antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Oly szépen indult minden, drága testvér, Emlékszel a kis Vincentre, aki Az Isten egész kertjét le akarta Festeni. Olyan égő színeket És fényeket látott, hogy Tizián Elbújhatott volna mellette. Mint Ádám, aki először látta meg E csodás festményét az Ismeretlen Nagy Alkotónak, úgy bámultam én E szép világot. Egy kicsit bolondnak Tartottak ezért ők, a többi ember, Akik bizony a nekik célszerű Dolgok után törtetnek és reám Azt mondották: Jobb volna valami Okos dologba fogni. No, de engem Elhibázott az Ismeretlen Mester És most egy kertben, amelyet talán A paradicsom ellentéteként Teremtett, bűnhődöm nagy vétkemért, Mert egyszerűen gazdagítni vágytam A világot és embert s úgy szerettem Az életet, ahogy a gyermekek. Mindig is nagy gyermek maradtam én, Testvér, hiszen tudod, mert te szerettél S értettél engemet, elnézted azt, Hogy boldoggá akartam tenni itt Mindenkit, aki él, míg tönkrementem. A legcsodálatosabb fényeket Akartam festeni és elborult Egész világom. No de én hiszem, Hogy valahol egyszer majd az leszek, Aki akartam lenni. Egyelőre Elszenvedem az életet. Csak azt mind Sajnálom, amit megfesthettem volna: A képeket. Egy egész végtelent!
Ha Vince napján olvadt a hó, illetve szép, napos volt az időjárás, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak. A szőlőtermesztő falvakban sok helyen volt szokásban az úgynevezett „vincézés”, amelynek során a szőlőskert szélét szentelt borral vagy szenteltvízzel öntözték meg. Ezen a napon a gazdának sok bort kellett innia, hogy bő legyen a termés. A nap szokásai közé tartozott még a jelképes szőlőmetszés, amikor a szőlőindákról úgynevezett vincevesszőt vágtak. A levágott vincevesszőt a szobában vízbe állították, és hajtásaiból jósoltak az új termésre vonatkozóan. A jelképes cselekedet szokása Dél-Európából ered, ahol ilyenkor van a valódi szőlőmetszés
******
Felénk ma kisütött a napocska, Vince kitett magáért, elűzte a ködös, párás időt!:))
George Gordon Noel Byron, Lord of Newstead (1788 – 1824) költő.
————
George Byron
Harminchatodik születésnapomon
Állj meg, szívem, betelt ím az idő.
Ha mást már nem dobogtatsz, mért dobognál?
De nem! Bár nincs szív, érted hevülő,
te csak lobogjál!
Nagy lombhullásban állnak napjaim.
A szerelem virága és gyümölcse
elhullt; csak férge, üszke, csak a kín:
az maradt őszre!
Magányos, messze tüzhányó sziget
a láng már, keblem lankadatlan lángja;
nem fáklyát gyújt, nem diadal-jelet: -
halotti máglya.
A féltés, féltékenység, a remény,
a fájdalom gondját, emésztő gondom:
a szerelmet nem oszthatom meg én,
csak láncát hordom.
De itt, de most, de bántani tovább
ilyen eszmék már lelkemet ne bírják,
hol babér fedi a hős homlokát
s borítja sirját.
Kard, lobogó és körül, lelkesen,
tábor övez, dicsőség, Görögország.
Nem volt szabadabb a spártai sem,
ha pajzson hordták.
Ébredj - (ne Hellász, ő már ébren él!) -
ébredj lelkem! Idézd, hány hősi lélek
során csörgött át eredbe a vér.
Hozzájuk térj meg!
Gyürd le a föl-fölgerjedő hevet,
hisz férfi voltál s az is keserű harc!
Vedd egykedvün, ha borul, ha nevet
a gyönyörű arc.
Ha bánod ifjuságod, mért is élj?
A szép halál hazája - várva máris -
előtted áll. Előre. Sose félj,
egy a halál is.
Keress - lel itt az is, ki nem keres -
katonasírnak való gödröt, dombot.
Igy lesz a legjobb. Nézz hát, légy szemes
és tedd a dolgod.
Fordította: Illyés Gyula
(Talán furcsa, hogy Byron még abban az évben maghalt, sosem töltötte be a 37. életévét, de ez a vers pont olyan, amilyen az élete volt. Hajszolta a szerelmet, karról, karra, ölről ölre járt, és bár nem hiszem, hogy ezt valaha is megbánta – ezek a sorok visszaadják azt a rémisztő csöndet, ami a magányából fakadt. Ahogy azt a harcot, küzdelmet is, ami az élet feltétele.)
31 éve, ezen a napon hunyt el Budapesten Weöres Sándor, költő, író.
Weöres Sándor
111 vers
MOTTO
Egy képíró, Durerus, mondta ezt barátjának: -- Midőn valamely képet írok, egy előbe igen gyönyörködöm benne, azután, hogy jobban megnézelem, ugyan szégyenlem is. `Albrecht Dürer` szavai `Bornemisza Péter` könyvében.
Ablak négyszögében `csillag` alvad fekete égen egy percet megformál a tompa fény sötéten áradnak a fák lombban messzi tenger énekel a szél függönybe döfi homlokát zárt perceden kívül csillagod elragad a kerten tajtékozva átfolyik a végtelen de a szobában összegyűlt a tér sarkokban elmerül karszék piros hajlásain átlátszón szétterül mosdókancsó indázó kék nyakán egyhelyben fölrepül gyűrűd az asztalon gyertya mit nem lehet eloltani a szigetet paskolja éj tárgyak hullámverését süket héjukban hallani ablakkeretben alvadón mélybe csügg a szomorúság te mennyek ábrás könyve a teljes fényű ősi létben érintésre becsukódtál de szemem tovább fut a fedélen ahogy e csillag vándorol sok év előtti sugarában pillantás parttalan űrében
38 éve, ezen a napon hunyt el Bukaresten Majtényi Erik, romániai magyar író, költő, műfordító és újságíró, a romániai magyar irodalmi élet jeles személyisége.
Majtényi Erik
9X9 = 82
Kilencszer kilenc az nyolcvankettő. Első látásra talán meghökkentő, mintha azt mondanám: kendermagot evett a kandúr… - vagy még cifrábban: kandúrmagot evett a kender… No nem, eszemben sincsen! Az sem, hogy kijelentsem, miszerint ötször öt az semmi, hogy nem érdemes érte lelkesedni - én a közismert négyzethez csak egyet tettem hozzá, s az öreg egyszeregy fület sértőn ropogni kezdett, és összedőlt, mint tavaszi zápor idején kezdő turista fölött a kontármód felütött sátor.
Nagypapa képét csak egy hüvelykkel toltam el, s mint hibás, megcsúszott színnyomás, nagypapa most felesleges fülekkel ékeskedik hálószobád falán.
Kabátomat a szögre akasztottam, de benne maradtam a kabátomban, kesztyűmben feledtem a kezemet, kalapomban a fejemet, ezért a nagypapa fülét te fogod helyre tenni, s egyedül kell megfejtened: kilencszer kilenc voltaképp mennyi.
Mellé is foghatsz, én is melléfogtam. Példának okáért kertész koromban. Kitermeltem egy almafát: törzse volt édes, gyümölcse kérges - micsoda marhaság! Csípős szatírát irt rólam tüstént valamely füvész-kritikusom, s bukfencet hányt a csúfondáros napfény pázsittá kigöngyölt gondomon.
Pedig a rendet meg kell hogy teremtsem, ha almafa: almát teremjen.
De ki teszi majd helyre a nagyapa fülét?
Értem, hogy szükségetek van az egyszeregyre, de ne hívjátok még a szerelőt, hogy rendbe szedje egy régi számtanirka hátsó fedőlapja szerint, mert mire ismét hozzászoktok, én összezavarom megint.
És ha mutattok valakit: a fronton volt, fél karját gránát tépte fel, én is mutatok valakit: itthon maradt és három ép fél karja van.
Bizony, plakát-költészet ez. Valahol fele úton révedez a gúnyrajz és lelkifröccs között.
De hagyjuk most a költészet ügyét! Végül is ki teszi helyére a nagypapa fülét?
Mert aki vigyorogni akar rajta, elintézhetem, hogy az ajka neki is félrecsússzék, mint hibás, selejtes színnyomás.
Lesz, aki úgy veszi, hogy csak játék, de egyebet biz'isten, mit csinálnék? Játék a világ, a számtan esendő, s kilencszer kilenc az nyolcvankettő. Az egyszeregy kis játékmozdony, és az ember ne csak osszon, szorozzon, de szedje szét rugóját, kerekét, s rakja össze jobban, mint volt elébb.
A világot csak egyetlenegyszer csúsztatom el - csak egy hüvelykkel, hogy elváljon a zöldtől a kék, tőlem talán a keserűség, tőletek pedig az a konok, az a kegyetlen, megátalkodott…
121 éve, ezen a napon született Budapesten Sárközi György, költő, prózaíró, folyóirat-szerkesztő, műfordító, magántisztviselő.
Sárközi György
Esőcseppek
Eljön a nap, hogy többet nem leszek, a könyvespolcon kis kötet leszek. Mi életem volt: öröm, szenvedés, sötét sorok örök csendjébe vész. * Néhanapján egy kéz értem kinyúl, s zörgő lapjaimon váratlanul fölsüt egy szó, mint másvilági hold, s új életet kezd, ki fölém hajolt. * Gomolygó századok fojtó ködöt lehellnek szét a holt sorok fölött: tartsátok lapjaim a fény felé és lássátok meg rejtett vízjelét! * Holtan is élek, míg irgalma tart a papirosnak s míg a fölkavart korok örvénye majdan elnyeli min szólt a dal, az ősi nyelvet is. * Mint lehellet a hideg ablakon, úgy sorvad el emlékem egy napon s mint a porszem, mely sivatagba hull, az időbe veszek nyomtalanul.
232 éve, ezen a napon született Londonban (Egyesült Királyság) Lord George Noel Gordon Byron angol költő.
Gordon Byron
AZ ÓCEÁN
RÉSZLET A CHILDE HAROLD IV. ÉNEKÉBŐL
Gyönyörű az uttalan rengeteg, ujjong lelkem a parton egyedül; egy társaság van, hol nem szenvedek: a mély tenger, hol az ár hegedűl. Megvetlek, ember! Természet, te hű, meghitt barátom, benned rejtezem: fogadj be hát Mindenség, lelkemen a mondhatatlan űl, kiáltó rejtelem.
Gördülj sötétkék Tenger, hömpölyögj! Tízezer flotta siklik balgatag fölötted; ember dúl a föld fölött, de itt megtorpan: roncs hajódarab víz-pusztaságod műve, nem marad árnyéka sem dühének, teste még esőcseppként villan - egy pillanat - s mély kebledbe zuhan, mint bugyborék, sír, koporsó, harang, emlék mind - puszta lég.
Nincs lépte ösvényeden, réteid nem hullnak zsákmányként kezébe. Állj! s leráztad már... Rút dühe mérgeit a földbe robbantja, s te mint király, feldobod s a felhőket sepri már: borzongatja játékos permeted és isteneihez üvölt, sivár reménye ott pislog a part felett, lesújtod hát ismét a földre, mint ebet.
Kővárosok bástyáit menny köve gyanánt sujtó néprázó fegyverek, császárok tornyainak pőrölye, roppant bordáju tölgy-szörnyetegek, - sár-alkotójuk igy szól gyermeteg: "Én a tenger Lordja és béke Ura..." - ez mind csak játékod s mint hó pereg pezsgő hullámod olvasztóiba mind az Armada gőg s Trafalgar bosszuja.
Partjaid: tünt birodalmak, Te nem! Asszir, görög, római, pún: mi most? Szabadok voltak s nyögtek végtelen vizedtől és még sok más zsarnok ott. Partjaik szolgák, rablók rabja; sok ország bukott velük: te nem, örök! Csak vad vizek játéka változott, a perc lehull kék homlokod fölött, vized, mint az Első Napon, ugy hömpölyög.
Dicső tükör, hol a Mindenható villámlik a viharban; szűntelen, - dereng, borong bár, szél leng, vágtató orkán, jégsarkon s vak fojtó delen - határtalan, fenséges, végtelen, örökélet képmása, trónusa a Láthatatlannak, bár szörny terem mélységed iszapjából; Föld Ura s magános új utak szörnyű kolosszusa!
Ma van a magyar kultúra napja annak emlékére, hogy 1823-ban ezen a napon írta meg Kölcsey Ferenc a Himnuszt.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1923-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot.
Ha együtt voltunk, minden egyes óra Ünnep volt, istenültünk összeforrva, S nem létezett a földön más. Merész S madártoll-könnyű voltál, szédülés Fogott el, hogyha néztem, hogy robogsz a Lépcsőn, fokokat átszökellve, és Vezetsz a kertbe, titkos birtokodra, Hová mint tükrön túli tájba lépsz.
Ha alkonyult, kegyelmesen kitártad A kettős szárnyú szép oltárkaput, S az éjszakában meztelen sugárzott Szentséged, és lassan reám borult, S ha felébredtem: "Légy ezerszer áldott!" - Súgtam, bár vakmerőség volt az álmod Áldásommal zavarni: kozmoszod Pihent, s az asztalról az orgonákat Vonzotta, kéklő árnyuk rád hajolt, S meleg karodra, szemhéjadra bágyadt Derengés kékje és nyugalma hullt.
S egy kristálygömbben csillogott a tenger, Hegység magaslott, lüktetett a fény Szilaj folyón, s a kristályt tenyeredben Te tartottad, a trónon alva, csendben, És - istenem! - enyém voltál, enyém. Felébredtél, s a hétköznapi szónak, Ahogy kimondtad, új fényt adva, már A nyelvet is varázskörödbe vontad, A mondatok felzengtek és lobogtak, S az a szó: te, azt jelentette: cár. Mindent megmásított kezed varázsa, A tárgyakat - a kancsót, tálat is, Úgy állt közöttünk, mint posztján a strázsa, A rezzenetlen, érchomályú víz.
Nem kérdeztük az ösvényt, merre visz. Mint szirmait, a nagyvilág kitárta A városok csodás virágait. A gyógyfüvek lábunk elé hevertek, S minden madár fölöttünk szállt, s követtek A folyóban cikázó halrajok, Előttünk még a mennybolt is kitárult.
A sors már őrültként loholt utánunk, S kezében borotvát szorongatott.
figyelj rám, amikor hallgatok, amikor a szavak hallgatnak, mint anyaméhben a magzat. A csendben nincs hangalakja a zajnak, de csend sosincs, csak hallhatalan zajgás, szavak gömbölyödnek, és készülődnek a születésre, hiszen világra kell jönniük szabályosan és rendeltetésszerűen.
A szavak élnek, lélegzenek, hímszavak és nőszavak, egymást kereső és kioltó szópárocskák, ki egymás felé tapogató szókacsok vagy már-már alaktalan szópárlatok, a rezgés, a mozgás muzsikája. A valóság szóvá keményített csontozata, a kimondás gyötrelme és beteljesülése.
Amikor a szavak hallgatnak, amikor a mondható mondhatatlan, amikor ajkam zárt, feszes vonal, akkor figyelj rám, baj van.
Szent Ágnes 291 kürül született Rómában, szűz és vértanú, a katolikus egyházak szentje. Tisztelete elterjedt az anglikán és a keleti ortodoxiában, valamint az amerikai evangélikus egyházban is. Egyike annak a hét nőnek, akik szerepelnek a szent szüzek sorában a római misekánonban.Ő a szüzesség, a kertészek, a leányok, a jegyespárok, a nemi erőszak áldozatainak és a szüzeknek a védőszentje.
Tegnap Fábián napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Quintus Fabius Maximus Verrucosus Cunctator
Quintus Fabius Maximus Verrucosus Cunctator, az i. e. 3. században Rómában születettr ómai politikus és hadvezér, négyszeres consul, kétszeres dictator. A Cunctator (tétovázó) ragadványnevet a második pun háború során tanúsított magatartása és stratégiája nyomán kapta. A Verrucosus nevet pedig, mely szemölcsöset jelent, felső ajka feletti szemölcse miatt kapta.Ősi patrícius gensből származott (Fabiusok. Első consulsága idején a senatus triumphust ítélt meg a ligurok feletti győzelme nyomán. Valószínűleg részt vett az első pun háborúban. A háború után lendült fel politikai karrierje, kétszer consul, egyszer pedig censor lett, majd követ volt Karthágó felé. Livius szerint ő üzent hadat a karthágói senatusnak, miután Hannibál elfoglalta Saguntumot. Valószínűbb azonban az, hogy egyik rokona, Fabius Buteo tette meg ezt
Tegnap múlt 86 éve, hogy Köröstarcsán megszületett és 5 éve, hogy Budapesten elhunyt S. Nagy István, dalszerző, eMeRTon-díjas dalszövegíró.
S.Nagy István
A boldog órák nem repülnek
dalszöveg
Olyan régen együtt élünk már szinte egyformák vágyaink. Körül vesznek emlékfonalak, megvalósult boldog álmaink.
Olyan sokszor elgondolkodom; mért akartuk azt, hogy így legyen. Mért nem hagytuk egymást el sosem. Összetart egy igaz szerelem.
A boldog órák nem repülnek, s rájöttünk miért. Mért maradnak mindig itt velünk? Az éjszakákat hajnal várja, s elmondja a hírt; Továbbra is szép lesz életünk.
Bámulnak reám az emberek. Nem értik, hogy miért, és hogyan? Hogy lehet még ennyi év után együtt élni tisztán, boldogan.
A boldog órák nem repülnek, s rájöttünk miért. Mért maradnak mindig itt velünk? Az éjszakákat hajnal várja, s elmondja a hírt; Továbbra is szép lesz életünk.
Tegnap múlt 90 éve, hogy Prágában (Csehország) megszületett Egon Bondy, cseh író, költő, filozófus.
Egon Bondy, eredeti nevén Zbyněk Fišer a cseh ellenzéki irodalom jelentős képviselője volt. A prágai Károly Egyetemen filozófiát és pszichológiát tanult. Művei 1990-ig szamizdatban vagy külföldön jelentek meg, néhány versét a legendás cseh underground rockzenekar, a The Plastic People of the Universe zenésítette meg, A 90-es évek közepétől Pozsonyban, a Komenský Egyetem filozófia tanszékén és más egyetemeken oktatott. Legjelentősebb művei közé tartozik az Útěcha z ontologie (Az ontológia vigasza), Otázky bytí a existence (A létezés és az egzisztencia kérdései), Buddha, Poznámky k dějinám filosofie (Jegyzetek a filozófia történetéhez), Filsofické eseje (Filozófiai esszék).
támad a Gonosz mikor vízszintes puha és védtelen vagy mint a főtt rák józan értelmed ágyad lábánál várakozó páncélruha kifordított kezű roggyant fém-ember és kedves játékmackó is egyben ekkor igen ekkor támad a Gonosz bűnös vágyak szigonyát vágva beléd a másképp-is-lehetne mézes szavait sugdosva füledbe és megforgat bizony meg is forgat picit a kínok tüzén te újkori mini-Dózsa csak ahogy lassan ébredezel s vérted darabjait egyenként magadra veszed leszel támadhatatlan lovag kitin-páncélját felöltött keserű mosolyú lény
Szeress brit dámát: régi lordok utódját, szeplőst, kékruhást: vagy norvég lánnyal lesd a fjordok fölött az őszi szélzúgást: szeress szír asszonyt: lassú tánctól vonagló, lomha kéjű nőt, sápadt, görög szajhát Bizáncból, arany-termekben vénülőt: szeress nagymellű, lágy flamandot, ki untan s lagymatag mozog: nem csókol asszony úgy a földön, mint a párizsi asszonyok.
Keresd szláv hitvesed szemében alkony táján a nagy talányt: ölelj cigánylotyót a réten, szeress arab nőt, perzsa lányt, borulj sudár, fehér hasára, mely hűs, akár a gyík hasa: hágj fel Madonnád ablakára lajtorján május éjszaka: hajolj mór rabnőd íriszére, hol zöldessárga fény lobog: nem csókol asszony úgy a földön, mint a párizsi asszonyok.
Utazz s hajózd be mind a tengert, kutass fel messze népeket, imádj kígyójárású berbert, kívánj nagylábú németet: várd hölgyedet brokátruhában Toledó őszi lombja közt, vagy kurtizán a Szuburában forgasson tejszín combja közt: szeress zsidólányt, búst és édest, mint május éji ó-borok: nem csókol asszony úgy a földön, mint a párizsi asszonyok.
JEGYZET:
Tudom, hogy vannak még ezerszám, örmények, lappok, négerek, sárgák, oly aprók, mint az öklöm, s mindig csak csókra éhesek, hinduk, litvánok, svédek, írek, bretonok, szerbek, angolok: de egy sem csókol úgy e földön, mint a párizsi asszonyok.
131 éve, ezen a napon született Budapesten Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Kossuth-díjas, a 20. század jelentős magyar lírikusa
Sík Sándor
Kérdések felelet nélkül
Aranymisémig kisfiú koromtól Bűneimet meggyóntam számtalanszor, Papok térdére, angyalok fülébe, Az Isten irgalmának tengerébe. Látszik-e vajon emberi valómon, Hogy ötven éve mindugyanazt gyónom?
Polcaimon a könyvek százai, Ó ifjú olvasások lázai! Sok költőm, szentem, mesterem, Titeket iszlak most is szűntelen. Meglátszik-e viseltes arcomon, Hogy én is a családhoz tartozom?
Mint gyümölcsfákra májusi eső Zúgtak le rám a dallamkereső Élni akaró gondolatcsírák, S én nekiültem, mint szorgos diák, Írtam, daloltam a tőlem telőt. Egy pohár vizet ért-e más előtt?
Egy volt minden második szó a számban: A szeretetet oly nagyon kívántam, Mint édesanyja emlejét a kisded. Mindent vágytam szeretni, mint az Isten. Akartam mindent szeretetből tenni, – Amit tettem, több volt-e, mint a semmi?
De minek ez a sok mihaszna kérdés? A tett a fontos, nem a szürke értés. Zárlatig úgyis elkészül a mérleg. Csak egy a fontos: égjek s el ne égjek. Mint a pusztai vadrózsabokor. A nap is legszebb naplementekor.
197 éve, ezen a napon született Alsósztregován Sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre, költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja.
MADÁCH IMRE
AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
ELSŐ SZÍN
(A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség.)
(Folytatás)
ANGYALOK KARA Milyen büszke láng-golyó jő Önfényében elbízottan, S egy szerény csillagcsoportnak Épp ő szolgál öntudatlan. - Pislog e parányi csillag, Azt hinnéd, egy gyönge lámpa, S mégis millió teremtés Mérhetetlen nagy világa. - Két golyó küzd egymás ellen Összehullni, szétsietni: S e küzdés a nagyszerű fék, Pályáján továbbvezetni. - Mennydörögve zúg amaz le, Távulnan rettegve nézed: S kebelében milljó lény lel Boldogságot, enyhe béket. - Mily szerény ott - egykor majdan Csillaga a szerelemnek, Óvja őt meg ápoló kéz, Vígaszúl a földi nemnek. - Ott születendő világok, Itt enyészők koporsója: Intő szózat a hiúnak, Csüggedőnek biztatója. - Rendzavarva jő amott az Üstökös rettentő képe: S ím, az Úr szavát meghallva, Rend lesz útja ferdesége. - Jössz te, kedves ifju szellem, Változó világgömböddel, Aki gyászt és fénypalástot, Zöld s fehér mezt váltogatsz fel. A nagy ég áldása rajtad! Csak előre csüggedetlen; Kis határodon nagy eszmék Fognak lenni küzdelemben. S bár a szép s rút, a mosoly s könny, Mint tavasz s tél, kört vesz rajta, Fénye, árnya lészen együtt: Az Úr kedve és haragja. (A csillagok védszellemei elvonultak.)
GÁBOR FŐANGYAL Ki a végetlen űrt kimérted, Anyagot alkotván beléje, Mely a nagyságot s messzeséget Egyetlen szódra hozta létre: Hozsána néked, Eszme! (Leborul.)
MIHÁLY FŐANGYAL Ki az örökké változandót, S a változatlant egyesíted, Végetlent és időt alkotva, Egyéneket és nemzedéket: Hozsána néked, Erő! (Leborul.)
RÁFAEL FŐANGYAL Ki boldogságot árjadoztatsz, A testet öntudatra hozva, És bölcseséged részesévé Egész világot felavatva: Hozsána néked, Jóság! (Leborul.) (Szünet)
211 éve, ezen a napon született Vanyolán Vajda Péter, költő, drámaíró, pedagógus, az MTA tagja.
A magyar irodalmi múltban valamelyest járatos olvasó talán egyetlen írónkkal-költőnkkel szemben sem áll olyan tanácstalanul, mint ha Vajda Pétert kell jellemeznie. Emberi nagysága, politikai magatartása, erkölcsi rendíthetetlensége, rendkívül vonzó egyénisége, óriási műveltsége, publicisztikai ereje, kétségtelen hatása a negyvennyolcas nemzedékre, elsősorban éppen Petőfire, pedagógiai és népművelő jelentősége valahol a legelsők sorában biztosíthatnák nevét és életművét... ha csak valamivel jobb író lett volna, mint amilyen volt. A furcsán tragikus helyzet azonban az, hogy ez a néha egyenest zseniálisnak mondható ember, akinek rövid életét betöltötte a jól látott irodalmi feladat - nem volt tehetséges író. Publicisztikája - ha túltesszük magunkat szenvelgő nyelvén és a nyelvújítás hamar kikopott szavain, amelyek elárasztják mondatait - ma is elragad: tisztelettel olvassuk azokat az igéket, amelyek egész Petőfiig a leghaladóbb politikai magatartást fejezik ki a magyar irodalomban. De versei prózaian kopogó közhelyek, olyan gyatra verseléssel, amely Vörösmarty (és mellette Bajza, Czuczor, Garay) korában, Petőfi, Tompa megjelenése idején, Arany Jánosfellépésének előestjén már dilettantizmusnak is gyenge. Nagyszabású (háromkötetes!) történelmi, illetve áltörténelmi regénye, a Tárcsai Bende (1837) nemcsak nyelve miatt olvashatatlan, de se szerkeszteni, se embert formálni nem tud, és bár kifejezetten romantikus, kalandos regénynek készült, elcsüggesztően érdektelen, noha közben olyan izgalmas problémák rejtőznek benne, amelyek eszmeileg tovább mutatnak, mint mondjuk Jósika MiklósAbafija, amely egy évvel előbb jelent meg. Csakhogy Jósikatudott regényt írni, Vajda Péter nem tudott. Keleti tárgyú, mesés cselekményű novellái döntő hatással voltak az induló Jókaira is, de Jókainál a nemlétezőt is élettel tölti meg az elbeszélő tehetség, Vajda Péternél a valóság is érzékelhetetlenné haloványul. Nem egy mondatát Petőfi szinte szó szerint veszi át, de ez a "szinte" döntő különbség. Hiszen még ez a szatirikus kép is, hogy a magyar nemes őseinek kardja fogason rozsdásodik, Vajda Péternél olvasható először, ott olvasta Petőfi is, de ami Vajdánál legföljebb találó publicisztikai fordulat, Petőfinél a szatíra remekműve lesz. Modern pedagógiánknak pedig ő volt az egyenes ági elődje, amikor kifejtette a mindenkire kötelező általános iskola programját, amelyben a humanisztikus ismeretekkel egyenrangú helyet kell kapnia a természettudományos oktatásnak. És irodalmi helyének megállapításánál még azt sem feledhetjük el, hogy Kazinczy kísérletező tapogatódzásai után valójában Vajda Péterrel kezdődik nálunk a szabadvers, vagy ahogy ő nevezi, a "prózaköltemény". És ezek a lírai prózák jobbak is, mint igazi versei, csak túl korán jöttek, nem találhattak követőkre, még ha Petőfi írt is néhány remekművet szabadversekben. (De hiszen a több mint fél századdal később a magyar szabadverset újra kezdeményező és Vajda Péternél sokkal jobb költő, Czóbel Minka is visszhangtalan maradt: a szabadvers csak Füst Milán és Kassák költészetével nyert a hagyományos formaversekkel egyenrangú polgárjogot irodalmunkban.)
Tudom, drága Magdi!:-) Szeretettel üdvözlöm a volt munkatársadat, teljen sok öröme a versekben!:-) S persze Neked is!:-)
Legyen szép napod, heted!:-)
Dsida Jenő
Így volna szép
Gyakorta érzek Olyan különös Kimondhatatlan Valamit – Mikor a kezem A rózsafáról Egy szirmot halkan Leszakít, Mikor átrezeg Egy síró dallam Finom húrjain A zongorának; Mikor szívemben Harcokat vívnak Hatalmas fénnyel Hatalmas árnyak: Mikor a szó Mire se jó, Mikor szemem egy Ártatlan fényű Szempárba mélyed; Mikor álmodom S messzire elhagy A fájó élet; Mikor ujjongva Nevet a kék ég, S a szellő mégis Ezer zizegő Halott levélkét Takarít – Gyakorta érzek Olyan különös Kimondhatatlan Valamit.
S akkor előttem Áll a nagy titok, Amelynek soha Nyomára jönni Nem birok:
Miért nem szabad Azt a sejtelmes Suttogó halált, Letépett szirmot Szavakba szednem? Miért nem lehet Azt az örökös Borongó, ködös Szomorú álmot Papírra vetnem? Miért nem tudom Azt a pillantást Azt a sóhajtó, Méla akkordot, Mit a futó perc Szárnyára kapván Régen elhordott, – Megrögzíteni, S aztán őrizni Örökre, csendben? Az a sok síró Ábrándos érzés Miért nem ülhet Miért nem gyülhet Lelkem mélyére S nem tömörülhet Dalokká bennem?
Vagy ha már róluk Dalt nem is zengek, Miért nem tudom Tudtokra adni Csupán azoknak, Kiket szeretek, S akik szeretnek? Nem mondom: szóval, Csak egy mélységes Szempillantással, Egy fénylő könnyel, Egy sóhajtással, – S csupán ők tudnák, Hogy mit jelent Ez a rejtélyes Titkos beszéd…
Tegnap Sára napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Az angyal megjelenik Sárának - Giovanni Battista Tiepolo freskója az udinei püspöki palotában
Sára Ábrahám felesége és egyben féltestvére volt a Héber Biblia és a Korán leírása szerint. Történetét a Teremtés könyve írja le. Sára volt Izsák anyja és Izráel népének ősanyja. Az első ószövetségi mátriárka. A Teremtés könyve egészen a 17. könyv 15. verséig nevezi őt Szárainak vagy Sárainak, amikor férjével, Ábrámmal együtt a Jahvéval kötött szövetség megpecsételésére megváltoztatja nevét. Ettől fogva Sára és Ábrahám a nevük.
