Idézett szerző, Benes a likvidátor 77.o: "Vlaszov tábornok visszautasította a britek ajánlatát, hogy repülővel a frontvonal mögé repüljön. Osztozott fogságba esett katonáinak sorsában, akik Lnáréban, Dél_csehország amerikai zónájában fegyverüket letéve várakoztak. 1945. május 12-én a Vörös Hadsereg különleges szakasza illegálisan átlépte a demarkációs vonalat, és Vlaszovot elrabolta."
Az angolok állítólag Murmanszkba is szállítottak hajón egy csomó volt szovjet állampolgárt, sőt olyanokat is, akik sosem voltak szovjet állampolgárok, csak az orosz cári birodalom állampolgárai. Az orosz repatriálió bizottságok nem nagyon csináltak titkot belőle, hogy mi lesz a sorsuk, sokakat még a kikötőben az angolok füle hallatára lőttek agyon.
egyébként tény, hogy több tízezer oroszt, ukránt kiadtak - akik egy részét útközben kinyírtak, a többit vagy halálra ítélték, vagy irány a gulag. a baltiak kicsit szerencsésebbek voltak.
ezt Sidonia Dedinánál olvastam, cseh emigráns, 100 százalék felelősséget nem vállalok a megbízhatóságáért. úgy írta, hogy ami őrizet alatt volt, meglehetősen laza, mivel nem érdekelte az amikat. a laza őrizetet magyar megfelelőből is tudjuk: az első napokban sokszor előfordult, hogy azt mondták maradjon itt, vagy ott, s majd jelentkezzen... esetleg a községben volt egy ami őrmester, meg 2 közlegény, s ez jelentette a megszállást.
"you've got the wrong map there, this is Stalingrad, you want the Ilfracombe and Barnstaple section."
"Landlady: Lucky Mr Johnson pointed that out, eh? You wouldn't have had much fun in Stalingrad, would you...(they don't see the joke) I said, you wouldn't have had much fun in Stalingrad, would you, ha, ha, ha?
Hitler (through clenched teeth): Not much fun in Stalingrad, no."
a szálfa termetével nehéz lett volna elbújni. egyébként tudtommal a háború végén nem próbált meg bujkálni. Az NKVD pontosan tudta hol van, egy osztaga begyűjtötte, majd hazaárulás, s már nyírták is kifelé.
Asszem Keegan-nél olvastam, hogy a német tisztikarban a nemesi származásúak aránya már egyharmad alatt járt az első világháború előtt is, aztán a százezres versailles-i seregben annyira nehéz volt bekerülni a kis létszámú tisztikarba, hogy válogathattak, és persze némi előny volt a von előtag... és arányuk megközelítette a 40%-ot is egy darabig...
Na ja, csakhogy Müllernek sose voltak baloldali szimpátiái, ő ehhez is túl nyárspolgár volt.
Egyébként a Cambridge-i ötök majd mindegyike volt tagja korábban a Kommunista Pártnak, vagy legalább valami szélsőbaloldali Szovjetunió-szimpatizáns baráti körnek, és a brit kémelhárítás súlyos hanyagságának köszönehetően voltak ott, ahol. Müllerről ilyen sztorik nem ismertek.
Olvastam egy statisztikát a fontosabb II. vh-s szereplők magasságáról. Sikorsky vezetett a maga 2 méterével, Göbbels volt az utolsó 150 cm-rel, Hitler 173 cm-rel benne volt az átlagban.
A Cambridgei ötöknél sem volt látszólag motiváció. Baloldali egyetemistaként szervezték be őket az oroszok, és még 20 év múlva is jelentettek nekik, amikor már magas pozíciót töltöttek be.
A tiszti karrier csak a XIX. század második feléig volt nemesi (junker) előjog, utána megfelelő iskolázottsággal bárki jelentkezhetett tisztnek. Hitler hatalomra jutása után tudatosan folytatta ezt a "demokratizálódási" follyamatot, olyan alacsony sorból származó katonák is betölthették a legmagasabb Wehrmacht-funkciókat, mint Rommel, Kesserling vagy Model. Ezt még fokozta a Kampfgruppe-rendszer, ami átlépett az alakulatok szervezeti határain.
SS és nem német alakulatok viszonya:
Én nem tudok komoly összezördülésekről a 13. Handschar SS-gránátoshadosztály lázadását leszámítva, amikor megöltek néhány tisztet a kiképzés alatt. A németek e miatt nem oszlatták fel őket csak néhány főkolompost végeztek ki, de biztosították számukra a zökkenőmentes muzulmán vallásgyakorlást (ez volt a lázadás oka), és a parancsnokot egy toleránsabbra cserélték.
Jan Munk flamand SS-Standartenoberjunker véleménye a dologról:
"Feletteseink nagy részét szerettük. A rajvezetőt, a szakaszvezetőt és a századparancsnokot nem csak szerettük, hanem tiszteltük is. Amikor fáztunk, vizesek és fáradtak voltunk, tudtuk hogy rendesek lesznek velünk. Egyetlenegyszer történt meg, hogy egy tiszthelyettes közutálat tárgya lett. Egy tizedesről van szó, akit a flamandokkal való bánásmódja miatt az egész szakasz megvetett. Emlékszem, karácsony este volt. A fickó beszívott, mi meg betekertük egy takaróba, és a lábánál fogva lehúztuk a pincébe, ahol bedobtuk a hosszú mosóteknőbe és rányitottuk a hideg vizet. Alapos verést kapott, de a kollégái szemet hunytak a dolog felett. Az eset után sokkal rendesebben viselkedett velünk." (Williamson: Hűség a becsületem)
Ahogy a németek nálunk is egyszerre ősellenség és csodált nagytestvér... Most őszintén, ki vitatja azt érzelmi alapon, hogy a németekkel szövetkeztünk mindkét világháborúban... senki, ez olyan természetes. Ettől még van egyfajta kuruc németellenes hagyomány, a hajdúk óta, meg ugye nyögte Mátyás bús hadát, stb...
Szvsz a WWII után a sváb kitelepítést se lehetett volna olyan könnyen megcsinálni, ha nincs ez.
Egyébként az oroszok a két háború között is barátkoztak a németekkel (és a szovjet kormány ideológiai okokból szakította meg a kapcsolatot*, igaz, rögtön tett egy ajánlatot az újbóli normalizálásra, de a németek se erőltették annyira. Viszont mindkét tisztikarnak volt bizonyos nosztalgiája... (Ami persze az orosz tisztikar kiirtása után elmúlt.)
Hozzám képest mindenképpen... kis mitugrász... három centit verek rád, bee! :-P
Azért a saját hőseim rokonait lágerbe hurcolni már valahol torzulás... és Sztálin kifejezett élvezettel kínozta közeli munkatársait. (Molotovot nem akarták meggyilkolni az egyik kirakatperben - Bástya elvtárs a Tanúban csak hiú, de a sztálini rendszerben ez mindjárt a letartóztatás előjele volt, hogy valakit nem akarnak meggyilkolni a nép ellenségei... Aztán a következő perben két hét múlva már őt is meg akarták gyilkolni...) Mondhatjuk, hogy ez csak hatalmi játszma volt, de pont pl. Hruscsov vagy Brezsnyev példáján látszik, hogy a hatalmat tömegmészárlás nélkül is meg lehetett tartani. (Hruscsov bukása viszont intő jel, hogy kivégzések nélkül nem - ha Hruscsov kivégezteti a "baloldali dogmatikusokat", azaz a Molotov-Malenkov csoportot 57-ben, akkor a 64-es puccsra sor se kerül: így a puccsisták tudták, kudarc esetén nem golyó, hanem csak kiemelt nyugdíj vár rájuk... az meg nem olyan elrettentő...) A túlzott repressziók azért nem voltak szükségesek, sem ésszerűek... szerintem...
Igaziból persze Istvánról is mondhatunk sok mindent, de amennyire megállapítható, az ő áldozataira nagyrészt szükség volt mindenképpen. Sztálin dolgait meg gyakran kevesebb áldozattal meg lehetett volna oldani, több eredménnyel, ha okosabb...
Végül: igen, a cél akkor szentesíti az eszközt, ha eléred a célt... Ha nem, akkor nem...
a magam 170 cm-vel akkor én alacsonynak számítok? :)) (már diktátor sem lehetek... :((
a diktátor jellemrajzához általában:
hacsak nem örökölte meg a posztot (pl régen a királyok), akkor biztosan kellett olyan elhivatottság, ami a saját szempontjainál magasabbra helyezte a célt. Egy ember nem lesz diktátor azért, hogy élvezeteket hajszoljon, mert azt hamarabb eléri, és nehéz elmerülve az élvezetekben fenntartani a diktatúrát (ellenségeid legyőznek).
Ha meg túl beteg vagy, akkor a kezdetekben veszíted el a barátokat, amikor még kellenek. Legtöbbször a kezdeti szakaszban nagyon megnyerőnek kell lenned, ezt nagyon betegen nem lehet csinálni.
Az elképzelhető, hogy valakin közben jön elő a lelkibetegség, de ennek kicsi a valószínűsége. Általában ezek az emberek a csúcson is szellemileg és érzelmileg is "tiszták" voltak, persze valamennyit torzult a személyiségük, de nem betegség szintig.
Viszont a kiválasztottság, a távolabbi cél az ami végig megmaradt bennük. Hittek abban, hogy feladatuk van a világon, és azért sokat tettek, teljes intelligenciájukat erre fordították, de ebből nyerték a keménységet, kegyetlenséget is. Ha nagyon hiszel valamiben, akkor elfogadod, hogy ezért neked, és főleg mások számára ez áldozatot jelent. Pol-pot is hitt abban, hogy meg tudja reformálni a társadalmat (csak türelmetlen volt), Hitler kiválasztottság érzése is ismert (németek felemelése), Sztálin a kommunizmusban hitt és sokat is tett ez irányba, amit nem lehet eltagadni, csak mindezt hihetetlen áldozatokkal.
Ha a végeredmény elfogadott számunkra (pl Szent Istvánunk keménysége), akkor az áldozatot mi is elfogadjuk. A fenti diktátorok esetében ezt most nem fogadjuk el, így az áldozat is felesleges volt.
Kevésbé hiszek a gonosz emberek létében, inkább abban (és azt gondolom ezt kellene megtanulnunk a történelemből, főleg a 2VH kapcsán), hogy ha nagyon hiszel valamiben akkor sem tehetsz meg dolgokat. Nem szentesítheti a cél az eszközt. A Ne ölj alól nem szabadna felmentést adni. A gonosz bennünk is lakozik, csak még nem találtunk olyan célt, amiért mindent, és mindenkit feláldoznánk. És addig jó nekünk...
Sztálin nagyon kedvezően nyilatkozott a háború alatt később is Hitlerről. 1944 decemberében de Gaulle-nak már csak valami olyasmit mondott, hogy "szegény ember... neki már annyi". Ahogy már vagy kétszer beírtam, a lánya szerint még az ötvenes évek elején is mondogatta, hogy "hej, pedig a németekkel együtt legyőzhetetlenek lennénk..."
Az oroszok egyébként is németmániások, kb. olyan volt a kicsit ambivalens német orientáció, mint nálunk: az orosz cárok ereiben a vége felé már sokkal több német vér csordogált, mint orosz, a csinovnyik és katonatiszti réteg majd fele német eredetű, a németekkel sokszor voltak szövetségesek, de két legvéresebb háborújukat is velük vívták...
Mi meg Habsburg uralom alatt éltünk, de még a török torkában is lázadtunk ellenük, a legdicsőbb történelmi fejezeteink a Habsburg-ellenes lázadások, ugyanakkor meg ők a minta, velük voltunk szövetségesek, a fél ország német eredetű...
Bocsánat, nem kapcsolódik az eddigiekhez, csak a romános topikban Harras megjegyezte, hogy Hitler alacsony volt. Én mondtam, hogy nem annyira, 175 cm akkoriban teljesen átlagos volt.
Akkor túl magas SS legények vették körül.
Ez igaz, a Leibstandartéba 1936-ig senkit nem vettek fel 190 cm alatt. És a Leibstandarte tagok még nem feltétlen kerültek Hitler környezetébe!
Most hirtelen:
Tudom, hogy úgy fényképezték, de azért egyik képen se tűnik valami sokkal alacsonyabbnak a többieknél.
ne felejtsük el, a németek folyamatosan adtak indokot a keleti határra csoportosításra. Ha valaki támadásra készül, akkor az számol azzal, hogy ezek az erők támadnak, míg ha barátnak tekintette őket, és elhitte, hogy ez nem támadási előkészület, na az méltán döbben le...
"Ismert, hogy mennyire leböbbent, amikor megtudta, hogy Hitler támadott : ez nyilván nem lehetett meglepő önmagában, hisz erre készült (és készítette az egész országot) 10 éve.
Akkor attól kellett lebénuljon, hogy Hitler megelőzte. "
korántsem érzem ezt a leglogikusabb magyarázatnak. Inkább valószínű, hogy Hitlerben a társat látta, akivel együtt tudja a nyugatot elintézni. Egy támadásra készülő legfeljebb meglepődik, ha megelőzik, de inkább örül, mert így nem ő lesz az agresszor.
a túl sok info se jó - egy kiugrott KGB főnök írta - későbbi időszakról, azt hiszem a volt londoni rezidens - , hogy annyi mindent hallgattak le, hogy a végén az elemzés minősége romlott.
egyébként a legjobb kémek ritkán vannak a vezérkarban, lásd Sorge, vagy a németek embere az ankarai török követségen...
ha meg van az info., akkor se biztos, hogy helyesen kezelik, lásd megint csak Sorge, vagy a D-day előtt a német rádiófigyelőszolgálat elcsípte a Verlaine verset, amiről tudták, hogy jelentése: 24 órán belül indul a partraszállás... de az USA-t is említhetnénk, akik már a háború előtt feltörték a japán rádiókódot...
Mondom: lehet. 1943 előtt nincs motiváció. Mivel zsarolták, hogy beszervezték? Személyes érdekei a rezsim sikeréhez kötődtek.
Kémelhárítóként viszont kapcsolatban állt szovjet ügynökökkel (kettős ügynökökkel), azaz könnyen elhitethette pozíciójából fakadóan velük, hogy tkp. nekik dolgozik. Sőt Sztálingrád után a személyes túlélés éppenséggel arra is rávehette, hogy tényleg nekik dolgozzon. Ennek ellentmond, hogy akkor egy színészisten minimum elveszett benne, ahogy játszotta a középszerű, semmiben sem kiemelkedő fafejű nácit.
De minden lehetséges. A CIA forrást csupán annak igazolására hoztam, hogy ne tekintsünk már bizonyítatlan feltételezéseket közismert tényeknek. Nyilván én is állítottam már sziklaszilárdan egetrengető marhaságot ezen a fórumon, nem is egyszer, de most azt hiszem, elég szilárdan állíthatom, hogy Müllerről nem bizonyított, hogy kém lett volna. Ez egy feltételezés, méghozzá Occam beretvája éppenséggel a lemetszés irányába mutat szerintem...
