antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Fordította: Révay József A verseket Jékely Zoltán fordította
MÁSODIK NOVELLA
A zsidó Ábrahám, Giannotto di Civigni ösztönzésére, elmegy a római udvarba: mikor pedig ottan látja a papok gonoszságát, visszatér Párizsba és megkeresztelkedik
Ezenfelül mind valamennyien torkosak, borisszák, részegesek voltak és a paráználkodás mellett oktalan állatok módjára leginkább a hasuknak éltek: mindezt nyilván tapasztalta. És tovább vizsgálódván látta, hogy valamennyien fösvények, és mohón kívánják a pénzt, az emberi vért, sőt a keresztény vért, az egyházi dolgokat, bárminéműk legyenek is azok, akár áldozatok, akár a hozzájok tartozó javadalmak, pénzért adták és vették, és élénkebb kereskedést űztek azokkal és több volt a közvetítő, mint Párizsban a posztó- vagy akármiféle más közvetítő; és a nyilvánvaló simoniát egyházigazgatásnak nevezték és a torkosságot életfenntartásnak, mintha bizony Istent - nem is szólván a szavak jelentéséről - meg lehetne csalni a dolgok elnevezésével, éppúgy, mint az embereket, mintha bizony nem ismerné az elvetemült lelkek szándokát. Mindez és sok más egyéb dolog, melyekről jobb nem beszélnünk, sehogy sem tetszett a zsidónak; mivel pedig józan és mértékletes ember volt, úgy vélte, hogy már eleget látott, és feltette magában, hogy visszatér Párizsba, és ekként cselekedett. Mikor Giannotto hírül vette érkezését, ámbár cseppet sem bízott benne, hogy kikeresztelkedik, ha visszatér, elment hozzá, és igen szívesen köszöntötték egymást; minekutána pedig Ábrahám néhány napot pihent, Giannotto megkérdezte tőle, vajon mi a véleménye a szentatyáról és a bíborosokról és a többi udvari emberekről. A zsidó pedig nyomban így felelt rá:
- Én úgy vettem észre, hogy mind gonosz, verje meg az Isten valamennyit: és mondom neked, hogy ha jól figyeltem meg, nem láttam én ott semminémű szentséget, semminémű ájtatosságot; semminémű jó cselekedetet, semminémű jó példát vagy egyebet egyetlen papi emberben sem; de úgy láttam, hogy paráznaság, fösvénység és torkosság és egyéb ily dolgok, és még rosszabbak is (ha ugyan lehetnek ezeknél rosszabbak emberben) oly bőven vannak mind valamennyiben, hogy én inkább tartom azt ördögi boszorkánykonyhának, mintsem isteni cselekedetek műhelyének. És ennek miatta úgy vélem, hogy a ti fő pásztorotok, és ennek következményeképpen mind a többiek, minden gondjukkal és minden csalafintaságukkal azon mesterkednek, hogy a keresztény vallást elpusztítsák a föld színéről és megsemmisítsék, holott úgy illenék, hogy ők legyenek talpkövei és támaszai. Mivel pedig látom, hogy nem következik be az, amiben mesterkednek, hanem a ti vallásotok szüntelenül gyarapszik és egyre fényesebbé és ragyogóbbá válik, azt hiszem, joggal következtetek arra, hogy annak, mint minden hitnél igazabb és szentebb hitnek, a Szentlélek a talpköve és támasza. Ezért, holott rábeszéléseiddel szemben rideg és kemény maradtam, és nem akartam megkeresztelkedni, most nyíltan megmondom neked, hogy semmiképpen el nem mulasztanám a megkeresztelkedést. Menjünk tehát a templomba, és ottan a te szent hitednek bevett szokása szerint kereszteltess meg engemet.
Giannotto, ki éppen az ellenkező következtetést várta, nem ezt, ennek hallatára a világ legboldogabb emberének érezte magát. És elment vele együtt a párizsi Notre-Dame templomba, és megkérte annak papjait, hogy Ábrahámnak adják fel a keresztséget. Azok pedig, midőn meghallották, mit kér, nyomban teljesítették kérését; és Giannotto emelte ki őt a keresztelőmedencéből, és Giovanninak nevezte; annak utána pedig nagy tudományú férfiakkal tökéletesen beavattatta hitünkbe, melyet is ő hamarosan megtanult, és végezetül jó és derék és szent életű ember vált belőle.
Keresztlányom is Angliában él, a férje szintén angol. Két fiúcskájuknak olyan nevet adtak, hogy angolul és magyarul is könnyen ejthető legyen. A nagyobbik Samuel - Samu, a kicsi Thomas - Tomi.
Öcsémék most vannak kint náluk.
Másutt olvastam, hogy Te is Arti vagy. Valóban? Így a nagypapa nevét (is) kapta az unoka? :-))
Koszonom a nevében is:) Lehet Senna után választották a nevet a szulei-tudod az apukája angol, ott élnek immár 20 éve,és hát az Ayrton jobban beillik az angolba mint az Adorján-de mindkét neve szerepel a hivatalos okmányokon-egyébbként mindenutt (iskolában is) csak Artinak hívják.
19 éve, ezen a napon hunyt el Rab Zsuzsa, költő, műfordító.
Rab Zsuzsa
Otthagyott városomban
Valaki énhelyettem itt maradt. Elcseréltem vele a sorsomat. Futamoz álmosan a zongorán, temetőbe sétál ki délután, gyereket pólyáz, szekrényben matat. Valaki énhelyettem itt maradt.
Az énnekem szánt sorsot pergeti. Ezt a kis utcát hagytam itt neki, ezt az ecetfát nyarai felett, hitvesi ágyat, dombos szigetet, halálig-biztos társat hagytam itt, ki ősszel rá meleg kendőt terít, keresztelőket, temetéseket, boros-toros, bő nevetéseket, víg névnapokat, apró gondokat, sereg rokont, derék utódokat, lángok-falta, vad esztendők helyett tisztes nyugalmú, hosszú életet, s csak néha egy névtelen sajdulást: ezt akarta - vagy mást? Valami mást?...
Valaki énhelyettem itt maradt. Küszöbére csempésztem sorsomat. Ha tudna rólam, hogy gondolna rám? Nem merek benézni az ablakán.
Élek, mint órában a kakukk, Nem irígylem én az erdő lombjában lakót. Felhúznak, s szólok. De, lásd, ezt a sorsot Az egész világon Az ellenségnek kívánom.
ford.Rab Zsuzsa
Anna Ahmatova:A lágy fényhez fohászkodom..
A lágy fényhez fohászkodom, Szitál az ablakon. S egész nap nincs mit mondanom, A szív dereng-borong. Kis fémlavórom peremén, Hol zöldre vált a réz, Úgy játszadoz a könnyű fény, Vidáman elbecéz. Ily egyszerű és bűntelen A csendes alkonyon, E profán szentély szűntelen, S miként aranynak ünnepe, Oly hű vigasztalóm.
51 éve,ezen a napon hunyt el Anna Andrejevna Ahmatova orosz (szovjet) költőnő.
Anna Ahmatova
A HAMLETET OLVASVA
(Csitaja Gamleta)
1.
Kopár föld porzott a temetőtől jobbra – A szél, odébb, kék vizet fodroz. Azt mondtad nekem: ”Hát, eriggy kolostorba, Vagy ha férjhez, menj csak, de… bolondhoz!” Nem felejtem szavad, megjegyezlek. Dőljön hát folyvást ily’ jótanács. Ezer éve így szól királyfi vagy herceg. Vállán hóhullám-hermelinpalást.
2.
És… mintha csak véletlenül, Letegeztelek, Mosoly árnya-fénye derült, Arcod és szemed. Ó , hogy megbotlott a nyelvem, Mást is szégyen ér, Jaj, úgy szeretlek, mint negyven Aranyos nővér.
1909.
A shakespeare-i utalásban a „kolostor”a korabeli „vöröslámpás ház” – argóban.
Lakatlan része vagyok az időnek, lehetnék nálad mindig józanabb, a képzelet felől gyalog jövet, lassan az élethez szorítod magad. Mindig arannyal kellett fizetnem, hogy része legyek a valóságnak, amit lelkünk nyitott könyve ír, bár hasztalan, de szóra bírd magad. Miért teremtettél hosszú szenvedésre, millió tervemet rendre kinőttem, mert jóságomnak nyugtalan a súlya, ember voltam istenek szemében.
Édes magányomból mégis kitörtem, amit kérek, mind magamba fojtom, a halhatatlanságban rád nem találok, de emlékeimben újra kitapintom. Csak a képzelet láztól köhögve, nyugalmam ízét elhagyom önként, mert egymás alkotórészei lettünk, mi szürke napok partjainál történt.
Gyalog jövet döngetik mellkasom, menekülve egy új feltámadásba, védj meg engem, én része az időnek, mint ritka gyémánt, költözök én másba.
VI. Adorján pápa(eredeti nevén: Adriaan Florenszoon Boeyens; Utrecht, 1459. március 2. – Róma, 1523. szeptember 14.) a 218. római pápa 1522-től haláláig
VI.Adorján
VI. Adorján szülőháza Utrechtben
Adorján 1523. szeptember 14-én halt meg Rómában. Holttestét a németek Rómában álló nemzeti templomában, a Santa Maria dell’Anima-templomban helyezték örök nyugalomra. Sírfelirata hirdeti, hogy még a legjobb szándékú emberek is születhetnek erényeikhez méltatlan korban
VI. Adorján síremléke a Santa Maria dell'Anima-templomban
118 éve, ezen a napon született Palasovszky Ödön költő, a magyar avantgárd mozgalom és az aktivista színjátszás jelentősebb alakja.
Palasovszky Ödön
Opál himnusz
Állj meg. Állj meg és kiálts. Kiáltsd ki, ami benned lakik. Ne félj. Ami űz, ami hajt – ami felé törtetsz, ami fáj, ami jó. Kiáltsd ki szóval, jajjal, kiáltsd ki kezeid gesztusával arcod tekintetével, tested táncával. Kiáltsd ki az élet értelmét, tetteid értelmét, szenvedéseid és küzdelmeid ragyogó és szörnyű értelmét – –
Ember vagy. Az öröm játékai legyenek ezek. A fájdalom játékai. Teremtő kedved játékai Teremtő fantáziád gazdag játékai. A szenvedélyek játékai, mert ezek paskolnak téged a sírig. A harcok játékai, mert küzdő ember vagy és nem pihenhetsz. Erők játékai – melyek sorsodból fakadnak és megszabják sorsodat. Ritmusok, energiák, formák játékai, tiszta anyagok, sugarak játékai, melyekbe két vállad ágyazva van. Fények és hangok és moccanások, – iramok – törvényszerűségek játékai – Teremtő és romboló tested, szélfútta lelked játékai – –
Mert mind egy család, aki te szeretsz. Keresd meg őket a te játékaidban. Keresd meg magadat is. Hol vagy te? hol vagy? Mert mind egy család, akinek a szemében ugyanaz a tűz villan. Akivel egy pohárból iszol aki szereti azt, akit te szeretsz akivel egy kereket hajtasz akivel egy tóba nézel. Akivel egy a hited. Egy az örömöd. Akivel egysorban raboskodsz, görnyedsz, egysorban harcolsz és egy eszméért hullasz le némán. Keresd meg őket a te játékaidban. Kiálts nekik: a te vérszerinti rokonaidnak –
Üdvözöld velem a Napot, és az áramokat melyek arcodat beragyogják. Üdvözöld velem az eleveneket és a holtakat. Üdvözölj velem mindent ami moccan, ami harsan, ami tündöklik ami száguld, ami gyújt ami formál. A föld erőit, a test erőit, a lélek erőit. A dolgok másuló alakját, arcát. A dolgok magvát. Gáttalan iramát.
Akarsz másféle házat? akarsz másféle munkát? Akarsz másféle közösséget? akarsz másféle gondolatokat? Úgy ahogyan a lelked kívánja? a te szabad és bátor nyugtalan lelked?
Állj meg és kiálts. Tested táncával, lelked szüntelen hangjaival.
Talán meghallja valaki talán mások is kiáltanak. Talán mindenki így fog kiálltani. Talán megváltoztatja arcát a világ.
Szép vasárnapot kívánok Mindenkinek Adorján és Adrián napján!:-)
Ma Adria, Adrianna, Adriel, Adrienn, Geraszim, Oliva, Olivér, Olívia, Özséb Teofil, Virgil és Virgília napja is van!:-)
Csukás István: Sün Balázs
Erdőszélen, erdőszéli tölgy tövében volt egy ház. Abban lakott hét süntestvér:
Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Sün Demeter, Sün Tihamér s a legkisebb: Sün Balázs.
Hogyha jól bevacsoráztak Szűk lett nékik az a ház, S előfordult ilyenkor, Hogy kívül rekedt Sün Balázs.
Furakodott, nyomakodott Morgott, perelt dühöngve Semmit se ért, mit tehetett, Lefeküdt a küszöbre
Telt az idő, múlt az idő Éjre éj és napra nap Egyre többször fordult elő, hogy a házból a legkisebb kimaradt.
„Ebből elég! Torkig vagyok!” kiáltott fel Sün Balázs „Sokan vagyunk, s kicsi nékünk ez a ház”.
„Éppen ezért én elmegyek Szerbusz néktek hat testvér Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Demeter és Tihamér!”
Miután így elbúcsúzott Fogta magát, elindult Lába nyomán Porzott a vén gyalogút.
Így baktatott, így poroszkált Szomszéd tölgyig meg sem állt Ottan aztán sürgött, forgott, Árkot ásott, falat emelt, Tetőt ácsolt, ajtót szegelt, És mire a nap leszállt, Épített egy kalyibát.
„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok! Nem tolnak ki a küszöbre a nagyok!”
Falevélből ágyat vetett Kényelmeset, belé feküdt s hortyogott hogy csörögtek s remegtek az ablakok.
Éjféltájban vihar támadt Hajlítgatta a vén fákat Fújt a szél nagy zajjal ám S arra ébredt, hogy zörögnek A kalyiba ajtaján.
„Ki az? – szólt ki fogvacogva - Ki kopogtat éjnek idején?” „Mi vagyunk az – szóltak kintről Mi vagyunk a hat testvér Sün Aladár, Sün Piroska, Sün Adorján, Sün Dorottya, Demeter és Tihamér!”
„Elvitte a szél a házunk, engedjél be, ázunk-fázunk idekinn, csurom víz a kabát rajtunk és az ing!”
„Jól van, jól van - szólt Sün Balázs – Jövök már” S fordult a kulcs, nyílt a zár.
Betódultak mind a hatan Tele lett a kalyiba Kérdezte is Sün Tihamér: „Mondd csak testvér, nincs csak ez az egy szoba?”
Lefeküdtek, elaludtak S arra ébredt Sün Balázs: Újra kicsi lett a ház! Mert az éjjel ide-oda lökődve Kiszorult a küszöbre.
„Ejnye! – mondta fejvakarva – Mit tehetnék? Megnövök! S akkor talán nem lesz ágyam, Nem lesz párnám a küszöb!”
Dobozolj be minden elmúlt tegnapot, Gondot, félreértett mozdulatot, Féltett, reszkető gondolatot, Édes, becéző mondatot, Emléktől színes üveglapot, Valahány kedves pillanatot.
Nyikorgó hangok szorulnak elfúlva Torokba, csendben, láztól dohogva, Büszke sóhajtól, nehéz szavak Súlyától ropog sárgult kottalap, Engedd el gyötrőn izzó éjszakákon Át csorgó bús dallamok zátonyát.
Dobozolj be minden elmúlt tegnapot, Nyisd ki holnap, s nem látsz ma Emlékkormos fehér lélekfoltot, Ajtó nyílik üres ég kék szobáiban, Úszó felhők álmot kerülnek, szellőlendülettől Zsenge rigmusok zenélnek újuló hajnalt.
Jancsó Adrienne (Marosújvár, 1921. március 25. – Budapest, 2006. január 23.) Kossuth-díjas magyar színész, előadóművész
A Marosvásárhelyi Református Kollégium elvégzése (1938) után tűnt fel mint szavalóművész, főleg a népballada tolmácsolójaként s kortárs költők bemutatójaként. 1941-ben kapott előadóművészi működési engedélyt. 1942-ben férjhez ment Jékely Zoltán költőhöz, apósa Áprily Lajos lett. 1944-től a Kolozsvári Nemzeti Színház, majd a Magyar Színház tagja.
1963–1978 között az Irodalmi, illetve Radnóti Miklós Színpad tagja volt. 1985-től 1990-ig a Vers és dal a Várban estek szervezője. Előadóestjeit főleg a magyar népköltészet remekeiből, balladáiból állította össze. Sokszínű, lágy, de ugyanakkor erőt sugárzó hangjával a legkülönbözőbb stílusú verseket tudta hitelesen, megrázóan kifejezni
Ma ünnepli 75. születésnapját Sztevanovity Zorán, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző. Isten éltesse még sokáig!
