antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
3. Léteznek-e idegen, földönkívüli entitások? Olyan lények, akik hasonlóak az emberekhez, és ehhez kapcsolódva, léteznek-e olyan lények, akik támadják és zsákmányként tekintenek a földi emberiségre? És persze ők honnan erednek? (Na, ez egy igazi kardinális és nagy volumenű kérdés)
4. Mi történhetett az emberi elmével, ami miatt a földi emberiség olyan nehéz helyzetbe került, mint amilyenbe most van? A társadalmunkban, kollektív emberi létünkben valami nagyon elromlott és a folyamatok igen rossz irányt vettek. Másképpen fogalmazva, hogyan került az emberiség erre az önpusztító ösvényre?
Ezek mind valódi és fontos kérdések és a Szófia-mítosz válaszokkal szolgál ezekre a kérdésekre – méghozzá világos és egyértelmű válaszokat próbál adni. Minden keresőnek, akik nem elégedettek a vallások nyújtotta magyarázatokkal, érdemes alaposabb vizsgálat alá venni a Szófia-mítoszt és a gnosztikus tanításokat.
A SZÓFIA-MÍTOSZ
A mítosz egyetlen központi szereplő köré épül, hiszen valójában ez a történet egy ISTENNŐRŐL szól. Tehát nem egy férfi istenség a főszereplője, hanem egy kozmikus, galaktikus szintű, isteni jellegű női lény, akinek a neve Szófia. A neve azt jelenti: bölcsesség. Az egész mítosz tulajdonképpen az ő életrajza.
Tegnap múlt 90 éve, hogy megszületett Ancsel Éva, filozófus, költő, esszéíró, az MTA tagja.
Ancsel Éva
Bekezdések
LXXIII. bekezdés
"Tudom, hogy minden emberi arc minden időkben egyetlen. Miért gondolom mégis egy - egy porté láttán, hogy az nem készülhetett a mi századunkban? És ezt az arc - kizárólag az arc - alapján gondolom; a festés stílusa, a színek használata, a ruházat vagy a hajviselet semmit sem számítanak. Akkor mégis miért? Miért látom vagy vélem meglátni egy amatőr fotón is, hogy század eleji egy arc? Igenis vannak régi arcok. Pedig nem az emberek viseltek más arcot, vagy viselték másként az arcukat, nem ők zárták össze másként az ajkukat és emelték fel tizenhatodik századi módon a tekintetüket. Csak az a lehetőség marad, hogy a világnak más visszfényét látjuk meg rajtuk."
Tegnap múlt 109 éve, hogy megszületett Vihar Béla József Attila-díjas magyar költő, újságíró.
Vihar Béla
Albérleti szerzetes
Albérleti szerzetes vagyok, egyszerü mondatokban beszélek és nappal munkámra hajolva sokszor felemelem fejemet mert anyám hív engem, az igaz vers ősanyja, kék ég sugaras kendőjével ki idegen világban élek távol és szomorú vagyok az emberért meg magamért házamban hej huszonkétéves fiatalember a világot te sem váltod meg és meghalsz... menekülj hát fel a csillagok ködös lépcsőjén a parttalanba hol minden dolgok ősszele fúj át havazva az időn és szentferenc-állatkáim: ágy, szék, asztal, könyvállvány, én nyájam üvegből, fából és vasból, néma testvéreim a hallgatás vályúja előtt, dörzsöljétek homlokotok Európa eme fiához, könyvek zsibongjátok körül őt, liliomok hajtsatok ki a hóban és most vágyaim gyürüje kigyúl albérleti szerzetes álma, - a városon keresztül égő lámpás száll - a szekrény fölött Párizs kígyózik - a varietté színpadán felgördült a függöny New-York esti fényben fürdik, tengerből kilépő nimfa meztelen teste, felhőkarcolók, a messzi hegyek erdői mint istenek gyűlése örökkévaló vonaton száguldok, a pálmák gyertyaszálain keresztül a bölcseség hajnala pirkad úszva a pusztaságon és az isten virágoskertje - népek - nyiladoznak, nyiladoznak, hallok indiai énekeket, bánatosat, szomorút, tenger erdőben ülök, elűzött királyfi és pergetem az élet értelmének olvasóját: szabadító-szabadulás. De köd előttem, köd utánam! Lányok körtáncában lobogok, jókedvem fáklyája szikrázik Spanyolország! A kasztanyett száz csengője csörög előttem, körülöttem, ujjaid hattyúívei között leány és téged vonlak nászra, szerelem oldott kévéje, ha éjszaka lesz sarjú ágyamon.
Tegnap volt 105 éve a Vérvörös csütörtök. A Vérvörös csütörtökről emlékezik meg Babits Mihály Május huszonhárom Rákospalotán című versében.
Babits Mihály
Május huszonhárom Rákospalotán
Pest utcái között rohanó nép, puskalövések, rendőr, tört üvegek, népszava forradalom. Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet nincs hír, nincs ujság, villanyosom megakadt. Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak, nem bőgnek tehenek, még a malac se visít. Nádas eresznek alatta topázszemü tengericső csügg. Hószinü fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg. Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bőg) sejteni a város szörnyeteges közelét. Ám most alszik a táj: egy döglött villanyos állong. Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ! Bús e méla falun az üres sinekre merengni. Ó jövevény sinek, visztek-e még ma tovább? Visztek-e még ma odáig ahol most csörren az ablak, hol most csorran a vér, forran a forradalom? Hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi s sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt; Hol tán míg irom ezt Magyarország nagy betegágyán vér és kínok közt megszületett a Jövő.
Petőfi jelszószerű verssora – „Haza csak ott van, ahol jog is van”
– az 1912-es, hatalmas munkástüntetésen is ott volt, bizonyítva,
hogy a 48-as, liberális eszmények bármely réteg számára
Jó reggelt, szép napot kívánok Mindenkinek Eszter és Eliza napján!:-)
Ma Csepel, Godvin, Hanka, Hanna, Jamina, Jana, Mária, Marióra, Miléna, Simeon, Simon, Sion, Szaffi, Szimóna, Szimonett, Szimonetta, Szofi, Szófia, Vanessza, Vásti, Véta, Vince, Zsófi és Zsófia napja is van!:-)
Németh László így nyilatkozik könyvéről:
"Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családja fosztott nagymamától búcsúzunk el tőle."
A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut. Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetődik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlen köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő, szép kis közösséget alakítson belőlük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet; a férfiak belátástalan, tetszetős eszmékbe öltöző, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése… Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszőni. A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítéséről álmodik; a férj valóban a technika megszállottja; a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ők s a regény hozzájuk hasonló szereplői sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos „magyar” érdemük, őrültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban első perctől bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka – ezt fedezzük fel a hősnővel együtt – mélyebben van, mint a maguk természete.
Idézetek a műből:
"Akármilyen nagy esze van valakinek, ha nincs helyes gondolkozása, az eszével is csak bajt csinál magának."
"A boldogság mindig egy hajszálnyira volt. De ez a hajszál nem az emberi természet?"
"A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre."
"Az ember igazán nem tudja, hogy a mások emlékezetében hol marad egy ragyogó folt utána."
Én is általában korán kelek, de ma valamiért nem engedett el az ágy. A korai madárcsicsergést én is hallom, de este tücsökciripelés helyett inkább békakuruttyolást a közeli csatornából!:-)
Ma délután a borulás meghozta eredményét, volt egy kis eső. De Pesten akkora felhőszakadás volt, hogy a villamosok se jártak, lánykám hazafelé félórára egy kapualjba szorult.
Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol világunkon, ahol mindenből zeng az élet! Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred, s agyadra nem szorul a mindenség sehol.
Az állatból hozzád szellemek ajka szól, és mindegyik virág kibomlott szirmú lélek; az örök szerelem titkát őrzik a fémek; "érez minden dolog", s mind lényedig hatol.
Félj: a világtalan fal szemmel tartja lépted - igéket rejteget a holtnak hitt anyag: ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!
A sötét lényekben istenek alszanak; s mint szem, mit héj s a pillák rejtve tartanak: szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!
Elmondanám nektek e rémületes évet - de máris valami riaszt s habozni késztet. Kell-e, megéri-e, folytassam-e tovább? Ó, látni gyász hazám kihúnyó csillagát! Érzem, hogy fedi el az eget a gyalázat. Ó szörnyü gond! csapás ad helyet új csapásnak. Mindegy. Folytasd. Hív a történelem szava. E század van soron. S én vagyok tanuja.
Tegnap múlt131 éve, hogy elhunyt el Victor Hugo, francia költő, regény- és drámaíró.
Victor Hugo
A HYDRA
Amikor Sancha és Geoffroy fia, Gil, e hős lovag, kit a Bolyongónak neveztek - dárdája fennragyog, rostélya leeresztett -, ott állt Ramire király ország-határain, meglátta a hydrát. Fenséges, szörnyü látvány! Álmodva a napon, sütkérezett a hátán. Kardot rántott a hős, és így szólt: - Én vagyok, ím! - S a hydra iszonyú testbogait kifonván felágaskodva szólt egyik száján mogorván: - Kiért jöttél, felelj doña Sancha fia? Miattam-é, avagy Ramire király miatt tán? - A szörnyért! - Úgy tehát a királyért, uracskám. - S a fűbe dőlt s tovább aludt a bestia.
Ön művész-figymálta a tücsköt hangya. --Hisz mint ökörnyál,leng lebeg a hangja. Dalában nyoma sincs vérmes szenvedélynek, sőt ha szóll,még az esti csend is mélyebb. Mily csekély eszköztár,mily szűk formakészlet! Csoda,hogy őn mégis figyelemre késztet! Szólt a tücsök halkan --Gondgyomláló dalban épp ez a müvészet
Hahó:)) mostanában korán ébredek-nem tudom észre vetted-e,hogy már hajnal 4 órakor pirkad, és a madarak nagy része is már ébren van.Este pedig tucsok zenére alszom el,-23 óráig folyton húzza:)))
Nálunk inkább napos ido van, itt-ott beborul,de meleg van 26 fokot mutat a homéro a terasz ablakán-árnyékban
Tegnap múlt 209 éve, hogy megszületett Gérard de Nerval (er. Gérard Labrunie), francia író, költő, műfordító.
Gérard de Nerval
MYRTHO
Myrtho, nagy mágusnő, te érdekelsz ma engem - a Posillipón át vad lángolás ragyog, Kelet ezer tüzét szikrázza homlokod s aranyfürtödben a sötét szőlőt esengem.
Mosolyod elbúvó villáma ég szemedben, szemed, akár kupád, nekem mámort buzog, és Iakhosz elé imázva borulok - a Múzsa tette, hogy itt Hellasz fia lettem.
Tudom, miért tüzel a vulkán odalenn, mert tegnap ott szaladt a lábad könnyeden... A hamu hirtelen a horizontra szárnyal.
Normann gróf törte szét agyagbálványodat s immár Vergilius babérjai alatt zöld mirtusz egyesül sápadt hortenziával.
Tegnapelőtt múlt 137 éve, hogy megszületett Tudor Arghezi, román költő, prózaíró, műfordító, publicista.
Tudor Arghezi
AZ ÁRNYÉK
Követlek az időben évezredek homályán, Mióta hátgerinced mancsodra görbitéd, Midőn a látomások közt csúszva-mászva, árván, Ételt s vackot keresve bolyongtál szerteszét.
Halk, szótalan kísérőd mozgásban, pihenésben, Hasonmásom, szakasztott társam, te rám szabott, Egymás mellett szorongtunk borzongó figyelésben, Lesvén bozótba járó, éhes vadállatot.
Odúkban, üregekben mellettem bujdokolva Nem tudtad, hogy a kettőnk egysége már örök, Két idegen fonálbúl örökre összefonva A gyenge levegő-szál által, mely összeköt.
Vagyok elválhatatlan ember-árnyad örökre, Azonos körvonallal rajzolt s karcolgatott A sistergő homokra s kopott kovakövekre, Akár egy körülötted járó, fekete pók.
Az éjnek egy darabja, mit kaptál megszületve, Belőled ki-bejárok hajnalban s alkonyon. Belőlem lépsz ki, s újra belém szállsz vissza estve, Embertársakra s tűnő napokra oszthatón.
A sors belém van írva nem látható betűkkel. Fejtsd meg, ha bírod, vemhes, meddő-e a tied. Sarkai ajtainknak forognak zajt sem ütve, S jelképül kibocsátva egy-egy füstfelleget.
Szép napot kívánok Mindenkinek Dezső és Dés napján!:-)
Ma Dézi, Dezsér, Dezsider, Norma, Röné, Viliam és Vilmos napja is van!:-)
Norma
A Norma Vincenzo Bellinikétfelvonásos operája. Szövegkönyvét Felice Romani írta. Ősbemutatójára 1831. december 26-án került sor a milanoi Scala operaházban. Az egyik legszebb bel canto operaként tartják számon.
A cselekmény Galliában játszódik, Kr. előtt 4. században, a római hódítások idején.
A druidák szent ligetében gall papok és papnők gyülekeznek és Normát, vezetőjüket várják, akinek a hold feljövetelekor meg kell adnia a jelet a rómaiak elleni harcra. Norma szerelmes a római proconsulba, Pollionéba, aki azonban már Adalgisa, az ifjú papnő iránt vonzódik. Norma mit sem sejtve erről elvégzi a ceremóniát, de még mielőtt kiadná a parancsot a háborúra, a holdistennőhöz imádkozik békéért. Adalgisa gyötrődik: szent esküje tiltja a szerelmet, amit ráadásul tetéz, hogy a szeretett férfi ellenség. Pollione sürgeti a lányt hogy szökjenek együtt Rómába. Ekkor Adalgisa Normát is beavatja titkába, akit mélyen megrendít sorsuk azonossága és felmenti a lányt esküje alól. Mikor azonban arról értesül, hogy Adalgisa tulajdonképpen Pollionéba szerelmes, éktelen haragra gerjed.
Norma felindulásaiban gyermekei életére tör, akiknek Pollione az apjuk, de nem képes ilyen szörnyű tettre. Abban bizakodik, hogy a férfi megbánja majd hűtlenségét és visszatér hozzá. Jelt ad a rómaiak elleni háború megindítására. Pollione a gallok fogságába kerül és a hagyományok szerint fel kell majd őt áldozni a harci sikerek zálogául. Norma felajánlja neki, hogy megmenti, ha lemond Adalgisáról. A férfi azonban hajthatatlan. Norma saját magát kínálja fel áldozatul, mivel elárulta népét. Parancsot ad a máglya megépítésére. Eme önfeláldozás láttán újra feléled a római Norma iránt érzett szerelme. Az asszony a druidák vezérének gondjaira bízza gyermekeit és Pollionéval együtt a tűzbe veti magát.
Mikor még Jézus otthon, Názáretben, Tanulgatott homályban, ismeretlen - Egy-két gavallér vitte ott a szót, S ezek csináltak úri kaszinót. Belépett minden párbajképes ifju, A város minden tisztességes aggja, És névjegyükre büszkén rájegyezték: A názáreti kaszinónak tagja!
A tisztesség alapszabályilag Volt ott rendezve. Dárdák és nyilak Díszes csoportja függött a falon, S egy ócska naptár a nagy asztalon, Könyvtár gyanánt. Akin észrevevődött Az inkorrektség legkisebb salakja: Nem lehetett az soha életében A názáreti kaszinónak tagja.
Jézust bevették, bár tudták, hogy ő Inkább komoly bölcs, mint sportkedvelő. Szelíd, nyugodt, merengő volt a képe, És soha kártyát nem vett a kezébe. Jézust bevették, mert tetszett nekik Finom beszéde, szép sudár alakja. "Hadd légyen ő is" - mondták a fiúk - "A názáreti kaszinónak tagja!"
Úgy lett. És egyszer Jézus jött ki éppen A híres klubból. Ábrándos fejében Tán szomorú, nagy eszmék szálltak át, Tán hordta benne a Kalváriát... Szeme sugárzott, mint kék Genezáret Tava fölött az alkony-ég csillagja. Felejtett mindent... még azt is, hogy ő most A názáreti kaszinónak tagja.
Ahogy ment lassan... a kapú alatt Egy pödrött bajszú, hetyke úr haladt, Kihívó szemmel nézvén a világot. Jézus nem látta s a lábára hágott. Aztán tovább ment. Azt se mondta: Pardon! Irtóztató a hős lovag haragja, Annál is inkább, mert ő bezzeg érzi, Hogy ama híres kaszinónak tagja!
Dühtől rekedten, fújva és hörögve Utána ront Jézusnak s izmos ökle A mélázó, tündöklő arcra csap. Ütés nem volt még durvább, súlyosabb. És mit tesz Jézus? Tán úgy vágja fejbe, Hogy meghal?... Nem! A sértést zsebre rakja! Sőt oda tartja most a másik arcát: Hadd üssön rá a kaszinó lovagja!
Tegnapelőtt múlt 81 éve, hogy megszületett Orbán Ottó költő.
Orbán Ottó
A folyamatos villám
Nemzedékem, az őrült rommező, fényesnek indult karrierek füstje…
Fényesség? Füst? A háborúé. Sokáig nem tudtam, mire tanított. Azt gondoltam, a rémtörténet volt az üzenet; a pokol kénköves gőze, a csontliszt, hogy vérrel elkeverve jó alapozásul szolgáljanak a freskóhoz, melyen az égig érő lángok közt cikázik a költészet, a mindent túlélő galamb – csőrében a megpörkölődött vers, egy bravúrszám, mitől a szív hasad: én és halott apám.
Sokáig költöttem a hányatott gyerekkor mindinkább csökkenő kamatait. Újabb halálveszély, a halál köznapibb közele kellett, hogy a fogyó napok füstölgő kráteréből előgomolyogjon valamiféle válasz a kérdésre, melyet a fiatal Juhász Ferenc tett föl a torzonborz és háborgó kamasznak, aki ezerkilencszázötvennégyben voltam: „Ti onnan indultatok, ahol Radnóti befejezte: Hová?”
Az út az évek zuhogói közt. Odüsszeusz egy hétköznapokból barkácsolt tutajon evickél a kiszáradt tengerszoros sivatagában s a rögeszmék örvényeit kerülgeti, míg nyomában a csalódott szirének értelmiségi vegyeskara zengi: „Nocsak, egy újabb kompromisszum!” A háború nemcsak azzal pusztít, hogy öl – azzal épúgy, hogy józannak mutatja őrült „vagy-vagy”-jait.
Megszállott „is-is”-eimmel megyek a földbe, savak és sók, férgek és gyökerek közé – onnan pedig… A vízbe? A szélbe? A fénybe? Az elemek tükréből ki néz vissza ránk? Az elsötétítéstől ködös gyerekarc. Volt s lesz között a titkos összefüggés: a végtelenszer egyszeri, a mindig különlegesen közönséges élet, több minden versnél s mégis kevesebb – a papír égen újra és újra villámlik a por és hamu szárnycsapás.
Ünnepeltük még Balabán, Bernárd, Bernarda, Bernardina, Galamb, Gerle, Hanna, Hannadóra, Hannaliza, Hannaróza, Johanna, Kolomba, Kolombina, Palóma és Tália napját is!:-)
George Bernard Shaw
*****
KARINTHY FRIGYES
MINIATŰRÖK
SHAW BERNÁT CAESARJA
1. Izgatóan érdekes és új szenzáció: Plutarkhosz, Shakespeare, Mommsen után a Shaw Bernát okos és szellemes, figyelmes szemével újra meglátni Caius Julius Caesart, a műkedvelő világhódítót, emberi történetünk legkáprázóbb egyéniségét, legbonyolultabb problémáját.
Shaw nem tagadta meg magát: amúgy amerikaiasan fülön fogta a problémát, minden különösebb teketória nélkül.
- Én Shaw Bernát vagyok - így mutatkozott be röviden a problémának -, meg fogom rajzolni az ön alakját, Caius Julius Caesar, mivel ön érdekel engem, és mivel ön van olyan szellemes ember, mint én. Plutarkhosz, Shakespeare és Mommsen urak, akik szintén foglalkoztak önnel, meg fognak bocsátani nekem, ha ez a rajz némely vonásában nem egyezik majd meg azzal, amit ők vázoltak. Nevezett urak gondolják meg, hogy mennyit fejlődött azóta az írás és gondolkodás technikája, és egy csöppet se szégyelljék magukat.
2. Akárhogy forgatjuk is, annyi bizonyos, hogy a maga szempontjából igaza volt Shaw Bernátnak, amikor Caesar egyéniségét átértékelte nekünk, és minden póz nélkül állította be. Hiszen a dolog oly végtelenül egyszerű ebből a szempontból: csak szellemesen, egyszerűen és őszintén beszéljünk: értsük meg egymást. Vajon mit is akart az a Shakespeare? Azt hitte, képes lesz azon a nyelven beszélni, amelyen az igazi Caesar szólott korához? Én, Shaw Bernát, nem ringatom magam hiú illúziókban. Tekintve, hogy egy ezredév előtt, nagy sajnálatomra, nem lehettem jelen a helyszínen: bizony nem is tudhatom, milyen stílusban csevegett Caesar úr az egyiptomiakkal. De minek is az nekem? Az ő tetteiből, egyes szavaiból, Gall háború című művéből, no meg Plutarkhosz kartárs úr leírásából sikerült megismernem egyéniségét, ezt a tagadhatatlanul érdekes egyéniséget: - hát majd beállítom őt így, ahogy én látom, és miután ő már nem taníthat meg engem latinul és klasszikusul, hát majd én megtanítom őt angolul és modernül.
3. És nem lehet tagadni, hogy Shaw Bernát Caesarja jól megtanult angolul és modernül. Az igaz, egy kicsit megviselte őt a nagy filológiai fejlődés: ki ismerne rá Shakespeare pózos, félelmes héroszára? Szegény Caesar az: még hagyján, hogy nagyszerű mondásaitól, jambusaitól megfosztották: de ez a szentségtelen író a saját gondolatait mondatja el vele. Szörnyen angol ez a Caesar: hideg és okos. És szellemes, igazán, majdnem olyan szellemes, mint maga Shaw Bernát. De ez még semmi: a nevezetes az, hogy akik körülveszik, azok is angolok.
