Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
Ügyes kis szerkezet. Nekem már van. :) Bizony, néha bele kell néznem, hogy bevettem e már. Amúgy, úgy tűnik, mintha normálisan forogna az észkerék, de vannak ilyen rövidtávú hibák.
Lehet kapni napokra, szőt napszakokra beosztó gyógyszertartót. Nekem még nincs, de Lényemnek már olyan van. Be van készítve és akkor csak utána kell nézni. Ha már nincs ott, akkor bevette.:-)
Egy hétre előre be lehet készíteni az összes bogyót.
Én is így vagyok. Ahogy írtam a disznóvágásról a nagyszülőknél, teljes részletességgel megvolt a történet, a kép. De most, nemhogy mit ettem tegnap, hanem ebéd után már nem tudom, bevettem e a gyógyszereket.
Nekem is volt nyuszim, már nagyobbacska voltam, úgy 11-12 éves, húsvétra kaptam. Pici, piros szemű, fehér nyuszi volt, az orrán szürke folttal, a farka is szürke volt. Baknyúl volt, amikor megnőtt, eléggé vad lett, odakapott, ha etettem, már nem lehetett dédelgetni. Lehet, hogy ezért is nem sajnáltam annyira, amikor a tányérban végezte, meg hát tudtam előre, hogy ez lesz a sorsa. Aztán voltak kiskacsáim, két apró, pelyhes jószág, jöttek utánam mindenhová 😊 Ők sem voltak már olyan kezesek, amikor megnőttek, nem okozott traumát, amikor a tepsiben láttam őket.
Arra emlékszem, nagymamám hogy kényeztette a malackáit. A vágáson kívül, amit a paplan alatt vártam ki, fejemre húzott párnával, a feldolgozásban már résztvettem. Mamikával mostuk a beleket, pucoltuk a fokhagymát, minden munkában részt vettem. A férfiakat közben etetni, itatni. Illet megdícsérni a böllért, röviden visított a malac. Nagyjából apám csinálta végig, nagypapa ügyetlen segedelmével. Ismerem a disznóvágás minden fázisát. A hurka készítést, abálást, a kolbásztöltést, disznósajt készítését, a füstölni valók formázását. Nem is tudom, hogy volt annyi energiájuk. Közben a nők még hájastésztát is sütöttek. Este nagy családi disznótor volt.
Pesten laktunk, de olyan természetes volt ez a vidéki, félfalusi élet. A tyúkólat néha megdézsmálta a róka. A görény megfujtott ahányat tudott, ha nem is ette meg. A kiscsibékre vagy galambokra néha héja vadászott. A tyúkanyó kotyogására a szárnyai alá szaladtak a csibék. Meg is tudta számolni. Addig szólítgatta, míg mind meg nem volt. A galambok, ha ragadozómadarat láttak, zuhanórepülésben ültek le a tetőre.
Mindig állatbolond voltam, és elfogadtam ezt a természetességet. A nyulat kivéve. Egész kicsi koromban hazavittem az utcán talált sérült lábú kiscsibét. Mindig volt kutya, macska; akkor is, ha nem kertes házban laktunk. Most egy macskám van, de néha már azt sem könnyű ellátni.
Nálunk, amíg kertes házban laktunk, volt 2 coca, apám nevelgette őket, egy yorkshire, egy berkshire, biztosan volt nevük is. Hozzá teszem, apám echte franzstadti (Rádai u) gyerek, az Angol-Magyar kereskedelmi banknál dolgozott, a bátyám óvóhelyen kapott tüdő problémája miatt költöztünk Gödöllőre
Nem húsvét, de én kaptam. Mindig voltak kisállataink, baromfi és disznó is, de nyulat nem tartottunk, azt én kaptam. Egyszer volt így egy bárány is. Naponta kivittem a rétre legeltetni. Az valahogy nem maradt így meg, pedig biztos így végezte, de már 12-13 éves lehettem. Arról nincs emlékem, hogy tűnt el. Apám hentes volt, nálunk természetes volt télen több disznóvágás is, hogy az állatot evés miatt tartjuk. De a nyulat megpróbálták megetetni is velem, tudatlanul. Hát igen, mindkét fél tudatlan volt. Fehér nyuszi, piros szemű; olyan kis musz-musz orra volt, ahogy nagy sebességgel húzta befelé a fűszálat vagy pitypangot.
Nyúl biztos nem kerül az asztalra, a hűtőpultnál is kikerülöm. Gyerekkorban megették a nyulamat. Nekem háziállat volt, naponta játszottam vele. Máig nem dolgoztam fel. Mintha egy gyereknek megennék a kutyáját.
Gyerekkoromban a moziban, a vetítés kezdése előtt volt néhány cirkuszi mutatvány. De rendszeresen és több moziban. Csak mostanában tudtam meg, bezárták vagy átépítették a Fővárosi Nagycirkuszt, és hogy a cirkuszművészek ne maradjanak munka nélkül, ezt találták ki nekik.
Hatalmas színész volt, minden műfajban szenzációs.Sajnos, színpadon sosem láttam őt, de 8-10 évvel ezelőtt többször "összefutottam" vele a veszprémi piacon. Amikor a paloznaki házukban tartózkodtak, ott szoktak vásárolni a feleségével 🙂
HP elgondolkodhatott volna, hogy ha tényleg a többség utálná a liba- és kacsamájat, a tenger gyümölcseit, velőt stb. -- akkor miért annyi az áruk, amennyi? Amúgy a lista közel áll a kedvenc ételeim listájához 🙂 csak a kelbimbót utálom belőle tényleg.
Gyerekkoromban a sóska volt az egyetlen étel amit nagyon nem szerettem :) Szerencsére nem erőltették rám, aztán később, ha nem is lett a kedvencem, megbarátkoztam vele. Répa, salátafőzelék nálunk nem volt, a salátát forrázva sem szerettük (ez nekem abszolút értelmezhetetlen, a lényegét kiherélni egy friss, vitamindús zöldnek, miért??), répát egyszer ettem az egyébként kiválóan főző pótnagyimnál, nem ízlett :)
Attól hogy ki mit szeret, nem hiszem, hogy ne lenne normális. Lányom sincs oda a főzelékekért, egyszerűen nem szereti a főtt zöldségek állagát. Nyersen ropogtatja a répát, karalábét, de főve nem eszi meg. Krémlevesnek szintén mehet, nem az ízük, az állaguk nem tetszik neki. Hüvelyesek, spenót bejön neki is.
Emlékezetem szerint semmilyen főzeléket nem szerettem, de többnyire megettem. Kivéve a sóskát és a saláta főzeléket meg a répát. A többi olyan ímmel-ámmal elment. Magamnak igen ritkán csinálok főzeléket, ha mégis valami ilyen kívánság felmerül, akkor csak vajon párolom és fűszerezem, aztán kész. A szárazak azok mások, azokat szeretem és télen csinálom is. Főleg babot és lencsét. Tudom nem vagyok normális.:-)
Amúgy az jutott eszembe, hogy akiktől ezek a kinyilatkoztatások erednek, nagy valószínűséggel csak menzán kóstolták ezeket az ételeket, így már mindent értek. Gyerekkoromban nagyon gyenge menzákon ettem, azon élményeim alapján nekem is fúj lenne mind. Szerencsére Anyu jól, változatosan főzött :)
Pacal kivételével mindegyik. Pacalt is megfőzöm férjnek időnként, ilyenkor meg is szoktam kóstolni, és mindig megállapítom, hogy még mindig nem szeretem :)
(És igen, engem is fel tud bosszantani, ha valaki a saját ízlését tényként nyilatkoztatja ki. Sosem mondtam - egyébként jól elkészített - ételre, hogy rossz, ehetetlen. Nekem nem ízlik, én nem szeretem, szerintem fura, nekem nem finom.)
