; olyannyira, hogy a szertartásnak végeztével az egész nép nyüzsögve odatódult a holttesthez; csókolták lábait és kezeit, és minden ruháját leszaggatták róla, és boldog volt, ki csak kis darabkát is megszerezhetett azokból; és egész napon által ott kellett hagyni ekként, hogy mindenek láthassák és eléje járulhassanak. Annak utána pedig a következő éjszakán márványkoporsóban nagy tisztességgel eltemették az egyik kápolnában, és mindjárt utána, a következő napon kezdett a nép hozzája zarándokolni, gyertyákat gyújtani és tisztelni őt, idők múltával pedig fogadalmakat tettek, és fogadalmukhoz híven viaszkalakokat aggattak fel.
És szentségének s tiszteletének híre olyannyira megnövekedett, hogy már szinte senki sem volt, ki valamely szorongattatásában más szenthez fordult volna, mint hozzá; és szent Ciappellettónak nevezték és nevezik ma is. Erősködnek, hogy Isten számos csodát művelt érette, és művel minden áldott nap, hahogy valaki áhítatosan az ő pártfogásába ajánlja magát.
Hát így élt és halt meg a Pratóból való Ser Ciappelletto, s miként hallottátok, szent lett belőle. Én nem akarom kétségbe vonni, hogy szentté válhatott Istennek színe előtt, mivelhogy, ámbár élete bűnös és gonosz volt, utolsó óráján oly igaz töredelmet tanúsított, hogy Isten megkönyörülhetett rajta, és befogadhatta őt országába; mivelhogy azonban ezt titok fedi, én pedig aszerint okoskodom, hogy mi lehet valószínű, amondó vagyok, hogy ő nem annyira a paradicsomban vagyon, mint inkább az ördög kezében, a pokloknak mélységes fenekén. Ha pedig így vagyon a dolog, meg kell ismernünk, mely véghetetlen az Istennek kegyessége irányunkban, mert nem a mi hibánkat, hanem hitünknek tisztaságát nézi, és éppen úgy meghallgat bennünket akkor is, ha valamely ellenségét választjuk szószólónkul, akit barátjának tartunk, miként ha valamely igaz szenthez fordultunk volna, hogy legyen szószólónk az ő kegyelméért. Annak okáért, hogy az ő kegyelméből a jelenvaló szorongattatásban és eme fölöttébb vidám társaságban egészségben és épségben megmaradhassunk, dicsérjük nagy tisztelettel az ő nevét, mellyel kezdettük, s minden szükségünkben neki ajánljuk magunkat abban a biztos hitben, hogy meghallgat bennünket.
Száz rubáí 14 magyar műfordító 268 magyar változat
24
Tetőm alatt a gyönyör él velem, mivel túladtam meddő nejemen a Ráción, s éjjel díványomon a Szőlő Lányával szeretkezem.
- Faludy György
Az ezer-akós hordót keresem, borának szárnyán szállnék sebesen, szétválasztanám a Vallást és az Észt s a Bor Leánya lenne hitvesem.
- Sziklay Andor
Barátaim, jókedvem van nagyon, egész Házam megint Lakodalom: elhagytam az Észt, a meddő Banyát, s a Szöllő Lánya az uj Asszonyom.
- Szabó Lőrinc
Egy jó bánat-ölő kupára válasz létem, kétszer feleannyi bor vállalja mentségem; háromszor a válni szóra tűnj ész s vallás! Szőlők buja lányát feleségül kérem.
- Tandori Dezső
Kitöltöm egy men pohárba óborom. S megelégszem, ha két kortyra kiiszom. Elválok az ész- s vallástól háromszor. S nőm leszen a gerezd lánya, a jó bor.
28 éve, ezen a napon hunyt el Márai Sándor, író, költő, újságíró.
Márai Sándor
Hol vagyok?
Ülök a padon, nézem az eget. A Central Park nem a Margitsziget. Milyen szép az élet,-kapok, amit kérek. Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek. Micsoda házak és micsoda utak! Vajon, hogy hívják most a Károly körutat? Micsoda nép!-az iramot bírják. Vajon ki ápolja szegény Mama sírját? Izzik a levegő, a Nap ragyog. Szent Isten!-hol vagyok?
A napfény időközben áttört a ködrongyokon, aranyló sugaraival elöntötte az öböl környékét, a hajóácsműhely poros ablakán is áthatolt. Ambrus hunyorogva nyelte le az utolsó falatokat. Ahogy a fényből oldalra fordította a fejét, káprázó szemével horgonyokat látott a szekrény túloldalán a sarokban. Egy öreg Admirált, néhány viking típusú horgonyt, aminek négy ágát merevre kovácsolták, és nem lehetett azokat összecsukni. A horgonyok mellett rozsdás láncok hevertek, s kiszakadt vasalású kormánylapátok. A műhely minden sarkában evezők támaszkodtak, jól bőrözött piros tollú szerszámok, de köztük töröttek is, néhány csutak- és mankóevező. Ambrus éppen bekattintotta a bicskáját, amikor Nyuszt a műhelybe lépett. Sietve felállt és az oltókést ügyes, láthatatlan mozdulattal zsebrecsúsztatta.
– Jó reggelt kívánok mester úr! – mondta és óvatos pillantással Nyuszt arcát fürkészte.
Nyuszt, akinek a valódi neve Nyárádi volt, valamikor tekintélyes embernek számított a városban. A Balaton körül ő építette a legszebb és legtartósabb kishajókat. Nagyobb tőkesúlyos hajók javítását is vállalta, de az építését nem. Valamikor maga is versenyzett, így kapcsolatba került úri sportolókkal, közöttük értelmes, finomabb emberekkel is. Kapcsolatai sokat segítettek abban, hogy kis hajóácsműhelyét kibővíthette, s a csónaképítés és javításon kívül a harmincas évek végén már tárolással és csónakkölcsönzéssel is foglalkozhatott. De a háború alatt megkeseredett, visszahúzódott vízparti műhelyébe és a csendes, magányos italozásban keresett vigaszt. Amikor a felesége megszökött, bajuszt és szakállt eresztett. Vörhenyes vörös szőrzetű ember volt, s elhanyagoltságában a szőrmók állatokhoz kezdett hasonlítani. Ezért, vagy emberkerülő magatartásáért a zámoriak elnevezték Nyusztnak. A név ráragadt. 1946-ban már akadtak gyerekek, fiatalabb emberek is, akik azt hitték, hogy Nyusztnak valóban Nyuszt a neve. Előfordult, hogy Nyuszt József névre levelet küldtek neki, és a postás kézbesítette. Nyuszt persze nem volt mindig emberkerülő. Ha régi versenyzőkkel találkozott, hajós emberekkel, felcsillant a szeme. Ha szépen megmunkálta a hajóbordákat, elkészült egy új csónakkal, mindig visszatért a kedve. Fütyörészett, még énekelt is. Máskor, ha ideje volt az életén gondolkodni, vagy híreket kapott a feleségéről, zárkózottá vált. Részegen veszedelmes volt. Ambrus attól félt, hogy egyszer bánatában, vagy mérgében felgyújtja a műhelyt és mind a ketten bent égnek.
Nyuszt ezen a reggelen nyugodtnak látszott. Körülhordozta a pillantását a műhelyen, aztán a vesszőkosárra mutatott, ami tele volt hallal.
– Végigjártad a varsákat?
– Ez nem a mi varsánkban volt. Cankó hagyta itt a mesternek. Az éjszaka meghúzták az öblöt a zámoriak.
Nyuszt a halaskosárra meredt, megcsóválta a fejét:
– Van nekünk halunk, minek hagyták itt?
– Mondtam Cankónak, hogy van halunk, de erősködött, hogy ez a mester része. Ha nem kell, cseréljük be rumra vagy cigarettára.
– Hát… Jól van. Elviszed majd a Táltos Rózsinak. Kint van a biciklim. Ügyesen felkötözöd a csomagtartóra. De nem ülsz fel, csak tolod.
– Igenis mester úr – mondta Ambrus és sietve a kosárhoz lépett, hogy felemelje és útnak induljon.
amelyben bemutatnak bennünket Micimackónak és a méheknek, mellékesen a könyv is elkezdődik
- Remek! - kiabáltad te.
- Mit szólsz?! - kiabált vissza Micimackó - Minek gondolnál alulról nézve?
- Egy olyan Mackó-félének, ami léggömbre kapaszkodik - mondtad te.
- Az lehetetlen - mondta Micimackó kissé aggodalmasan. - Hát nem olyan vagyok, mint Fekete Felhő a kék égboltozaton?
- Nem mondhatnám.
- No jó, alulról és felülről, az más. Aztán meg említettem már, hogy ezeknél a méheknél sohase lehessen tudni...
Sajnos szélcsendes volt az idő. Micimackó nem tudott közelebb jutni a fához. Már látta a mézet, érezte illatát, de nem tudott hozzáférni.
Kis idő múlva leszólt.
- Kedves Róbert Gida! - jelezte hangos suttogással.
- Tessék!
- Attól tartok, a méhek gyanítanak valamit.
- Miből gondolod?
- Valami azt súgja nekem, hogy gyanakszanak.
- Csak nem gondolják rólad, hogy a mézük után szimatolsz?
- Az is lehetséges. Nem lehessen tudni ezeknél a méheknél!
Kis szünet. Aztán Micimackó megint rákezdi:
- Kedves Róbert Gida!
- Parancsolj!
- Van nálatok otthon valami esernyőféle?
- Azt hiszem, van.
- Kedves volnál, ha kihoznád, és sétálgatni kezdenél alattam, majd időnként aggódva néznél fel rám, és azt mormognád hangosan magad elé: "Ejnye, ejnye, úgy látszik, esőt kapunk." Ezzel félre lehetne vezetni a méheket, mert nagyon ravaszak ám.
«Jövevény vagy bár S idegennel szólnom Tiltja szemérem. Oh ifju, de hangod Oly részvétet idéző, S oly tisztán rezegett Besötétült lelkemen által, Mint a nyári nap első Hajnal-súgara, Mely fölnyitja bezárkózott Kelyhét a virágnak. Nem tudod, e részvét Mily jól esik a boldogtalan Elhagyatott Sirvánnak! Szólanom unszolsz még? Oh de ne várj tőlem sokat; Annyira félek, Hogy megvesztegetik Hizelgéseid hiú lelkemet és Könnyen eladhatná Szavaidnak szivemet ajkam. Azt kérded, ki vagyok? Vagyok a sors árva leánya Kit szült tiszta szavú Szalavár Bajnok Uzongárnak,
Hogy legyen, a ki Sirjaikon keserü Fájdalmakba merülve, Hervadjon utánnok, Mint a letörött törzs ágán Hervad a bimbó, S halála Lészen a mely táplálta Az életadó fa». - -
Fordította: Révay József A verseket Jékely Zoltán fordította
ELSŐ NOVELLA
Ser Cepparrello hamis gyónással becsap egy szent barátot és meghal; halála után pedig szentnek tisztelik, holott életében igen gonosz ember volt, és Szent Ciappellettónak nevezik
Mondá ekkor Ser Ciappelletto:
- Ó, jaj, atyám, mit beszélsz? Bizony gonoszat cselekedtem, és igen-igen nagy bűnt követtem el, hogy szidalmaztam az én édesanyámat, ki kilenc hónapon által nappal és éjjel maga testében hordott engemet, majd százszornál is többször vitt engem nyakában; és bizony, ha nem könyörögsz Istennél érettem, eme bűnöm nem nyer bocsánatot.
Midőn a barát látta, hogy Ciappellettónak nincs több mondanivalója, feloldozta őt, és áldását adta reá, és fölöttébb szent embernek tartotta, mivelhogy szóról szóra igaznak vette azt, amit Ser Ciappelletto mondott. De vajon ki ne hitt volna neki, ha így hallja beszélni ezt az embert halálos ágyán? Végezetül mindezek után mondá neki:
- Ser Ciappelletto, Istennek segedelmével hamarosan meggyógyulsz; ám ha netalán úgy esnék, hogy Isten a te áldott és megtisztult lelkedet magához szólítaná, belenyugodnál-e, hogy testedet a mi kolostorunkban temessük el?
Felelte erre Ser Ciappelletto:
- Igenis, atyám; s mi több, nem is kívánnék máshol nyugodni, mivel megígérted nekem, hogy imádkozol érettem Istennél; egyébiránt is mindig különös tisztelettel voltam a ti rendetek iránt. Annak okáért kérlek, hogy ha visszatérsz kolostorodba, gondoskodjál róla, hogy elhozzák ide hozzám Krisztusnak valóságos testét, melyet ti reggelente az oltáron megszenteltek; mivel (ámbátor nem vagyok méltó rá) engedelmeddel az a szándékom, hogy magamhoz vegyem, annak utána pedig megkapjam a szent utolsó kenetet, hogy legalább keresztényi módon haljak meg, ha már bűnös ember módjára éltem.
A szent ember azt felelte, hogy ennek nagyon örül, és hogy igen jámborul szólott, és gondoskodni fog, hogy rögtön elhozzák az Úr testét hozzá; és így is történt. A testvérek, kik nagyon féltek, hogy Ser Ciappelletto becsapja őket, elbújtak egy deszkafal mögött, mely azt a kamarát, hol Ser Ciappelletto feküdt, elválasztotta egy másiktól; ottan mindent tisztán hallottak, és megértették, amit Ser Ciappelletto a barátnak mondott; és mikor hallották, micsoda bűnöket gyón meg a barátnak, egyiknek-másiknak hallatára olyan nevethetnékjök támadt, hogy majd megpukkadtak, és így szólottak egymás között:
- Ugyan miféle ember ez, kit sem az öregkor, sem a betegség, sem a halálnak félelme, holott már a halál révén vagyon, nem tud eltéríteni gonoszságától, és nem tudja rávinni, hogy ne oly módon haljon meg, miként élt, sem Istennek félelme, pedig immár felkészült rá, hogy hamarosan meg kell jelennie ítélőszéke előtt?
Hogy voltál! – Hogy lehettél volna drágám! S hogy mégsem voltál! – S hogy mégis lehettél! (Így számlállak a kétely variánsán.) Szerethettél volna! – S mégsem szerettél!
S hogy szerettél is! – De nem szerethettél! (Megvetett vágyam, ím vetetlen ágyán fetreng már közönyödnek.) – Levetettél. Engem vetettél le! – (Szoknyád hiányán
sem pirulhatnál ilyen meztelen!) S – amit jelentettél: – rongyként riszálod – s azt is: aki, s amivel felruházott…*
„Emberszabású Asszony” – hogy tehetted!- „Te Enyhítő Körülmény” – – – fertelem: hogy vélem e rangod is levetetted – – –
* Bár az 1962-es kötetben ez a szonett elkerült az utolsó helyről, a hétévnyi reménytelen szerelem vége, a szakítás oly mértékű csalódást és sértettséget okozott a költőnél (a Múzsa házasságkötése miatt), hogy lelkiállapotát, dühödt érzéseit jobban kifejezi a „fakult'' írás szövegénél a későbbi változat két sora:
S amid még megmaradt belőlünk: pállott rongyként most hét év emlékét riszálod...
Több jel mutat a költő azon szándékára, hogy a kibékülés érdekében hajlandó lett volna ezt a szonettet „feláldozni", végleg kihagyni.
Száz rubáí 14 magyar műfordító 268 magyar változat
23
Bort tölts! ha e drága nedv igaz létre derít, bár másnap a fő fáj, vagy az émely leterít. Add serlegem! Ó, az élet annyit keserít, s mind csalfa való a színe. Illan - mese, hidd.
68 éve, ezen a napon hunyt el Berde Mária, erdélyi magyar író, költő, műfordító.
Berde Mária
Kőtalány
Ahol mi laktunk, nem volt promenád, Kertünk fölé a temető sötétlett... Borostyánsürűn, kőrisfátylon át Néhány kikezdett kriptahomlok kétlett. Kék íriszek közt, zengő méhezajban Örökzölddel setét sírok során, Ott játszadoztam későn vagy korán A kert felett, a fűbefult hegyaljban.
Ismertem minden dombot és keresztet Faragott fejfát, ormos oszlopot. Tudtam, a kőhalálfej hol ijeszthet, Ha alkony jött s rá tűzlepelt lopott. Egy márványlaptól - mélyen volt bedőlve Két vasperec rajt', rozsdamart sötét - Ó, féltem, mintha ajtó vón a földbe, S találgattam titkon történetét.
Mikor a nap, mint óriási kanna, A földre gyémántzáport öntözött, Surrantam, mintha gyenge gyík suhanna Virágos, arcigérő fű között. A márványajtót úgy el-elcsudáltam, Míg ujjam írásán betűzve járt... A kőn se év, se név, csak ennyi állt: "Amit kerestem, azt sohsem találtam."
Nem tudta senki már, kié a kő, Virág se, könny se áldozott felette. Nem tudták azt se, férfi volt-e, nő, Ki földi ajtajára ezt verette, Nem tudta senki, mit jelent a szó, Nem is próbálta, hogy nyitját találja, - És útrakeltem, lettem bujdosó És nem gondoltam többet én se rája.
...Húsz év után: Halk őszi alkonyat. Fejem fölött tovanyilalló fecskék. Fák halántékán őszült lombfonat, Elnyúló árnyak szövik már az estét. A kőhalálfej izzó glóriában. Én Istenem, ha félnék tőle még! ... Van nála rosszabb, szívem tudja rég, Köszöntöm némán, meg se ing a lábam,
Tovább. Fejem csendben szegül a földre, Járatlan fűtenger borul alám. Egyszerre - elmohulva rozsdazöldbe, Rámnéz az elfelejtett kőtalány. Ó nem talány... bús értelemre váltan Szívemre döbbenetként rávirrad, Hogy jó lesz nékem is e sirirat: - Amit kerestem, azt sohsem találtam. -
Szép napot, sikeres hetet kívánok Mindenkinek Aladár és Álmos napján!:-)
Ma Amadi, Amáta, Elemér, Leó, Leon, Leona, Lionel, Paula, Pauletta, Paulin, Paulina, Polett, Szilvánusz, Tira és Tíra napja is van!:-)
Álmos vezér
Petőfi Sándor
Lehel vezér
(részlet)
Volt közöttök egy bölcs józan ember, Álmos, Ezt szólították föl: "Vezess minket már most, Józan okosságod vezéreljen bennünk, Ha lehetséges, a kívánt földre mennünk; Mint a darusereg az előljáróját Ugy követünk téged ország-világon át, Míg nem látjuk magunk a Tisza folyóban, Hol Attila alszik három koporsóban."
15
Elfogadta Álmos a vezéri tisztet, A magyarság véle vándorolni kezdett. Meddig vándoroltak? a jóisten tudja; Mint a csillagok közt a nagy országutja, Itt alant a földön oly nyomot hagyának Magok után hosszan, amerre csak jártak... Csakhogy nem fejér volt e nyom, mint az égi, De sötétpiros, mert vérrel festették ki.
16
Esztendők multán nagy hegygerincen álltak, A hegy tetejéről tenger síkra láttak. "A határt elértük!" monda Álmos nékik, "Tekintsetek ott a rónaságon végig, Birodalma hajdan ez volt Attilának, E hegyeket híják a Kárpát sorának. És itt hála néked, magyarok istene, Hogy ezt mind meglátta a vén Álmos szeme!
17
Megvénültem immár, fejemet hó fedi, Fejér a fejem, mint e Kárpát hegyei; Rólok a havat a tavasz leolvasztja, De a fejem havát le nem olvaszthatja. A méltóságot átadom, mit adtatok, Az uj csatákra uj vezért válasszatok; Rám nézve két határ e hely bizonyára: Jövendő hazánk és életem határa."
18
Amit Álmos sejtett, nem sejtette rosszul, Mert azon a helyen istenben boldogult; Leszállt fejér feje a fekete földbe, Zöld mohos sírhalom domborult fölötte. Körülállta sírját az egész magyar faj, S esküt tett le felhőt szaggató morajjal; E szent helytől kezdve kezökre kerítik Az egész tartományt, mely előttök nyílik.
Minden érv oly erős, mint a képviselője: bizonyítom, tanulj belőle.
Szomját oltotta Barika egy patak tiszta, szép vizében: s ott termett a csikasz, kalandvágyóan, éhen, lesni, mihez juthatna a hasa. "Te pimasz, a patak sarát mért zavarod rám?!" - kezdte dühösen a Toportyán, - "No, várj csak, vakmerő, most megfenyítlek!" - "Nagyuram", - szólt amaz, - "kérem Felségedet, ne méltóztassék tűzbe jönni, sőt inkább tekintetbe venni, hogy a hely, ahol én iszom, bizony, bizony húsz métert a fenti alatt van: következésképp én zavarni semmiképp nem tudnám Felséged vizét." - "De zavarod," - mordul a Gaz, most még vadabban, - "s tudom, tavaly a szád szórt rám gyalázatot." - "De hisz én idei bárány vagyok!" mondja a Bari, - "s szopnom még az anyám ád!" - "Ha nem te voltál, hát a bátyád." - "Nincs bátyám" - "Hát valami rokonod! Az én népem szörnyen utálják a pásztorok s kutyáitok: hallottam, és ideje bosszút állni!" - Azzal Barit a Gaz becipeli a sűrűbe, s minden további szócséplés nélkül megeszi.
3 éve, ezen a napon hunyt el Borbély Szilárd, József Attila-díjas magyar költő, író, irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem oktatója.
Borbély Szilárd
A dinnye
Talán az a legjobb, ha azzal kezdem, hogy a szülésről leányként rémtörténeteket gondoltam. Bár az anyám könnyen szült. Mégis A nyolcadik utas a halál című film, biztosan ismered, rémlett fel mindig, hogy a hason keresztül tépik ki belőlem. Amikor állapotos lettem, még mindig ezt éreztem. Reménykedtem, majd elmúlik. De lassan várni kezdtem. Minden szép rendben történt. A szülés könnyen megtörtént, utána erős, energikus lettem. A kórházat, a megalázó lekezelést, ami a beteg helye az intézményben, azonban nehezen viseltem. Otthon minden rendbe jött. Mikor Borika három éves kora közeledett, terveztük az újabb babát. De elvetéltem. A gyes lejárt, és vissza kellett mennem. Fejlesztő pedagógus voltam, értelmi fogyatékos gyerekeket foglalkoztam. A munkám este hatkor ért véget. Ez megterhelte a családunkat. Hat hónap múlva teherbe újra estem, kezdetben kisebb vérzések jelentkeztek. Megbeszélem a babámmal, majd vissza- mentem dolgozni, a pénz is számított. De nem érzetem már magam jól. A munka nem adott sem sikert, sem örömet. Örömmel hagytam ott, hisz a baba érdeke is ezt követelte. Jöttek a szülők, sürögtek, ablakot mostak, takarítottak, készültünk a fogadására. Nagy volt a sürgés-forgás. Én meg csak pihengettem. Anyám nem ismerte ki magát a városban, ezért elmentem vele az oviba Boriért. Egy dinnyét is vettem, és aztat cipeltem. Minden meglett végre. Rendbe várhattuk, semmi másra nem kellett már figyelni. Így aludtam el azon az este. Megkönnyebbülve. Éjszaka azonban vérezni kezdtem. Reggelre a kórházban a vérzés csökkent, azt mondták, a baba egészséges. Két nap múlva újra erősen folytatódott. Az orvos azt mondta, ez vetélés, maga el fog vérezni. Meg kell indítani a szülést. Amikor bekötötték az oxitocint, még mozgott a hasamban. Végig imádkoztam, altató dalokat énekeltem magamban. Fogtam a kezét képzeletben. Tudtam, hogy még él, de nem fogja túlélni. A fájások között azon a titokzatos éjszakán kinyílt az ég. Szeretet és nyitottság áradt belőlem, és belém, ami mások felé fordított. Erőt tudok meríteni belőle, úgy érzem, míg élek. Tizenhét hetes volt a babám, meg kellett szülnöm a halálra. Otthon senki sem beszélt róla. Mintha meg sem történt volna. Mélységes az űr, ami bennem van azóta, csak az az éjszaka mélységesebb nála. A barátok azt mondják, hogy lesz másik. De én tudom, hogy ő többé már nem fog megszületni néktek. Áll előttem a jövő, mint egy hatalmas száj. És ásít. A Tökéletes Organizmus: amit belőlem kitéptek.
Tegnap múlt 134 éve, hogy megszületett Nikosz Kazantzakisz, görög regényíró, költő, drámaíró és gondolkodó.
"Ha lelki vezért kellene választanom… biztosan Zorbászt választanám. Mert benne volt meg mindaz, ami egy tollforgató embert megmenthet: sastekintet, amely a magasból nyílegyenesen csap le zsákmányára; a minden reggel megújuló teremtő tisztaság; szakadatlanul újnak látni mindent, olyan örök mindennapi dolgoknak adni szűziséget, mint a levegő, a tenger, a tűz, a nő és a kenyér; a kéz biztonsága, a szív frissessége, az önnön lelkét kigúnyoló bátorság, mintha lenne ennél nagyobb öröm, s végül a tiszta, vad nevetés - mély forrású, mélyebb az emberi szívnél-, amely Zorbász öreg testéből szabadító erőként fakadt fel a legválságosabb pillanatokban, felfakadt, és el tudott söpörni s el is söpört minden gátat - erkölcsöt, vallást, hazát -, amellyel a szegény gyáva ember bástyázta körül magát, hogy biztonságban tengethesse nyomorúságos kis életét."
Stefan Zweig 1900 kürül
Álmos vezér
