Keresés

Részletes keresés

.ZsL. Creative Commons License 2018.10.01 0 0 23

A T. Topicnyitó bevezető szövegével ellentétben látnám az igazi megoldást, vagyis nem a moduláris rendszerben, hanem az egybe tervezett, integráltban. A modulok önálló kidolgozása utáni egybe szerkesztése elkerülhetetlen hatásfok romlást okoz a mindenképp fellépő illesztési és összeszerelési problémák kiküszöbölése, megkerülése végett szükséges módosítások miatt.
Az igazi csak az lehetne, ahol a szárny és a szerkezet többi része (pl. amelyik az utas kényelmes és biztonságos elhelyezkedését szolgálja, és maga az utas is), nem külön-külön, hanem egyazon modellezés, szimuláció és tervezés során születhetne meg. Erre ma még nem vagyunk képesek technikailag, ezért javasoltam a biológiai, azaz genetikai megközelítést, magának az utasnak az áttervezését a számára szükséges szárnnyal együtt, vagyis egyelőre az ilyen megoldással szemben ma még fellépő ellenérzéseink leküzdését.

.ZsL. Creative Commons License 2018.09.20 0 0 22

Khhmmm... hogy is mondjam csak...
Amire abban a hsz-ben gondolsz, azt már rég megoldották, elfogadható biztonsággal, hétvégi és hétköznapi használatra is, és úgy hívják, hogy siklóernyő vagy sárkányrepülő csörlés.
Nézz majd utána. Tandemutasként bármikor kipróbálhatod (nem is kerül sokba), némelyik oktató szervezésében, az ország több pontján is, ahol nincs lehetőség a domboldalról startolni.

 

https://www.youtube.com/results?search_query=cs%C3%B6rl%C3%A9s+sikl%C3%B3erny%C5%91

Előzmény: vpe5 (5)
.ZsL. Creative Commons License 2018.09.20 0 0 21

A világért sem szeretném elvenni a klasszikus (mechanikus, elektromos és elektronikus) konstruktőrök alkotó kedvét, de szerintem az igazi megoldás még a jövőben rejlik. Talán e század közepére lazul az emberi genetika szentségével és sérthetetlenségével kapcsolatos jelenlegi ortodox felfogás, vagyis kevésbé lesznek fontosak az "etikai aggályok", és megindulhat az emberi szervezet újratervezése. Most nehogy valaki arra gondoljon, hogy "Istent játszani tilos", mert egyrészt nem az, és ha a Teremtőhöz tényleg hasonlatosak vagyunk, akkor örököltük a teremtőképességét is, másrészt a Bibliában sehol nincs tiltás az emberi test továbbfejlesztésével kapcsolatban. Amit a Természet eddig (eddig!) nem tudott megoldani, pl. hogy ne egyetlen szívünk legyen, ami ha leáll, néhány perc alatt elszáll az agyunk, vagy pl. hogy hatékonyabb legyen a légzésünk és a tápanyag-hasznosításunk (jelenleg rosszabb hatásfokú, mint a hüllőké), és vannak más, korrigálásra váró hibáink is, azt ideje lenne, a jövőnk és kozmikus lényekké válásunk érdekében újragondolni. Ennek során kiderülhet, hogy az átlagos testsúlyunk, néhány korszerűsítés után lecsökkenthető 20 kg alá, és a várhatóan amúgy is megnövekvő atmoszféra nyomású légkörünkben ugyanúgy reális lehetőséggé válna a biológiai szárnyakkal repülés, ahogy az a repülő dinóknak sikerülhetett anno. Persze nem nekünk a most élőknek, hanem kb. az ükunokáinknak, a szükséges kísérleti időszak után, amit ráadásul a várható civilizációs katasztrófa túlélői számára amúgy is praktikus lesz majdan elkezdeni...

Eltekintve a fenti, kicsit futurisztikus ötlettől, csatlakozom az előttem szólóhoz, és javaslom én is a siklóernyő lehetőségeinek felülvizsgálatát! Merthogy annak a mostanában (nem egészen fél évszázada) fejlődő repülőeszköznek, még bőven vannak fel nem fedezett lehetőségei, mint pl. az aktív, "öntoló" ernyő, amihez nem kell külön hátimotor, mert a hajtóműve magába a szárnyba van integrálva néhány ezer miniatűr rezgőszelep formájában, vagy a koaxiális zsinórzat, vagy a 3D-s nyomtatással készült olyan kupola, amelyiknek a kilépőéle előtt a felső felület hátsó negyedén nem a mostani kísérletek primitív kieresztő rései és nyílásai javítják a felhajtóerő hatásfokát (lásd a Skywalk és a Swing némelyik típusát!), hanem korszerűbb számítógépes szimulációval megtervezett módon folyamatosan változó porozitás... És lehetséges még néhány ötlet abban a repülési ágban, amiket talán éppen a T. Topicnyitó talál majd ki, ha belekezd a siklóernyőzésbe, és az 'A' meg a 'B' vizsga után elgondolkodik rajta egy kicsit!

Remol Creative Commons License 2018.09.19 0 0 20

siklóernyő esetleg? te irányítasz, biztonságos, nem 3 méter,hanem akár 2000.

Előzmény: vpe5 (19)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.25 0 0 19

A lovaskocsi, lovaglás, bringàval való közlekedés stb... is túlhaladottnak szàmìt , szóval ebből az irànyból nem érdemes szemlélni... sz.tem  ... Motoros gép az nem elsődleges cél, mert maceràs, dràga, engedélyek ...stb ...

Előzmény: Anakin a sith (16)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.25 0 0 18

A csűrõt és a magassàgi kormànyt :) 

Előzmény: Anakin a sith (15)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.25 0 0 17

Nem a topicot , hanem épìtést ... 

Előzmény: Törölt nick (14)
Anakin a sith Creative Commons License 2018.05.24 0 0 16

Ezen mar reg tul van a vilag, vannak ilyen motoros sarkanyrepulok, talan ott nezz korbe!

Előzmény: vpe5 (12)
Anakin a sith Creative Commons License 2018.05.24 0 0 15

Mit iranyitasz, ha egy auto huzza?:-))

Előzmény: vpe5 (12)
Törölt nick Creative Commons License 2018.05.24 0 0 14

És hiányzik az életveszély is, igaz? Remélem, komolyan gondolod ezt a topic-ot, mert viccnek nagyon durva lenne.

Előzmény: vpe5 (13)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.24 0 0 13


és ott nincs meg az alkotás öröme sem  ...

Előzmény: Anakin a sith (10)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.24 0 0 12

ja, de ott nem én vagyok a pilóta ...  szóval kicsit pontosítok:  repülés+irányítás  

Előzmény: Anakin a sith (11)
Anakin a sith Creative Commons License 2018.05.23 0 0 11

11ezer

Előzmény: Anakin a sith (10)
Anakin a sith Creative Commons License 2018.05.23 0 0 10

10 000 ft-ert mar ki lehet probalni a repulest 11m magassagban is, auto nelkul:-)))

Előzmény: vpe5 (5)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.23 0 0 9

ilyesmi cucc lenne

 

 

https://youtu.be/J8qEBwajk_Y

vpe5 Creative Commons License 2018.05.23 0 0 8

pénz kérdése, ☺😊

 

1 ember vezeti az ajutót  másik pedig a pilóta... nem olyan bonyi ez ...☺

Előzmény: pk1 (6)
Törölt nick Creative Commons License 2018.05.23 0 0 7

Ez egyre meredekebb XD

Előzmény: vpe5 (5)
pk1 Creative Commons License 2018.05.23 0 0 6

"a repülés és irányítás fílingjét lehetne kipróbálni,"

 

Úgy érted, az autó után húzott ember vezetné távirányítással az autót? És ebből még nem csináltak filmet?

Előzmény: vpe5 (5)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.23 0 0 5

emberek száma: pénz kérdése, magasság: pénz kérdése,

 

minimális összeg kb 200000 huf, ennyiből a repülés és irányítás fílingjét lehetne kipróbálni,   először egy autó húzná,  egy bazi nagy réten nincs busz... ☺   mondjuk 4 emberes projekt fejenként 50000 huf  ... vannak konkrét terveim rajzok...stb...

Törölt nick Creative Commons License 2018.05.22 0 0 4

1 embert vs első-hátsó ülés.

Anakin a sith Creative Commons License 2018.05.21 0 0 3

2-3 meter? Annak meg mi ertelme? Elcsap az elso busz, vagy kamion....

Előzmény: vpe5 (2)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.21 0 0 2

az lenne a lé yeg hogy minél olcsóbban , már éppen repülni képes szerkezet legyen, ha több pénz van(és szándék)  lehet növelni a biztonságot sebességet, dizájn stb...

vpe5 Creative Commons License 2018.05.21 0 0 1

kinek? ☺😊 

Előzmény: Qqberci (0)
Qqberci Creative Commons License 2018.05.21 0 0 0

F0nt0s, hogy lassan repüljön...

Előzmény: vpe5 (-)
vpe5 Creative Commons License 2018.05.21 0 0 topiknyitó

szóvel ez lenne a terv , bármi ötlet, javaslat, vélemény is jöhet... 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!