antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Tegnap múlt 87 éve, hogy elhunyt Jeppe Aakjear, dán költő, író.
Jeppe Aakjaer
Mi mindig a porba tapossuk egymást
Ott áll egy torz fa az út megett, afféle százgöbü fajta; nem fúrja át a gőgös eget, örökre az únt gazban rekedt, mert túlkorán gázoltak rajta. Mi mindig a porba tapossuk egymást.
Hány édes, dúslevű csira megy otromba talp alatt tönkre! Ha néhol föl is villózik egy ércfényű szív, csillagtüzü jegy, a többi elapadt, gyönge. Mi mindig a porba tapossuk egymást.
A vad csikaszra is les a vég: a tettektől csak a rest fél. De hogy felelsz, ha az örök ég izzó haraggal rád süti még: ,,Mit tettél, káini testvér?" Mi mindig a porba tapossuk egymást.
A déli napon a kisgyerek repesve kapkod a mennyre; de hogyha egyszer e friss, kerek szempárba harc dühe sistereg, egy pászma tűzözön lenne. Mi mindig a porba tapossuk egymást.
A Norma Vincenzo Bellini kétfelvonásos operája. Szövegkönyvét Felice Romani írta Alexandre Soumet Norma, ossia L'infanticidio című műve alapján. Ősbemutatójára 1831. december 26-án került sor a milánói Scala operaházban. Az egyik legszebb bel canto operaként tartják számon.
Vincenzo Bellini - méltán híres - Norma c. operája egy "árulás", egy tiltott szerelem, s egy szerelmi háromszög tragikus végű története. Norma, a gallok főpapnője régóta titkos viszonyt ápol Pollionéval, a megszálló Római Birodalom prokonzuljával, két gyermeke is van tőle. Pollione azonban beleszeret a fiatal Adalgisába - egy másik papnőbe - s ráveszi, hogy szökjön majd el vele Rómába.
Az opera leghíresebb áriája a "Casta Diva" ("Chaste Goddess", kb. Tiszta istennő) kavatina, amelyet Norma az összegyűlt nép előtt énekel, s benne - érthetően - békéért fordul az istenséghez. Szeretné elkerülni vagy legalább késlelteni a vérontást, a rómaiak elleni felkelést, amelyben neki Pollione ellen kellene fordulnia. Ugyanakkor már érzi, hogy kapcsolatukban nincs minden rendben, s a cavatinát követően - titkos gondolatait elénk tárva - ennek hangot is ad.
A "Casta Diva" a szopránok álma és rettegésének tárgya egyszerre. Merthogy nagy hangot igényel, magas fekvésű részei vannak, s énektechnikailag sem könnyű.
((Valamirevaló operakedvelő annak megállapításával kezdi, vajon eredeti fekvésben vagy letranszponálva hallja-e az áriát. :-)
Az operatörténet feljegyezte nagy Norma-alakítások többek között hozzájuk fűződnek: Rosa Ponselle, Maria Callas, Joan Sutherland,Montserrat Caballe, Edita Gruberova
Tegnap múlt 119 éve, hogy megszületett Fodor József, költő, író, műfordító.
Fodor József
TOVÁBB
Adj új életet nagy Sors, hogy merészen Vigyem utam, mint eddig vittem én, S még bátrabban, nem nézvén bajra, gátra S mi int, betölt, te légy csak, büszke fény.
Első koromtól ismerős. Te vittél Bolond, keserves annyi éven át, S te vígy még, régi hévben tartsd, vezesd, óvd Elszánt, jó, vén, hű, régi katonád.
Sokszor a mélyig ért már; sokszor elvert, Borús volt és meddő, reménytelen, De vitt az út tovább, mert sok a dolgok Rendje, s módja. Erő, még légy velem!
Nagy elszántság, légy társam, amíg élek, Ne tengjek, hogy megálljak csüggedőn; Nem tudni, mi a cél s hogy az egész mi, De csüggni csúf, mint gyásszal temetőn.
Vagy mint akin erőt vettek a dolgok, Száz szövevény, cselek, komédiák; Pár bamba rossz-játéka csak a "végzet" S vad öklös győz, ha hullsz, nem a "világ".
Porló hitedet ragaszd össze, keresd meg törött részeit, hogy a lelked majd megfürössze benne tékozolt éveit, foszló eszmédet szitáld majd át, ne vidd azt, ami megromolt, mosd le róluk az idők sarát, törölj le minden ráncos kort.
Keresd indokát, ami eljött, nem kell, hogy egyetérts vele, de rostáld át a gyűlő felhőt, látsszon ki hát az ég fele, mert bántó ez a sok sötétség, s valahol indul már a fény, dohos szobák rejtőző mélyét hadd ölelje át új remény.
Porló hiteid maradékát tedd bele egy új keretbe, s a kiszáradt fákról vedd még át a színt, mely bebújt levelekbe, élethitet és jövőhitet párolj abból, mi megmaradt, reményhitet és örömhitet, hogy el ne veszítsd önmagad.
Jelena Petrovna Szamokis-Szudovszkaja festménye, c. 1900
Puskin : Tatjana levele Anyeginhez
Én írok levelet magának - Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatja hát jogának, Hogy most megvessen engemet. De ha sorsom panaszszavának Szívében egy csepp hely marad, Nem fordul el, visszhangot ad. Hallgattam eddig, szólni féltem, És higgye el,hogy szégyenem nem tudta volna meg sosem, Amig titokban azt reméltem, Hogy lesz falunkban alkalom, S hetenként egyszer láthatom; Csak hogy halljam szavát, bevallom, Szóljak magához s azután Mind egyre gondoljak csupán, Éjjel-nappal, míg újra hallom. Mondják untatja kis falunk, A társaságokat kerüli, Mi csillogtatni nem tudunk, De úgy tudunk jöttén örülni.
Mért jött el? Békességesen Rejtőzve mély vidéki csendbe, Tán meg sem ismerem sosem, S a kínt sem, mely betört szívembe; Tudatlan lelkem láza rendre Enyhülne tán s leszállana, S akit szívem kíván, kivárva, Lennék örök hűségű párja S családnak élő, jó anya.
Másé!... A földön senki sincsen, Kinek lekötném szívemet. Ezt így rendelte fenn az isten... Tied szívem, téged szeret! Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem; Az égieknek kell köszönni, Hogy sírig őrzőm vagy nekem... Rég álomhős vagy éjjelemben, Látatlan is kedveltelek. Bűvöltek a csodás szemek, Rég zeng hangod zenéje bennem... Nem álom volt, színezgető! Beléptél, s ájulásba hullva, majd meglobbanva és kigyúlva Szívem rád ismert: ő az, ő! Nem a te hangod szólt-e újra, Ha egy csendes, bús napon Ínséges szívekhez simulva Vagy imádságban leborulva Altattam égő bánatom? Nem te vagy itt árnyékalakban S nézel reám e pillanatban Az áttetsző homályon át? Nem te hajolsz párnámra éjjel, Suttogsz: szerelemmel, reménnyel Enyhíted lelkem bánatát? Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm? Vagy ártóm és gonosz kisérőm? Döntsd el hamar, hogy lássak itt. Lelkem talán csak vágya csalja, Tapasztalatlanság vakít, S az égi kéz másként akarja... Hát jó. Sorsom gyanútlanul Gyónásommal kezedbe tettem, Előtted könnyem hullva hull, Könyörgök: védj, őrködj felettem... Gondold el, mily magam vagyok, Nincs egy megértő lelki társam, Így élek néma tompulásban, Én itt csak elpusztulhatok. Várlak: emeld fel árva lelkem, Nézz biztatón, ne adj te mást- Vagy tépd szét ezt az álmodást Kemény szóval. Megérdemeltem. Végzem! Átfutni nem merem, Megöl a félelem s a szégyen, De jelleme kezes nekem, Bizom: a sorsom van kezében...
fordította:Árily Lajos
*************
Az Anyegin (eredeti címén Jevgenyij Anyegin) Pjotr Iljics Csajkovszkijoroszzeneszerző egyik háromfelvonásos operája. Szövegkönyvét a zeneszerző és Konsztantyin Sztyepanovics Silovszkij írta Puskin azonos című, 1833-ban megjelent verses regénye alapján. Ősbemutatójára 1879. március 17-én került sor a moszkvai Malij Tyeatrben (Kisszinház). A hivatalos premierre 1881. január 11-én került sor a szintén moszkvai Nagyszínházban. Magyarországon első alkalommal az Operaházban vitték színre 1902. január 30-án.
Április, ó, Április, Minden csínyre friss! Faun-bokáju, vad suhanc, Újra itt suhansz! Vásott cigánykereked Porozza a tereket, Repül a szemét, Levegőbe parazsat Hintegetsz és darazsat, Illatot s zenét!
Némely ingó és rügyes Ág végére már Küldöd: kússzék az ügyes - Katicabogár, Mint árbócra egy piros, Pettyes zubbonyú, Fürge lábú és csinos Kis matrózfiú! Kémleli a láthatárt: Mennyi fény! Mi az? S zümmög zengő, napba tárt Szárnyakkal: tavasz!
Szunnyad még a tél-mező, Fáradt, vén paraszt, Fűszakálla csendbe nő, Megcibálod azt, Majd meg méznél illatosb Szellőfésüvel Fésülöd, s szólsz: hé, de most, Lomha szolga, fel! Szundikálás volt elég, Vár az új robot, Mit álmodtál, vén cseléd, Krumplit vagy zabot?
S reszket s kacag a liget, Cserje meg bozót, Gyenge bőrü testüket Úgy csiklándozod; Minden erdő egy bolond Hejehuja-hely, Nincsen még seholse lomb, Csak virágkehely: Izzad még a levelek Vajudó rügye, S a szirom már lepereg: Csókos szél vigye...
S átsuhansz a városon, Bérházak felett, Felragyog sugároson Sok vak emelet: Reszkető, bibor varázs, Vén kémény fala, Lányszemszínű kék parázs A szelíd pala. Mély, sötét udvar felett Négyszögű egen Táncos lábad emeled, Mint halk szőnyegen.
S padlásablakot, kitört Sarkon fordulót, Villogtatsz, mint zsebtükört Pajkos nebulók: Zsupsz! a földre hull a fény! S ím a szenny alól Nyűtt hang sír, tán a szegény Por maga dalol? Vak lap-árus: eleven Bús utca-szemét Sütkérez a melegen, S nyitja holt szemét...
Április, ó, Április! Míg tánccal suhansz, Látogass meg engem is, Víg örök suhanc, Hisz egy régi kikelet Furcsa reggelén Együtt érkeztem veled Földi útra én: Szólt arany szimfónia Napfény-húrokon, S bölcsőmnél te, fény fia, Álltál, víg rokon!
Április-testvérem, ó! Hol van az a kor? Ifjuságom hervadó Kankalin-csokor, Elpártoltam tőled én, Nem veszed zokon? Hej, beteg s fanyar legény A régi rokon: Ha a tavaszt élvezi, Nézvén langy egét, Bánatát is felveszi, Mint szemüvegét...
Április, ó, Április! Símogass, vezess! Hadd legyek ma újra kis Jó öcséd, kezes, Hadd feküdjem tarka fák Alján inni fényt, Míg arcomba szöcske vág, Zöld parittyaként, Míg szememre patyolat Szirom lengve jön, S kis selyem-sátra alatt Megbúvik a könny...
Ó, tán akkor, míg a méz Színű nap lehull, Bordám közül a nehéz Szív is elgurul, Imbolyog még, menni fél, Majd gyáván, sután, Bíbor labda, útra kél Tűnő nap után: Táncol, ugrik, fellebeg, Enyhén száll tova, Felfogják a fellegek, S nem fáj már soha...
156 éve, ezen a napon hunyt el Balogh Melanie (Benyovszky Oszkárné) költő.
Balogh Melanie levele Lisznyai Kálmánnak
A ma már szinte ismeretlen költőnőnő szerelmes sorai a kor ünnepelt, de korunkban alig emlegetett költőjéhez szólnak.
Baden, 1858. augusztus 31.
Tisztelt Kegyed!
Már régen válaszoltam volna kedve levelére, ha attól nem félek, hogy egyszerű soraim meg nem felelnek ama költő kedélyben írt levélnek, azonban nem lehet mindenki lánglelkű költő, még kevésbé oly aranyosszájú próféta, mint Ön. Végtelenül sajnálom, hogy Badenben nem találkozhattunk, alig hiszi az ember, mily jólesik szívének édes anyanyelvét idegen országban hallani, honfitársaival találkozni… Mi kevés emberrel ösmerkedtünk meg, a „szépet” semmiféle német fiatal embertől nem fogadtuk el, s így elhiheti, hogy Vas Elek csak tréfából mondotta azt Önnek. Sok kirándulást tettünk, ami e rendkívül szép vidéken kimondhatatlan gyönyört szerzett ábrándokhoz hajló lelkemnek – nem tudom, miért – néha oly mélabús, fájó fájó érzés remegteté szívemet, ha szemeim az előttem nyugvó nagyszerű tájon pihentek, mintha meg akarna repedni… S abban a percben azt hittem mégis, hogy a menny vonult lelkemen keresztül! Mily szép, mily gyönyörteljes halál volna az, kora reggel, midőn a nap tűzgolyóként emelkedik a föld fölé… annak feltörekvő sugarain a mennybe szállani! – E gondolat merült fel lelkemben ma reggel, midőn Rauhenstein nagyszerű romjai közt bolyongva, a szikla egyik csúcsán a napfölkeltére merengtem, itt érzem azt, hogy csak az öröm köt a földhöz, a fájdalom az égbe vonzza lelkünket. Igen igen köszönöm édes Lisznyai, hogy velem azon még nem ösmert szép, gyöngéd kis költeményét közölte, akaratlanul is el-elmondom néha, olyannyira megtetszett. Nem tudom, levelem Hall-ban fogja-e még találni, fájdalom, mi pár nap múlva lehagyjuk már e tündérszép vidéket, melynek szépségére még a visszaemlékezés is örökre édes leend, nemsokára viszontlátom édes szüleimet, imádott hazámat, jó barátaimat. – Mi jó lesz egy hó távollét után az édes anyai keblen megpihenni! Ó, ezt a boldogságot ösmerem, szívemet az öröm ez édes előérzete már is sebes dobogásba hozza. Isten Önnel, édes Lisznyai! A nyakkendőt tegnap végzém be, soraim kíséretében útnak indítom. Reménylem, Hall üdvös hatással volt kissé gyönge egészségére, amit Önnek szívből kíván tisztelője s barátnője
Balogh Melanie
Vahot Imrének szíves üdvözletemet, itt levő rokonunk, Zsarnay Imre tiszteli Önöket.
318 éve, ezen a napon hunyt el Jean Racine, francia költő, drámaíró.
Jean Racine
Phaedra
Fordította: Somlyó György
ELSŐ FELVONÁS
ELSŐ JELENET
Hippolytos, Theraménes
(folytatás)
HIPPOLYTOS
Theraménes, elég, jobban tiszteld apámat. Ifjonti vétkein régen túljutva már, Nem tartja vissza ily méltatlan akadály. Végre békére lelt féktelen, vad hevében, Phaedrának nincs oka féltékenységre régen. S a fiú tiszte is, hogy apjával marad, Most hát el is hagyom e rémes tájakat.
THERAMÉNES
Mióta félsz, uram, e tájéktól, hol egykor Oly kedves volt neked a gondtalan gyerekkor? Itt várt rád menedék, emlékszem, annyiszor, Az udvar és Athén zajos pompáitól. Mily veszély, vagy netán mily bánat űz el innen?
HIPPOLYTOS
E boldog kor letűnt. Más itt azóta minden, Hogy ideküldetett szép partjaink közé Minos leánya, az, kit szült Pasiphaé.
THERAMÉNES
Megértlek, s ismerem jogos okát e bajnak: Phaedra ittléte sért. Phaedra látása zaklat. Veszélyes mostoha, alig látott meg, és Máris reád szakadt a gyors száműzetés. De gyűlölete, mely oly ádáz volt irántad, Vagy egész kiveszett, vagy nagyon is alábbhagy. Különben is, milyen veszélyt hozhatna rád, Kit már halála vár, s ki várja a halált? Phaedra, ki mardosó baját tagadva váltig, Az életről s magamagáról is leválik, Mily titkos terveket forralhat ellened?
HIPPOLYTOS
Nem is ez kerget el, ez a vak gyűlölet. Más veszélytől remeg Hippolytos e parton. Ifjú Aricia űz innen el, bevallom, Ez ellenünk szegült vétkes vér gyermeke.
Ma 87 éve, hogy megszületett Beney Zsuzsa, költő, író, esszéista, tüdőgyógyász szakorvos.
Beney Zsuzsa
Hogyan vártalak?
Azt kérdezed tőlem, hogyan vártalak?
Mint az éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jő az alkonyat, mint ha szellő jelzi a förgeteget – ezer pici jelből tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel a nap sugarát, fagyos téli este jégcsap csillagát, mint az alma ízét, tejet, kenyeret – pedig nem is láttalak még, úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat, záport a virág, mint patak a medrét, madarat az ág, mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget – mindenkinél jobban téged így szerettelek.
Így a kisfiam születésnapja tájékán sokszor eszembe jut ez a vers...:)
Gioachino Antonio Rossini (Pesaro, 1792. február 29. – Párizs, 1868. november 13.) olasz zeneszerző.
Zelmira Gioachino Rossini kétfelvonásos operája. Szövegkönyvét Andrea Leone Tottola írta Belloy Zelmire című színműve alapján. Ősbemutatójára 1822. február 16-án került sor a nápolyi San Carlo operaházban.
Az opera egy közepesen népszerű darab lett –A Zelmira utolsó előadása után Rossini elhagyta Nápolyt, és Bolognába utazott Isabella Colbrannal, akihez már jó ideje gyöngéd szálak fűzték. Elsősorban anyja unszolására úgy határozott, hogy törvényesíti kapcsolatukat, és 1822. március 16-án feleségül vette az énekesnőt
1832-ben Aix-les-Bains-ben megismerkedett egy Olympe Pélissier nevű kurtizánnal, akivel kezdettől jól megértették egymást. Rossini kedvelte a hölgy egyenes beszédét, gyakorlatias gondolkodását, és hogy törődött megrendült egészségével.Eközben Rossini felesége, Isabella, Bolognában élt, immár kegyvesztetten
Szép napot kívánok Mindenkinek Konrád és Zsombor napján!:-)
Ma Abelárd, Adolár, Anasztáz, Anzelm, Anzelma, Kurt, Simeon, Zekő, Zelma és Zelmira napja is van!:-)
A szerelmespár - Abelárd és Héloise -síremléke a Père Lachaise-temetőben
"ELHATÁROZTAM: EZ A LEVÉL LESZ AZ UTOLSÓ BŰNÖM. ÁGYŐ! HA MEGHALNÉK ITT, ÚGY RENDELKEZEM, HOGY TESTEMET VIGYÉK A VIGASZTALÓ SZENTLÉLEK [PARACLET] KÁPOLNÁBA. … REMÉLEM HAJLANDÓ LESZ ARRA [HÉLOISE], MIUTÁN TÁVOZIK E HALANDÓ ÉLETBŐL, HOGY MELLÉM TEMESSÉK. HIDEG HAMVAINAK AKKOR MÁR NEM KELL TARTANIA SEMMITŐL, ÉS SÍROM ANNÁL GAZDAGABBÁ ÉS HÍRESEBBÉ VÁLIK."
76 éve, ezen a napon született Moyses Márton, romániai magyar költő, a kommunista diktatúra mártírja.
Moyses Márton
Szomorú beszéd magamról
(Barátomnak)
Akit szeretek, mint a szeretőm. Kiben úgy hiszek, mint az emberben, Édes Barátom, sorsban sorsosom. Hallaniok kell, ha panaszolom az eljövendő szép embereknek. A forradalmat hűen hordozom, az emberséget bátran őrözöm s tartogatom másabb időkre. Most jó gyilkosok, értő gyilkosok ölik szervezve zilált erőnket. Marnak, harapnak és züllesztenek. Magam élete alvajárókért két sor szurony közt megy a halálhoz Az út, jaj! hosszú nagyon odáig, halált nem könnyen adnak sohasem. (Nekik kegyelem lesz majd egyszerre.) Lássa, akarom, ma is valaki lássa, akarom, mai valaki Erőm hogy legyen halált bevárni. S tudjon magam volt helyén megállni, hogyha kihullok, újra valaki.
Töhötöm, Tühütüm vagy mai helynévalakban Tétény.Anonymus szerint a honfoglaló magyarok hét vezérének egyike volt. Több más vezérrel ellentétben itt lehet igaza Anonymusnak, legalábbis Tétény a honfoglalás idejére, ill. az azt követő időszakra keltezhető a helynévanyag alapján.
Reményik Sándor: Hét vezér
Hogy ez még nem jutott eszembe: Hogy a Göncölszekér hét csillagát A hét vezér nevén nevezzem el: Álmos, Előd, Ond - jaj, olyan rég volt, Nem is tudom tovább. Tudják-e még a mai gyermekek, Hogyan vezették népüket Az ős-hazából Etelközön át, Tovább, tovább?... Hogy ez még nem jutott eszembe: Hogy a Göncölszekér hét csillagát Róluk nevezzem el! Be szép volna, ha csillagokká lennénk Mindannyian, S követnénk őket tüskön-bokron át A csillagbokros égi réteken Keresni új hazát...
