antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Tegnapelőtt múlt107 éve,hogy elhunyt Mikszáth Kálmán, író, újságíró, országgyűlési képviselő.
Mikszáth Kálmán
A néhai bárány
(folytatás)
Olyan türelmesen ül az ide-oda billegő jószágon, mintha jószántából hajókáznék, s ha mekken is néha, csak azért, mert éhes. Pedig itt még ehetik is, ha a láda bolondjában utoléri a petrencét. Nincs valami messze… amott fordul ni, a Périék pajtájánál! Nosza, szaladj hát utána, öreg láda!
Nézték egy darabig, hogy majd csak elõbukkan a kanyarodónál, de meg nem láthatták. Elnyelte nyilván a sötétség, vagy hogy talán Sós Pál uram fogta ki útközben a csáklyával… amint az majd kiviláglik reggel.
Hanem hát azt mondja őkigyelme, hogy ott volt ugyan, de színét se látta a jószágnak, ami úgy is van akkor, ha olyan módos, tekintélyes ember állítja, ki már az idén is kevesellte a mezőbírói hivatalt, mert öregbíró lesz, ha élünk, esztendőre ilyenkorra.
Ámbátor, ha már szóba jött az a bárány, mégis furcsa eset, hogy míg a felső végen mindenki tud róla, Sós Pálék kertjénél egyszerre nyoma vész, az alsóvégiek közül már nem látta senki.
Amennyi itt a rossz nyelv, még mindjárt másnap, ott a hálaadó misén is csak addig pihentek, míg az imádságos könyvek leveleit nyálazták, ahol pedig az Úr kímélő kegyelmét kellett volna inkább megköszönni, amiért nem sújtotta a falut… de amennyi itt a rossz nyelv, százan is kinyújtják lapátnak, hogy a mások becsületét hordják el rajta.
Nyomban nekiestek a gyanúsítással Sós Pálnak: csak ő húzhatta ki, senki más, a ládát! Hanem ’iszen, az Isten nem alszik, rossz tűz el nem alszik, nem marad ez annyiban.
Kerül annak gazdája akárhonnan!
Súgtak, búgtak, hogy (ugyan, ki szopja az ilyeneket az ujjából?) ennyi meg annyi tömérdek régi ezüsttallér volt a ládában.
Ami igaz, igaz, lehet az öregnek is tarka macskája, mert a „nagyitalú” Mócsik György, a gózoni szűcs olyasfélét mondott a minap itt jártában, hogy ebben a dologban, ha nem volna lakat az ő száján… Ki tudhatja hát? De az már egyszer mégis bolond beszéd, az ezüsttallérokról.
Nem volt abban a ládában egy veszett garas sem, hanem (ma már tudjuk) benne volt a szép majornoki Baló Ágnes kelengyéje: három perkál szoknya, négy szélből az egyik, hat olajos kendő, nyakba való kettő, ezüstcsatos mellény, tíz patyolat ingváll s azonfelül a mente, meg egy rámás csizma, újdonatúj, még a patkó se volt ráverve. Szegény Baló Ágnes, benne volt abban a ládában mindene!
Hogy az ár elmosta a csőszházat, elmosta a házasságot is. Gúnya nélkül nem léphet az oltárhoz szégyenszemre. Már mindene megvolt, pedig beh keservesen, mint cseléd szerezte, minden ruhadarabot egyenkint. Szüretre lett volna meg a dolog, legalább úgy mondta az utolsó szombaton maga a vőlegény — de most már vagy lesz valamikor, vagy sem.
Tegnapelőtt múlt 140 éve, hogy megszületett Makszimilian Alekszandrovics Volosin, orosz festő, költő, író, antropozófus.
Makszimilian Volosin
Nap
Nappalnak szent szeme, szomorgó óriás, mellemben hordtalak, tüzed magamba zártam, s átfúrt tekinteted, mint izzó brilliáns, a rőt homályból támadó világban.
Ám elhagytál megint, dolgok látója, te, és vak lettem belül s az éjnek öble nyelt el. Feléd nyúltunk tehát, nappalnak kútfeje; virágával a föld s én megvakult szememmel.
Te nem térsz vissza már! Kihúnysz az ormokon, nagy messziről veted hívogató sugárod. S én most a lelkemen gyújtok ki új világot, s a földet csillogó álomba ringatom!
Valaha könnyen jött tollamra a vers; a tollas lény röpült: még tudtam kézzel írni… A fiatalság nem ismer más írásjelet, csak a vesszőt, a rügyek habzó áradását,
mintha maga a termékenység szavalna egy hánykolódó tenger mennydörgő ajkait használva szócsövének… Majd – mint naponta – megjön az apály, s a hátráló idő nyomában
füstölgő élettörmelék, rozsdás koreszmék; sivár homokdűnék: napok, napok, napok. E tájon a hülyék vágya szavalóversenyt nyerni! Látni, hogy a versből hogy lesz „költemény”!
Én búvárnak készültem. Búvár Kundnak, megfúrni a hajót – kezemben az éles eszköz, csikorgására deszkarecsegés a rím: a lüktető rejtélyt őrző bordázat nehezen enged…
Mi úszkál majd a fölszínen, ha elsüllyed e zaklatott korszak? A csőd, hogy mi mindent ígért, amit nem teljesített? Vagy a dacos fejfölvetés, a forradalmak? A megrázó fölismerés, hogy Isten mi vagyunk?
A fejem körül hullámzó végtelent ma már, bár határtalannak, nem tengernek látom: beláthatatlanul tágas kristályrendszer-keresztjén vonaglanak fölfeszített atomjai.
E mindenre kiterjedő szabályosságban jó szabálytalannak lenni. Vállalni a mindig tébolyult remény vonzó kockázatát. Ha most vetném magam a feketén zajló folyóba, a hőségtől elpárolognának jeges hullámai.
Május 26-ánmúlt 15 éve, hogy elhunyt Orbán Ottó költő.
Orbán Ottó
Betegség, ősz
Amit bő kézzel mért a nyár, lombot, szerelmet, indokolatlan reményt, most görcsös madárkarom kezével egy öregember, a fukar uzsorás mohón visszaveszi: „Arany napocskáim, tallérjaim!”, sipogja.
Az élet ősze ez… fekete sárvíz folyik az ereimben, sáros szédülés…
Örökké élhetnénk, ha nem volna testünk; de testtelenül mi az, hogy „örökké”? A halhatatlanság a halandó eszméje, a halhatatlan egyszerűen az, ami.
Megszédülve a sötét mágnes közelétől hiába kezdem sejteni a csapda működési elvét: az ujjam közt szétmorzsolt fényből finomítom egy jön-vagy-sem tavasz villámló kábítószerét.
Május 26-ánmúlt 97 éve, hogy megszületett Tóth Eszter, író, költő.
Tóth Eszter
(no cím) Forró, mint a jég. Hideg, mint a tűz. Lángok nélkül ég, Elcsal, majd visszaűz. Fehéren felvillan, Vergődik egy percig, Vihogva elszalad - Mi is történt eddig?
A BOLOND DALA A HELYZETRŐL egy képzeletbeli Shakespeare-színműből
A bábuból kihullt a kóc: erében, sajna, vér buzog; könyvből idéz minden bohóc; nem játszanak – nem játszhatok. Azám, nolám, tillárom haj, nem játszhatok.
Mint illik, Jankát elveszi Jani, ki Janit szereti; Janka meg Jankáért lobog: hogyne volnának boldogok? Azám, nolám, tillárom haj, de boldogok!
A Rossz mindenből jelt teremt, hát minden jel rosszat jelent; süllyed a Fönt, lebeg a Lent, dagad az őr, sorvad a rend. Azám, nolám, tillárom haj, rosszat jelent...
Május 25-én múlt 214 éve, hogy megszületett Ralph Waldo Emerson, amerikai esszéíró, költő, unitárius lelkész és a transzcendentalista mozgalom vezetője.
Ünnepelhettük még Agmánd, Ágost, Ágosta, Ágoston, Agrippa, Bod, Elmira, Germán, Kara, Karád, Karcsa, Karsa, Lucián, Perjámo, Uránia, Vilhelma, Vilhelmina, Viliam, Vilma és Vilmos napját is! :-)
Emil
Erich Kästner: Emil és a detektívek
Emil élete nagy kalandjára készül: teljesen egyedül Berlinbe utazik, hogy meglátogassa a nagymamáját. Hatalmas kofferrel száll fel a vonatra, zsebében pedig ott lapul száznegyven ropogós márka, melyet anyukája bízott rá. Mire Berlinbe ér, már megtapasztalja, hogy a felnőttek néha nagyon gonoszak tudnak lenni. A vonaton ugyanis egy férfi meglopja. A fiú attól fél, nem hinnének neki a rendőrök, ezért maga ered a tettes nyomába. De vajon nyakon tud csípni egy bűnözőt? Egyedül alaigha. Egy csapatnyi detektív segítségével viszont talán igen! A briliáns logikájú Professzor, a lelkes Kis Kedd, a dudálós Gusztáv és a többiek még csak iskolába járnak, de elbánnak akár a legravaszabb gazemberrel is. Erre a berlini nyárra mindenki emlékezni fog: a gyerekek, a szülők, az újságírók, a rendőrség – de leginkább a tolvaj...
Idézet a műből:
"Igaz, hogy a balszerencse csak balszerencse marad, de ha az embernek akad egypár jó társa, aki szabad elhatározásából segítségére van, az nem kis vigasz e sáros földtekén."
Ünnepeltük még Ágoston, Agrippa, Gyula, Paszkál, Pelbárt, Szörénke és Szörényke napját is!:-)
Szent Ágoston
Ne sírj azért, mert szeretsz engem! A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál. Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts. Hangozzék nevem a házunkban, ahogy mindig is hallható volt. Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül… csak mert a szemem nem lát… Nem vagyok messze ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd jól van minden. Meg is fogod találni lelkemet, és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet. Kérlek légy szíves…, ha lehet, töröld le könnyeidet és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.
Szegény Bencsik András elvtárs erre a nagyszerű eseményre így emlékezett:
Bencsik Bandita időnként történésze a FIDESZ (b) PÁRT alkalmazásában _Dr Orbán Viktor ajánlott olvasmánya a Demagokrata_ az ajándékba kapott Andrássy úti palotába költözött szerkesztőség birtokosa..
Demokrata(05.21) vezércikk:
"Viszont amikor az akkori Európai Unió, mely korántsem volt olyan barátságos velünk, mint ez a mostani, mozgósította teljes hadát, vagyis a korabeli NATO-t, és hadüzenet nélkül - ahogy ez manapság is szokás - megindult ellenünk, Árpád egyharmad akkora hadával állt ki ellenük Pozsonynál, ami akkor még nem volt Bratislava. Ezt a csatát nem tanítják az iskolákban, mivel a magyarok a korabeli NATO-t teljesen tönkreverték. Az első napon Árpád szétszórta a Duna déli partján érkező seregrészt. Éjjel pedig Búvár Kund elit alakulata megfúrta, felgyújtotta és elsüllyesztette a korabeli NATO teljes logisztikai bázisát, a hajóhadat. Árpád pedig ezalatt alvás helyett seregével átúsztatott a Dunán (máig sem tudja senki, erre hogyan voltak képesek) és hajnalban rárontott az északi parton állomásozó NATO-erőkre, és azokat is szétverte."
Az ugyan egy másik pozsonyi csata volt, Zotmund vitéz nagyapja sem volt még Árpád apánk idejében még erotikus álom sem, viszont volt egy másik pozsonyi csata, de azt csak az ismeri aki hatodikban nem aludt a töri órán....
:) A cikk miután írtam az ÉS-ben, eltűnt az Archívumból...
A Búvár Kund néven ismert Zotmund (Zotmund, Zottmund) lovag I. András seregének egyik katonája volt.
1051-ben Magyarországot harmadszor támadta meg III. Henrik német-római császár, aki hosszan ostromolta Pozsonyt. A Képes krónika szerint Zotmund éjjel, víz alatt úszva a hajók alá merült, és azokat megfúrta. Mivel a katonák élelme és fegyverei az elsüllyesztett hajókon voltak, a német sereg kénytelen volt visszafordulni.
Bonfini krónikája így írja le az esetet:
“Akad köztük egy Zotmund nevű férfi, nagyon gyakorlott úszó; ez a kapitány parancsára egy sötét éjjel óvatosan az ellenséges hajók alá úszik, és egy vékony fúróval apránként kilyukasztja azokat. Mire az egész flottát megrongálja, már alig marad ideje arra, hogy az övéihez visszaússzon, nehogy napkeltével tetten érjék. A nemcsak önsúlyukkal, hanem gépezetekkel is terhelt hajók a nap második-harmadik órájában süllyedni kezdenek; nagyobb rész már az elején alámerül a még mindig gyanútlan hajósokkal.”
”
Vörösmarty Mihály:A BUVÁR KUND
Túl a mezőn, túl a hazán, S a part fölött, a nagy Dunán Ki népe zajlik ott? Föl Endre! Béla! föl magyar! Ellenhad az, mely vészt akar,
Ellenség zajlik ott.
Ő az, ki partidon halad És száz hajót és száz hadat Hoz, oh hon, ellened, A gőgös Henrik az, ki rád Hoz háborút, és hoz halált, S bizik, hogy eltemet.
Föl Endre! Béla! föl magyar! Pozsonyhoz kell a férfikar: A vítt Pozsony remeg. - S melyik magyar nem megy, ha kell: Utánok a hon puszta hely: Mind harcon termenek.
De a király bús, s Béla szól: "Csaták miatt ha nyughatol Oh ifju szép hazánk? Teremt-e isten több magyart, Mig a világ, mig napja tart, Ha mink is elfogyánk?"
S fellázad a bú, a harag Busult szivekben háborog, Mint tenger és vihar; Még inkább vért, hadat kiált S hirért, hazáért száz halált Kész halni a magyar.
Csak barna Kund nem háborog; De bátor szíve feldobog, Mint hegyben a tüzár; "Halld, Béla, majd ha éj jövend S a part fölé száll néma csend, Ott Kund egy szóra vár."
Csekély a szó, köz a vitéz, De úgy van mondva, oly merész, Hogy nem lehet hazug. Hős Béla parthoz tart legott, Hol vészben a megcsapdosott Dunának árja zúg.
J
árása, mint a rémeké, Éjfélileg le s fölfelé Dobog magányosan; S még semmi hang, még semmi jel: Kund nem jő, távol és közel A puszta szél rohan.
Ki az, ki a víz szörnyekint A förgetegre föltekint S meg habba öltözik? Ki vagy te, aki jársz alatt S ijeszted a futó halat, Mely mélyeken lakik? -
Vésztűzben néha vízen át Henriknek látni táborát, S Pozsony kivillanik; S ím a Dunából szirt gyanánt, Egy ember kit mély árja hányt, Sötéten felbukik.
"Hah Kund te vagy?" s még nem hiszi: "Hah ember!" őt így kérdezi: "Mi dolgod ott alant?" "Hej Béla! víz hullámiban, Míg rajta zúgó vész rohan, Jó lenni ott alant."
Szól Kund - és ő az - "nézz oda, Hol Henrik felriadt hada Tolong a víz iránt! Nézd, táborában mint remeg: Hajóit e kar fúrta meg; Hadd vesszen, aki bánt."
S villám tüzénél Béla néz, Túlparton minden habba vész: A zászlók hullanak, Özön fut rajtok el vadon, És száz hajón, és száz hadon Hullámok omlanak.
Kund hol van? félreköltözött, De olyat százezer között Hős Béla feltalál. S túl a mezőn, túl a hazán, Fut, búsong Henrik vert hadán, S Pozsony végvára áll.
Nem volt hiába semmi sem. Igaz, kicsit fáradt vagyok, Acélkerék is megkopik, Hogyha szüntelen csak forog. Kopik, kopik, de fényesül, Nem fogja be a rozsda sem, Csiszolja minden mozdulat, S forog, forog ezüstösen.
Igaz, kicsit fáradt vagyok, Nem adnak ingyen semmit ám, Voltak keserves napjaim, És rengeteg dúlt éjszakám. Amíg egy gyermek nagyra nő, Bizony egyet-mást tenni kell, Legalább így az életem Nem múlt el csip-csup semmivel.
Ránézek nagy fiamra, és Egyszerre oly üde vagyok, Hogy a szemem harmatgyöngyös, Hajnali rét gyanánt ragyog, S leánykám, mint a Március, Rügyekbe zárt kölyöktavasz… Őt nézem és bimbókorom, Újra fölöttem sugaraz.
Nem siratom tűnt éveim, Hiszen az idő úgysem áll, Csak aki meddőségekben élt, Azé a vénség, rút halál. Szánom az inyenc élvezőt, Csömörnél mása nem marad, Koldus, ki mit sem áldozott, S nem gyűjtött mást, csak aranyat.
Igaz kicsit fáradt vagyok, Nehéz a toll is néhanap, De a lehalkult szívverés Fiam szívén erőre kap, Szépségem múlik – nem sírok, Leánykám arcán tündököl, Szinte sok is, e két gyerek, Mily roppant kincset örököl.
Nem volt hiába semmi sem, Bár néhanap békétlenül Lázongtam, hisz’ nem tudtam én, Hogy ürmöm mézzé édesül… Sokat fizettem? Nem tudom, Hiszen mindennek ára van… Ezerszer újra kezdeném Alázatosan, boldogan.
Élektraa görög mitológiában Agamemnón és Klütaimnésztra lánya.
Miután anyja megölte a trójai háborúból hazatért apját, feleségül adták egy földműveshez, hogy gyermekei ne tarthassanak igényt a trónra. Amikor testvére, Oresztész hazatért, együtt bosszulták meg apjuk halálát. Később Püladész felesége lett, gyermekeik Médón és Sztrophiosz.
Elektra és Oresztész
Balla D.Károly: Amikor Elektra megérkezett
egy későbbi regényhez
Oresztész tudta, hogy Elektra eljön hozzá. Nem tudta, mikor, azt sem, miről ismeri majd fel, Oresztész mégis tudta: Elektra eljön hozzá.
Talán nem is annyira tudta, mint érezte. Hol ébrednek benne ezek a jelzések, mely ösztönök súgják oly állhatatosan - nem sejtette, de Oresztész érezte: Elektra eljön hozzá.
Talán nem is annyira azt érezte, hogy Elektra jön el hozzá
hiszen azt sem tudta, hogy Elektra létezik; inkább csak azt érezte, hogy Valaki eljön hozzá. Oresztész érezte, hogy valaki eljön hozzá.
Talán nem is annyira azt érezte, hogy épp hozzá jön el ez a valaki, esetleg máshoz, de hogy Valakihez eljön
- ez az érzése éles volt. Oresztész érezte, hogy valaki valakihez eljön.
Nem is biztos, hogy épp Oresztész érezte ezt, lehet, hogy más. De hogy Valaki érezte, az bizonyos: valaki érezte, hogy valaki valakihez eljön.
Mégis: Amikor Elektra megérkezett, Oresztész biztos volt benne: ő az, akiről mindig is tudta, hogy eljön hozzá.
Tegnapelőtt ünnepelte 45. születésnapját Baksa-Soós Attila, író, költő, zenész, építész. Isten éltesse!
Baksa-Soós Attila
Kivonat
Arra gondoltam, hogy el fogom kezdeni lerövidíteni, megvágni, kirostálni írásaimból a mócsingot, a daganatot, a burjánzást, és leszűkítem, amennyire nem szégyellem.
Első nap még csak álmodni fogok, és elringatom magam saját hullámaimon, majd vastag ceruzával kezdem.
Kezdem a ritkítást, s egyre másra fogom áthúzni a fejezeteket, a mondatokat, utána vékonyabb ceruzára váltok, és a szavakkal, majd a szótagokkal folytatom, és tűhegyes, vékony ceruzával ikszelem a betűket.
A végén újraírom az egyetlen lényegit, a semmit, azaz a mindent.
Ez egy aranypapíron lesz, aminek a közepén nem lesz más, csak egy sugár, és annak a fókuszába fogom leírni egy csodálatos tollal - még nem tudom, hogy HB-s vagy esetleg 2H-s ceruza lesz, de ezt eldönteni talán már holnap végtelen időm lesz - az egyetlen értelmes mondatot, amit valaha, valaki leírt.
Ez a mondat egy érintés lesz a papíron, ami nem fog nyomot hagyni, nem karcolja a felületet, nem simogatja, nem ecseteli, és nem lyukasztja át fájdalmasan, hanem egyszerűen csak rágondolja a kozmikus egészet.
Tegnapelőtt ünnepelte 76. születésnapját Bob Dylan (er. Robert Allen Zimmerman), amerikai énekes, zenész, zeneszerző, költő.
Bob Dylan
Hé, Csörgődobos
Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Ébren vagyok, és nincsen hova mennem. Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Követlek, és cseng és bong a reggel.
Bár tudom, hogy az esti ország por lett és homok, Üreset markolok, Hunyorogva állok, mégsem alszom. Az unalmam oly izgató, a lábam bélyeges, És senki sem keres, Az utca kihalt, elkerül az álom.
Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Ébren vagyok, és nincsen hova mennem. Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Követlek, és cseng és bong a reggel.
Varázs-hajókirándulásra vigyél innen el, Megnyúzva az eszem, ernyedt a két kezem, Na és semerre sem magam megyek, A cipőm talpa lök. Akárhova elmegyek, akármit elhiszek Magamról, csak veled lehessek, hass reám, Táncolj, míg el nem révülök.
Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Ébren vagyok, és nincsen hova mennem. Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Követlek, és cseng és bong a reggel.
A hahotát, a pörgő-forgó repülést ne bánd, Csak menekül, nem bánt, a fényes Napba száll, S a mennybolt alatt nincsen más határa. Ha hallod, valami motolla jár, és verset gombolyít, A zenédbe besegít: csak egy rongyos bohóc van itt, De rá se hederíts, a látomásodat Hadd hajkurássza.
Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Ébren vagyok, és nincsen hova mennem. Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Követlek, és cseng és bong a reggel.
És csúsztass át a füstkarikán, amit a gondolat pipál, Amott romokban áll az idő, a levél lefagy, A fák szoronganak; de szélfútta part, Az vár rám, és nem az eszelős bánat. Tánc a gyémánt ég alatt: a kezem lengetem, Tenger a hátterem, a homok cirkuszporond, Emlékem, végzetem a víz hadd nyelje el, Holnapig hadd feledjem a mákat.
Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Ébren vagyok, és nincsen hova mennem. Hé, játssz egy dalt nekem, zenélj, Csörgődobos, Követlek, és cseng és bong a reggel.
Szép napot kívánok Mindenkinek Fülöp és Evelin napján!:-)
Ma Aladár, Berengár, Elektra, Evangelina, Filip, Godó, Gyöngyvér, Nyék és Szemere napja is van!:-)
Verdi: Don Carlos - Fülöp király - Székely Mihály
****
Fülöp király áriája
Sohasem szeretett! Nem! Szíve idegen volt és jéghideg hozzám ma is, mint rég! Szinte még látom őt, sápadt, elszörnyedt arcát, Amikor először pillantott ősz hajamra. Nem, ő nem volt soha enyém, sohasem szeretett. Ah, hol vagyok? A gyertyák tövig égtek le! Rideg hajnal dereng az ablakon... Már reggel van. Egy új nap, múljon el, mint a többi! Ah és a jótevő álom kerüli pillám.
Majd alszom én ha véget ér a kín S hűlt testem bíbor bársonyokba rejtik; Majd alszom én a szenvedések múltán, Majd alszom ott, hol a kétely nem vár, Hol koporsóm lesz a bús Eszkurial. Bár bírhatnám azt a titkos varázserőt, Hogy emberszívekbe lássak, Mint Isten lát egyesegyedül... Bár én is tudhatnám, mit az emberszív rejt, Ó bár megfejthetném titkos mély értelmét! Ne aludj, király, ébren van a gaz nép, Ki trónusodra tör s hitvesed becsületére. Majd alszom én, ha véget ér a kín, Majd ha e test a végső útra indul, Majd alszom én a véghetetlen éjben, Majd alszom ott, hol a néma mélyben Beföd a márványsír, az Eszkurial. Ah mit ér nekem a trón, Hogyha nem láthatom, mit az ember szíve rejt! Soha sem szeretett! Nem! Szíve idegen volt! Ő nem, ő nem enyém, soha sem szeretett!
A kijevi Szent Szófia-székesegyház a világ legértékesebb műemlékeinek egyike. A Kijevi Rusz legfényesebb időszakában, a XI. század első felében építtette ( .1037-) a kijevi Jaroszláv nagyherceg.
A Hagia Szophia –,bizánci építésű hajdani ortodox bazilika Isztambulban, Törökországban. Később mecsetként használták, ma múzeumként látogatható
Orbán pápa 223-ban lett a katolikus egyház feje és 230-ban szenvedett vértanúhalált.
Ő őrzi a szőlőket, amelyek május végén nagy veszedelemben vannak, az erősen lehűlő időjárás az éppen virágzó szőlőkben komoly károkat okozhat. Ezért lett május 25. az utolsó fagyosszent - Orbán napja.
Ha ezen a napon lehűl a levegő, és a vizek befagynak, akkor a szőlőt igen súlyos kár éri. Ha Orbán napján fagy van, akkor ősszel a vincellérek nem szüretelnek. Egészen távoli prognózist mutat a népi jövendölés:
„Ha Orbán nevet, a szőlő sír” „Savanyú lesz a bor, ha Orbán napja esős, édes, ha tiszta az idő” „Ha Orbán napja szép, úgy bő lesz az esztendő”
Vagy ha valakire például azt mondták: „föltette az Orbán süvegét”, akkor az azt jelentette, hogy az illető felöntött a garatra.
77 éve született Joszif Alekszandrovics Brodszkij, Nobel-díjas orosz költő, esszéíró.
Joszif Brodszkij
ÚJ STANZÁK AUGUSTÁHOZ
(folytatás)
V Előttem mormol a patak, s szájhasítékba húzódik a fagy. Máshogy nem is mondhatom, mert mi az, ha nem arc? miért hely, hol a szakadás már végbement? S a rőzsegát csendjét torz nevetésem felkavarja. És éjt morzsol a felhőszakadás. S emberként én, a második alak vörös szemhéjakon szalad, fut hullámok habjaira fenyők alatt, aztán füzesbe szökve, hasonmásokkal keveredik össze, hogy végleg el nem veszhetnék soha.
VI Kopogj, cuppogj. Rágd a korhadt hidat. Hadd szívják szakadékfalak a temető keresztjének szinét. Fű- szálakra, apró hegyeikre több kékséget a mocsár már úgyse köt. Tapodd a szérűt, tombolj a még sűrű lombok között. Törj a mélybe, gyökérbe, és nyűdd a földet; s mint bennem, ébressz fel ott minden halottat s minden fantomot. Hadd fussanak a tarlón egyenest jött holtak a tér kihalt falvaihoz, futó napoknak intve: kalapos madárijesztők.
VII A dombok, az üres égboltozat s a csupán erdőbe vivő utak között az élet, akarattalan, ámulattal nézi a nyüzsgő formák sorát. S a gyökerek befonják csizmám. És ott, a faluban, már egyetlen tűz se lobog. Én a senkiföldjén bandukolok, s a Nemléttől követelem a jussom. Kezemből szél tépi a meleget, fölém csobban a vízzel telt üreg, sár sodor ösvényszalagot az úton.
VIII És mintha itt nem is volnék sehol, csak ott - hajóból kivetetten. Kimered a tarló, s följebb hatol, mint hajszálak a halott testen, s a földből kinyúló füvekben megélénkül a hangyaboly. A természet meg, szokása szerint, leszámol a múlttal. De a világra, bár arca az alkony sugára, önkéntelen is gonoszul tekint. És öt érzékem egyszerre remeg: csak az erdőtől messze, bárhogy! Uram! míg szememen a hályog, bíró ez ügyben nem leszek. És hogyha - nagy bajomra - így magammal nem jönnék ki végleg, Uram, vágd le kézfejem, mint akit lopáson értek.
Szervusz Tereska:) ugyanaz a hely, gondolom az én általam feltett kép még Buddha elhelyezésee elott készulhetett...koszonom, hogy ez foltetted-ez az igazi Buddha emlékozpont (Buddha szobrával, nem nélkule)
