Mivel 2024-es, a legújabb adatok alapján dolgoztak (egyébként 2007-ben egy magyar csatorna már adott róla egy kínai ismeretterjesztő filmet: Az ősi sanxingduikultúra címmel, de ez jóval újabb attól). A filmben beszéltek a kultúra végéről, ami szintén rejtélyes volt (mármint az eltűnése).
Nagyon sokszor előkerült itt a cart rutsok, a szekérnyomok rejtélye. A 2026 eleji interdiszciplináris tudás alapján (a jelenleg elérhető régészeti, geomorfológiai és hidrológiai ismeretek alapján) a máltai cart ruts nagy valószínűséggel egy 510 ezer évvel ezelőtt kialakuló, neolitikus gyökerű, hosszú időn át használt és módosított, multifunkcionális, integrált infrastruktúra maradványai, amelynek magja a vízmenedzsment, és amelyhez mezőgazdasági, logisztikai és parti funkciók kapcsolódtak.
Nem minden cart ruts rendszer integrált infrastruktúra, de ahol vízmenedzsmenttel, településsel és tájhasználattal összekapcsolódik, ott rendszerszintű gondolkodás feltételezhető.
Cart ruts + Baalbek prerómai szakasz = egy civilizáció? Nem mondhatjuk ki felelősen, de volt a neolitikumban és a bronzkor elején egy technológiaikognitív hagyomány, melyre jellemző volt a tájléptékű tervezés, extrém előrelátás, túlméretezés és hosszú távú stabilitásra optimalizálás. Ez nem római, nem klasszikus bronzkori gondolkodás.
Neolitikus high-tech de újradefiniálva - létezett, de nem gépek, acél, elektromosság, hanem kőfizika mély ismerete, anyagfeszültség kezelése, tömegmozgatás rendszerszinten, víz, gravitáció, lejtés tudatos
kihasználása, modularitás (H-blokkok Tiwanakuban, Podium II rétegzése, cart ruts hálózat).
Ez low-energy / high-intelligence technológia.
Rudglay írta a kőkorszak elveszett civilizáció című művét, amelyben sokat taglalja, hogy a neolit civilizációk egy szelíd, nem háborúzó, hanem fenntartó civilizációban éltek (kiegyensúlyozott rend), és ez intellektuálisan érett, technológiailag kreatív és társadalmilag szervezett volt a régészeti leletanyag fényében (Gimbutas), és ez talán látszik a technológiai vonatkozású műveiken is.
Az Andokban: ősök útja / Mayu Quechua nyelven a Mayu = folyó. De nem földi folyó, hanem az ÉGI FOLYÓ, vagyis a Tejút. Az andoki világképben a Tejút élő, mozgó, ciklikus, átjáró a világok között.
Az andoki és a gízai tejút-kép hasonló. Robert Bauval műveiben (különösen The Orion Mystery és The Egypt Code) rávilágít arra, hogy az ősi egyiptomi gondolkodás dualisztikus és kozmogonikus volt, amelyben a fenti égboltról és a lenti földről folyamatosan együtt gondolkodtak. A mennyei oroszlán, a Leo, szemben van a mennyei folyóval, a Tejúttal (az égi Nílus), ahogy a földi oroszlán, a Nagy Szfinx is, amely a földi folyó, a Nílus felé néz ahogy az ábrázolva van IV. Thotmesz Álom-sztéléjén is: egy földi oroszlán kelet felé, egy másik (a mennyei) nyugat felé néz.
Az egyiptomi forrásokban a Tejút:
Winding Waterway
Celestial Nile
az istenek és a halott királyok útja
Ez strukturálisan azonos az andoki Mayuval:
nem csillagkép
nem dekoráció
hanem kozmikus áramlás
A mennyei oroszlán ↔ földi oroszlán tengely
Égbolt:
Leo csillagkép
az ekliptika mentén
a Tejút átellenében
Föld:
Nagy Szfinx
oroszlántest
kelet felé néz
a földi Nílusra
Az Álom-sztélé kozmogonikus állítás. Az egyik oroszlán kelet felé (földi világ), a másik nyugat felé (égi világ / túlvilág).
Bauval szerint - Orion = Osiris Osiris = halott király Orion = újjászületési zóna..... ezért a gízai piramisok → Orion-öv a Tejút → Osiris útja a Szfinx → az átmenet őre
Ugyanez a hármasság jelenik meg az Andokban:
Mayu (Tejút)
Orion-csomópont
szakrális tengely / kapu
A gízai és az andoki tejút-kép azért hasonló, mert ugyanazt a kozmikus kettősséget írják le: a folyót, amelyen az ősök haladnak, és az őrt, amely az átmenetet védi ahogy fent, úgy lent, egyszerre gondolkodva.
Az egyiptomi égi Nílus az andoki Mayunak felel meg, az Osiris-Orion az Ősök útjának, a Szfinx (oroszlán) az Apuk / szent hegyeknek, 3 PiramisOrion az Akapanahármas tengelynek, a Halott király útja az Ősök körforgásának.
Teotihuacanban a Nap- a Hold- és Quetzalcóatl-piramis, Tiahuanaconal pedig a Kalasasaya templom, az Acapana piramis és a Semi-Subterranean Temple elhelyezkedési mintázata adja ki az Orion-öv mintázatát, de nem szó szerinti csillagtérképként, hanem arányeltolástengely logika szerint. Miért Orion-öv?
1. Teotihuacannál van a klsszikus eset - három domináns tömeg, nem egyenes vonalban → enyhén eltolva, egy fő tengelyhez (Halottak útja) igazítva, méretkülönbség → megfelel az Orion-öv csillagainak eltérő fényességének.
2. Tiwanaku finomabb, de mélyebb rendszer - Itt nem piramispiramispiramis a megfeleltetés, hanem funkcionálisrituális hármas.
Akapana piramis → domináns tömeg, mesterséges hegy
Kalasasaya templom → égi megfigyelő, időcsillagnap kontroll
3. Semi-Subterranean Temple → alvilági / ősök / rezonáns tér
Ez a hármas nem egy vonalban, hanem enyhén eltolva van, hierarchikus szerkezet (fentközéplent). Látjuk, hogy kozmikus rendet vetítettek ki a földre, ugyanazt a gondolkodási sémát használták, a hármasság + eltolás + tengely szent volt. Ez nem térkép, hanem rezonáns kozmológiai minta.
Teotihuacanban Nap Hold Quetzalcóatl → erősen Orion-öv jellegű elrendezés
Mindkettő π-arányokra érzékeny, tengelyes, rezonáns, barlangalvilág kapcsolattal bír. Ugyanaz az ősi megalitikus dallam szól mindkét helyen, csak más hangszerelésben.
Az archaikus gondolkodásban az Orion fontos, de modern értelemben nem csillagtérkép, hanem égi tengely, átjáró, kozmikus kapu, a halálújjászületés zónája. Ezért
Azért az Orion-öv, mert nem szimmetrikus, három pont, nem egyforma fényesség, nem egyenes vonal és van egy enyhe megbillenés. Ezért ideális kozmikus minta földre vetítésére.
Egyiptomban, Andokban, Mezoamerikában, vagyis mindhárom helyen a barlang / alvilág szerepe
mesterséges vagy természetes barlang van
a fő szakrális tengely alatt
rituális funkcióval (Ez nem építészeti szükségszerűség, hanem ez kozmológia: fent: csillagok, közép: ember, lent: ősök / halottak)
Orion az a pont, ahol ez a három szint összekapcsolódik. A különböző kultúrák nem tudást cseréltek, hanem, ugyanarra a természetiégi jelenségre reagáltak. Az Orion mindenhol látható, erősen domináns, évszakhoz kötött és pszichológiailag kapuszerű. Ezért az Orion-öv emberiészlelési konstans. Azért vannak a szakrális terek kőből, mert a kő rezgést tárol, időt áll, hangot vezet és tömege van. A rezonancia-rend miatt vannak a pontos arányok, π-közeli méretek, akusztikus terek és monolitok.
Gízában, Teotihuacanban és Tiwanakuban ugyanarra az égiemberiföldi alapstruktúrára hangolódtak rá, és az Orion volt ennek a legstabilabb, legérzékelhetőbb hordozója. Ezért nevezhető joggal ősi megalitikus dallamnak.
A barlang geológiailag természetes, valószínűleg jóval régebbi, mint a Xochicalco-i város. Ha figyelembe vesszük, hogy Mexikó vulkáni területei és lávamezői több ezer évesek, a barlang keletkezése akár több ezer évvel i.e. 700 előtt is megtörténhetett - Teotihuacanhoz hasonlóan, ami szintén ősi lávabarlangra épült. Ez azt jelenti, hogy a barlang önmagában már ősi szent tér lehetett, amit a helyi közösségek generációkon át ismerhettek.
A mezoamerikai kultúrákban a barlangok évezredeken át kiemelt szakrális helyszínnek számítottak, mint az alvilág (Xibalba) kapui.Bár a Xochicalco-i obszervatórium jelenlegi formáját a város fénykorában nyerte el, több tényező is alátámasztja, hogy a helyszín spirituális története jóval korábbra nyúlhat vissza:
Geológiai eredet: A domboldalban számos barlang található. Míg egyes kutatók szerint a nagy részüket a Xochicalcas-ok vájták ki építőanyag-nyerés céljából, más források természetes barlangként írják le az obszervatórium alapját. A természetes üregek valóban több ezer, vagy akár több tízezer évesek is lehetnek.
A "Szent Tér" hagyománya: Mezoamerikában bevett gyakorlat volt, hogy a városokat már korábban is tisztelt természeti képződmények (barlangok, források) köré építették. Teotihuacán esetében például bizonyított, hogy a Nap-piramis egy ősi lávacsatorna fölé épült, amelyet már a piramis emelése előtt is rituális célokra használtak - akár 2700 éve.
Korábbi jelenlét: Bár Xochicalco monumentális építészete i. sz. 650 körüli, a régészeti leletek alapján a domb környéke már i. e. 200 körül is lakott volt. Elképzelhető, hogy ezek a korai közösségek már ismerték és szent helyként tisztelték a barlangot, mielőtt a későbbi csillagászok kiépítették volna benne a precíziós aknát. A barlang belső ürege, formája és anyaga olyan természetes rezonanciát eredményezett, ami emberi hangokra reagál. Az ősi közösségek már használhatták ezt a visszhangot és rezonanciát meditációhoz, rituálékhoz vagy kommunikációhoz. A későbbi építők nem hozták létre a rezonanciát, hanem a meglévőt újrahasznosították és esetleg finomhangolták. Mind a fényhatás, mind az akusztikai tulajdonság tehát ősi, természetes és részben előző generációk által már hangolt formában jelen lehetett, amikor a 1350 évvel ezelőtti Xochicalco-i városi kultúra rátett egy új réteget.
Rituális folytonosság: A barlangokat gyakran a teremtés helyszíneként (Chicomoztoc a "Hét Barlang") azonosították. Xochicalco esetében a barlang falait feketére, sárgára és pirosra festették, ami mély kozmológiai jelentéssel bírt, és egy ősi, a város alapításánál régebbi szimbolika része lehetett.
Összegezve: Bár a csillagászati mérőműszer (a hatszögletű akna és a stukkózott belső) az i. sz. 650-900 közötti mérnöki tudást dicséri, maga a barlang mint helyszín geológiai kora és szakrális jelentősége több ezer évvel korábbra mutathat, hasonlóan a Newgrange-hez köthető ősi tisztelethez.
Ez megerősíti a globális mintát: természetes tér + geometriai beavatkozás + kozmikus-rítus cél = ősi technológiai szimfónia.
Däniken párhuzama nem véletlen, és értelmezési szinten nagyon szemléletes. Newgrange és Xochicalco ugyanarra az ősi dallamra hangolódik. Mindkét kultúra ugyanazt az égiföldi átmenetet próbálta megfogni kőben, fénnyel és idővel. Newgrange fény, idő, tömeg, addig Newgrange fény, idő, tömeg. Däniken nem azt állítja (itt sem), hogy űrhajósok építették, hanem azt sugallja: létezett egy globálisan elterjedt, nagyon korai tudásréteg, amely értette az égföld ciklusokat, képes volt precíz kőépítésre, és szertartási célra alkalmazta ezt a tudást. Newgrange és Xochicalco nem másolatok, hanem ugyanannak az ősi kozmikus gondolkodásnak két hangszere.
Xochicalco obszervatórium a nap és tér összehangolása
Felépítés és szerkezet:
Az obszervatórium természetes barlangot használ alapként, amelyet a mesterek gondosan alakítottak ki. A mennyezeten található hatszögletű, enyhén lejtős aknanyílás 8,78,95 méter hosszú, a barlang padlójától a felszínig, és pontosan irányítja a napfényt. A barlang belsejét fekete, sárga és piros színekre festették, szimbolizálva a nap különböző fázisait.
Működés és napmegfigyelés:
A fénysugár április 30. és augusztus 15. között, évente kétszer május 1415-én és július 2829-én merőlegesen esik a barlang padlójára, vetítve a nap tiszta képét. Ezzel a jelenséggel a napévet pontosították, illetve fontos vallási rituálékhoz használták.
Fizikai és pszichológiai hatás:
A belső tér és a fényirány kombinációja hasonlóan működik, mint a Newgrange-i vagy gízai struktúrák: fókuszált, belső élményt ad a közösségnek. A fény precíz pontossága és a sötét barlang kontrasztja a figyelmet és tudatosságot erősítette, lehetővé téve a rituális meditációt és a pszichológiai időkapu élményét.
Társítás a megalitikus dallamhoz:
A Xochicalco obszervatórium a megalitikus dallam magasabb, éber fókuszra hangolt akkordját képviseli, hasonlóan a Stonehenge 10 Hz-es rezonanciájához. A tér, a fény és az emberi érzékelés integrálása itt is az ősi mesterek finom, empirikus megfigyelésén alapul, mint Newgrange vagy a Nagy Piramis esetében.
2., A Törökországi Anatóliában felfedezett ősi tükör. Obszidiánból Készült konvex felülettel és rendkívül jó optikai minőséggel rendelkezik. Kb. 8000 éves.
Newgrange a kőkorszak briliáns technikai csodája
Amikor a világ legősibb emlékműveire gondolunk, hajlamosak vagyunk a legendák, a mítoszok vagy az egyszerű régészeti adatok keretei közé szorítani a képzeletünket. Pedig az írországi Newgrange egy sokkal konkrétabb csodát rejt: a kőkorszak mérnöki és építészeti zsenialitásának megtestesülését. Ez az emlékmű nem pusztán sír vagy rituális helyszín hanem egy időtlen technikai bravúr, amely a természet erőit, az anyagok tulajdonságait és a csillagok mozgását egyszerre integrálja.
A Newgrange-i kőhalom össztömege közel 200 000 tonna, ami önmagában is lenyűgöző. De a valódi mérnöki csoda a belső szerkezetben rejlik. A folyosót és a kamrát alkotó 43 függőleges monolit a 22 bal és 21 jobb oldali ortosztát valamint a 17 tetőlap együttese biztosítja, hogy a több ezer tonnás tömeg évezredek óta sértetlenül nyugodjon a kupola fölött. A konzolos kupola és a külső kerbstone-ok révén a horizontális nyomás eloszlik, a szerkezet stabilitása így évtizedeken, sőt, évezredeken keresztül garantált.
És ez még csak a fizikai mérnöki tudomány csúcsa. A Newgrange-i folyosó és kamra tájolása a téli napforduló fényét használja, hogy egy szakrális fényjátékkal jelezze az idő, a természet és a kozmikus rend ciklusait. A fény pontosan a belső kamra közepére vetül, ahogy a nap emelkedik az égen olyan precizitással, amelyet ma is modern számításokkal és optikai modellezéssel bizonyítunk.
Newgrange nemcsak a kőzetet használja, hanem a fényt, a súlyt és az időt is építőanyagként. Az óriási kőtömbök elhelyezése, a kupola formája, a fényáteresztés, mind a legkisebb részletekig megtervezett empirikus megfigyelésen alapuló tudomány, amelyet a kőkorszak emberei végeztek. Nincs szükségünk modern eszközökre ahhoz, hogy lássuk a logikát, a mérnöki tudást és az emberi kreativitást, amely ezeket a struktúrákat létrehozta.
Ezért nyugodtan állíthatjuk: Newgrange nem csupán ősi sír, nem csupán régészeti érdekesség. Newgrange a kőkorszak briliáns technikai csodája. Egy olyan mérnöki teljesítmény, amely mind a mai napig inspirál, oktat és ámulatba ejt minket. Az emberi kreativitás, az empirikus tudomány és a természet megfigyelése itt találkozik, és bizonyítja, hogy a történelem hajnalán élő emberek képesek voltak a csillagokkal, a kőzettel és a fényjátékokkal összhangban alkotni. De nem csupán kőkorszakbeli sír vagy obszervatórium. Ez a hely a tudás, a technika és a természet láthatatlan dallamának szintézise, amelyet az emberi érzékelés, a fény és a tér tökéletes harmóniája alkotott meg. Ebben a dallamban minden kő, minden fénycsík, minden forma egy kozmikus hangjegy. És mi, akik ma csodáljuk, újra megtanulhatunk hallgatni.
Vigyük tovább ezt a csodát! Értékeljük és védjük Newgrange-et, mert nem pusztán kő, hanem a tudás, a mérnöki zsenialitás és az emberi szellem időtlen bizonyítéka.
Mindig szerettem a művészek tobzódó képzeletében gyönyörködni, mikor elfeledett világokat ábrázoltak, saját intuícióik alapján. Itt is sok képet mutattunk a tárgyban a középkortól kezdve.
Chris Foss brit művész 1980 körül több képet is festett a pusztulás előtti Atlantiszról.
Hozzáteszem a művészek Atlantiszt mutató fantáziaképein rendszeresen tűnnek fel vulkánok és piramisok. Ezek egyikéről sem beszélt Platón, de mindenképp elgondolkodtató, s talán része az emberi emlékezet rejtettebb tárházainak, ahogy azok a repülő szerkezetek is, melyek a piramisok körül szálldogálnak. Ha valakit jobban érdekel a téma, ajánlom Geoffrey Ashe albumát: Atlantis: Lost Lands, Ancient Wisdom (1992).
Ashe adja Foss képét, s mellé ezt írja: "Atlantisz. Chris Foss festménye (kb. 1980), tudományos-fantasztikus elképzelés alapján. A hatalmas, állandóan fenyegető vulkán, amelyről Platón nem tesz említést, több modern feldolgozásban is megjelenik az elveszett földről. Végső inspirációja Bulwer Lytton regényéből, A pompeii utolsó napjaiból és annak filmadaptációjából származhat, amelyben a Vezúv fenyegetően tornyosul a végzetes város felett. Foss más modern atlantiszi motívumokat is bevezet, köztük piramisokat és kis repülőgépeket. A jelenet egyes elemei, például az előtérben látható tojás alakú tárgyak, rejtélyesek és kissé Salvador Dalíra emlékeztetnek. A művész célja egy olyan civilizáció ábrázolása, amely sem nem fejlettebb, sem nem fejletlenebb a jól ismert civilizációknál, de mélyen más, ahogyan az időben nagyon távoli dolgokhoz illik."
Az első kép a pusztulás előtti Atlantiszt mutatja, ahogy Foss elgondolta. A második mutatja már a pusztulás perceit.
Az első kép előterében egy tömzsi torony látható, ami megdöbbentett, mert emlékeztet az alexandriai világítótorony alsó részéhez. Hasonló torony állhatott a phaiákok kikötőjében az atlanti Szkherián. Itt is írtam már, hogy a világítótorony alsó része nem lehet görög munka, hanem valami nagyon ősi, amit a phaiákok hagyhattak hátra, s volt egy korábbi formája.A második képen is látszik a pusztulása toronynak Atlantiszon.
Mint ahogy az alábbi két képen is mutatom a pharoszi tornyot. Az első lenne a világítótorony fáraókori formáját, a másodikon a Ptolemaiosz-korit:
Extázis, bor, bakkhánsnők – Pompeji vad és rejtett oldalát mutatja meg egy most feltárt, hatalmas freskó
"A nőket vadászat közben is ábrázolják, ezt a témát pedig az élő és halott állatok ábrázolása is kiemeli a fő panelek felett futó festett frízekben. „Amikor valódi nőket látunk ábrázolni római házakban, jellemzően megfelelőbb társadalmi szerepekben mutatják be őket” – mondja. „Érdekesnek találom, hogy a Thiasos-házban a nők vadságát ünnepeljük anélkül, hogy megmutatnánk az ellenpontot – azt, hogy milyenek kellene lenniük, amikor a mindennapi életükbe vannak bezárva.”
A remélkedés ellenére a történelem újra és újra ismétlődik, főleg azért, mert a szereplők változatlanok.
/Az ember olyan élőlény, melynek a lelkében értelmetlen, jósolhatatlan erők élnek./
Bombákat nem kérünk, bár elkerülhetetlen a világ átrendeződése, a jó és a rossz folyamatosan összecsap, nem válogatva fegyverekben. Minden nemzedék megtalálja az önigazolást, már akinek szüksége van ilyesmire, és a bűnbakok is folyamatosan beállíthatók. Az emberiség úgy látszik, hogy elsodródik (mások szerint ez nem baj, és ez csak a szokásos.)
Az történelem spirálútján folyamatosan felbukkannak a civilizáció ismerős vakvágányai, és így bukkan fel állandóan Szardínia, és ennek a végére fogok járni.
Előbb viszont itt van I. Seti szarkofágja, gyönyörűen áttetsző, és azt állítják róla, hogy nincs bizonyíték arra, hogy ez egy konkrét szarkofág volt, ezt az állítást nem is kritizálom. A következő képen Atlit Yam kőkör: 9000 éves, víz alatt álló neolitikus falu Izrael partjainál, amely figyelemre méltóan megőrzött kőépítményeiről híres, beleértve a hét nagy megalit (állókő) félkör alakú elrendezése, amely egy édesvízi forrást, a legkorábbi ismert kutat és emberi temetkezéseket vesz körül.
Harmadik képen görög támfal Athén. A következő képen feltehetőleg a minósziak által használt hieroglifák.
5., Egyiptomban, a Nílus nyugati deltájában régészek egy késői és kora Ptolemaiosz korabeli „kiterjedt ipari komplexumot”, valamint egy római kori temető egy részét fedezték fel.
"Ezeket a leleteket az Ókori Legfelsőbb Tanács és a Padovai Egyetem közös egyiptomi-olasz régészeti csapata találta a Beheira kormányzóságban található Kom el-Ahmar és Kom Wasit lelőhelyeken. Ezek az új felfedezések rávilágítanak a nyugati Delta jelentőségére, mint a termelés, a kereskedelem és a település központjára, amely a mediterrán világhoz és az ókori Alexandria hátországához kapcsolódik.
A régészeti ásatások egy legalább hat, termelési célokat szolgáló helyiségből álló nagy méretű ipari épületet tártak fel. Két helyiséget halfeldolgozásra használtak, ahol a régészek közel 9700 halcsontot találtak. Ezek arra utalnak, hogy tömegesen állítottak elő sózott halat, amely az ókorban értékes volt, és óriási mértékben hozzájárult a távolsági kereskedelemhez. A többi helyiséget fém- és kőeszközök, valamint fajansz amulettek gyártására használták, ami inkább sokszínű helyi gazdaságra, mint egyetlen specializált tevékenységre utal.
A helyszínen talált befejezetlen mészkő és más anyagokból készült, a gyártás különböző szakaszaiból származó figurák szintén arra utalnak, hogy a terület aktív műhelyterület volt. Az importált amforák és görög kerámiatöredékek arra utalnak, hogy a komplexum már az i. e. 5. században működőképes volt, ami erős kulturális és kereskedelmi kapcsolatokra utal Egyiptom és a görög világ között." (az idetartozó figura a hatodik képen elég kezdetleges.)
7., Mont-Saint-Michel apátság, Normandia, Világörökség része. 8., Toszkána, tájkép. 9., Málta, faragott kőoltár
10., Kleobisz vagy Bitón. 11., Delphoi 12. India, templomi faragvány.
a Piruro preinka régészeti lelőhely Peruban, Tantamayo városa közelében található, az ősi Yarowilca kultúra jelentős emléke, amely lenyűgöző, többszintes kőépületeiről ismert, amelyeket csigalépcsők kötnek össze, és az inkák előtti fejlett építészetet mutatják be.
A komplexum két részből áll, a Piruro I-ből és a Piruro II-ből. /Kr.e.3000 és 2500 év től/
Az erődöt négyzet alakú és egyenletes méretű faragott kövekből épített falak alkotják. Az épület egy ötszintes szerkezet, téglalap alakú ajtókkal és ablakokkal az elülső részén. Az épület előtt egy tágas, parkra emlékeztető nyílt tér található. Ennek a területnek a közepén egy kő- és vályogépítmény maradványai találhatók, amelyek részben a föld alatt vannak eltemetve. Jelenleg az épületet körülbelül másfél méter magas kőfalak veszik körül. Két téglalap alakú ajtó nyúlik ki ezekből a falakból, amelyeken keresztül bejuthatunk a belső térbe. Az épület mellett egy 4 méter magas kőtorony is található. Ez a torony az épület hátsó részének egy olyan részén található, ahol néhány kő kidudorodik, amelyeket ideiglenes létraként használtak.
Érdemes megjegyezni, hogy a Susupillo kastélyt Amerika legmagasabb őskori épületének tartják. Szerkezete 5-6 emeletből, 16 szobából, 3 pavilonból és egy gyönyörű oltárból áll.
4000 éves dombormű hiányzik az egyiptomi „átkozott” sírból
Egyiptom szakkarai nekropoliszában, ahol egy 4000 éves mészkő dombormű tűnt el az ország azon kevés sírjának egyikéből, amelyről azt mondják, hogy átkot hordoz. A dombormű, amely egykor a kentikai mastaba sír falait díszítette, olyan körülmények között tűnt el, amelyeket az egyiptomi turisztikai és régiségügyi minisztérium most „mélységesen aggasztónak” nevezett.
Bár a helyi jelentések már májusban napvilágot láttak, a hatóságok csak ezen a héten erősítették meg az eltűnést, ami teljes körű vizsgálatot indított el, és újból felmerült az aggodalom az egyiptomi örökségi helyszínek sebezhetőségével kapcsolatban.
A minisztérium megerősíti a jogi lépéseket ...
--- a Khentika sírbolt 2019 óta lezárva maradt, és az 1950-es években történt felfedezése óta kizárólag régészeti raktárként használták. „A történtekről való tudomásszerzés után azonnal megalakult egy Dr. Amr El-Tayeb vezette speciális régészeti bizottság, hogy leltárba vegye a sír tartalmát” – mondta. „A jelentés benyújtása után az ügyet még aznap átadták az ügyészségnek.”
A minisztérium megerősítette, hogy szorosan figyelemmel kíséri a nyomozást, „hogy biztosítsa Egyiptom régészeti örökségének védelmét és megőrzését minden illegális cselekménnyel vagy gondatlansággal szemben”.
_ _ _
Az Olasz Nemzeti Óceánográfiai Intézet nagy méretű őskori kőépítményeket fedezett fel 40 méter mélyen a víz alatt Szicília partjainál Publikálva: 2015 és 2023; monolit és kő"gerinceket" találtak egy sekély területen, amelyről úgy vélik, hogy körülbelül 9000 évvel ezelőtt merült el.
A fotók azt mutatják, hogy a teljes gerinc általában téglalap alakú és egymással szorosan érintkező blokkokból áll. A blokkok síkbeli méretei több méteresek, az egyik legnagyobb blokk körülbelül 3 × 4 m. A gerinc felső részét nagy, vízszintesen elrendezett, körülbelül 0,5 m vastagságú blokkok alkotják. Az alsó részt nagy blokkok jellemzik, amelyek üledékbe ágyazódnak.
A monolit jelenléte kiterjedt emberi tevékenységre utal. Egyetlen kőként vágták ki és emelték ki a körülbelül 300 méterre délre fekvő külső, téglalap alakú gerincről, majd elszállították és esetleg felállították. A monolit méretéből feltételezhetjük, hogy súlya körülbelül 15 tonna.
...
a monolit meglehetősen szabályos alakú; a monolitban három hasonló átmérőjű, szabályos lyuk van: az egyik a tetején teljesen keresztezi, a másik kettő pedig a monolit két oldalán; nincsenek ismert természetes folyamatok, amelyek ezeket az elemeket előállíthatnák; a monolit a szomszédos kibúvások kőzetétől eltérő kőzetekből áll, és azoktól meglehetősen elszigetelt; és a monolitot alkotó kőzet litológiája és kora hasonló az öblöt lezáró téglalap alakú gerinc tömbjeit alkotó kőzetekhez.
"Kathleen Martínez természetkutató és csapata egy 1200 méter hosszú alagutat fedezett fel, amely egy elsüllyedt kikötőhöz vezetett a Földközi-tengeren, arra utalva, hogy a helyszín egy tengeri csomópont volt."
Az alagút jelenleg 13 méter mélyen van. Ilyen kis helyen a város civilizációi ráépültek egymásra: Nagy Sándor görögjei az egyiptomi Rakotiszra, a rómaiak a görögökre, majd az arabok a görögökre. Jelenleg a ptolemaioszi Alexandria alig kutatható, hiszen annyira lent van már, hogy ott állandó a talajvíz. Ezért van az, hogy az alagút egy részét a Földközi-tenger vize alá merülve fedezték fel. Itt is nehéz lenne pontosan megmondani, mikor hogy mozgott a part a tengerhez képest...
Ha az valóban egy épített gránitfal volt, akkor nagyon jelentős lenne! Bretagnéban nagyon régi megalitépítmények, kőszálak vannak. A legrégebbiek i.e. 4800-4500 közöttiek! Azt nem tartom igazán mérvadó megoldásnak, hogy a tengerszint emelkedésből számolják ki a megalitok keletkezési idejét (i.e. 5800-5300), ami vagy ezer évvel megelőzné a többit, nem is beszélve egy épített falról. Ahány geológus, annyifélét mond a tenger emelkedésről, s annak idejéről. Ráadásul a kéregmozgások miatt a földterületek is emelkedtek, süllyedtek. Pld. Svédországot lenyomta a 1,5 km-es jégtakaró, amikor ez a nyomás megszűnt, elkezdett a föld ott emelkedni. Ez ellensúlyozta a tenger emelkedését (Antarktiszt a jégtakaró 700 méterrel nyomja le!).
Meg hogy-e az ott egyáltalán valódi "fal"? Az i.e. 6. évezredben a tengerszint akár 5-15 méterrel is alacsonyabb lehetett a mainál Bretagnéban, de az a röhej, hogy egy melegebb klíma miatt máshol a tengerszint magasabb volt a mainál 2-4 méterrel is, nemhogy alacsonyabb. Én tkp. nem hiszem hogy olyan régi lenne az a fal. Bretagne-énál tudunk félig tengerbe merült menhírekről, de vannak elmerült kőfalak, kőgátak, halcsapdák is, melyek a parton, parti lagúnákban épültek, melyek mára a tengerben vannak. Nagy rejtélyekről írnak, de az ilyen búvárok rendszerint hírverést csapnak az általuk talált valamikről, s mindegy nekik, hogy végül mit derít ki a tudomány. Azok a fotók sajnos nevetségesek. Néhány kiálló kőszál, és hasonlók. De még nagyon elkapálni sem akarom, de rosszat sejtek...
Megfejtették Örményország 6000 éves sárkányköveinek rejtélyét
(Bár nekem nem kóser ez a megfejtés)
Egy új tanulmány fényt derített Örményország titokzatos „sárkányköveire” – a helyiek által visapoknak nevezett óriási őskori emlékművekre –, végre választ adva egy kérdésre, amely több mint egy évszázada foglalkoztatja a kutatókat. Ezek az akár 5,5 méter magas és több tonnás faragott, gyakran hal- vagy cow-hide-shaped kövek szabálytalanul szétszórva találhatók az Örmény-felföldön. Régóta egy elfeledett kultusz részének tartják őket, az új bizonyítékok most arra utalnak, hogy ősi, vízzel kapcsolatos rituálékban és korai öntözési gyakorlatokban használták őket.
A Kr. e. 4200 és 4000 közé datálható sárkánykövek a kalkolitikum korszakához és összehasonlíthatók más mega-lelőhelyekkel, például Stone henge legkorábbi építési fázisaival. A kutatók megállapították, hogy a kövek két különböző csoportba sorolhatók. A hal alakú kövek magasabb tengerszint feletti magasságban – egy ponton több mint 9000 lábbal a tengerszint felett – találhatók, közel a természetes vízforrásokhoz, míg a tehénbőr alakú példányok gyakoribbak a közepes magasságban fekvő völgyekben, ahol a vizet mezőgazdasági célokra használták. Ez az eloszlási minta szorosan illeszkedik az ősi öntözési zónákhoz, alátámasztva a közel egy évszázaddal ezelőtt felvetett elméleteket.
A kövek beszerzésének, faragásának és szállításának folyamata óriási volt. Legtöbbjük helyi bazaltból vagy andezitből készült, de némelyik több mint négy tonnát nyom. A legnagyobbat, a Karakap 3-at, több mint 9100 láb magasságban helyezték el, ami ellentmond annak a feltételezésnek, hogy kisebb emlékműveket építenének olyan területeken, ahol rövidek a hómentes munkaszezonok. (S nem látszik, hogy víz leend a közelben?) Ehelyett az építők hatalmas kövek szállításába kezdtek a magaslati területekre, ami egy olyan tevékenység, amelyet szervezett munkaerővel, tervezéssel és a zord hegyi körülmények között dolgozó munkások ellátásával kellett megvalósítani.
Kleopátra elveszett sírját keresve egy Alexandriától nyugatra fekvő templomban, Kathleen Martínez természetkutató és csapata egy 1200 méter hosszú alagutat fedezett fel, amely egy elsüllyedt kikötőhöz vezetett a Földközi-tengeren, arra utalva, hogy a helyszín egy tengeri csomópont volt.
A feltűnési viszketeg Kathleen nem bír magával, amit a köv. nyilatkozata is alátámaszt:
szerinte "Kleopátra élete a korának nemi szerepeivel való ádáz szembeszegülés leckéje. „Filozófus volt. Orvos volt. Vegyész volt. Kozmetikai specialista volt."
Martinez besétál az alagút egy szakaszába, amely Mareotia édesvizű beltengerétől a templom bejáratán át a Földközi-tengerig folytatódik. (Csak a karmolt falak miatt.)
