antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Sötét van. Hol az ezer szín? Mivé lett? Hol az ezer tárgy külön élete? (Szín a különség, különség az élet) - éj van s most minden tehén fekete. Belém esett a világ és lett oly vad, oly egy-sötét, hogy szinte már ragyog s a lelkem indus bölcseségbe olvad: nincs semmi sem, csak semmi van, s e semmi én vagyok.
Egy-semmi! Minden-semmi! Színek nélkül ragyogó semmi! Únlak, hagyj te most! Sokszorzó lelkem veled nem elégül, meddő szám, mely nem szoroz, se nem oszt. Ért gyümölcs nedvvel, fejem telve vággyal, vágyaim súlya nyomja vánkosom: ah, nem békülök én unalmas ággyal s Morpheus karjai között Iriszről álmodom.
Irisz! te lelkem régi istensége! hétszínű, gyöngyös, mint nektári kelyh, ezerszínű, uszályos, égnek éke, Irisz, kinek ruhája pávapelyh, Irisz, kinek mosolyja a szivárvány, színek bontója, koszorús hajú, ívelt szeszély, ég hídja, tarka bálvány, jer ontsd elémbe képeid, beszédes színkapú!
Idézz fel nékem ezer égi képet és földi képet, trilliót ha van, sok földet, vizet, új és régi népet, idézz fel, szóval, teljes enmagam. Királyt, papot, pénzt, nemes daliákat s a daliával idézd fel lovát, aljas gonosztevőt, tudós diákot: a multak kövét érted-é csiholni, mint kovát?
Költő-szemeddel többet lelsz te benne, mint ásatagban egynémely tudós - De ha ráúntál multra és jelenre, színek bontója, légy nekem te jós: hiszen te fested, Irisz, a világot s ne tudnád, hogy ecseted merre fut? Idézd fel, amit még egy szem se látott: - a jövő falát érted-é kitárni mint kaput?
Színek bontója, viharok barátja, világ költője, tarka mint virág, jer, kedvesebb nekem a Mája fátyla, mint az unalmas-egy-való világ! Vihar barátja, szép idő követje, Junó követje, koszorús hajú, világszínháznak kárpitos szövetje, jer, ontsd elémbe képeid, beszédes ívkapú.
Jobban hiányzom erkélye madarának, keze sem melegebb, mint ez a vasnyelü kés kezemben, ha egy utcai lámpa több kedvességet áraszt, mit keressek mellette, mért szeressem? Már csak pusztulnom lehetne miatta, akit magammal fölcseréltem, úgy szerettem, hát elhagyom pofon, ölelés nélkül, hogy légzését is elfeledjem.
Tágul a fény édes köre, délben az árnyék rövidül, egyre élőbb mosoly süt rám mind áttetszőbb napok mögül, ragyogás, ki az éjszakán is átsütsz, úrnő, égi lány, hogy aludtad át télidőd a kemény, fagyos nyoszolyán?...
A kereszténységben ma van az örömhír ünnepe: Gábriel arkangyal hírt visz Máriának, hogy 9 hónap van Jézus születéséig.
Szent Gábriel arkangyal - A híradó katonák védőszentje
Ünnepe az Angyali üdvözlet, március 25-e előtti nap, amelynek egyik fontos szereplője Gábor angyal volt. Fegyvernemi védőszentté a Bibliában betöltött szerepe miatt vált, mivel ő Isten akaratának hírnöke és közvetítője. A Gábor héber név, Gábriel "Isten harcosa", "Isten erősnek bizonyult": egy "főangyal" , arkangyalnak Biblián kívüli források nevezik, amelyek szerint teljhatalma van az Édenkert, a kígyók és a kerubok fölött.
Ma ünnepli 79. születésnapját Ágh István, Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. Isten éltesse!
Ágh István
Csillagóra
Csak a derű óráit számolom, példálódzik dolgával a napóra, s mert forduló árnyék a mutatója, mihez tartsam magam, ha beborul? s ha külön pályán járó telihold süt, vagy ha a déli napfogyatkozás visszatolja a percet milliárd évekkel, míg a jövő elsötétül a semmi kúszó árnyától, melyet ismeretlen csillag vet odaátról, csak derűs órát veszek tudomásul? míg az időt a benti méri meg, nem ez a szakadt, ideiglenes függés a jelen napos oldalától.
173 éve ezen a napon születettArany László, költő, népmesegyűjtő, Arany János fia.
Arany László
ELFRIDA
(folytatás)
Ment Athelwold, Devonshirenek Grófi kastélyát elérte, Látta Elfridát, s szívének Verésitől dobban vérte; - Mind a hírt, mely szállt felőle, Rút hazugságnak találta, Mert nem bimbó, rózsabimbó, Szép kifeslett rózsa várta.
Szép kifeslett rózsa: szirmán Megáll a szem önfeledve, Kelyhén mintha ott ragyogna A hajnalnak perge nedve, Ez az arcpír, - áttűnik mint Fátyol burka ért gyümölcsnek, Talán szellő is lefujja, - Eszét venné bármi bölcsnek.
Könnyű menni követségbe, Ország dolgát sütni-főzni, Járni-kelni hadsereggel, Ellenségeket legyőzni; De ifjúnak szép leányért Menni másnak jegyváltásra, - - Pénzt, paripát, háztűznézést Sohase bizz másra!
Szíve lett úr, és Athelwold Feledé, mi ügyben járt ott; Telt az idő, egy nap, két nap, Hetek óta mulat már ott; Csinos ifjú szép leánnyal Mindig együtt, reggel, estve, - S egyszer, íme, csak belépnek Az apához, áldást esdve.
Gazdag ifju, ős családból, A királynak is kegyence, Hajdanában is, miként ma, Az ily kérő várt szerencse; Az apánál kész az áldás, S a nászt csakhamar megülik: "Te az enyém, én a tied, Ásó, kapa, mind a sírig!"
S elindulnak a királyhoz. Csak most főtt Athelwold agyja, Hogyan adjon neki számot? Valljon-e, vagy jobb: tagadja? Mi lesz a gonosz csalásnak Legjobb leplezője, örve? Hosszú az út s tekervényes, Tekervényesb az ő terve.
E világon ha ütsz tanyát, hétszer szűljön meg az anyád! Egyszer szűljön égő házban, egyszer jeges áradásban, egyszer bolondok házában, egyszer hajló, szép búzában, egyszer kongó kolostorban, egyszer disznók közt az ólban. Fölsír a hat, de mire mégy? A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll, hét legyen, kit előtalál. Egy, ki kezdi szabad napját, egy, ki végzi szolgálatját, egy, ki népet ingyen oktat, egy, kit úszni vízbe dobtak, egy, ki magva erdőségnek, egy, kit őse bőgve védett, csellel, gánccsal mind nem elég, - a hetedik te magad légy!
Szerető után ha járnál, hét legyen, ki lány után jár. Egy, ki szivet ad szaváért, egy, ki megfizet magáért, egy, ki a merengőt adja, egy, ki a szoknyát kutatja, egy, ki tudja, hol a kapocs, egy, ki kendőcskére tapos, - dongják körül, mint húst a légy! A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség, azt a verset heten költsék. Egy, ki márványból rak falut, egy, ki mikor szűlték, aludt, egy, ki eget mér és bólint, egy, kit a szó nevén szólít, egy, ki lelkét üti nyélbe, egy, ki patkányt boncol élve. Kettő vitéz és tudós négy, - a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva, hét emberként szállj a sírba. Egy, kit tejes kebel ringat, egy, ki kemény mell után kap, egy, ki elvet üres edényt, egy, ki győzni segít szegényt, egy, ki dolgozik bomolva, egy, aki csak néz a Holdra: Világ sírköve alatt mégy! A hetedik te magad légy.
Simeon volt egykoron a legbrutálisabb önsanyargató
A kereszténység korai században sokan annyira szélsőségesen értelmezték az önmegtartóztatást, önsanyargatást, ami mai ésszel felfoghatatlan. Közülük is kiemelkednek az oszlopszentek, más néven stiliták.
Míg mások elvonultak egy barlangba, magányos kunyhóba, vagy a “pusztába”, az oszlopos szentek építettek maguknak egy 3-10 méter magas oszlopot.Tetejére kőlapot helyeztek, korláttal vették körül, a remete pedig ott fent élte életét: böjtölt, vezekelt, imádkozott. Ezzel végletekig fokozta a helyhez kötöttséget és az éberséget, azaz a talpon állást. Ellátásáról az emelvény körül megtelepedett tanítványai gondoskodtak, létra segítségével juttattak fel élelmet és vizet – már amikor a “szent ember” hajlandó volt ilyesmit magához venni.
A leghíresebb oszlopszent, kortársai szerint “a földkerekség legnagyobb csodája” a szíriai Oszlopos Szent Simeon az V. század elejéről.
Élettere legfeljebb két négyzetméteres lehetett, húsz esztendőt töltött itt állva, az első időkben lábait olyan erősen rögzítette, hogy mozdítani sem tudta őket.A keresztény világ minden pontjából érkeztek a keresztények az oszlophoz oszlopához gyógyulást keresni, tanácsot kérni vagy csak hogy lássák, hallják a szent embert. Simeon pedig állta a hívők rohamát, a perzselő napot, szelet, vihart, zivatart, éhséget, szomjúságot, betegséget. Acélból volt ez az ember. Elmúlt már 70 éves, amikor 590-ben, ima közben végleg lehunyta a szemét.
Nem azért zaboláz fegyelmem, mert a szenvedély elhagy engem, nem azért csöndes bennem a harag, mert vágyaim is lustán nyugszanak; nem azért áll őrt éberen az ész, mert az indulat szunnyad s elenyész,- de azért hajt a fegyelem korlátokon át s tereken, de azért lobban szenvedélyem, hogy ki élni segít éljen; hogy ne pólyálja puha paplan a nyugalomtól nyughatatlant; hogy a tagadó tétovázzon, szégyen-könnyétől bőrig ázzon; hogy ki szeret engem-szeressen hüséggel próbált szerelemben…
Aztán majd úgyis elmegyek. Tettem mit tennem lehetett. Függök a felhők lepke-szárnyán. Villám hasít szét, nem szivárvány.
Emesea magyar mitológia szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja.
Emese Ügyek vezér felesége, Álmos vezér anyja. A monda szerint a turulmadár álmot sugallt neki, amiben Emese méhéből folyó ered, mely idegen földön terebélyesedik ki. Az álomfejtők szerint ez azt jelentette, hogy fiút szül, aki kivezeti népét hazájából, Levédiából, s utódai dicső királyok lesznek Az álmában megjelenő turul madár, az Árpád nemzetség totem-madara volt.
Az Emese álma – egyike a legkorábbi magyar mondáknak. Álmos fejedelem származásáról szól, keletkezését 860–870 körülre, de mindenképpen 820 és 997 (Álmos születése és a kereszténység felvétele) közé teszik
Tóbiás Klára: Emese álma. Festett tűzzománc, vörösréz lemezen
Juhász Gyula: Emese álma
Ázsiai sátor mélyén, Ázsiai éjek éjén, Hulló csillag fénye mellett Álmodott Don vize mellett.
Szépanyánk volt, sorsok anyja, Álmodott föl-fölriadva, Megborzongott babonázva, Ázsiai éjszakába.
Szíve táján a jövendő, Lelke mélyén ősi erdő, Napnyugatra terjedendő, Melynek méhe sohse meddő.
Álmodott és látta kéjjel, Ágyékából messze, széjjel Hódító folyam dagadva Mint rohan borús Nyugatra.
Népek útján büszke haddal Söpri gátját diadallal, És föléje vén turulnak Védő szárnyai borulnak.
És az álom egyre mélyebb, Mélyebb, szörnyebb és sötétebb, Ősi folyam vérrel árad S égig nyúlnak szolgagátak!
Álom, álom, terhes álom, Messze ázsiai tájon, Mikor érsz már boldog véget Anyaálma Emesének?
Langy, permeteg eső szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csucsokra költözik. Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak. Asztalos műhelye előtt remény legyint meg, friss fenyőszag.
Mit ír a hirlap? Dúl a banda Spanyolhonban és fosztogat; Kínában elűzi egy bamba tábornok a parasztokat kis telkükről. Had fenyeget, vérben áznak a tiszta vásznak. Kínozzák a szegényeket. Hadi uszítók hadonásznak.
Boldog vagyok: gyermek a lelkem, Flóra szeret. S lám, álnokul, meztelen, szép szerelmünk ellen tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja. Megriaszt a buzgóság e söpredékben. S csak magunkból nyerek vigaszt, erőt az élet érdekében.
Ma ünnepelné 55. születésnapját Kaszás Attila színművész, aki egy héttel a 47. születésnapja után, 2007. március 23-án hunyt el. Március 19-én a Tizenkét dühös ember előadása előtt elájult, a kiérkező mentőben újraélesztették. A kórházban négy napig kómában feküdt, a sebészek koponyaműtétet hajtottak végre rajta, ám az életét nem tudták megmenteni. Máig nem feledi az ország.
"Ma ünnepelné 55. születésnapját drága barátunk és kollégánk, a csodálatos és utánozhatatlan Kaszás Attila, aki 1984-től 15 éven át volt társulatunk tagja. Pótolhatatlan, feledhetetlen, és hiánya még ma is elviselhetetlen. Szeretettel emlékezünk rá!" - írta közösségi oldalán a Vígszínház.
"Talán az egyik legfontosabb kollégám volt, amikor leszerződtem a Vígszínházba. Meglepett a nyitottsága, a figyelme egy fiatal, kezdő kolléga felé. Nagy biztonságot adott számomra, hogy olyan szakmai bizalmat kaptam tőle, ami az első években szinte napi beszélgetést, tanácsot jelentett, bármit is próbáltam. Soha nem fogom elfelejteni azt az őszinte örömöt a szemében, amikor megnézte életem első rendezését. Segített, hogy az legyek, aki vagyok. Segített, hogy önmagam lehessek. Nincsenek szavaim, hogy elment. Nem fair. Sem istentől, sem a sorstól" - ez pedig már Alföldi Róbert Facebook-oldalán olvasható.
Ma ünnepli 40. születésnapját Kabai Lóránt, költő, író, szerkesztő, kritikus, vizuális művész. Isten éltesse!
kabai lóránt
még a taps előtt
találkozni kellene az úristennel, már ha van. megkérdeznék tőle jó pár dolgot. hogy mivégre.
ha ezt nem a kifejezett feketében kell keresni, bár nyilván annak környékén (csinos húsdaráló ez), na meg a bőrszínben, a sárgára tapadó árnyékokban – leírható ez a sárga, ha van mindig valami fekete? –, a betűzést elrontom, örök hibám, narancsbőr; nem lépek tovább. indulásról szó sem volt. hiba nincs, csak a tábla: nem kijárat. miért is lenne másképp, mint ahogy éppen van; ez van: aprópénz, bikavér. hogy lehetne tenni arc nélkül bármit is. vérnarancs, álmok, keserű, vagyok. eső után hogyan alszom el. készült egy portré, színhúsból; nekem tetszene, de nem számítok.
és a végén halkan, elegánsan felkérnek a távozásra – ahogy én kérnék mindenkit. a frakk nyilván túlzás volna, de fehér ing a minimum, míg alig hallhatóan suttogom: nyár volt stb. hazudni fogok, mert hazudni kell, ha már minden úgy lett, ahogy volt, semmi nyár, tompa fény, szürke zúgás, érdes szagok, fanyar felületek, vacak buké. mint talált tárgy, untat ez az egész, leadom; tartózkodón motyogok majd, fehér ruhában lassan hazudok. ahogyan akkor fülelt a csend, egyet ütött; sötétedjen csak be rendben, es ist gut, a komédiának vége.
Gyenge rügyek, halványzöld levelek, Sorsomba negyvenedszer visszatérők, Uj tavaszok, elvonuló telek, Lemondva múlók, követelve kérők, Kékségek, miknek hűse is meleg, És meghalások, szürkeségbe térők - Mit tudom én, mi az, ami ragyog, Mit tudom én, ki az, aki vagyok!
Részeg vagyok, mondjátok. Az lehet, Gondolom is a bort, ami megejtett, Torkomba érzek gyülni könyeket, Miket a húnyt szem gőgje visszarejtett; Őrületet, mely az agyban rekedt, Csókot, amely csattanni elfelejtett És életet, életet, életet, Amelyet aki élt, nem élhetett.
Ó szép tavasz, ó gyönyörű világ, Ó paradicsom annak, aki birja, Asszonymosoly és almafavirág, Vizek esése, illanatok írja, Ó vágy, mi fülleszt, ó kín, ami rág, Lételek ágya, rothadások sírja - Éjfeli csöndek, hajnali zenék: Feleljetek nekem: vagyok-e még?
Vagyok-e még és voltam-e vajon, S nem csak a magam álma-é, hogy voltam, S nem itt viaszlik-e önágyamon A halott, kinek fölibe hajoltam, Én vagyok-e, ki ballag utamon S nem porlok-e rég valamerre, holtan, Pályám - én vagyok-é, aki futom? Nem tudom - ha megöltök, se tudom.
Jaj, megvesznek a tavaszi fagyok Megújra, míg tavaszvirágra várok, S koporsófödél, ami fönn ragyog És lenn az utca temetői árok; Kezdettől fogva én nem én vagyok, Kezdettől fogva én csak hazajárok - S tavasz s virág s napfény és szerelem: Élj és ragyogj és ne törődj velem!
Nagy ember a tenger, nagyon nagy. Minden gondolat súlya, mélye, súlyosan mélyül hozzá mérve.
Emberként él, emberként érez, nincsen fogható erejéhez. Láttam, hajnalban a napot égre emelte: izzott az óriás kerék, szinte sisteregve hányta tüzét a hullámokra, s ő, a tenger-ember, higgadtan a horizontra paszította. Aztán, mint egy nagyapó, fecsegett, magyarázott, mikor ölébe hulltak a hálás, ujjongó sirálysikoltások. Van derűje, van humora. Hangja némelykor nagydob, máskor fuvola.
Nyugalma is emberi, szelíd nyugtalanság. Bőszült ember, hogyha felbosszantják. Ó, mennyire ember! Nem békül, csak a maga szabta renddel. A partja, amilyennek ő akarja. - Nem a hajókért van, a hajók születtek érte, s belevész, ki másképpen remélte.
Kettős terrortámadás rázta meg szerda délután London központját: egy késsel felszerelkezett ember rátámadt egy parlament előtt álló rendőrre. A támadót lelőtték. Közben a Westminster-hídnál egy autós belehajtott a tömegbe, sokan megsérültek, két mentő már megérkezett a hídhoz a sérültekhez.
Az egyik szemtanú elmondásai szerint a támadó egy negyvenes éveiben járó, "ázsiai gyökerekkel rendelkező" férfi volt.
“Épp a Big Bent fényképeztük, mikor megláttuk, hogy emberek rohannak felénk. És akkor megjelent a negyves, ázsiai férfi, kezében egy húsz centis késsel. Majd lövéseket hallottunk, és amikor áttértünk az út túloldalára, egy földön fekvő férfit láttunk, körülötte vér volt” – mesélte a nő. “Átrohant a kapukon, a parlament felé tartott, a rendőrök pedig utána szaladtak” – folytatta. A támadás alatt Theresa May miniszterelnök is a parlament épületénél tartózkodott, de a vezetőt nyolc civil ruhás rendőr már kikísérte az épületből és beültette egy megérkező kormányzati járműbe.
A Sky News úgy tudja, hogy Theresa May már elhagyta a parlament környékét. Időközben egy légi mentő is leszállt az Országház-téren, a mentősök két sérültet láttak el a helyszínen. A parlament épületében levők két lövést hallottak, egy szemtanú beszámolója szerint egy rendőr megragadott egy férfit, aki az épületbe próbált bejutni és hátralökte az ismeretlen férfit.
A tágabb környéket a rendőrség hermetikusan lezárta – a képviselőket kiterelték az épületből.
A Föld édesvízkészletenem kifogyhatatlan, körforgásának és tisztaságának megőrzése érdekében azonban nagyobb figyelmet kell szentelnünk környezetünk védelmére is. A világ szinte minden állóvize, folyója szennyezett. Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét.
AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a természeti kincs. E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. A jövő generációinak is meg kell tanulnia, miért nevezzük kincsnek a tiszta vizet. Ha nincs tiszta víz, akkor nincs víz. Ha nincs víz, nincs élet. Ilyen egyszerű ez. Éppen ezért 2017-ben a világnap szlogenje a „Szennyvizek? Tiszta vizet!” lett.
Putty Lia, külföldön: Lya De Putti, született: Putti Amália (Vécse,[ 1897. január 10. – New York, 1931. november 27.) színésznő.
34 évesen halt meg.Egyik éjszaka csirkét evett, amikor egy csont megakadt a torkán. Azonnal megműtötték, de súlyos fertőzést, vérmérgezést, végül tüdőgyulladást kapott és elhunyt.
Ismertebb filmje:
iHindu síremlék (1921, német),Cigányvér (1921, német), Ártatlan (1924, német), A császár nevében (1925, német),Varieté (1925, német), Féltékenység (1926, német), Manon Lescaut (1926, német). Rablólovag (1927, USA).Éjféli rózsa (1927, USA)
185 éve, ezen a napon hunyt el Johann Wolfgang von Goethe, német író, költő.
Johann Wolfgang von Goethe
FELAJÁNLÁS.
(folytatás)
Mosolyga s szólt: Lám, jó volt, csak kevés Világot adnom. Alig, hogy a köd kél S kezd foszlani az első tévedés. Alig, hogy a fiús daczból kinőttél, Emberfölötti akarsz lenni és Mulasztod, mi a férfinak a főczél. Oly nagy-e közted s mások közt a válfal? Ismerj magadra, férj meg a világgal! -
Bocsáss meg! esdék, jó szándék hevit. Ha megnyilott szemem, miért ne lásson? Víg eltökéltség él keblemben itt. Nagyot adál és nagy a hivatásom. Másoknak szántad lelkem kincseit, Már nem szabad, nem is lehet elásnom. Oly vágyva mért kerestem útamat, Ha társimat vezetnem nem szabad?
S míg szólék, a fenséges asszonyképen Oly nyájas szánalom mutatkozék, Ott olvashattam magamat szemében, Hogy jó mi bennem és mi fogyaték! Reám mosolyga, s minden sebtől épen Reményt nyertem nagyobb örömre még, És immár lelkes bizalommal, bátran Léptem feléje és fényét kiálltam.
S kezét kinyujtá a gomolygó pára, A könnyen úszó fellegzet közé - S már köd se volt, oda simúlt ujjára, Összébb szövődött, föllebbentheté. A tájt tekintém, tiszta volt határa, Az égre néztem, felhő nem fedé, S az istennő kezében tiszta fátyol Ezer redőkbe dagadott magától.
Ismerlek, szólt, tudom, mi gyarló benned, S mi szikra lappang szíved rejtekén, (Így szólt - hallom ma is e zengedelmet) Vedd, szólt, mit néked régen szántam én. Boldog lesz az, szükséget sohse szenved, Ki tiszta szívvel csügg ez örökén. Vedd, hajnal-ködből szőve s tiszta fényből A Költés fátylát a Való kezéből!
S ha társaiddal a tüzet lehellő Nyomasztó dél hősége fojtogat, Vesd légbe ezt s fűszeres esti szellő Égi illattal hűti arczodat, Krypták közűl felvisz egy rózsa-felhő, A földi gond mind messze elmarad, Enyhűlni érzed az élet hullámit, A nap kies lesz, és az éj világít.
- Hát, jösztök, társak, ha a rögös pályán Az élet terhe rátok nehezűl, Vagy ha munkátokat szerencse áldván, Virág fakadt, gyümölcs halomra gyűl. Együtt haladjunk át a Ma határán A virradatra, mely holnap derűl, S a gyászló unokát is kedvre költse Szeretetünknek nem muló gyümölcse!
