Mivel többségében háziállatokkal kapcsolatos témák vannak a csúcson, picit nekem hiányozni kezdtek az igazi vadak. Ezért is nyitottam meg ezt a topikot, ahová jöhet minden, ami kerítésen kívül van. Netán kerítésen belül, ámde mégsem egészen odavaló (és nem a rendőrséget hívjuk észrevételükkor ;-) A bogaraktól kezdve a ragadozókig bárkit becincálhattok ide.
Legtöbbünk találkozik a kirándulásai, túrái során olyan állatokkal, amikről szeretne többet tudni vagy legalábbis nevén „szólítani”. Persze vannak olyanok is, amiket a többség felismer (őz, vaddisznó, róka vagy éppen bükk, gesztenyefa), de mondjuk a lábnyomaikkal, netán hangjukkal már gondban vagyunk.
Tehát jöhet ide minden, írások, beszámolók, kérdések és képek, amik az élővilág „vadabbik” részéhez kötődnek.
Alapvetően én is mennék ilyenre, csak a cikk azt hagyja ki, hogy nem kizárólag jó levegő meg vadromantika van, hanem köcsög kirándulók is. ;-) Az emberek egy része úgy szocializálódik, ha szólnak nekik valamiért, akkor az egyenlő a személyiségi jogok és a méltóság sárba tiprásával. (S most nem a bunkó, megalázó szólásokra gondolok.)
Ezzel persze senki kedvét nem akarom elvenni, mert igenis kellenek az önkéntesek meg mondjuk a polgárőrség mintájára szerveződő természetvédők (t'dom, nehéz ügy ez is, főleg hogy nemigen létezik), csak szerintem jó, ha az ember mindig úgy tervez, hogy közben a legrosszabbra számít. ;-) Élvezni lehet közben/később is.
A Magyar Madártani Egyesület „Önkéntes munka bevonásával megvalósuló természetvédelmi monitoring hálózat kiépítése” című programja keretében kiszélesíti monitoring tevékenységét. [Huhh, ez mondat volt :))]
A program célja, hogy a magyar–szlovák határ mentén található Natura 2000-es hálózat madárvédelmi irányelv alapján kijelölt területein, valamint a Fontos Madárélőhelyeken (IBA-területek) megalapozzuk a hosszú távú, önkéntes felmérőkre építő monitoring munkát.
Ennek érdekében néhány minősítő, illetve indikátor fajra módszertani protokoll került kidolgozásra a 2006-os évben. A fajokat négy élőhelykategória alapján jelöltük ki: erdős (zárt növényzetű) területek, agrár (nyílt vagy részben nyílt) területek, vizes területek és lakott területek. A program működési területe a Szlovákiával határos megyék teljes területe (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén), kivéve Pest megye (itt a csak Budapesttől északra található területek: Pilis, Visegrádi-hegység, Börzsöny).
A módszertant úgy állítottuk össze, hogy akár minimális madárismerettel is be lehessen kapcsolódni a tevékenységbe. Azok is, akik a kiemelt fajok közül csak néhányat ismernek, már sikeresen és eredményesen együtt tudnak működni velünk. Amennyiben szeretné segíteni a madárvédelmet, szeretne valamit tenni gazdag természeti értékeink megóvásáért, küldje el regisztrációját!
Minden regisztrált önkéntesünknek egy oktatócsomagot küldünk, amely segít Önnel megismertetni a monitoring munka fontosságát, tartalmazza a felmérendő madárfajok hangfelvételeit, valamint a program módszertanát. A regisztráció történhet postai úton, személyesen, illetve interneten is, a következő címeken:
Papp Ferenc 3100 Salgótarján Mérleg út 2. Tel.: 20 569 86 07 E-mail: papp.ferenc [kukc] mme [pont] hu
Eddig ismeretlen okból január 19-én kigyulladt az Ócsai Madárvárta Egyesüet négy éve épült nádfedeles kutatóháza. A teljes tetőszerkezet leégett, a vendégszobák, a szakmai kiskönyvtár, az előadó és a laborhelyiség felszerelése, berendezése megsemmisült. Az épület megmaradt kiégett falát és kéményét már visszabontották, önkéntesek segítségével eltakarították a romokat. Becslések szerint a teljes átépítés és berendezés költsége elérheti a 40–50 millió forintot. A szervezet civilek segítségét kéri az újrakezdéshez.
A 15 éves egyesület gyűrűzőállomásán 1983 óta 156 faj több mint negyedmillió egyedére került gyűrű. A száznál is több önkéntes és szakavatott ornitológus az év legalább 200 napját a területen tölti. Az Ócsai Tájvédelmi Körzet szélén felállított hálók segítségével a láp maradó és vonuló madárfaunáját közvetlen közelről, kézből vizsgálhatják. A világ madarászai a kiterjedt nemzetközi megfigyelőhálózat révén naponta újabb információhoz jutnak: a gyűrűzött egyedek visszafogásaiból azok élettartamára, vonulási útvonalára következtethetnek.
Az ócsai turjános madár- és kisemlősfauájáról, a megfigyelési eredményekből számtalan nemzetközi tanulmány, szakdolgozat és doktori értekezés született. A kutatóállomáson nyaranta nemzetközi madarásztábort és oktatást tartanak, ilyenkor a világ minden tájáról több száz lelkes amatőr érkezik. A kutatott turjánvidék az ökológiai hálózat része, NATURA 2000-es és Ramsari terület.
Az Ócsai Madárvárta Egyesület kéri mindazokat, akiknek élményt, ismereteket nyújtott az állomás, segítse felajánlásaival az újjáépítést. A bontás és helyreállítás aktuális eseményei a világhálón a www.omve.hu címen megtekinthetők.
Múlt hét szombaton egy kis repülésen voltam, ott fényképeztem ezt a képet. Először azt hittem, száradék fenyők vannak a sarokban, de amikor a földön is odamentem, kiderült, vörösfenyők.
Rég nem voltam pár szomorú családi esemény/haláleset,betegség,stb./miatt elég szarul voltam... Most látom,Harbi HOGY csináltad ezt a mozgóképet,tök jók!!!
Erről most Thick egyik hozzászólása jutott eszembe a Kipusztult állatok topikban. Épp a különféle állati részek potencianövelőként való felhasználásáról volt szó. "Bár ha belegondolunk, ennek szakrális jelentősége van. A túlszaporodott ember szaporodni képtelen egyedei pusztítják leginkább a kihalófélben lévő fajokat annak reményében, hogy egyszer talán ők is tudnak majd szaporodni. Groteszk." Ha lehet, ez a fogamzásgátlókkal még abszurdabb.
Ó, odavesznek a nagy titkok. :)) Kódokat szoktam beirogatni a formázáshoz, mivel a Firefoxban nincs olyan formázó panel, mint az Explorerben. Az ember beszúrja a képet, megjelenik ez: (image1). (Persze szögletes zárójelben, csak ha átírom, nem látszik még ennyi se. :) Aztán a lényeg:
Láttam, a szomszédos vitatopikban volt rendesen pörgés az éjjel. Gondolkoztam, de aztán mégsem szálltam be, mivel ezt a kört már én is sokszor lefutottam, eredmény nélkül, de azért itt, semleges terepen OFF-ként, röviden leírom az én véleményemet. (Azért itt, és nem ott, mert úgy látom, elcsitult a vita, és egy újabb flame kiváltója nem szeretnék lenni, a topiklvasóktól meg elnézést kérek a nem egészen témába illő hozzászólásért)
A vita azért parttalan, mert tévhitekkel szemben nehéz érvelni. Én magam nem vadászom, bár a lehetőség adott, mivel az élő állatokat jobban szeretem, mint az elpusztultat. Ennek ellenére nem csak elfogadom, hanem tudom, hogy az állományszabályozás jelentős eszköze a kilövés. Ha a vadászat, mint olyan megszünne, pár év alatt teljesen felborulna az erdeink egyensúlya, és töredéke lenne a vadon élő állatok száma, az is arányaiban eltorzulva. A vadásznak nincs orgazmusa minden puskacsattanáskor (és most is, mint mindig, ha vadászról beszélek, akkor a hivatásosról, és nem a sportvadász bankigazgatóról, és társairól). Jelenleg Magyarországon egy nagyon rossz tendenciát látok, a vadak szempontjából: az élőhelyük egyre szűkül, annak ellenére, hogy az erdősültség nő. Ez azért történik így, mivel egyre elterjedtebb a kerítés (panel, és elektromos is), a mezőgazdasági, és erdőfelújítási területek körül. A megmaradt területeken koncentrálódik a vad károkozása, és akár teljesen letarolt területeket hagyhatnak hátra maguk után, egy éjszaka alatt is, és mindenki meg lehet győződve, hogy menyi vad van. Pedig az állomány évről évre csökken, jobb esetben stagnál. Most ebbe az ingatag helyzetben, ha ötezer hektáronként számolunk két kóbor kutyát, az akár egy egész évi apróvadállomány szaporulatát képesekek tönkretenni. Befogásukra mód nincsen, egyetlen lehetőség a kilövés. Egyszerűen a természet nem bírja el elvadult háziállatok plusz jelenlétét, ilyen mesterségesen fenntartott egyensúlynál. Míg egy róka csak akor fog vadászni, ha éhes, ezek a kutyák szórakozásból teszik, és hatalmas károkat okoznak, és itt nem feltétlenül csak az anyagi kárra gondolok. Szépek az elképzelések az állatok befogásáról, ivartalanításáról, csak sajnos teljesen használhatatlanok. A megoldás egyféleképp működne csak: nagyüzemi mezőgadasági termelés leállítása, visszatérés az aprótáblás művelésre, az intenzív erdőgazdaság megszüntetése, adott helyre kidolgozot szálalóvágás, sportvadászat megszüntetése, és ezek után be tudna állni egy természetes egyensúly, ami elbírná a kuytákat is az erdőben. Igaz a következmények az élelmiszer, és építőanyag, energiahiány lenne, és valószínüleg mi sem tudnánk itt netezni, mert az egész világ gazdasága felborulna, és visszaesnénk pár száz évet. Sajnos, a Föld annyira meg van terhelve, hogy a természetes egyensúlyt is csak mesterségesen lehet fenntartani.
Még egyszer elnézés az OFF-olásért a többiektől, nekik itt van kárpótlásként ez a fiatal bak, egy hete 'lőttem' :)
Hím ebihalból nőstény béka fejlődhet ki a természetes környezetben lévő ösztrogének miatt. Svéd tudósok szerint a női nemi hormon miatt kihalás fenyegeti a békákat.
Svéd kutatók megállapították, hogy a természetes környezetben elgyülemlett ösztrogén - női nemi hormon - hatására a hím ebihalakból nőstény békák fejlődhetnek ki, és ez magyarázatot adhat arra, miért fenyegeti kihalás a világban élő békafajok egyharmadát. A kísérletről elkészült tanulmányt májusban teszik közzé az Environmental Toxicology and Chemistry című amerikai folyóiratban.
Mind elnőiesedtek
A svédországi Uppsala egyetemének laboratóriumában két különböző békafajt - a Rana pipient és a Rana Temporariát - tették ki olyan mértékű ösztrogénhatásnak, mint amilyent Európa, az Egyesült Államok és Kanadai vizeiben találtak. Az eredmények különbözőek voltak: míg a kísérlet kezdetén az egyedek kevesebb mint 50 százaléka volt nőstény, az arány jelentősen megváltozott a különböző szintű ösztrogénbehatásnak kitett három csoporton belül. Az elsőben, a legalacsonyabb ösztrogénkoncentrációjúban az ebihalak közül a nőneművé változottak aránya a kétszerese lett a hímekének. A két másik csoportban, ahol nagyobb ösztrogénbehatásnak tették ki az ebihalakat, a nősténnyé változott békák aránya 95, illetve 100 százalék volt.
"Ezek az eredmények aggasztóak" - vélte Cecilia Berg, a tanulmány társszerzője. Berg, aki Irina Petterssonnal, az uppsalai egyetem másik kutatójával közösen készítette el a tanulmányt, elmondta, hogy látványos változásokat tapasztaltak már akkor, amikor egyetlen káros szennyezőanyagnak tették ki a békákat, márpedig a természetben egynél jóval több lehet jelen egyszerre. Az Egyesült Államokban elvégzett másik kísérlet során megállapították, hogy a kapcsolat van a Rana pipien nőiesedése és a természetes környezetében jelen lévő, ösztrogén anyagokat kibocsátó növényvédő szer között - közölte a kutató.
Nem szaporodnak
A nemüket megváltoztató békák egy része képes a szaporodásra, másoknak viszont petefészkük volt, petevezetékük pedig nem, tehát meddők voltak. A jelenség megállítására az egyetlen azonnali megoldás az lehet, ha javítják a vizek meliorációját a békák élőhelyein, kiszűrve a fogamzásgátló tabletták és az ipari szennyeződések okozta ösztrogénkoncentrációt.
Rosszul ragozták, nem parvus, hanem parva, nőnemmel kellett volna egyeztetni. Ha jól bogarásztam, Megophrys parva a mostani neve, a korábbi a Leptobrachium parvum, szinonimája a Xenophrys parva. Ennek viszont utána kell még nézni, nem tudom, melyik az érvényes. Egyébként az AmphibiaWeb-en is elírták, ahogy nézem, ott meg Megalophyrs van. ;-)
Igaz nem idevégó téma, de hallott már valaki olyanról, hogy Megophrys pavrus (Törpe csücskös ásóbéka)? A Leguánban hirdetik, de sehol nem találtam róla semmit... Köszi
Előhang: a táblázatra klikkelve a dolog egy fokkal élvezhetőbb. ;-)
A konkoly elsősorban az őszi kalászosok gyomnövénye. Kiválóan alkalmazkodott az őszi gabonatermesztéshez: magassága közel azonos a gabonáéval (vagy annál kicsit alacsonyabb), magvai aratás idejére érnek be, méretük és súlyuk a kalászosokéhoz hasonló. Toktermései nem nyílnak fel teljes mértékben, így a betakarítás alkalmával magvai nem hullnak ki. Az adaptáció régészeti leletekkel bizonyítható: korábban kisebb volt mind a termés, mind a mag. Minek köszönhető az alkalmazkodás? Egyrészt a szelelő rostálás révén csak a nagyobb konkolymagok kerültek a gabonák közé. Másfelől a konkoly hasonló szelekciós nyomásnak volt kitéve, mint a gabonaféle, ezért tipikus domesztikációs jegyek jelentek meg rajta. E sajátosságai tették lehetővé, hogy a gabonatermesztéssel az egész világon elterjedjen.
A konkoly sebezhető pontja viszont a rövid magnyugalmi időszak és a növényirtó szerekkel, a herbicidekkel szembeni érzékenység. Ráadásul obligát gyom, azaz populációi kizárólag olyan élőhelyeken léteznek, amelyeket ember hozott létre vagy erős antropogén zavarásnak kitettek. Az ilyen fajoknak korábbi természetes vegetációbeli előfordulása többnyire nem ismert. Eredeti areájuk anökofiton (antropogén eredetű), a kultúrtájak szekunder élőhelyein keletkeztek.
A szántóföldi gyomok több úton is terjedhetnek. A legfontosabb módok: nehézségi erő hatására; önterjesztéssel; külső erő hatására kiszóródással; széllel vagy állatokkal, ill. ember által való terjedéssel; ez utóbbi csoporton belül találjuk a vetőmagkísérők alcsoportját (speirochoria alcsoport). Ezek közé tartozik a konkoly is. A vetőmagkísérő gyomnövények eltűnésének kezdete a 19. század második felére tehető, a vetőmagtisztítók (pl. triőrök, konkolyválasztók) fejlődésének eredményeképp jelentősen visszaszorultak. Angliában a 20. század első felében, Németország déli részein a múlt század derekán figyeltek fel a konkoly megritkulására. Hazánkban az ’50-es és ’70-es években több, a konkoly fogyatkozásával foglalkozó publikáció is megjelent, országos veszélyeztetettségére 1991-ben hívták fel először a figyelmet (Dancza István).
Megőrzése érdekében Európa nyugati felén elsősorban szántóföldi szegélyprogramokkal próbálkoztak. E területeken a pipaccsal (Papaver rhoeas) valóban sikert értek el, viszont a konkoly esetében kudarcot vallottak. Miért volt sikertelen a próbálkozás? A konkolynak igen rövid a magnyugalmi állapota (60–80 nap). Mivel a herbicidekkel szemben érzékeny, így állományának pusztulásakor nem marad mag, amely az új populációt létrehozhatná, szemben a pipaccsal, amely szintén herbicidérzékeny, viszont magnyugalmi állapota 5–20 évig (rezerválódó magok) is eltarthat. Így a pipacs a szántóföldi művelés felhagyásával, pihentetésével újra kihajt – a konkoly viszont nem. Mindezek ellenére jelenleg is kapható olyan mezőgazdasági irodalom, amely meg sem említi a konkoly védettségét, sőt a 33 leggyakoribb gyom közé sorolja.
Kicsi írás nagy segítségei: Pinke Gyula – Pál Róbert: Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme. Alexandra Kiadó, Szeged, 2005 Dancza István: A kipusztulóban lévő konkoly (Agrostemma githago L.) előfordulása Magyarországon. In: Növényvédelem 27, 1991, 38–41. p. Josef Reichholf: Szántók és mezők világa – A közép-európai kultúrtáj ökológiája. Természetkalauz, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999
Látom, mindenkit besokkolt a lápi hízóka. Hozok friss klorofillt. :) Az alábbi betűhalom egy régebbi szösszenetemből kivágás.
VETÉSI KONKOLY 1.(Agrostemma githago)
A vetési konkoly korábban közönséges gyomnövénynek számított, kozmopolita fajként több kontinensen is előfordul. Európában őshonosnak tekinthető, máshol behurcolt. A modern mezőgazdasági módszerek miatt száma olyannyira megcsappant, míg szükségessé nem vált a védetté nyilvánítása.
(...)
A vetési konkoly története
A régészeti leletek tanúsága szerint a konkoly szórványosan már a neolitikum idejében előfordult Európában, gyakorisága párhuzamosan nőtt a mezőgazdaságba bevont területek gyarapodásával. A Kárpát-medence területén a bronzkortól bizonyított a jelenléte.
A konkoly szép példája a félrefordítás révén keletkező téveszméknek. A Bibliában ezt írják "róla":
„A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége és konkolyt szúrt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: „Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve”. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem – válaszolta, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek. Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig. Aratáskor majd szólok az aratóknak: előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe. (Mt 13:24-30)
A Bibliában emlegetett konkoly azonban nem azonos az Agrostemma githago nevű fajjal. A Máté evangéliumában szereplő konkoly valójában a szédítő vadóc (más néven konkolyperje), a rossz változat egy félrefordítás révén terjedt el (nemcsak magyar nyelven, hanem Európaszerte). Mindez már csak azért sem volna mellékes, hogy némely vallásos honlapon ne az Agrostemma githago rajza jelenjen meg mint "aki látja, irtsa" növény.
A római kori Pannonia területéről több ízben konkolymagban gazdag leletcsoportokat találtak, ezek egy részét azonban a búzával együtt importálták és nem helyből származtak (igaz, a történettudománynak mindez komoly segítségére volt, mivel a Mediterráneummal folytatott kereskedelem kutatásában e növény „követése” előrelépést jelentett).
Tömegessé a középkor folyamán vált, ekkor már Európaszerte elterjedt. Később gabonaszállítmányokkal Ausztrália, Dél-Afrika és Amerika területeire is behurcolták, ahol komoly gondok forrásává lett, majd a gyomirtók szélesebb körű alkalmazásával visszaszorították, Európában pedig több helyütt a kipusztulás szélére került.
Korábban a konkolyt magvainak mérgező szaponintartalma ellenére is felhasználták. Oroszországban gőzöléssel való méregtelenítése után alkoholt állítottak elő. Szaponintartalma miatt Európa több területén a mosáshoz hasznosították (a szappanfűhöz hasonlóan). Takarmánykeverékként is ismert volt (Magyarországon malomkonkoly névvel illették az ilyen takarmányt), nyersfehérje- és zsírtartalma magas. Szarvasmarhák ellátására jó, szárnyasokra viszont veszélyes méreg. Ember esetében 3 g feletti konkolylisztadagtól mutatkoznak mérgezési tünetek. Pörköléssel viszont teljes méregtelenítés érhető el, tápanyagcsökkenés nélkül.
Szép jó reggelt. Kávét hány cukorral? ;)
---
A nyúlfarkhoz kellettek (a második könyv eszméletlen jó szerintem, letenni alig bírtam):
Gyula Ferenc: Archeobotanika – A kultúrnövények története a Kárpát-medencében a régészeti–növénytani vizsgálatok alapján. Dunakeszi, 2001
***Pinke Gyula - Pál Róbert: Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme. Szeged, 2005
Siegfried Danert - Franz Fukarek (szerk.): Urania Növényvilág – Magasabb rendű növények I. Budapest, 1974
A lápi hízóka (Pinguicula vulgaris), ahogy a többi hízóka is, a rencefélék (Lentibulariaceae) családjába tartozik. A család tagjainak egyik közös sajátsága a rovarfogó képesség. Több zsákmányoló mód is kialakult körükben: a hízókák nemzetsége a levelüket az áldozatra göngyöli, a trópusi Genlisea, mint egy varsához hasonló csapdát használja tömlő alakú levelét, míg a rencék apró, nyitható hólyagokkal ("szelepekkel") vízirákokat csalnak kelepcébe.
A család a trópusokon, szubtrópusokon alakult ki, Európába feltehetően a harmadkor időszakában került.
Egy átlagos hízóka kinézete és a rovarfogás
A lápi hízóka évelő növény. Levelei tőlevélrózsában állnak, ép szélűek, elliptikusak, világoszöldes-sárgásak, s igen húsosak. Nitrogénszükségletük kielégítésében ezek játsszák majd a kulcsszerepet. Rájuk tekintve az első benyomást többnyire fénylő kinézetük adja, tapintásra pedig enyvesek.
A levelek felületét apró, pontszerű mirigyszőrök borítják. Mikroszkópszemű emberek kétféle mirigyet fedeztek fel rajta, nagyobb nyeles-fejecseseket, amelyek ragadós váladékot termelnek és emésztőenzimek termeléséért felelős kisebbeket.
Bókoló, sarkantyús virágja magányosan nő egy hosszú tőkocsányon, a világoslila és ibolyáskék árnyalatok között játszik. Torka fehér. Májustól júliusig bont virágokat, elvétve ősszel is, egy-egy virág több hétig is viríthat. Amerikában egyébként később nyílik, júniustól augusztusig találkozni vele. Termése tok, apró magjait a szél termeszti (kivéve a párkányon tartott egyedek esetét :).
Hogyan nem jó rovarnak vagy póknak lenni? Először is adott egy ízeltlábú léleknek vonzó, fényes levél. Ha az áldozat rászáll, csakhamar oda is ragad, s esélye sincs elmenekülni, mivel a levél a pereme felől rágöngyölödik. Így nagy felületen indulhat be az emésztés, s a rovar sem iszkol el. Az egyébként is húsos levelű hízóka ekkorra már igazán "felfúvódott", hízott érzetet kelt.
Hol és vajon meddig nő még hízóka?
A hízókák nemzetségébe világszerte nagyjából ötven faj tartozik. Vízben, nedves homokon vagy lápokon nőnek 1000 m tengerszint feletti magasságig, cirkumboreális elterjedtségűek (azaz Eurázsiában és Észak-Amerikában is képviseltek). A lápi hízóka egész Európában ismert volt, ám rendkívül ritka és mindenütt veszélyeztetett, sok helyről kipusztult.
Hazánkban nemrég még tucatnyi élőhelyét ismerték, a lecsapolások és az élőhelydegradáció okán azonban ezek többségéről kipusztult. Utolsó hazai állományát Sopron mellett fedezték fel, majd csakhamar keresztet is vetettek rá, mivel három évig egyáltalán nem találkoztak hízókával a környéken. 2001-ben azonban újra hajtott. Élőhelye szigorúan védett, kizárólag engedéllyel látogatható. Hazánkban fokozottan védett státusz élvez, természetvédelmi értéke 100.000 forint.
Szobanövényként ellenben gyakran találkozhatunk vele, főleg mióta divatja lett a húsevő növények tartásának. Viszonylag igénytelen, jól tolerálja a lakásbéli környezetet (igényei persze – mint pl. magas páratartalom – persze vannak).
Nomen est omen
A Pinguicula nemzetségnév latinból eredetre tekint vissza, s kicsi hízottat jelent (vö. pingue, -is: háj, zsír, ill. pinguis, -e, kövér, elhízott, zsíros, hájas + -cula kicsinyítő képző, ahogy mondjuk a kánikula meg kis kutyát jelent [canis + cula]). Mindez Konrad Gesnerig (1516-1565), kora sokoldalú tudósáig nyúlik vissza. 1561-ben, Horti Germaniae című munkájában a zsenge, húsos levelekre is kitért ("propter pinguia et tenera folia…"), végül egy szóösszetétel révén ebből lett a Pinguicula.
Egy amerikai honlap szerint a ’vulgaris’, ’közönséges’ név a lápi hízóka (Pinguicula vulgaris) esetében megtévesztő, szerintük ez minden bizonnyal Európára vonatkozhat, egyébként az Egyesült Államokban semmi esetre sem ajánlják, hogy bárki akár egy virágot is letépjen, mivel igen ritka. No, hát sajnos Európára sem igaz a ’közönséges’ elterjedtség.
Európa egyes részein Valentine’s Flowernek is nevezik. Régen úgy hitték, ha az embert épp szerelem gyötri, egy lápi hízóka virágját kell a párna alá tenni lefekvés előtt, s utána arról a férfiról, nőről fogunk álmodni, akiről szeretnénk. Egykorvolt emberek pedig kecsketejbe áztatott hízókalevélből joghurtállagú sajtot is készítettek (pl. Írországban), innen ered a másik, ma is használt neve, a Steepgrass (steep: áztatás).
A hízóka történelme
A növény első ismert említése 1479-ből származik egy középkori bencés szerzetes, Vitus Auslasser híres gyógynövényész munkájából. Száz évvel később a magyar területen is úttörő botanikai kutatásokat végzett Carolus Clusius (1526-1609) két fajt határolt el egymástól az addigi egységes csoporton belül, a lápi hízókát (Pinguicula vulgaris) és a havasi hízókát (P. alpina), ez utóbbi hazánkból az 1960-as években pusztult ki. Linné további két fajt különített el, míg nem a 19. századra már 32 hízókafajt ismertek. Ekkor, a 19. század végén kezdtek behatóbban foglalkozni e növény sajátosságával, a rovaremésztéssel, Darwin vizsgálódásai nyomán nőtt meg az érdeklődés irántuk.
Erős baktériumölő hatását hamar felismerték az emberek. Mivel a növénynek nem volna előnyös, ha az áldozata megrothadna a levelében, baktériumölő enzimjeit bevetve képes ezt elkerülni. Az emberek pedig ezt használták ki az állat- és embergyógyászatban, bevált szerként ismerték köhögésre, sérülésekre, valamint a homeopátia területén. Míg gyakori volt, virágját előszeretettel alkalmazták színezésre.
Egyébként a mai napig születnek új felfedezések eddig nem ismert hízókafajokról (pl. az utóbbi években Mexikó területéről), az 1990-es évek óta pedig Nemzetközi Hízóka Kutatócsoport a hízókatanulmányozást.
(E kis írás gyökerei: Urania, Magasabbrendű növények II.; A Kárpát-medence növényei, Élővilág Enciklopédia, szerk.: Ujhelyi Péter; Molnár V. Attila: Kétszikűek III.; Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana; Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana; Határozó Kézikönyvek: Vadvirágok + a net orrba-szájba)
Szia! "csak nyugodtan", mondja zoe. GIF-el csinálom, de bevagyok fenyítve Mad árka álltal./Úgyhogy csak óvatosan! lopkodom be ide az ilyeneket.
A konkoly elsősorban az őszi kalászosok gyomnövénye. Kiválóan alkalmazkodott az őszi gabonatermesztéshez: magassága közel azonos a gabonáéval (vagy annál kicsit alacsonyabb), magvai aratás idejére érnek be, méretük és súlyuk a kalászosokéhoz hasonló. Toktermései nem nyílnak fel teljes mértékben, így a betakarítás alkalmával magvai nem hullnak ki. Az adaptáció régészeti leletekkel bizonyítható: korábban kisebb volt mind a termés, mind a mag. Minek köszönhető az alkalmazkodás? Egyrészt a szelelő rostálás révén csak a nagyobb konkolymagok kerültek a gabonák közé. Másfelől a konkoly hasonló szelekciós nyomásnak volt kitéve, mint a gabonaféle, ezért tipikus domesztikációs jegyek jelentek meg rajta. E sajátosságai tették lehetővé, hogy a gabonatermesztéssel az egész világon elterjedjen. 
A konkoly sebezhető pontja viszont a rövid magnyugalmi időszak és a növényirtó szerekkel, a herbicidekkel szembeni érzékenység. Ráadásul obligát gyom, azaz populációi kizárólag olyan élőhelyeken léteznek, amelyeket ember hozott létre vagy erős antropogén zavarásnak kitettek. Az ilyen fajoknak korábbi természetes vegetációbeli előfordulása többnyire nem ismert. Eredeti areájuk anökofiton (antropogén eredetű), a kultúrtájak szekunder élőhelyein keletkeztek. 
A szántóföldi gyomok több úton is terjedhetnek. A legfontosabb módok: nehézségi erő hatására; önterjesztéssel; külső erő hatására kiszóródással; széllel vagy állatokkal, ill. ember által való terjedéssel; ez utóbbi csoporton belül találjuk a vetőmagkísérők alcsoportját (speirochoria alcsoport). Ezek közé tartozik a konkoly is. A vetőmagkísérő gyomnövények eltűnésének kezdete a 19. század második felére tehető, a vetőmagtisztítók (pl. triőrök, konkolyválasztók) fejlődésének eredményeképp jelentősen visszaszorultak. Angliában a 20. század első felében, Németország déli részein a múlt század derekán figyeltek fel a konkoly megritkulására. Hazánkban az ’50-es és ’70-es években több, a konkoly fogyatkozásával foglalkozó publikáció is megjelent, országos veszélyeztetettségére 1991-ben hívták fel először a figyelmet (Dancza István). 
Megőrzése érdekében Európa nyugati felén elsősorban szántóföldi szegélyprogramokkal próbálkoztak. E területeken a pipaccsal (Papaver rhoeas) valóban sikert értek el, viszont a konkoly esetében kudarcot vallottak. Miért volt sikertelen a próbálkozás? A konkolynak igen rövid a magnyugalmi állapota (60–80 nap). Mivel a herbicidekkel szemben érzékeny, így állományának pusztulásakor nem marad mag, amely az új populációt létrehozhatná, szemben a pipaccsal, amely szintén herbicidérzékeny, viszont magnyugalmi állapota 5–20 évig (rezerválódó magok) is eltarthat. Így a pipacs a szántóföldi művelés felhagyásával, pihentetésével újra kihajt – a konkoly viszont nem. Mindezek ellenére jelenleg is kapható olyan mezőgazdasági irodalom, amely meg sem említi a konkoly védettségét, sőt a 33 leggyakoribb gyom közé sorolja. 
VETÉSI KONKOLY 1. (Agrostemma githago) 
„A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége és konkolyt szúrt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: „Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve”. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem – válaszolta, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek. Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig. Aratáskor majd szólok az aratóknak: előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe. (Mt 13:24-30)
Tömegessé a középkor folyamán vált, ekkor már Európaszerte elterjedt. Később gabonaszállítmányokkal Ausztrália, Dél-Afrika és Amerika területeire is behurcolták, ahol komoly gondok forrásává lett, majd a gyomirtók szélesebb körű alkalmazásával visszaszorították, Európában pedig több helyütt a kipusztulás szélére került. 
A rencefélék 
A lápi hízóka évelő növény. Levelei tőlevélrózsában állnak, ép szélűek, elliptikusak, világoszöldes-sárgásak, s igen húsosak. Nitrogénszükségletük kielégítésében ezek játsszák majd a kulcsszerepet. Rájuk tekintve az első benyomást többnyire fénylő kinézetük adja, tapintásra pedig enyvesek. 
Amerikában egyébként később nyílik, júniustól augusztusig találkozni vele. Termése tok, apró magjait a szél termeszti (kivéve a párkányon tartott egyedek esetét :). 
A hízókák nemzetségébe világszerte nagyjából 
A Pinguicula nemzetségnév latinból eredetre tekint vissza, s kicsi hízottat jelent (vö. pingue, -is: háj, zsír, ill. pinguis, -e, kövér, elhízott, zsíros, hájas + -cula kicsinyítő képző, ahogy mondjuk a kánikula meg kis kutyát jelent [canis + cula]). Mindez Konrad Gesnerig (1516-1565), kora sokoldalú tudósáig nyúlik vissza. 1561-ben, Horti Germaniae című munkájában a zsenge, húsos levelekre is kitért ("propter pinguia et tenera folia…"), végül egy szóösszetétel révén ebből lett a Pinguicula. 
A növény első ismert említése 1479-ből származik egy középkori bencés szerzetes, Vitus Auslasser híres gyógynövényész munkájából. Száz évvel később a magyar területen is úttörő botanikai kutatásokat végzett 