Szerintem neki még ezt is pontosítani kell, hogy legyen valami esélye arra, hogy megértse. A madzag ereje, ami a kezedre hat az egy erő, de az a kezedre hat, nem a zúgattyúra. A zúgattyúra (az elhanyagolható tömegű) kötél másik vége hat. Ha a kötél tömegét elhanyagoljuk, akkor ez ugyanakkora, és ellentétes irányú, mint ami a kezedre hat, csak épp ez nem a kezedre, hanem a zúatyúra hat. Ha összeadjuk ezt a két erőt, akkor valóban (közel) nullát kapunk, de ez csak azt jelenti, hogy a kötélre ható erők eredője (közel) 0, de nem azért, mert a kötél nem gyorsul, hanem azért, mert elhanyagoltuk a tömegét. Valójában sem a kötélre, sem a dugattyúra ható erők nincsenek egyensúlyban. A zúgattyúra egyetlen erő hat: a kötél ereje. A kötélre két erő hat, de ezek sincsenek egyensúlyban, hoszen a kötél is gyorsul (viszont a kötél kis tömege miatt az eredőjük kicsi). A lényeg tehát, amiről a kapitány nem tud: erők egyensúlyáról ugyanarra a testre ható erők esetén lehet beszélni, és természetesen ilyen esetben a test nem gyorsulhat.
"Az egyenletes körmozgás (vagy forgás) fenntartásához hoz nem kell erő."
Ugye, soha ebben a büdös életben nem pörgettél meg egy "zúgattyút" egy madzagon?
Qrvára húzza a madzagra kötött súly a kezedet! És ha vagy olyan botor, hogy elengeded a madzagot, akkor a súly elszáll valamerre, és jó eséllyel valakinek az ablakát töri be.
Hogy értsed is: a körmozgáshoz egyetlen egy centrikusan körbeforgó erő kell, máskülönben az adott tömeg elszáll. (És betöri valaki ablakát.)
A "zúgattyú" esetében ezt az erőt a megfeszült madzag viszi át a körbemozgó tömegre.
"Maxwell nem is fizikai, hanem tisztán matematikai indíttatásból nyúlt hozzá az Ampere törvényéhez. Amikor rájött, hogy az kizárólag stacionárius áramok esetén lehet igaz, hisz változó áram esetén matematikai önellentmondás terheli."
Ez nem matematikai, hanem fizikai ellentmondás.
Csak a te agyad nem tud szabadulni a matematikától.
Hát nem ti állítjátok, hogy semmi nincs kőbe vésve? A tudomány ékköve, a Webb űrteleszkóp most zúzza szét az ősrobbanás elméletet és amit az magával ránt. :-(
„A kört a vas atomok alkotják, de a közepén nincs atom, azt a réz elektronok legvalószínűbb helye rajzolta ki.”
Tehát van egy réz felület, amin egy vas atomokból álló kör található. A réz atomokhoz tartozó elektronok a körön belül el vannak „rejtőzve”, de sajnos egy darab elektronnak a kör közepén vállalnia kell a rézidentitást.
(„Kör közepén állok körbevesznek jó barátok Körbevesznek jó barátok és rosszak Kör közepén állok így könnyen eltaláltok Így könnyen eltaláltok, rosszak…”)
Ez alatt azt kell érteni, hogy a töltés nem szétfolyik, hanem egy téridő adagban található meg „megmaradó”állapotban?
Az elektron töltése a standard modellben pontszerű, és egy hullámfüggvény írja le, milyen valószínűséggel hol található.
Ezt az elméleti hullámfüggvényt bizonyos értelemben láthatóvá tette az IBM pásztázó alagútmikroszkóppal. Réz felületen vas atomokat helyeztek el kör alakban. A réz elektronjai egyfajta karámba kerültek a felületen, megtalálási valószínűségük rajzolta ki a gyűrű alakú állóhullámokat a kiemelkedő csúccsal a kör közepén. A kört a vas atomok alkotják, de a közepén nincs atom, azt a réz elektronok legvalószínűbb helye rajzolta ki.
„A klasszikus pontszerű töltés valóban problémás (végtelen önenergia), de ezt a kvantumtérelmélet renormalizációval kezeli, nem úgy, hogy a töltés „szétfolyik”.
Ez alatt azt kell érteni, hogy a töltés nem szétfolyik, hanem egy téridő adagban található meg „megmaradó”állapotban?
„Az erők egyensúlya már nem csupán kör-, de ellipszis mozgást is okozhat! A további részletekről nyilván hamarosan tájékoztatást kapunk:”
Az LHC proton ütköztetései során, szimmetrikusan tükrözött, és el spirálozó részecskéket látnak a detektoron. Vagyis minden előfordul, amit nem lehet észlelni és az is amit lehet. A találgatás és a tévedés joga fennáll, hiába tagadjátok. ;-)
Nem tartom elfogadhatónak, hogy a gauge mező szerkezete indukálja a dirac mezőt.
Állítottam ilyet szerinted? Ahogy írtam, mindent félreértesz, aztán a félreértéből származó téves képet vitatod. A teljesség igénye nélkül próbálom tisztázni szerteágazó félreértéseidet.
A gauge mező és a Dirac mező két független alapmező a kvantumtérelméletben. Egyik nem „indukálja” a másikat, hanem a kölcsönhatásukat a gauge szimmetria szabja meg.
A töltésmegmaradás nem a mező divergenciájától függ, hanem a folytonossági egyenletből következik, ami a gauge szimmetria közvetlen következménye.
Az elektron töltése a standard modellben pontszerű, a hullámfüggvény csak a hely valószínűségi eloszlását írja le. Nem arról van szó, hogy a töltés „szétkenődik”.
A klasszikus pontszerű töltés valóban problémás (végtelen önenergia), de ezt a kvantumtérelmélet renormalizációval kezeli, nem úgy, hogy a töltés „szétfolyik”.
A modern mező szemléletben a gauge mező és a Dirac mező együtt adják az elektromágneses kölcsönhatást, de egyik sem származtatja a másikat. A töltésmegmaradás pedig a szimmetria következménye, nem a mező divergenciájának manipulációja.
Végül pedig a rotB és a rotE között, a dE/dt illetve a -dB/dt révén, kialakuló keresztcsatolásból erednek az egyenletrendszer szabadtéri hullámmegoldásai. Amire Maxwell nem is gondolt az új tag hozzáírása közben, de végül ez lett a legjelentősebb öröksége.
"amit Kvark már nem ért: Maxwell nem egyszerűen lekönyvelte, amit Faraday felfedezett, hanem úgy rakta össze, hogy többletet adott hozzá. Közte olyan többletet, amire sem szándéka, sem tudomása nem volt."
Maxwell nem is fizikai, hanem tisztán matematikai indíttatásból nyúlt hozzá az Ampere törvényéhez. Amikor rájött, hogy az kizárólag stacionárius áramok esetén lehet igaz, hisz változó áram esetén matematikai önellentmondás terheli. Ez olyanfajta súlyos hiba, aminek kimutatásához még csak kísérletezni se kell. Tehát hiába ad jó eredményt stacionárius esetben, nem lehet univerzális alaptörvény, hisz nyilvánvaló ellentmondásban áll a vektoranalízis Stokes-törvényével.
A rotB egyszerűen nem lehet egyenlő a j -vel, hanem az utóbbi mellett szerepelnie kell még valami additív tagnak is. Maxwell zseniális, ugyanakkor szerencsés húzása volt, hogy ezt a tagot a Faraday törvény (rotE=-dB/dt) jobboldalának analógiájára dE/dt alakban keresve, rátalált a rotB=(j+dE/dt) egyenletre, amit aztán nem csak feloldotta az Ampere törvény matematikai önellentmondását, de megfelelt a méréseknek is. (Minden formulát a mű0=1, epszilon0=1 mértékegység rendeszerben írtam.)
"Ez a korrekt, önellentmondás mentes modell varázsa - olyasmit is adhat, ami nem volt benne a gondolatainkban a felírása során. Nem csak rendszerezheti, hanem ki is bővítheti a tudásunkat."
"Már sokaknak tele van a töke, a relativista fantáziavilággal."
Álmodik a - szellemi - nyomor.
"A fiatal szakemberek valódi kutatásra vágynak, a dogmák ismételgetése helyett."
A fiatal szakemberek elmennek kutatónak a CERN-hez, vagy a LIGO-hoz, és társszerzői lesznek egy olyan tudományos eredménynek, amiért odadobják a Nobel-csontot a vezető kutatóknak. (A szabályok szerint a Nobel díjat csak egyszem emberek kaphatják meg. De azért mára már mindenki tisztában van a lényeggel: ha közreműködője és társszerzője voltál egy Nobel-díjazott tudományos eredménynek, akkor hiába a vezető kutatókat díjazták Stockholmban, te magad is Nobel-díjas lettél.)
Te viszont se a CERN, se a LIGO csapatába nem léptél be, így aztán az anonim fórumokon hőbörgésed tudományos szempontból semmit se számít. Gyakorlatilag nem csinálsz semmitse.
A buták leragadtak az "egyenesvonalú egyenletes" inerciális mozgásnál, amely a természetben nem is létezik.
Gondoltam, elszomorítalak, de rájöttem, hogy annak egy alapfeltétele nálad tuti hiányzik; no, akárhogy is, a természetben az általad olyannyira bálványozott (és persze cefetül félreértett) egyenletes körmozgás, illetve ellipszispályán történő mozgás se létezik. A kör és az ellipszis eleve csak elméleti konstrukciók. Akkor most hogyan tovább?
Más: ha a körmozgás két erő egyensúlyán alapszik (mondjuk rohadtul nem, de maradjunk most az ötletednél), akkor honnan tudja a test, hogy milyen sebességgel és mekkora sugáron forogjon?
