| Bemutatkozás: |
- Ha megengedik - közölte szerényen Troppauer, a költõ - elolvasom egy ismertebb versemet.
És mielõtt mĂ©g határozatot hozhattak volna kĂ©rĂ©sĂ©t illetõen, már elõhĂşzta piszkos papĂrcsomĂłi egyikĂ©t, nagy Ă©lvezettel szĂ©tteregette, Ă©s bajtársainak legnagyobb megdöbbenĂ©sĂ©re olvasni kezdett:
- Én egy virág vagyok, Ărta Troppauer HĂĽmĂ©r.
És olvasott. Nyugodt, öntelt mosollyal, idõnként megkuszálva hosszú sötét hajfürtjeit...
Mikor elmondta az utolsó sort, diadalmasan nézett körül. Iszonyú csend honolt a fenékben. Pilotte a rohamkésen tartotta a kezét.
Csak egyetlen hang szólalt meg harsány elragadtatással:
- Bravó! Igazán gyönyörû!
Galamb volt. Szinte fülig vigyorgott a mûélvezettõl. Troppauer Hümér bágyadtan hajlongott, szerény mosollyal, majomállkapcsát mellére szegezve, fürtjeit rezgetve.
- Igazán nem tudom... mivel Ă©rdemeltem... ki elismerĂ©sĂ©t - mondta elfogĂłdottan. - Talán azĂ©rt szĂ©p ez a vers, mert szegĂ©ny anyámra emlĂ©kezve Ărtam... Isten nyugtassa... - A katonák hĂĽledezve látták, hogy Troppauer szemĂ©bõl kĂ©t könnycsepp gördĂĽl le, Ă©s megcsuklik a hangja. - Ha megengedik, anyám jellemzĂ©sĂ©re felolvasok egy rövid kis verses elbeszĂ©lĂ©st...
- Halljuk! Halljuk!
Galamb kiáltotta ezt lelkesen, és tapsolt.
- Halljuk! Halljuk... - sipĂtotta egy cĂ©rnavĂ©kony hang. KrĂ©ta volt. De õ nem tudta, mirõl van szĂł.
A könnyezõ költõ azonban nem kezdhette meg újabb mûve felolvasását, mert néhány elszánt katona felemelkedett, és odajött elébe.
- Azonnal hagyja abba ezt a marhaságot - mondta egy kanadai óriás.
- De, uraim... Hát nem szĂ©pek az Ă©n... verseim? - Ăšgy látszott, hogy nyomban sĂrva fakad.
- A maga versei unalmasak Ă©s hĂĽlyĂ©k... - kiáltotta öklĂ©t rázva egy görög dĂjbirkĂłzĂł.
Ami azután következett, az olyan volt, mint valami rossz álom. A költõ Ăşgy vágta szájon a görög dĂjbirkĂłzĂłt, hogy az repedt állkapoccsal röpĂĽlt egy vasoszlopnak, Ă©s elájult. Azután egyetlen könnyed mozdulattal a kanadai favágĂłt fĂ©l kĂ©zzel nekicsapta a társainak.
Még néhány zord kritikus sietett az erélyes költõ ellen... De hiába. Troppauer úgy dobta egyiket a másikhoz, mint apró forgácsot.
A katonák döbbenten, ijedten nézték...
A harc befejezõdött, a mûvész egymaga állt a helyiség közepén, és szemrehányó pillantással körülnézett.
Valaki nyöszörgött, de különben csend volt.
A költõ visszaĂĽlt a helyĂ©re, kisimĂtotta piszkos papĂrcsomĂłját, Ă©s fennkölten Ăgy szĂłlt:
- Anyám, te vagy árva fiad csillaga, Ărta Troppauer HĂĽmĂ©r. Elsõ Ă©nek...
A több mint huszonkét oldalas verset azután már feszült figyelemmel hallgatták végig a légionisták.
|
