A régi Honfoglalón volt a Kultúra rovatban egy Wass Albert topik. Ezt kiegészítve Sík Sándorral, lehet szebbnél-szebb verseket betenni és gyönyörködni a költészet remekeiben.
Élő sátor, barna bükkök ága, Ó takarj el engemet, Csendes erdő hangos némasága, Szívd magadba lelkemet. Hadd maradjon el megettem Minden, minden. Mindent elfeledtem. Erdő, a tied vagyok.
Szép kövér fű drága bársonyára Hadd nyugosszam homlokom. Meleg napfény jó selyem sugára Átsuhan a lombokon, Simogatva nyúl hajamba, S önfeledten szívok fel magamba Minden édes életet.
Fű között a fürge gyík sikamlik. Fönn a vadgalamb mereng. Túl amottan sebes nyúl iramlik, Bús kakukk szól messze bent. Itt sürög sok sürge hangya, Egynek sincsen a jövőre gondja, Mégis él mind és örül.
A tisztáson gyermekek keringnek, "Bújj, bújj, zöldág!" - játszanak. Piros arca, kék a szeme mindnek, Mint a menny szép nyári nap. Szökdicsélnek és dalolnak, Örülnek a mának és mosolynak, Frissek, szépek, boldogok.
Túl a réten, az erdei úton, Egy anyóka lépeget, Görnyedt hátán súlyos, teli puttony, Hervadt arcán: múlt telek. Jön, rám néz egy pillanatra És tovább megy. Minden mozdulatja Biztonság és békesség.
S mindez, amit magam körül látok, Oly csodálatos nekem! Nézem őket, mint egy más világot. Ó, de szép és idegen! S míg így fekszem egymagamban, Kergetőzik pihenő agyamban Ezer izzó gondolat.
Fürgén, bizton megy az útján minden. Fölkel és leszáll a nap. Áll a sín és zökkenője nincsen: Minden küllők forganak. Meg van írva, mérve minden, Mégis, mégis, bárhol is tekintem, Minden oly csodálatos.
Amibe a gondolatom öltöm, Minden porszem kinevet. Csoda leskel e parányi földön Minden kis fűszál megett. Némán fekve itt a fák közt: Én vagyok a mosolygó csodák közt A legfurcsábbik csoda.
Én, ki itten fekszem mozdulatlan, Pázsitpárnán, csendesen, És szellőben, fülemiledalban Erdők békéjét lesem; És a dolgok, ha rám néznek, Mind áttetsző fátylakká enyésznek, S rám a titkok szeme néz.
Szent örömét érzem a titoknak. A kakukkszót hallgatom. Bújj, bújj, zöld ág! - a kicsik dalolnak, Én is velük suttogom. Megcsókolok egy kis ágat, És szeretném az egész világot Átölelni csendesen.
Hová rohantok, jaj hová, gonosztevők? Mért vontok újra kardokat? Latin vérből hát most se folyt ki még elég Mezőkön és a tengeren? Ó nem hogy tűzzel vesse szét latin erő Kaján Karthágó tornyait, Nem, hogy meghajtsa végre a nyakas britannt Láncok között a Szent Úton: Tennen hazátok ellen, mint a pártusok Emeltek öngyilkos kezet! Oroszlánok közt, tigrisek közt sincsen ez: Önnön fajára egy se bősz. Mi ez? Őrültség? Vakság? Vagy felsőbb erő? Vagy bűnötök? Feleljetek! Hallgatnak. Arcukon halotti sápadás, A rémült lélek dermedez. Keserű végzés űzi jaj! a rómait: A testvérgyilkos ősi bűn. E földet Remus tiszta vére verte meg, Rajtunk a vérnek átka ül.
Add a kezed, úgy halkan, csendesen. Te nem lettél még hozzám hűtelen. Mikor mindenki csalfán elhagyott, Gyújtottál bennem reménycsillagot. Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta Te elvittél az álmodó avarra. S te mutattál mindent, ami ott terem A bűvös, varázsos álom-réteken. Ha megtépett az élet rózsabokra, Vittél mogorva tölgyfa-templomodba. Ha vérző szív volt mellemen az érem, S töviskoszorú messiási bérem, Te glóriává változtattad azt, Virágot hintettél rám és tavaszt. Ha voltam bűnös, lázadó Kain, Vittél az eszme-Krisztus után, S hogy az igazság sugározzon rám, Vezettél fönt a néma Golgotán. Ha rám viharzott lent az ember átka, Vittél a béke messze csillagára. Féltem… kezed kezembe tévedett. Óh, örökre áldott legyen neved!
Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban, mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég, nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben ő benne nincsen. Arasznyi életünk alatt nincs egy csalóka pillanat, mikor ne lenne látható az Isten. De jaj annak, ki meglátásra vak, s szeme elé a fény korlátja nőtt. Az csak olyankor látja őt, mikor leszállni fél az álom: ítéletes, zivataros, villám-világos éjszakákon.
Pacsirta szól. Szivarom füstje száll. A domb alól Bukdácsol a barika-nyáj. Csilingel a táj, Barigyapjas az égbolt. De rég, de rég volt!
De visszafáj!
Pacsirta szólj, Bodorodj, szivarom füstje! Hűlő hamuból Foszló emlékek ezüstje. Bari-nyáj, muzsikálj, Zsongj, zsongj, puha égbolt. De szép, de szép volt! Ne bánd, ha fáj!
Mint az ördöngös fiú édesapja, Lábadhoz Uram úgy esem. A néma ördög tépi, marcangatja Fiam és anyám, minden kedvesem. Hol tűzbe rántja, hol a vízbe őket, Úgy dőlnek el, akár a holttetem. Minden lehet, Te mondtad, a hivőnek! Hiszek Uram, Segíts hitetlenségemen!
Hiszek Uram, hiszen, ha nem hihetnék, Mi maradna más, mint az őrület. Hiszek Uram, hiszek, – de mi jöhet még? Napban és holdban ordító jelek. Azt írja mind: még nincsen itt a vég. Jaj, feketével írnak feketére. Tedd már Uram, szakadjon fel az ég! Uram remélek. Engedj remélnem remény ellenére!
Magyar karácsony fekete-fakója És minden, ami mostani, múljon, Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon, Csillagos álom pelyhes takarója. Álom, álom karácsonyi álom! –
Álom, álom… Betlehemben Kicsike Jézus megszületett. Szép Szűz Mária, egek ékessége, Mi bűnös lelkünk egy édessége Csókkal hajol a jászolka tövébe, Kicsi Jézuskára rájanevet. Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus, Ügyefogyott népre, ránk mosolyog Csilló levegő-égben, boldog fényességben Nekünk dalolnak angyali karok.
„Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek, Békesség, békesség földön az embernek!”
Álom, álom… Kegyes kicsi Jézus, Panaszkodjunk-e teneked? Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus, Hiszen te jól tudsz mindeneket! S te, fényes szép angyalsereg, A békességet is ismered! A békesség – te jól tudod, – meleg cipő: És édesanyja a bánsági búza. A békesség a nagy hegyek nyugalma: És homlokukat a Tátra koszorúzza.
A békesség egy csendes kicsi napsugár talán, Amely a mély komoly vizek tükrén remeg: De máshol még nem látják szegény magyar szemek, Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván, A békesség a kassai harangszó, S a székely falukon a pásztorok miséje Kétszerte szent!… Dicsőség a magasban… Kicsi Jézus, Tedd, hogy legyen békesség idelent!
Dicsőség, dicsőség a magasságoknak, Békesség a földön, békesség, békesség Szegény magyaroknak.
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
