Keresés

Részletes keresés

neduddgi(én) Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117967

Jól beszélsz, ez nem játék!

A kínai alászámlázási rendszerről a vámosok is tudnak, de általában nem foglalkoznak vele.

Pár hónapja az egyik egyik ügyfelünknek megállították a csomagját. Valami százezres értékű számítástechnikai kütyü volt benne, de a kínai pár-tíz eurót írt a dokumentációra. A vámosoknak ettől kissé besokalltak, kibontották a csomagot, típus-cikkszám-akármi alapján megkeresték a neten a tényleges árát, aztán bekérték az utalásról a pénzügyi bizonylatot. Szerencsére az emberkének volt annyi esze, hogy a valódi ár utalását küldte át, így nem történt baj, csak éppen fizette a vámot-áfát.

 

Másik cégünknél viszont baj lett. Szintén Csájnából rendeltek valami csodát, rendesen, hivatalosan, cégtől cégnek. Rizszabálók azonban rutinból valami bagatel értékű számlát tettek a csomagra, a posta meg le is vámkezelte nekik ezzel. Aztán hívtak nagy rémülten a cégtől, hogy most mi lesz, nem tudnak vámhatározatot tenni az átutalásuk mögé...

Előzmény: halaloszto (117962)
krotosz Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117966
Törölt nick Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117965

Ebayről vagy aliról ha kicsiny ószágbó rendelek én még nem kaptam egyszer sem számlát :D

Ha nagyon kell, akkor írnak vmi annak kinézőt, de alapban nincsen.

 

Pon ezért kérték be tőlem a paypalos cuccot.

Előzmény: Raidx (117964)
Raidx Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117964

Vámos ismerős meséli, ha gyanú van ujabban az eladótól is bekérik a számlát meg a vevőtől is. Jujj ha nem egyezznek. Ha ajándék ként jön a csomag biztos felbontják.

Előzmény: halaloszto (117962)
Törölt nick Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117963

Annyit meg nem ér az egész nyavaja :)

 

Tőlem anno bekérték a számlát, ha nincs paypal képernyőmentés is jó volt.

 

No a ledlámpa nem is oda került, amire szántam, hanem garázs világítását szolgálja nem is gyengén, de hát így alakult :D

 

 

Fenyőt úgy érzem megszeretem.

Nút kimarva, a léc ami oda menne viszont nagyobbnak tűnt majd 1-1.5mm különbséggel. Gumikalapács enyhén rácsapva azonnal helyére pattant. Ennyit engedne a fenyő? Mert akkor nem kell annyira halálpontosan dolgoznom :D Ez a feszesség plusz kis ragasztó oszt jónapot.

 

 

Apámék vettek 2 komódot, egyiket összeraktuk tegnap, Yisk féle, hát nem egyszerű összeszereléssel :D

De lehet tennék bele még jó pár fatiplit :D A fióksín amit adtak hozzá egy kalap szrt sem ér viszont...

Előzmény: halaloszto (117962)
halaloszto Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117962

bekérik a bankszámlakivonatot, és megbuktál csúnyán. magánokirat, vámbűntett, hatóság félrevezetése...

Előzmény: Barnamedvébb (117961)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117961

haverom bátor volt

fogta a számlát, amit a kínai küldött és PS-sel megeditálta kisebbre

ugyanis a Posta felszólította a számla benyújtására és elektronikus formában is elfogadta

Előzmény: Raidx (117957)
motor-os Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117960

Megtaláltam.

 

Előzmény: motor-os (117959)
motor-os Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117959

Melyik weboldalon vetted?

Előzmény: Törölt nick (117955)
halaloszto Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117958

én még nem kaptam olyat dx-ről, banggoodról, aliexpressről, amit ne magánszemélyként adtak volna fel.


Vajk

Előzmény: Raidx (117957)
Raidx Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117957

Miután cégtől vásárolnunk nehezebb vagyis többe kerül a Kínai cégek tatanak egy magánszemélyt aki a terméküket eladja nekünk. Álltalában ismerik a vám előírásoat ezért, hogy máskor is náluk vásárolj néha csalnak a számlán feltüntetett értékkel. Pár hónapja vettem tőlük egy drágább kütyüt, majd 60 000 volt. Meglepődtem mikor VÁM és ÁFA mentesen hozta a postás. A számlán magánszemélytől használt kütyü értéke 40 € volt.

Előzmény: Törölt nick (117955)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117956

na, az lett a vége, hogy a csavar törzse nem olyan erős

a befűrészelt nútba megült szépen a csavarhúzó, de letötre a nút oldalát

 

előrelátóan vettem 2 db 70 mm-es konfirmátor csavart, és azzal csavaroztam meg

mivel ezek is kicsit rövidebbek voltak, besüllyesztettem még 1-1 centit

szerencsére fatipli is van a stabilitáshoz, meg az odacsavarozott ágyrács is merevít valamit, így bátran használom majd az ágyat :)

Előzmény: Barnamedvébb (117954)
Törölt nick Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117955

Vááááá, csomagot kaptam lájf!

 

 

És 0 ft vámmal. Köszönhetően ennek - nem gondoltam volna, hogy haverok vagyunk az alival vagy YanWen-nel. De ennyit írtak a csomagra:

 

 

Zero0 kolléga, akkor repül az egyik fele hozzád, 1-2 nap és nálad is csengetnek.

 

Előzmény: Törölt nick (117817)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117954

költözés! :)
csak azzal tudok dolgozni, amit már megtaláltam

 

szerszámokat külön hoztam a kocsival, de hát nem mindent

 

Előzmény: 409 (117952)
Mrteo Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117953

Nekem a Róbert Károlyon lévő Nagy & Nagy van közel, őket is csak ajánlani tudom.

Előzmény: Barnamedvébb (117948)
409 Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117952

Patentfogó??

Előzmény: Barnamedvébb (117951)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117951

a kihajtásra mást találtam ki

már csinálom, csak pihenek :)

 

elég sok lóg ki a csavarból, így egy fél vasfűrészlappal (milyen jó, hogy eltettem, mikor eltört) most egy nútot reszelek belé és akkor kihajtom, mint egy normál csavart

Előzmény: elemes (117943)
409 Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117950

"...és belehajtottam a kiszedőt, az is beletört."

 

 12mm alattiakkal kár is próbálkozni. Amibe nem törik bele, az kijön kiszedő nélkül is.  ://

Előzmény: elemes (117943)
rferi Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117949

Oké, csak én erre akartam válaszolni neked :)))

"Azért gondoltam a gyalulásra a kész munkadarab esetén is, hogy a kinyomuló ragasztót maradék nélkül leszedje, de akkor elég lehet oda a csiszolás is."

Előzmény: Ciripke1 (117930)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 1 117948

hát ez a SZögker megint jól vizsgázott 

sikerült venni tönkanyát is, csavart is

 

most már csak a régit kell kiszedni és hawaii :)

 

a Szögkert ajánlom mindenkinek, ahogy már többször, mások is méltatták

megérdemli

Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117947

nem tudom feldolgozni az infót :)

eddig 12x sikerült, most pechem van, beletört

 

megyek megnézem Szögkert

Előzmény: PETYUS (117945)
stolaz Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117946

Elég sűrűn járok Lengyelországba, pl. most is: http://gazetka.lidl.pl/42adba52-1a75-4da7-8005-bd185499fb02/#/30

 

Kb. 72-vel kell szorozni a forintosításhoz.

 

Ha esetleg érdekel valakit valami, szóljon, bár előbb utóbb biztos lesz itt is. De ha sürgős... :-)

 

 

PETYUS Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117945

De akkor az összehúzó csavar furatának annyival kell tágasabbnak lennie a csavar átmérőjénél, mint a tönkanya külső menetemelkedésének a fele. Különben előfordulhat olyan eset, hogy az összehúzó csavar egyik oldala nekifeszül a furatnak, és hajlító-nyíró igénybevételek veszik igénybe a csavart.

Előzmény: Barnamedvébb (117940)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117944

köszi,

a dió lötyög, tehát tehermentes

iylen kiszedőm van, de most költöztem haza és fogalmam sincs, hogy a 63 dobozból melyikben

 

na, jó, rá van írva, hogy hw a dobozra, de hát ... :)

 

kűzdök

 

Előzmény: elemes (117943)
elemes Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117943

a hosszú átmenő csavar eltört és egy csonk kilóg, ami fogóval próbáltam kihajtani, de persze, meg sem mozdul

 

erre vannak spéci beletörtcsavartkiszedő szerszámok. nade.

bele kell fúrni a csavar közepébe, aztán belehajtani a kiszedőt.

ez olyan, mint egy balmenetes több bekezdésű kúpos csavar.

(broken screw remover néven millió találatot mutat a google)

nekem volt egy ilyenem. az történt, hogybelefúrtam a törött,

kiszedendő csavarba és belehajtottam a kiszedőt, az is beletört.

 

szóval ha meg se mozdul a dióban a törött csavar, akkor (1) csavarlazító (2) tehermentesíteni kell a diót

Előzmény: Barnamedvébb (117939)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117942

köszi,

találtam a Szögkerben szemre ilyet, az átmenő csavarnak nagyon hosszúnak kell lennie

előbb megnézem ott, ha nem stimmel, jelentkezem

Előzmény: elemes (117941)
elemes Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117941

van ilyenem egy marék, kívül 10 mm, belül 6-os menet, kb 30 mm hosszú. már nemléxem honnan származik,

de hasonló, ismeretlen eredetű, fölösleges mütyürből kb fél köbméternyit görgetek magam előtt már évek óta.

Előzmény: Barnamedvébb (117935)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117940

de szokták, máshol is találkoztam vele

a tönkanya slicce derékszögben kell álljon a furatra és akkor van a csavarral pont szemben, megoldható

 

(mint ahogy 5 helyen sikerült is, csak ez a szar, utolsó nem)

Előzmény: PETYUS (117938)
Barnamedvébb Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117939

már vagy 12x szedtem szét, raktam össze

és most beletört

 

volt benne kis akadás, de megfogtam a tönkanyát és géppel 3x áthajtottam rajta a csavart oda-vissza, gondoltam utána jó lesz

 

na, most úgy tört bele, hogy a hosszú átmenő csavar eltört és egy csonk kilóg, ami fogóval próbáltam kihajtani, de persze, meg sem mozdul

 

van más ötlet rá, mint hogy átfúrom a csonkot és mondjuk egy szöget átdugok a furaton és akkor az így képzett T-alakú kulccsal tekerem ki?

 

Előzmény: Barnamedvébb (117935)
PETYUS Creative Commons License 2016.06.06 0 0 117938

Tönkanyás összehúzó vasalat.

De a tönkanyát nem szokták kívül menetesre csinálni, mert akkor nagyon macerás úgy beigazítani, hogy a lik jó helyen legyen, és jó irányban álljon egyszerre.

Előzmény: Barnamedvébb (117934)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!