antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
igen esett itt is az eso, de úgy "májusiasan" sutott a nap, és pillanatokig szakadt az eso..egy olyan pilanat alatt,amig levittem egy nagy láda muskátlit a kert egyik részébe-borig áztam.Kellemes meleg idocske volt ott kint.
Timothy Peter Dalton (Wales, 1946. március 21. –) walesi származású brit színész
Olyan alkotásokban szerepelt, mint Az oroszlán télen (1968), ő formálta meg a francia királyt, II. Fülöpöt. Ezután következett az Üvöltő szelek (1970), a Cromwell (1970), majd szerepelt a Mária, a skótok királynője (1971), A király ágyasa (1990) és a Kleopátra (1999) című produkciókban. Az 1970-es években elsősorban
De most nem erről kell beszélnünk: Siessünk, vár a bálterem, Anyeginunkat kell elérnünk, Ott száguld gyors fiákeren, Házak felé az esthomályba, Az álmos utca két sorára Kocsik páros lámpája vet Derűsen ömlő fényeket S szivárványt sző az út havára; Ott pompás épület ragyog, Körüle mécsláng-csillagok; Árnyak vetődnek ablakára, S előre-hátra lengenek Dandys profilok, nőfejek.
28
De hősünk most beér a hallba, A portásnak intést se szán, A márványlépcsőkön nyilallva Felszáguld, igazít haján S belép: nyüzsgés a bálteremben, A zene szól, de csendesebben, Mazurkát lejt a nagy tömeg; Zsúfoltság van, zsivaj s meleg; Testőrsarkantyúk csengve pengnek, Bájos kis lábak lejtenek, Bűvölt, heves tekintetek Kísérik ott, amerre lengnek, S mit sok féltékeny dáma súg, Zenébe fúl. A szála zúg.
29
A vígság s vágy korát elérve Engem vadul vonzott a bál, Vallomásra s levélcserére Jobb helyet senki sem talál. Jaj, tisztelt férjek! azt ajánlom, Őrködjetek fürgén a bálon, Szavamra jól figyeljetek, Mert jó lélekkel intelek. Tinektek is, kedves mamuskák, Ilyen tanácsot adhatok: Lornyetten át vigyázzatok! Különben, isten ments, a fruskák... S ha ezt írom, azért teszem, Mert én már rég nem vétkezem.
30
Sok jó időm veszett el, évek, Sokféle kedvtelés során! S ha erkölcsöm nem sínylené meg, A bál ma is bűvölne tán. Ma is vonz még a fiatalság, Tolongás, fény, jókedv, szilajság, Leleménnyel költött ruha, Szép láb: csakhogy szerencse, ha Három pár formást lelsz hazámban. Ó, jaj, be drága volt nekem Két kis láb! nem feledhetem. Most itt, lehűtő, bús magányban Álmomba bájuk visszatér, S szívemben megzajdul a vér.
amelyben Füles elveszti a farkát, és Mackó megtalálja
Mackó úgy érezte, hogy valamit mondani kellene, de nem tudta, hogyan segítsen barátján. Mindenesetre elhatározta, hogy segíteni fog.
- Füles - jelentette ki ünnepélyesen -, én, Micimackó, fel fogom kutatni a farkodat.
- Köszönöm, Mackó - felelte Füles. - Igaz barát vagy - mondta. - Nem úgy, mint Némelyek - tette hozzá.
Így hát Micimackó elindult, hogy megkeresse Füles farkát.
Szép tavaszi reggel volt, amikor elindult. Lágy és átlátszó kis felhők játszadoztak boldogan a kék firmamentumon, ráugráltak a napra, mintha el akarnák takarni, aztán megint lemásztak róla, hogy a következő jöhessen sorra. A nap azért igyekezett sütni; és a sövény, amely elhordta már tavalyi, szurkos fenyőruháját, most öregnek és fakónak tűnt a tölgyek vakító divatos, tavaszi öltözéke mellett. Sövényen és cserjén keresztül ballagott Mackó. A rekettye- és hangabokrokon át, buckákon túl és megint vissza, és így végre, fáradtan és éhesen, elérkezett a Százholdas Pagonyba. Mert a Százholdas Pagonyban lakott Bagoly.
"És ha valaki tud valamit valamiről - mondta magának Mackó -, akkor az csak Bagoly lehet, vagy ne hívjanak Micimackónak."
Bagoly a Mogyorósban lakott, öreg házában; ez a ház mindenkiénél nagyobb volt és szebb is, legalábbis Mackónak úgy tetszett, mert volt rajta kopogtató is meg csengő is. A kopogtató alatt a következő felírás volt olvasható:
KRM KPGTTNI H ZT KRJ HGY KNYSSK
A csengő alatt másik felírás ékeskedett:
H NM KRJ HGY KNYSSK KRTK CSNGTNI
Ezek a feliratok Róbert Gidától származtak, ugyanis csak ő tudott helyesen írni az egész erdőben; maga Bagoly, aki egyébként nagy bölcs hírében állott, a tulajdon nevét "Bagoj"-nak írta.
Mackó elolvasta mind a két utasítást, nagy figyelemmel, először jobbról balra, aztán balról jobbra, hogy semmi se kerülje el figyelmét. Majd kopogott, meghúzta a csengőzsinórt, aztán a csengőzsinóron kopogott, és meghúzta a kopogót.
Azonkívül, a biztonság kedvéért, még kiabált is jó hangosan:
- Hé, Bagoly! Eressz be! Itt Micimackó!
És az ajtó kinyílt, és Bagoly kikukkantott.
- No mi az, Mackó? - kérdezte bölcs mérséklettel. - Hogy ityeg a fityeg?
- Nagyon lehangolt vagyok - mondta Mackó -, mert Füles barátom elvesztette a farkát. És nagyon odavan szegény. Nem volnál olyan szíves megmondani a módját, hogy találjuk meg?
Fordította: Révay József A verseket Jékely Zoltán fordította
ELSŐ NAP
HETEDIK NOVELLA
Bergamino, Primassóról és Clugny apátjáról mondott novellájával, ügyesen megcsipkedi Cane della Scala urat hirtelen rájött fösvénysége miatt
Az apátúr szerette volna, ha Primasso magától eltakarodik, mivelhogy elzavarni nem tartotta illendőnek. Primasso, minekutána megette az egyik kenyerét, s az apátúr nem jött, belekezdett a másodikba: ezt is ugyancsak megjelentették az apátúrnak, ki ismét megnézette, vajon eltakarodott-e már. Végezetül, hogy az apátúr csak nem jött, Primasso, minekutána a másodikat is elfogyasztotta, nekilátott a harmadiknak: hasonlatosképpen ezt is megjelentették az apátúrnak, kinek a dolog szeget ütött a fejébe, s így szólott magában: Miféle különös új dolog jutott ma az eszembe? Miféle fösvénység? Miféle gyalázatosság? És miért? Én már hosszú évek óta mindenkinek adtam ennie, aki kért, s nem néztem, ha vajon nemes ember-e avagy paraszt, szegény-e avagy gazdag, kereskedő-e avagy csaló, és megszámlálhatatlanul sok csavargót láttam tulajdon szememmel dőzsölni, de soha még olyan gondolat eszembe nem ötlött, amilyen ma ötlött eszembe emez ember miatt: bizonyos, hogy nem lehet holmi hitvány ember, ki miatt így rám jött a fösvénység: bizonyára valami kiváló ember ez, kit én csavargónak néztem, olyannyira, hogy visszariadt a lelkem megvendégelni őt. És ekként szólván, tudni akarta, hogy kicsoda; mikor meghallotta, hogy Primasso, ki azért jött hozzá, hogy lássa az ő bőkezűségét, melynek hírét hallotta, igen elszégyellette magát az apátúr, mivelhogy már annak előtte régen derék embernek ismerte őt; s mivel szerette volna jóvátenni baklövését, mindenképpen abban fáradozott, hogy megtisztelje. És ebéd után, miként a híres-neves Primassóhoz illett, pompás ruhákba öltöztette, megajándékozta pénzzel és paripával, és tetszésére hagyta, hogy távozik-e, vagy marad; Primasso megelégedetten tért vissza lóháton Párizsba, honnan gyalogszerrel jött, minekutána forró köszönetet mondott neki mindenért.
Cane uram, ki eszes úriember volt, minden egyéb magyarázgatás nélkül nagyon jól megértette, mit akart ezzel mondani Bergamino, és mosolyogva így szólt hozzá:
- Bergamino, alaposan értésemre adtad ínségedet, jelességedet és az én fösvénységemet, valamint hogy mit kívánsz tőlem: és valóban soha úgy, mint most temiattad, nem lett még úrrá rajtam a fösvénység; de bizony én kiverem azt magamból ama bottal, amelyet te magad megismertettél velem.
És parancsolta, hogy kifizessék Bergamino fogadósát, s minekutána bőkezűen megajándékozta őt egyik öltözetével, ellátta pénzzel és paripával, s tetszésére bízta ez alkalommal, vajon továbbindul-e avagy ott marad.
Száz rubáí 14 magyar műfordító 268 magyar változat
38
Khajjám! A napok nehéz sorától lerogyót szégyelli a Sors, és soha nem hoz rá jót. Bort! Sírjon a húr, regélve édes panaszod: nem kell sok idő, zörögve széthull korsód.
- Tandori Dezső
Szégyen s nevetség tárgya az, Khájjám, ki ül s keserg halandók száz baján. Bort s hárfaszót ide, míglen kupád szét nem zúzódik egy kő oldalán!
Hosszú tél, munka, gond, betegség úgy meglopta ezt a tavaszt, hogy most elálmélkodva nézem a hirtelen megjött vigaszt: Te vagy, május? Csakugyan itt vagy? Hogy lettél kész ilyen hamar? Néhány nap alatt mennyi szépség! A vén föld milyen fiatal!
Mintha meggazdagodtam volna, úgy nézem a sok gyors csodát: orgona, hárs, alma, cseresznye, egyszerre nyitnak mind a fák; teraszomnál egy óriáslány ágaskodik a napba fel, egy fiatal jegenye, - játszom örvénylő leveleivel.
Játszom fénylő, gyönge hajával, érzem élete friss husát, a zöld vér, amely benne lüktet, szinte a szivembe fut át; aztán lemegyek és megállok egy bokor előtt, fa alatt, és lombok és szirmok hüsébe temetem égő arcomat.
De szépek vagytok, fák, virágok! Még ti is, egyszerű gyomok! Költők vagytok ti szavak nélkül és bátrabbak, mint én vagyok, csodát tesztek minden tavasszal, illatozva és gazdagon: a feltámadás versei nyílnak ujjongó ágaitokon.
Fák, költők, emeljétek égbe a sarat, a fekete éjt, szűrjétek virággá, gyümölccsé a földi szennyet és ganéjt, pompázzatok, májusi fák, hős testvéreim, s biztassatok, hogy bármilyen hosszú a tél, a tavasz mégiscsak fölragyog.
S amikor már nem fogok élni, és mocsokká rágott a föld, ti, néma varázslók, megváltók, emeljetek ki drága zöld véretekkel, emeljetek föl a sár fölé és írjatok poromból szebb verset az égbe, mint amilyet ma én tudok.
Szép napot kívánok Mindenkinek Tímea és Irma napján!:-)
Ma Alexander, Antonella, Antónia, Eutímia, Horác, Ivola, Juvenál, Letta, Maura, Sándor, Seherezádé, Ténia, Timon, Timót, Timóteus, Timóteusz, Ugor, Viola, Violenta, Violett, Violetta, Viorika és Zsaklin napja is van!:-)
Tímár Mihály és Tímea esküvője (Csorba András és Béres Ilona)
"Tímea összevonta vékony szemöldökeit, s oly jéghidegen nézett az elbeszélőre, hogy annak félbeszakadt szájában a további dicsekedés."
Jókai Mór: Az arany ember
Írója legkedvesebb regénye volt. Azért-e, mert szülővárosához, Komáromhoz kötődik vagy mert a maga zaklatottságát, titkos szerelmét rejtette bele? De valami általánosabbat is: a modern ember csömörét, elvágyódását egy zavartalan szerelembe, egy romlatlan édenbe. Hányan írták meg ezt a vágyakozást később, Jókai után? De ugyan hányan ilyen gyönyörűen? "Oly szép, mint egy hajnali álom", mondta rá Mikszáth.
BIBERACH Nevetni vagy pedig Könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.
OTTÓ Úgy, úgy; de a szemem közé se néz. -
BIBERACH Páh, milliom! midőn nekem Luci Nem néz szemem közé, előre már Tudom, Lucim megént csalárdkodik: Jó hercegem, vigyázz! talán világnál Útálat a szerelme - és ha nem: mint Bánk hitvesétől, meglesz a kosár.
OTTÓ Akkor Melindáról lemondok és Színlett feláldozásom annyival Jobban kötöz szivéhez. Oh bizony Egy asszony álma vajmi gyenge a szép Hívségről, és - Melinda is csak asszony.
BIBERACH De Bánk - az áldozat-kipótoló -?
OTTÓ Ej, őtet a nagyúri hívatal -
BIBERACH El fogja úgy-é majd vakítani? Oh jó uram, csalatkozol, szerelmes Bánk bán szemének íly titok nehéz.
OTTÓ És még ma kell, hogy ő enyém legyen! Szerelmet érzek én, s csak az meríthet Vég nélkül édes Elysiumba, hol Önnön szerelmünk önkirálynénk, Szép életünk világa, valódi jó, Forrása annak, a mi nagy, koporsó Üregében élet, és kivánt jövendőnk Egyetlen egy kezesse - az, de az! -
Nagy Dezső, mint Biberach és Dehel Gábor, mint Ottó
145 Ott ez beszédöket mind semminek vélék, Az császár erejét egy csöppné sem félék, Őket megvernie lehetetlennek vélék, "Nándorfejérvárig mennyönk", ők aszt beszéllék.
Renddel seregekkel mezőre szállának, 150 Tizenkettődnapon ők megmonstrálának, Csak strázsájok sincsen még el-bészállának, Mind levetkőzének, ők övének, ivának.
Vigaságok hamar tőlök távozának, Mert egy óra múlván pásztorok béfutának, 155 Szántalan tereket az mezőn mondának. Eszt hallván magyarok, igen megbódulának.
Mikor jó Budában hírt hallottak volna, Hogy Szegedben ily nagy veszedelem volna, Kiből az császárnak nagy sok kára volna, 160 Budai beglerbék jó Ali basa vala.
Azon megbúsula, hamar elírata Béköknek, vajdáknak, az sok tiszttartóknak, Szondában az várba és az Esztergamba, Simontornyába, Pécsbe, Székösfejérvárba.
165 Derék szép táborral nagy hamar indula, Az föld népében es ő mellé vött vala, Még az rácokban es ott véle sok vala, Az szegedi mezőre mikor jutott vala.
Cászon basának es elíratott vala, 170 Becsét, Becskerekét akkort bírja vala Ki nyolcszáz lovaggal, széppel készült vala, De az viadalra ő el sem jutott vala.
Ímé, Ali basa táborát járatá, Az álló seregbe köznépet állata, 175 Hátul szekereket két renddel járata, Puskás jancsárokat azok közzé állata.
Lábujjhegyen léptem be. A redőny töredezett résein át a szobát elöntötte a bágyadt aranyfény, amelyben a gyertyák nyúlánk, halvány lángokként magasodtak. Már a koporsóban volt. Nannie után mindketten letérdeltünk az ágy lábánál. Imádkozást színleltem, de nem tudtam összpontosítani gondolataimat, mert az öreg hölgy morgása zavart. Azt figyeltem, hátul milyen esetlenül kap fel a szoknyája, és posztómamusza milyen letaposott. Úgy láttam, mintha az öreg pap mosolyogna, amint ott fekszik a koporsóban.
De nem. Mikor felálltunk és az ágy fejéhez léptünk, láttam, hogy nem mosolyog. Ott feküdt, sokatmondón és ünnepélyesen, miseruhában, kezében lazán tartva egy kelyhet. Arca szinte kiáltott, szürke volt és erőteljes, orrlyukai fekete üregekként tátongtak, fehér pihével szegve. Nehéz illat ülte meg a szobát - a virágoké.
Keresztet vetettünk, és kifordultunk a szobából. Odalent a kis szobában Elizát pillantottuk meg, amint az ő tekintélyes karosszékében ült. Ösztönösen szokott székem felé tapogatóztam, a sarok felé, míg Nannie a tálalóhoz ment, és egy üveg sherryvel meg néhány borospohárral tért vissza. Az üvegeket az asztalra tette, és biztatott, kóstoljuk meg az italt. Aztán, nővére parancsára, a poharakba töltötte a sherryt, és végigkínált bennünket. Erőnek erejével belém akart tömni néhány puszedlit is, de szabadkoztam, mert tartottam tőle, hogy a rágással nagy zajt találok csapni. Visszautasításom láthatólag kiábrándította, csöndesen a díványhoz surrant, és leült a nővére háta mögött. Senki sem beszélt: mindnyájan az üres kandallót bámultuk.
Nagynéném megvárta, amíg Eliza felsóhajt. Akkor így szólt:
- Hát igen, elment tőlünk egy jobb világba. - Eliza megint sóhajtott, és megadóan hajtotta le fejét. Nagynéném kissé megpöckölte borospohara talpát, mielőtt kortyintott.
- És... hogy is mondjam... békésen...?
- Ó, nagyon békésen, asszonyom - mondta Eliza. - Észre sem vettük, mikor lehelte ki a lelkét. Gyönyörű halála volt, Istennek hála.
- És minden...?
- O'Rourke atya volt nála kedden, feladta az utolsó kenetet, előkészítette, meg miegyéb.
- Szóval már tudta?
- Teljesen belenyugodott.
- Teljesen nyugodtnak is látszik - mondta nagynéném.
- Ugyanezt mondta az asszony is, akit a lemosáshoz fogadtunk. Egészen olyan, mondta, mintha aludna, olyan nyugodt és békés. Senki sem hitte volna, hogy ilyen szép halott lesz belőle.
- Valóban - helyeselt nagynéném.
Még egy kicsit kortyintott poharából, aztán így szólt:
- Nos, Flynn kisasszony, mindenesetre önnek tiszta lehet a lelkiismerete, ön mindent megtett érte, ami egyáltalán lehetséges. Önök mindketten nagyon gyengédek voltak hozzá, meg kell mondanom.
Eliza lesimította a térdén ruháját.
- Ó, szegény James! - susogta. - Isten az tanúnk, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt, szegénységünkhöz képest - sosem látott szükséget mellettünk ezekben a nehéz időkben.
Nannie fejét a díványpárnára ejtette, s bóbiskolni látszott.
Leírjam-e apróra, híven A nagymagányú kis szobát, Hol példás, ifjú Jevgenyijem Naponta többször vált ruhát? Divatszeszélynek ami tárgyat A díszműves London kinálhat S a Baltin át hozzánk elért Cserébe fáért s faggyuért: Amit mohó ízlés a szemnek Párizsban alkot és teremt, Választékost vagy szertelent, Új pompának s új kényelemnek: Tizennyolc éves bölcsem ott Díszül mindent felhalmozott.
24
Sztambul borostyánkő pipái, Bronz s porcelán az asztalon, Finomkodók illat-csodái: Kristályüveg-sokadalom, Reszelőcskék, fésűk tömeggel, Ollók tőrvégű s görbe heggyel, Harminc kefét látsz szerteszét, Sőt: fogkefét s körömkefét. Mellesleg: Rousseau Grimmet érte Megrója s meg nem érti őt, Hogy szépszavú különc előtt, Előtte körmeit kefélte; A jog s szabadság őre itt Jogtalanul helytelenit.
25
Derék embernek nem hibája, Ha körmöt szépít s tisztogat. A korral mért szállnánk vitába? Zsarnokká nő minden divat. Mint Csaadajev - nagy ideálja -, Hősünk is fél: irígy birálja. S ezért pedánsul öltözik, Mondhatjuk: piperkőcködik. Jó három órát veszt a napja, Amíg az öltözőben ül, S ha tükre mellől kikerül: A csélcsap Venus szép alakja, Kin maszk van s férfiöltözet S álarcosbálba érkezett.
26
Piperkőc-ízlést emlitettem, S az olvasó kíváncsi lett, Értő szemeknek részletekben Leírnám, hogy készülgetett; S bár ez merészség s gondot adna, A részletrajz el nem maradna; De nyelvünkben nincs pantalon, Frac és gilet meg egy halom; S én nyelvem, mely szegény magában, Előttetek beismerem, Idegen szókkal keverem - Tán túlsággal -, bár hajdanában Forgattam szótárt, mely tanit: A nagy Akadémiait.
Fordította: Révay József A verseket Jékely Zoltán fordította
ELSŐ NAP
HETEDIK NOVELLA
Bergamino, Primassóról és Clugny apátjáról mondott novellájával, ügyesen megcsipkedi Cane della Scala urat hirtelen rájött fösvénysége miatt
- Uram, bizonyára tudod, hogy Primasso igen nagy mestere volt a deáki tudománynak, azonfelül pedig mindenkinél különb és ügyesebb verselő is, s eme dolgok oly nagy tisztességet és hírnevet szereztek neki, hogy ha személy szerint nem is mindenütt ismerték, neve és híre szerint szinte senki sem volt, ki ne tudta volna, kicsoda Primasso. Nos megtörtént, hogy midőn egy ízben Párizsban nagy ínségben volt, ami igen sűrűn megesett vele, mivelhogy tehetségét a vagyonos emberek nemigen becsülték meg, hírét vette, hogy Clugny apátura a jövedelme révén mindenek hite szerint a leggazdagabb főpap a pápa után Istennek egyházában; és csodálatos és nagyszerű dolgokat hallott felőle: hogy nagy udvart tart, és hogy ételt-italt meg nem tagad soha senkitől, aki elmegy hozzá, hahogy oly időben járul eléje kérésével, mikor az apátúr éppen ebédel. Mikor Primasso ezt hallotta, olyan ember lévén, kinek nagy öröme tellett benne hatalmas férfiakat és urakat látnia, feltette magában, hogy elmegy megtapasztalni emez apátúr bőkezűségét és megkérdezte: mennyire esik Párizstól ama hely, hol mostan lakik. Erre azt a választ kapta, hogy a nyaralója körülbelül hat mérföldnyire van; Primasso erre azt gondolta, hogy ha kora reggel útnak ered, éppen ebéd idejére odaérhet. Megmutattatta tehát magának az utat, de mivel útitársa nem akadt, ő pedig félt, hogy szerencsétlenségére eltéved, és olyan helyen lyukad ki, hol nem egyhamar kap valamit enni hogy ne maradjon éhkoppon, ha netalán ilyesmi történik vele, elhatározta, hogy három kenyeret visz magával, úgy gondolván, hogy vizet mindenütt talál (aminthogy amúgy sem élt-halt érette). Kebelébe dugta hát a kenyereket és útnak eredt, és oly szerencsével járt, hogy éppen az ebéd órája előtt érkezett oda, hol az apátúr lakott. És belépvén, mindent végigjárt és megtekintett, és látta a rengeteg megterített asztalt és a nagy sürgés-forgást a konyhán és a sok mindenfélét, amit az ebédhez készítettek, és így szólott magában: csakugyan, itt minden oly nagyszerű, amint beszélik. És kevés ideig figyelmesen nézegette ím ez dolgokat, midőn az apátúr udvarmestere (mivelhogy az ebéd órája elérkezett) parancsolta, hogy adjanak vizet a kézmosáshoz; minekutána pedig vizet adtak, mindenkit asztalhoz ültetett. Történetesen úgy esett, hogy Primasso éppen a szoba ajtajával szemben kapott helyet, amerről az apátúrnak be kellett jönnie, hogy az ebédlőterembe jusson. Szokás volt pedig amaz udvarban, hogy az asztalra sem bort, sem kenyeret, sem egyéb ennivalót vagy innivalót mindaddig nem helyeztek, míg az apátúr asztalhoz nem ült. Minekutána tehát az udvarmester megterítette az asztalokat, üzente az apátúrnak, hogy amikor parancsolja, készen van az ebéd. Az apát kinyittatta az ajtót, hogy a terembe lépjen, és mivel bejövet előrenézett, és véletlenül az első ember, ki szemébe ötlött, Primasso volt, kinek meglehetősen hitvány volt az öltözete, s kit ő látásból sem ismert, midőn megpillantotta, azon nyomban valamely gonosz ötlet támadt elméjében, aminő még soha abban nem támadott, és így szólt magában: Nézze meg az ember, kit etetek én itten! És visszafordulván, parancsolta, hogy csukják be az ajtót, és kérdezte azokat, kik a környezetében voltak, ha vajon ismeri-e valaki ama csavargót, aki a szobának ajtajával szemben ott ül az asztalnál. Mindenki azt mondta rá, hogy nem. Primasso, akinek ehetnékje volt már, mivelhogy sokat gyalogolt, koplalni pedig nem szokott, minekutána valamelyest várt, és látta, hogy az apát csak nem jön, előhúzta az egyik kenyeret abból a háromból, amit magával hozott, és falatozni kezdett. Kisvártatva az apátúr parancsolta egyik szolgájának, hogy nézze meg, vajon elment-e már ama Primasso. Felelte a szolga: "Nem ment el, uram, s mi több, kenyeret eszik, mit úgy látszik, magával hozott." Mondá akkor az apát: "Hát csak egye a magáét, ha van neki, mivelhogy a miénkbe már ma nem vásik foga."
amelyben Füles elveszti a farkát, és Mackó megtalálja
Öreg Szürke Csacsi, Füles néven közismert, az erdőnek egy árnyékos sarkában állt, lógatva a fejét, és mindenfélére gondolt. Néha szomorúan azt gondolta: "Miért?" - és néha azt gondolta: "Minekutána"; - és néha azt gondolta: "Amennyiben." Vagy: "Minekutána tehát." És néha nem is tudta, hogy mire gondol. Így hát, mikor Micimackó arra sétált, Füles őszintén megörült, hogy egy kicsit abbahagyhatja a gondolkodást, és azt mondhatja: "Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk?" - a maga borongós modorában.
- És te hogy vagy? Nálad mi újság? - kérdezte Micimackó.
Füles fölemelte a fejét, átfordult vele a jobb oldalra, és ott megint lelógatta.
- Nem mondhatnám, hogy nagyon "hogyan" vagyok. Egy idő óta éppen csak hogy vagyok, de nem vagyok hogyan.
- Nono - mondta Mackó. - Nem kell azért elszontyolodni. Majd meglássuk. Mi baj?
Füles hallgatva álldogált, és bánatosan lógatta a fejét. Micimackó egyszer-kétszer körüljárta.
- Mi történt a farkoddal? - mondta meglepetve.
- Mi történt volna? - mondta Füles.
- Nem látom sehol.
- Tényleg?
- Tényleg. Ebben nem lehet tévedni. Mert vagy van, vagy nincs. És itt nincs.
- Hát akkor mi van helyette?
- Semmi.
- Mindjárt megnézem - mondta Füles, és lassan és óvatosan megfordult, hogy lássa azt a helyet, ahol a farka volt az imént, aztán ráeszmélve, hogy nem látja, visszafordult, lelógatta a fejét, átdugta a két mellső lába közt, aztán hosszú, szomorú sóhajjal csak ennyit mondott:
- Attól tartok, neked van igazad.
- Ritkán tévedek - mondta Mackó.
- Akkor sok mindent megértek - mondta Füles mélázva. - Ez sok mindent megmagyaráz. Nem csoda.
- Valahol elhagytad - mondta Micimackó.
- Vagy valaki elvitte - mondta Füles. - Hasonlít az illetőhöz - tette hozzá hosszú szünet után.
Borisz Leonyidovics Paszternak (Moszkva, 1890. február 10. – Peregyelkino, 1960. május 30.)
Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító, író.
legismertebb,az 1948 és 1955 között keletkezett nagyregényében, a Zsivago doktorban (ismert filmváltozata a Doktor Zsivágó) az 1903 és 1929 közé eső korszak, továbbá a háborús évek orosz történelmének átfogó képét kívánta megrajzolni. 1957-ben kijuttatta regényét az országból, ami meg is jelent Olaszországban és több más nyugati országban is. Amikor neki ítélték a Nobel-díjat, durva lejáratókampány indult ellene. Művét szemétnek, őt magát árulónak titulálták. Belső emigránsnak nevezték, hozzáfűzve, hogy jobb lenne, ha valódi emigráns lenne belőle. Válaszút elé állították: vagy lemond a díjról, vagy száműzik hazájából. Az előbbit választotta. (Regénye – amely 1958–59-ben 26 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját – 1988-ig nem is jelenhetett meg hazájában.) Paszternak 1960. május 30-án Peregyelkinóban hunyt el.
160 éve hunyt el Alfred de Musset, francia író, költő, drámaíró.
Alfred de Musset
LEVÉL LAMARTINE-HOZ
(Részlet)
...Épp a Párizs nevű irdatlan szennycsatorna egy zegzugos, sötét útján haladtam át; köröttem a vidám tömeg nyüzsgött zajongva, mely sose hallja meg a szenvedők jaját. Bágyadt lámpáknak a fekete kövezetre bús éjnél szomorúbb, halvány világa hullt, s e reszketeg, fakó fényjeleket követve jártam a félhomályt, merre a zaj vonult. Ujjongó, különös hangok zengtek vidáman; február hava volt, farsang ideje épp. Borgőzös maszkanép botlott össze a sárban, s hallatszott szidalom meg ócska élc elég. Az esős ég alatt olykor feltünedeztek nyitott hintók, belül zsúfolt kompániák, azután a bolond városba belevesztek, égő fáklyák között bőgve trágár danát. Silány lőrét vedelt közben a lebujoknak mélyén a tisztes agg, asszonynép és gyerek, míg künn a szerelem papnői kóboroltak, e nyughatatlanul bolygó kísértetek. Mint a római nép kedvelte vad tivornya, mint antik orgia, hatott e kép reám, hol Vénusz, a ledér, hosszú haját kibontva, fáklyát ragadt s kitört a templom ajtaján. Nagy Isten! egyedül sírtam át ezt az éjet! Egyetlen szeretőm! mit vétettem neked? El tudnál hagyni te, egy nappal esküvésed után: tanúd az ég, hogy élted s éltem egy! Ó, tudtad-e te azt, kegyetlen, jéghideg nő, hogy gyalázatban és sötétben álltam ott, s figyeltem szüntelen reszketve földerengő lámpádnak sugarát, mint égi csillagot? Nem, nem tudtad, hiszen egyszer se láttam árnyad; kezed rést nem nyitott az ablak függönyén, hogy nézd borús egét a sűrű éjszakának, sem hogy engem keress a szörnyű sír ölén!...
az ilyen ember, ilyen megnyilvánulásai nagyjából valamiféle bosszúból ( pl.az oket éro valamiféle sérelemért, leggyakrabban vélt sérelemért) indulnak ki.Olyan személyiségzavarai vannak amelyek egy kivulálló számára érthetetlenek,megmagyarázhatatlanok .Ezek a személyiségzavarok megakadályozzák oket a dontéshozatalokban (a logikus dontéshozatalokban),és lassan de biztosan képtelenné válnak a reális-mindennapi élet elvárásainak megfelelni-tehát:Mentálisan beteg emberek-sajnálatra méltók.
Ne vedd figyelembe Kedves Teresa,(bár tudom, hogy nagyon fáj) Verseljunk tovább!
sikerult kimenni, kétszer fordultam az autóva,tele cuccal-koltozunk ki a hétvégén-májustól szeptember végéig ott tanyázunk
Egyetértettem Veled, hogy az a legjobb, ha nem veszünk tudomást róla. Így is tettem volna, s ez lesz ez ügyben az utolsó bejegyzésem.
Szerintem ez nem szórakozás, de ha ilyenben leli szórakozását, akkor ez az egyén beteg, lelkibeteg vagy ennél is súlyosabb. Nem szóltam volna, de hogy még a kegyeleti bejegyzésemet is mínuszolja.....:-(( Nem kívánom neki, hogy ilyen fájdalomban legyen része, mint amilyent mi a családunkkal átéltünk...
Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges hozzá, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot.
Jó reggelt, szép napot kívánok Mindenkinek Zsigmond és Minerva napján!:-)
Ma Atanáz, Aténa, Aténé, Athena, Atina, Borisz, Borocs, Nétus, Nétusz, Pellegrin, Peregrina, Ráchel, Ráhel, Rákhel, Rákis, Zoé és Zója napja is van!:-)
Pisanello portréja Zsigmondról 1433 körül
Isten kegyelméből német-római császár, a rómaiaknak örökké felséges királya, Magyarország, Csehország, Itália, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumánia és Bulgária királya, Szilézia és Luxemburg hercege, Morvaország és Brandenb
Zsigmond magyar, német és cseh király, német-római császár, a késő középkori Európa egyik legjelentősebb uralkodója. Zsigmond a hercegi birtokáról Luxemburginak nevezett német eredetű uralkodócsaládból származott. Nevéhez fűződik az utolsó összeurópai keresztes hadjárat megszervezése, a nagy nyugati egyházszakadás felszámolása és a huszitizmus elleni harc megkezdése. Magyar királyként
elsősorban Dalmácia elvesztésével, fényes visegrádi, budai és fehérvári építkezéseivel, illetve az Oszmán Birodalommal szembeni defenzívába vonulással, a végvárrendszer kiépítésével, valamint törvényeinek előremutató jellegével írta be magát a történelembe.
A rengő lomb virágban ég és készül a gyümölcsre, a nyilt uccára lép a nép, hogy végzetét betöltse. Iramlanak a bogarak, friss jelszavak repülnek. S az aranyba vont ég alatt, - mert beköszönt az ünnep - a szabadság sétára megy. Hős népe ágat lenget, s ő kézenfogva vezeti szép gyermekét, a rendet!
