Keresés

Részletes keresés

ppapa Creative Commons License 2013.06.10 0 0 66588

Szombaton estve 6 órakor egy sok évtizede helybéli lakossal villanyosoztam végig Rózsavölgyön, az Elágazástól a Tordai uccáig. Már a járatra várakozás alatt érdekes információkat kaptam, miszerint jelenleg nem izgalmas a helyzet, az elmúlt heti esőzések során sokkal magasabb volt a víz a kispatakban, a vízgyűjtő terület átalakulásának köszönhetően.

Ami viszont izgalmas, az az első közúti átjárótól az első kishídig terjedő szakaszon a pataknak a villanyospálya irányában történő térnyerése (szinte alámosásnak is lehet nevezni), ismerősöm szerint aggodalomra adhat okot, hogy egy rövid részen már látszódnak a czölöpök, amelyekre mindkét oldalon a patak partvonala épült annak idején.

És tényleg. Víz alig, még a patak medrében a hinaras-moszatos nyúlványokat is lehet látni, ahogy a tiszta patakvízben a gyér vízfolyástól ide-oda játszadoznak. De a czölöpök teteje valóban kinn van a levegőben. Nem hosszú szakaszon, de ott a villanyospálya töltése felé már vízfelület van, ahogy menet közben meg tudtam becsülni, talán egy méterre is.

A Tordai uccáig aztán szinte nem is látszott víz a patakban.

 

A legutóbbi nagy áradás-kalamajka idején néztem meg a szintvonalas térképen, hogy Rózsavölgy a fentebb említett első kishídtól -emlékezetem szerint- minimum 105 méter magasan van a Kártya uccai terület kivételével, amely 102,5 méteren fekszik. Ez a kritikus szakasz mindenképpen (ahogy az meg is mutatkozott), hiszen a kispatak töltése a Dunába való befolyásnál 105 méter és ugyanannyi a volt Bikk-Szpari pálya feletti feltöltés magassága is. Ha jól emlékszem egyáltalán.

Előzmény: satu51 (66584)
grja Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66587

Délután négy után jártam arra, akkor már a rendőrség lezárta az utat. 

A Dunatelepen néhány garázsban, pincében feljött a talajvíz.

Figyelik a kutakat, aknákat...

Előzmény: villa (66582)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66586
satu51 Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66585

Újbuda tó.

satu51 Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66584

Hosszú-réti visszafolyó.

satu51 Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66583

 Budafoki Dunapart...

villa Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66582

a rámenősebbek délelőtt még átmentek,

Előzmény: vörösmacska (66581)
vörösmacska Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66581

Igen. Tegnap jártam arra. Illetve szinte mindennap arra jarok, de ma már nem tudtam átmenni, mert a híd előtti brigaút egy része víz alatt volt.

Előzmény: grja (66580)
grja Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66580

Az átjárót a képek készítése óta rendbe tették (leaszfaltozták, a bejárat előtti terepet rendbe tették, az új híd beton falait lefestették).

 

 

 

Tegnap esti képek a Dunatelepről:

 

    

 

  

 

  

 

Előzmény: vörösmacska (66578)
villa Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66579

Délelőtti helyzetkép a nagytétényi Duna parton,

a Duna rét a Kastélypark alatt,

az ártéri erdőben a nyárliget kissé ziláltan,

a magaspart úgy tűnik, elég magas, jó másfél méter a tartalék,

a rekultivációnak még egy csöppnyi híja van, Dunapart II.,

lejárat a Hárosi Yacht Clubhoz, stílusosan,

a Hárosi öbölben,

a Lovasklub jó másfél méterrel az árvíz szint felett,

a Duna telepnél, itt is jó másfél 2 méter van a pengefal magasságáig,

vörösmacska Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66578

Mutatom a párját:

Előzmény: satu51 (66576)
Gondoló Creative Commons License 2013.06.09 0 0 66577

A fotó nagyon jó, és kifejező.

A grafittis fotóm a Hosszúréti pataknál készült.

 

A Rozáriumban a Magyar Emlékezet kertjének, vagyis a Kárpát-medencei Rózsatérkép kialakításának egyik támogatója Bakos Miklós volt, aki még közetlenül a rendezvény előtt is szállított a lányával.

Az ünnepségre viszont nem jött el, mert azt mondta, hogy sürgősebb dolguk van: mentek a Dunához a homokzsákokat pakolni.

Előzmény: satu51 (66576)
satu51 Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66576

Előzmény: Gondoló (66575)
Gondoló Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66575

Merre jártam?

 

 

Válságtanácskozás a Városházán.

 

Gondoló Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66574

Kisebb korrekciók.

Herczegh Anita a pontos családnév, ő Áder János köztársasági elnök úr felesége. Az ő rózsáját ültette Örsi Bori, és Mádl Ferenc úr tiszteletére.

Dalma asszony a 100. Magyar Örökség díj, vagyis a Szent Korona tiszteletére ültetett rózsát.

Előzmény: villa (66573)
villa Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66573

A Rozárium két további eseményt is befogadott ma, a hátul lévő sátraknál rózsakerti piknik volt, Vincze Dániel, és a Rozárium szervezésében, családoknak, gyerekeknek.

Baloldalt a két hárs alatt a Magyarországért Alapítvány a Magyar Örökség díjasoknak indította el az emlékezet kertjét, rózsákat ültettek a résztvevők mintegy húsz magyar örökség díjasra emlékezve.

Hercegh Anita üdvözlő levelét Záborszky Tatjána (Sao Pauloból, aki természetesen Záborszky utód és ő ültette el a Záborszky rózsát) és Kubik Anna olvasta fel,

Lelkészek áldották meg a rózsákat, Ákos atya Nagytétényből, Hocker Zsolt evangélikus lelkész Budafokról, és Veress Kovács Attila református lelkész Nagyváradról,

Azután elültették a résztvevők a rózsatöveket, itt Örsi Bori ülteti Mádl Ferenc elnök úr rózsáját, Dalma asszony jelenlétében

Végül egy kiállítás nyílt a Kutató egyik épületében, az itt megörökített magyar örökség díjasokról, a magyar örökség díjról,

villa Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66572

Ma a rózsaünnep a Budatétényért emlékérem átadásával folytatódott, Márk Gergely özvegye vehette át a posztumusz díjat, Orlóci László fűvészkert igazgató méltatását követően.

Kolláth Rita elnök átadja a díjat Ilona asszonynak,

Kecskeméti Rita és Hegedűs Valér ünnepi műsora is a rózsát idézte,

villa Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66571

legfeljebb KHR tudhatja,

Előzmény: Borkostolóóó (66570)
Borkostolóóó Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66570

 

 

Tényleg, 4.db. Különdíj volt. Tudja valaki mi volt az? 

Előzmény: villa (66525)
Borkostolóóó Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66569

Emlékeztek?:

 

http://civilprojekt.hu/nagytetenyinapok/programok/varosismereti-kalandtura/

 

Hol található meg a nyertes csapatok névsora?  

 

grja Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66568

Visszajöttek, ahogy elcsendesedett a terület. Egyelőre ketten(?) vannak (ennyit láttam, ettől még lehetnek többen).

Előzmény: vörösmacska (66562)
villa Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66567

Hogyne, szerdán volt vendégünk a Zöld Jövőben Fazekas úr a Honvéd horgászegylet elnöke, őzek, rókák vannak  és sok minden más. A hódok jó ideje bent vannak az öbölben, a Háros szigeti és a budai parti oldalon vették be magukat a gyökerek közé. Ezek európai hódok, nem a hatalmas hódvárakat építő amerikaiak, de azért építenek és rágnak keményen.

Sok szó esett a halállományról, nagy telepítési programok vannak, 15 dkg tól 1,5-3 kg os pontyokig. És hatalmas busa csapatok kószálnak néha az öbölben, már a méretük hatalmas, de nehéz őket kifogni. Sok a rabló hal, hatalmas harcsák, csukák, előbbiek még a kacsákat is lehúzzák.

Előzmény: zygota (66560)
csiri bá Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66566

Akkor már lassan vihetik is, tudtommal mellékútvonalon max 10 nap a türelmi idő... :)

Előzmény: bóz7 (66565)
bóz7 Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66565

Egy hete 05.31.-én már képeket is tettem fel róla. (66376)

Előzmény: csiri bá (66561)
csiri bá Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66564

Tovább emelkedik. :(

 

 

Az ártéri erdő:

 

 

A Hosszúréti "folyó":

 

somolya Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66563

 

A nemrég örökölt kertemhez rendkívül kemény környeztvédő szomszésokat fogtam ki. 

A teljesen füst nélkül égő gallyakj égetése miatt egyszee két sárkány támadott el 80 decibellel. :-)

 

Most eljött a fűkaszálás ideje. Nem szeretnk megint hasonló szitiációba keveredni.

 

Össze-vissza kersgélek a neten, de nem találok ehhez anyagot. 

Nem tudja valaki, van a kerületben csendrendelet?

Ha nincs, milyen más (Fővárosi stb.) rendelet vonatkozikide?)

vörösmacska Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66562

Őzek éltek néhány évvel ezelőtt a Dunatelep melett levő régi, elhagyott és egész komoly növényzettel borított kommunális szemétlerakó területén. Amikor elkezdték a terület rendezését szegény állatok szanaszét szaladtak. Nem is egyet láttam pl. a mai lovarda, hatos út, és m0 közötti mezőgazdasági teröleten is. Őzeknek nem sokból áll alacsony vízállás mellett átúszni a szigetre. Lehet, hogy menekültek oda is. 

Előzmény: zygota (66560)
csiri bá Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66561

Még több, mint egy hét a lomtalanításig, de a Leányka 30. mögött már ott parkol egy sötétkék Suzuki WagonR, rajta doboz, azon felirat: "lomis, fogva"...

Jó magyar szokás szerint rendszám nélkül....

Hogy meglepődne a tulaj, ha egyszer csak nem találná ott, mert elszállították. :)

zygota Creative Commons License 2013.06.08 0 0 66560

A cikket olvasva két dolog tűnt fel: az egyik az, hogy őzek lennének a szigeten, Erről még nem hallottam, s egyetlen -  a szigetről szóló - ismertető sem említi a gerinces fauna ismertetésekor. A másik, ami meglepett, hogy a szerző hódok által kidöntött fákról ír. Hódok? Ami kidőlt fát én ott évekkel ezelőtt láttam, azok "állva haltak meg", s dőltek ki idővel, mint a háborítatlan őserdőben.

Előzmény: Zitka (66559)
Zitka Creative Commons License 2013.06.07 0 0 66559

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!